k.a.r.á.cs.o.ny.

hja, új év. de volt itt ünnep is!

az a furcsaság, hogy kevésszer érzem így a csít, amikor egy új év indul, de most, de most: szabira kényszerítettem magam rögtön karácsony előtt (23-án!) (hű, de laza!) (ismerve a munkám: hű, de vakmerő!)

és ezt egy kis családi csere-berével meg is erősítettük, mellyel mi nagyon, mások nem annyira nagyon jártak jól: 24-én felhozták anyósomék a halászlevet és a gubát (ez tökéletes volt, mert főznöm így nem kellett a teljes lakás teljes átrámolása és fadíszítés mellett), 25-én 3-ra mentünk Anyuékhoz a nagynénémmel, hát az sem volt mindennapi, 26-ára pedig átkerült a korábbi törvényben 25-ére rögzített családi lenti ebéd.

apropó - fadíszítés. idén g nagyon szerette volna, de nem ment a 22-ei díszítés (hihetetlen készülő, lista, nyomasztás, időzítés, elvégzés - ha akarja a dolgot, tökéletes tudósa ennek), sem a 23-ai (ezt meg nem mondom*, miért nem ment - talán a hal miatt, amit mindenképpen karácsony körül akartam készíteni :) ), így 24-én reggel sikerült a fát elhelyeznünk, rá a díszek, tök nyugiban. jó volt így is, bár nem emlékszem, volt-e valaha ilyen kései díszítés...

a két ünnep közé pedig semmi, de semmi nem fért bele! (jó, g-nél volt a barátja, a, és annak mindig örülünk) egyszerűen csak kikapcsoltam magam, a munkát, a gondolkodást, és csak arra gondoltam, hogy kifelé ebből a 2022-ből, pár nap alatt már igazán ne történjen semmi, és a 2023., na majd az lesz a normális kedves év. ez sajnos nem jött be, egy nagybácsi bajait a covid felgyorsította, 28-án elhunyt, és akkor megint szomorúak lettünk. egyúttal nem szeretném ezt a listát folytatni, ismét leszögeztem, és nagyon nagyon szépen kérem.

ennek örömére (soha nem teszem) fogalmaZÓDnak a fejemben az újévi hm... fogadalmak (?) belátások (?), a rendrakás vágya (?), melynek első lépéseit már meg is tettem,

pl. január elsején elhívtam magunkhoz a szülinapos húgom, és szerintem örült a marlenkatortának (mellyel nem kellett bajlódnom, külön öröm, s meglepően ízlett mindenkinek/nekem is), egyúttal a gesztusnak is, ilyet nem szoktunk felnőtt korunkban tenni, és jó volt.

és lassan rakosgatom a lakást is (egyelőre még ide-oda, meg elméletben, de a raktárt, azt idén fel akarom számolni). egy kicsit elbizonytalanodtam a felújítósdiban, majd meglássuk, gondolom, de pár terv azért majd nem árthat...)

egyszóval a korábban áhított delejt nagyon-nagyon vonzom, most kell kicsit figyelni, ne illanjon!

*ahh, eszembe jutott, persze hogy főznöm nem kellett, de sütnöm igen, málnatortát készítettem, és szerintem ez volt az első igazán sikerült ilyen tortám, készíteni is flow volt, és ízlett is mindenkinek.

kellő

kellő távolságra lenni a szorongásoktól egy befogadó városban egyenlő évek óta legjobb álmokkal.

ly és alvás és tánc

úgy aludtunk el ma, mint ahogy még soha - időátállítás után egy héttel - 9-ig aludtunk mind a hárman.

amúgy teljesen más hármónk rendje, én csinálom a legfegyelmezetlenebbül, a késői fekvéssel, meg a g kiskorából átmentett mindegymennyitalszomokkal, de mindig arra lyukadok* ki, hogy

A) ez totál egészségtelen

B) annyi minden élés van a világban, hogy muszáj kiélni minden percet, mert olyan rövid is az élés

mondjuk az is igaz, hogy az elmúlt 7 hónap egy rémálom volt a szónak abban az értelmében, hogy nyár végéig tényleg minden lehetséges rossz dolgot összeálmodtam, minden létező emberrel szinte, akit ismerek, majd azóta szinte minden éjjel rossz érzésekre ébredek, melyek tökéletesen megalapozottak, mert mondjuk az egészségemmel kapcsolatosak, vagy a jelenlegi világ rendjével...

ide tartozik amúgy (mit csinálok, amikor nem alszom-téma), hogy valamelyik este totál a semmiből érkezett az élmény, hogy (én, aki gyűlölök tömegbe menni), látván a 2011-es flashmob videót a St Pancras-ön táncoló tömegről, egyszerre csak úgy éreztem, ha kiszabadulok (márpedig ki fogok), egy flashmobban fogok részt venni. boldogan fogok táncolni.

