kisgyerek

amúgy az a különbség a mostani, meg a pár héttel ezelőtti g között, hogy volt kisbaba, lett kisgyerek. jó, persze még baba, de nem mindig és nem olyan élesen.
*
naplózom, ahogyan belendült a mozgásba, jelenleg hason halad leggyorsabban, az alkarját és könyökét használja saját maga huzigálására. ennél fogva a parkettán halad a legvillámabbul, ennél fogva egyfolytában azt a játékot játsszuk, hogy szól, fülebotja sem mozdul, megy, emel, vigyorog, szőnyegre visszahelyez, játék kézbe, elnéz, visszanéz, szól, fülebot... estébé.
muszáj volt járókát vennünk, és lassan meg is építjük.

éjjeleknappalok

éjjel összeakadó szemmel bőgtem az álmosságtól, mint egy béna tehetetlen tehén.
ez nyilván nem sokat segített, de mint tudjuk (pszichológiai tanulmányok), az érzelmek ventillációja fontossággal bír, tehát legalább nem történt más, minthogy g, aki egy óra szopi után gondolta úgy, hogy akkor most itt a reggel, sallala, nézett és nézett engem. meg magyarázott (nyilván olyasmit, hogy tékitízi mam), de miután (az angol mellett) a babanyelvet is hézagosan beszélem, nekem maradt a szűk határmezsgye sírás és röhögés között.
aztán egyszer csak rádöbbentem, hogy eltelt lassan a második éber óra is, és olyankor már lehet próbálkozni a ringatós szundika-bundika mantrával, ami végül bejött- ahogy letettem, egy percre rá én is álomba (és az ágyamba) zuhantam.
reggelig húzván a lóbőrt a diszkrét óradünnyögésemre is úgy döntöttem, gyorsan lenyomom, hátha nem ébred föl rá g. röhögnöm kell azért ezen (magamon), mert g, mint kiderült, legalább 20 perce fönt volt, elnézően röhögött a markába, hogy na, szegény anyu, szundika-bundika, mi.
én aztán pár perc múlva arra ébredtem, ahogyan harmadikra már tényleg kidobja a cumiját a rácsok között. (zireg-zörög, koppan az ágytámlán, kiscsönd, zireg-zörög, koppan az ágytámlán, kiscsönd, zireg-zörög, kiscsönd, koppan a földön) ééédes.
amúgy jó dolog röhögve ébredni.

sebesség

eszméletlen tempóban változik, ügyesedik, kedvesedik.
kezdeményez, egyre határozottabban, és egyre viccesebbeket tudunk játszani.
meghat, ahogyan, ha valamit nem ért pont, a szemét rám emeli, kikutatja az arcomon a választ.
nagyon sok felelősség ez így együtt, nevetős is meg súly is.

heim

otthon pálban járván azt a megfigyelést tettem, hogy a portások, postások és egyéb kiszolgáló dolgozók mellett az orvosok országa vagyunk.
ahol ugye egy órát váratnak legalább három egy év alatti gyereket, ott azért ezt mesélném el szőrmentén.
de látszólag a lényeg a lényeg, minden rendben, semmiféle új infó nem érkezett, a gyerek egészséges. maradjon ez így is.
az a legjobb tapasztalat volt, ahogyan reggeltől estig gyakorlatilag több lélekjelenlét, energia, kedv, vidámság, türelem, kedvesség volt az osztályrészünk tőle, mint bárkitől összevéve az elmúlt hetekben. ez a gyerek, nem túlzok, hogy egy tündér.
az ott töltött, utazás nélküli tiszta játékidő alatt az egyetlen nyikk a részéről egyperces volt: amikor elkezdtünk öltözködni és jól föl kellett venni azt az utálatos sapit. és mivel azt mindig így (ígyebbül) teszi, hát egy vicc.
ezzel szemben anyukája kihívta maga ellen a sorsot, amikor kiabálva próbálta megoldani a mért álltál rám a bazi nagy kocsiddal-problémát hazainduláskor. csúnya sztori, nem érdekes.
az egész napot koronázó (szó szerint) fejszaggatást is ideírom, ritka holló, de fekete az ilyen-
s míg odavoltunk csak ketten kerestek itthon. soha nem nyitnak rám ajtót, szóval ez vicc.
de g akkor is tündér volt, az én ellenemre is.
és az apukája nemkülönben.
van ez így, hogy így jó, hogy visszanézel, és csak akkor látod jónak.

legalsókép

azért ez előző poszt legalsó képe szóra érdemes még.
ott voltam, amikor a mozdulat lezajlott, mármint a kéz ahogyan teljes természetességgel fölnyúlt a nyitott táskába, mondhatni leheletfinoman, s tapogatózni kezdett.
és egyelőre gyakorlatilag nem reagál az olyanokra, miszerint 'gyere el onnan' vagy 'gyere anyához' vagy 'bármi'.
én mondom, gengszterek ezek.

helykihasználás

ha nem a játszószőnyegen (éspedig nem), akkor a bárányoson. ha nem a bárányoson, akor inkább a habtapin (és az 5 nm is van). ha nem a habtapin (és nem), akkor az ikeavirágos szőnyegen (amit naponta kell porszívózzak ezokból), de azért módfelett és leginkább a parkettán a huzat közepén, és/vagy az apja cuccaitól karnyújtásnyira.

gyerekek.

