ortopéd (ia)

hát szépen begyakoroltuk a 'hordozóval kocsiba be, én mellé, elrobogunk, parkolót keresünk, fel az sztk 2. emeletére, kedélyes várakozás 300 gyerek között (negyven, mint kiderült), majd röntgenablak mögött röhögve meghallgatjuk, hogy 2.20-kor már nincs cetli, bocs'-dolgot.
kaland az élet, meg tapasztalat. jövő hétre posztot állítok egykor az ablak elé, s elsőnek megyünk be. de így ám.

hála

hálás vagyok az egyhónaposért, de az egyhónaposnak is, s ráadásul még zorán bácsinak, nem kevésbé pedig a koncertjéért, de azért is, hogy fölvettük, s azért is, hogy most jutott eszembe belenézni.
ez a csöpp gyerekecske ma eddig negyedórát nyafizott az ébredéseket is beleértve (ellensúlyozandó a tegnapi pontosan ellentétes napot is), de ebből a csendességből számos időt tesz ki a koncert, mely úgy tűnik, bejövős, alvós-bejövős, noha a tapsok alatt rendszerint tekereg egy kicsit, szóval a tapsokat akár le is hagyhattuk volna, kedves felvételvezető úr/hölgy.
de azért ez nagyon szuper.
de nemcsak a koncerttől csöndes-vidám e gyermek, délelőtt majd' egy órát szórakoztattuk egymást, meséltem neki, ő nézett, vigyorgott, én aztán modtam neki a 'hööö'-t meg 'beee'-t, amik tetszenek neki, meg hogy te csibész, melyre földöntúlian bír rötyögni, szóval jól elvoltunk.
és nemsokára megyünk dokinénizni.
ilyenkorra mindig elfeledem, mit is akarok a nőtől kérdezni. na, gondolj, gondolj.

én is így, ha nem is ily drasztikusan

én is így, ha nem is ily drasztikusan fogalmazom meg.

kontaktus

ma pedig megvolt az első olyan mélyen ható kontaktusunk, hogy ledöbbentem.
beszéltem hozzá, persze inkább kedvesen, mint nem, a világegyetemről meséltem, meg hogy milyen könyvet olvasna szívesen, ha már állandóan őket nézi, és akkor szembefordult velem, hatalmasra tágított szemmel, meghallgatott, majd egy akkora sokértelmű heee-t és vigyort küldött az arcomba, hogy ledöbbentem.
tényleg érti.

anyagok

ezzel a törekvéssel, miszerint önállósodjunk, tyúklépésente haladok, tegnap pl fölpakoltam a százéves új szekrénybe a halom textíliát, melyekből egyszer majd lesz valami valakinek.
újabb sikerélmény volt, csak azért kerül ez ide.

amúgy

amúgy mindig van valami nem normális velünk, a pettyek meg a lájtos takony még el sem múltak, de már itt van egy kis apró hasmenés, ismét én volnék a gond forrása, de amióta nem magam főzök magamnak, s a gyorsan bekapható hűtőbeli élelmiszer a koszorú, a pilótakeksz meg a sportszelet, hát azóta minden gyümölcsre is úgy vetem rá magam, mint a sivatagi éhező.
ez persze hiba, de képtelen vagyok kontrollálni, mit eszem, s ehhez hozzájárul az is, hogy eddig a pároltezmegazos, csirkéspulykás, zöldséges ételeimből hirtelen egy teljesen másik íz- és főzésvilágba csöppentem, disznóhusival, paprikával, szalonkával, paradicsomszószokkal.
nem, nem panaszkodhatom, hiszen az elmúlt 5 hét alatt 2szer főztem (egyszer rizst, másodszor kukoricát, hehe) magam, s nagyszerűen el vagyunk látva, de néha úgy kellene az, amit azért olyanra főzök, mert olyannak szeretem, hogy csak.

szóval erőel török az önállóságunk felé, vagyis magam alatt vágom a fát megint, szokás szerint.

