csak szép sorban

ahümm, a jó ég tudja, hol tartottam. így akkor most leírom röviden a kb. múlt hetünket
szóval mikulás, koncert, munka, mikulás, mikulás, munka, kórház, majd 600 km odavissza, munka, munka, mikulás, munka, izé, láblógatás.
*
hosszan meg így volt.
hétvégén tartottunk vagy négy mikulást. ez ugye helyi sajátosság, mindenki külön szereti ezt a családunkatnyúzó foglalatosságot élvezni (KELL ide még LEGALÁBB EGY gyerek, ezt most akkor ide ÍGY), hasonlóképpen a karácsonyhoz is (erről most egyébként nem jutnak eszembe szép szavak, ezért nem gondolom, hogy gondolok rá :)
téma on.
szombaton éjjel egészen új szín került a fejfájásosdiba, ami kicsit elmúlt, helyette valami meleg öntötte el a fejét meg a kezeit belülről. anyuka áll, néz, lélekben felhúzza a vállát, vicsorítja a fogait, mi a sz.r lehet ez, hívjak-e orvost, menjünk-e ügyeletre (NEM)(NEM MÉGEGYSZER). elaltatom, erőm izgulni már nincs. megállapítjuk, hogy hétfőn reggel újra házidoki, hátha-alapon.
vasárnap Vilmos bácsi-koncerten a momban, gyerekünk csuda fáradt, valahogy nézni is rossz, mert valahogy nem kialvatlan, csak nem tudjuk, mi. este fej alig fáj, remény, nyilván.
hétfőn reggel g kiperdült az ágyból, én kissé kábán támolygok, lévén, hogy hétvégi minden percem amúgy munkával telt (innen is hálás köszönetem főnökömnek), kettő órányi alvásom azért megvolt. hamar fölébredtem, minthogy g mellettem rogyott le a földre: ő nagyon fáradt, mondta. fölnyaláboltam, nagyon sápadt, lefektettem, mondja, a mellkasa rossz, felkelni 5 p múlva sem bír. tojósgalamb, kábé ilyen lehettem, p már elment, fél8, mit tegyek. anyósomat felhívtam, én szaladgálok, rendezem soraim, reménykedek, egyre idegesebben látom, nem változik semmi, most a nagyszobai heverőn nem bír fölkelni. szomjas, vizet, kortyonként itatom. majd szépen sugárban kihányja. ezalatt én hívom sorban, 3/4 8: házidoki (nincsen, minek hívom 8 előtt) ügyelet (van, de majd elmúlik a rosszullét, hívjam különben a házidokit majd) hányás (házidoki, nincsen, minekhívommá'). na itt nyomkodtam félre háromszor a mentőt, Isten látja lelkem, én innentől kezdve ügyeletet csak anyázni hívok föl, KIZÁRÓLAG mentőt hívok, ha gond van. mentő ki, mi vele be. az mondjuk fontos adalék, hogy fél9kor már nem dobogott úgy összevissza a szíve, ezerrel, mint reggel a kezdéskor. nem is mértek kirívóan magas vérnyomást, semmit, csak épp rosszul volt. bent kétágyas, benne kedves, gégegyulladásos gyerek és anyuka. "anya, mi itt nem nézzük a fejfájást, azt mi nem tudjuk, mi csak a hányást vizsgáljuk"
ki fogok találni egy hasonlóan bunkó megszólítást ezeknek a vágóhidas banyáknak, csakhogy végre kidühönghessem magam ezen is, ide szabad, úgy döntöttem.
miután megint hányt, estig koplalás, és infúzió nagy nehezen beköttetett (egy óra várakoztatással). g-nél amúgy elemi tartozék, hogy mindent MINDENT el bír viselni, kivéve az éhezést. onnantól lesz sírós, tizenötszörkérdezős, hogy de mikor már?!
a tízperces délutáni alvást amúgy a napi háromból egy másfélperces vizsgálattal, az ekg-val hessentettük el (ez mit mutatott ki, nem tudom, hiszen addigra elmúlt a rosszullét, feküdt egész nap, visszajött a színe és még aludt is--- hosszúekg-t meg hogy a jóégbe kell kierőszakolni a rendszerből, nem tudom, a házidoki pedig ezt nyomta telefonban korábban...
jól van, nem nyivákolok, estére végül keksz és zsömle mehetett, őszintén szólva bármit megevett volna, -annyira szeretem :) -, apja is látogatott, aztán úgy aludtunk el, mint két darab fa. fejfájást elfelejtettük abszolválni.
másnap az egyetlen emberi hang a családi ismerős, hál'Istennek normális, kedves, szakszerű, megnyugtató.
haza is küldtek aznap, javasolták a már futtatott szálat, a pszichológust, minthogy MINDEN JEL arra mutat, ez kell. (anyuka itt törpül, megérzéseit, tapasztalatait lenyeli, kételyeit elhessenti, minden biztatásnak örül, mint majomafarkának, nem beszélve a kórházutálatáról, s arról az aprócska tényről, hogy fejfájásügyileg egy darab vizsgálat vagy gondolat nem történt)
itthon minden szép, itthon mindent fölfalunk, ez végülis jó.
másnap futottam én a 600 kilométert 8 óra alatt, egy aláírásért, meg két megbeszélésért, szóra sem érdemes, kisujjból ment. (vagy mondjuk muszáj volt)
szerda bent, csütörtökön meg a konferencián ülve dolgoztam végig, bementem még utána, pénteken meg csak azért jöttem el hamarabb, mert újabb mikulás érkezett, gyári. szombaton rendezvény.
g egész héten jól volt, az infúzió szerintem sokat lendített rajta, de a fejfájás két nap után vissza-visszatér, hol kicsit, hol nagyon. elaludni el tud, mást nem érez, ma csak annyi volt, hogy előrehajolva egy fura pózban a feje tetejére azt mondta, szúr, mintha szög lenne benne.
egyszómintszáz, nincs hátradőlés, pedig elkelne, kedden teszünk egy próbát egy fejfájásambulanciának nevezett helyen, csütörtökre került a pszichológus (és milyen boldog leszek, ha csak ennyi lesz)
az alternatív helyekben is gondolkodunk, csak éppen elég nehéz bármit is szervezni ezügyben, a téli őrület hajt mindent, elvileg nem árt, ha van munkahelyem, bár belefutottam a fejemben a föladomcsírába az elmúlt hetekben többször. hess.

bocs

bocs, de valahol ventilálnom kell a feszültséget.
nem, nem múlt el a fejfájása, minden este köszönthetjük, ma kétórányi időtartamban tombolt.
srófol rajtam a munkahelyi stressz is, egyszerűen oda kell koncentrálnom, kellene, kell, miközben folyamatosan szétesem a fejfájás miatt.
létezik olyan, hogy nappal semmi, de semmi, este lefekvés után 10 perccel meg iszonyú fájás, szúr, kezei-lábai szurkálnak, közben egyfolytában karattyol, időnként össze-vissza? létezik, hogy kijön, és vidáman csinál bármit, csak le ne kelljen feküdnie? miközben azt mondja, hogy kint is ugyanúgy fáj. létezik az, hogy a fájdalmat így el lehet tűrni?
általában az van velem, hogy nem tudom utolérni magam. (na ki nem) már évek óta érzem ezt az ostoba világszűkülést, a helyi állapotokat a balkáni fasizálódást. (utálok túlérzékeny lenni) nyilván vannak egyéni, itt ki nem terített gondjaim magammal, sokszor, sokféleképpen. (de ezek azok, amikkel a harcot naponta fölveszem, amitől még szerethető marad az életem)
ez a fefájás-dolog, a kéthónapnyi hiábavaló körök, a tehetetlenségem viszont komolyan veszi el naponta a küzdeni akarásomat, az életkedvemet. itt ülök éjjel háromkor, és nem tudok aludni menni, hiábavalónak érzek mindent. soha ilyen nem volt velem, de minden szabadnapot gyűlölök, karácsonyt nem várok, csak azt látom, hogy nem bírok segíteni rajta, és neki fáj.
tudom, menni kell, orvostól orvosig, de hova még. inkább úgy: kihez és minek.

hümm és atn

hümm.
tegnap titkos utam ny-ra teljesítettem. tulajdonképpen a vonatút összesen 6 órája volt a dolog lényege, a plusz háromórányi vonathoz-vonattól-stb. az csak amolyan szükséges bénaság, nem beszélve a 10 helyett négyésfélórányi tömény és hihetetlen semmitmondásról. viszont felírták a nevem, hátha ez jelent valami pozitívumot vizsgaidőszakban. és viszont hamar, sokkal hamarabb lett vége, így a sokkal korábbi vonatot is elérhettem (mondjuk pont akkor gördült be a vonat, midőn én rohanva odaértem a peronhoz, szóval volt ott áldás meg hajszálhíja)
így az is eljövendett, hogy pont olyankor értem haza, mint az elmúlt hét majd minden napján, így végül nem kellett bőgő gyereknek referálnom e kései (elalvásutáni) hazatértemről (amint az valamelyik nap megvolt).
iszonyú fáradt voltam, mert mondjuk az utóbbi tíz évben nem nagyon űztem a hajnali ötkor lefutok a hegyről a buszhoz, de lehet, hogy lekésem még ezzel együtt is a vonatot, miközben totál hulla vagyok, hiszen kétésfél órát aludtam előtte csupán-sportot. váhh, izomláz szevasz.
-
amúgy meg g fejfájása vissza-visszatér, nyomasztó és idegrendszerinek tűnő dolog. kapott rá egy antiepileptikumot, amit nem vagyok hajlandó (még) beadni, annyira ellenszenves a gondolat, hogy meghatározhatatlan időre olyat adjak be neki, ami
1. előtt nem végeztek laborvizsgálatot
2. májkárosító és addikt hatású, életvégig szedendő, adagemelős
3. gyakori mellékhatásként jegyzi a fejfájást, szédülést, mozgáslassúbbodást, koordinálatlanságot, stb.
így hát megyünk a nevtanba hamarosan, csak sajnos elveszítettem az optimizmusom 68 százalékát az interneten olvasottak hatására, ha ez a dolog az, amire gondolok (szóval nem pszicho, hanem idegi eredetű a fájdalom, én így látom.)
csuda rossz érzés ez, csak hogy ezt is tudjuk.

toporgás

para maradt. inkább úgy: megint érzékelhető az én fejemben.
ez annyit tesz mint: újra fejfájás, oldalszúrás, elaludni nem tudás (g).
iszonyúan koncentrálok minden percben, ettől nem bírok koncentrálni amúgy általában.
a felírt gyógyszer megérkezett, elolvasván a tájékoztatót nagy valószínűséggel számolni lehet fejfájással, oldalszúrással, szédüléssel.
melyik-e jobb.

fejfáj ás

és: a fejfájás -párnapos szünet után- visszatért estéinkbe.
nem nagyon tudom, mit tegyek, ráadásul apukám volt oly tárgyilagos, hogy beparáztatott szívügyileg.
közben tegretolt írt fel a legutolsó dokinénink, sedatif pc-t mondott valaki más, én meg annyira bizonytalan vagyok már mindenben, hogy semmit sem adok be, csak éppen szétmaszatolódik így minden estém nekem is-

hibaüzenet

amúgy, csak mondom, a blogspot most a második hibaüzenetet hozta a mai működésem során, tegyük fel, hogy két éve nem tapasztaltam ilyet.

nahát

a mai csudás napsütés igazán kedvet csinált a régóta esedékes programhoz.
mert az úgy kezdődött, hogy mentünk ama cété után a bethesda felé, s egy óvatlan elszólásomból eredeztetve g azon nyivákolt, hogy márpedig ő _tényleg_ metrózni fog.
miután abban a pillanatban éppen jóllakott volt, nagyon fáradt meg nem, így le bírtam szerelni. ellentétben a három órával későbbi önmagával, aki sem jóllakott, sem pihent nem volt finoman szólva, nem beszélve a háromhetes alvásgondokról, hát akkor-
na akkor az elég nehezen ment, hogy ne büntessen. miután mostanában első helyen áll a listán, ha valami nem a kívánsága szerint alakul, hogy na, anya, akkor büntetést kapsz (velünk ellentétben ezt ő precízen be is tartja, múltkor pl. későn jöttem haza, ő bőgve ment emiatt nélkülem aludni, így hát mérgében beígérte nekem a büntit, melyet reggel az ágyunkba torpedózás után meg is kaptam: mondjuk bekapott.)
egy szó mint száz, metrózni mentünk ma.
mester utca - négyeshatos - kélmetró - földalatti - hősök tere - vajdahunyadvár - liget - levelek - földalatti - negyvenhetes - ez volt az útvonal, csudára elfáradt, egy helyütt még a fűre is leheveredett (miután hallótávolságon kívül futott, ilyenkor hálás vagyok a vadidegen nénik öntudatlan segítségéért, mert jó eséllyel, ha leszólítja egy ilyen egy ilyen esetben, szó nélkül feláll és visszaszalad az én nyúlgyerekem, hála az Égnek)
és délután még arra is akadt időnk, hogy a holnapi névnapos ajándékokat a levelekből megalkossuk. még holnap fotózom is, annyira elbírnám magamnak őket.