ja, igen. az ott egy tatyó, amiben a kacsó tapogat diszkréten.

közösség / ömlesztett poszt

ha van olyan, hogy meghívó, olyan mért nincs, hogy elküldő.
mért kell az olyanokra fölvállalni bármilyen szöveget, akiknek úgyis mindegy, ki vagy, mi vagy.
vagy mi.
bánatnapom van, azért ez a búskomor hülyeség.
és ismét kiborult a bili (jahhaj, de időszerű) és ismét vesztem össze (majd csak lesz valami) és ismét ráesett a jobb nagylábujjamra (most egy villa), mikormár éppen lenőtt volna a szülés előtti folt.
és
ma féléves.
ha nem így alakul az este (már egyszer ébredt), akkor szándékomban állt leírni a születését, dehát akkor nem.
tegnap voltunk az apukáméknál, elvittük a karácsonyi ajádékot. megnéztük az új lakást. belesütöttük az ülésbe a kisfiúnkat. szálltunk egyet a széllel. éjjel a huzatcsíkok fölszámolásával múlattam az időt (éljenek a redőnydobozok, most már ezt is értem, mitől húzunk).
az ikejában már van knuff, viszont elfogyott a sniglar. gáz és gáz. kíváncsi vagyok, a 270ből jut-e nekünk, mire egyszer odavergődünk. a másikból kettő kellett volna, s akkor volna járókánk. kellene, mert g megtalálta a habtapi L és T csücskeit (csücsökmániás), de ilyen módon sajnos a padlót/szőnyeget nyalogatja.
ehh.

figyel ő

mindent megfigyel. (itt egyébként apa ölében, háta mögött tévével.) egyfolytában jár a feje, jobbra, balra, fel, le, háta mögé. kézben tartani erő kell, ha tehetné, egyfolytában forogna, szerintem az is kevés volna, kis uhu, befogad, befogad, dolgoz, dolgoz.
kemény munka gyereknek lenni.

zenében

zenében egyébként én olyan vagyok, hogy egyes dolgokat mégjobbaninkább szeretek, mint a többi, és méginkábbjobban megnyílik a világ maga nekem benne.
ilyenkor felemel (erről írt egy sort egyszer a presszer gábor)(kvízkérdés: melyiket), és az olyankor van például, mint a lajkófélix alatt. ha azt tovább akarnánk fokozni, akkor adjuk hozzá a rúzsamagdit is, és akkor megintcsak azt mondom, nekem ez jó.
idelinkelem
azt már írtam szerintem egyszer, hogy mindig is foglalkoztatott a kérdés, vajon valaha fog-e valaki a lajkófélix zenéjére énekelni (tudni). ez olyan, akkor is ezt gondoltam, amikor az élő koncertet a tévében volt alkalmam nézni.

fűszeres

és akkor megevé anyja a fűszeres pizzát (hómméd, fincsifincsi, végre), erre az ama gyermeknek gondokat okoz. remélvén, hogy tényleg csak ez, megígéré magának, hogy akkor tehát a szoptatás végéig pizzaszószt sem készít.
írjuk a tejes listához.

röhögtünk

azon egyébként (utólag) jót röhögtem, ahogyan kiderült, a múltkori weleda-óda annyiban volt félig igaz, hogy a fürdővízbe ma került először a fürdőizéből, múltkor a babaolajjal mosakodtunk.
ehhehehhehe.
de mindkettő megelégedésemre szolgált, tehát a lényeg a lényeg.

weled: a

weleda.
mondd utánam.
popókence, babaolaj, arckrém, ééééés: fürdetőolaj.
csúcshiperszuper. eddig nem volt olyan pirosodáskezdet, amit meg ne gyógyított volna két kenésre (a la pisiszacsi szilikonja, argh), nem volt olyan koszmó, ami el ne múlt volna miattavele, és.
tegnapelőtt este debütált a régenvárt badeöl, és igen.
tehát igen.
az úgy van, hogy van a klóros víz, meg a gyógyszertári (elméletileg végtelen szenzitív) fürdőkrém. gondos anyuka használja is mindkettőt naponta. kábé a gyermek második hetétől kezdve kezdi érezni, hogy olyan kis szárazkás a bőre a dednek. ejh, mondja, szegényke, de száraz a bőre, hát ennyire érzékeny. nini, itt egy kis recés folt, ni, ott is. aztán egyszer megmutatja a dokinéninek, aki a fürdető mellé jól fölírja a (gyógyszertári) testápolót is. így hát a gondos anyuka először leoldja a gyermekbőr zsír- és víztartalmát, aztán visszakeni rá, vegyszerestül, büdösöstül. de végülis - gondolja - használ.
és akkor meglátja a méregdrága újdonsült fürdőolajat a déemben, és megveszi, mert mindent a gyermekért.
ja, és igaza van.
igaz, kicsit csúszik a gyermek a vízben, igazából a kád víz is csúszik, nem utolsó sorban a kád, illetőleg a fürdető kéz. de ez, ha vigyázunk, inkább vicces (witzig, stílszerűen), és nagyjából annyi a fürdetés, hogy rálögyböljük sokszor a csúszós vizet a csúszós gyerekre.
és aztán a törülközés után (meg másnap is) azt érezzük, hogy nini, bababőr.
weleda.