öhhöhö

muszáj volt röhögnöm, nekem, aki 4,5 hete "tanítom" elvhűen a gyermeket kanálkával és kispohárkával fogyasztani minden cicin túli dolgot, de miután minden este legalább egyszer az (anyósi), minden éjjel (amennyiben fönt van és gyereket ráz, férji) mantrát végighallgattam, hevesen ellenkezve, hogy márpedig adjam a teát cumiból és / vagy dugjunk a szájába dugaszt.
mindeddig ellenálltam, tegnap meg valahogy elfogott a beletörődés, miután úgyis, ha teát akarok bárhová vinni magunkkal, meleg, egyebek okán, hát kell az a sz@r, és akkor
és akkor lett megdöbbenésem, minthogy
a cumizást is tanítani kell,
noha hiperszuper-mellformájú-estébé eszköz a mienk,
tehát pontosan akkora mohó rávetem magam, majd félrenyelek, ezért üvöltököt produkált, mint minden más eszköznél, csak kevésbé flottul, s jobban megdöbbenve.
amúgy imádom a tekintetét, abba mindig minden le van írva manír nélkül.
most pedig irány a kehegés forrása.

IDE!

ide már az új ikeakatalógusommal.
!!!!
minden évben ez a kerület az egyik utolsó, s rendszeresen lopdosnom kell innen-onnan, mert valahogy idéig sosem jut el.
idevele, ne cicózzatok már.
na.
(végre ezt is beposztoltam, ikeakatalógusaddikt vagyok, ez van)

malac

hja, és a malac, persze,
akiről nem gondoltam volna, hogy első játék lesz, még az ikearépásnyúl előtt is, pedig az még csörög is.
szóval a malac öklömnyi, rózsaszín, gombszemű. malacot egyelőre elhelyezzük g kartávolságába. kicsit el kell, hogy forduljunk, húsz másodperc múlva malac immár az oldalán hever, egy jól irányzott jobb / bal horog mindig a földre küldi.
aztán immár megtalálta a gyermek a következő, mondhatni pótló funkciót is malacon, tegnap szájtávolságba került malac, heves cuppogást hallva jövök be, látom, malac füle, majd arrébbtevéd után röviddel malac egyik lába esett áldozatul. malacvacsora.
a képen viszont nics malac, csak az alvó g.

előrefutok

a legkedvesebb az a napi egy hatalmas mosoly (füligvigyor), amit csak nekem, a jó édes anyjának hajlandó egyelőre (és kizárólag csak ha kettesben vagyunk, persze, nehogy elhiggyemá valaki) villantani, annyira édes, hogy könnybe lábad a szemem. (racionális énem ilyenkor távozik, nincs).
és az az érzés is kiváló, amikor befészkelődik -kis csomag- a hasamra, s ott szundít.
nem mellesleg, amikor a könyvespolc könyvgerinceit szemléli okos szemmel, továbbra is csak sejdítem, hogy a gléda tetszik neki, de azért jó azt képzelni, hogy fontolgatja, melyik legyen a következő mű olvasásra.
hát ilyenek a bónuszok manapság.
(el sem hiszem, hogy ennyi időm volt posztolni)

nappalaink ma

a mai nappal VÉGRE más volt kicsit, mint a többi.
eljutottam a PIACRA, én, aki öt hete nem mehettem sehová, teszkógyümölcsöt ettem eddig, meg a helyi smucig kofanéni pudvás ubiját (jahhaaj),
és akkor én odarohanhattam, és SAJÁT kezemmel válogathattam (HÁHÁ), végigállhattam a csigakofanő sorát, és sajátkezűleg fizethettem, meg sajátszájúlag kérhettem egy kiló barackot, és mondhattam, hogy igen, maradhat a másfél. én, én.
meg: elrobogtunk a bababoltba, ahol vásároltam (én) hordozókendőt (hatalmas), meg pelust, meg pohárkákat.
rohantam, kimaradt pár tétel, ugyan, de én, voltam, messze innen. juhhuj. egészen más embernek éreztem utána magam. (mostmár csak fáradt vagyok)
és az is mennyire vicces volt, ahogyan a barátaink minket hívtak föl, hogy mi hogyan és miben vittük haza a miénket, tanácsot kérni, hogy miként vigyék haza az övékét. mármint újszülöttet, kisfiút. hehe, a nagy tapasztaltak, osztottunk észt.

