szép kis

szép kis jól elhagyott blogomba befirkantom magam valahogy.

igen, zúzósak a mindennapok. mostanában (tél lévén) az az időszak van, amikor egyik telefon a másikba ér, tizenöt emailt kell megválaszolnom / generálnom egy nap odafigyelve, s mikor, ha nem teszem meg azonnal, vagy legalább nem osztom be időben azonnal, a gondolatban érkező teendők / felszólítások / muszájok

HUSSS

már ott sincsenek.

és nem segít a visszamegyek oda gondolatban, ahol utoljára nem a gyorsvonaton ültem, olyanra ugyanis nem létezik mód. szelaví.

na. a november a kéthetes bécsi gyakorlattal telt, majd voltam suliban is, előtte ugyancsak voltam suliban, most meg írnom kell ezerrel a négy dolgozatot, meg a szakdolgozatot, meg konzultálnom kéne, meg elolvasnom kábé 1500 oldalt németül. nyilván valami kimarad a szórásból, de talán nem a félévem épelméjű, elégséges lezárása (ez lenne úgy január végén, február elején) 

így hát újra a neten vásárolok karácsonyra, meg a beszabadulós tízpercekben a teszkóban, meg idei újdonság a bécsi karácsonyi vásár, de higgyük el, mind közül a net a legkorrektebb. igazából a krisztkindl az innentől felejtős, mondjuk jó randihely volna, ha egy huszassal ifjabb volnék, mert most csak a pipa, amit elmondhatok róla: ez is megvolt.

drága, nagyrészt gagyi, vagy éppen giccscsomó, de ha egyik sem, akkor éppen többen vannak ott hazámfiai, mint itthon a Vörösmartyn, és bocs, de az annyira közel van, hogy őszintén nem értem ezt a nagy lelkes kivándorlást.

különösen annak fényében, ahogy a zürichi vonat képes 5 órát késni (az enyém csak egyet), és a vesztbánhófon úgy 50 ülőhely van a várakozószinten, ha valaki nem fogyasztana egy teraszon sem, de nézné a kiírást, mikor jönne _mégis_ a vonata---

jut eszembe, emlékezni akarok: csehekkel csak és kizárólag barátságot kívánok kötni, kérlek, dolgozni ne kelljen együtt velük, ha nem muszáj. olyan szinten szippantották le az agyam, türelmem, jóindulatom utolsó morzsáit is, hogy ezt jól megjegyezzem egy életre. (mármint a gyakorlaton)

rémhír számomra minden nap akad, most éppen a suliba menésen idegesítem magam, én ugyanis eddig nem készültem a beiratásra, erre hozták a honizék ezt a na holnaptól a nyáriak is mennek suliba törvényt, mely időpontban ugye már elestem a kerületi jósuliktól, azt ugye nem is tudom mindről, melyik milyen, de nem is akarom, nem is tervez(t)em, hogy ez g-t most fogja érinteni. de a szakértőségemet visszavonták, "anyuka, maga ehhez nem ért", lesz nevtan, meg óvónéni meg szakértői bizottság.

őszintén: g van olyan okos, hogy bírja agyilag, türelmileg a sulit. de van olyan szorongós, indulatos, hogy ne bírja a naponta működő gyárat, ahol mindent KELL. ismerve őt, gyötör a gondolat, hogy egy évet lopnak el tőle és a gyerekkorából, ha nem sikerül a manőver, ovizni még egy évet. és persze ez is idő.

van valakinek valami pár deka fölös ebből? adja át hozomra, szípen kérem.

kredencek

na, ezért olyan ismerős ismeretlen szó ez a kreditrendszer. a régi rencerben csak bementél, oszt tanultál, kábé elvégezted minden szükséges és szükségesnek mondott tantárgyadat, hozzátanulgattál egy kis eztmegazt, végén szakdoga, védés, záróvizsga, és szevasz, kaptál egy diplomát.

a mai napom és a megelőző kettő nekem meg azon bonyolódott a meglevőhöz képest tovább, hogy elkezdtem számolgatni a meglévő, kapandó és kapni fogott kreditjeimet, és

ahányszor

számolom

MINDIG MÁS JÖN KI.

azért nem mindegy, mert a többlet többletért uszkve 25 rugót kell(ene) fizetnem, és én azt NM NM NM fogom.

az imént úgy számoltam, nem lesz gond, tegnap úgy számoltam, gond lesz. 

fő

a

fejem.

kutyafut

mondatok a kutyafuttahétről:

sok volt.

itthonról dolgoztam sokat,

meg bent dolgoztam sokat.

pénteken kiterítettek. ez a fajta pellengérre állítás és egyedül hagyás lesz a döntő oka egy teljesen más hely keresésének. azt, ami a munkám, szeretem, akarom, tanulom, folyamatosan szívom magamba a tudásokat, ez csak nem véletlen. 

de ahogyan ott van, na az AHOGYANT, na azt nem bírom. pedig másfél évtizedig bírtam, a szó nem szoros értelmében.

most pénteken azonban volt egy pont, ahonnan túllendülni csak kívül bírok, belül nem.

azért még fölmentem a Várba, ajándékot intézni, majd hazavonszolódtam.

szombaton minden porcikám azt mondta, maradjak itthon, csak minthogy megígértem magam, hát mentem, dolgoztam, és volt értelme, haszna, ez mindig egyenesbe hoz amúgy.

a szombat végén gyorsváltással sikerült odaérnünk a 70. szülinap helyszínére is. 11re értünk haza, g első igazi éjszakázása megvolt (miután eléggé jóalvó, plusz megbolondul, ha nagyon fáradt, kialvatlan, sosem preferálom az ilyet amúgy).

vasárnap aprítottam a házimunkát, plusz összekapirgáltam a dirib-darabjaim, ezzel együtt ez a szülinap is pipa, valójában gumilasztilelkem hamar visszagömbölyödik, ha nem bántanak ésvagy nem igazságtalan velem senki.

ma, drágapárom ötletére Dunakanyarogtunk, igazán kellett már valami efféle. hazafelé a kocsiban gyerekem _végig_ csipogott / gajdolt / ordibált, melyből én az eleje és végeötpercet bírtam meghallgatni, úgy aludtam el, mint egy darab fa. mondjuk itthon, ebéd után mindketten hozták ugyanezt. a Vár megvan, a Duna folyik, _mindenki_horgászik, a fák sárgulnak, pirulnak, barnulnak. az ősz szép.

holnap még egy ünneplés, aztán vissza a kutyafutás. kicsit kellene még egy-két októberi hét, hogy a tanulásban utolérjem magam, de ez már nemigen lesz meg.

tárgyilagosan

minden dolog, amiben vagyok kizárólag félig tud elkészülni.

a hajam szálát tépegetem egyenként, és

megőrülök.

ha nem kellene a legalapvetőbb elemekkel megküzdenem nap mint nap, tegyük föl nem a munkával, hanem a munkatársakkal ugye, 

előfordulhat, hogy már akkor sem tudnám jól megoldani a dolgaim.

erről meg nincs mit mondani többet.

áhh, nem véletlen

áhh, nem véletlen, amikor egy-egy feladatnak nehezen bírok nekiállni.
most sem a feladat volt büdös, vagy éppen nem nem értek annyira hozzá - csak egyszerűen látszik, mekkora falat.

ezt, a mostanit pl. reggel egy órát, most több, mint kettőt írtam, és úgy kb. a fele annak, mint ami szükséges még ahhoz, jó legyen annyira, hogy továbbküldhessem a csoporttársamnak, hogy akkor dolgozzon rajta tovább. 

a nemzetközi kommunikációnak az amúgy kifejezetten a hátránya, ha több nyelvet beszélsz. legyen egy, és akkor azt használja mindenki. a mi kétfős csoportunkban a német az írásbeli, angol a szóbeli nyelv. uhh.

gyakrabbért

jól van, az intuícióm teljesen helyes volt, _ezt_ a három napot nyolcféle hasznosabb dologgal is tölthettem volna, mint amivel, de erre szántam, ez ilyen lett.

a leányzó tényleg nem csinált semmit szombatig, de akkor végre összeeszkábálta magát, két napig csinálta, ma elküldte, úgyhogy most már csak javítgatnom kell németről németre... de hogy nem az egészet én csinálom - azért nagyon megérte várni.

