érzések közben

amúgy ebben az egész VOLT betegségesdiben járulékos rossz az a szűnni nem akaró, föl-föltörő szorongás, amitől egy nap sem normális, irracionálisan nem.

pedig már látszólag túl vagyunk az egészen, fél éve nem fáj fej.

talán az önfeledtség szaladt el ettől hosszú-hosszú időre belőlem, nem tudom.

és

megvan az az érzés is, ahogyan érzem, a hétköznapi kapcsolataim újra ürességüket élik, ezt a múltbéli szorongást senki szemében nem látom viszont, pedig én még dumálnék róla. hátha az oldja.

nahh jól van, hagyom a gumicsontom. jó kutya, helyedre.

mirerossza

mire rossz az internet.

ma délután ötkor -már szinte indulván haza- egy ártatlannak induló "átfutom a híreket"-ből három kattintásra bőgésig paráztattam magam, miután rátaláltam egy sajnos nagyon is passzentos betegségleírásra, ami magyarázhatná a tavalyi fejfájást, a csontfájdalmat, a mostani nonstop fáradtságot, a vérszegénységet és a karikákat a szeme körül.

nem írom le, nem jelentene jót, de a jövő héten beizzítom a dokinéninket. nyugtasson meg ő, de nagyon.

ajánlom neki.

fülek

az a nagyszerű és egyben végzetesen felkavaró, ahogyan egy földhözragadt, nekemújtudásról szóló oldal fülecskéjétől kettőre a másikban élettragédiát olvasok - egymástól egy órányira. vagy inkább világegyetemnyire. 

csak az a szerencse, hogy amolyan posztmodernek vagyunk, és sokszor ez már föl sem tűnik-

(jó, most föltűnt, nemigen maradtak szavaim, vagy csak itt kaparják a torkom.)

mikulás él-e

(jön, nézegetve a frissen szétszórt köteg tavalyi papírkák egyikét - a tavaly mikulásra gyártott név + némi magyarázat rajzokban részemről, mit is akart a télapó a mellékelt cuccokkal - pl. nincs virgács (nagyon dühös volt a másoktól kapott virgács okán, s minthogy jógyerek, nem tartottam indokoltnak mellékelni azt is neki :)

szóval jön és nézi a talált papírkát gondterhelten:

- Anya, beszélnünk kell.

- hát mondd, szívem, mi a helyzet.

- Anya, a Mikulás nem létezik. 

- (őőőő) mért gondolod ezt, szívem? már hogyne...

- ezt a rajzot nem a Mikulás készítette, ezt te írtad, és neked van ilyen filctollad, érzem a szagát.

- hablaty... megbízatás, mikulásnak kevés az ideje, hablaty hablaty. stb.

az a komoly benne, hogy érvrendszere pillanatokra tényleg megdönthetetlen volt. nem vagyok nagyon biztos benne, hogy tudtam bármi érdemlegeset mondani, amitől újra hihetővé vált volna a Mikulás(ok) létezése. miután nem tudok autentikusan hazudni, kételkedem.

hátizé nem mi lennénk

nem, tényleg nem mi lennénk, és nem ez az év, ha nem töltöttük volna ezt a csodás sem túl kánikulás, sem esős, pont jó napot a négy fal között. g tegnap lázas volt, ma semmi, csak nem evett, én estétől estéig cirka 14-16 órát aludtam (nem szokásom), és szétestem félóránként egyszer, úgy fájt a hasam.

holnapra nem ezt tervezem. mindazonáltal rendkívül kíváncsi vagyok, mi a jóég ez az egész. 

itthon jó.

...aztán teljes offline üzemben pakoltam és pakoltam és pakoltam ma. (rend)
nem rossz az ilyen, bár dilemmáztam az egész nap heverek végre és bámulom a szemhéjam-programon is, amiből aztán természetesen nem lesz soha semmi. lesz még időm rá majd, egyszer, mondanám fekete humorral.
rájöttem, hogy hosszú ideje nem marad meg szépirodalom a kezemben.
arra is, hogy ha nem állok a sarkamra, tíz év múlva is itt és így fogunk toporogni.
nem toporgunk, lépünk.

irka

amúgy a bloggerszolgáltatások közül a legérthetetlenebb a megtekintések száma vs. a megjegyzések száma viszonylat. minthogy előfordul olyan bejegyzés, melyet senki sem tekintett meg, viszont mondjuk érkezett hozzá 3 hozzáfűzés.

ma ilyen a napom, reggel pl az új fénymásoló _egyetlen_ (de annál kardinálisabb) hibáját szúrtam ki - a szerelőúr határtalan örömére (ma negyven fok is volt).

hő-ség

meleg, munka, ki nem mondott aggódás, meleg.

ezek mindegyike szóra sem érdemes.

az már viszont annál inkább, hogy miért gondolják a balatoni lepattant szállodák (négy csillaggal!), hogy 3csillagosmínusz szolgáltatásért négycsillagplusz összeget leszek (NEM!) hajlandó kiadni kápé a kezemből?

ja, és tegnap láttam egy macskát pórázon sétáltatva. argh.