mivan.sok

pizzát sütöttem. én.
mondjuk ez azért teljesítmény. éljen, éljen. éljen.
a tegnapi hullavagyokésundok okból elkövetett ámokfutós vitasorozatunkat is lezártuk, éljen, éljen. éljen.
voltunk ma (is) sétálni (is), minden ilyen napsütéses nap adomány, köszönöm, köszönöm, köszönöm ott fent. noha az az imameghallgatás még várat magára, miszerint kialudni magam, ez a kiszabadultam a böriből-dolog sokat dob rajtam. persze mondjuk alhatnék azalatt, míg valaki végre egyszer (többször) sétál a kisgyerekkel. helyesebben: toligálja, míg alszik.
dével (és x-szel a pocakjában) sétáltunk tegnap, unos-untalan azon vettem észre magam, hogy hopp, fölbukkant egy szó, amit nem biztos, hogy ismer. régi (good old) hibám ez, nyelvínyenc vagyok. bocs. éskülönbenis jót csacsogtunk.
a popsikrémnek külön posztot írok, mert megérdemli.
ja, és anyósom alaposan megdícsért, ez jó.

elefánt

gének ma elmeséltem délután, hogy karácsonyra amúgy egy elefántot kapott.
érdekes volt, mert ahogy meséltem, hogy majd májusban jól elmegyünk és megnézzük magunknak az igazi elefántját, s nem csak ezeket a szőrös itthoni izéket rágcsáljuk majd, nézett, nézett, s majd kiugrott a bőréből.
én akkor azt gondoltam, hogy ha tényleg ilyen lesz ez az emberke, akkor nagyon jó lesz vele majd, ahogyan egyre többet ért, meg dumál vissza.
most is jó ám-

nincs mit

volna mit, de nem szánom rá az időt.
olyasmiket, mint a tegnapi nap, azt a szánalmas mélyrepülést, na, azt gyűlölöm.
és akkor jött egy olyan nap, mint a mai, napsüt, madárcsirip, nagysétaalvás, csacsogás d-vel, ami már ezer éve nem volt, és noha nem a legjobb barátnőm, most oyan könnyedén jó volt.
reggel pisiltünk (üvegbe) a kisfiúval, tehát egy centiliternyi pontot tehettünk a dolog végére, labor elfogadta, már csak az eredményért kellene elmenni. meg a dokihoz (ajh.)
valahogy ki kellene keverednem magamból, meg az éjszakázások miatti hullaságomból, de minden este itt ülök, hol ezért, hol azért, és erre meg mit mondjak.
jó, még álljon itt.
hétfőn anyukám eljött velünk sétálni.
kedden apukám fölhívott, hogy akkor menjünk már el hozzájuk.
pénteken pedig talán átjön az öcsém.
családilag ez már egész elviselhető, ha nem is gondtalan.
jó, nálunk családilag azért elég ritkán volt gondtalan, de ez már más lap.

és

és ne legyünk otthon a saját lakásunkban.
és
írjunk mindig morcosakat a blogunkba.

hírek

azért az öt másodpercért, amit tegnap a híradóban láttam, kár volt.
a világgazdasági válság rám egyenes hatással van, pontosan olyan rossz kedvem lesz tőle, mint bármilyen személyes rossz hírtől, aggódni is kezdek (pedig azt ritkán), és a tudatalattim folytonosan vészriadót csipog.
nem beszélve a tegnapi többi rossz hírről. hagyjuk is.
*
és akkor egy kis színes: hogyan gyűjtsünk pisit öthónapostól.
* kérdezzük meg három helyen (doki,védők, vérszívók), hogyan/mennyit/mikor/mivel.
* ne tartsunk (még telefonos) segítséget (se)
* vegyünk három tasakot a biztonság kedvéért (legközlebbre fogadjuk meg a minimum ötöt optimistán)
* próbaképpen egy reggel helyezzük föl az érzékeny bőrre a szilikonragasztós tasakot. ilyenkor ne figyeljünk és kenjük be azért a popsit krémmel, illetve légtelelnítsük a zacsit. így biztosan nem lesz jó.
* próbaképpen nézzük meg egy óra múltán, mi a helyzet. a helyzet természetesen a kipirosodott bőr (ragasztó), nulla csepp pisi, nyüszörgő gyerek.
* vegyük le, törölgessünk, rakjunk föl újat. szakszerűen helyezzünk el benne levegőt. ne adjunk rá pelust, csak tekerjük be + gatyó, fölé a kapcsostrikó. várjunk, nézzük, várjunk.
* egy újabb félóra múlva rohanvást a postáshoz (ilyenkor nincsen itt a rokonság, természetesen) tegyük gyermeket a kiságyba, biztonságba. töltsünk kint négy kerek percet.
* visszatérve konstatáljuk az ordítást, igen, kérem, pisisek lettük (NE tegyük föl a kérdést, hogyan, IGEN, a zacsi ragasztóját egy helyütt nem nyomkodtuk bombabiztosan a megfelelő helyre: ott és úgy)
* legyünk kicsit idegesek a röhögés és a sírás között lavírozva.
* vigyuk magunkkal mérgünkben a gyereket (nulla pelus, minek, merthát most pisilt), keressünk bébiételes üveget, mossuk ki, forraljunk vizet és NE legyünk idegesek, amennyiben hatalmas tócsát pisil ránk a ded. ennyi még pont bent maradt (eszünkbe se jusson, miszerint ez a mennyiség elég lett volna a gyűjtéshez). ne ordÍtsunk, mert megijed.
* forraljuk ki az üveget egy jobb időre várva, végülis kettő órán belül kell eljuttatni azt a lötyit, ha egyszer végül sikerülne begyűjteni, s még ötig úgyis van labor.
* kenjük be a második ragasztótól már élénken gyulladt bőrt kalendulával, pelus, újruha, ölelegetés, játék ringatás.
* altassuk el, s aztán ne gondoljuk -noha egy délelőtt, pápá- hogy ebből áll az élet. ránk mosolygott, elaludt a kezünkben, és egyszer majd a pisit is be tudjuk gyűjteni.
reméljük.
és ne meséljünk arról az új szokásról, miszerint hajnalban kelünk minden nap.