a csoporttársak most iszonyú kiakasztók voltak. volt valami áthozott vizsga szerdán, amitől az egész maradék három napra minimálisat is képtelenek voltak gondolni, így abban a helyzetben, hogy a leggyengébben teljesítő klikkhez csapódtam, a csoportmunka nagyjából kizárólag stresszt jelentett. legközelebb erőszakos, nyomulós és kifejezetten akaszkodós leszek, ezt megfogadtam. inkább attól legyen fejfájásom. az a helyzet, hogy nekem minden tantárgy ebben a félévben iszonyú fontos, hogy megértsem, leessen, melyik mit jelent (nekem), és azt ez a három nap nagyon nem segítette. na mindegy.

a jó oldala amúgy a dolognak az az érzés, ahogyan azért mégis gyűlik a tudás a fejemben. jöttek ötleteim a szakdolgozatomhoz is, azzal egyébként csudára le vagyok maradva, minthogy már egy vázlattal, egy plusz vezetővel, meg nem kevés kijegyzetelt szakirodalommal kellene rendelkeznem...

sűrűek a dolgok, de az nem baj. 

mondjuk arra azért kíváncsi lennék, ki a csuda bír a munkatelefonomon vasárnap este fél 10kor hívni. vááh.

ventilláció

igen, megint nincs más, mint egy nagy adag nyüszítés, ugorgyunk, aki ezt unnya, én unom.

nem ugrom, mer' a blogomba' azt írok, amit akarok.

ez a suli egy nájtmer-

van egy cse' csoporttársam, aki lecsapott rám, minthogy többnyelvű vagyok, és én is ösztöndíjas, hogy legyünk mindenből egy csoport mi ketten, én meg igazi hülye voltam, és most vagyok vele egy csoport, és ez a csaj, ez SEMMIT nem csinált.

van kb még 400 elolvasnivaló pszicho szövegem németül, hozzá cirka 20 megválaszolandó, vizsgán értékelendő kérdésem, mindez holnap estig megcsinálandó (hülyék, eleve), és akkor itt van még két kézikönyv - egyet készíteni, másikat kielemezni és prezentációra ppt-be helyezni, majd előadni csütörtökön.

ez NEM levelező oktatás amúgy, olyasmire van tervezve, hogy napi három óra elfoglaltság minden nap, anyanyelvieknek. csúnyátmondtam.

ja, és az a vicces közben, hogy a benti gépem nem működik, azt itthoniról nem tudok nyomtatni, plusz nem megy rajta a bentigépem tartalmával bíró drájv, mely a netbúkomon se megy, azaz a mai itthondolgozás kiváló ITTHONŐRÜLÖKMEGGÉ vált, tenksz tu világmindenség.

légyszi, innen menjen már könnyebben, légyszi, mert föladom.

azérta

haviegy az kevés, még nekem is.

mindig van valami, és ha nem írom le, úgy viselkedem, mint az öregnénik: egy hónap után már azon töröm a fejem felhúzott orral, orrhegyre eresztett (virtuális) szemüveggel, hogy "az mikor is volt, édesfiam, amikor lementünk a Balatonra, idén-e már...", meg hogy "milyen évet is írunk, drágám..."

egyszóminthatszáz, kell az idevésés, nyilván nekem elsősorban.

most például a legfrissebb élmény, ami kicsit képlékeny is, lévén hogy a szükséges apanázs nem utalódott el még számomra (ami nagy nagy hibája a sztorinak egyelőre, de a lényeg), hogy a Nyírség fővárosát egy félévre lecseréltem a sógorék fővárosára. Távolságban ugyanannyi, időben egy órával kevesebb, ha fél6kor indulok itthonról, 9 előtt ott állok a Bécsalsói pályudvar elromlott liftje tövében (haha, tényleg!).

a labancoknál amúgy minden agyon van szervezve. és ez nekem olyan jól esik, hogy gyanítom, _tényleg_ igaz a mendemonda a szász felmenőkről: nekem ez kell. miután pár héttel a suli előtt meglett az órarendem is, mostanra mind az öt tárgyamból megkaptam a nagyjábóli elvárást (egyelőre nyilvánvalóan nem fog menni, de ki tudja, ki tudja),

és én ezzel együtt totál be vagyok pörögve, ez az, amiért egyetemre jöttem, ez az intenzitás, elvárás, kihívás!

egy szó mint száz, lesz ugyan ennek böjtje, nem vagyok anyanyelvi német, és az nem ártana, akkor legalább az írásbeli vizsgáról nem gondolnám, hogy képtelenség megcsinálnom, haha.

amúgy pedig a helyzet az, hogy az is elérkezett, amit mindig is elvártam teoretikusan egy egyetemi képzéstől: az októberi tantárgy tanárja most, szeptember 9-én elküldte, hogy miből hogyan kell _előre_ felkészülni a tárgyra, 350 oldal olvasnivaló, 5*4 kérdéssor az írásbeli feldolgozáshoz, beadások, prezentáció - szuper, bár nyilvánvalóan nincs/nem lesz időm rá.

azon kívül az ott töltött három tanítási nap alatt _végig_ tanítottak, és még így is, kevéssé belejőve is több volt ez, mint az eddigi évek bármije.

másik érdekes aspektusa a kintnek az itthoni hatása: megosztott figyelmem kénytelen voltam/vagyok egy dologra összpontosítani egyidőben, azaz ha suli, akkor suli, ha munka, akkor munka, ha itthon, akkor itthon. ezeket az elválasztókat pedig ezer körömmel tartogatom, csapkod ugyan körülöttem a mindennapok habja (haha, milyen kép ez már), de most még tartom, és mire megint összefutnának a szálak, megyek újra, összekaptatni magam.

ezanyár

a második nyaralásnak nevezett hét amúgy béna lett. 

indult a gyerek orvosokhoz ráncigálásával (semmi baja, minor felülvizsgálatok, sokhetes eredmények, csak időelbénázás, nyáron az orvosok gázabbak, mint nemnyáron). aztán jött rám valami, kétnapos alvás, szívszúrásnak tűnő ízületi fájdalmak, zsibbadás, erőtlenség, pótorvos, reumagyógyszer, mire azt megkaptam, gyulladás elszállt, viszont a gyógyszertől végre működött a térdem, most töprengek, hogy visszaszokom rá. majd az utolsó két napon a párom nyaka állt be egy hétre, na az sem volt jó nyaralóprogram.

egy napot töltöttünk mindössze velenceitavazással, de mivel nekem továbbra is máshol van a rivijééééra, hát múlt szombaton megismételtük ama hatórás nyaralókiruccanást, az idő szép, a víz meleg, anya, küldj pénzt.

hazafelé sötétedésben indultunk, egy hatalmas viharfelhő peremén autópályáztunk haza, mely képződmény heves villámlással teremtett emlékezetes díszletet- ezt gyermekem megörökítette, és most ezt idebiggyesztem, ha.

icipici magyarázat: a vihart legyőzendő a puskáját ígérte használni. másnap délután született a kép.

ritkás

ritkásan van energiám ideérni, eltötymörögni, végiggondolni.

a legújabb, hogy van bennem valami gát a tennivalókkal szemben, ha az egyik területen kitüremkedem, és végre többet teszek, mint s szokott sztenderd kevés, a másik területen teljes blokkot hirdet az agyam.

egyik nap a munka élvez előnyt, más napokon meg a totális munkakikapcs és a házimunka, de például volt ez a mostani péntek, a szalma-önmagam (gyermek a Balcsin, pár a munkáján késő éjjelig, idesanyám "olaszbamnet", anyósomék gyerekkel a Balcsin, többiek szülnek és nyaralnak ésatöbbi), szóval a szalmapéntek az úgy utazott el a fejem fölött, hogy csak az utolsó órákban éreztem, van azért valami nyomom a földön (főztem, így volt végül mit ennem, majd kertetizélgettem, így nem pusztultak el a növények, ja, meg átültetgettem a levendulákat)

off: 

tudom, hogy nem most volna az ideje, de muszáj, mert az idejekor hol leszek én. 

on:

egy szó mint száz hol fél, hol száz percem van önmagamra, ez nagyon megvisel, pl. most éppen szétrobbanó vénákat vizionálok magamnak, szerintem hülye e vagyok, mindenesetre nyilvánvaló, hogy semmiképpen sem pihentem ki magam. vagy a csuda tudja, azt a rémisztő pörgést, melyben évek óta senyvedek, nem hinném, hogy egyhetes turnusokban ki bírnám "pihenni". arra valami más kéne, de

a barátprogram nemigen megy/működik/indult be

a mozgásprogram halvány képzete is délibáb

a munka csak munkaidőben-programon legalább lélekben dolgozom

a többit nem sorolom föl.