blog rip

hát ez a fríblogos elszállás arra az egyre jó volt, hogy legalább eszembe jutott, január óta én se mentettem semmit.
persze írni is alig-alig sikerült, de azért most még ezt is veszteségként élném meg, imígyen egyelőre szorítok, hogy a sok bizalmi alapon blogoló valamiképpen megtalálja az elveszett irkálmányokat. elsősorban természetesen az énolvasta blogok felé küldök sok türelmet: nincs veszve semmi :(
mellesleg Ágihoz az imént nem sikerül kommentelnem, szóval a rencer úgy béna, ahogy van.

itt

nohát, köszönöm ezúton is a ránk gondolásokat, ez, meg az imák lendítettek előre.
jól vagyunk, a szó fizikai értelmében, a tegnapi ct sokat jelentett.
azt egyúttal muszáj leszögeznem, hogy a fejfájás maradt, él és virul, így a köreink futnak tovább, csak a feszültsége nem akkora már. elmondom, hogy volt.
szóval nem írtam (se), mert gyakorlatilag minden percem be lett osztva, dolgozni is csupán tömörítve, másfél napot végig, majd éjszakai 3-4 órákat tudtam a héten. a négy napot változó sikerrel vettük, napközben igyekeztünk normális hosszúhétvégéző családot játszani: elmentünk a Katicaerdőbe (ún. Kamaraerdő), elmentünk a gátra (ún. Kopaszi), majd igyekeztünk sikeresen elnyomni a gyomorgörcsöt, amikor láttuk, a feje, szíve szúr, fáj. esténként kétórás mesemaratonnal fárasztottuk egymást, minden esti súlyos, fekvésben előjövő fejfájással.
a teóriám volt, maradt, miszerint fájna neki napközben is, csakhogy nem hagy rá teret. minden lehető percét végignyüzsgi, ha kicsit elfárad, szédül, akkor gyorsan elkezd mondjuk forogni, fejét ingatni - de lefeküdni napközben, a délutáni alváson kívül soha.
így ment a hét, szerdán dokinénink a tarkótáji ütések említésétől beparázott, ez vitt magával engem is, és mondjuk nem baj, így lett, hogy péntekre szereztem időpontot a város másik legjobb neurológusához (anyaoroszlán báránybőrben, így megy ez).
egy szó mint száz __nagyon__ vártuk a pénteki cétét heim páléknál, és hadd mondjam, ha nem lenne pont cété, ajánlanám mindenkinek, annyira jófejek voltak, g-höz hasonlóan, aki mozdulatlan volt, és pontosan úgy csinálta, ahogyan megbeszéltük. a végeredmény pedig az lett, hogy minden teljesen oké a felvételeken, negatív, minden szervi dolga (erek, üregek, csontok, többi) ép, eltérés nincs.
ezzel a lelettel meglehetősen megnyugodva mentünk az ilka utcai neurológiára, ezt a várakozást pedig féllábon is kibírtuk, és most úgy tűnik, megérte, noha nem tűnik hatalmas előrelépésnek, hogy neurológiai értelemben minden rendben lenni látszik.
mi van most.
sokat gondolkodtam a lelki oldalán a dolognak, ezek után ezt a kört futjuk. volt mostanában elég nyomasztó dolog (én távolléteim, ovis baráti krízis és szabadságharc, ovis furabarát, életkor), hátha ez, töprengek, s valószínűleg keresünk egy pszichológust (mondjam azt, hogy elsősorban nekünk?).
lesz körünk szemészeten, mert nem hagy nyugodni a konvergenciagyengeség, amit megállapítottak nála.
megyünk valamikor allergológiára is, mert a korábbi erősen felületes vizsgálat volt, és a családi terheltségek okán lehet akár lisztérzékenység is.
egy szó mint száz, a fájdalomcsillapítót mellőztük, nem segített, ezzel most nem tömöm. este viszont, miután lefekszik, továbbra is fáj a feje, sivít, kalapál, hol meg szúr. amit tehetek, hogy elterelni igyekszem a figyelmét, "rávenni" a normalitásra, hátha ez segít. egyébiránt nagyon nagy amplitúdóval éli meg minden érzését, végletekig szeret vagy utál, általában itthon, minket, máshol ez nemigen jön ki. összességében tanulom a megértését, azt is, hogyan szereljem le, és nem könnyű ez. (de könnyebb, mint az elmúlt három hét, ezerszer.)
hát így vagyunk, hálásan és gondban :)

az első

életem első olyan hoszzúhétvégéje, amit gyűlölök, és az első olyan óraátállítás, amit ha tehetnék, betiltanék.
borzasztóan szorongok, ezt ide le merem írni, de még bőgni is félek.
szuper.
kéthetes jubileumát ünnepelhetjük a fejfájásnak, ma délután sem tudtam problémamentesen letenni aludni, asszem, fél a lefekvéstől. kis bogaram.
ha hétfő lenne, addig mennék, míg ma megcsinálnák a péntekre ígért ct-t.
igazán mondom: ha nem találnak semmit, más fogalmam sincs, jó-e az vagy sem.
egész nap annyit nyüzsög, hogy a jó ég tudja, mit érez, nem akarom állandóan kérdezgetni. én úgy látom, és ezt persze hogy tudnám alátámasztani, hogy időnként össze-vissza beszél, időnként szédül, este hányingerig szédült.
hiszen 4 éves, nem 10, és nem felnőtt, hogy minden olyat elmondjon, ami kellhet aktuálisan. egyáltalán, miért nyugtatnak azzal az éjszakai ügyeleten, hogy nincsen semmilyen sürgősségi panasz, ezzel ne menjünk sehova.
két hét esti fejfájás alvás helyett, dübörgő, sivító bal homlok, tarkótáji hirtelen "ütések", szédülés.
vajon mért kellhet megvárni a sugárban hányást, féloldali bénulást, bármit, hogy orvos lássa? nyilván kényelmesebb letudni 10perces (kioktató) telefonnal vizsgálgatás (munka) helyett.
ez az orvosrendszer, ez olyan, mint egy idegen bolygó, kit kell ismerned és mennyi pénzt kell adnod kinek és milyen hangon kell beszélj, hogy ahhoz juss, amihez jutnod kell... mintha mindent ómandarinul kellene lefordítani, majd marsi nyelvre tovább, mindezt üvegfalon keresztül.
tegnap azért volt pofám visszakérdezni az egyik ilyen nyanyának, amire az első emberi válasz érkezett: nem tudom, én mit tennék.
hát én sem.
az a legszarabb, ahogyan ebben olyan egyedül vagyok, mint az ujjam, a legjobb belátással is, minthogy nekem kell köröket futnom minden siker nélkül.

fej

ezt a gyomorösszeszorulós időszakot senkinek sem kívánom.
ma este megint nagyon fájt a feje, másfél órán át nem volt hajlandó elcsendesedni/lefeküdni, annyira.
a négynapos ünnepeket pedig egyúttal gyűlölöm.

beteg?

a jó ég tudja, mi van.
két nap alatt végigjártuk
az éjszakai ügyeletet
a kardiológiát
a röntgent
a neurológiát
a fülorrgégét
a szemészetet
a háziorvost
és még mindig fáj este a feje, úgy hogy csak fájdalomcsillapítóval bír elaludni.
és közeleg a hosszúhétvége, elmondhatom, hogy orvosilag nekem minden hétvége rémálmot is hordoz magában.
jövő péntekre meg lesz egy céténk, nevezhetem utolsó szalmaszálnak is, onnan kezdhetjük elölről, ha az is ilyen szuper negatív lesz.
egész nap amúgy megállíthatatlanul nyüzsög, fejfájásról, egyébről nem számol be, mindenki egészségesnek nézi, az orrcseppen kívül jel nem utal arra, mire föl marad itthon. este (most már nem csak) lefekvéskor meg annyira elkezd fájni a homloka jobb oldala, hogy nem bír elaludni.
én meg meghülyülök.

jól van, mondjuk

jól van, mondjuk úgy, egy kicsit kiakadtam. már rég nem akadtam ki csak így magamban, magamnak,
pedig
volt a múlt két hónapban munkatúlterhelés (ez nem is fog változni, és az is ingyé'),
volt csatoltrokonoldali kiakadás (ez sem fog változni, hiszen van egy szintje a szeretetnek meg a mások fölötti hatalom élésének, és ennek itt van, nincs mit tenni, egyszer majd túl kell tennem magam ezen is, tudom, van rá lelki szemem, és viszonoznom kell majd kérdés nélkül a meg nem kapott szeretetet, és fogom, persze, csak most dacolok a szavaimmal),
van permanens kiakadás a világ és azon belül továbbá a magyarország hovatartása okán is (hányingerközeli történetek élesben, bőröm mellett csapódó gránátszilánkjai a gyűlöletnek és önzésnek)
és valahogy ezek felett még egy kicsit tartottam az orrom felfelé, ott még volt levegő,
de most
ettől az azonosítatlan gyerekbetegségtől
tényleg megzuhantam, nem hiszem, hogy holnap (ja, ma) kompetensen fogok bírni dolgozni.

pfuhh

-sóhajtom.
ezt a mai estét nem kívánom többé soha. a gyula még mindig él és virul, ha ez tényleg az, csak csúnya szavak jutnak eszembe, amikor erre az egészre gondolok. csütörtökön -minthogy semmi sem változott a nurofen-kúrára- visszamentünk a gyerekorvoshoz. jó, na jó, szedjen ospamoxot, az 2-3 nap után már hatni fog, tuti, mondta.
takony azóta szinte nulla, előtte is nullával konvergált, napközben most is szinte semmi, egy ugri gyerek, sok dumával. de. esténként nem bír elaludni, annyira fáj a homloka. annyira, hogy ma el sem bírt aludni, simogatás, nurofen együtt eddig segítettek. aztán kinyögte fél11-kor, hogy ott szúr (a szíve, konkrétan).
meghallgattam, és totál összevissza dobogott a szíve. az enyém megállt, kupaktanács, ügyeletet hívom, menjünk be. 3/4 12-kor kerültünk sorra, az orvos valami vidéki hümmögő, felírt Cataflamot (kiváltottuk, nem ettük) meg valami lórugást (ki sem váltottuk, mert a patikus elmondta, hogy azt még felnőttnek is ritkán ajánlja), fél1re hazaértünk, addigra úgy kifáradt, hogy alszik bármi vegyszer nélkül is-
kérdem én, hol a jó életben van egy darab rendelő, ahová éjjel-nappal bevihetem a gyerekem és egy helyen ekágézzák, fülorrgégézik, röntgenezik, szívultrahangozzák, csak hogy a szokott, ez mindig úgy van-típusú mondatok esetén pofon csaphassam a megszólalót? csak mert hogy én már megint túlfizettem ezt a palit is a kettőnk eü hozzájárulásával, ha ezt nevezzük orvosi ellátásnak.
és akkor most holnap fussak neki -munka helyett???- ennek az egésznek, heimpálostul háromórásgyerekorvosrendelésestül, köhögőstaknyosváróstul, kevesetkeresekmintorvos és túlvagyokterhelvezőstül???

a.gy.

annyi kiváló átdolgozott szabadidő után itt köszönthetjük gyulát, a kezdődő arcüregit, így segít gyermekem, hogy annyi "átnemdolgozott" munkaidőben is lehessen részem. nagyon idézőjelesen.
csak sajnos fáj a feje, csak sajnos ez tényleg betegség.