zsével a pocakban

ma itt járt m és p, m zsével a pocakjában.
megtekintettük dévédén is zsét, helyes kis utánpótlás barátocska g-nek a jövőre nézve. fél évnyi korkülönbség talán még nem számít.
nyugis nap volt, kedves szép, idebent, persze.
a négy fal közé szorulás magasiskoláját járom. de ma legalább nem lógtam a gépen.
csak este vasalás, csacsogás, alvás helyett.
viszont ma főztem. kiderült az is, fasírtot nem tudok. egy plecsnim sem sül át soha, lett légyen az szójagembóc, fasírt vagy éppen kicsinyeké. meg még a rántottdobverőkkel állok hadilábon (ami meg így leírva elég röhejes költői kép).

petőfi

megvettek - kilóra.
pont ez kell, az ilyenféle zene.
pont most, pont ez.
ifjúkorom kísért: irkálom, ki és mi a címe.
most épp
péterfy bori vámpír.
nekem ez jó.

ügyek

ahogyan valamikor mostanában az idétlen telekommal, úgy ma a postával gyalultam le az agyam jelentős részét.
egy csomagot kerestettem, volt ragszámom meg minden,de egyszerűen senki nem bírt okosat mondani. aztán végül a kézbesítő munkamobilját hívtam föl, és láss csodát, ott volt nála. ez egy jófej.
csak én vagyok ki most, nem kicsit és nemcsak ezért.
de lehet az is, hogy csak ez a szürkeség szivárgott belém, amit tegnap még a sétával próbáltam kiverni a lelkemből (akkor éppen kisidőre ment is, összefutottam öcsémmel, anyuval, fölébredt g, így végre -először!- igazán SÉTÁLTUNK is), de mára megint elmúlt a szín.

amikor

este éppen az jutott eszembe, ahogyan megfogalmazta nemrég a drága, hogy ez a kisgyerek mennyire jó itt (tette ezt pár hete). az esti ölelgetés alatt átéreztem ezt a dolgot megint, hogy olyan idepasszolós, mégha, akkor is szeretem, meg jó nekem/ünk.
aztán jött az éjjel, és lett négy óra, és én addig kb 2*20 percet "aludtam", és akkor azt gondoltam, hogy ezt énnekem sohasem szabad kimondanom, mert így illan el a jó érzés belőle. habszivacs a fejem, és depresszív vagyok, pedig aztán átvette az ember az irányítást, én pedig aludtam vagy 4 órát.
*
amúgy a tegnapi nap új nevet kapott a gyermek: a nagy reklamátor lett. őngydlö-önnyölödlö-nyőnnyööönyö. félórákig _egyfolytában_ nyomja.
a nyönyönyö egyébként a nemnemnem előszobája, pedig ezt tőlem nagyon ritkán hallja. mármint a nem helyett inkább használom az inkábbot.

vicceskomoly

ahogyan tapasztalja a világot, na az egy csodavicces dolog.
ahogyan viszem ide meg oda, kezemben valamivel, vagy ahogyan a kádba csüccsen be fürdéskor, a világ legtermészetesebb módján kóstol bele mindenbe.
ma a bivaly lába és a fürdővíz volt soron. a víznél kicsit meglepődött.

153

árnyaltam magamban a képet a hosszú esti szopi közben (ilyenkor -ha éppen nem magam is bóbiskolok a gyermek fölött- nyilván tenger sok időm van a dolgokat megfogalmazni, átértékelni, eldönteni, meggondolni, rágondolni), tehát az árnyalás a következő.
nem magányos vagyok, nem is egyedüllévő. ilyen értelemben nem vagyok 'rosszul'.
egyszerűen csak van kábé tíz számomra igen fontos embertől ígéretem / feléjük való várakozásom, hogy eljönnek, megnéznek, megnézzük/meghallgatjuk egymást, és kicsit színt viszünk az életem/ünkbe. ezek az emberek pedig gyakorlatilag tojnak a fejemre, diszkrétebben megfogalmazva csak simán a százötvenharmadik vagyok a teendőik listáján, de persze gondolnak rám, de tudod
az van,
hogy gondolni könnyű.
a gondolás után a tevés (lett légyen az egy mondatos esemes is), na annak van értéke.
én meg közben kiszolgáltatottja vagyok az elemeknek, ma pl reggel héttől úgy délig kizárólag gergőztem, s ennek az időnek a felét képzeljük el egy fába szorult kukacka társaságában,
mivelhogy
fáradt volt, de nem alvásnyira, éhes már nem volt, aztán az lett, aztán pisis, és a peluscserét utáljuk, aztán nem volt jó egyedül a szőnyegén, aztán már velem sem, fúj csörgősrépás nyuszi, aztán már nagyon fáradt volt, aztán már csak kajabált. hanggenerátor - ma így hívom.
persze, mondom, melegfront.
de: érzésnek érzés, és érzésnek rosszérzés.