és: rajzolt tegnap egy képregényt. holnap nekifutok az idetevésnek, annyira cuki.

egyszer majd

na, azt, hogy nyaralás, egyelőre nem sikerült nyélbe ütnöm.

azt viszont, hogy pihenő, hát azt meg inkább elfelejtem.

bár nevezhetjük a hétvégét annak, sztrájkolt a bensőm, ha csak egy gondolatfoszlány is érintett volna munkaügyben, nem és nem és nem, miután csütörtökön a munkaestnek félegyes hazaérés volt a vége, akkor meg már lúd és kövér, és taxival.

g lába nem fájt az elmúlt időkben, ennek jót tett ez a mozgalmas, nagyszülőszitterek nélkül zajlított hét (most egy kicsit erős volt az apukákra nehezedő nyomás, ez a spontán sokezredik ilyen hét), de mégis annyira unikum, amikor VÉGRE MI vagyunk, egyedül, okosan, szépen, önállóan, megoldva ketten MINDENT (kivéve a reggeli indítózást, melyből minden énnapomon kövér késéssel bírtunk csak oviérkezni. tegyük hozzá, g szabotált.) (!)

e héten pontot tenni látszottam erre a második félévre is: azazhogy konkretizálva: ledumáltam a tantóurat a székről, mely tett érdekes 1. mert ő is sokat beszél 2. mert nagyon kényelmetlenül éreztem utána magam :)

a bécsben is körbeért a kör, most már csak azt kellene tudnom, hogyan fogom elkerülni tudni az első szeptemberi hét teljes időlerablását a sógórok részéről az ígért 3 NAP HELYETT... (minden nap adnak valamit: egyik nap diákot, másik nap bérletet, meg lesz egy bécsberegisztrálós és egy tanszékkelmegbeszélős nap is, plusz a +3 tanítási mellé valamiért bekerült egy vasár nap is. 

naaaaagy hümm. ezt azért még tisztázzuk, nem beszélve az itteni suli átlagosan várható igényeiről... (hihi)

amiket meg mesélnék, azt majd a következőben. tán képet is szedek le végre az új, éppen ép fényképezőmről.

és marad 1 kérdés

hol fogunk nyaralni.

bejegyzés, amiben folytatom a

sztorit.

ezen a héten aprítottam a munkát.

felismeréseim révén hirtelen valami könnyebb lett, nehéz szavakba önteni, tán a helyzetemre, tán a pozíciómra döbbentem rá, magam magamban, ami nem kötelez semmire, de egy kicsit továbblökött, így tarthatóbbak a mindennapok.

ezen a héten találkoztam a somával és a rézandrással, t ö k   v i c c e s   volt. beszélgetni olyanokkal, akiket "ismerek", de mégsem, de mégis, finoman szólva is ámbivalens, egyúttal skizofrén helyzet volt. de nagyon.

kiderült az is, hogy egy napba kb. 6 kardinális sztori / találkozó / teendő fér bele, de az nagyon húzós. (főleg, ha az egyik ebből egy hiteltelen ortopédus, hihi)

kiderült az is (ma): soha semmi sem vész el, csak előfordul, hogy napokig (sic!) kell keresni, és meglesz, maximum 10 perccel minden határidő lejárta után (egy tök értékes ajánlat jegyzete, név telefonszám, egyezer potenciális helyre fölvésve - nem tudom, megvan-e...)

megkönnyebbülést (és leplöttyedést) okozott (volna, ha volna erre időm) a kilencedik dolgozat leadása múlt héten. a statisztika: 3+3 hét, 9 összefüggésmentes, számomra ismeretlen témakör, 3 nyelv, 2 elfogadott jelentkezés, 3 ötös, 3 négyes, 1 ismeretlenjegy. pipa és elégedettség, minthogy ezek egyike egy üzleti terv-kezdemény, másika a munkám egyik végre kész, elengedhetetlen dokumentuma, harmadik meg a bécsi ösztöndíj.

