sulis

azt már írtam, hogy g bevezette tavaly évvégén a tanítóértékelést.
tegnap volt alkalmam új százalékos cetliket találni.
napközisnéni 25 %-ot javított szeptember közepére a júniusihoz képest.
ofőnéni 11 %-ot rontott. ("de javíthat!")

de tudjuk ám, hogy 95-nél nincs följebb!

(behaltam)

(az új(máshelyérebecsúszó)tanítónéni amúgy nem kapott kegyes százalékértékelést. úgy fogalmazta gyermekem, hogy "valahogy más, mint a többi tanítónéni." továbbá az ő óráján "kifejlesztettem egy találmányt, anya! megmutatom. ilyenek az unalomkörök.")

*

(ja, amúgy spontán fogalmazzak kegyesen: csak simán nem szereti a gyerekeket. ez a része a sulinak amúgy tragikus.)

karizma

aktuál:

a Berzsenyis igazgató székből fölállásánál nekem az a legszomorúbb, hogy amikor egy cég élén karizmatikus vezető áll, akkor gyakran csak ettől is klappolnak a dolgok, mindenki elhiszi, hogy csodák márpedig vannak, a világ jobbá tételén érdemes dolgozni, hisz, stb.

aztán amikor eltűnik a színről, esetleg még folynak is tovább a megkezdett jó haladások, de valahogy reményvesztetté válik az egész, nem szól már "úgy" és "az" a kolomp, egyszóval egyszercsak letottyannak a dolgok. és onnan fölállni nem ugyanaz.

szóval aggódom értük (is), minthogy szőrmentén láttam ott pár nagyon kreatív dolgot.

de persze ezt az aggódásomat jelenleg minden hírre nézve elmondhatom.

valami nagyon rossz irányba visznek minket a harácsolók, míg mi hagyjuk magunkat.

nyamvadt ruhák

na, az a megkezdett mosás még mindig tart - uhh.

amúgy pedig menyitottuk az évet, mely momentumnak erőssége volt a kellemes ismerősökkel való újra találkozás, plusz Agócs Gergely népiművész előadása (helyesen: szuper volt!). a megnyitott év gyengesége volt, hogy a megnyitás mindig egy örökkévalóságig tart egy szaunának nevelt tornateremben...

túllenni rajta összességében jó.

blog

ja, és ezzel a poszttal meg a szándékom megdönteni minden idei hónap abszolút rekordját: 5. bejegyzés/hó.
elégedett vagyok :)

csalódott-e vagyunk

g egy kicsit csalódott, vagyis inkább állandóan. állandóan mást akar. mindegy miről van szó, de más legyen. ez amúgy tisztán jól is esne, ha nem éppen az alapbénaságokról lenne szó: éppen most kell reggelizni, ágyazni, öltözni, fogat mosni, stb. de de.
meg a képernyő... a képernyős korlátozás oka elsősorban az, hogy megfájdul a feje, ha egyszerre sokat nézi. ha nem a feje fájdul meg, akkor és/vagy rosszat álmodik tőle. vagyis nem minden képernyőtől, hanem az ellenőrizetlen tartalomtól. múltkor pl. a lucky luke rajzfilmektől. ha ott vagyok, mumus vagyok, mert 1. vagy nem nézi 2. vagy nézi, de én is vele. és akkor megbeszéljük. viszont amikor nem vagyok vele egész nap (ti. én itthon egész nap dolgozom), hanem anyósomékkal van, olyankor (ha nem szólok naponta, de tényleg) a gyermek a tévé nevű villanypásztorral van egy helybe szögezve akár két órán át. a héten azt csináltam, hogy véletlenül pont mindig volt valami halaszthatatlan dolgom, és pont "meglepődtem", hogy mit néz és olyankor. (rühellem a játszmázást, de ez ilyen.) az egy tegnapelőtt nem tettem, olyan is volt az éjszakánk.

na szóval csalódott, mert mindig van valami vita. de ha szólok, akkor az a baj. ha nem szólok, akkor meg olyanok jönnek létre, mint ma, törvényszerűen, hogy kilépek a szobából, egy percre rá pedig üvölt, mert a fejét teljes erejéből a polcba vágta az ágyunk fölött. az az érzés, amikor szaladok be a szobába, nem tudva, mi történt, az éveket vesz el tőlem, mindenkor. ja, hogy tízmilliószor mondom naponta, hogy nem ugrál az ágyamon, és ja, csak nyolcszor szóltunk, hogy a rohadt meleg és nagy takarót ne tekerje magára már csak a meleg miatt se... annyira gáz, ahogyan egyik pillanatban a három-, másikban a tizennégyévest hozza.

