vicces

rendkívül vicces szó az, hogy pizsama.
ezenkívül rendkívül vicces az, amikor az ember fia hátoldalát egy anyuka megrágcsálja csikizősen.
ezenkívül légpuszi, harapóspuszi és puszipuszi minden mennyiségben röpködnek manapság nálunk.
ezenkívül rengeteg ordítás hagyja el a szánkat, kisfiam oldaláról a valódi ordítás fejlesztődik a napokban, elsősorbani érzelem mögötte a fájdalom helyetti mérgesség vagy a csalódás. rettenetes hangerő is jár hozzá, a jobb fülem tovább konyul.
ezenkívül tegnap konstatáltam, hogy a hintázási tudomány (thnx to kerti bénahinta) már a múlté, újra köll tanulnia a kölöknek. én még tudok, csak épp hintaágyon kívül nincs más alkalmatosság, mely alkalmatos volna a beleférésemre.
ezenkívül tizenhárom centi hosszú a talpa a drágának, mely oda vezet, hogy lassan az egyhónapja csudajó cipőjét is növi ki. (huszas)
és így tovább.

14 hónap gyerek

kinéz
még mindig szőke, még mindig szép* (*terminológia mindenki más által használva), a mostanábani kenyérzabálások okán kicsike pocakja is van** (**ez csak vicc), ruhái 80/86-osak, a régiek egyik napról a másikra válnak kicsivé. lábazata 20-as, de gyanús, hogy az is folyton nő, reményem, hogy az őszre szánt cipőjét nem növi ki idejekorán e növendék. nőtt három foga, negyedike készül. és már látszanak is, eddig senki nem hitte el létüket.
és csudaszép a tekintete.
nagymozog
kifejezetten totyogó benyomását kelti, legritkább esetben mászik, két mászós mozdulat után már áll föl, megy, szalad. elkezdett fölmászni is, ágyra, kanapéra már megy, frászban vagyok a továbbiaktól (szék, bármi). lépcsőt már másfél hónapja mászik föl, lefelé azonban nem adekvátan közlekedik, azaz lelép, olyan hát akkor utánam az özönvíz módon, pár infarktust hozott már ezzel.
eheti ágyából való kipuffanása óta realizáltam, hogy ez más csak ilyenebb lesz, japp-
kismozog
kinyit/becsuk pattintható tubusokat, tapsol, pacsit ad, egyes kivételezetteknek integet (teljes homály fedi, kinek mikor épp), irányítottan simogat (nyilván mar és tép is), puszit ad (még van az orrnyalintásos módszer is), igazából a héten tanult meg a levegőbe cuppogni, de határozottan csak pusziadásos célokból, örül, ha felfogjuk, hogy mi kaptuk azt a levegőbe cuppantást. kövecskéket gyűjt (és minden egyebet, vááá, mert mindez a szájában is landol, ha olyanja van), minden kövecskét ki is próbál, rajzol-e. elmutogatja a vízcsobogást, a repülőzajt, a porszívót, a mosógépet, a lombsusogást.
általánosan a jobb kezét használja szívesen mindenre.
kommunikál
