paradicsom

jó, azért az is igaz, ahogyan g kedvenc ételeit végiggondolom, hogy van egy-kettő olyan, ami mégsem a virsli-kecsap-ubi-tészta-dolgokat erősíti.
így lehetséges, hogy ma jelentősebb ordítás nélkül, nagyjából a "paradicsomleves lesz" varázsige hatására gyerekem betrappolt a homokozásból, szó nélkül kezet mosott (értsd: nem ordított az arcmosás okán sem), majd azon vettem észre magunk, hogy míg én a főzelékem igyekszem összeütni, egyre hangosabban ordítva hallgathatom a székébe önállóan beült kölköt, úgysmithogy: "anyaaa, légyszíves kell hozni a PALADICSOMLEVESEEET!"

fogat fogért

pikáns történet, idelinkelem.
http://hvg.hu/itthon/20100327_holokauszt_chicago_bankok

jó, mi

szerintem elég jó vagyok, ha
a kb másfél év óta pásztázott gyümölcsaszalót hirtelen féláron látom megjelenni a boltban?
nem tudom, miért ragaszkodtam ahhoz, hogy minden alkalommal nyálcsorgatva szemrevételezzem a nyavajást ezen idő alatt, nagyjából nulla arányú eséllyel, hogy egyszer majd pont ilyen történik.
de hát megtörtént, most hát muszáj leszek aszalni.

mért itt és mért pont így és mért

a drága figyelmezőknek mondom.
szóval az van, hogy ezt a munkát eléggé kedvelem. ha van energiám rá, egyenesen motivál. orbitális mennyiségű sejtésem is van róla, ezzel együtt kifejezetten nehéz jól (eredményesen) csinálni.
komplex rendszer, stratégiai gondolkodásban helyezhető csak el, és mint ilyen, legalább négy embertől függ, plusz a körülményektől (nem barkochbázom, csak megérvelem, amit mondandó vagyok).
ahogy a változások zajlanak, plusz hogy nem vagyok minden nap jelen (hitted volna, hogy a mindennapos jelenlét is mennyit számít?), egyszerűen hétről-hétre emlékeztetnem kell mindenkit, hogy én az vagyok, aki, és maradok is az, nem fogadom el, ha mást gondolnak.
nem különben van ez az aláfölérendeltség, ami folyamatosan változik, egy őrület.
a pozícionálás pedig (nevezzük játszmázásnak, vagy helyezkedének) engem halálosan kimerít, munka helyett ezzel töltök sok drága órát, csorog kifelé a kezemből az a minimális maximum, amin egyébként én működöm. a bizonytalanságot pedig emellé téve: alkatilag képtelen vagyok elviselni rövid távon is.
ezt a feszültséget olvashatjátok itt manapság, lassan öt hónapja nem jutok dűlőre.
meg kellene oldanom a munkaköreim, meg a helyettem dilettáns (finoman fogalmaztam azt, hogy idióta) módon fölvett/bevett emberek és szokások kérdését, komplex rendszerbe vonva mindezt a saját vágyaimmal (mit akarok/tudok megcsinálni, hogyan hasson ez a gyerekemre, vagy épp ránk, illetőleg mi legyen a tesódologgal.)
lényegesen világosabb, egyszerűbb, és iszonyú kényelmes volna csak itthon lennem, esetleg bedolgozgatnom néhanapján, ha nagyon muszáj, de ez már most nagyjából az állásom teljes kiszaladását eredményezné a közeljövőre nézve, ami mind anyagilag, mind önérzetileg padlóra csapna.
hihetetlen világban élünk, ahol semmi és senki nem evidencia, egymás taposása, kíméletlen alátolása folyik, ebből most én több kanállal kaptam, mint amire számítottam. speciális helyzetben voltam amúgy korábban, kivételezetten jókor jó helyen, talán ez most a ló másik oldala.
viszont mind a munkakörülmények (munkaidő rugalmassága, mind a gyerekbarátság, mind a viszonylagos jóviszonyok), mind az egyéni törekvéseim (egyelőre!) azt mutatják, maradok, és kíváncsisággal vegyes összeszorított foggal figyelem és próbálom irányítani az eseményeket.
a feszültségét a dolgoknak pl ott próbálom oldani, hogy az itthondolgozást (zsigerileg is már) negálom, hátha ezzel egy kis teret nyerek. ezt az elmúlt hónapokban (szezon) nem tehettem meg - kimerítő volt. ráadásul egy éve nem mentem szabira, ez is várat magára hamarosan.
hát így vagyok ezzel, csak hogy ne legyen minden tejfel fenékig.
sajnálom, ha ez a nyünnyögés uralkodik itt, kevés a külfelület, ahová máshová le tudnám csapatni/transzformálni* az indulataim. tulajdonképpen ezért is írok ritkásan, mert ilyet minek, más meg most kevés van.
(*láblógatásokról álmodozom, egésznapos olvasás-alvás szeánszokról, a családommal való lógásról, vagy épp romantikus filmek fejembe töltéséről, nyelvtanfolyamról, és baráti összeröffenésekről még. ilyenekbe transzformálnám magam, ha.)
mondjuk az együttlógás megvolt ma, jó is volt.