egyébként

egyébiránt minden perc rohan velem, most egy kis holtidő, mert a drága elaltatta végül a kisfiút, aki ehetett is volna éppen, de most inkább bizonytalan ideig alszik. ez sem baj, miután előtte kettő órát nyűglődőtt. (még tegnapelőtt reggel egy átüvöltött pár óra után elneveztük hangsugárzónak, mert sajnos időnként az)
minden ilyenidőtájt egyébként már rendszeres a delírium, tegnap is kiesett egy pár óra, s olyankor tényleg nem tudom, volt-e szopi, én hol voltam, g mit csinált alatta, s mostmár a drága sem bír fölébredni minden apró moccanatra, szóval eszik, nemeszik, éhes, neméhes, nálunk alvás van.
a másik 'vicces' momentum, amikor én időzítve ébredek (a kölöknek is akkor kéne a statisztikák szerint), ámde ő csúszik, én pedig éjjel egyharminckor kipattant szemmel a másnapi mosást készítem be, mert ugye ha visszaaltatom magam, akkor ébred, nemébred, éhes, neméhes, én alszom.
éjjeleink hát így zajlanak, megszokható és halálosan fárasztó (tud lenni).

kütyük és könyvek

kis családunkban mindenki permanensen rá van kattanva egyes dolgokra.
gergely a szopizást fetisizálja (mondjuk érthetően, elfogadhatóan, és egyébként ma négyhetes)
én asszem a könyveket favorizálom, tulajdonképpen eddig még minden könyvbe bele tudtam mélyedni (kivéve tána béna gimis kémiakönyvet)
a drága kapcsán pedig egyre jobb ismerője lehetek mindennemű kütyünek.
így találtam ezt a linket, vicces dolog.

ma semmi

ma egész nap nyűgös, kizárólag a kezemben / szopizva hajlandó elnyugodni.
én mostantól vagyok nyűgös, kizárólag másik helyiségben vagyok hajlandó elnyugodni.
nem bírok rájönni a bajára, lehet, hogy nincs is, viszont a gyerkdugót (cumit) sem vagyok hajlandó a szájába tömni, hogy csend legyen.
utálom a cumit, utálom a cumit tanácsolást, utálom a világot.
na pá.

örkényi

azért itt-ott beszüremkedik a valóság a jól (el)szigetelt külvárosi otthonunkba is.
tegnapelőtt a híradóban mutatott tábla számomra leképezi a hétköznapjaink magyar abszurditását, miszerint elkészítették és fölállították és büszkén feszítettek ama hieroglifákkal tarkított táblával, mely mutatta a tűzijátékos menekülőútvonalakat meg gondolom ezer mást. csilivili volt, egy szépséghibával: a lánchíd a táblán jobbra volt, a margit-híd balra, mely a valóságtól csak annyiban tér el, hogy az egész pont az ellenkező irányban volt.
ehhehehhhehe, ilyeneken muszáj röhögnöm, annyira igyekeződen béna.