a nyárnak pedig vége, akárki akármit mond, 

jövő héten már ovi segítség nélkül

szept első hete suli a sógóréknál

szept (és az év további része) értelmetlen munkapörgés, sulik, szakmai gyak, szakdolgozat, annak eldöntése, építsünk-e valamit, szüljünk-e valakit, iskolába küldjük-e a meglevőt, ja és hogy megmarad-e a munkahely a szó önös és persze általános értelmében is.

a blogom nevét -mint azt sejtettük rég- totális tévedésként értelmezem.

a bejegyzés,mely soha nem született meg mert az okostelefon

buta

hihi

nyárvannyár

japp, nyár, ezer fok, nyaralás egy vége.

megküzdöttem utolsóelőtti napon a győri szállásokkal, hihetetlen pontakciók ide vagy oda, rába ugrott, ha nem muszáj, többet nem próbálkozunk vele. helyette találtunk klassz kis szállást: csendes, olcsóbb, légkondis, kedves személyzet, egy megállóra a rábától.

a vonatot g nagyon várta, majd együtt utáltuk csendesen, az jó volt benne, hogy nem késett, meg hogy csak egy és egynegyed órát főttünk-szenvedtünk rajta. csuda utálatos népek utaztak aznap arra.

a győrkőc pedig nagyon jó, hogy van, nem győzöm mondani, TÉNYLEG szuper program, még így, hogy csak ketten nyomtuk, is érdekes volt, nem untuk meg, g egy cukorfajzat. (mondjuk ettől is jó)

vasárnap odaért a hiányzó felem, elsasszéztunk gyorsan megmutatni neki a Hihetetlenül Érdekes Mászóvárat, megnéztük még a Radó-sziget másik felét is, _majdnem_ simogattunk kisállatokat, plusz rettentő mérgesek lettünk, hogy a kötélhúzásban összesítve végül mégis a LÁNYOK nyertek (g kész volt, mi meg ettől voltunk kész)

hétfőn aztán átruccantunk a szokásos útvonalon szárszóra. valamiért szeretjük szárszót, ezt valahogy a családunk is észrevette, így megint kölcsönkaptuk ama nyaralót medencéstül.

és mint mindig, most is volt fürdésibarnulási akadály, minthogy g szép nagy plezúrt szerzett indulás előtti napon a térdére, melyet NEM áztathatott még fürdésileg sem, nemhogy VÍZben. 

így esett, hogy beutaztuk a környező egyszázötven kilométeres partszakaszt, kezdvén fenyvesen, folytatván tihanyban, visszakompolva (kedd), veszprémzóban tapírtnéztünk (szerda), fonyódikilátóztunk, meg végre pancsoltunk és pancsoltunk (csütörtök), vendégeket fogadtunk egész álló nap, majd lelleimólóztunk (péntek), pancsoltunk és hazajöttünk és vendégségeztünk (ma).

a bőrömből bújnék ki, úgy mennék vissza. megpróbálom hát idecsempészni a maradékát-

nekema

Balcsi, na az (nekünk) a riviéra. így hát hat órába besűrítettük a nyaralást: szombaton fél5kor indultunk, 11 előtt hazaértünk. belefért az utazás, a palacsintázás, a pancsolás, a napozás, az iszapgyűjtés, a halazás, a fagyi, a naplemente, meg a hazaút.

egyrészt nagyon elégedettek voltunk ezzel, másrészt nagyon elégedettek voltunk, minthogy nem mentünk reggel (amikor hajnalban kelhettünk volna), nem mentünk délelőtt (amikor be volt dugítva az m7es), nem mentünk alvásidőben (minthogy így mi is pihenhettünk), viszont mégis minden belefért.

meg a vasárnapot is ideírom, az egészből a legjobb ötletem a mártogatós volt, meg a pizza, mindkettő jól fogyott. így kell ez. azonkívül kaptam én is szülinapi ajándékot, aki, ha tudja, mikor van, szépen hangosan röhögjön már egyet.

potyaszülinapozó voltam.

mindennapra

most valahogy olyan napok vannak, hogy mindegyikre jut egy kevés veszteség.

hol presztízsből, hol tervből, hol reményből, hol csak a jókedvből.

kíváncsian várom a hétvégi győrkőcöt, idén ugyanis nem volt alkalmam (agyam?) szállást foglalni. így hát a távolból figyeljük, ha minden igaz, az eseményeket.

kíváncsian várom a jövő heti időjárást, mennyire lesz béna (záporzivatar ésvagy negyven fok cseppet sem ideális két végletét ígéri a meteorológia)

kíváncsian várom a kölcsönös munkaügyi bénázások következményeit. elfáradtam és fáradok és fáradok és fáradok, és ha elmegyek szabira, most az is csak cseppet segít. a tengert gyűszűvel próbáltam meregetni, így mindenben hiba van, nem vagyok elég. leülni, tervezni, embereket magam mellé vonni, ez, ami kellene,

hogyúgymondjam, átugorhatnám az árnyékom.

nem beszélve a banyáról, aki örökké az marad. (perpill nem én)

és kíváncsian figyelem, mit hoz ki belőlünk a nyár, g-ből, vagy éppen kettőnkből, vagy éppen ötünkből,

vagy éppen a látens, és múló barátságaimból.

most éppen nem tudom, arrafelé megyek/ünk, amerre akarok. egyáltalán akarok-e. és mit. és ez így most fontos-e.

még gondolkodom rajta.

érzések közben

amúgy ebben az egész VOLT betegségesdiben járulékos rossz az a szűnni nem akaró, föl-föltörő szorongás, amitől egy nap sem normális, irracionálisan nem.

pedig már látszólag túl vagyunk az egészen, fél éve nem fáj fej.

talán az önfeledtség szaladt el ettől hosszú-hosszú időre belőlem, nem tudom.

és

megvan az az érzés is, ahogyan érzem, a hétköznapi kapcsolataim újra ürességüket élik, ezt a múltbéli szorongást senki szemében nem látom viszont, pedig én még dumálnék róla. hátha az oldja.

nahh jól van, hagyom a gumicsontom. jó kutya, helyedre.

mirerossza

mire rossz az internet.

ma délután ötkor -már szinte indulván haza- egy ártatlannak induló "átfutom a híreket"-ből három kattintásra bőgésig paráztattam magam, miután rátaláltam egy sajnos nagyon is passzentos betegségleírásra, ami magyarázhatná a tavalyi fejfájást, a csontfájdalmat, a mostani nonstop fáradtságot, a vérszegénységet és a karikákat a szeme körül.

nem írom le, nem jelentene jót, de a jövő héten beizzítom a dokinéninket. nyugtasson meg ő, de nagyon.

ajánlom neki.

fülek

az a nagyszerű és egyben végzetesen felkavaró, ahogyan egy földhözragadt, nekemújtudásról szóló oldal fülecskéjétől kettőre a másikban élettragédiát olvasok - egymástól egy órányira. vagy inkább világegyetemnyire. 

csak az a szerencse, hogy amolyan posztmodernek vagyunk, és sokszor ez már föl sem tűnik-

(jó, most föltűnt, nemigen maradtak szavaim, vagy csak itt kaparják a torkom.)

mikulás él-e

(jön, nézegetve a frissen szétszórt köteg tavalyi papírkák egyikét - a tavaly mikulásra gyártott név + némi magyarázat rajzokban részemről, mit is akart a télapó a mellékelt cuccokkal - pl. nincs virgács (nagyon dühös volt a másoktól kapott virgács okán, s minthogy jógyerek, nem tartottam indokoltnak mellékelni azt is neki :)

szóval jön és nézi a talált papírkát gondterhelten:

- Anya, beszélnünk kell.

- hát mondd, szívem, mi a helyzet.

- Anya, a Mikulás nem létezik. 

- (őőőő) mért gondolod ezt, szívem? már hogyne...

- ezt a rajzot nem a Mikulás készítette, ezt te írtad, és neked van ilyen filctollad, érzem a szagát.

- hablaty... megbízatás, mikulásnak kevés az ideje, hablaty hablaty. stb.

az a komoly benne, hogy érvrendszere pillanatokra tényleg megdönthetetlen volt. nem vagyok nagyon biztos benne, hogy tudtam bármi érdemlegeset mondani, amitől újra hihetővé vált volna a Mikulás(ok) létezése. miután nem tudok autentikusan hazudni, kételkedem.

hátizé nem mi lennénk

nem, tényleg nem mi lennénk, és nem ez az év, ha nem töltöttük volna ezt a csodás sem túl kánikulás, sem esős, pont jó napot a négy fal között. g tegnap lázas volt, ma semmi, csak nem evett, én estétől estéig cirka 14-16 órát aludtam (nem szokásom), és szétestem félóránként egyszer, úgy fájt a hasam.

holnapra nem ezt tervezem. mindazonáltal rendkívül kíváncsi vagyok, mi a jóég ez az egész. 

itthon jó.