már megint

lehetséges, hogy már megint ugyanazon stresszelek?
ja, nagyon is.
jönnék vissza a minden oldalról alááskált munkámba, és az utolsó egérkattintásért is meg kell harcoljak, ezt én pedig nem, vagy ha mégis, nagyon keményen kéne tegyem. minden napra jut valami szorongattató, mérgezi a gyerekemmel tölthető utolsó normális hónapokat, a családi életünket, az önbecsülésem, mindent.
nagyon haragszom, nagyon.

örghömm

hörgök-zörgök, s mily jó volna, ha mindez megmaradna a légcsövemen, s nem menne (már megint) lejjebb a tüdőfertályomra.
ilyen ez a családi vállalkozás, és még sehol semmi igazi oviba járás. most a drágám kezdte.
ja, orrszippantósdit sem vizionálnék magamnak a köv hétre, úgyhogy hess hörgésmorgásköhögés.
g(y)orsan! (amúgy gergősen)
*
ovibajárásról jut eszembe, hogy ma szépen elzarándokoltunk ama egyik kerületi oviba bejelentkezendő a hatszáz kilométeres várakozólistába. ehm.
gergő szerette, hogy van ott kisvécé, fogmosópoharak, függönyök (a klotyik előtt), meg tomaszos hátizsák (tomasziparág beszivárgott, nagyatyai közreműködéssel, én nem örül, de ez már ugye mit számít) (mint tudjuk, tomasz-szám meg gordon-szám, meg tomaszújság, ésatöbbi, vahh)
*
sikeres nap volt a mai, valahogy minden buszt elértünk (mindet rohanvást), az időpontok is majd mind megvoltak (ez aztán szó). ja, és megnéztem a vasárnap fölvett rózsaszínköd filmet (majdnem) EGYBEN (ezt úgy három éve nem űzöm már, mint tudjuk)
viszont gyanús, hogy a naptáram napról napra egyre jobban telik be, és pedig már a nyáron meg szabadságokon kellene gondolkodnom, ami helyett csak dobódnak szét a kósza ötleteim is...
hát ez a mai napi csalamádé-

szabaccság

az van, hogy kellene mennem szabaccságra.
most ez arról jutott eszembe, ahogyan a múlt hetet totál kihagytam munkahelyügyileg, és még most is jól esik csak rágondolnom is, és erről meg mindig tudom, hogy ez a jóérzés MINDIG visszaüt sajna valami ordenáré nagy holnapi feszültségben, mely gondolattól akár már most is kezdhetnék feszülni.
a júniusig betelített eseménynaptáram pedig önmagában elég a gondolatra.
csak aza gond, hogy a jelenlegi rendszerbe (plusz a fejembe) valójában nem fér be reálisan ez a dolog, nem beszélve arról a pár hétről, amit kötelezően valamikor ki kell vegyek, de az semmiképpen nem lehet akkor pont, amikor valóban megoldhatatlan nélküle.
ehhez még ma szépen hozzácsaphattam a "nem is tudom, mi lesz az ovival" mondatokat, és meg is van a feszkó, nem is kell holnapig várnom, hihi.

brühühü

a fognyűvő manócskában (végre újra kiadták, nahát, ilyet) GERGŐnek hívják a kisfiút (úgysmint Nyalókás Gergő)
egy basszust megérdemel azért.