munkaságos

az van, hogy itt ülök péntekszombat éjjel, és egyfolytában jár az agyam, hogyan hordjak arrébb tíz centivel egy hegyet.
kellene a szaktudás, de ettől még idétlenebb, hogy mégis az időmenedzselésen bukik el minden, meg nehéz nem ezen pörögni nonstop-

múlthét

újra tisztem tettem a Nyírségben, ma egyébként ez volt az utolsó napos csücsök az országban, és egy negyedórás napfürdő is jutott orcámnak (mielőtt rossz buszra szálltam és szétloholtam Nyíregyházát meg a kényelmes elérem a vonatot-terveim), és végül haza is jutottam (a dugóval megtelelt Budapesten keresztül ez egyébként nem elhanyagolható teljesítmény, tudod, leesett 10 csepp eső-
a vonatutakat akármilyen hosszúak amúgy nagyon szeretem, ezt én már akár hobbinak is nevezném, annyi, de annyi érdekfeszítő dolgot bírok tenni alatta, de tényleg, ez nem vicc. most pl végig dolgoztam, a legvégén megoldottam egy függő kérdést, olvastam is pár oldalt, és mindettől szuperül feltöltődtem, jobban, mint az ötnapos "szanatóriumtól", pedig abból aztán meríthettem volna. de valahogy tényleg az motivált, hogy mindjárt hazaérek, és hogy ez jó.
mostantól még van két előadásnapom, lesz két két/háromnapos képzésem, meg nyolc vizsgám január végéig, azonkívül munkaszezon van ezerrel, nem beszélve a kéthetenként programot szervező családról, sajnos túl sokuk nyugdíjasként lógatja a lábát, és mint tudjuk az a második ifjúkor, vagy mi, s mint olyan, bulizni kell. (mindenki 60 meg 70 meg 40évesházas, huhh)
rájöttem ottan arra is, hogy jó irányba haladok, csak nem elég céltudatosan, ez mindenképpen megérte, a csoporttársaim meg egy csudák, okosak, mint a nap, meg jóravalók, ami ritka ilyen koncentrációban, szóval jó ez. azonkívül a külföldi oktató szorgalmazta, hogy menjek hozzájuk egy félévre meg gyakorlatra, ami nagyjából várható is, ha ezt az önköltségi rendszert képesek bevezetni az esetemben is jövőre. ugyanis ha minden hónapban 8ezerrel lesz kevesebb a fizetésem januártól, akkor nagyjából ezt az "ingyenes" képzést is feltehetem a polcra, nemhogy.
nagyon haragszom egyébként a világra, mert TÉNYLEG nem lesz jobb, vagyishogy tényleg lefelé megy minden, ezt most számokba öntve is volt szerencsém megérteni.
de attól még érezhetem percekre jól magam, főleg így hazaérkezéskor, hihi.

évi egyszer

az évi egyszeri futóverseny azért olyan szomorú, és nem térek napirendre fölötte, amíg el nem döntöm, mi a fontosabb, nyavajás fejbeverés, mert fél órával az esemény bekövetkezte előtt egy megkergült kisfiam volt, boldogan repdesett, puszikat osztott ezerrel, hogy holnap ő a többiekkel együtt futhat végre.

péntekek

annyira cuki a rendszer.
tegnap másfél órás késéssel sikerült nemlezárnom a munkaügyi kérdéseket. munkakörplusz megvan, honorárium egyelőre nullamínusz. ez nem kifejezetten vonzó, nem beszélve a feszültségről, amin tegnap egész esteéjjel volt alkalmam kérődzni.
ma szupernapot tartottunk, g-t vonszoltam be magammal a dolgozóba, anyukámat utánunk, ők sétáltak a városban, míg én tárgyaltam, aztán pecsételtek, lyukasztottak és ragasztottak, míg én tettem-vettem. aztán g-vel mi még mentünk tovább, és felszálltunk minden lehetséges járműre, a drágám úgy nagyjából a déliig bírta, onnantól volt kritikus a túra. haha, délután még én is aludtam.
most meg este ugrált a díványra, és kiváló érzékkel hozzávágta az egyetlen kemény részhez a támlában a homlokát. szédülés, fejfájás, aluszékonyság. enyhe, nemorvosi eset, REMÉLEM, de mért ne pénteken este 1/2 9-kor essen meg ez megint, midőn egyedül vagyunk kettesben. azonkívül viszlát holnapi éves futóverseny, és ez annyira elszomorító.
elszomorítást folytatja az idétlen egyetem is, az egyik lényegi tantárgy a jövő héten elmarad, egy szombaton kívánja az ürge megtartani "majdvalamikor", ez nekem most két délután lógás, illetőleg 5500 pénz mínusz, nem beszélve arról a mellékkörülményről, hogy család- meg sokmunkabirtokos vagyok, vagy arról a tényezőről, hogy otthonomtól 1/2 5kor indulva is csupán 10 órára érek le a vidéki város oskolájába, ha megszakadok is... a tantárgyfelvételi mizériákról ne is beszéljek. (vagy a felkészületlen tanárokról)
hát továbbra is jelszavam az innen szép nyerni, s most hogy leirkáltam, egy kicsit átláthatóbb.
ja, ma fészbúkprofivá képeztek, ez milyen. ("gáz")

intuitív

ja, az meg vicces, ahogyan kiszúrtam béről, hogy babát vár. hét hetes ugyanis. (mondjuk valamiért én ezt egy hónapja már "tudtam", ez az, az intuíció) éljek én, de inkább ők legyenek jól, nyilván.

okos

okos mint a nap, nem számít, hogy csak négy múlt.
teljes mértékben átlátja a helyzetét, minden egyes rezdülésről tud, pontos látlelet, éles következtetés, és tényleg az van, és úgy, ahogyan látja.
egyfelől büszkeséggel tölt el, másfelől rémiszt, ahogyan hasonlít.
ja
a téma, ahogy ez megint napvilágra került ovis barátság-témakör, a leuraló kisbarát kontra mit is szeretnék igazán esete, súlyos, nehéz, sírást (!) kiváltó mélységek. eléggé sajnálom, hogy ebbe keveredett, ezt felnőttként sem könnyű megoldani, bár ebben a korban legtöbbeknek vállrándítással megy más a mások lesz.rása, annak kimagyarázása. ehh.

azmindig

az mindig olyan vicces, ahogyan éjjel-nappal dolgozol, aztán ha megbeszélnéd, hogy ez milyen alapon, mondjuk elvárás volna-e és milyen alapon, és hogyakkor milyen alapon, és akkor te érzed magad hülyének.
ez az, amin most kiakadtam, de vagyok olyan jó ló, hogy húzom tovább az igát.
szeretném tudni azért, hogy milyen alapon.

nevelős dolgok

csuda vicces, és amint azt említettem egyúttal csudaidegesítő az ovisszokások begyűrűzése mindennapjainkba.
a vontatott beszéd (szótagonkénti szünetek plusz e betűk minden m és n után) mellé (számomra idegbaj, muszáj szólnom) felsorakozott a kakipukistb repertoár újra (áldottnyár, szépvoltál), de annál cifrább a dolog, mert ha eddig vicces volt mindez, akkor most ez tényleg a "vicc Himalájája", egy-egy kipécézett szavon ('bazi', 'kaki', 'pisa') félórákig képes tipródni (értsd egymás után mondogatja fél órán át percenként háromszor), azonkívül megérkezett a lelőlek és a mondhatokvalamit?-korszak is. a mamit múltkor nemes egyszerűséggel felrobbantották az oviba érkezéskor (az nem bírt kiderülni, végülis most ezt g csinálta, vagy csak a szokásos furagyerek ovistárs, de mindenképpen gáz a viccesség közepette).
egy szó mint száz, remélem, lassan elkezdik ott is a foglalkozásokat, kicsit ebből a legelőre kicsapjuk, s majd ők játszanak úgyis-dologból (nyilván számomra) kellene egy kis rendszer, agytorna, valódi elfoglaltság. persze, tudom, négy éves. természetesen első a játék és a barátkozás, nem kérdés. és persze, itthon sem minden tejfel. ezzel együtt ezek a gyerekek olyanok mint a szivacs, isszák az infót a világról, és azt isszák, amit kapnak. ha egymás hülyeségeit kapják, akkor azt.
mondjuk mindezt azzal a tudattal mondom ráadásul, hogy ez a hely jó hely.
egyrészt persze szeretnék lazább lenni, de nem megy, csak látszatra. így én már régóta megöregedtem, meggyőzhető vagyok ugyan, de ahhoz valódi érveket várok.
másrészt tényleg megöregedtem, ma a buszon (diákjárat kolesz felé haza, este), hol nagyjából velünk együtt volt 21 év az átlagéletkor, na ott nagyjából majdnem elordítottam magam, hogy akkor most mindenki kicsit elhallgat, beszélgetést kettő hangerővel lejjebb vesz, és különbenis, mit tanított neked az anyukád, hogyan utazunk a buszon. aztán hagytam, most utólag vicces, hogy erre tényleg gondoltam.

tegnapok

a tegnapi mélypont kifejezetten irritáló volt, csak mert nem a körülmények a fokmérői az önkritikus dolgaimnak, hanemhát mindig magam vagyok az. hogy jó-jó, hogy ebben a szervezésben tényleg minden összejött, és jó-jó, hogy hát ez az első élesben történő ilyenem, soha eddig ilyet nem, jó-jó, hogy tisztázatlanok a viszonyok, és a téma is kifejezetten lecsóba csap, de Uram bocsá', ez mért mentene mind föl bármilyen személyes bénázás felelősségétől.
mert bénázok, az nem kifejezés-
rendkívül tanulságos kettő hét áll mögöttem, a jövő hetet meg nem merem magam elé képzelni, most áltatom magam egy kicsit még a holnap este túl vagyunk az egészen-gondolattal. de ha azt tisztázom, hogy az elmúlt két hétben egészen mást kellett csinálnom, mint a fejbéli ütemtervem diktálta dolgok, akkor tán nyilvánvaló, mért írok erről húszsoros unalmas nyünnyögést ide. ideventillálok, pofozgatom magam, hogy megmaradjon az elszántságom a valódi teendők iránt is...
mert ugye október elején megint a vidéki szanatórium-egyhét, addigra két-három feladatom volna is (hú, tényleg) ezügyben, nem beszélve arról, hogy a gyermekem ma kifejezetten megtiltotta, hogy holnap ő aludjon, mire hazaérek. férjekről elhallgatott hasonló gondolatairól nem is beszélve.
hát így állunk, beszippantott a rencer.

nahátén

nahát én azt tettem, hogy a vidám történet következtében ötösbe kapcsoltam, aztán csak loholok, loholok, s nem érzem hasznomat.
nagyon gáz ez a helyzet, mert tényleg loholós a tempó, tényleg ultra a bizonytalanság, és igenis szemét dolog otthagyni dolgokat dolgavégezetlenül a mások kárára. említhetném ebben a történetben a művészlógósokat, meg a munkaletolósokat, meg a régen utáltuk egymást, de most azonos oldalon állunk, és őkaselejt, nem mi - klikket alakítókat.
hogy egész hétvégém minden szabad perce meg az éjszakáim fele a nappalaim kiegészítőjéül szolgálnak gyakorlatilag ingyér, na azt meg aztán végképp nem szeretem.
slusszpassz, indulás aludni.
ez most egy kiadós morgás volt, holnap talpraesetten megvalósítom enmagam. csók.
ja,
barátokat akarok, és egy kicsit kikapcsolni.

hajhaj

mit teszel akkor, amikor egy/a párt szól le valahova?
amikor nyilvánvalóan a véleménynyilvánítási szabadságot korlátozzák?
mit tesznek az emberek ilyenkor?

cukikám

arany pofikám tegnap rendkívül kellemes csalódásban részesített.
utóbbi félévben nem hajlandó elfogyasztani magától: a kenyereket, a lekvárokat, a semmilyen szószókat, a tésztát, hacsak nem sima vagy kakaós, ésatöbbit. levest egyébiránt viszont szinte mindenkor mindent.
és akkor tegnap az oviról mit mesél a szentem? hát a levesből nem evett annyit (??), de megette a (lekváros-grízes) tésztát. és kétszer kért belőle. mert nagyon szerette.
ő.
áhháhááháá.
jó, mondjuk nemrég kitalálta, hogy csak és kizárólag a "fenti"paradicsomlevest szereti, a "lentit" nem.
illetőleg az is megesett a nyári pesztrálások alkalmával, hogy az (általam készített) meggylevesből velem csak a levét, csak a levééét!!! ette meg, míg az én anyukámmal a meggyet is simán. ugyanaznap, ugyanabból.
gyerekek...