és tényleg

és tényleg delírium volt,
ma éjjel megvolt az elraboltak-az-ufók élmény, hajnali egy körültől úgy négyig nem tudom megmondani, melyik helyiségben voltam, kivel, és hogy mit tettem.
viszont a hételőtti kelésnél ott volt a kedves papa is, így egész jól elröhögcséltünk félálmomban.
ez a hét amúgy zorkó, minden nap dolgozik a kedes apuka, tegnap éppcsak fürcsire ért haza (pedig abban ő főszereplő) így vacsit sem készített (pedig abban is főszereplő) így megint a futtában bekapok valami édességet állt elő, szóval agyő terhességelőtti súly (ez lett, ha nem is két kiló voltam előtte) AKAROK gyümölcsöt venni menni. AKAROK.
*
nem mellesleg megfigyeltem, hogy akármilyen étkezés ideje jön el a számomra, valahogy mindig úgy alakul, hogy az alvó gyermek _pont_ fölébred addigra. pedig csúszik a perc, az óra, s mégis.
óramű, vagy gépezet, ez jut mindig eszembe erről, hehe.
*
viszont még este sétafikálás közben elkaptam a süsü tüzelő bácsi lányát, és annyira jót beszélgettünk, s megígérte, mostanában majd nem gyújtanak rá.
plusz le bírtam írni a 37. héten szült barátainknak a papírügyek menetét, erre is volt időm, hohó.
jó, nem aludtam, de legalább hasznos voltam.

hosszúhosszú

hosszú éjszakának tekintünk eleibe, úgy látszik.
miután ma napközben (pótkéz és segítség híján) nem aludtam, delíriumos lesz a dolog, ehh.
ez nem a széprésze.

nagymama-szleng

jaaj, a kis tündibündi, hát megyünk (e magasan) pancsikázni, biiizony.
ehhehhhehe.

gáz

annyira gáz, amikor egyesek blogját olvasva a brutálisan keménykedő külső egyszerre föllebben, s az illető szánalmassá válik a szemedben.
jó, ez nem csak blognál fordul elő,
sajnos van az úgy, hogy élőben érzek rá valaki lelkére,
nehéz adottság, teher.

csend

teljesen kihalt a környék, ilyenkor érzékelem, mennyire jó lehet vidéken élni.
aztán holnap-holnapután megtelik hanggal és emberekkel, megint rákezdik majd (a most balcsinál tolongó összes) szomszédok a tolongást, nyüzsgést, tüzelést, gépezést, őrült zenehallgatást, betonteraszépítést, ésígytovábbot. kár.
viszont teljesen jól fogadom (fúj a káröröm, ejnyemár) a további fokozódó lezárások hírét, nem sok minden vonz a városba menésre, hát még hogy nem is nagyon kell. majd ha kell, na akkor múlik el ez a jó világ... de egyelőre kimaradok a szórásból, remélem.
na, most alvás.

brutális

brutális dolgok ezek.
huszonnégy óra alatt összejött viszont az öt óra alvás, ezért is bírok most ép ésszel itt ülni. hajnalra totálisan elfogyott minden cérnám, fogalmam sem volt, mit tehetnék ama ordító ütvefúróval, aki az éhségtől megállíthatatlanul kiabál kettő órán át, majd a szopiba tíz perc alatt bealszik, nem eve eleget.
na, egy újabb éjjel közeleg, igazából sosem tudom, mire számítsak.
a legnehezebb amúgy az egészben még mindig a bizonytalanságom afelől, vajon milyen elveket valljak, valljak-e elveket, milyen sorrendben jobb csinálni mit, dugjak-e cumit a szájába, sajna ezekben a témákban is színt kell vallani.
és titokban vágyom némi hazai ízre is élelemügyileg. huhh. de ez a vége csak nyafogás.

jelenlét

négyből háromszor elég voltam a gyermeknek, hogy jól aludjon el, vagy éppen jól ébredjen föl.
valahogy úgy, hogy lefektettem, s maradtam csendben fölötte. hol a szemét takartam el (vízszintesben valahogy mindig tágra pattan), hol csak ott nyugodott a kezem rajta. aztán csak nagy levegőket fújtam kibe. aztán vártam, vártam, vártam, egy-egy ugráskor újra "ott voltam", szóval ez jó. mármint, hogy ez őt tényleg megnyugtatja, látszólag.
és az pedig egy csoda, ahogyan pont ott vagyok, amikor ébred, annyira minőségi az olyankor. csendben ébred, nem nyekereg, néz, odafigyel, ilyenek.

