az a sok

szóval volt ez a nyár a sok-sok pihenéssel, lekapcsoltam minden nemszükséges dolgozást, nem hívtam fel munkaügyben senkit, és összesen 3 (amúgy rendkívül idegesítő) zoomon ültem csak. és ez így jó volt.

és akkor a múlt hétre ráragasztottam a "visszatérős hét" címkét, és akkor ez a hét megbosszulta magát. mostanában így járok, a mindenség azt sugallja tán, nem kell dolgozni. ami azért vicc, mert kell, és mert kell.

szóval a stressz és a hullafáradtság esténként megmagyarázta magát: csütörtök estére megint kijött az én személyes gyulladásom. ez azért klassz, mert legalább volt alkalmam jobban felmérni az anatómiáját ennek, hogyan, mikor, mitől. valószínűleg már hetek óta nem jól eszek valamit, erre kell majd jobban odafigyelnem. meg volt az e csendes kis hang is (hívjuk intuíciónak), ami már hetek óta sugallta, hogy mozogj, böjtölj. (jó, ennél részletesebben mondta, csak éppen nem tudtam megadni magam neki -  ezt még akkor most megtanulom, hogy muszáj, és talán jobb is lesz úgy.) tavaly ősz óta kereken 10 kiló ment le rólam a betegségeknek köszönhetően, ez igazából kilónként öröm, de valójában nem, mert szerintem többsége izom és víz (a víz nem akkora baj). 

a legviccesebb, amivel most meg kell birkóznom, hogy ülni nem megy. egy ülőfoglalkozásnál ez amúgy eléggé kínos.

hogy jó is legyen a dologban, egy kicsit ez segít itthon gyakorolni a decemberi állapotra, amikor a műtét után itthon lábadozok majd, cuki kis családtagjaim nagyon ügyesek és még milyen ügyesek lesznek!

írtam volna még, csak aztán eléheztem, mert ez a diéta nem vicc, aztán közben tönkrement a tabletem, ami kifejezetten komoly veszteség, igen, nincs lementve semmi róla, és igen, a jelszavak sem, és van, ami csak ott van megnyitva, és máshol lehet, hogy nem enged be, és igen, hülye vagyok, ezt egy ideje fontolgatom amúgy. 

esők

még nem találtam ki, mit tegyek, ha ősz lesz. az ősz ugye esőket meg 10 fokokat hoz. az elmúlt teljes egy év pedig nem nagyon hozott ilyeneket, szóval télen-nyáron a teraszon, szabad ég alatt teregettem. 

tavaly már volt ilyen krízisjelzőm, és méregettem az (ehhez mini)lakásunkat, hová tegyek egy szárítógépet, aztán feladtam. meg az időjárás is segített - nem volt nagyon gond. vagy csak elfeledtem. de az most ugyanaz, mert újra ki kell ötöljem, mi lesz pl. a jövő héten, ha egy hétig esős idő lesz. 

azt zsigerileg utasítom el, hogy idebent folytassam valaha is a teregetést (penész bogárkák kupi), úgyhogy most fent a labda, töröm a fejem, mi legyen.

cseppek a hómofiszban

semmi küli, csak csepeg a víz a fejemből minden ötperces megmozdulás után. éjjel a hálóhelyiségünk 33 fokról 32-re hűlt 2 óra alatt - ünnep, na. hangyák özönlöttek tegnapelőtt - most épp a konyha másik szegletében, majd a hűtő nem volt hajlandó 17 fok alá hűteni, mindent kiszedni, jégteleníteni a lakás33fokban, az nem hm kellemes. ezzel torpedózom az amúgy sok-sok egyéb dolgom, pl. a munkám. kolléganőm nekemesett közben, gyerekem meg nem hajlandó tartani a megállapodásokat.

hisztis vagyok, na, naponta kétszer kiborul a bili. 20 éve nem bírom szervezni a nyarunkat, állandóan más jön közbe, állandó munka van, állandó másokhoz alkalmazkodás. elképesztően béna vagyok, ilyenkor bebizonyosodik ez is.