erre amúgy pont téve látszik lenni, miután a héten sikeresen bizonyítottam (magamnak, hehe), hogy osztrákul is kell, hogy értsek, mert a néni, aki fölhívott, nem tudott olyat mondani, amit spontán ne válaszoltam volna meg... (azért ettől még futhatok bele olyan tájszólásba, amitől majd csak nézek kukán) learning agreement közben úton van valamerre, szóval a kör kezd bezárulni.

még egy vizsgám van. onnan szép nyerni amúgy, ahogyan ez áll: a tanár óráján _kénytelen_ voltam elaludni (sic! - minden értelemben), _semmit_ nem adott le, a jegyzetbe egyelőre nem volt időm belaszagolni, keddig szerintem elolvasom ezt a 300 oldalt (nem).

és pár tízperccel ezelőtt realizáltam magam számára, hogy a szakdolgozatírást MÉGISCSAK a nyári pihenő helyett kell megírjam, ha jót akarok magamnak...

hümm.

bejegyzés, amelyben elmesélem

hogy mi volt a héten, úgysem nagy itt forgalom, legyek legalább én itt.

hétfőn g egész nap bőgni bírt csak, ha a bizonyos mozdulat érte a bal térdét. a nembőgős, nagyon kibírós kisfiamat felemelni nem lehetett térdfájás nélkül, mondjuk a nap végére úgy-ahogy ment.

orvos pótorvos volt, ettől beidegesedtem, mert láttam a heti hiábavaló köreinket előre, látás bevált, megvoltak.

cataflam rendel,szed, keddre (!!!) elmúlt a fájdalom, "pihentesse, anyuka" a nagyszülőknek nemigen ment, nikkelbolha.

csüt reggel labor, addigra fájdalom a múlté, cataflam szed, "pihentetés", megint itthon, ovinélkül (hát biztos gyulladás, nem, egy pici gyulladás sem), délután gyerekortopédia (ezt a nőt kipipáltam, hozzá soha többet semmiért nem megyek, ez TUTI), gyerekláb csavargat, kicsit fáj? anyuka, én nem tudok ezzel semmit sem tenni, akkor kell látnom, amikor tényleg (?) fáj.

Tisztelt Egészségügyi Munkaerő, rendben, kérésének megfelelően igyekszem a következő hetek csütörtökjeinek 14-18 óráig terjedő időszakára időzíteni gyermekem lábfájdalmát, amennyiben szeretnék találkozni egy már megszeretett, és nagyon kívánt, lekezelő, leanyukázó, a szülők hülyék, szüljenek második gyereket-állásponton lévő őskövületmaradvánnyal találkozni. Igazi élmény volt Önnel a tegnapi 15 perc, ismételném naponta jeligére, egy hülye szülő

Akkor hát abbahagyjuk a cataflamot, úgyis utáltuk, nem megyünk a hétvégén (sem) sehova, töttyedünk inkább itthon (egyedül), "pihentetjük a lábat" (tök pipa vagyok, ez hallatszik azért ebből a mondatból?)

áááhh.

amelyben megint a betegség kerekedik

na, hogy miért hallgatok állandóan sokáig, azt hadd ne kezdjem nagyon részletezni.

ami most van: g-nek ízületi gyulladása van, velkám tu di illnesz ögen.

a kutyafáját mondanám, csak egy csúnyább verzióban.

Pozsony előtt-alatt volt ez már pár napig, akkor magától elfutott a térdsántika, tegnap meg visszakéreckedett, így ma a gyerekem nem állt lábra, ordítva sírt minden rossz mozdulatnál, teszegettem/tük mindenhová, nem bírt vonatozni, feküdt szomorúan. dokinéni háromhetes szabin, vendégdokinéni cataflamoz, laborba meg ortopédiára küld. 

őszi köreink körvonalai sejlenek, ránk férne valami komolyabb áldás, ima, mert azt most nagyon nehéz végiggondolni, hogy valami krónikus történetbe futottunk bele, ha.

nem jó ez így, ahogy kéthetente belefutunk valami újabb és újabb szmötyibe.

amellett, hogy az itthondolgozásnak ez a fajtája együtt jár a szemem kifolyatásával, lógok a képernyőn, felújítom a weboldalt, lassan fb-ot is kalapálok, fotosopperkedem, egy szó mint száz: folyatom a szemem.

és még egy vizsgám van hátra, azonkívül holnap hív a bécsinéni, tanszékizé, hogy megtudja, tudok-e németül. niksz dajcs!

ja, és az ovi, az pottyan szét, csak, ha mondjuk nem főne így is a fejem EGYÉBKÉNT.