ja, amúgy

azt még nem véstem ide, (gyengébb idegzetűek ugorjanak) milyen az, amikor sebes az ember mellbimbója, nem beszélve egyéb bajairól. ezt valamiért az összes kismamamagazin kihagyja, a naturális valóságot.
szóval az nem csak egyszerűen mellgyulladás, hanem bepanthennel kenegetés meg mosogatás, meg bűvészkedés a mellre helyezéssel, meg masszírozás meg borogatás meg szentségelés, meg reménykedés, hogyha az egyik már meggyógyult, lassan tán a másik is fog.
hát így, a történelmi hűség kedvéért.

csibész

azért a repedtfazék csibészmosolya ma sem maradt el, annyira édes volt, hogy el sem hiszem.
kajálás után kérdeztem rá, hogy na, elég volt-e, édes, mire ő rámnézett, hosszan, majd elvigyorodta magát.
meg kell enni, ez olyan.

torokgyuszi

ezt mondta a helyettes dokinő. akit fel kellett szólítanom, amikor vetkőztetésre szólított, hogy akkor a háromhetes fölött kapcsolja mán ki aztat a légkondit, ami lassan kivisz engem is.
piros torok, mondta, meg begyulladt szem (ez független attól), jó, mondta, augmentin.
az augmentin penicillin alapú antibiotikum. a torok gyula pedig szerintem vírusos.
ha minden igaz, a szájpenészt is van esélyünk ezek után benyalni.
nincs valami más megoldás?
a namittegyek újabb válfaja ez, gyűlöletes-
hát ezzel lettem nagyszerűen megterhelve így a hosszúhétvégére.
nem kisebb rossz érzés a bénaanyaságé, mely szerint ennyire nem tudtam rá vigyázni.

zapmama

ma zapmamára táncoltunk, el is aludt rajta.
aztán fölébredt, így énrám csak olyan 6 körül került ezügyben a sor.
mialatt a nagyszobakanapén aludt őpasasága.
a pasák arról ismerhetők föl, ahogyan őket kézbe véve tej csordul az állukon és/vagy rendkívül elégedetten néznek rád.
újabb mellbegyulladás felé futunk, vöröslik, melegszik, én fejek, csak nem használ. használna viszont a sebem begyógyulása, nagyon használna.
*
leírnám, ha volna:
hogyan szültünk
milyen volt a kórház
milyen itthon, szülőnek lenni
stb. majd.

tanulságok - táviratilag

mindenkinek igaza van és senkinek sincs igazán.
*
mindig a vidéki nagyváros / kerület oepjét/apehját/stbhivatalát kell hívni információért. a fővárosiak ügyfélszolgálati telefonja fiktív.
*
mindig ragaszkodj az intuíciódhoz (lásd tgyás foglalkoztatói zárójel: kellett, volt is, z bezár)
*
akármi fölfújhat, ergo tökmindegy, végül úgyis hascsikarás lesz belőle.
*
a gyerek elején gyerekeleji problémák vannak, később ezek gyerekkésőbbi problémákká lesznek, nincsenek illúzióim.
*
minden gyerekgondozás/nevelési könyv frusztráló.

herripotter

a mindenmás gondolatom ellenére utálom a jelenséget, de.
de egy jelenetet szívesen vennék az életemben most belőle:
mégpedig azt a varázslatot, ahogyan hermione több hermionévé alakul,
az a fícsör most nagyon kellene.
egyikem ezerszázalékra egész nap aludna. esetleg váltanám magam.
szédülök sajnos megint, pedig ez eddig csak éjjel volt így.
vagy pedig kéne két kéz, ringatós, amelyikbe belehelyezném az üvöltő (lásd ütvefúró hangja) apróságot.
aki egyébként az orrporszívást egészen kedvesen tűri.
ja, mer takonyt nyaltunk be valahogyan, repedtfazékhangú ordibátor, képzelheted.
béna annya.

