mostanában egészen jól megy a munka-magánélet határegyensúly fenntartása - jó, nem maradéktalanul, de ami van, az kábé okés. évtizedekben tudom mérni ugyanis a hétvégi "ezt még muszáj gyorsan" munkákat. mondjuk a nagy titok az, hogy szépen nem kell kinyitni a gépet péntek estétől hétfő reggelig, el kell engedni a fülem mellett az idétlen emaileket, ésatöbbi, de azért ezt valóban megcsinálni 24 évembe került meg ebbe a nyavalyás hómofiszba...
a hatékonyságom amúgy továbbra is átlagban 70%-os, nem jutok mindenre (sosem tudom, nem vagyok-e elég, a körülmények-e azok, a szaktudásom vagy a szorgalmam-e - ezeket a most következő hónapokban szépen felméretem magunkkal). személyiségem és pozícióm alapján amúgy a mostani fejleményekkel én járhatok a legrosszabbul. talán kicsit lelkiismeretlenebbnek, gátlástalanabbnak, önzőbbnek kéne lennem. ezeken amúgy el is fogok gondolkodni, mert azért ha már eddig nem adtam föl a helyem, talán most már, hogy megöregedtem, sem kellene. ilyenkor mindig jól jönne egy kócs a munkahelyen, aki látja és láttatja, hogy jó helyen vagyok-e, azt csinálom-e, ami a leghasznosabb és a leginkább kell, jól csinálom-e, és ha még lehet hová fejlődni, mi legyen az stb. némi racionális dicséret is jól jönne, mert ugyan engem nem kell ajnározni, udvarolni, de azért megmondani, hogy A, te most tök ügyes, gyors, okos voltál, vagy éppen ezt tök jól megcsináltad... állandóan ugrásra készen állok, várom ezeket a mondatokat titokban, de annyira vérszegény ez a kultúra nálunk, hogy gyakorlatilag mire kijönne valaki száján, már a levegőben el is úszik a háttérzajok és további teendők mocsarában. (képzavar szevasz)
azon is volna még mit finomítani, hogy kábé mit is jelent a magánélet, jelenti-e a nonstop mosás-teregetés-főzés-mosogatást, vagy van-e benne más is. most erre kellene egy kicsit konkrétabban koncentrálnom,