ezt minden mennyiségben, már nem ő a kis néma gyerekünk. elsősorban hünnyög, mutogat, (még a gyakorlatlanabbak számára is) pontosan érthetően, mit nézzünk, adjunk, csináljunk. fölhív keringőre, ha épp fogócskázni, bújócskázni van kedve. kizárt, hogy ne tudnánk meg, épp mi van vele (csak ha épp titkos tevékenységet végez, mely általában egyúttal illegális is, nyilván). a N.E.M. adekvátan működik a mindennapjainkban, még nem dackorszak, de megjelent már az arra is ezt használom, amit egyébként nagyon akarnék jelenség (vááá). az igent pár hete még tudta bólintani, de mostanra teljesen elfelejtette, hogy ez valaha ment, jelenleg széles mosollyal heeee-t mond, ha rátapintunk az igen-dolgokra. dünnyög, és időnként fütyörészik (tegnap jutott eszembe végre, kire emlékeztetebben: a waltdiznis micimackó-sorozatból az ürge, gophur füttyög pont így)
pár szó felismerhető: van külön ajaszerűség, illetőleg hívóhangom, mely csak nekem szól, haci (hapci), szisza (cica), sza (szöszi), volt a hát (háp), néha van a va (nálunk így ugatnak a kutyák)
érez
nagyon sokat és árnyaltan. rögtön föltűnnek neki a hangulatok, enyém is, apjáé is, engem már többször megvígasztalt (meglepő élmény ám), igaz olyankor is próbálkozik vígasztalással, midőn mérges vagyok rá / ezt meg is mondom. kiegyensúlyozottnak mondható az érzelmi élete, de mostanában egyre határozottabban műveli az üvöltéses hisztit, különös tekintettel a hova mehet/ hova nem témakörben. (és hogy mit kíván fogyasztani)
ébredéskor nagyon igényel engem, talán jobban is, mint elalváskor, egyre fontosabb neki olyankor a bújás, s gyakran ébred morcosan, de egy-két fogással pár perc alatt jókedvre lehet deríteni.
szereti a jólismert arcokat, egyre hamarabb oldódik fel ismeretlenek társaságában, de nem gyakran bratyizik (KIVÉTEL van: a hosszú hajú szép nénik és persze a gyerekek (kislányok, naná:)
eszik
még mindig szopizik, ha éjjel ébred, olyankor mindig, még ha ivott is, nappal pedig olyan 3-4 alkalommal, változó ideig, változó mennyiséget.
nemeszik: kismagos gyümülcsöket (nem szabad), banánt (nem szereti), borsót (főzeléknyi kiszerelésben fölfújja), tejet (még pár hónapig), vörös húsokat (ezt végülis mi sem eszünk), káposztát (szintúgy)
eszik: amit elér, ezenkívül rákattant a kenyérre, katonákban, vagy épp héjat majszolva, mindegy, fölismeri és lelkes vigyorgással nem int nemet, ha arról van szó, hogy alma, kenyér, paradicsom.
paradicsomot minden formában és bármikor bármennyit képes és hajlandó megenni. szereti a svanykás dolgokat, ellenben az édesek nem lelkesítik egyelőre.
játszik
tegnapelőtt elkezdett egy tornyot építeni, meglepett vele. persze a torony négy másodpercig állt, nyilván. egyre többször "tesz úgy", mintha, ezért vicces ez a kerti gyűjtögetéses-szájbavevős játék, ötből egyszer ugyanis fantombogyót fogyaszt.