...aztán teljes offline üzemben pakoltam és pakoltam és pakoltam ma. (rend)
nem rossz az ilyen, bár dilemmáztam az egész nap heverek végre és bámulom a szemhéjam-programon is, amiből aztán természetesen nem lesz soha semmi. lesz még időm rá majd, egyszer, mondanám fekete humorral.
rájöttem, hogy hosszú ideje nem marad meg szépirodalom a kezemben.
arra is, hogy ha nem állok a sarkamra, tíz év múlva is itt és így fogunk toporogni.
nem toporgunk, lépünk.

irka

amúgy a bloggerszolgáltatások közül a legérthetetlenebb a megtekintések száma vs. a megjegyzések száma viszonylat. minthogy előfordul olyan bejegyzés, melyet senki sem tekintett meg, viszont mondjuk érkezett hozzá 3 hozzáfűzés.

ma ilyen a napom, reggel pl az új fénymásoló _egyetlen_ (de annál kardinálisabb) hibáját szúrtam ki - a szerelőúr határtalan örömére (ma negyven fok is volt).

hő-ség

meleg, munka, ki nem mondott aggódás, meleg.

ezek mindegyike szóra sem érdemes.

az már viszont annál inkább, hogy miért gondolják a balatoni lepattant szállodák (négy csillaggal!), hogy 3csillagosmínusz szolgáltatásért négycsillagplusz összeget leszek (NEM!) hajlandó kiadni kápé a kezemből?

ja, és tegnap láttam egy macskát pórázon sétáltatva. argh.

és: rajzolt tegnap egy képregényt. holnap nekifutok az idetevésnek, annyira cuki.

egyszer majd

na, azt, hogy nyaralás, egyelőre nem sikerült nyélbe ütnöm.

azt viszont, hogy pihenő, hát azt meg inkább elfelejtem.

bár nevezhetjük a hétvégét annak, sztrájkolt a bensőm, ha csak egy gondolatfoszlány is érintett volna munkaügyben, nem és nem és nem, miután csütörtökön a munkaestnek félegyes hazaérés volt a vége, akkor meg már lúd és kövér, és taxival.

g lába nem fájt az elmúlt időkben, ennek jót tett ez a mozgalmas, nagyszülőszitterek nélkül zajlított hét (most egy kicsit erős volt az apukákra nehezedő nyomás, ez a spontán sokezredik ilyen hét), de mégis annyira unikum, amikor VÉGRE MI vagyunk, egyedül, okosan, szépen, önállóan, megoldva ketten MINDENT (kivéve a reggeli indítózást, melyből minden énnapomon kövér késéssel bírtunk csak oviérkezni. tegyük hozzá, g szabotált.) (!)

e héten pontot tenni látszottam erre a második félévre is: azazhogy konkretizálva: ledumáltam a tantóurat a székről, mely tett érdekes 1. mert ő is sokat beszél 2. mert nagyon kényelmetlenül éreztem utána magam :)

a bécsben is körbeért a kör, most már csak azt kellene tudnom, hogyan fogom elkerülni tudni az első szeptemberi hét teljes időlerablását a sógórok részéről az ígért 3 NAP HELYETT... (minden nap adnak valamit: egyik nap diákot, másik nap bérletet, meg lesz egy bécsberegisztrálós és egy tanszékkelmegbeszélős nap is, plusz a +3 tanítási mellé valamiért bekerült egy vasár nap is. 

naaaaagy hümm. ezt azért még tisztázzuk, nem beszélve az itteni suli átlagosan várható igényeiről... (hihi)

amiket meg mesélnék, azt majd a következőben. tán képet is szedek le végre az új, éppen ép fényképezőmről.

és marad 1 kérdés

hol fogunk nyaralni.

bejegyzés, amiben folytatom a

sztorit.

ezen a héten aprítottam a munkát.

felismeréseim révén hirtelen valami könnyebb lett, nehéz szavakba önteni, tán a helyzetemre, tán a pozíciómra döbbentem rá, magam magamban, ami nem kötelez semmire, de egy kicsit továbblökött, így tarthatóbbak a mindennapok.

ezen a héten találkoztam a somával és a rézandrással, t ö k   v i c c e s   volt. beszélgetni olyanokkal, akiket "ismerek", de mégsem, de mégis, finoman szólva is ámbivalens, egyúttal skizofrén helyzet volt. de nagyon.

kiderült az is, hogy egy napba kb. 6 kardinális sztori / találkozó / teendő fér bele, de az nagyon húzós. (főleg, ha az egyik ebből egy hiteltelen ortopédus, hihi)

kiderült az is (ma): soha semmi sem vész el, csak előfordul, hogy napokig (sic!) kell keresni, és meglesz, maximum 10 perccel minden határidő lejárta után (egy tök értékes ajánlat jegyzete, név telefonszám, egyezer potenciális helyre fölvésve - nem tudom, megvan-e...)

megkönnyebbülést (és leplöttyedést) okozott (volna, ha volna erre időm) a kilencedik dolgozat leadása múlt héten. a statisztika: 3+3 hét, 9 összefüggésmentes, számomra ismeretlen témakör, 3 nyelv, 2 elfogadott jelentkezés, 3 ötös, 3 négyes, 1 ismeretlenjegy. pipa és elégedettség, minthogy ezek egyike egy üzleti terv-kezdemény, másika a munkám egyik végre kész, elengedhetetlen dokumentuma, harmadik meg a bécsi ösztöndíj.

erre amúgy pont téve látszik lenni, miután a héten sikeresen bizonyítottam (magamnak, hehe), hogy osztrákul is kell, hogy értsek, mert a néni, aki fölhívott, nem tudott olyat mondani, amit spontán ne válaszoltam volna meg... (azért ettől még futhatok bele olyan tájszólásba, amitől majd csak nézek kukán) learning agreement közben úton van valamerre, szóval a kör kezd bezárulni.

még egy vizsgám van. onnan szép nyerni amúgy, ahogyan ez áll: a tanár óráján _kénytelen_ voltam elaludni (sic! - minden értelemben), _semmit_ nem adott le, a jegyzetbe egyelőre nem volt időm belaszagolni, keddig szerintem elolvasom ezt a 300 oldalt (nem).

és pár tízperccel ezelőtt realizáltam magam számára, hogy a szakdolgozatírást MÉGISCSAK a nyári pihenő helyett kell megírjam, ha jót akarok magamnak...

hümm.

bejegyzés, amelyben elmesélem

hogy mi volt a héten, úgysem nagy itt forgalom, legyek legalább én itt.

hétfőn g egész nap bőgni bírt csak, ha a bizonyos mozdulat érte a bal térdét. a nembőgős, nagyon kibírós kisfiamat felemelni nem lehetett térdfájás nélkül, mondjuk a nap végére úgy-ahogy ment.

orvos pótorvos volt, ettől beidegesedtem, mert láttam a heti hiábavaló köreinket előre, látás bevált, megvoltak.

cataflam rendel,szed, keddre (!!!) elmúlt a fájdalom, "pihentesse, anyuka" a nagyszülőknek nemigen ment, nikkelbolha.

csüt reggel labor, addigra fájdalom a múlté, cataflam szed, "pihentetés", megint itthon, ovinélkül (hát biztos gyulladás, nem, egy pici gyulladás sem), délután gyerekortopédia (ezt a nőt kipipáltam, hozzá soha többet semmiért nem megyek, ez TUTI), gyerekláb csavargat, kicsit fáj? anyuka, én nem tudok ezzel semmit sem tenni, akkor kell látnom, amikor tényleg (?) fáj.

Tisztelt Egészségügyi Munkaerő, rendben, kérésének megfelelően igyekszem a következő hetek csütörtökjeinek 14-18 óráig terjedő időszakára időzíteni gyermekem lábfájdalmát, amennyiben szeretnék találkozni egy már megszeretett, és nagyon kívánt, lekezelő, leanyukázó, a szülők hülyék, szüljenek második gyereket-állásponton lévő őskövületmaradvánnyal találkozni. Igazi élmény volt Önnel a tegnapi 15 perc, ismételném naponta jeligére, egy hülye szülő

Akkor hát abbahagyjuk a cataflamot, úgyis utáltuk, nem megyünk a hétvégén (sem) sehova, töttyedünk inkább itthon (egyedül), "pihentetjük a lábat" (tök pipa vagyok, ez hallatszik azért ebből a mondatból?)