'láttalakatévébe'-érzés

...és akkor mindent megbeszéltünk már, és énnekem csak le kellett volna gépelnem a jegyzeteim, és akkor fölhívtak, hogy z lemondta a helyszínt...
go to 10
vááá
akkor hát most legépelem a jegyzeteim, s reménykedem a holnapban, hogy minden éppenpont klappolni fog mégis.
nemhiába mantrázom pár hete nonstop:
meeennifoog, meeennifoog, meeennifoog

árnyék

olvastam egy (több) cikket a nehéz évforduló okán, de
ez csak egy lapát arra a hónapok óta kerülgető végtelen rossz érzésre, ami
nem hiszem, hogy egyedül engem kerülget itt ezen a szélesség/hosszúságon (is)
egyre vallásosabban hiszek az örkényi világfelfogásban.
sem nem racionálisak, sem nem normálisak vagyunk, valami más, aminek a megfogalmazásával nem bajlódom.
nagyon ambivalens érzés, miután egyik oldalról tisztelem az embert, másik oldalról elfogadhatatlan megjelölésnek tartom.
na mindegy.
időnként kiakadok ezen, szorongok egy jót, aztán reménykedem abban, hogy sem igazam nincs, azon túl, hogy majd megy minden tovább rendesen...

nyírek

voltam a nyíreknél, hihi-
jó élmény volt mindent összevetve, bár úgy néz ki, hogy én ezt a képzést (már megint) sokkal komolyabban vettem, mint annak a rendje volna. egyszerűen nem történt semmi, összesen kettő alkalommal éreztem, hogy valóban egyetem meg mi ez, ahol 8-10 órákat csücsülök naponta.
a to máig gyakorlatilag be sem íratott (ha én nem írattam volna be magam magam), a diáktanácsadók szó szerint leszúrtak, hogy mért voltam olyan gyors a diákért otp - neptun útvonalon átutalt - átrakott (kettő művelet, érted) kerek 360 forinttal, index az nincs, csak valami füzet, amit azért alá/be kell íratni majd, de tantárgyak/nevek/részletek/oktatási kód nullinfó. és sorolhatnám a felkészületlen tanárokat, de inkább a két felkészültre emlékszem, mert tényleg, ahogy ott ültem, körmöltem és koncentráltam, és
tényleg
tanulásérzésem volt. ábólbébe jutás-érzésem. és az jó.
inspirált ez a hét, és ez a lényeg.
közben meg a fizikai valóm loholt irodából irodába, sorból sorba, majd telefonnal ki-be, szerda estig senki nem nyugodott ugyanis. megnéztem a város belsejét is, egész okés.
aztán az is vicces, ahogyan az ember az állatkertben bóklászva beszélget a főnökével, de még jobb érzés az esti szkájpkonferencián családocskával megvitatni a nap eseményeit, hihi.
szóval, mint az látszik, továbbra sem unatkozom, jó, jó.

megmérlegeltem

ő például ma 16 és fél kiló volt és 105 centi. ezt a gyereket húzzák.
aztán meg már két hete oviba jár. pl remélem, hogy holnap nem lesz gond az ottalvással (múlt héten ő lett volna egyedül pénteken)
most éppen vontatottan beszél (o és f az oviból, elnyújtott uááááá-val műsír, illetőleg egy-egy papás együttlét után után kizárólag akkó, máá, és egyéé-ben hajlandó beszélni) ezektől én, a magyaros, egyrészt megőrülök, másrészt szétröhögöm magam - általában egyszerre.
"anya, mi az az ebrúd?" (merthogy szókincsfejlesztő rémuszbácsit mesélünk sok furasággal)

a másik pedig fotóz, fotóz, fotóz, egyre-egyre jobb, kéretik figyelemmel kísérni! (mondjuk a fészen) jahh, és tegnap elvitt a gátra cukrászdázni.

én nem tudom, asszem én is jól vagyok, csupán feszít a tempó. mikor nem. de most nagyon.
ja, egyébként nagyon érdekes tanulság volt az a munkaátadósdi szórakozás. nem szaladt fülig a szám a bejelentéskor, sőt, elfancsalodtam (asszem, jó intuitív vagyok), pedig mégiscsak megkönnyebbülés volt. bár ki tudja, mi lesz ez igazán.

kelet

és ez most akkor tényleg úgy zajlik, amint azt a nehézkedés törvényeinek ismerete alapján feltételeztem: valóban kettőésfél munkakörnyi szakadt a nyakamba. előbb-utóbb csak elválik, mi is vagyok. (és ez itt a kérdés már vagy két éve, hátha most.)
és csak mint megjegyzés, álljon itt ködösen, hogy az (egyik), akinek mindezt "köszönhetem, természetesen ugyanezen törvényeknek megfelelően az új életében is kisért, nem, nem szabadulhatok... najó, ezt félig viccesen mondom.

amúgy pedig csatároztam egyet a TO-val a vidéki város egyetemén telefonon, és egyhónapnyi nyugodt semmitsemsejtés után (lévén idejekorán lefoglaltam a koleszszobámat - hittem), a két kollégiummal is.
ma megjelent továbbá a weboldalon végre az órarend is, érdekesen vicces: tegyük fel, hogy tényleg minden nap 8-18-ig ott fogok ülni (remélem, ülünk -ezek után) egy messzi város padjaiban (SZ-CS csak négyig, huhú), ahol a könyvtár 8-16ig van nyitva, azon felül, hogy a TO innen a távolról és messziről tényleg nem túl izé... és még a pötty a tortán: pénteken 6-ig tart a nyelvóra (???) ezeknek nyilván (már) nincs családjuk.

g rendkívül mérges volt, amikor konkretizáltam a most vasárnapi indulásomat, teljesen jogosan. így hát ha volna időm, folyamatosan fontolgatnám, mit tegyek. de valahogy azt gondolom még mindig, bele kell vágjak legalábbis, hogy lássuk, mi lesz.
a családomról pedig ezúton is jelentem, hogy minden egyéb ellenére egy csuda-

ihaj, szabadság szevasz

hát így telt el szép csendben ez a hét is, idén várhatóan az utolsó szabad hét (még nem realizáltam, csak most jól emlékeztetem magam).
itthon, mi több házimunka (csak nem?), végre olyanokat csináltam, amit már vagy két éve nem, eredmény a kiporolt könyveim, átpakolt polcok, negyven centi szabad hely, ami -valljuk be- kellett, mint egy falat kenyér.
az évfordulónkon barátaink jártak nálunk, g egy héttel korábban kapott tájékoztatást jövetelükről, onnantól kezdve számolta a napokat (naponta négyszer), ajándékokat készített (melyeket végül úgy eldugott, hogy csak elmentük után jutott eszébe, hogy vannak), aztán ugye két napig könyveztem (szomszédok utálhattak, bocs) (a látvány és az érzés mindent megér) (és nem baj, mert az apósom tüzelése okán habzó szájjal ordibálni átjövő nő ma legalább revansot vehetett, ahogyan egész délutáni alvásidőben gyakorlatilag g ablaka alatt flexeltek, kattanásosak vagytok, innen is üzenem), mosogatni pedig csak nagy dózisokban sikerült, ma csak egy órányit-
hát ilyen ez.
holnaputántól realizálódik a munkaváltozás, nem, nem várom, jó, vegyes érzésekkel vagyok, de akkor sem. annyira kellene magabiztos proaktívnak lennem, amire csak külön kellett volna egy hét felkészülőidő.
hát tényleg ilyen ez.

gyerekvigyázz

a családi felvigyázó rendszer új fejezete a mostani, anyukám bevetésen, g teljesen jól fogadja a dolgot, bár két nap még nem a világ, de nem is lesz több négynél a mostani álláspont szerint.
voltak kapálni, homokozni, vonatotnézni, bicajozni, kapálni, homokozni, homokban kapálni, ésatöbbi kombináció.
az a szépséghiba sajnos megvan, hogy négy napja aluszékony, és két napja hőemelkedése van időnként. aggaszt a sztori annyiban, hogy
1/ megfázhatott (szeles idő), legegyszerűbb magyarázat
2/ allergia megint elért minket (minden nyáron a szülinapja körül megszokott - ezt utálnám, de adottság)
3/ valami komolyabb, mert feljegyzetlenül, de már bujkált ugyanez egy hónapja benne.
sajnos előbb-utóbb be kell iktassunk mindenféle orvososdit, bár ezt a kört kihagynám, ha lehet.

na például gond

x kilépett.
x nagyon gáz, hogy volt, de jobb volt úgy, megszoktam félig, és csak néha jutott eszembe az a seblázas egy év, mialatt a stressz szétrágott a betegségig, meg a követő egy év, amikor semmi, de semmi nem sikerült, de semmi, tényleg.
x kilépése azért nagyon gáz, mert most jön az őszi-téli rohamidőszak, nagyon sok munkával, nekem sulival, többit nem sorolom, és látszólag természetes módon fogják a nyakamba varrni a dolgai(ma)t, a régieket, nulla kompenzációval, ami a legkevesebb.
sokkal gázabb történet, ha helyettesítik valakivel, ebben még gondolkodni sem merek.
és még gázabb az a hír, hogy marasztalni akarják. semmilyen racionalitás nem áll emellett, s mégis.
legyőzött, elhagyott stressz, szevasz.

egyedem

jelentem megvolt az első (és reménybeni utolsó) afférom a TO-val, igen, így hogy még oda se járok, köszi, ebben nagy vagyok. csak annyit érdeklődtem volna meg, mi legyen azzal a 2-ai beiratkozással, amennyiben 5-étől egy hétig úgyis ott fogok dekkolni.
a/ menjek le 3órás vonatúttal oda + 3 órás vonatúttal vissza pénteken és ugyanezt tegyem meg vasárnap is (-6000 huf, -1 munkanap)
b/ menjek le 3órás vonatúttal oda+ dekkoljak ott szombat-vasárnap a családomtól 284 kilométerre egyedül egy (esetlegesen még foglalható másik koleszszobában) (- 1 munkanap, - 1 otthoni hétvége, - 5000 huf)
c/ menjek le a tervezett vasárnap délután 3órás vonatúttal oda, lefoglalt koleszszállással, és iratkoznám-e be hétfőn, ha volnának olyan kedvesek (- 0 munkanap, - 0 otthoni hétvége, - 0 minuszköltség)
én cére szavaztam.
nekik az első két válaszuk mindegy volt, a vagy bé.
második telefonomra annyira tenyérbemászóan kedvesen kérdeztem (és tényleg, pedig kedvem lett volna üvölteni), hogy muszáj volt a valódi ügyintézőnénivel beszélnem, aki igazán peckesen azt átallotta mondani, hogy akkor najómenjekhétfőn, de nem ígéri, hogy lesz rám ideje, próbálkozzam.
mivel nekem aznap a jelek szerint reggel 8 este 6-ig órám lesz, ezt csak mint buta kis sértődést fogom fel, mert egy államitámogatott mesterszakos képzett után nyilván jár valamiféle pénz az iskolának, ugyebár, ami manapság triplán elemi érdek ottan.
hát így esett, mindazonáltal én ígérem, meghúzom magam nagyon, van elég gondom nekem ezen kívül.

mivan?

ablakommal szemben kettő tűzoltóautó. asszem oltanak. minek maradok fönn éjjel, ezt mondd meg.
a frász ettől a környéktől, és már megint az a ház az.
(nem, nem minket)
apdét: ... és miután elhúzott a mentőcsapat, a bagoly újrakezdte a nyivákolást. (ablakomtól 5 méterre a fán)

eseménytár

nem volt eseménytelen az elmúlt pár hét, pedig úgy van, hogy nyár van.
a múlt csütörtökön tehát bebizonyosodott, hogy fölvettek ama egyetemre, így ezt most hol nagyon, hol nagyon nem várom, szokásomhoz híven.

tegnap (az egy külön könyv lenne, hogyan baltázok ezzel el egy egész napot) végre a nyelvvizsgám is kiderült, oké, köszi, B2, grade B, ami majdnem grade A, ami sokkal szebb lett volna, de nem lett, viszont nem jelent semmit, és egy kis morc minden örömbe belefér ugyebár nálam.

holnap pedig négyéves (+) gyerekes család leszünk, ami borzasztóan jó, ez már egy akkora nagyfiú, hogy csak kapkodom a fejem, minden percet várok vele (és minden perc leszippantja a maradék idegeim is időnként). kész a torta, melyet a négyéves asszisztálásával készítettem, melyről, mikor meglátta, hogy lekvár kerül bele (Sacher), kijelentette, hogy csak a csokit fogja lefogyasztani róla, anyád, gondoltam.
(azért anekdotikus cukiság, ahogyan lezajlott a tortarendelés:
- Milyen tortát szeretnél, G, a szülinapodra?
- ... órásat.
hihihi.
órás lesz, csak ahhoz még holnap rá kell varázsolni az időt.