elmúltnapok hooooossszan

saját spirális kis életem mindennapjai zajlanak, a lefestett radiátor után most a takarítgatást nyűvöm, nekem egyszerűen nem megy az egybe sokat, tehát naponta egy kis keveset csinálok, rémséges, mennyi minden van egy éve elhanyagolt lakásban-
olyasmi mint a csillármosás, mely során kibuliztam, ugyan cseréljük már le a fénylopó izzóját egy 120asra (nem baj, ha lát az ember a nappalijában) - kicserélvén derült ki, hogy az évek óta fénylopónak csúfolt méregdrága ikeás takarékos körte annyira takarékos volt, hogy a három tekercséből csupán egy világított, ez rendi tőle, de azért megkérdezhetett volna)
kalcium (újabb ikeás lámpaszerzemény) búrája gyönyörű, de recés üveg, azt is mosás alá vetettem, egy élet kell azt tisztába tenni.
mostam (tegnap) (egy darab) ablakot (de keretestül), miközben áldottjó gyermekem (nincs jobb szó) végig vonyított, miszerint én hagyjam a dagadt ruhát másra, őt vigyem föl a padlásra, ez nyilván abban a 20 percben nem teljesülhetett, imígyen
este egy klassz beszólásból megtudhattuk, hogy a nagypapai szív a földszinten ilyenkor megszakad, mert szegény gyerek, mért siratják (suttogva jegyzem csak meg : VÁÁÁÁ), biztos valami komoly baja van (ja, kérem, hisztoid alakját veszi föl éppen, lévén hogy alázatos szolgái minden nap minden alkalmának minden hö és mutat-jára mennek és csinálják, ésatöbbi (suttogok ide is egy vááát és ezzel minden rendben is van)
egyébként ennek kapcsán eszembe jutott, mily nehéz is lehet nagyszülőnek lenni, és állandóan csöndben lenni a tanácsaid meg a véleményeid helyett, meg elfogadni, hogy MINDIG MÁSKÉPP és MÁSKÉPP és NEM ÚGY CSINÁLJÁÁÁÁÁK, tisztelet mindenkinek, aki ezt (mindig) megteszi, ennélfogva mi is toleranciát gyakorlunk, csak néha kicsit elfogynak a cérnák.
cérna.... cérna, ja anyukám varrógépét is megreparáltuk (porladó műanyag dobozkupak ragszalaggal egyben tartatása-projekt), meg
elrejtettünk öt métert a tízméteres madzagdzsungelünkből az értő kezek elől (lassan járj, tovább élsz alapon)
majd ma összefutottam a húgommal a plázaintézmény kapujában, és _beszélgettünk_ és szerintem mindketten örültünk és megkönnyebbültünk, mert szerintem mindkettőnk szerint így jó, és mondta, hogy persze, véletlenül összefutottunk, mire én elkezdtem szabadkozni, hogy ááá, véletlenek nincsenek (mert tényleg nincsenek, csak max. annak tűnnek elsőre), és akkor ő rámnézett, hogy persze, mert Isten útjai kifürkészhetetlenek, és akkor én ránéztem, és röhögnöm kellett, mert éppen pont ma mondtam a (hívő) barátnőmnek a telefonba, érintve ezt a témát (is), hogy hát én nem megyek oda ezügyben a húgomhoz, nem megy, nem mehet, nem bírnám, és hogy milyen jó lenne, ha valaki közbenjárna értünk, közöttünk, velünk, és azért NAGYON durva véletlen volna PONT aznap összefutni ÍGY és OTT és AKKOR (gergővel nagyon este szökőkútnézni robogtam).
hát ezek mennek.

göthös

miután blogszerte minden második említett illető beteg, nem lepődöm meg a sorozathapcin itt a hátam megett drága párom jóvoltából, orrfújás, fájós torok, utálom, és csak azon szurkolok mélyen magamba:
1. ennek, ahogy elkezdődött legyen is gyorsan gyógyulása
2. ez, ahogyan van szépen szálljon is el g (és az én) feje(m) fölött, valahogy nincs érkezésem megejteni a betegápoló (és/vagy beteg) anya begyakorlását.

pénztáros NÉNI

ma a bankban állva (g ülve, persze) hangzott el a következő szó g szájából, valamit magyaráztam, hogy a néni ott ül az ablak mögött és bla, mire g fogta magát és széles vigyorral, nézve a (hosszúhajú, kedvesarcú, de oda nem fülelő) nénit, mondta, hogy 'néni'.
azért volt csak fura érzés, mert ugye ez a gyerek nem beszél, és ilyenkor természetesen az ember nem két füllel koncentrál oda a gyerekére, és akkor most találgathatom, TÉNYLEG ezt és TÉNYLEG mondta-e.
ehhehehhehe, szülők...

említés

végtelenül, idétlenül, rettentően béna időszervező vagyok, nyilvánvalóan magam számára is.
ez van.
aztán még van egy lefestett radiátor (perpillanat at eltelt 24 óra ellenére sem hajlandó nem ragadni)
van három (azaz 3) kinőtt és egy kinövő fog, ennek okán harmadik hisztisnemalvós nap (jó, most épp alvós, jó)
6+4 forintot befizettem közben az internetes kézalatti bizniszboltnak, tegyék el nyereségnek, a bankban is néztek rám (volna, ha nem pont az az igazán fura lett volna ott a pénztárban, aki leszúrt, hogy a négy rubrikás papírkájukat máskor asssztán tölcsem ki, jó, mondtam, szerencsére úgysem jövök többet, gondoltam)
most hófelhők, a negyedik eheti tervezett programnak is vége - nélkülem.
voltunk fülészeten, asszem örültem volna, ha csak annyit mondanak, kis gyulladás, egyem ezt és fújjam azt, és két hét múlva kontroll, de nem, októberben audiológiai vizsgálat, meg hogy hát vannak ilyen emberek, akiknek dübög a füle és túlérzékeny és mit is gondoltam.