bebukás

mert hiába raktunk rendet együttes erővel vasárnap, hiába, hogy végre meglátogatott valaki, én mégiscsak béndzsa vagyok, hadd mondjam ki.

mivan

tegnap itt járt m és kettő gyermeke h és b.
h négyésfél és szerintem a legjobb és legokosabb gyerek (kerekevilágon) akit eddig ismertem. b kettő lesz lassan, és az látszik róla, hogy aranyos meg minden, de hogy egy kétévessel nehéz az élet. kettő jólnevelt gyerek négy óra alatt szétpakolta a lakást (pedig nemigen van mit), szétpakolta az idegeimet (van még mit tanulnom), meg sem gondolom, milyen lenne egykettőakárhány rosszcsonttal az együttlét.
m három gyereket nevel, alter elvek alapján, tőle mondjuk ez egészen autentikus.
néha azt gondolom, jó volna ő lenni. néha meg azt, hogy nem.
ma például én sem akarok magam lenni, inkább egy senki sehol semmikor.
a postás ismét nem hoz nekem postát, a rámpa a babakocsinak még mindig seholsemmisemmikor, a családom tesz a fejemre, a hajam hullik még mindig, egy hete nem dugtam ki sétálni az orrom, és így tovább, és még ez eső is esik, esni fog, estébé. ilyenkor nem akarok én lenni itt.

státuszmeldung

fog:
fognak nyoma sincs, csupán a végtelen nyűgi utal rá, hogy valami valahol van. ez mondjuk legyen inkább fog, mint valami vírusbaciakármi, jó?
randi:
ma megvolt, egy agyonzsúfolt helyen (noha), mégis viccesen és örülve: randizni (megint/ismét/újra) jó, tartsuk meg ezt a jó szokásunk.
rend:
nincs, nem szok. de amíg én nem szokom meg ezt, addig nem is fog jól esni. azt a jópár idétlen kihasználhatatlan ellopott négyzetmétert sajnálom azért ebben a lakásban, de mondjuk ez van. szegény szépreményű karácsonyfánk is itt áll még, aza speciális fajta, mely nem hullat, csak töpörödik. remélem, még előbb szedem le róla az üvegdíszeket, semhogy letöpörödjenek róla.
fürdés:
anyósom felmondta, ez jó is meg nem is, de itt nem részletezem, mert ez nem egy töviről hegyire poszt.
fáradtság:
ezerrel. egyszerűen nem bírok a tyúkokkal (gyerekcsibe) feküdni, kelni viszont muszáj vele, s a napközbenek nem alkalmasak az alvásra. pedig tervben van a vele együtt én is alszom nap. na, kíváncsi leszek.

jobb alsó egy

egy fogcsücsöknek látszó tárgy jelent meg a gyermekem szájában.
remélem, tényleg az, tudósaink számára ugyanis egyes határozott gyermeki elképzelések és szisztematikusan zárt szájak, plusz leszorított nyelvek okán nem jutott alkalom másodszori alapos megfigyelésre.
és
ma hajnalban, ha a drága nem lett volna olyan drága, hát álmon haltam volna. így viszont aludtam uszkve négy órát, tehát még élek. a gyermek négykor arra gondolt, hogy ő akkor már kész, és hogy jóreggelt. ilyenek ezek a gyerekek.

kedves ajándékozó

szülinapomra
IDŐT

kérek.

csak soká lesz, azabaj.

folyik

folynak a napok, s azt gondolom, mint a vadlibák a málnaszörpésszalmaszálban, úgy röpülnek el ezek a szépséges boldogságos napok hamar.
csak a tegnapi gyesmellettdolgozzam-emajd-vita okán vésem ezt ide, hogy mindig tudjam.
ja, és holnaptól már gyeden leszek, eddig volt a szülési, most lesz a jó kis fizetésnélküli. tiszta gáz.
azért szabadság ez, akkor is.

lenni

lett lészen ma (immár tegnap) reggel, s lőn a gondolat, ismét hívom azt a postát, ha már annyira nem vették föl tegnap (immár előtt) azt a nyives telefont.
tehát reggel fölvették, szerintem egy egyszerű alkalmazotti hölgy, nem bonyolult, elmesélvén kérésemet, miszerint mégegyszer, ha kihoznák, és ejh, miért nem, mondá nekem, ohh, hát még itt van a kézbesítő, beszélném ezt meg ővele.
ohh, mondom én, ohh.
és akkor fölülemelkedvén önmagamon (ez ilyen helyzetekben gyakran megy, valljuk be, nemszerényen), mondám neki abbéli óhajomat, miszerint ohh, legyen kedves, mert ugye öthónapos kisgyermek, meg annyiradeannyira várom, és így tovább (szinte csak utalva arra, hogy emelt postai díjak január egytől, meghogy kifizettem ugye a házhozhordás költségét, akármekkora is ama csomag, ugyebár) és akkor lett csoda, barátunk azt mondta, majd megnézné, mit tehet és hogy talán.
aztán kihozta.
igaz ugyan, hogy mást nem, s ki tudná azt megmondani, a többit fogja-e, mindazonáltal én hősiesen kiügettem (apósom lesprintelése most sem, soha sem), és távolodó hátának hatalmas KÖSZÖNÖMöt dobtam, melynek látszott lenni örülendő.
remélem,
ez
hat.