és természetesen az örök nyünyü: hogy eszköztelen vagyok. büntessem? hát ő pont egy olyan, aki tudja, hogy visszabüntetni úgy tud, ha ő _továbbbünteti_ magát. (hívjuk önsorsrontónak - erről már beszéltem vele párszor, még nem érti, miért ne, és nem tudja, hogyan ne, szóval csinálja tovább).
vagy dicsérjem? annyiszor, amennyiszer nem szégyellem, teszem, tesszük, de kevés. néha nem értelmezhető. ha pl. gyors valamit próbálok elérni nála. mintha ez lenne a mottója: "lassan, az én tempómban, nekem most ez a dolgom". na persze, ebben a világban ez csuda realisztikus ideológia.

szóval harc, harc - kis platókkal, ahol szeretet, szeretet.

haha, itthon 2.

az a rendrakólendület (az új helyesírásban ez is így lesz benne, tuti) az tartott még ezen a héten, itthon cincogtam a munkát (nonstop dolgoztam, de tényleg), aztán ma rászabadultam a nagyszekrényre, felét kipakoltam: kiszedtem, amit soha többé, és elkezdtem mosni, amit talánvalaha, meg persze a cuccokat, amiket hordunk. aztán lemostam három pár ablakot.

az elültetett növényeim (kakukkfű, petrezselyem, bazsalikom, levendula) túlélni látszanak éppen a 34 fokot, most mondjuk éppen locsolom őket (a suliidőben kétlem, hogy kétszer kapnak majd inni tőlem).

a suliba már minden megvan, holnap toljuk az évnyitót (nem értem, mért kell két hétvégét is tönkrevágni ezzel a nyitózáróval, de ez a mánia még nem a legrosszabb mánia.)

hadd említsem meg e sorozat keretében, hogy mostanra sikerült a lakást is 30-ról 28,5 fokra hűtenem. mély hálával gondolok most arra a harmadik utcai szomszéd magyarra, kerületi lakosra, ki este fél9kor még mindig tüzelt a szélcsendes 30 fokban, így sikerülhetett 10-ig konzerválnunk bent a szájcsípős füstös levegőt, melynél már csak a több csípös füst lett volna rosszabb és a negyven fok.

köszönettel tartozom a szolidaritás, az értelem és az empátia e megnyilvánulásáéert, mind a magyaros virtusért, mellyel leszarjuk a szabályokat (kerületi rendelet min. 5 éve, hogy nyáron nem, csak ősszel és tavasszal, mely napokon hánytól hányig szabad tüzelni). biztosan hülyeségből írták, nem azért, hogy hőségriadó idején lehessen este friss levegőhöz jutni. biztosan. ezek hülyék.

haha, itthon

itthon nyomom a munkát, és ez nagyon király!
igaz, hogy a fejemben nem válik élesen el egymástól a meló meg nem meló, mert mi nem meló, ha jobban belegondolok. ezért nem gondolok bele jobban.

pár hete

elkapott a kézimunkahév, úh. szépen vettem egy vagon kötőtűt és fonalat (állnak a szatyorban), horgolótűt és cérnát (negyedik próbamintámat készítettem el - ez elképesztő - a tűket és cérnákat összepárosítani... itt pár csúnyaszó a leíráskészítőkre vonatkozóan, de túllépve ezen: nyomon vagyok! :)
ennek a hévnek a szele elvitt a szomszédos szerelőhöz a 6 (5?) éve ácsorgó vadonatúj varrógépemmel, megmachinálta, hazahoztam, a fehér cérnával működött, amit belerakott, majd a fekete cérnát már befűzni sem ment nyilván alulfelül, így 5 tűt törtem el vele, majd a gép távozott jól megszokott sarkába, hogy senki ne csapja szét (varrógépek úgy en bloc bírnak végletesen kihozni a sodromból, meg a világ irracionális viselkedése) (különben én vagyok a megtestesült türelemnyugalom) (nem).