*tejóég, leírtam teljesen spontán pontos jével - azért javítottam...

álom álom abszurdum

nahh, csakhogy a belső zajlásokról is álljon itt rövid érintés:

természetesen ki volnék akadva. mondjuk szerintem jogos, de ugye mindenki szíve-lelke rajta, hogy érez. én így. márminthogy a mostani sulis változtatásokról. már megint minden alja felülra, hátulja oldalra, teteje sehova (sem) került: minden kötelező, és majd a tanár / igazgató / senkiakárkiszámunkra eldönti (mint idén az oviban maradást). és persze egész nap, mert a család az nem ért gyerekneveléshez.

szóval a lényeg, újra felszínre törni vágynak az álmaim az otthonoktatásról.

és ahogy morfondírozok ezen, rájöttem, hogy életem egyetlen valódi értékes tanulási periódusa, ami esszenciája volt a személyemre szabott minőségi tudásátadásnak, 

dobpergés,

a  nagyapámmal töltött idő

volt.

tízévesen három hónap + 2 év suli melletti oktatással b2 nyelvi szintre hozott föl. a három hónap után amúgy két évnyi anyagból vizsgáztam, és a következő években voltam és maradtam szerényen a németes osztályelső...

hihetetlen ez micsoda érték. írjam ide, hátha. hátha. 

hátha.

vá gyá lom

mostanában kezdenek olyan vágyálmaim lenni, hogy egy hétig minden este könyvet olvasok, vagy filmet nézek. fél11kor elmegyek aludni, de csak, ha későig fönn akarok lenni. minden harmadik este átlagban leülünk egymással szemben és egymás szemébe nézve diszkrét hangerővel egy órát csacsogunk. (mármint én. ő beszél.)

kilencre beérek reggel a munkahelyemre, fél5kor hazaindulok. nem jut eszembe semmi benti dolog, minden aznapi kész. (itt egy kis izé most sikítva röhög az agyalapom magasságában jííííhiihhíííí, éles hangon. igaza van.)

minden harmadik héten vendégséget szervezek, mert beszélgetni, együtt lenni jó. havonta egyszer kirándulunk----

őőő izé, ez már csak a prolongált vágyálom, bocs.

no, természetesen én választottam ezt a sulit, meg ezt a bonyolított módú suliváltozatot is, de azért szépen ott toporgok a határaimon, mostanában kicsit mindig egy lépéssel túl rajtuk. szeretek tanulni, de nem úgy, hogy közben minden egyébből is sok van.

Sebaj, legyint rá Kempelen,

csak az egészség megylegyen! - ámen. és csak mert nagyon szeretem:

huhh, a mai nap

csuda csuda szokatlan fáradt voltam ma (bocs gigi!)
ettől még lehet jó egy nap. meg nehéz, azért tegyük hozzá.
hajnali ébresztő (6:05) kukásautó, és idióta negyed kettőig voltam fönn, tényleg mért is? (rendet raktam, mondjuk)
visszaalvás lehetetlen, kóválygás. 9re már leragadt a szemem, vitathatatlanul az én hibám.
de tízkörülre mégis leértünk, s kellemes társaságban megtekintettük a zalligátorokat, tengerimalacokat, tengeri pókokat, a hosszúorrú, lapos, csíkos, pöttyös és cápahalakat. meg pár pintyet.
egynek a helyszín jó volt, g annak különösen örült, hogy otthon neki is van krokodilja.
gigiékkel is jó volt találkozni, noha a nagy beszélgetésnek nem kibontakoztatója a vad vízesés és a szétszéledő gyermekek kombója.
a helyszín a tizenötperces gyalogúttal (haza is csupán 30 p) verhetetlen, az összes többit azonban szívesen föcserélném az állatkerttel, hihi.
hazaérvén g kidőlt, kettő és fél órát aludt, ilyen ez, aztán a tegnapi szúnyogirtó repcsivel ébredt, első álma, amit elmesélt, csak ő pirossal és nem sárgával repült, voltak benne bácsik is, aki végülis ő volt, illetőleg lassan átment mesélésbe a mese, tehát végül vonattal jött vissza. maga g előadásmódja annyira édes, hogy órákig hallgatnám. nagyon emocionálisan mesél, és ha mélyen érinti, keresgéli a szavakat, és ott előttem formálja a mesét, és ez annyira lenyűgöző számomra.
(másik infó a történetben a tegnapi (sárga) SZÚNYOGIRTÓ REPCSI (a fánk fölött húsz méterrel repült el, nyami permet, nyami, de legalább idén a ruhákat behoztam intuitíve tíz perccel korábban, hihi), ez a jó)
aztán volt még a hirtelen ötletből elkövetett, de két napot késleltetett szállodafoglalásom Gy-be, oda, ahol a nyúli takarékszövetkezetet (vagymit) is aposztrofálhatom.
merthogy győrkőcfesztivál lesz ott jövő hétvégén. gondoltam legyen a múltkori szálloda, ma küldtem el, mert csak tegnap tudtam összeszedni a szükséges számot egy szükséges helyre (ez mindegy), erre délután fél3kor fölhívott az értékesítési vezető, és akkor leálltunk vitatkozni. annyira megtalálják mindig a gyenge láncszemet az életemben, azt, ahogyan nem precízek és igazságosak, próbálnak lesöpörni, de ezt légyszi, ne tegyétek, mert igazamvan-szindrómában szenvedek (és 93 százalékosan általában TÉNYLEG igazam van) (de azért korrekt is vagyok). és a hátam közepére kellett annak az analizálása, hogy ha egy akció tartalmaz egy szót, mint a csomag része (jelesül milyen típusú szoba), akkor hát azért az összegért (nem kevés) szeretem azt kapni, racionális indokok mentén legalábbis.
és nagyjából teljesen kifittyent belőlem a lelkesedésszufla, ha megyünk is, nem érzem, hogy ugyanaz lesz, mint a tegnapi rágondolás volt (pedig másodszor szeretnék már végre elmenni erre a cuccra). most drágának tartom, és szülinap is lesz hétfőn, és g rosszul lesz a kocsiban, és egyesek nem jöhetnek el az indulás napján szabira, szóval brühühü.
igaz, ez a nyavajás visszaigazolta a dolgot, úgy, ahogy szerintem kábé oké, és még ma a hétfő helyett, amit végül ígért, de akkor is
hadd utáljam magam ilyenkor pár percre, hogy nekem ez az idióta természet adatott-
na, sebaj, például ma kaptam szép ajándékot ("nyereményt") hármónknak Gigitől. még egyszer köszönet.
és akkor is jó a kedvem.

"vatta van az ollomban"

"vatta van az ollomban", mondta ma g, miközben háttal neki a szekrényt pakoltam.
"hát vedd ki belőle, drágám, és ne tedd bele legközelebb, lécci"
"de benne van az ollomban"
"vedd ki, szivem"
"nem jön ki"-fordulok erre hozzá.
igen, fölnyomta az orrüregbe.
hazahívtuk mamit, aki hat perce ment el, neki lett csipesze (beszerzendő tétel), én kiszedtem.

a mai nap vidámságát stresszügyileg ez azért kicsit megfejelte.
az ominózus gyöngynyelésen kívül g soha semmit nem dugott a soha semmijébe.
(jó, igaz, szöszöket evett régen, de az azért nem ez a kategória.)
és tegyük hozzá, hogy a mai másfél órás alvásom alkalmával pontosan ezt álmodtam róla.
no, hát egynek jó volt, elég is, mint olyan.

költészet

sokat gondolkodtam, melyik a mai nap verse. kell, mert egykor József Attilát úgy olvastam, mint aki egy hét után ehet újra, minden sorát habzsoltam, akartam tudni, mit mond, ki ő, miért úgy, és miért azt írta.
gondoltam, írok tőle.
aztán azt gondoltam, most, Londonban verset cseréltünk a Speaker's Corner szeles szegletében útitársammal, hát leírom ide is azt a szösszenetet, ami ott eszembe jutott, aktuális, gyerekvers, de nem, ez sem idevaló.

az előbb beszélt azonban egy illető. valami olyan árnyat hozott a fejem fölé, hogy beleszakad a szívem, nem bírok felejteni. nem felejtem a gyerekkorom félelmét, nem feledem a rossz álmaim. sajnos elhiszem, amit mondott, sajnos volt ilyen, és nem hiszem, hogy nem lesz ilyen. olyat mondott, ami most még irreálisnak tűnik, de ott vannak, ott vannak, te jó ég, pánikolok, pedig süt a nap és kék az ég, egymillió, te jó ég, mi ez, hol vagyunk?
mélyen sajnos, hogy ez a vers kell ide, nekem. (bocs).