amúgy meg mozog a levegő, zöld a fa az ablakkal szemben, csak egy távoli légkalapács és egy 10000 lábon felszálló repülő szól (3-4 másodperc csönd közben - hevön)

jut eszembe, éjjel a dominó: a csendben egy szarka kezd csacsogni, felháborodottan, pár percre rá szomszéd ormótlan kutya rohan neki a kennelfalnak, az előbb még orvul támadó macska méltatlankodik. mindenki a magáét.

alagút

pénteken itt volt az írtóember, és nagyon korrektül elintézte, akiket el kellett, meg még a spejzomba is befújkált. ez így összességében hozott egy félnapnyi pluszmunkát és egy félnapnyi reménysugarat a címbéli alagút végén. 

csak egyszerűen az van, hogy nem tudok reménykedni, mert hol itt, hol ott - már kamrán kívül - felbukkannak a liszt/kenyérbogarak, tudatják, hogy 1. ők vannak többen 2. kitartóak (azaz ez az idegek harca) 3. mindent szeretnek, ami étel és fa és papír 4. ők még többen vannak, és a kis résben is elférnek (ellentétben velem és a tekintettemmel) 5. ők fáradhatatlanok
ja, és a spejz sincs kész.

ha csak ez lenne az egyetlen plusz teendőm, nem nyígnék, de basszus, annyi minden van megint, hogy fulladozom (még nem pszichoszomatikusan, de az agyam mindenképp). pl. az egyik nagy munkám már annyira a lelkembe épült, hogy a kollégáimmal álmodom... (mondjuk éjjel mostanában 30+ fok van az ágyam környékén, szóval tudjuk be ennek). 

a tavalyi nyaram úgy telt, hogy egy nagy veszteségévem volt, és nem mentem el rendesen nyaralni, így ősszel első volt, hogy azt a nagy zakózást intéztem ama lépcsőn (ahol agyrázkódásom lett, meg elrepedt pár ujjam, máig hatón), szóval idén ezt nem fogom megengedni. elmegyek 3 hétre, és kész. csak tartsam be.

csak tartsam be.

a hölgy egy kissé

bogaras. 

ja, nem a hölgy, a spájz. kenyérbogár, melyet nem csíptem el időben. szevasz spájzom, szerettelek.

tegnap 10 órán át pucoltam - délutánra már nem volt meg a csí. ma meg a kukások a felét itthagyták, szóval legalább egy hétig nézegethetem majd a szeretett szalvétáim, meg dobozkáim, meg meg meg

egyelőre még az is nyomaszt, ahogyan a harmada még hátra van (üvegek, de ezeket is mind le kell kezeljem). az kiderült legalább, hogy a bogárkák még a gyilkos szernél is jobban utálják az esetet. elég bőven kaptak is.

és akkor (bogarasposzt) álljon itt, hogy talán pénteken sikerül valamit tenni a szigetelés mögé költözött darázsfészekkel és az óriáshangya-támadással (ugyanott, igen, emelet, igen, utálom, igen).

jahh, és egyébként mindkettő munkanapokon zajlik, s mindkettő elég reménytelen, mert az eredmény ilyen esetekben sosem azonnali, még jó pár hét, mire _esetleg_ lesz kamrám újra, és nyitható konyhaablakom.

mindigvanmin

becsszó, tényleg elindultam volna instázni, csak aztán valahogy egymilliárd egyéb és érdekesebb dolog jött. vagy csak fáradt voltam, vagy csak háziasszony, mittudomén.

szombaton végre nem túl későn és együtt felkerekedtünk, s meglátogattuk a közeli erdő lakatlanabb végét. jó is volt, és akikkel összefutottunk, ismeretlenek, még tartják a régi szabályt, hogy szépen köszönnek egymásnak a kirándulók, és csak egy futónégyes lökött le az erdei sétaútról összesen. csupán az volt a nehéz, hogy g elfáradt, és szerintem ez sehogy sincs jól így. mert ugye vagy nincs állóképesség vagy ez betegség.