így a félig kiszabott sötétítőfüggönyök is várnak még kicsit.

merthogy mi a meló, ott tartottam.

hát a hétvégi ötnap alatt pl. kirámoltam a konyhaszekrények felét, a spájzot, és nem tudom érzékeltetni azt a megnyugvásszerű állapotot, amit ezzel _magamban_ létrehoztam. a kiindulás ennél is két molylepke volt pár nap távlatában, és most már _tudhatom_, hogy nincs ott semmilyen molylepke. plusz nincs ott három ikeásszatyornyi befőttesüveg (teli és üres), viszont bemegyek a másfélnégyzetméteres kamrámba és indulhat a

tánc. :)

lendületből kiganéztuk g asztalát, még korábban a szobáját, és akkor még maradt erőmidegem (tadámm) az íróasztalomra is. ez most már nem látszik annyira, minthogy az irodai cetlihalmom hazahoztam, de lassan azt is széttépem rendezem.

meló...

jógyerekek

haha, ennyi jó gyereket egy rakáson, mint ez a gyerek és barátai...

tisztára stresszeltem a "buli" szervezése idején, nem vagyok egy nagy bátor, meg még nem is volt ilyenünk. de aztán kellőképpen jól sikerült - elég rövid volt és éppen elég hosszú, nem volt idejük teljesen kifáradva egymás agyára menni, de jól szórakoztak. játszóházba mentünk, én voltam a velükdekkoló (kibírtam), közben azt is elhatároztam, hogy talán jövőre ennél több szervezést is beleteszek még, és nem ilyen passzívan "érezzék jól magukat"-üggyel készülünk (jó lenne, ha kis csapattá kovácsolódnának).

de ennyi jógyereket nem gyakran látni egy rakáson, tényleg. :)

szülinapszervezés

hú, de nagy falat.

sokszor, de

ma újabb kollégám mondott föl, 

nem szeretek itt élni mostanában.

münchhausen báró(né) döglődik bennem,

a napok meg csak szaladnak velem, előttem.

dehamár

szombaton (mért szombaton, mondja meg valaki) bezártuk a tanévet. helyesebben végigültük a nyolcadikosok ballagását - egy darabot sem ismerünk közülük, szóval ilyenkor jobb volna nem ottlevő szülőnek lenni, ez a tanulság. 

viszont az kellemes volt, amikor felállították a kitűnőbizis kölköket a suliból, tudtam, hogy ez egyszer g is vigyorogva áll (valahol a tornaterem másik sarkában). jó, tegyük hozzá az a meg a b is 10-15 kitűnővel nyomul (haha!), de akkor is.

az évfolyamelső említése ugyanígy vicces volt, nyolcadikig egyértelmű az osztálytárskislány, meg a versengőhaverkisfiúosztálytárs vetélkedése (ebben is) (a kislány fog "győzni" ebben mindig), akik mögött harmadikként elnézést kértek g-től, hogy hát ő volt a harmadik, de hát tudjuk, n mégiscsak...

nincs olyan kényszerképzetem, hogy versenyezni kellene bármiben, de az ofőnéninek -úgy tűnik- van, szóval mintha verseny lenne, százalékok, meg javult az osztályátlag, stb.

g a versengésesdit egyébként úgy honorálta, hogy ő is értékelte pár hete magától (spontán, csak nekünk) az összes tanítónéni teljesítményét. korrekt és nagyon szigorú volt, még most is röhögök, annyira ott van az értékítélete... 

amúgy csak azt tekintve, hogy nagyjából 3,5-4 tankönyvet teleírt(ak) matekból, eljutottak az összetett nyitott mondatokig, megtanult(ak) írni kicsivel meg naggyal, stb, stb, lett egy sárgaöve karatén (és olyan hasizma, hogy csak nézek), és még mindig szeret suliba járni, én tökéletesen elégedett vagyok mind a sulival, mind (és ez a lényeges) g-vel, helyesebben

g-re nagyon, nagyon büszke vagyok(unk).

szóval ennyi ömlengés elég.

nahh, itt

nem mentegetőzöm, csak simán nem írok, ha ez vígasztaló, nem is beszélek.
jó volt a blog, amíg ide bírtam írni, ami volt velem, de mostanság vagy túl mély, vagy túl sekély ide.

2x2

2x2 hét takonykór (halkan mondom) off, orfacsarás nyomokban.

egy családi ballagás rohanvást, de pipa.

egy sárga öv elérve, büszkeség, ügyesség, szupergyerek.

egy utazás a belgákhoz.

sok be nem fejezett munka. mint mindig.

egy látogató család hamarosan.