áááhh.

amelyben megint a betegség kerekedik

na, hogy miért hallgatok állandóan sokáig, azt hadd ne kezdjem nagyon részletezni.

ami most van: g-nek ízületi gyulladása van, velkám tu di illnesz ögen.

a kutyafáját mondanám, csak egy csúnyább verzióban.

Pozsony előtt-alatt volt ez már pár napig, akkor magától elfutott a térdsántika, tegnap meg visszakéreckedett, így ma a gyerekem nem állt lábra, ordítva sírt minden rossz mozdulatnál, teszegettem/tük mindenhová, nem bírt vonatozni, feküdt szomorúan. dokinéni háromhetes szabin, vendégdokinéni cataflamoz, laborba meg ortopédiára küld. 

őszi köreink körvonalai sejlenek, ránk férne valami komolyabb áldás, ima, mert azt most nagyon nehéz végiggondolni, hogy valami krónikus történetbe futottunk bele, ha.

nem jó ez így, ahogy kéthetente belefutunk valami újabb és újabb szmötyibe.

amellett, hogy az itthondolgozásnak ez a fajtája együtt jár a szemem kifolyatásával, lógok a képernyőn, felújítom a weboldalt, lassan fb-ot is kalapálok, fotosopperkedem, egy szó mint száz: folyatom a szemem.

és még egy vizsgám van hátra, azonkívül holnap hív a bécsinéni, tanszékizé, hogy megtudja, tudok-e németül. niksz dajcs!

ja, és az ovi, az pottyan szét, csak, ha mondjuk nem főne így is a fejem EGYÉBKÉNT.

már megint úton

Pozsony, háromésfélnap. hiányoznak.

most éreztem másodszor életemben olyat, mint szellemiség, a szónak abban az értelmében, hogy vagyok valahol, és valahol, nem tudom, a kövek között, vagy a tetők fölött ott van egy történelemnek, saját történelmemnek nevezhető vibrálás: azt érzem, itthon vagyok, ez az enyém is. persze mélyen kussolok erről, miután semmiképpen nem vagyok/voltam/leszek az a mindentvissza gondolatvilágú illető. mondjuk Pozsonyt elfogadnám :)

anya

ha már,

bőgjünk együtt :)
zene: Ludovico Einaudi: Divenire

holtart

kettő dolgozat bekapálva, egy még teljesen késztelen (nagyon izgi, hiszen holnap éjjelig NEM FOGOM ÍRNI) (de?), van még a 24 oldalas kiadvány, mely, ha nem a férjem lenne a férjem, akkor nem mennék én Pozsonyba hétfő hajnalban, sem jövő hónapban (!!!), és maradt még a pályázat, mely tulajdonképpen rövid lélegzetű munka, egy óra sem fog kelleni hozzá, ez BIZTOS.

(az ordítós nagybetűk jobbára engem tréningeznek: menni fog, menni fog-mantra szól, míg írom)

és holnap délelőtt kaptok tőlem egy bőgős videót - miközben fontos infó, ha ez működik (mármint az ütemezés), akkor bizony megbékéltem az új blogspottal, de meg ám!

és lesz g-ről is kép, mert ma egy mozdony társaságában fényképezkedett, és az neki (plusz a fotósnak is) jól áll!

még kettőésfél

még mindig kettő és fél dolgozat vár leadásra, ez a múlthéthez képest nullaközeli előrehaladást jelez, noha egész hétvégén írtam kettőt...

úgy döntöttem, ma bekapálok kettőt, plusz megírom a szakdolgozattervemet, azon kívül megtervezek egy kiadványt, leírom az elmúlt félévet (beszámoló), és így tovább. nem tudom, beleférek-e a mai napba, hihi.

(nem, nyilván, de de.)

az csak a mostani napokat fémjelzi, hogy a témavezetőmmel holnap reggel 6(!)kor találkozom aláíratásra, az örsön, ehhehehhe.  (annak különös fényében, hogy különben hol lakom :) ám, ha ez meglesz, az a lehetőségekhez képest (visszamondta az áhított témavezetőm múlt hét végén) megnyugtató lesz :) (és akkor is szuper dolgozatot fogok írni, bibibí)

száj

"hát te is vigyázhatnál, úgymondd" - apjának, bicajozva.

"ez kész aszteroida" - nagyapjának a kertben földturkálás közben.

5 lesz.

nemár

a történelmi hűség íratja velem: az orrfacsarás menni látszik, helyette szájpadlásnyomódás van, és ez rosszabb, mert nem identifikálható, ily módon megijeszt.

azon kívül g a 10. betegségét gyűri hivatalosan, nem emlékszem a tanévben olyanra, hogy két hétig mindhárman egészségesek, fittek lettünk volna.

ez pedig rossz, még ha nála ez egy hasmenésnek tűnik is, járulékosan azt jelenti, hogy a szombati kisbaráti találkozót, amiből szökőévente van egy, le kellett mondjuk. diéta, ovitlanság és barátmegvonás.

béka

akkor hát ismét szép sorjában.

a szívfacsarodás ma tetőpontját éri, olyan nagyon kellemetlenül érzem magam egész héten.

szakmailag origó alá kerültem, tegnapi határidőre nem adtam be, amit pedig sugalltam magamnak, hogy kellene.

dolgozataim sehol, sem lelki, sem agyi erőm nincs.

tennivalóimban az origó alá kerületem ismét csak érvényes kifejezés.

az itthoniak is állandóan csak hiteleznek nekem ezt meg azt-

egy szó mint száz nem érzem a helyemen lenni magam, pedig a felszín csillog.

iszonyúan idegesítem magam magammal és másokkal, míg másrészt nem érdekel semmi, felületek mellett sodródom.

ja, kéne.

1920-as bejegyzés

e héten még hátra / előre van kettőegész négytized dolgozat, és az utána valamikor bekövetkezendő egy darab szóbeli vizsga. és akkor kettes félév letudva.

e kéthétben hátra / előre van még kettő teljes füzet megindizájnolása, mely ama kisebb akadályba ütközik, minthogy nem ismerem a programot.

az elmúlt négyhétben szétleamortizálódtam -vettem észre a hétvégén-, van ugye ez a tüsszögtakonyolorrfacsar, van mellé néholi torokfájbereked, begyulladt egy bölcsességfogam (apis mellifica segít kicsit) (meg egy szájsebészet néz ki, csak én nem néztem szembe a dologgal), a lábujjamat másfél hónapja ért ütés most sem bírt még meggyógyulni, a térdemtől meg futni nem bírok. kétlem, hogy ezúttal minden eszembe jutott volna.

e hónapban van még egy utam, háromésfélnap, előfordulhat, hogy nem is akarom, de amikor azt látom, mitmennyit tanulhatok alatta, reménykedem, jó döntés _ennek_ellenére_

ma elmondatott, melyik előre beírt szabadságot mi akadályozza éppen, eddig még a helyszín is csak ígérvényse, 

pedig

Balaton!

g időnként annyira cuki, hogy meg fogom zabálni, az fix. más pillanataiban meg hozza b-t és m-et az oviból (akik időnként megőrülnek, szerintem (ők) joggal) (egyikük még 5 sincs, de van még két kisöccse, másikuknak meg két felnőttnővére, mindkettő őrület lehet :), olyankor g olyan, hogy beszélek hozzá és ő meg matt arckifejezéstelenséggel matat / bámul / nem válaszol... ez másnál előfordul?