ordít

és akkor ott vannak még ezek az új napok, a londonutániak.
tulajdonképpen nem sokban különböznek a londonelőttiektől, talán csak annyiban, hogy tudatosan negálom a munkásénem, pedig volna mit, meg sokat is, de valahogy...
igen.
valahogy itt ez a gyerek, és én csak érintőlegesen vagyok jelen vele, ha még a munkát is behozom e házimunka meg a mindigvanvalami-dolgokba.
és az mindig oda csapódik le, hogy a saját játszás után nem vagyok ott időben arra a bizonyos tízpercre, amikor továbblendíthetném a dolgait, hogy odafigyelnék rá, meg ilyenek. és olyankor kezdi a rosszalkodást (direkte azokat és úgy, amiről tudja, hogy az AZ és azt NE)
és ha szólok / teszek / stb bármit, olyankor fél perc alatt jön a sikítós, üvöltős, ugrálós, aludnimegyekes, tűnéses dühroham. meg persze a felszedett csúnyaszavak arcomba mérgeskedése.
és olyankor vagyok én, aki eszköztelen, oktalan, csupán intuitív, és néha szétrobban a fejem, ahogyan nem tudok semmit sem tenni már, hogy jobb legyen mindkettőnknek.
és néha van időm azon is töprengni, hogy ha a kétésfélévessel most ez ilyen, hát milyen meneteink lesznek majd anno a kamasszal.
és akkor tegyük hozzá, hogy érzésem szerint még én kezelem ezeket a dacdolgokat a legadekvátabban errefelé, és akkor varrjál erre gombot.
jó volna csak egy csipetnyit jobban érteni a gyerekneveléshez.

nincscím

mondja meg valaki, miért változunk mi ennyire meg?
és miért nem?

ezerhatszázadik

ez az ennyidik bejegyzés itten. juhé.
ebben egyrészt írok a hóról: olvadást! és teljes felszáradást!
írok a munkáról:
jahhaj, már megint megtaláltak. és már megint keverik az illetékességet körülöttem. amikor javadalmazás kerül szóba, arról mindenki maga domborít. amikor felelősen el kell dönteni valamit, akkor meg én vagyok (és ez a vicces, mert hát KI VAGYOK ÉN), aki egyedül válaszol, javasol, ötletel. és végül megintcsak valaki más viszi el a pálmát. ez egy igazán béna kör, ez a munka.
levelekről és magamról:
kettő hónapja toldozgatok valami választ egy emailre, de nem ment, s ma végre beugrott legalább az, hogy mért nem megy.
mondja meg valaki, miért változunk mi ennyire meg?
és miért nem?
és ezt külön is beposztolom. az ezerhatszáegyediknek.

há' hazagyött

ja, hazajöttem, nem volt piskóta négy napot 1600 kilométerre töltenem.
jó is meg rossz is meg rövid is meg hosszú is.
és akkor mire jövök haza:
* anyukám fekvőgipszben, elnyűtte a bokáját, pont miután leadta a bicaját szereltetni. négy hét.
* a drágám innentől minden este későn jön haza inkluzíve a hétvégét is.
* gergőke minden egyes nemakaromja üvöltő hisztibe torkollik, melybe most, a Nagy Kikapcsolódás (?) után még nem megyünk bele mindketten, angyali türelem, csak röhögök kínomban, de egy-egy rosszabb napon azért nagyon utálni fogok ezzel a viselkedéssel együtt élni (akarom van, nemszófogadás, melynek persze okai is vannak, de ezzel is együtt kell élni)
* nem volt akkora zökkenő azonban az el- és visszajövésem, mint az várható lehetett volna, ma pedig a mesélésemre aludt el délután, ami azért jó nagy szó nekünk.
* ma még nem kellett reggel főznöm, s ez mindig felszabadító kicsit
* van már egy mary poppinsom angolul (jippí), nem kevésbé a nick hornby about a boy-a, és még van a yes minister-sorozat harmadik szériája (remélhetőleg tényleg lejátssza a lejátszó, meg a felirat is meglesz), éééés van jellybeanem, ami persze, tudom, itthon is már, de azért ez így klassz.
*
a kettő szakmai nap pedig természetesen túl rövid volt értelmes dolgokhoz, de olyan szakmai anyag került a kezembe, mely a maga nemében asszem európaelső, és most készült, szóval egy csuda.
ja, meg ötletek, ötletek.

pala

gala- és tekercsinta.
ezek az új fogyasztási szokások nálunk (szigorúan üresen, töltelék minden neme tilos!) palacsintatéren.

irány

irány a ködös albion, csaó megszokott rohanás,
keljek fel hajnalban időben, legyen minden kellő a csomagomban, szépen röpüljön a röpülő, gergőke legyen bátor és okos, ésatöbbi ésatöbbi.
és aztán legyen már péntek, itthon alva az ágyamban, egy helyen velük.