tevés

* Atól Géig és eStől Zéig betűk elmosva. kézi sikálás, radiátorszárítás. ragasztás maradt, leszedi a habtapit.
* drága intézett nekem gyedet
* drága intézte nekünk a kocsiátírást (ez is egy rablás, ahh)
* volt postán (rablás, rablás), meg ment elemér (höhö)
* én közben elintéztem neki a jávanélküli adóbevallásföladást (arrgh, mindenéves januári apehkínlódásom újabb pontja. pipa.)
* miközben elintéztük a betegéletútkorrekciósreklamáció föladását. nem viccelek, korábban azt mondták telefonban, hogy neki személyesen bemenve kell ezt elintézni. ma bement, személyesen, kettő órát állt sorba, személyesen, majd mindkét ablaknál mást adtak neki, hol megmondták, hogy utána rendesen van fizetve a cucc (nem volt kérdés!!!), hol, hogy há'énasztnemtudom, hol kellene intézni", mármint a korrigálásost, külgye el írásban. ajjh.
(ja, interneten lehet intézni, ott, ahol megnézed, van a felület, reklamálni)
(elküldtük)
* megtekintettem, ahogyan az emeltdíjas, általam kifizetett küldeményt NEM hozza ki a postás, helyette hogyan dob be értesítőt. HÁRMAN voltunk itthon, én az erkélyen álltam, ugrásra készen. azt hittem levél, desebaj, holnap megbeszélem vele is, meg a postával is. ha nem beszéltem volna vele tegnap, hogy várok küldeményeket, ha nem álltam volna ott, s nem ültek volna még ketten a házban, s nem látom, hogyan ballag el, hát tényleg nem húztam volna föl magam ezen. de láttam, beszéltem, tudom.
igazi szívózós nap, miközben gyermek nyűgi.
ja, nyűgi.
tegnap dokihoz kértem időpontot. pontosan érkezve üres váróba jutottunk. ott vártunk fél órát, jött három beteg gyerek mellénk, úgy 15 percnél. g séta és alvásideje ketyegett már. bemenve a második kérdés felénk az volt, vannak-e utánunk. majd kézmosás nélküli asszisztens lefogta az ölembe tartott, amúgy meg sem mukkanó g fejét (szemöldökráncolásomközeli állapot az), majd megállapítást nyert, miszerint külső hallójárat-gyulladása van. ugyan rekedtes a hangja, ugyan kicsit taknyol. dehát csak tudja. és akkor fölírta (mint a kiváltás 1500 forintja és másfél napja után kiderült) ugyanazt a szteroidot, amit az arcán lévő pöttyökre kapott annakidején. hogy a kübliből én tunkoljam az a fülébe. édes Istenem, hogyan.
a neten megnéztem ezt a cuccot, lelkemre kötik, hogy három napig max, meg hogy egyszer naponta, a gyógyszertár szerint 2-3szor naponta, míg el nem múlik (a mi? a fülgyűrögetés? a rekedtség? a taknyi?). a doki erre nézvést annyit mondott, hogy a kisujjammal kenjem oda (a kisujjam is nagyobb annál, semhogy.)
szerintem csakis én lehetek ilyen béna kifogós, a sok tisztességtelen illetővel kapcsolatban, azt a lerázós, nemtörődöm jancsijait.
puffogás után lista holnapra:
* fölhívni postát
* ordítani postásnak várjoncsakmeg
* fölhívni másikorvost, mit csinájak
* esetleg védőnénit, mikorjönmár
* vigasztalgatni kisfiamat, hogy ez is elmúlik, addig is játsszunk.
* kicsit magamat is.

följegyzés

az éjszakai első ébredés kizárólag a szopiról szól. mint ilyen összesen tartalmaz egy ki- és beszállítást, tizenöt p intenzív fogyasztást, és egy teljes értékű visszaalvást.

a második ébredés (kettő órán belül) nem az éhenhalásról szól. egyszerűen csak feléberedett annyira, hogy akár egy anyuzás és egy szopi beleférhet. átlagidő 35-50 p. mások, jól szervezett konzervatívok ilyenkor "nem mennek be, hagyják kicsit nyafizni, úgyis visszaalszik". nálunk is tenné, meggyőződésem, ha azt a fél órát nem egy szobában töltené a szüleivel, ilyenkorra már mindketten ott és ágyban és igazak álma. de: egy szobában a szüleivel, és apja dologzni jár, és tényleg nagyon kiabál, kipróbáltam. ezután általában kicsi zökkenővel, de még mindig megy a visszaalvás.

a harmadik után / közben szoktak lenni az anomáliák, hajnal van, kicsi kialvás, szundi jöhetne még (szemdörzsi, ásítok), de előtt azért van idő, kukurikú, vigyorgás a morcos anyura, duma, nézés, értetlenül, miért nem veszik a lapot, hát kialudtuk magunkat, vagy mi. ilyenkor, ahogy telik az idő, úgy jön menetrendszerűen a műsor. én olyan másfél óránál szoktam elveszíteni a türelmem, ez is a darab egyik felvonása. miután utálok játszmázni, utálok hajnalban kialvatlanul kelni, nem megmagyarázni tudni dolgokat (technikailag ugye), hát ilyenkorra lefogy a spulni cérnám. mérgelődöm egyet, kanapén elbarikádozom gyeremeket, aki ilyenkor nem érti, előbb meglepetten, majd egyre kétségbeesettebben nyafizik, mért mért mért.
aztán végül egy szoros ölelés és ringatás és általában (kiköpdösött) cumi olyan 2 órával az eredeti kelés után végül (kézben) elalszik gyermek.
ez a hármas ébredés nem a kedvencem.