és az hogy van, hogy meghívok két kisbarátot egy laza névnapi bulira, és az egyikük anyukája nem nemet mond, hanem öt napja nem hív vissza, nem veszi fel a telefont? vicsorít bennem az anyaoroszlán, kívülről meg én vagyok a megtestesült kedvesség, bár most ez csak a felszín. borzasztó rossz, ha azt érzem, amit most, hogy g-t sújtja valami olyan, ami nem illeti, sőt senkit nem illet, csak és kizárólag azt a szülőpárost...

azilyen dolgoktól meg facsarodik a szívem.

mindaddig

és én most mindaddig itt ülök és kotlok, amíg ki nem kel ez a 3-4 oldalas életbevágóan fontos dolgozat, enélkül ugyanis lekapják a fejem egyes helyeken, minthogy holnap (ma) ezt el kell küldjem.

azaz eddig is elküldhettem volna, de ez az utolsó időpont... bénabenő-e vagyok.

orr facsar ó

egy szó mint száz allergia ÉS nátha egyszerre ez a dolog, őrülök meg.

minden tavasszal jött régen ez a két napra elmegy a hangom-dolog, aztán pát évig kuss.

aztán elkezdett viszketni a szemem, ilyenkörül (hársfa, szösz), mely idénre úgy mutálódott, hogy felváltva megy el a hangom, dől az orromból a takony, vagy épp tüsszentek és orrfacsaródom iszonyúan. ez egy szemét dolog, ennek megfelelően gyakrabban megadóan tűröm, ezt-azt szopogatok, fújkálok, nyeldesek, néha pedig ordítva, mint szamár, tüsszögök. hadd őrüljön meg más is bele. 

mondjuk legyen elég, miután a nátharészét pingpongozzuk egymás között már vagy három hete.

áááá, itt a bizonyíték!!

szerintem normális

"... úgy megy, hogy meghajolsz, kimégy, és ha tovább tapsolnak, legalább egy kicsit, akkor ráadást kérnek. De ott nem, abbahagyták, majd kérdezték, hogy miért nem adtam ráadást? Mondom, mert nem tapsoltatok."

ritkaholló - inerjúLajkófélixszel

nátha, máv, iskola - a három rém

naplózván az elmúltakat ilyenek voltak nálunk:

tegnap, vagyis a rémkedd

nem aludtam. ha lefekszem, elalszom, ha elalszom, elalszom. és nekem el kellett érnem a 3órás vonatot, nem volt választás. így tehát 8kor már ott topogtam az egyetemnek nevezett főiskolán - ott is az egyetlen ember előtt, akire már hétfőn délután olyan mérges voltam, mint egy zsák, minthogy csütörtök déltől hétfő este 9ig volt képes megcsinálni a negyedórás munkát, amitől aláírásszerzőbe mehettem kedd reggel.

tehát szépen mosolyogva fogadtam, ahogyan őneki természetes, hogy én persze majd a valamikori, ámde teljes mértékben tőlem távoleső témában ott, a vidéki városban, ahová 9 óra alatt jutok oda-vissza, hát majd előadok ismeretleneknek a nem szakterületemről ingyér. na hogyne. a korrektség csimborasszója-e vagyunk.

és nem is bírom leírni azt a miliőt, ahol az ajtóra kiírt időpontok csakis arra szolgálnak, hogy éreztessék, a diák, legyen 37, mint én, vagy 46, mint mások, lószart sem érnek, kuss a nevük, üljön le még egy kicsit, most INTÉZNIVALÓM VAN, majd jöhet. ebből volt négy aznap. tanárurak és ügyintézőnők, innen jelentem, ha rajtatok múlik, nem fogom Bécsben tanulni a szakom, mely nemzetközi átjárhatóságot ír le a szakleírás harmadik sorában. 

a pozitív oldaláról pedig úgy néz ki, hogy végül mégis beadtam a hajdúság fővárosában a még soha nem látott egyetem megfelelő irodájában személyesen az aláíratott kupac papírt, elértem a haza fél4kor induló vonatot, ami tökjó.

a kettő között pedig megírtam két vizsgát, egyiket négyesre (ha a másik is ilyen kegyelmes volna, megköszönném, tekintettel, hogy azt még tudni is látszottam) (de az persze sosem mérvadó)

mindenesetre este -úgy fogalmazta a drágám, hogy - nagyjából a párnára fejem hajtása előtt elaludtam - én semmire nem emlékszem.

a mávról és a hajnal3-as vonatról regényeket írhatnék, szürreál, még félálomban is.

hétfőn minden elcsúszott úgy két órával, így sem ebédelni, sem tanulni nem volt alkalmam.

vasárnap kibattyogtunk a Könyvfesztiválra, szerettem, de idén harmadmagammal voltunk náthásak, amitől igazából csak röplátogatás lett. pénzügyileg amúgy ez a lehető legrentábilisabb, hisz csupán 4 könyvet vettem, azt is 75%-ban g-nek.

az azért föltűnt, hogy gazd.válság van, több műhely nem volt kint, és mintha minden egy kicsit kevesebb lett volna. nagyon tisztelem őket azért, hogy ettől még a belépő 500 pénz maradt, diákoknak, kölköknek (nekem, g-nek) ingyenes, és hogy azt, amit megveszek mégis belépőt, azt meg levásárolhatom. cukik, na.

szombaton itthon tüsszögtünk, meg megszentségtelenítettük a vasárnap törvényét, és szombati ebédet ebédeltünk együtt a dédivel, szentségtörés, meg is említette (előzőleg nekem is eszembe jutott, hogy valami jól irányzott fricskával errefelé irányítom a beszélgetést, értsük már meg, jó a szombati vasárnapiebéd is :)

pénteken sajtós voltam, tájékoztatót tartottam, annyira béna vagyok ebben, hogy erről aztán tényleg nincs mit mesélnem.

aznap reggel kb 20 perc alatt például tönkretettem az előző este (!) kapott újdonat új fényképezőgépemet. brühühü, vagy annál is több.

hétfőkedden meg megtudtam, kaptam egy félév ösztöndíjat a sógorékhoz.

osztok-szorzok: végülis jó. csak sokat őszültem.

szomorú

új személlyel bővült az én személyes arcképcsarnokom, akik személyes ismeretség híján is űrt hagynak maguk után, elvisznek valami számomra pótolhatatlant, egyedi kincset, rokon lelket:

Palásthy György

hetek vége?

nem, nem lesz vége ennek a mérgezettegér-üzemmódnak, de ma a lehetőség szerint kissé lelazultam, köszönet érte a családnak, mely szülinapot ünneplendő megszabadított a főzésmosogatás terhétől, és én is (7 és 3/4 órát aludtam) kellőképpen diszponált voltam, hogy csakkizárólag 5 dolgot tegyek, mely közül az egyik a gyerekemmel lenni volt.

este viszont szépen lassan összeszámoltam a következő 3 hét le és beadandóit, és vicc vicc vicc. (8 és fél + két vizsga jövő kedden)

talán, ha nem megyek dolgozni, vagy valami ilyesmi. (de, megyek)

annyi azért a javamra írható, hogy

1. még nem adtam föl

2. ha ez mind megy (not), május közepére vége lesz a vizsgáimnak

3. a hétvégi rendezvény a fejlesztéssel együtt kifejezetten jól sikerült, ami feldob(ott eddig)

kerülget a torokfájás és a hörghurut, szevasztok vírusok, már egy hete pedig, hogy túlvagyunk a hányóson. g is köhécsel.
de legalább azt a nyavajás ántsz-utat megspóroltuk, ami a fejünk felett lebegett múlt keddig.

most meg nem érzem álmosnak magam - hát kellett nekem ennyit aludni?

esetleg idióta, tényleg hülye

nyilvánvalóan unalmas, ugorjunk, amennyiben munkadolgokról nem olvasnál.

hétvégén program van. a hétvégén a szabadidőmből előre nem látható, jövő ilyenkor ESETLEG megvalósuló díjazásért.

ha valaki visszamondja, minthogy megteheti, meg is teszi, meg is tette.

ez most úgy verte ki a biztosítékot nálam, hogy csak ülök a szívdobogásommal, bőgni van kedvem, és azt fontolgatom, hogy holnapi nappal fölmondok.

nagyjából két hete, hogy nem adtam be a jelentkezésemet egy helyre, ami nagyon bejött volna, igen, hülye barom vagyok, de még élnek bennem azok a tragikusan elavult, IDIÓTA képzetek, hogy nem hagyok cserben embereket, eszméket csak a megélhetésért, az egyéni nyereségekért.

de én TÉNYLEG HÜLYE vagyok. most hirtelen nem tudom, kiért, miért csinálom ezt. 

előfordulhat, hogy... ilyenkor mit csinál az ember?

hogy sosem lépek már ki ebből a cipőből?