a testmozgással totál elmaradtunk, ő is, én is, de nála ez minden szempontból gázabb, mert hihetetlen mértékben kellene neki a rendes és a gyógyúszás edzés, heti 3-4, meg a karate, meg gyógytorna, és amikor ebbe belegondolok, a szorongás leszedál teljesen. tegnap este erre még ráhúztam nem is kevéssel a sokszervi gyulladást, mint lehetséges gondot, és most egy kicsit nagyon para vagyok. kórházra gondolva nem tudtam aludni sem (pedig az lenne a megoldás, egy rendes összorvosi általános átvizsgálás). a francba ezt a rohadtkovidot.

isolde írta, hogy "ha majd lemegy a szám" - de ez a szám olyan, mint a loopolt kazetta, a rosszabbik fajta, amikor a nyolcadszori újrakezdésnél már azt is unod, hogy hallasz, és soha többé nem hallgatod, csak majd húsz év múlva nosztalgiából - esetleg.

hangulat- és helyzetösszeg

újabb kéthetes online tanulás - múlt héten g betegszerűsége okán (fejfájás - takony, melléküreg-gyanú, de talán nem) a szokásos nemkért-nemküldött leckékkel meg miértnemcsinálodmár -ordibálásokkal

aztán ma bement, és akkor úgy 10 körül jött a diri levele, hogy a változatosság kedvéért holnaptól 4 nap (!)  online suli, aztán meglátjuk. (párhuzamos osztály piroscetli, és nekik, bár van fertőzött gyerek, akivel múlt héten együtt voltak, nekik nincs...) így az egész suli 5-12 osztályig online most

úgyhogy hazahozta a 12 kg könyvet, és most estig leckét írt(unk), estig, minthogy délután lecsapott rám megint az oltásutóhatás (amióta megkaptam az elsőt, megint mindenem kezdett begyulladni, a második óta időnként rámtör a világkizárós-alvós-fejfájós izé...) és -tunk, mert a németben a gyenge melléknévragozást ugyan nem tanulta, de most gyakorolja...

rámtör időnként megint a szorongás, annyi fronton kellene összeszedettebben és erőszakosabban működnöm, hogy végül minden jó legyen, ilyen a munkám is, meg az is, ahogy se g se én nem sportolunk

mondjuk sajnos nem sikerült senkinek belémtelepítenie a könyvfalás mellé a mozgásszeretetesporttal programot - tavaly már tényleg zsigerileg tudtam, hogy úsznom kell, meg gyalogolnom, erre lett belőle ez... g gyógytesijéről (nincs opció jelenleg ebben neki), gyógytornájáról (17. kerület?), karatéjáról (japp, nincs edzés ősz óta) vagy bármi másról nem is beszélve

mondjuk karácsony óta először sikerült elérnem, hogy tegnap végre tudomást vettek ezek itthon a domestikán ajándékba előfizetett rajztanfolyamok egyikéről, megnéztek egy egész leckét angolul belőle - hú de szuper (élő rajzfilm)figura tartja, te jó ég

és tervben van az angol is g-nek, valamiért most pont megérett rá a helyzet, hátha összejön

engem meg megkerestek egy mesterképzéssel Bécsből, tyű, még egy kicsit tipródom, de menni/csinálni kéne

meg még a kreatív gondolataimnak kellene adnom egy csatornát, meg a megvalósító drájvot előkaparni valahonnan, hogy flow is legyen az élet, ne csak a kapirgálás

karanténnaplók

na, ma ránkripakodott a református hittantanár (sic!) szülőkre (sic!) egy emailben (ennek még van jelentősége a mondat végén), melyben ötödmagammal osztozhattunk (látványosan mindenkit betett látható címzettnek), hogy nem kapott semmilyen jelzést gyerekeinktől (és gondolom tőlünk*) eddig, és ő nem tud a Krétán kívül kommunikálni (sic! - itt a mondat végi abszurdum**).

cserriontop: nem fog tudni értékelni év végén, ha nem kap semmit (sic!). 