kibontom a

kibontom a bankos borítékot, erre kiesik belőle egy bankkártya.
ehh.
*
és ezen a napon az összes(nek látszó) papíripari munkát sikerült elintéznünk. tehát hátha lesz pénzünk. na.
*
amúgy pedig fáraccság, fejés, grammszámolás, elégvolt-érzés,
amivel szemben mosolyok, malac és nyuszibámulás, kukackodás, csibész tekintetek.
ej ez a gyerek.

tejhatalom

(jóestét, itt a tejgyár beszél.)
volt régen egy mesejáték, ahol a macska(ák?) te(l)jhatalomra törtek.

függetlenül

a mostani napok minden szépséges nehézségétől eltekintve, attól teljesen függetlenül
áhítozik a lelkem időnként egyes helyekre.
hajlam is kell az ilyenhez, volt már londonnal így, a camden market például, de volt így santorini is, ahogyan a fehérre meszelt betonbungalóban délután szunyókálva a szélben csapkodó száradó lepedők hangja meg a tűző nap, vagy az érdligeti kis ház kertjében a cseresznyefa alatt a levelek villódzása,
na ilyen most a vágyakozásom a chioggia felé vezető úton ülni Vele együtt az autóban, vagy időnként a colle-i "főtéren" bóklászni, vagy éppen sienában fagyizni.
nem bírom szépen leírni, de vannak ilyen helyek a lelkemben, s csak egy-egy függöny takarja általában őket. most meg jött egy kis nyugalmas szél, s ezekre gondolok.
amúgy pedig rögtön ébredés van, ami jó is.

lopom a napot

nyakamon a csacsika család.
hehh, ez így egyre reálisabb.
valamiféle rendszer ködös körvonalai látszódnak, és még pont nem akadt össze a szemem (majd éjjel), de a dög kutyák lassan tesznek arról, hogy ez a csendes láblógatós idill kérészéletű legyen, ide nekem a sörétet.
ma rémesen muszáj volt rötyögnöm, mert ez a gyerek rettentő huncut egyelőre. ahogy időnként kitekint a szokásos sírásos szemcsukogatásból, az egy rakás pernahajdernek elég volna, meg is mondtam neki, hogy ezt a rosszcsontkodást azért hagyjuk meg csak így takarékon.
tegnap az apja mondott valami nagyon jót. valami olyasmit, amit én is pedzegettem magamban, erre nézd, kimondja a másik felem: olyasmit, minthogy jó, hogy pont ez a gyerek a gyerek, hogy egészen vonzó minden nap együtt lenni vele, s egyre inkább izgalmasabb, hogy ki is ő, hogy ki is pont ő. és hogy ez a legjobb.
valami ilyet gondoltam én is, ez azért is különleges.
*
mindemellett a gyermek dobhártyaszaggatásra képzett hangkiadó, maratoni szopizó, jóllakottan csibészmosolygó pasa.

korzó

ma meg éppen odáig fajultunk, hogy el bírtunk menni itthonról
HÁRMASBAN
(hehe)
az egyikünk persze üvöltött az elején, de csak az első sarokig. a terpjáró babakocsinak és az ordenáré terepviszonyoknak köszönhetően álomba is rázkódott ugyanazunk. másik kettőnk büszkén feszített (egyike ezeknek ugyan több, mint kettő hete nem tett meg ilyen túrát, tehát továbbra is pocaksebességgel caplatott a büszke másikuk után, aki tolt), meg fagyizott is ez a kettő.
ez szinte már egy kvíz, hogy ki mit csinált.
*
ezen kívül ki mit nem csinált: a fránya infacolt valamelyikünk (ÉN) elfelejtette beadni, így másikunk este üvöltött szopi után természetesen, mert ez az illető meg mohó. egyetlen normálisunk meg helyrehozta a hibát, s rázogatta másikunkat, hogy egyikünk tudjon legalább fáradságtól összeakadó szemekkel fejni. ilyen életet élünk.
*
néha egyébként bármelyikőnk a háromból bír(na) üvölteni, mint a sakál, de nem tesszük.
és aludni is.