ááááá átváltottam áááá

hát izé, innen az új szerkesztőfelületről kínlódok, na _ez_az, amit nem nem nem nem nem.

na mindegy.

ma vágta volt, éjjel dolgozatírás (ha legalább írtam volna, de ppt-sablonokat válogattam, meg a brosúrát terveztem, meg a marketinget és szocpolt kutattam)

hogy is van az, hogy életemben minimum három alkalommal elhatároltam magam ez utóbbi tárgytól, s hogy ismét belekevertem magam (bénaevagyok) (kelleakreditennyire - kérdezzük meg)

reggel g ugrált rajtam, egészem meglepett, hogy ki bírtam küldeni apukájához, aki kint próbált regenerálódni. 

aztán belefogtam, szokásos takarítás-rendrakás-négymosásteregetés-mosogatás-főzésextra roham, mint mindig, ha van itthon időm, mondhatnánk. húsvéti díszek elő, karácsonyimaradék vissza. húsvétiajándékocskák elő.

aztán hazajöttek, g álombaájult ebéd előtt (most nem tudom, ez valami új nyavaja, vagy csak a korábbi nyúzza még mindig... azalatt meg újra belecsaptam a 8féle teendőlecsóba (munka1, munka2, munka3, szerdai prezentáció, hét dolgozat három nyelven négy hét alatt - optimistán kezelem) (még)

délután g (és saját) kívánságunkra sütni vágytunk, így lett fonott kalácska, kuglóf, meg egy összerakott linzertészta kisütésre várva bármikorra. minthogy a kuglóf jobbra dőlt (a szemét), viszont kalácsot eddig ilyen egyszerűt és minőségűt még sosem készítettem, megállapítható, hogy kalácskák még fognak teremni nálunk. amúgy g is tudja csinálni, úgyhogy a következőkben egyre inkább ő lesz a főcsináló. 2:1 viszont ahogyan a keverőturmixgépem egy laza megállással (örökre?) megadta magát. ez olyan... fúj, na.

minthogy két hete a porszívófej esett hasonlóan pillanat alatt atomjaira, ezt most zokon vettem.

a húsvétra szánt tojásokból viszont maradt kettő. meg kell becsüljem, holnap mázolunk. persze, ha addig meglesz a festék.

mevammá

igen, azt hiszem a szabadságom vész el, míg a szabadságomat vívom ki, akármilyen hülyén hangzik.

jó, a mevammá a lényeg: múlt héten voltam utoljára ebben a félévben a vidékivárosegyetemén, egy napos hosszabbításra készültünk azzal, hogy a családom meglátogat pénteken, megnézzük együtt is az állatkertet ott, buli, pályamatrica, kocsiút - aztán adódott inkább egy újabb, sokkal földhözragadtabb programunk családilag: a hányósvírus ismét lecsapott (calici, ha minden igaz), mellyel el is töltöttük az elmúlt 6 napot. (persze g már túl van rajta, ő kezdte, most éppen a nátha felé halad öles léptekkel, bódottá)

ez az egyetemi félév amúgy eléggé silány volt, van, ezt a véleményemet nem egyedül képviselem, így azért kíváncsi vagyok duplán, mit dönt a bizoccság az ösztöndíjpályázatomról.

a munkafélévem pedig határozottan egyre nyomasztóbbá válik, határ a csillagos ég, ezer dolog tornyosul, a balról jobbra módszerem mostanában nem segít, annyira egyedül vagyok hagyva. egy olyan illető kellene, akivel munkacsoportot tudnék alakítani, és szárnyalhatnék, de nem nem nem nem nem. nem. és persze elszalasztottam egy alkalmat mostanában, próbálom nem a lelkemre venni, de azért motoz.

g amúgy cuki, a napokban lerajzolta az ezerévessólymot,

és hadd tegyem hozzá, hogy én, aki minden típusú illusztrációt (gyerekeknek és gyerekektől) szenvedélyes figyelemmel kísérek, el vagyok ragadtatva, mert annyi de annyi minden van ezen a képen, hogy ihaj. van pl 9 ágy. egy duplaágy hanszólónak és csubakkának. artuditu is ott van, éppen szerel. van rajta _parabolaantenna_, 2 ajtó, vezérlőfülke, út, hajtómű, egy kutya (annyira cuki!), 2 propeller, melyből az egyiket szereli éppen r2d2, és persze az elnevezés logója (találjátok már ki, melyik ez!)

smittelem magamnak én is

tehát
ha és amennyiben írok egy 215 oldalas szakdolgozatot, s ebből 200 oldalnyit kimásolok innen-onnan, akkor abban nem én leszek a probléma, hanem az opponensem/bírálóm, minthogy nem figyelmeztetett rá, az nem doktori szakmunka.

és simán lehetek köztársasági elnökasszony, s majd ha kiderül, nem stimmeltem, rájuk hivatkoznék, mert amúgy is első helyen említeném őket, illetőleg a 200 oldal gazdáját. én maradnék, ami vagyok.

vagy meneküljek innen? szerinte a hazugság nem gond.

apdét:
igen, még mindig nagyon rosszul esik, ugyanis a televízióban nyilvánvalóan beszélt nekem egy ember, akit én azért fizetek, hogy máshol engem képviseljen, és hazudott. kenegetett. hablatyolt.
ennél kísértetiesebb csak azok látványa volt, akik röhögtek rajta. első körben teljes mértékben röhögnék én is, a humor gyógyít, de ez kínos nevetés, kétségbeesett.
én tényleg azt hittem, hogy van megállj a mai dolgokban, egyszer csak majd minden jóra fordul.
alighanem ez is hazugság volt, most már TUDOM.

heveredem

törvényszerű a kettő átdolgozott éjjel és nappal, meg a szardíniásdobozban töltött háromésfélórás vonatút, és a szaladgálósügyintézős délelőtt, és unalmassemmitmondó délután után, hogy
besztrájkoltam
(magyartalanságom monteveresztje, bocs)
csak hasalok, néha kicsit felülök laptoppal a kezemben, de törvényszerűen semmi értelmeset nem tettem mindeddig, noha órákra elegendő írni- és tanulnivalóm van (mint mindig)
most, amint ezt mind jól leírtam, nem is annyira elképzelhetetlen már, hogy végre nekifogjak valami egyébnek is, hihihi (és itt marcipán nevetését kelletik érteni)

péntekszombatok

na, azért azt az élményt, ahogyan péntek este azon szorongok, mikor csinálom meg az elmaradást a munkámat tekintve, na azt nevezhetem meghatározónak, mely egyben a hányinger fogalmát is üti.
kaptam egy gellert amúgy ezen a héten, valami kikattant nálam, rengeteget rugóztam a nincsjövőmitt, mittegyek-ügyön.
olyan mostanában, mint amikor a lengőtekét egyszer csak egy kéz belendíti, az kettőt pördül a felső, egyet a függőleges csövön, majd lefelé száguldtában hirtelen képbe kerül hogy mind a 9 bábut letarolhatná MOST.
borzasztó érzés, na.
ehhez képest holnap még eldöntök valamit, nyilván már megint a nyilvánosblog-mivolttól rejtjeles megjegyzés ez.
aztán ha minden rendben megy, holnap még dolgozni is beugrom, aztán hétfőn hajnalban irány a suli négy napra.
amúgy a borzongatás ott sem marad el, pl lesz egy vizsgánk kedden, egy prezentáció szerdán (mmmmiiiiiiiivvaaaanmár?),
ja, és ne feledjem, hogy a beadott ösztöndíjkérelemhez 15 rugóba kerülne a korábbi indexem teljesen irreleváns másolata. annyira földhöz csap időnként a földhözragadtság, hogy arra szó nincs.
ide gyorsan bejegyzem a mai fejfájását g-nek, csak hogy hab is legyen a bejegyzéstortához. na.