ma egy ultramamratoniban volt részem, szédültem a fáradtságtól, tej alig volt pont emiatt, végül a másfélórai peluscsere után (hátha segít) bevetettem a (szegény) nehéztüzérséget (apját), ki további (általam offolt) egy óra alatt szundiba segítette a dedet.
hát ezt följegyeztem ide, azért most és így mert persze a dokizáshoz időpontot kell foglalni, tehát ismét fölkeltem. meg hát hogy majd emlékezzem ezekre.

mért édes

ma az egyik szopi után, melybe bele is aludt közben, fejét a vállamra hajtotta. vártam, mi lesz. teljesen semlegeset sóhajtottam, mondjuk kifújtam a levegőt. hirtelen elemelte a fejét, komoly tekintettel megszemlélt, majd a kezével megsimogatta az arcom.
azt ugyan eddig megtanultuk kábé, mit jelent a 'simi', technikailag prímán helyettesíti vele az időnkénti ütögetést.
de ilyen kontextusban használva ez teljesen autentikus volt, így szorult el a torkom.
édes, na.

mosoly, mosoly

édes, na.

egyébként a rugik sajátságos természete, hogy mindig van rajtuk valami vicces. itt az egyedi dizájn együtt jár a térdlukkal. igaz, ezt a gyermek sajátságosan kezeli, ismerkedik a térdével. mindenben van valami jó.
igazán remélem.

helyzet em

négy napja csupán orrom járt sétálni, mikor kidugtam.
ja, nem, egyszer kimentem erkélyre szőnyeget rázni.
kiszolgálttattam a jégnek, behh.
gyerekecske ezzel párhuzamosan fület tépked.
holnap elkorizunk a dokinénihez, behh.
reménykedem egy emberi időpontban és nulla beteg gyerekben ezzel párhuzamosan.
egy fickó egy hónapja packázik velem és a könyvemmel a piacon, kezdi föltornászni az idegem, megírtam életem második korrekten überbürokrata levelét. (neki)
a postás szelektíven hozza a dolgaimat.
miközben én emelt díjas küldésben részesülök.
lehet, hogy életemben először majd lógnom kell a békávén. (ha majd egyszer elolvad a jég)
anyukámra gondoltam ma.
tíz perc múlva fölhívott, hogy még a köd előtt úgy indult, hogy átjön, erre leszállt a köd, megint fagyott, nem megy.
örültem (egyis szemem sír, másik nevet-alapon)
randizni hívattam, ez most jó. várom. csak mit vegyek fel. hiába a férjem, mit vegyek fel.

belecsaptunk

avagy a packázógéppel van ügyünk nekünk is
lappa történetén eltöprengve jöttem rá, hogy jé, nekünk még mindig nem jött meg a tonhaltól a számla. meg a csekk.
október közepén emberemnek eszébe jutott, mért ne lehetne egyszerre jó telefondíjunk és gyors internetünk. korlátlanul. egyszerre. már akkor sejthette volna, én a háttérben szoptattam, hát nyilván nem szóltam bele, lesz, ami lesz, gondoltam.
lett, ami lett. átírták. lassan szerződés(eke)t is küldtek (!). majd egy iszonyú számlát. ejhh, mondtam, te, ez így nem kóser.
éjjel telefonált, biztos, ami biztos. negyven perc alatt kapcsolódott egy személy. ú, tényleg nem jó, ú, akkor átírja. írd. (azt tudtad, hogy a várakoztatás közbeni háttérdumákat is hallják?) (felveszik?) újabb húsz perc, azonnal kész, azonnal megkérdezem, egyéb panelek. húsz újabb perc. jó (nagy sóhaj), átírta.
jó, de mi van a tonlányos számlánkkal, azt is kapni fogjuk? őőő, kapcsolom a tonlányos kollégát. húsz perc várakoztatás után letettük.
egyszer aztán máskor még kétszer telefonáltunk. decemberben már "rendes" telefonszámlát kaptunk.
tonhaltól azóta sem. tegnapelőtt kedvem szottyant odaszólni, hogy ó, mi lesz. egészen hamar (8 p) egy egészen tisztességes muki kapcsolódott. majd hülyére vett. elmondta, hogy dec 16-án kiküldték a számlát nekünk. jó, mondom, ma is volt postás, aztán meg nem jött azzal sem az a levél, ugyan kűggyé má egy újat. őőő, mondta, a számlások azok csak hétköznap reggel nyolctól vannak, nekik kéne telefonálnom majd. de úgyis megjön majd. és hát ő műszakis.

höhö, mondtam.
jó passzban voltam, na.

sose

sose hittem volna, hogy ennyire negálom az anyukámos történetet.
nem értem, ez olyan széttárt kezekkel állós dolog.
mármint az anyukám és a nemunokázás.
de biztosan sokat gondol rá, mondja is. csak épp nem jön át.
és nekem ez fizikailag is és lelkileg is olyan, hogy egyre inkább kezdek élni a családom nélkül.
végtelenül fárasztó érzés, olyan depressziónehéz, ezért hát negálom.
kell az erősség a sok-sok bolondozós, beszélős, lelkesítős, dicsérős, odafigyelős, rendrakós, rendetlenségelviselős, mindigmásokkallevős órákhoz, napokhoz.
szúróspulcsi van.