és aztán ott a jövő hét, teljes gordiuszi csomó valósul meg általa, még nincs kardom, hogy miként lehet szokásos anyósbébiszitterek nélkül dolgozni járni megfelelő hatékonysággal, s ellátni teljes felelősséggel a gyerekkel levést. lesz egy rutintalan nagymamánk, mely nem a gyerekvigyázás miatt kérdőjeles, hanem merthogy az én feladatom megmondani a nyavajásoknak, mit tegyenek. vegyük hozzá még ezt az ígéretes őszi időjárást is, plusz az egyórányira lévő munkahelyem, ésatöbbi, tehát (Lappa szavaival élve) a heti mátrix még nem állt össze korántsem.

nahh, így vagyunk.

ma, ki

ma kiderül a másik is. jujj.

a.w. meghalt

emlékére

háhh, ezek így jönnek

nem tudom, a főállású angyaloktól hogyan jutottam ehhez, de mindenképpen nagyon megérte.
ezek csúcsok.

és hát akkor itt a cimbalmos-hegedűs változat is. ez is olyan ám!

cenzúra

itt nem sokszor fordul elő, de most csak elmentettem egy bejegyzést.
a mai közéletünkről írtam 3 (ez is előfordul velem!) sort.
aztán félelmemben csak mentettem.
félek?

legcukibb dolgaink

az megvan, ahogyan kettő majd'négyéves összevész? íme:
- én nagyon szeretem a paradicsomlevest - így B.
- én is szeretem a paradicsomlevest! - így G.
- nem, de én jobban szeretem a paradicsomlevest!! - így, emelkedő hangerővel B.
- de én is jobban szeretem a paradicsomlevest!! - kontráz G egyre morcosabban, de még gyanútlanul.
- de én nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon szeretem a paradicsomlevest!! - sorolja B.
- ... (szün szün) de én jobban. - vágja el a vitát G rendkívül morcosan.
(jó, végül megnyugtattam mindkettőt, legalábbis próbáltam, hogy a paradicsomlevesnek az a jó, hogy mindketten szeretik, és hogy nyugodtan jut mindenkinek, aki szereti. lehet, hogy elhitték, nem tudom.)
mindenesetre én napokig kacagtam, akárhányszor az ábrázatuk eszembe jutott.

nekema Bala

tona rivijéééra, lesülni ott szeretek a paarton.
japp, mert aztán vasárnap átrámoltuk a mindenévszakra vonatkozó cucchegyet magunkkal és egy jókora (saját) háromnapos fejfájással együtt a déli-balaton szárszói frekvenciájára.
kölcsönnyaraló, ahol az első két óra a mi hol található és mi történt az elmúlt hetekben váltakozó meghallgatásával és a növekvő főfájással telt. azért az is vicces volt, ahogy az évi egy rendes nyaralásunk első balatoni estéjét befűtve töltöttük.
és akkor napról napra egy szelettel mindig több nyár lett, és szép lassan már nem csupán lábat tocsogtattunk a Balcsi erre kifejezetten alkalmassá tett helyén, hanem egyre mélyebbre (boka, térd, has, nyak) vonultunk pancsolásiból.
aztán egyesek barátkoztak minden erre alkalmas illetővel, és végül, utolsó délelőtt jómagam szépen pecsenyére sültem. kivéve ott, ahol be voltam fújva, amiért külön vállveregetés jár. (reklám helye: alverde naturkosmetik Körperlotion Olive Aloe Vera, ez kérlek egy este háromszori felvitellel begyógyította égő hátam. jó, ajánlom, csak így vaterásan)
összefoglalóan: ennyi sok pókkal életemben nem találkoztam egy helyen, ennyire kevés szúnyoggal szintén, ezen kívül szívesen folytattam volna a lebzselést (és főzés- és mosásmegúszást) még őszig, lehetséges, hogy tanárnak kéne mennem sürgősen. ezen kívül kiderült, mennyire jó együtt nekünk, még az agyalapot karcoló visítású pulykákkal is (ritkán, de akkor nagyon). és talán nemsokára sikerül megosztanom itt egypárképet is, reménykedjünk fotómasinahasználó (ügyes! tessék szíves fészbúkon keresztül galériát megtekinteni!) férjurak könyörületében, hogy cseppentenek ide képnek valót.
és mi értelme amúgy a kánikulának a Balatonom nélkül, he?

győrk őc

nahát, újra itthon, rázódunk bele a szokásos alvásmentes bénázós hétköznapokba, de azért említendő a széles vigyor tegnapi orcámról, mely minden munkahelymétely (személy) ellenére ott virított.
na jó, ez a múlt hét igazán kivételesen jó volt.
elmentünk ugyebár a győrkőc fesztiválra. mondhatjuk, ahogy azt szoktuk tenni.
szállodát váltottunk, itt a csend volt egy csuda, illetőleg az étkezés egy tapasztalat, haha.
az csak vicces volt, ahogyan három réteg ruhában vacogtunk, aztán ahogyan az esővel kokettáltunk. azon kívül Győrben szenespince-ablakok vannak, ez megvan?
(van ugyanis egy tiszteletbeli zsák szenünk itthon, cipelgetjük is, hihi) ja, azonkívül minden második ember szenesember itthon. csak úgy mondom.
azt viszont teljes mellszélességgel elbénáztuk, hogy nem néztem rá alaposan a fesztiváltérképre, és csak szombat ESTE jöttem rá, hogy a lényegi programok nem is a Radó-szigeten, hanem a belvárosban a sétálóutcákban vannak, ajh. hát ez ilyen.
na, egy szó mint száz, kicsit feszített tempójú, de kellemetes három nap volt ez.

hari

nem örihari, de azért had jegyzeteljem ide, hogy igen haragszom. nem elsősorban magamra, bár ebben én is benne vagyok, azért inkább arra, akin ez sokban múlott.
ja, mert nem megyek pillanatnyilag külföldre.
igaz az az oldal is, hogy egyszerűen nem aktuális, de azért valamiképp haragszom.
jó, az is igaz, hogy végső soron a helyzet elfogadható volna, ha nem volna egy végtelenül aljas ellendrukkerem.
szóval most izzadom ki magamból megint ezt is.
és a kiváló hangulatomhoz nem tesz hozzá ez az idióta időjárás. mért pont most, mért pont ilyen.
nem szeretnék padlót fogni, pedig minden jel arra mutat, fog kellenem.

olybá tűnik

90 pont annyit tesz, minthogy oda kell majd járnom. (hihi)
akár sikerülhetett is-alapon, hálás vagyok az ilyen alakulásért, de még nem vagyok felhőtlen örömmel. mert ugye ki kell találni a részleteket, pl mikor lesz alkalmam az őszi irgalmatlan gyorsulásban tanulni. hümm.
hümm, hümm.

háhh, tanulni

tanulni, na azt kéne még csak. helyette (na jó, mellette) csak szorongok, idegesítem magam.
e tárgy, mely hétfői felvételim tárgya, hát finoman szólva... mondjuk úgy, a fősulin minden egyes találkozásunkkor megfogadtam: soha, soha (never-ever) sem többé, semmikor, semmiért.
így múlik el a világ dicsősége, vagy mi. erre itt szerencsétlenkedem. filozofikus, teoretikus maszlag, hogy mit kellene tenni, ha nem pont itt, most és így élnénk, mi idétlen magyarok, ki az oka, hogy itt bénázunk, illetőleg számok és statisztikák évekkel ezelőttről (2004-es legfrissebb adatok, szevasztok), és közben a tudat, hogy ezt most itt szépen minnd megjegyezhetném, de az elmúlt egy év ámokfutása alatt (új rezsim, szevasz), gyakorlatilag az a 3 százaléknyi valóság is kámforrá vált, és nem, nekem nem volt időm minden új nevet, megszorítást és metódust megjegyezni. megjegyzem, ezt az a vezérelvem sem tenné lehetővé, mely szerint "TÚLÉLSZ, PÖCÖK".
így szépen megismerhettek, igen, én vagyok a teoretikusan szorongó vizsgázó, lesz még idén pár ilyen, ha csak rajtam múlna - mozgolódom, na.
amúgy lélekben nyugalom van, az esélytelenek nyugalma, akár sikerülhet is alapon, de hát még hátra van egy háromnegyed könyv. pff.
igaz, ilyenkor legalább a lakásbéli rend alakul rohamléptekkel. (utálom :)
*
ja, és még négy nap az ovi. aztán hét hét csönd (haha).

miegymás

jó, jó, írok, írok.
a vizsga olyan vizsgás volt, haha. a napra ültettek és azt akarták, hogy írjak angolul- no persze.
az van, hogy nem volt látszólag semmi különös. pontosan azt a formát hoztam, amiről tudom sok hónapja, hogy van. a reading viszonylag oké volt, de persze novellát adtak, ami meg ugye nem egzakt szöveg, kiemelés, előtte is, utána is hiányzik a kontextus, és akkor mondd meg, mért akarta x, hogy y az irodában hívja föl zét. nem, nem volt leírva, ez az fce-féle szívatás, amit c1 szintként értelmeznek.
a writingot köszi, egy kötelező email meg egy választhatóból esszé lett. egészen különlegesen okosnak érzem magam (not), hogy még előző éjjel szépen elkezdtem végre jegyzetelgetni, hogy melyik írásbeli forma alatt mit is értenek a ködös albionban, ezt reggeli utazásaim során is rágogattam, így legalább technikailag azt írtam, amit kellett. s mivel sem nyelvhelyességileg, sem stilisztikailag, sem szókincsben nem dicsekedhetek aktív tudásomban b1-nél többel, hát csupán remélem, hogy ezen itt meglesz a 60%.
a júzofinglis ismételten vicces volt. abba a szóalkotásos részbe, melyet mindeddig 100%osan voltam csak képes megoldani, sikeresen belehelyeztek egy általam ismeretlen képzőjű szót (part - partial, partiality, impartiality, partially - no ezek mind eszembe jutottak, de egyik sem passzolt megítélésem szerint a mondatba, köszike). és mint mindig ez az a rész, amit hátborzongatóan másképp érzek mindig, mint ahogy sikerül- hát most is.
a listening pedig azért volt vicces, mert a hétvégi húszhallgatásos szeánszomon 100%-os eredményt produkáltam, és itt meg most megmondom, mely választásaim és beírásaim lettek TUTI rosszak. fujj.
jahh, egyébként azért gyötrök minden olvasómat ilyen részletes hülyeség leírásával, mertminthogy tudhassuk, a vizsga eredményét júLius legvégén lesznek hajlandók közölni, akkor is nagyjából annyit, hogy átment, nemment, hányszázalékkal. belenézni nem lehet majd, most itt utána megbeszélni nem lehetett, több angolunk nincs, legalább itt szépen kipufogom magam, és egyúttal szépen le is írom, hátha mégis valami csoda folytán érkezik válasz a ki nem mondott kérdésemre.
amúgy a kémbridzs-vizsgáknak ez a fene nagy üzleti szagú titkosság az egyik szexepilje, hihi.

ja, és kihagyták a phrasal verb-öket, úgyhogy mégiscsak jó volt.

nyihha

japp, ezerrel nyelvvizsgára készülés van, oldalról a F1 zümmög, helyesebben Gyula ordibál (annyira nem bírom, alkalmasint idegesít), így hát listeningekkel tengetem azt a fennmaradó cirka 33 és fél óra mostanra eső részét.
holnap még megtanulok angolul írni (not), aztán lesz neki nemulass.
amit utálok, azok a phrasal verb-ök. mondd, mi a jó égnek szükséges megtanulni újabb szavakat, melyekre van pontos és alapos és árnyalt EREDETI kifejezés? különös tekintettel arra, hogy nem tervezem egyelőre a nyelvterületre életvitelszerűen odaköltözést. de most tényleg...
és csak mint adalék jegyzem meg, hogy ez a borzasztódrága tanfolyam nagyon ajánlom, megérje az árát, mert különben írok egy levelet kémbridzsnek, hogy melyik felmenőjükkel mi legyen. egyrészt egy hatalmas lehúzás, másrészt még azt a jóérzést sem adja meg, hogy a kezdeti 60-75 %-okról fölfelé moccant volna a találati átlagom tesztenként. csak úgy mondom, ez _nem_ a pozitív reklám helye.
jó, az agyamat megmozgatta, azt meg bírom.