és így tovább.

ká-rá-té

g versenyen volt, ebből először, meg úgy versenyből először, és nem nyert, persze, de a megkönnyebbülést a gyakorlat után - hát azért már megérte.

a csoportjában ő volt az egyetlen fehéröves, és ügyes volt, na. :)
csütörtökön lesz még egy  menet, övvizsga. 

mindig nagyon ideges az ilyenek előtt - kíváncsi vagyok, ezt suliban hogy viseli majd.

navajonmivan április végén

jaj, hát hogy találtad ki - csak nem takonykór?

de.

most számolgattam, hogy ez az április-májusi tutitakony, ez úgy 15 éves koromig simán visszakövethető. és most még nem is az orgonát szippantgattam, hanem csak ettem két fagyit. és most pont olyan, mint 3 hete voltam... (egyszer mér írtam magamról - hikomat. na az maradtam)

ja, és közeli fogorvost keresek, aki olcsó, nagyon jó, és azonnal fogad. 

haha.

az most

az most tök jó, hogy szépen meg van szervezve legalább* egy összefüggő 8 nap a nyárból.

persze megint leszünk Győrben, minden évben ott kell lenni, és hiányozni fog, amikor már nem lesz indok ez a hétvége, de most még az, és én most örülök ennek.

újabb szállást próbálunk ki, G előre reklamál, de nem érdekel, azt akarom, hogy ha főzni akarok, akkor pont tudjak főzni, reggelire pedig azt együk, amit akarunk (és amit találunk).

az egyébként csuda vicces volt, hogy a szállásadót felhívva ő annyira örült a bejelentkezésemnek, hogy ez a három éjjel pontosan fele annyiba fog kerülni egy lakásban, mint került az eddigi években a szállodai másfél szoba... hihi**.

és megyünk Hédervárra is, és persze az anyukám megerősítette a sejtésemet, hogy igen, ott nincs semmi, de ez nem tart vissza, aludni akarok nagy csöndben, lovakat akarok látni és sok zöldet, kirándulni és Bécsbe / Sopronba / Fertőakármire kirándulni, ha úgy jön össze, és

pihenni

pihenni

pihenni

* ha valahogy végre összejönne, hogy egy hetet (kettőt?) végre sok év után újra lent lehessünk a Balcsinál (jó időben, évi egynél többet fürödve a tóban, stb.) - bárcsak lenne egy jótündérem, aki ezt levajazza...

** ja, majd utólag örüljek, ha tényleg jó volt, mondatja okosabbik énem, és igaza van, bár végülis a tavalyi kaland a mindenéjjelhányós alkesz szállásadóval nem hagyott mély nyomot...

retrospektív 2.

haha, de vicces (nem), ahogyan most _nem_ köhögünk (éppen), maradna bár így.

másfél hónapja szaladgál a fejünk felett a torokfájós-taknyos (még mindig), és nem kérjük. (!)

retrospektív 1.

ez a szöveg: "megírtam eddig két cuccot magyarul angol, német, francia anyagokból" amúgy úgy végződött, hogy ez jelent meg a tavalyi diplomavédésemre cikknek (jahhaj, de vicces :)

és ettől kezdtem sajnos azt érezni, hogy kellene nekem egy phd képzés, ötletem is van, most már csak idő és financiális szponzor kelletik. (nem, nem)

csendből zajba

nagyon szerettem ezt a két hét csöndet, karácsony után tényleg ez volt már hallhatóan is.
most még kicsit tart, hosszítom az éjjelbe nyúlással, de már érzem a tornyosulást, mert _ennek_ a munkahelynek az a konstans változója, hogy mindig túl sok.*

nem akartam pörgetni magam a dolgokon, csak ahogy közeledik a hétfő, úgy lett egyre több és több fles a "hú, azt is kell majd"-okból.

most azért még intenzíven élvezni akarom a társaságom.

*valami fura dac köt ide egyre inkább, mert sajnos mi is bekerültünk az "üldözöttek" sorába, s mivel én zsigerileg kötődöm az alapfilozófiához (nem a körhöz, akivel érintkezem, hanem a működésbeli egyediséghez), így belföldi menekülési útvonalakat pillanatnyilag nem is latolgatok. már ha latolgatok.**

**most két hétig még ezt sem tettem - de jó.