* tőlem, még az elején kapott több emailt is, segítendő, amikor ész nélkül mindent küldtek mindenhol másképp

** abszurdum = mindezt _emailben_ írta.

személyes megjegyzésem:

ezt a sok képzetlen, unkreatív, tehetségtelen, kifáradt embert, akikkel az iskola összehozza a gyerekemet kötelező napi penzumnak... ez most vajon attól van, hogy 7milliárdnál többen vagyunk? vagy statisztikailag ennek így kell lennie? vagy csak rosszkor, rossz helyen?

személyes reagálásom:

tehát a mai estémből 25 percet dühöngve összeszedtem, milyen szkilleket tanult meg a gyerek (meg mi) a múlt 2 hónapban. nem tudsz olyan kommunikációs és számítógépes felületet mondani, amit nem használtunk (discordot csak azért nem, mert az már nem jut el a mostani tanárkorúakhoz), és hogy pontos legyek, projektmenedzsment alapokat, irodai szoftverkezelést, helyesírás-ellenőrzést (11-ből 2 tanár ír helyesen, matekból úgyis statisztika van neki, kiszámoltatom ez hány százalék), és direkt nem sorolom a tantárgyi oktatási részeinket.

okaim a személyes reagálásra:

a dühöngésem abból fakadt, hogy NEGYEDIK napja nem jutok ki egy (fél)órára a napra - azaz május 4. óta nem voltam kint csak a futárokhoz rohantam, majd vissza. minden nappal megint egyre fáradtabb vagyok, végtelen elvégzetlen teendőkkel, de tartom magam előtt a gyereket, lelkesítem, tanultatom, elküldetem, beszélgetek mindenről is, erre jön ez a hittantanár, és ahelyett, hogy 

• megkérdezné, miaf.van, amiért nem írunk
• megkérdezné, hogy volna-e ötletünk, hogyan érje el a gyereket
• elmondaná, hogy nem jött be ez a FOS kréta (ami még egy emlékeztetőt sem küld automatikusan)(6 kattintással érhető el, meg újrabeloggolással)
• küldené emailben a leckét, nem a krétán
• küldené classroomban ő is, ahogy az még az analfabéta izétanárnak is megy 
• elmondaná, mi a csudát csinál minden péntek reggel, amikor 45 perces online órában ihletetten felkészíthetné a gyereket a lelki eledelre, de nem teszi
• írna NEKI levelet, nem nekem, ahogy azt mindenki teszi, és amire figyelésben perfektül megfelel ez a büdös kölyök...

személyes következtetésem:

szóval szerintem ez az egész krízishelyzet, meg hogy megváltozik a világ ettől a járványtól, egy téveszme, kábítás, még az ezt az életüket erre szánó oktatók sem hajlandók tapodtat sem előre lépni, tanulni és fejlődni és alkalmazkodni.

vagyis nem a maszk és ov miatt lesz csak rosszabb a jövő itt.

hajnali kettő

hajnal kettőkor, midőn már  a szakdolgozgatásnak is éppen búcsút intettem (majdnem), jött g, hogy nagyon fáj a feje.
ott, pont.
elaludni háromig nem tudott.

gyomorszorítás bekapcs, mondanám, hogy egy jóideje pedig rendes ütemben élünk.
adalék, amit eddig elfelejtett említeni, hogy az ovis délutáni alvások is fejfájás okán maradnak el, vagy hogy délután időnként (?) fáj a feje.

ez speciel pont egy olyan dolog, hogy megint nem tudom, mi van. kb. 5 hete takony van és köhögés - akkor ez vírus? valamiüreggyulladás? allergia? szorongás? valami komoly?

most milyen kör(ök) jön(nek)? hétfő van, félnyolc, és én most pl nem tudom, ma hogy megyek dolgozni (mint afféle huszadrangú kérdés). sokkal inkább izgat, MI EZ?