ist Hölderlin Ihnen unbekannt?

ezt a cikket olvasva, és jól ismerve a stílust, mellyel gáláns extravaganciával és mélységes komolysággal vet oda napfénynél világosabb dolgokat egy sima szerkezettel, hát, hogy is mondjam, lettem volna ott.
örkény -mindenesetre- ott volt...
szeretem, ahogy ep úgy tesz, vagy akár úgy is érez, mint aki nem fél.

aaargh, palacsintás szombatok

az megvan, amikor a szombati délutáni alvásból ébredvén a gyermek palacsintát óhajt, és te fogod, összekapod a kiscsaládod, soron kívül teszkózól egyet tejért, csokiszirupért, majd hazaérve a hiszti némi jele mellett, de még normális hangnemben nekiállsz készítgetni, hozzátéve azt, ahogyan éhesen SOKKAL KÍVÁNCSIBB a szokottnál, majd egy óvatlan pillanatban, mivel egy kést adtál a kezébe és elfordultál az olajért, a késsel a sárgáját kipukkasztani akarván gyermeked beteríti tejtojásliszttrutyival a
1. pultot (ma reggel pucoltad, de ha csak ennyi lenne, ugye)
2. a pult alatt mögött a rácsot, radiátort (ÁÁÁÁÁ!), polcokat, földet
3. a konyha felőledi egyéb részeit?
fél liter tejes csiriz csodákra képes, hoz másfél órás konyhahelyreállítást, éhes ordító családtagokat, főként gyermeket, krízismenedzsmentet, 3 egész selejtpalacsintát (persze 10 normálisat is), és iszonyú késői esti lefekvést.
innen szép nyerni, no, azonkívül ezek is szép emlékek lesznek 20 év múlva, nyilván.

hétfővagymi

japp, túl a hétvégén, viccesen jól telt, és természetesen leamortizált. mondjuk vasárnap dél körül volt egy kósza flow-élményem, miszerint szabadságon vagyok, jihhá, de persze ez pikk-pakk elmúlt gyorsan.
a két egyedül itthon töltött nap eredménye valamennyi szépülés a lakásban, énlátom-típusú rendezés, még van vagy kéthétnyi ilyen, de nem törődöm vele (eddig sem akartam ezekkel érdemben gondolni, ezután sem).
munkahelyi fel-le van, amikor meg kell tartsak egy semmitmondó értekezletet reggel, hogy aztán estére kelve kiderüljön, ha szerdán lett volna ugyanez (nem létezett ilyen opció), akkor bizony sokatmondó is lehetett volna, argh.
amúgy visszatérve balcsitémára: g olyan nagyon élvezte, én meg azt a gondolatot élvezem, hogy lassan jönnek számára azok az évek, amikből egész életében élni fog, az élmények, a nagypapázás, a kis ház, jahhaj, egész elérzékenyültem. mondjuk az is itt van a fejemben, hogy és ahogy mi is szerepelni akarunk ebben az egész gyerekélménységben, és csak remélem, hogy sikerül.

távol

egy szó mint száz a nyavajások még mindig messze.
egyik fotóz, másik nem bír a telefonhoz jönni.
mondjuk a fotós felem is 3 egész percig bírt beszélni este velem egy TELJES NAP távollét után, ennyit ugye a családi életről, hihi.
itt pedig most offolni fogok, mert ez a szemét dörgős ég közeledősen villámlik, noha én most érek rá végre az ittlógásra, ejnye.
meghívattam magam ebédre a zanyukámhoz, ez jó ötletnek bizonyult, a maradék "szabad"időmet itthon pattogva töltöttem. mondjuk alakult is valami rendnormalitás, nem utolsó szempont. szomorú viszont, hogy 3 hét múlva nyelvvizsga, 5 hét múlva pedig felvételi. izgalom és tanulás ellen KIVÁLÓ elfoglaltság akad ezer.
(mondjuk ez rémlik)

*
ja, és az egyedüllét(em) természetrajza: olyan kiválóan peregnek az események és szervezem be hatékonyan a teendőimet, hogy nagyjából minden étkezést elfelejtek.

gyermeknyaraltatás

szépen lekanyarították maguknak, fölpakolták és elvitték Balatonozni.
a nyavajások. a nyavajást.
reggel fél7kor kurjantotta el magát, hogy anyavegyélki (vegyenkiapád), fél7kor! amikor hétköznap 7kor is van, hogy kapirgálni kell kifelé, és mint a csiga, eszik/nemeszik/játszik/akármi.
ma 8kor ott topogott hátizsákban, sapiban, zárta volna le a bőröndjét, hogy akkor kész is, mikor megyünk.
annyira cuki, csak azért nem mondom sokszor, hogy A NYAVAJÁS!
9 után mentek el végül, fújdbe, kendbe, eztegyemost az út előtt, ablakle, adtampulcsit, vanmásikhaeznemleszjó, szombatonestejövünk, "ha nem érzi jól magát" (???!!!), jahhajj, anyukák kontra nagyszülők...
így hát nekiálltam átrámolni a lakást, 5ig _nem_ ültem le sem, akkor még befigyelt egy teszkózás, estére így mattultam be teljesen.
hiányzik, de ma még ez is elviselhető volt,
holnap ugyanis ez a másik nyavajás a másik irányba húz el egész napra egész korántól egészkésőnig, EJNYE.
lesz pár üres órám.
először is meghívattam magam ebédre a családomhoz - kíváncsi vagyok, mi lesz ebből, hihi.
aztán kitaláltam, hogy minden elmaradásomat behozom holnap angolból (ez úgy uszkve félévnyi intenzív tanfolyamnak a tananyaga volna) - no persze...
emellett holnap elkezdem a felvételimre olvasást is - na, ez az igazán szép mesekönyv.
szerintem jó vagyok a túlzásokban.

kellemesebb vizek

jahh, hát igen, a közelmúlt vicces eseményei.
drága gyermekem fantáziavilága kivirágzott.

helyzet 1.
gyermeknek szülő mondja, ne nyúlj. gyerek nyúl.
szülő mondja, ne nyúlj, mert blaablablablaa. gyerek nyúl.
szülő kézre csap (legyint), miközben mond(aná), figyelj, mondtam, hogy blaaablaaa..., ezért...
gyerek kétségbeesetten és vigasztalhatatlanul ordítva és túlbeszélhetetlenül tragikusan BŐG.
szülő elbizonytalanodik, mert legyintés az legyintés, mi történhetett.
ordítva hadarva magyarázó gyerek mondja:
"...lecsaptad a pókomat, most lapos lett, mi lesz most a pókommal???"
szülő lélekben felnéz, némán kérdez valamit, sóhajt, majd előveszi a pókot (kezet) és puszit ad rá, hogy az föléledjen, s nevelési terve romjain még azért próbálja közbeiktatni a "de te nyúltál, és ezt a pókodra is vonatkozott, se te, se a pókod nem nyúlhat, érted?"-szöveget.
gyerek hüppögve érti.

helyzet 2.
gyere, g, megyünk aludni - szülő így.
nincs válasz, gyerek babrál a valamin tovább.
gyere, g, mennünk kell, tedd le, majd alvás után blaablablablaa.
gyerek babrál, válasz nincs. nem hallja.
eeegy, keeető, hhhááááá....! számol szülő, ez beválik mindig.
gyerek (dühösen és/vagy "te is tudod"-hangon) : nem vagyok g, misu vagyok, kamilla néni*!

*a szerencsés nyertes, aki kapásból tudta, melyik történetben vagyunk most napi szinten elmerülve nyakig, az egy penge is egyúttal, mert kapcsolt! jelenleg ugyanis hetente változó mese naponta változó szereposztásában élünk, időről-időre némi skizofrén felhanggal működve.

nem hiszem hogy

nem hiszem, hogy meglepő lesz, amit mondok, meg hogy mondom, de amit az elmúlt másfélévben én már megszenvedtem a mikroszintemen, most a közélet szintjén látom újraéledni.
szalámiznak szépen, én kicsit közben irigylem a jólkeresőket, meg a hites pártistákat (a kettőt együtt), ők azok, akik egyelőre úsznak fönt, az egy kellemes állapot, max. a kicsit zavaros víz alant kellemetlen.
itt sajnos süllyedés van, és sok gondolat arról, hogy ez itt lassan lelkileg, erkölcsileg, etikailag, és elsősorban anyagilag tűrhetetlen és viselhetetlen. nem, nem világháború, de a valódi értékek szét- és lefelé taposása valami vajaskrémes közegben.
én csak azt látom, mintha mindenki józan, aki erről beszél/nembeszél, szóval mintha remélne még valamit. hogy eltűnik, mint egy rossz álom. hogy kirajzolódik valami nagyívű jó. hogy most még nem látszik, de "ők" már tudják, merre tartunk, mit akarunk.
szerintem nincs nagyívű jó, csak erről kuss van. és nem tudják, mi lesz.
ennek következtében nem csodálkoztam a cikken a szavazók egyhatodáról, akik külföldre mennének a közvélemény-kutatások szerint.

név nap

neve napját eddig kétszer ültük meg, élvezi, ez a jó.
azt az arcot, amit kapunk az ajándékozásért cserébe, azt meg mi élvezzük nagyon.
nem normális gyerek amúgy a mai, szerényen csak kiválóan sikerültnek nevezhető sacher-tortán a cukorgyöngy-díszítésen kívül mást nem fogyaszt, de ai izotóniás grépfrútos sportitaltól odavolt, hogy ő azt kapott. a csoki (és nemcsoki)nyulak és télapók is nálunk egyéb illetékes személy fogyasztásába kerülnek rendszerint (nem, nem én), így hát mondjuk ki: nehéz dolga van annak, aki élelmiszer-típusú ajándékozáson töri a fejét g-nek. (most mondjam mindenkinek, hogy hozzon a) kecsapot b) uborkát c) mindkettőt d) tejfölt?
csak nem.

újbejegyzés

japp, elrohant a hét, mi vele.
a múlt hétvége parával és megfigyelgetéssel telt, nem beszélve házitársaink, a nagyszülők egyhetes távollétének kezdetéről.
minden para -hála Istennek- arra volt jó, hogy észrevegyük újra meg újra, hogy mennyire kellünk egymásnak, és mennyire jó, hogy vagyunk. ennél rosszabb parát soha. senkinek.
hétfőn itthon maradtam még g-vel, kicsi munkát jól viselte, meg egészen jó volt az is, hogy legalább egy száguldós napot meg bírtunk így spórolni magunknak.
minden nap amúgy különleges volt, miután már az különleges érzés, ahogyan IDŐBEN ott vagyok a mindenhol. sajnos ennek tényleg az a konklúziója, hogy nem szabad elkapatni magunkat, időben kell a dolgokat csinálni, mintha csak mi hárman lennénk.
igaz ugyan, hogy az angolházira megint alig volt időenergiám (egyik este viccesen fölhörpintettem heinekenék citromos söréből másfél (!) decit, merhogy finom, hát azt a kómát csak röhögve említem, úgy kell az iszákosnak, minek iszik, aki nem bírja (ez elég extrém magasságom amúgy) (csak mint a törzsfőnök a száll a kakukkban)) szóval egy estét én iktattam ki sikerrel.
most egy olyan munkaidőszak is van, hogy végre minden pörgés, nyomasztó terhem párezer kilométerről tojik a fejekre, így embernek és hasznosnak érzem magam átmenetileg. ez pl jó.
a múlt hétvégét amúgy színesítette anyukámék érkezte, fürdőszoba-átépítésük félidején pont szombaton alakult úgy, hogy kihasználni tudják a fölajánlott fürdőnket, így nem kevéssé volt mozgalmas a hétvége. ahogyan ez már lenni szokott.

az van hogy

az van, hogy valamiért még mindig nagyon ideges vagyok g miatt.
látszólag jól van, de
de nem stimmel, és az ilyen dolgok mért nem hétköznapra esnek, amikor reggel szépen bemegyünk egy CT-re, csak mert ki a csuda szülő hiszi el egy röntgennek meg egy helyhiányban szenvedő rendszer (nevezzük jánosnak) éjszakai orvosának, hogy minden rendben, ha estére mégiscsak fáj a feje és izzad a keze, és
egy szó mint száz,
most jó volna valami több.