ahh, a ma

szívósan csinálom a napokat, csak ez jut eszembe rólam.
ma bírtam írni egy levelet, tegnap bírtam kitölteni a gyedes dolgaim, tegnapelőtt majdnem befejeztem a bögrét, ajándékba, ilyenek.
a majdnem teljesen jellemző a mostani napokra. majdnem jut időm majdnem mindenre majdnem mindig éjjel.
most, hogy negyedtízkor elaludt, csak nézek, mi van. remélem, nem beteg, délelőtt is maratonit aludt. lehetséges, hogy hajnalban lesz meg ennek a böjtje, szerintem én nem szeretek négykor kelni - valami ilyesmit szűrtem le az elmúlt hónapokból.
már (majdnem) kész a tükörkeret az előszobába, már majdnem kész a kockakirakó, most az építőkockák dobozát festegetem, első réteg kész. a habtapiabécéből jelenleg az A betű tiszta már, még olyan huszonhárom betű van hátra.
ma kaptam egy tippet végre, hogy miből készítsünk inkább költségtakarékosan gyerekkarámot (igazán jó, ha van asztalosbarátod), ő meg is csinálja, mostmár csak újra el kell jutnunk a zikejába. ott egyébként múlt héten mondhatni semmit nem találtunk a keresettekből, ez jó vacak. pl a knuff irattartót sem, de legalább információt szivárogtatott a gépezet, talán januárban lesz.
amúgy meg annyi minden van, és annyira nincs semmi sem, hogy erről kilométereket lehet ide írni.

óra

most még kellene egy olyan óra, ami nem az alvásidőmből megy, de nem is a drágától, illetőleg g-től veszi el a hasznosidőt.
ezt szerintem népszavazásra bocsátom. íveket gyártok, (és ha meglesz a napi egy ilyen óra) kiállok az aluljárókba, és gyűjtök aláírásokat.
persze addigra már meglesz az egyóra, akkor meg már nem is akarom majd erre használni.
szóval csak úgy: kérem szépen.

az ér?

az ér, ha ma ettem két kanál lencsefőzeléket?
csak merthogy kell egy pofon a babonáknak is.
g éjjel negyedkettőig kukorékolt, nem éppen édesdeden, annál inkább hangosan.
de: (és ez élmény)
egyik ilyen ordibáló- és szopiköz-ben hallgatott,
mert
elmeséltem neki, tavalyilyenkor ő hol és mekkora volt, és hogyan született, meg hogy vártuk, s hogy örül(t)ünk neki mind a mai napig is. nagyon örült, és én meg nem is értem, hiszen nem értheti. kicsi. talán nem is annyira.
ma
eléggé tompák voltunk ennél az éjszakai hajcihőnél fogva, ő produkált egy hőemelkedést (nembeteg, nembeteg, mantrázom), én pedig csendben örültem a hónak, annak is, hogy az erkélyen sétáltattam g-t, annak is, hogy elkaptam a húgomat a szülinapján jókedvűen, hogy sikerült pár jó kis rugit beszereznem, hogy anyai tanácsokat adhattam m-nek a babatémában, höhö, 31. hét, de rég is volt, örültem a nagy csendességnek, hogy előttünk a szakadó hóban ma két autó ment el összesen (főváros, persze), hogy volt ma is időm havat söpörni (ajvé), hogy mindjárt kész a kockakirakó, amiről kiderítettem, hogy nem is jó egy ilyen kisgyereknek, ezért ennél egyszerűbbet kell készítsek, kilenc kockával (vagy hattal, néggyel), ilyenek
és
jó így, nehéz és boldog régi évvel a hátam mögött.
ha valamit, akkor ilyet még, sokat.

formálódik

formálódik bennem egy-két dolog.
legalábbis azt kívánom magunknak, hogy lehessek és akarjak lenni ösztönösebb, hogy külső dolgok/akármik ne tartsanak vissza illendőségi/ megfelelősségi/ hálátviszonoznikényszerülősi szubjektumok, hogy legyen meg mindhármónknak (és ezen keresztül a szűkebb-tágabb) környezetünknek) a tere lélekhez, szellemhez - a testhez hasonlóan.
fennkölten hangzik, de olyasmi, mint egy újévi fogadalom-
inkább kívánság.
kifelé is ilyet kívánok.

finoman

finoman szólva idiótaságnak tartom a szilvesztert, petárdástul, ivásostul, hajnalkettőkor pukkantgatóstul.
punk
tum
amúgy nem tudok másra gyanakodni, amiért G negyed kettőkor a nagyszobában fekve szopizva háromnegyed óra alatt (az előző ébren, általában üvöltve töltött óra után) volt képes annyira elaludni, hogy a hálóba bevive ne ébredjen nyolcadszor is újra. (amúgy mintha relé lenne a fenekében: matracrelé, mélyalvásból is sikeresen újraébredt, valahányszor akármilyen pózban megközelítette azt egy centire. argh.)
nem beszélve rólam(unk), annyira vágytam beszélgetve azurammal átmenni a jövőrébe.
hát majd jövőre.

BÁÖÚÉK!