Radnóti Miklós: Razglednicák (4)

Mellézuhantam, átfordult a teste
s feszes volt már, mint a húr, ha pattan.
Tarkólövés. - Így végzed hát te is, -
súgtam magamnak, - csak feküdj nyugodtan.
Halált virágzik most a türelem. -
Der springt noch auf, - hangzott fölöttem.
Sárral kevert vér száradt fülemen.

meg ez is idevaló B.T. blogjának egyik hozzászólásából

haliHÓ

hózuhogás kicsit alábbhagyott, olyan 35-40 cm áll itt körül. kivéve, ahová lapátoltuk, mert ott gergőnagyságú. lapátoltunk és söpörtünk, és én közben bikficre gondoltam, hogy vajon ott mekkora, és hogy megy-e a hóhányás.
meg arra gondoltam, hogy ha az ember azt tehetné, amit a szíve(m) diktál, akkor tuti, hogy hozzá sem nyúlnánk, csak egy keskeny ösvényt lapátolnánk, és csak nézelődnénk, és hallgatnánk a csöndet, a puha hócsöndet, ami évente négyszer, ha van, és ami még jobb, mint a békávésztrájkcsönd, és megvárnánk, míg elolvad, addig nem is mennénk sehova messze, megvár minden úgyis, fölélnénk az éléskamrát, este együtt olvasnánk a kislámpánál, beszélgetnénk sokat-sokat, tervezgetnénk, éjjel jól kialudnánk magunkat, és majd tavasszal, a sok elfolyó hóolvadékkal együtt indulnánk csak a dolgunkra.
andalgó álomvilágát hallottuk, uff.

álom és irtás

tegnapelőtt vagymikor kiváló ébresztőm volt reggel, a sokféle órakalimpálás után végre hatékony, de amúgy hátborzongató.
a konyhaablakon néztem ki, hangot nem hallottam, de tudtam, hogy hallanom kellene: egy duplaszárnyú kisrepülőgép repült felém, ablakmagasságnál alig magasabban. valahogy láttam, hogy nem stimmel, billeg ide-oda, majd egyszerre rájöttem, hogy ez be fog csapódni.
nem a konyhaablakba csapódott, "csak" a szomszéd ház nappalijába, és nekem meg csak pergett az agyamban, hogy álmodom, igen, de ha ez igazi volna, akkor most robbanna-e, mit és hogyan mentenék, és milyen jó, hogy legalább g nincs mögöttem a hálószobában...
borzasztó nagy adrenalinlökettel ébredtem, még este is kissé a hatása alatt voltam a képnek.
ja.
erre ma mi történik? nálunk a vendégek, esélyem sincs, hogy mást menedzseljek, mint a benti dolgokat, erre látom, nappaliból, szem- és ablakmagasságból, hogy tőlünk 100 méterre repül el a szúnyogirtó kétfedeles repülő. mire végigrágtam, hogy csak nem jön közelebb, feljebb, ruhák maradnak kint száradni, elrepült tőlünk 50 méterre is, akkorra már tanakodtunk, hogy közelebb már biztos nem jön, lakóházak, vagy mi, erre
kimegyek a konyhába, nézek ki, (hangot akkor persze már hallottam), a duplaszárnyú kisrepülőgép repült felém, ablakmagasságnál alig magasabban.
nem kívánom azt a gerinctájéki hideget senkinek, amit éreztem akkor és utána egy darabig, mert persze nem csapódott sehová.
még jó.
(amúgy az efféle irtásokról itt)

elhinteni

valahogy el kellene hinteni g buksijában azt a gondolatot, hogy egy-egy éjjel egészen prímán eltölthető az 'anyázás' nélkül is.
(pl alvással)
mert most már vagy egy hete élvezettel jut eszébe minden éberebb periódusban az új szkill, az elnevezésem helyén használata. az élvezettel túlzás, de legalább nem sírva mondja. és gyakran vissza is alszik, amint
amint odapattanok, hol a munka mellől, hol a blogból (jobb verziók), hol az ágyból (ezt eléggé nehezen veszem, ma pl 2 után 6kor szólt, hogy akkor ő ébren van, midőn én nagyjából nyafogni bírtam, és nem
nem mentem.
ilyenkor egyébként rendszeres rossz álmaim vannak, tehát nem sokat ér az alvás, ráadásul bennem van a frász az esetleges kiságyból kimászás (esés) okán (egyetlen egyszer volt ilyen produkció, az akkori mászás a mai napig érthetetlen, de a puffanás hangja ma is kísért), MÉGSEM bírtam kikászálódni ma.
hát nem is mentünk könyvfesztiválozni, és még azért az is jó, hogy a mufurcságom viselte a családom.