mi hárman.

munkahelyem

a munkahelyemen pedig -hadd véssem ide az utókornak- kettő az engem érintő dilettánsok száma-
eddig még mindent elrontottak, ami terhesség-gyerekügyben kitölteni, adminisztrálnivaló volt.
a táppénzes időt, a szabimat, a tgyás papírját, a mellékleteket, amikért külön bement a férjem, és még mindig hiányzik véleményem szerint egy papír, valami foglalkoztatói igazolás, de hát menjünk majd be az oepbe, és majd ott megmondják, tényleg hiányzik-e.
arról a hangról nem is beszélve, amekkora unott undorral szólnak a telefonba. pedig amúgy kedvesek.
csak az amúgy meg nem miatt esetlegesen benéz egy dupla kör a 13. kerületbe, innen. idő, energia, pénz, ideg, nem szeretném. és az oep sem vette föl a telefont.
valaki?

mély pont ok

minden napnak vannak ilyenjei.
totálisan belezavarodtam a jótanács és javaslat-rengetegbe.
mint mindenki, ez is tiszta, csak annyira
de annyira
de annyira unom.
sokkal többet érnék valami olyannal, a tanácsadás és javaslatrengeteg helyett,
ha valaki megtekintené, mit hogyan teszek és
megdicsérne azért, ami legalább jó.
mert most az van, hogy egyre többet sír pl,
és ettől egyre kevesebb a vidám együtt töltött idő, az állandó teljesítménykényszer miatt,
miszerint mindenkinek, legfőképpen neki feleljek meg.
most pedig megyek aludni.
ja, és hiába, hogy később ez jobb lesz, most nem az.

pihenő

nekem.
tíz óta visít.
vahh, de nagyon.
ilyenkor mi van.
etetés? altatás? hordozás? hagyni sírjon? hascsikarás?
úgysem tudod, hagyjuk is.
szem alól karikák eladók.

mivel töltjük

tegnap cesaria evorára táncoltunk. olyan egész-életemben-emlékezni-fogok-rá dolog volt.
azért tettük, mert ce-t szeretni tűnik.
ma lementünk vizitelni, hogy a szegény lelkes nagypapa mozgóban is lássa a fiúunokát.
éjjel gyakorlatilag szétnyűttük egymást, de legalább kipróbáltam a repertoárt, s eszerint tudom már, néha _tényleg_semmi sem használ. három órát aludtam, fejfájva. apuka meg dolgozik, szóval teher alatt nő a.
kommunikálni még mindig nulla időm van, gáz.
és rámmosolyog. napi egyszer, de azt tényleg nekem, direkt esetekben.
ja, és éjjel elegem volt a nyösziből, s végül normál hangerővel, de erőteljesen így szóltam: "gergő, ezt fejezd be!", mire gergely a húsz perce üvöltést abbahagyta. kettő percig emésztette a dolgot, és mondom, nem megijedt. "sajnos" okos gyerek, újra is kezdte utána, hehe.

kitől örökölte

hát ezt nekünk, félórásan:

egynaposan

gyakori még:

és nagyon okos:

hát ezek vagyunk.
aludni nincs időm, nagyon hiányzik.
most megyek, fejek.
vá.

itthon

váhh, újra itthon.
jó.
gergely velünk jött, szeretjük, és ráadásul nagyon mókás kismuki.
sokat mosolyog, rendkívül okosan nézeget, és egyelőre az éjszakák a nappalok.
kicsit sárga, 56 centis és most olyan 3,4 kiló.
zongorista ujjai vannak.
és kedves.
minden további később, nem ma, ma inkább szédelgünk mindhárman még egy kicsit a fáradtságtól, ügyetlenkedéstől, lelkendezéstől és a tejtől.
és bocsánat, mert nagyon nem jeleztem, pedig már szombaton éjfélkor velünk volt, csak épen én nem voltam azóta magamnál.