új

új. mostanában az a tendencia, hogy költünk. 

volt ugye, hogy végül vettünk egy mosógépet. aztán kellett egy új habverő. most a kocsit kell majd megjavítgattatni. meg nyaraltunk. meg csapokat kellett, vegyünk. meg ajándékokat.
(utólag eszembe jutott még a számítógép, amit be kellett szerezzünk...)(aztán ott vana speciális szakdolgozati költésem) jahhaj.

le

ga

tyá

so

dunk. ejnye-

bár a habozó egy csuda, tegnap a tiramisu, meg ma is kevertem vele - fú, de jó lett.

allergián agyalok

az megvan, hogy meglett a vérteszt eredménye, most ezzel akkor elbattyogunk újra a flegmanőhöz.

ebben csak az a szép, hogy kizárólag a nutritív egy részét voltak aranyosak megmérni, és a teszkóban szembejövő dokinénink is megerősítette, hogy igen, ez így megy, újabb beutalóval lehet csak a fűben-fában-fémben dolgokat méretni.

ez újabb 5 rugó amúgy, amit felszámítanak majd ugyanazért a semmiért a rendelőben a tb-től. annyira tetszett az a rendszer, amikor kötelezően számlát kellett kiállítaniuk ezeknek a kényszerkorrupt egyedeknek, mert ott legalább nyíltan előttük pofát vághattam a leírt ellátások olvastán, még előttük, ha úgy hozta úri kedvem. mert ugyan milyen életvezetési tanácsadást kaptunk a nénikétől? a vállvonogatást?

allergiadrámaqueen

attól az allergiateszttől egyébként egész viccesen vagyok kiakadva: kérdéstolulásom lett.

mert ugye okosan utánaolvasnék, elmélyülnék a témában, de hát nincs leírva.

vagyis le van írva, de nem magyarul. az például az mit jelent, hogy ha nem reagál semmire sem hevesen a valóságban, mégis a tűszúrások után másfélcentis göbökkel reagált három is (gabonakeverék, fűkeverék, feketeüröm), meg a többi is 3-6 miliméterekkel? mit jelent, hogy a gabonafélékre reagál? csak a pollenre? mikor száll a pollen? csak tünetet bírhat az ember kezelni? a kétésfélévnyi szoptatás ennyire nem ért semmit? vagy ennyire ért? mik ezek az idegen szavak? hogyan kerüljük el ezeket az allergéneket (nem teoretikusan, hanem gyakorlatilag? és azt már megint nekem kell egyedül kitalálnom?) és az nem, és miért nem számít, hogy ugyanazzal a tűvel szurkálta végig az összes allergén csöppet?

na jó, mondhatnád, mért nem kérdeztem meg az orvost. hát őőőő megkérdeztem, csak minthogy flegmatikus embereket nem bírok megmozgatni, hát mit válaszol egy olyan illető vajon, akinek az az alapmondat hangzott el a szájából, hogy hát "ezen nem lehet segíteni"... és ha így van, akkor tényleg, miért szívóskodjak azon, hogy (tőle) megtudjak ezekről bármit. dráma dráma dráma

grrr

csendesen idevésem: amikor túl sokat csinálok valamiből, olyankor utálom magam.

de ha ezt az egész ügyintézősdit letudom, ígérem, többé nem megyek erasmusra, ha felkötnek se.

a legújabb, hogy becsületesen tartani akarom a határidőket, és senki nem tud semmit - előre. csakis utólag okoskodnak, én pedig nem vagyok hajlandó támogatást visszafizetni. egy fillért sem.

majd valamikor kapok valami levelet arról, mit kell tennem a végén, de nekem a vége kétféle, egy itt, egy ott, ettől minden nagyon bonyolult, minden nagyon fárasztó.

pedig elég fárasztó az egész önmagában is, leputtyanni a múlt hét szerdán sikerült, nem is voltam pénteken vizsgázni.

huuhh. nem mondok már olyat sem, hogy legyen már x vagy z időpont, legyek csak _szépen_ túl

1. a vizsgán

2. a szakdolgozaton

3. az ide nem véshető egyéb álmokon,

legyen így.

béka

akkor hát ismét szép sorjában.

a szívfacsarodás ma tetőpontját éri, olyan nagyon kellemetlenül érzem magam egész héten.