éccaka

már megint itt és nem alva, ez nem jó, állandóan van mit tenni, ez jó is meg nem is, megint belekevertem magam pár dologba, ez nem jó, de lehet, hogy az lesz, ehh.

csak valahogy megtanulni, hogyan kell egyszerre egy lépésekkel _előre_ haladni?

na mindegy. a napokban belém kötöttek, amit én egészen jónak értékeltem. vicces, amikor a semmiből egyszerre elém bukkan valaki, aki hirtelen szóra méltat. végeredmény még nincs, de azért jóra értékelem. az jó, ha szólnak _hozzám_.

na a hogyishíjják

izé, ez a hét ismét elröppent a fejem mellett, csak győzzek visszagondolni.
szép kis stresszben indítottam a meg nem csinált dolgaim okán, melyhez pásszentos volt a sehová sem akarok menni-érzés. elsősorban a vasárnap esti indulás béna az életszervezésünk okán (g számára elviselhetőbb a reggeli indulás, az a tapasztalat), és ehhez még hozzájött a kiakadásom, minthogy egyes otthoni bébiszitterek hihetetlen empátiáról és pedagógiai készséggel megáldva hagyták híradót (!) nézni a gyermeket, aki ily módon még előttem tudomást szerzett a szombati nagy varsókörnyéki vonatbalesetről... mire a drágám hazaért, addigra g kérdése azzá finomodott, hogy anyával összeütközött a vonat? (még most is rossz érzés, amúgy, minthogy csütörtök este találkoztam g-vel, aki az ovis rajzát hozta, és mesélte, hogy az ott rajta egy izé, meg egy vonat, amelyik nekiment a valaminek... három pontot fűznék hozzá csak, meg hogy legalább direktben beszéltem végre vele erről, amitől megnyugodni látszik.)
.
e kis kitérő után mesélném, hogy odafelééjjel 4, visszafelééjjel 1 mozdonycserével úsztuk meg az alvásszerűt. határozottan többet jelentett az alvás fogalma másodjára.
.
reggel érkezni Varsóba amúgy teljesen szürreális. kilépek a vonatból, mintha zugló állomáson tenném ki a lábam, majd átkerülök a londoni metróba. onnan egyszerre kilépek a mínuszkétfokos napsütésbe, és fejbe kólint a palac nauki
(elsőre igenis szép, amitől még nyugodtan utálhatják a helyiek :). aztán meglátom a felhőkarcolókat, annyi, olyan, hogy csak a szerda este jöttem rá, van valami üveghullámzás a lábuknál is. elsőre ugyanis csak felfelé bambultam.
aztán trappolunk csomagokkal a tréninghelyszínre, az a környék meg olyan, mint a dózsagyörgyút és hungária kereszteződése. a szállodánk környéke a pesti hétkert idézi (noha a tréninghelyszín volt a régi zsidónegyed határán),
bérházakkal (a szállodabelső meg a balatoni szállodákat, hihi). onnan meg csak egy köpésre volt sopron belvárosa, vagy valami osztrák kisváros a főterével (kétszer :). és volt ott valamennyi Bécs is,


már ami az egyetemi és palotarészt illeti... mindebből azt akarom kihozni, hogy Varsó az egy végsőkig fura város, meghatározhatatlan. mindenhol metrót építenek most,


és szerintem a közlekedés gáz (lehet), de minden valóban régi házat olyan becsben tartanak, hogy először tégláig kopasztják, majd gyöngéd betonozással agyonerősítik, s végül csilivilire újjáépítik. ez pedig elég jó benyomást tett rám. ja, meg a chopin-padok, azok kellenének ide a kertbe :) ja, meg a koprnikusz szobra körüli bolygók a járdán.
krtek alkalmazása amúgy rendkívül pikáns egy naponta változó, minden közlekedési útvonalat meghatározó
építkezés píárjában, különösen pikáns, hogy volt szerencsé(tlensége)m összefutni a vélhetőleg ebben is hatást gyakorló (?) főmukival.
képekért ezúton bocs, a mobilommal fotóztam, látszik.
.
a lengyel nyelv egy természeti csoda, nagyon sokat röhögtem a kiírásokon, ahogyan 6-7 mássalhangzó fut egymás után, és ők ki is mondják gond nélkül. viszont a visegrádinégyek részvétele a tréningen nyilvánvalóvá tette azt is számomra, hogy ők hárman _értik_ egymást, akárhogy is. azaz ajánlatos volna egy északi szláv nyelvet elsajátítanom, ha hosszabban beszélgetni kívánok velük :)
.
a tréning jó volt, emitt nem térnék ki rá jobban, kellett, minden szempontból hasznos volt, nagyjából látom már a határaim, nem kevésbé magam, meg a dolgom.
.
evés. na az nagyon megoszló élmény volt. a déli éttermünkben csapnivalóan főztek. az első napi uborkás-répás-gombalevesünk volt egyedül elviselhető, majd ettünk este a főtér mellett blinkit (nevezzük dumplingsnak, piroginak, vagy nemtudomminekmagyarul), ami egy csuda volt (nem felejteni itthon magunknak újjáteremteni, olyan csuda volt), meg még ettem egy sült fagyit is, ami ugyancsak 9 pontot kapott a 10ből.
.
barátfélék. a tréningek meglehetősen kevés időt hagynak az embernek valódi barátságok kötésére, de adódott pár ígéretes illető ott, két varsói is köztük.
maga a légkör viszont szuper volt. inspiráló környezet, ahol még a legfélszegebbek is észreveszik, hogy kíváncsiak rájuk. mondjuk az utolsó délutáni élmény kissé szürreális volt, ahogyan én adtam "tanácsot" egy olyan csoportban, melybe magam tanácsért érkeztem...
.
három nap után az van, hogy bármikor szívesen megyek vissza oda, és még ismerősöm is volna. és ez több, mint vártam.

művészúr

akkor mondjuk legyen itt vigasztalásul a drága, amint alkot:

ez már a sokadik rajza/festménye volt aznap, csuda ügyes, ha lesz időm, muszáj leszek szkennelni, annyi jó kerül ki a keze alól. eddig átlag négyhavonta született egy kiemelkedő alkotása, most minden második nap átlagban figyelemre méltó, amit készít. valami áttörés is volt ebben, mert most már képes azt megjeleníteni, amit akar, vagy amit kérek (a napokban a rossz álmát rajzolta le, olyan cuki)

a nyelv kültéri elhelyezése anyai ági örökség.

eu mo ov és a többiek

néha azt, amit gondolok, nem szabad leírni
http://www.portfolio.hu/gazdasag/kiszivargott_holnap_lesujt_magyarorszagra_brusszel.164184.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox
néha gyomorforgatóan szar itt élni, tegyük föl.

tipródik is meg nem is

az mondjuk egy gáz, ahogyan itt ülök még mindig, volna még négy félnapos dolgom, és mondjuk az elsőn facsarom csak az agyamat. mi lesz, ha mondjuk ott nem lesz net.
a házi feladataim oda így sincsenek készen, de tegyük fel, a 12 órás vonatút erre ad még némi haladékot.
a + oldaláról szemlélve meg az van, hogy ezt a hétvégét, melyet a párok kiállításon töltenek nonstop, egyedül, azaz a nonstop karattyoló, éneklő, fütyörésző, játszási igényléseket benyújtó kedves gyermekem társaságában tölthetem, és ma 14 óráig 3 mosás, 3 teregetés, 1 takarítás, 1 ebédfőzés, 1 túra vonat-szemét-zöldséges-útvonalon, 28 szenesjátékozás (spec. g-játék) volt pipa, délután meg 1tepsi kakaóscsiga, plusz 1 tepsi életemelsőehető pogácsája. és mindenki jóllakot, és mindenki jólalszik (kábé mindenki).
akkor hát bepakolok, az lesz a legjobb, mert most még jár az agyam rendben.

varr só

az például jó kulcsnak tűnik a gyermekem anyukájának idegenbe távozása kapcsán, ahogyan lebontottuk a városneveket érthető részletekre, majd elmutogatjuk minden fölmerüléskor. ettől neki mindig rötyögnie kell, és ez icipicit enyhíti az ehhez kapcsolódó amúgy vacakság-érzését. az enyémet nemkülönben.
így lett nyír 1 ház a, meg varr só.
ja, merthogy holnap este odaindulok. aztán majd jövök.
ez a hónap például azért kemény, mert minden nemszünet pénteken tuti lent kell lennem a szabolcsban (600 km naponta ajtótól ajtóig) (10 óra utazás) (elvileg 8 óra ott ülés), ezen kívül van ez a varsói képzés (a km-t nem számoltam ki, de hála a malévcsődnek 26+ órát jelent),
és bár most voltam kéthete, a második képzési hetem is márciusban van...
egy szó mint száz, sok, de áprilisban már vizsgák is lesznek, meg van benne +5 kredit, meg hát tanulni kell.
a szorongatós pillanatnyilag kicsit az, hogy élesben kellene gyakorolnom pont mindazt, amit tanulok, és ez nagy súly, ezt a hetet az ettől már szokásos gerincfájással indítottam. az egyszer fent, egyszer lentet is van alkalmam gyakorolni ezalatt, szóval ismét tömény valóságban élek.
és fura, de azt a súlyt, amit ama kollégám távozta lekapott a hátamról, azt a nehézségek ellenére sem sikerült visszakapnom oda, szóval
ez olyan,
mint amikor a három hónapos fejfájás-rémület után mondjuk egy köhögős-magaslázas kap el mindannyiónkat, "szinte" örülök neki, hogy "csak" ennyi.
ilyen ez a mostani kettő helyett dolgozom-dolog is.