ahhalváhhásss 2

múlt éjjel az édesapja találékonyságának (és józanságának) köszönhetően két és fél jó alvást könyvelhettünk el magunknak, kettőt, mert ők végül jót is aludtak, fél, mert én ilyen alkalmakkor csak félébren alszom, s mint olyan megint megtaláltak a profetikus háborús álmaim, pfujj, de végül sokkal kialvottabban ébredtünk és például már nyolckor, ami aztán csoda is.
az édesapja találmánya egyébként triviálisan hang(ozna)zik, ha nem egy 15hóaposról volna szó, miszerint az én egyórás tutujgatásom, visszaaltatásom után bizonyíthatóan mélyen alvó gyermek szeme 10 perc után kipattant, szokásához híven fölpattant, bennem meg elpattant egy húr, és közöltem kis családommal, hogy márpedig ez a g ágya, az az anya ágya, g itt, én ott alszom, nincs apelláta, melyre gyermek ordító sírással válaszolt, ám mire visszaértem a szokásos éjjeli zarándoklatomról, g letett fejjel aludni tűnt.
hümm, gondoltam, ilyenkor
azért triplán duplán jó, hogy a harmadikunk pont a férjem.
beosonván ágyamba gyermekünk ismét eljátszotta a szenvedő kiskakast, fölpattant, míg én a takaróm alá bújva mantráztam magamban az 'én nem, én most nem, nem, nem, én alszom'-ot, mire a párom _elmondta_ g-nek, hogy akkor most alvás van, tedd le szépen a fejed, feküdj le, és aludjál, anyaapa szeret nagyon, és erre g így tett. majd úgy tett, mint ki alszik. aztán nem, de akkor az édesapja megint győzködte egy sort, s végül, sok kis dobálódás után tényleg elaludt, fejletéve.
hát elég jó húzása volt a dolognak.
merthogy az elmondás a mi ágyunkból elmondva történt.
a csuda tudja, vajon ment volna-e ez hamarabb máskor.

aztán azt is a csuda tudja, vajon hogyan is van ez az altatás/alvás dolog.
mert ugye eddig mindenkinek volt valami jó kis lekezelő megmondása, hogy mi nem jó abban, amit én/mi csinálunk, egy olyan ti még nem alusszátok át/fekszik le magától/mért nemhagyjátok ott sírni-típusúja, esetleg egy hát mi együtt alszunk, nem emlékszem, hogy lett volna ilyen gondunk mondata.
a gyereknevelésben nyilván tényleg az a legnehezebb, hogy ha és ahogyan az ember elrugaszkodik a mások/maga tapasztalatától, de
de azért néha jól jön(ne) egy löket, csak egy pozitív mondat, valami meglátás a nálunk aktuálisról, vélemény, ami felemeli és megcsodálja a jelenlegi metódust, nem sárba tapossa, és azt sugallja, áhh, ez jó, vagy jó lesz, csak itt még egy kicsit fényezzetek rajta, vagy hogy nálunk ez a momentum úgy alakult, hogy, és azt csináltam/csinálnám másképp-
ez még nem elkészítési útmutató, de egy recept, és én a receptekből úgyis mindig kiveszem / átteszem, ami nálunk működik.
(így van pl, hogy nálunk a pörköltben egy kanálkányi hagyma van összesen jelen, vagy hogy múltkor a barnamártás receptjéből kiváló vadasmártást készítettem nulla előtanulmánnyal.)

rossz álom

éjjel egy kissé elfáradtam, mondjuk nem a kétórányi alvás, hanem a többi okán.
gyermek ma ultranyűglődött, pocak, fog, időjárás - így együtt.
sajnáltam, mert látszott, mennyire nem akar ő nyafizni, de hát ha egyszer minden rossz volt.
próbálkoztam a chamomillával, szopizott, járkáltam, letettem, fölvettem, aztán egyszercsak elaludt.
aztán fölébredt, és így tovább.
ennél fogva magyarázható a bejegyzésem apropója, mert reggelre kelve végre én is ágyba kerültem, aludtam, mint a bunda, de mivel én ennyit egyben, nappal már ezer éve nem tettem, menetrendszerűen megérkezett az utolsó álmom, még most is nyomaszt. én, ha valami nyomaszt az elmúlt huszonöt évben, az mindig háború. túl életszerű volt, túl reális, nagyon igyekeztem fölébredni.