szakmailag origó alá kerültem, tegnapi határidőre nem adtam be, amit pedig sugalltam magamnak, hogy kellene.

dolgozataim sehol, sem lelki, sem agyi erőm nincs.

tennivalóimban az origó alá kerületem ismét csak érvényes kifejezés.

az itthoniak is állandóan csak hiteleznek nekem ezt meg azt-

egy szó mint száz nem érzem a helyemen lenni magam, pedig a felszín csillog.

iszonyúan idegesítem magam magammal és másokkal, míg másrészt nem érdekel semmi, felületek mellett sodródom.

ja, kéne.

agygörbe

a reggeli hosszúlapos után röpke másfél órára egészen énnek lenni látszottam, majd lassultam, laposodtam tovább, egészen az esti gondolatig, miszerint egy senkiéssemmi volnék.
ha vagyok, ugye, egyáltalán.
egyrészt érdemes volna alvókúrát tartanom,
de ehhez ki kellene hajítanom az ágyunkat, lévén hogy négynél többórányi alvás szolgálatára alkalmatlan,
de ugye ezzel együtt járna, hogy valami újágy-megoldással szolgáljak.
de ehhez ugye ki kellene találnom(nunk???), hogy a kiváló terepelrendezésű U alakú idétlenségünk (lakás másként) mégis melyik szegletében kívánjuk ezt az (és a milyen) ágynak használhatót elhelyezni.
de ehhez ugye ki kellene ötölni (és ebbe ugyebár építészt meg belsőépítészt meg önkormányzatiügyosztályt belevonni), hogy akkor most építsünk-e hozzá valamit (nem vagyunk hajlamosak mostanában a saját kezünket harapdálni, tehát nem vágyunk NAGYON az átépítésre, harapdálja elég dolog a kezünk-lelkünk) (dehát ezt muszáj lenne/lesz)
de erre ugye soksoksok energiát és időt kellene szánni, és azt meg ugyebár ugyancsak be kellene szereznünk.
ezért hát maradok még a hosszúlaposoknál meg a senkiéssemminél, az
egyszerűbb
ha nem is jobb.

mi van még

örökké tartó ? 160 g-os CHdiéta
kérdőjelek
három pont

svédes

nem tudom, miért lep meg, hogy az ikejacsaládkártyázatot svédoszági kisváros, hosszú utca címről adták föl. azt is hozzátéve, hogy nincs rajta semmilyen postai jelzés. ez olyan fura szép új világos dolog.

ilyenek mennek még

visszajeleztek, oda pedig nem kellek.
mondjuk éreztem, de most sem jó érzés. egynek jó volt azért.
mi lesz mi lesz mi lesz mi lesz mi lesz mi lesz mi lesz-

töröm töröm a mákot

mert ugye mire föl van a fejem.
van-e ezen túl még valami, amit átadnom kelletik.
(a rébuszbeszédet azokra a helyzetekre fejlesztettem ki, amikor nincs hogyan a miről, ami pedig belülről rág.)
pölö itt jön ez a mindenszombatot betöltő tanfolyamlehetőség, s én csak nyúlkálok felé, de még nem döntöttem el véglegesen, kell-e NEKÜNK mindenszombatunk, azaz gyakorlatilag mindenhétvégénk szétbaltázása ezért.