agy

tehát a tegnap estét a mindenki által délibábként kergetett és vágyott és megérdemelt pihenés helyett a János gyereksebészetén töltöttük, g feje lekoppant a fürdőszoba padlójára, majd szédült, így hát szépen összekaptuk magunkat és (hála Istennek) csak egy kört tettünk oda. Röggöny, dokinéni, fél11, hold, málnaszörp és szalmaszál, éktelenül kemény székek.
Hazajővén az egyetlen igazán jó, hogy itthon vagyunk, azon kívül nem szabad ugye napra mennie, szaladnia, ugrálnia, ismét elesnie, tévéznie, és persze figyelni kell hétfőn is még, mi van.
jelenleg bébiszitter híján vagyunk, így egy ilyen enyhe agyrázkódás is szépen megkeveri az amúgy is pengeélen táncoló egyensúlyunk kártyáit, mondjuk a jövő hetet amúgy is az" innen szép nyerni" perspektívájából szemléltem, ez meg nem változott.

amúgy olvasunk

igen, és sokat.
szépen átrágtuk magunkat mirr-murr és oriza triznyákon, és ez annyira jó volt, pedig nem g-szintű a nyelvezet, hogy már közben elkezdtem kutatni valami hasonló típusú könyv után (találatom az egyórányi könyvfesztiválos kutatás után: NULLA).
ugyanis ez a gyerek utálja a verdák-féle kalandos-üldözős-izgis nemtörténiksemmit, viszont szereti a borsnéni-égigérőfű-mirr-murr (és legnagyobb szakálltépésemre: thomas)-féle nem történik semmiket, de mégis kalandos a történet-olvasmányokat. szeret három-négy tömött oldalnyit is meghallgatni egy ültő helyében, és szereti, ha egy-egy képet is megnézhet előtte-utána (közben nem muszáj).
de ilyen könyv 3-4 éves szinten tényleg kevés ismert számomra, így hát tanácsra szorulok. (!!!)
(olyanoktól meg hát mentsetek meg, mint ez itt - én hülyét kapok, ha bajusz egy könyv főszereplője, annyira idétlen az ötlet, hogy sajnos hiába jó minden paramétere a könyvnek -sok rövid sztori, üldözésmentes, de kalandos, nem barbis és nem gügyögős, jó indíttatású és nem bosszúállós-gyilkolászós) oké, ne legyen igazam, lehet ez is jó könyv, rendben, a békesség kedvéért.
olvasunk épp még kettőt:
van ez (kattints!!):
no meg hát természetesen ez:
amúgy most ahogy morfondíroztam, eszembe jutott a rémusz bácsi. (juhú!)

minden jog

a legédesebb, amit folyamatosan röhögnöm kell napok óta, az a mondat és a mutatóujj fölfelé.

az elejéről:
belefutottunk (és milyen jól tettük) a samu-könyvekbe (linkre kattint, jól megnézi, mert jó!!!). egyetlen, relatív szépséghiba a viszonylag kevés szöveg, és manapság valahogy úgy van, hogy mindent, de mindent tudni szeretne, így hát gyakran eljutunk minden könyv végére, impresszum, kopirájt, vévévépont, íesbéen, stb.
így esik, hogy egy hete minden estém vigyorogva telik, ugyanis valahonnan eszébe jutott (mutatóujj _mindig_ mutatja is):
MINDEN JOG FENN(!) TARTVA!

profán

sokkal hétköznapibb ez a hete tartó folyamatos tüsszögés(em), mint ahogyan az ásító sárkány szája átvette a sárkányon az uralmat, úgy lassan az én tüdőm is rugalmasan kiköpöm hamarosan az egyikkel. tipikus szénanátha, és ÓRIÁSIAKAT ordítok minden egyes (vagyishogy egyszerre mindig több) alkalommal, nehezen, nehezen viselem.
há' vagy por, vagy hársfa, vagy há' a jó ég tudja, pedig jó volna tudni a preventív kezeléshez.
és akkor még nem is ejtettem szót az állandóan csiklandozó orrhegyemről, vááá.
(most is kezdi)

zsoltár, mert néha az is kell

elnézést a külnyelvért, magam magam megerősítendő használom ezt a fordítást, de a lényeg nagyjából annyi, hogy ha ez már akkor is ilyen volt, akkor hátha most is lesz másmilyen.

Psalm 35

11 Falsche Zeugen sagen gegen mich aus.
Man verhört mich über Verbrechen, von denen ich nichts weiß.
12 Gutes vergelten sie mir mit Bösem; alle haben mich im Stich gelassen.
13 Früher, wenn einer von ihnen krank war, zog ich mir Trauerkleidung an.
Um seine Krankheit von ihm abzuwenden, verzichtete ich auf mein Essen;
ich neigte meinen Kopf tief auf die Brust und betete für ihn,
14 als wäre er mein Bruder oder Freund.
Wie einer, der um seine Mutter trauert, ging ich umher, gebeugt und voller Kummer.
15 Nun aber freuen sie sich über meinen Sturz und rotten sich zusammen gegen mich.
Sogar verachtetes Volk kommt daher, Leute, die niemand kennt;
sie hören nicht auf, mich zu beschimpfen.
16 Sie spotten über mein entstelltes Aussehen; drohend zeigen sie mir die Zähne.
17 Herr, wie lange noch willst du ruhig zusehen?
Rette mich vor ihren Anschlägen, bewahre mein Leben vor diesen Löwen!
18 Dann danke ich dir vor der ganzen Gemeinde,
vor versammeltem Volk will ich dich preisen.
19 Lass nicht zu, dass sie über mein Unglück jubeln,
meine Feinde, diese Bande von Lügnern!
Ohne jeden Anlass hassen sie mich und zwinkern einander verständnisvoll zu.
20 Nie hört man von ihnen ein gutes Wort.
Gegen die Stillen im Land, die friedliebenden Leute,
denken sie sich immer neue Verleumdungen aus.
21 Sie reißen die Mäuler gegen mich auf und höhnen: »Da! Habt ihr's gesehen?
Jetzt haben wir endlich den Beweis!«
22 Du, HERR, hast das alles gesehen!
Schweig doch nicht länger, bleib nicht fern von mir!
23 Steh auf, greif ein, verschaffe mir Recht!
Mein Herr und Gott, nimm du meine Sache in die Hand!
...
27 Doch alle, die meinen Freispruch wünschen,
sollen vor Freude jubeln und immer wieder sagen:
»Der HERR ist groß!
Er sorgt dafür, dass sein Vertrauter in Glück und Frieden leben kann.«
28 Ich selbst will deine Treue verkünden, alle Tage will ich dich preisen.

húsvétüzem

beindítottuk a rakétákat, normalizáltuk g-t, ettünk, csokiztunk, égigérőfüveztünk.
ez volt idén a húsvét zanzája.
a magam későbbi utókorának a részetek:
g csak úgy lesz normális, ha többnyire én megyek érte, többnyire hamarabb, mint máskor. ez együtt jár a munkák zippelésével, ami együtt jár a folyamatosan kínzó további elégtelenségérzésemmel, de persze ezzel együtt kell(ene) tudni élnem. (not, kevés, kevés, kevés, bocs)
a normálisság abban értendő, hogy nem morcosan bokszol, meg hisztizve mást akar, hanem mondjuk csacsogva sétálunk óriásit az ovi - forgalmas út - plázakörnyéki utak - vonatállomás - haza útvonalon, és végig dumcsi van, meg egyetértés, meg postán is velem áll a sorban, és még a hegyre sem kell (nagyon) vonszolni.
a szombat viccesen nyögvenyelősen indult, biztos a front, de gyakorlatilag MINDENT itthon hagytam, a kocsielleni gyógyszert, a vizet, a váltóruhát, s ahogyan nézem, gyakorlatilag mindre most lett volna szükség. ugyanis az első kettő hivatott g autós rosszullétét prímán kezelni (érden lett rosszul végül), a pótruha pedig az iszapolós játék után jött volna jól, miután az iszap alól kivakarásztuk a két gyereket. ja, mert csudajó vendégségben voltunk a t-knél, élveztük.
sajnos a húsvétüzemi rakéták beindítása az ilyen kiváló vendégségek fényét is koptatja rendesen, annyi nyüzsivel jár együtt. a gépezet amúgy jól bírta a délelőtti tisztelet helyetti lenti tengés-lengést (bocs, ÉN utáltam, és igen, nem megyünk többet, és igen, jó volna, ha ezt nem írnám le ennyire akkurátusan, de ez egy napló is) (de tényleg, egy ember örült nekem őszintén egy percre, mondd, az elég?) áááh-
semmi vész, volt hova elhúzni, anyukáméknál legalább jólesően kiröhöghettük magunkat, nem érdemes mindent komolyan gondolni, de tényleg, minek is. jó ettünk, g egészen kinyílt, és nem volt több dimenzió.
annyira el is húztuk, hogy a délutáni alvás (egyúttal az én angolozásom) befuccsolni látszott, fogtuk, lenyomtuk a dédszülős, majd a nagyszülős nyulat, majd estére kelve az ölemben szundított félórát a kölök, és egész normálisan vette a dolgot.
négy nyúl zsinórban amúgy azt a (később) pótolhatatlan élményt adta nekem (nekünk), ahogyan látható g-n az öröm. nem annak örül csupán, hogy ajándék, és hogy ő kap, hanem talán kicsit az, ahogyan álmélkodik, hogy ajándékot kap. nem a tárgy, nem az alkalom, nem a namivanbenne, hanem az a tiszta öröm, hogy ilyen létezik. és a negyedik "nyúlnyomokat láttam" is ugyanolyan lelkesedéssel tölti el, ami akkora cukiság, hogy zabálnivaló.

ezen kívül megtanult két locsolóverset, melyből az egyik priváte _nekem_ szól, és ez annyira jó, hogy a g néninek meg fogom köszönni, hogy ilyen eszébe jut, tanítani, grátisz ekkora örömöt szerezve.
és az is a történelmi hűség kérdése, hogy a zölderdőbenjártamot elmondta szépen sorban mindenkinek, és ez akkora jóság, hogy ide sem fér. (annyi azért idefér, hogy nagyon ajánlom magamnak nem elfelejteni azt a csengő kisgergőhangot, amin szépen és szabatosan verset mondott így nekem. így még a pacsulikat is megérte.)
megszerezvén egy armada régifilmet, ma égigérőfüveztünk együtt hárman, szerettük. lesz még mirr-murr, meg sebajtóbiás is.
olvasva befejeztük az oriza-triznyákot, esténként azt nyomtuk mostanában, s belefogtunk a stradi és varius című nagyonfura könyvbe. erről még muszáj vagyok kicsit írni posztot.

bali

BALILAP

érkezett szerdán, KÖSZÖNÖM!
A táj szép, meleg van, minden nagyon jó - ezek is benne vannak, de annál sokkal több.
nem beszélve a Nagy Kalandról, ami a "választhatók" közül igen jól végződött, Fülikém,
és mi ennek ÖRÜLÜNK és köszönjük a ránk gondolást.

séta

amit viszont tehetek, az a holnapi itthonozásom vele. sétálunk, napozunk, üresedünk.

túl túl messze

beteg volt.
hétfőn nem akart enni. ahogyan ez a jótékony ovihatásnak köszönhető, manapság minden étel a válogatás tárgya. anyai énem ugyan gyanakodott, de a dolgoznimenős énem evést kiáltott.
11kor hívott a fél világ meg az ovi, hogy hányt.
aztán jobban lett.
aztán másnap lázas, nagyon.
aztán két napra szinte semmi.
aztán csütörtökön a 39-et ütöttük. aztán pénteken a 39,5-öt.
az úgy pontosan elég rossz volt.
aztán antibigyó, ima, és elmúlt. reggel szépen 36,4, és azóta csak lejjebb.
a múlt hét eleve úgy telt, hogy volt egy szép nagy sor munka, ahol és amin és ott kellett és itthon nem lehetett lennem.
így hát - az utóbbi másfél évnyi szériát tekintve nem egyedülálló módon- megkaptam a háttérországból is a de szar anya vagy-jelzést. (ami egyébként nem igaz, tudom.)
csakhogy ez g feje felett hangzott el, aki 39,5-tel feküdt a mondó mellett.