ó, vi

jelenlegi egyik legneuralgikusabb pont a napjaimban az, amit úgy hívok: "az óvoda fenyegető közelsége" (ofk)
mert mért az.
hát mert ugye egy gyerek nem megy oviba.
csak az ovi érkezik meg egyszer csak egy család életébe.
és én most manifesztáltam az eddig lappangó érzést: egyelőre én nem akarom ezt a változást.
nyilván magamban kell ezt rendeznem (most azt látom, előttére kétlem, hogy menne, majd idővel fogom megszokni (nem), ahogyan együtt élünk a dologgal).
egyrészt kicsinek tartom. bizonyos szempontból kicsi is, bár szerintem hosszú távon sülhet el ez így jól is akár. kerülhet olyan közegbe is, ami fölemeli, értékeli a milyenségét, kiemeli a jelenlegi tudását, megsimogatja a fejét a csalódtatás helyett, ha valami nem megy még. (tegyük hozzá, hogy a körülmények is predesztinálnak a rosszérzésre: mindkét (és még mindig mindkét!!) oviban vegyes csoportba fog kerülni, amitől én kissé tartok)
másrészt nem megszokott az intézményesültség, a keret, a tömeg, a másokra is figyelnek mellettünk-dolog, a sok gyerek nyüzsög, akik között érdeket is kell/lehet érvényesíteni-vonal g életében, nagyon soknak sejtem ezt neki így egyik napról a másikra. ezügyben nagyon fontosnak tartanám a drasztikus 1-2 hét alatt úgyis megszokja mentalitást. ismerve őt, amint megérett egy dologra, az rögtön simán bevezethető az életében, és ezt mindenben egymásra hangolva tudtuk eddig megoldani. ez a mostani (szeptember 1-jén indul az egyik ovi) kötött időpontos kezdés (lehetséges, persze, hogy csak engem, de engem nagyon) irritál, korainak érzem a mindennapos intenzív ottlétet.
harmadrészt persze ott van az a képtelenség, ahogyan fölvették az egyikbe, noha végig úgy készültünk, hogy természetesen a másikba, a "SAJÁTBA" fog járni. engem totál összezavar ez a sok herce-hurca, hogy kiderült a naivitásom, a vak bizalmam abban, ami nem is biztos, az, ahogyan eszembe sem jutott (áprilisig) kételkedni az emberi tényezőben. én kinyuvvadok attól, hogy az egyikben nem ismerem az óvónőket, és ott is vegyes csoport, és nemkeresztény óvoda, és halacska jel, de minden egyéb paraméter (a sarkon van, óriáskerttel, bejáratott, aug közepén már meg lehet kezdeni a beszoktatást, kora reggeltől nyitva van, stb) pontosan az elvártakat teljesíti. és a másik, a saját, ott még nincs mindig meg az engedély, minden az utolsó pillanat után indul, szept 1-ig nincs ott egy gyerek sem, hétkor nyit reggel, nincs meg a gyereklétszám, nincs meg az úszásbeszervezés, ott is vegyescsoport, de nem tudok egy szabad g-korú kisfiúról sem, aki éppen ne hozná a haverját oda, szóval barátkilátások nulla, vagy a jó ég tudja, tenyérnyi kert, és jelenleg még a játszó sehol, szervezetlenség, VISZONT ismerem az óvónőket, akik annak nagyon jók, ismerem az anyukák felét, és kitűnő anyag, keresztény szellemiségű, és az nekünk fontos, és itt vonat a jele ...
egy szó mint száz túlpörgöm a témát, nagyon is, de talán mert fontos volna, s megint csak a körülmények korlátaival küzdök. alapvetően egy másik életemben hippi lennék, csak nem vagyok elég bátor, illetőleg nonkonform, így marad a mostani.
a kettő között a legfontosabb különbség, hogy van a racionális nem túl jó és az emocionális elég jó között egy választási lehetőségünk, és ez (engem) lebénít, mert közben még azzal küszködök, hogy "bizony, nőnek a gyerekek." (ahogyan azt Janikovszky Éva néni meg is írta). és nem kevéssé küzdök azzal, hogy ezt g-re semmilyen szinten ne vetítsem ki, számára vonzóvá és ismerőssé tegyem a helyzetet, hogy vágyja azt, ami neki jó.

ps. azért tegyük hozzá, hogy mélyen valahol azt a baráti családot irigylem, ahol azt a döntést hozták meg, a gyerekek iskolaelőkészítőig ne menjenek oviba, anyukájukkal / családjukkal (4 gyerek) együtt töltve az időt szilárdabb alapokra tudják építeni a nevelésüket. bátor, egyedi lépés, ami nagyon tetszik, de képtelenek vagyunk/volnánk meglépni.