így hát tegnap és ma a gyerekem azt hajtogatta, hogy
1. világgá megy
2. utál engem
3. mindenkit utál
és újra meg újra nagyon haragszik.
kezelem, kezelem, beszélek vele, kiabáltatom, játszunk, de olyan ez mint egy méreg, bevette.
én emlékszem az ekkora önmagamra.
nem vagyok képes leírni, mi van bennem- annyit nyünnyögök ide és ez is olyan hiábavaló, félreérthető, tehetetlen.

nohát

most éppen angolfába vágtam a fejszém. ennek megfelelően az angol írásbeli feladataimra nem bírok időt szakítani.
ez eddig minden nemkezdő tanfolyamnál szokásos volt, ezúton is kérek az univerzumomtól valami jelet, mikorholhogyan fogok megtanulni angolul helyesen stilárisan ésatöbbi írni.
de legalább a nyelvvizsga felé vettem az irányt. valami.

új bejegyzés haha

ideírni hol időm, hol energiám, hol kedvem híján nem szokom mostanság, kedves idejáróimtól igencsak nagy párdon!
g megint beteg, hétfőn a hányással hívtak föl az oviból, ilyenkor kiváló helyzet az anyósosság, amiben részünk van, hozták, vitték, minden. azóta megjártuk a két éjszakázást (szerintem bénázom, mert nem kellett volna semmi mást tennem, mint aludnom-ébrednem, helyette ébren töltöttem a féléjjelt), mára hőemelkedés maradt a 39 fokból (dedikálva Gigiéknek, ez pont ugyanúgy, csak egy gyerekkel)
én dolgozom, nincs új, a kétségeim ezt és egyéb dolgaimat illetően heti kétszer menetrendileg megérkeznek, beborítanak, győzködöm magam, ez csak a szélsőség, de nem, még mindig a krízis. _tényleg_ nem bírok ellépni ebből a másfél éve tartó sikertelenségszériából.
a drága most éppen még többet dolgozik, mint annak előtte (az pedig nagy szó)
a családom kábé már megint igénybenyújtásilag működik, ezt soha nem fogom sem megérteni, sem elfogadni, sem nem fájlalni tőlük, marad az, hogy így vannak szeretve részemről, ahogy vannak.
a másik családom pedig lassan az egyikcsaládom lesz, ilyen ünnep, olyan ünnep, iksz szakít esküvő előtt négy hónappal, zé esküvőt tart, cé elveszíti állását, dé új iskolát kezd, meg persze az anyósomék, minden nap. van még bennem valami ellenállás, de csak nyomokban, mint a mogyoró.
hol a fejem feletti sötét felhők alól szaladok, hol széttárogatom a karom, hol a fát vágom magam alatt, hol meg csak úgy élvezem az ezeken kívül rám eső áldás rám eső részét, ti. férjemgyerekem.
hahh, a közéleti helyzet borzasztóságáról meg most minek nyígjak. farkas a holdra kínomban. MI VAN ITT?
ha tényleg ezek az 'utolsó idők', akkor ezt mind most még jól át kell gondolnom.

csak az a két Holovác,

...az fog nekem hiányozni.

a top 5ben benne van, marad is.
meg hát minden benne van, ami fontos voltvanlesz.

Tarbay Ede: Felhő táncol

Felhő táncol az ég alján,
öt pici bodra öt kislány.

Nap tüze fényes hajfonatuk,
szél-fiú fűz rá gyöngykoszorut.

Galamb röppen a vállukról,
tollpihe hullik a szárnyukból.

Öt pici táncos felhő-lány
nevet és dalol az ág alján.

Tegnap este azt mondta, mondjam még egyszer. Mert "ez olyan, mint ő".

redőny és lesütött szemek

Ide másolok egy részletet Ranschburg Jenő utolsó interjújából: (kommentekből másoltam ide én is vontollától)
"– Gyakran beszél arról a katartikus élményről, ami 1944-ben érte Önt. Arról a bizonyos „redőnyről,” amit újra vél hallani.
– 1944 őszén, a nyilas hatalom átvétel utáni első napon kiürítették azt a csillagos házat, amelyikben édesanyámmal, nagynénémmel és annak gyerekeivel laktunk. Sorakoztunk az utcán és felemelt karral kellett végigvonulnunk a városon. Mint tépelődő, magába forduló gyerek, lemaradtam a sorból és bámészkodtam. A járda szélén álldogáló, bennünket figyelő emberek közül kilépett egy tizenéves forma suhanc és belém rúgott. A rúgás hatására felriadtam a bámészkodásból, és az előttem vonuló sor után szaladtam. Nem fájt, de azóta érzem sajogni a helyét. Ahogy mentünk, fel-felnéztem a házakra, ahogy az emberek az ablakból bámulták a vonuló nőket, öregeket, gyerekeket. Észrevettem, hogyha elkapom valakinek a tekintetét, akkor az illető visszahúzódik és lehúzza a redőnyt. Ezt redőny- effektusnak neveztem el, ami azóta is foglalkoztat, különösen az utóbbi időben. Ez alapvető probléma. Az emberek úgy gondolják, hogy amit látnak, az szörnyű, de nem az ő dolguk, félnek, lehúzzák a redőnyt. Az a meggyőződésem, hogy a negatív, a gonosz hatalom sikereinek ez a záloga."

közéleti

valahogy mindig vannak dolgok, amik sokkal nagyobbak, mélyebbek, nehezebbek, mint valaha eddig bármi is velem.
ezek a dolgok most a gyomromban szorítanak, és nehezen megy minden normalitást kipréselnem magamból.
míg mi a kolibriben ülve az igazi magyar kincseinket hallgattuk, néztük, énekeltünk, tapsoltunk,
addig emberek élet-halálharcot vívnak, és csak reménykednek, hogy MÉGSEM lesz ez vagy az.
és akkor még nem is beszéltünk olyan helyekről, ahol egy zsarnok veri le módszeresen az áldozatait, menekülők tízezrei nem jutnak élelemhez, vagy olyan országokról, ahol egy-egy választás polgárháborúba fulladhat.
vajúdik a föld, sajnos.

hörr

fálváll(abb)ról kellene venni az életet, japp.
csak ne jönne minden nap valami új s még újabb, mely után csodát várni egyre lehangolóbb.
haragszom, mert olyan helyen (Föld) (Mo) stb lakom, ahol
1. emberek ölik egymást
2. emberek gyilkolják a környezetüket, egészségüket
3. az elit elhatalmasodik a közön
4. emberek másokat politikai indokokból mellőznek (politikai, érted, politikai)
annyira közhelyes ez mind, de annyira haragszom időnként.
ja és +1 haragszom, mert elszaladnak napok mellettem, az élettel együtt. de erről mondjuk én is tehetek.

írjálmárvalamit

...mert hányszor mondták már nekem / a fülem hallatára, hogy annak érzékelése, milyen keveset tudunk, csak a tudás kezdete. ezt most minden oldalról körbejárva és az elmúlt hónapok újkínlódásait tekintve így zanzásítom és alkalmazom magamra: mindentudó vagyok.
olyan típusú dolog ez már, hogy naponta többször szinte fizikailag fáj. felváltva haragszom, fájok, kicsinylem magam, vagy éppen pörgök föl.
a kiváltó okok közül az egyik kardinális az elhatározásmentességem.
a másik a körülmények.
a körülmények változtatása nehezebbnek tűnik, hiszen out of authority-dolgok, mégis könnyebbnek tűnnek madártávlatból.
ugyanis tavaly nyárvége óta rendre kudarcba fulladnak az elhatározásaim. s egyre inkább azt keresem, hol van egy biztos pont, ameddig vissza kell menjek az új induláshoz. nincs most meg sem az, sem a szemközti part, de mégcsak nem is az "azért hajózom"-érzés sem.

farsang

kalózruhanyünyörgés van.
a tavalykarácsonyra kapott szupervarrógépemre rászabadítottam magam tegnap este, majd egyórányi kínlódás után föladtam. még mindig azt gondolom, szuper, de az tuti, hogy beállítani én nem fogom tudni. és csak remélem, hogy így szépen valahogy be lehet állítani (alsószálat bumszliz, mely jelenség amúgy is mindenkor kettő perc alatt agyidegzsábát hoz nekem), és nem rossz. azt utálnám számos okból.
most csak az van, hogy a mostani négy napban (holnapra) még egy műbőr mellényt kellene előállítanom kézivarrással, majd szombaton esküvő miatt off, aztán vasárnap nemtomhogy meg még két takaróhuzatot az oviba. vesztes-e vagyok.
japp. varrásügyileg kettő-null oda.
(aki varrt már műbőrt kézzel, érti)
*
tegnapi arcfestés-főpróba megvolt, és ez legalább fölvillanyoz, hogy tippelgetem, mit tesz majd gyerekem holnap, midőn szerecsenként vonul be, és mindenki bámulja majd, meg kedves megjegyzéseket tesz, hahhahahhahaha. az tuti, hogy nem megyek csiliviliben, mert ha jól tippelem, arcelrejtéssel fog operálni. annyira bírom ezt a kölköt.

jó, és akkor

tegyem ide ezt is. igazán mondom, jó szám, és akkor a végén, a legvégén kiderül, miért is.

jó, ha az ember szíve ott van, amit ahol csinál. jó nehéz is. japp.

és itt a szöveg:
ADELE- SOMEONE LIKE YOU

I heard that your settled down.
That you found a girl and your married now.
I heard that your dreams came true.
Guess she gave you things I didn't give to you.

Old friend, why are you so shy?
It ain't like you to hold back or hide from the light.

I hate to turn up out of the blue uninvited,
But I couldn't stay away, I couldn't fight it.
I hoped you'd see my face & that you'd be reminded,
That for me, it isn't over.

Nevermind, I'll find someone like you.
I wish nothing but the best for you too/two.
Don't forget me, I beg, I remember you said:-
"Sometimes it lasts in love but sometimes it hurts instead"
Sometimes it lasts in love but sometimes it hurts instead, yeah.

You'd know how the time flies.
Only yesterday was the time of our lives.
We were born and raised in a summery haze.
Bound by the surprise of our glory days.

I hate to turn up out of the blue uninvited,
But I couldn't stay away, I couldn't fight it.
I hoped you'd see my face & that you'd be reminded,
That for me, it isn't over yet.

Nevermind, I'll find someone like you.
I wish nothing but the best for you too/two.
Don't forget me, I beg, I remember you said:-
"Sometimes it lasts in love but sometimes it hurts instead", yay-e.

Nothing compares, no worries or cares.
Regret's and mistakes they're memories made.
Who would have known how bittersweet this would taste?

Nevermind, I'll find someone like you.
I wish nothing but the best for you too/two.
Don't forget me, I beg, I remembered you said:
"Sometimes it lasts in love but sometimes it hurts instead"

Nevermind, I'll find someone like you.
I wish nothing but the best for you too/two.
Don't forget me, I beg, I remembered you said:-
"Sometimes it lasts in love but sometimes it hurts instead"
Sometimes it lasts in love but sometimes it hurts instead, yeah.

mit tegyek, már megint egy zseni

keletnyugat

no, ma gondoltam, akkor jobban szétnézek képzésügyileg, hogyan is állunk a dologgal.
először is szépen kiderült, hogy Nyíregyháza lesz ez a sokszor egy hetes "üdülés". miután ama városban én életemben egyszer a pályaudvarig jutottam (vonattal), majd hazamentem (Bp), nagyjából meglepetésszerűnek lehet mondani az élményt, ahogyan rájöttem, mert ugye azt hittem, Debrecen.
ez kifejezetten gáz is, minthogy senki ismerősöm nincsen ottan, így nem kis összeget kell tehát szállásügyileg elviccelnem. (ezúton is gratulálok magamnak)
aztán megtekintettem a kurzust. külön weboldala van. véletlenszerűen pedig a négyből megtalálható rajta mindösszesen a 2. szemeszter órarendje. és slussz. még a 185 oldalas kari szabályzat és leírás és képzési terv és egyebek sem tartalmaznak ennél többet (csupán annyit: rémesen büszkék magukra, hogy ezt a képzést ők megszervezhették) (de tényleg)
arra meg én vagyok büszke, hogy a párhuzamos német nyelvű képzésből az összes engem érdeklő részt (mínusz magyar nyelvű szakirodalom és cikkjegyzék) ától cetig le tudtam szedni. rögtön el is kezdtem gondolkodni azon, mi lenne, ha körbejárnám, távolságra ugyanannyi, hogy ott és nem itt. nem kevés nyelvgyak lenne. szépséghiba csak az ottani tömbösítetlenség lenne, miután hetente-kéthetente vannak ott órák.
hümm hümm.
hümm.