tudom ány(os)

hát majd kíváncsi leszek gergőidejű akkori önmagamra, midőn rettentőmód elkezd beszélni (és kérdezni), addig viszont egyértelműen élvezem, ahogyan és ahányszor elmesél dolgokat.
volt ez így a repülővel (nagy-nagy = naaa-naa és a fölemelt kéz), melyhez hozzátette még a ssssss-t.
minden közelben elhaladó teherautóról is beszélnünk kell egy sort.
vagy a nem-nem (hö-hööö, az általam bevezetett mi-ré hangzással), illetőleg a dünnyögéseink, esetenként a fütyörészésünk (élethű) utánozgatása.
és akkor most van a szökőkút.
ebben a közeli műintézményben elhelyeztek (mint afféle egyetlen épeszű világraszóló jó ötlet) egy szökőkutat, mely bizonyíthatóan minden gyerek szórakozása (így kerül g a képbe). hát egyik nap ott találkoztunk blogbarátokkal, akkor látta g ezt az izét először. meséltem neki utána, odaáig jutottunk, hogy ssssssss.
aztán most valamelyik nap két bankozás között odamentünk, néztük.
aztán itthon elmeséltem, mit láttunk, és akkor ő meg visszamesélte, nem is kértem. (azóta kérem)
valami olyasmi, hogy g, meséld el a szökőkutat! rámnéz, elvigyorodik, keze lent mutatja, víz, sssss, mondja, aztán keze kicsit föllendül (még nem bírja igazán fölemelni ilyenkor), és le, sszccsssss, és nevet. ez amúgy azt jelenti, hogy van a sok kis vízcsobogás, aztán jön egy nagy sugár messze magasra, ami fönt van, sustorog, aztán hirtelen visszacsobban nagyon, és az, na az a netovább.
hát pápát nem integet továbbra sem, de ezzel együtt már ez végképp nem zavar.
ehhehehehhe.

mitisír

mitisírhatnék a mai napnak emlékére. mondjuk a szakadó, hulló, pofátlanul nedves esőt.
ez úgy elmond mindent, gergővel ma mindketten a túlélésre játszottunk.
este még megvolt a szekrényajtó gyerekujjra csukása, majd vállveregetés idióta anyukának és a hálaadás felfelé, miszerint törés nincs.
és törvényszerűen (igazából intuitív lottóznom kéne) jött a tíz (vagyhány) nap ótai első éjjeli ébredés, pedig kezdett lankadni a talponéberségem pont, hogy így elkapattak. (okok lehetnek: jobbfölsőegyes érkezése és/plusz zöldborsó keveredett az uzsivacsihoz és/plusz nem dugtuk ki az orrunkat sem ebben a pocsékidőben)

hümm, hümm, hümm

félreérthetőségem áldozata lettem.
nyilván magyarázkodásnak tűnhetett, amikor értekeztem a képeimről, ennek előzményeként gergőről, miszerint blabla, és akkor hogy csak ő van, én meg sehol.
a képeimről értekezni számomra rém vicces volt, jókat röhögtem közben magamon, meg hogy ez tényleg vicces, mennyire idióta ötlet volt fejjel le lógva fotózkodni egy zsizsikkel-
hogy ő van én meg sehol, hát ez néha tényleg teljesen így van, talán egyre kevésbé, de igazából nem is tudom. az anyukasággal ez nálam -úgy tűnik- együtt jár, ez a háttérbe szorulás, de annyi minden adás-kapás van ebben, hogy semmiképpen sem érzem úgy, hogy valami túlzásban élnék.
nem vesztem el, csak időnként úgy mennek a dolgok, hogy velem épp a fiam történik igazán, leírhatóan. azok a hosszabb lélegzetű gondolatok, amiken töprengek egyes szabad negyedóráimban (és most már -tényleg- vannak ilyenek), azok nem negyedórás dolgok.
pölö sok-sok hete fogalmazgatom, ízlelgetem az anyaságom történetét, érzéseit, úgy érzem, le kellene írnom, mert jó lesz majd sokára újraolvasnom, csak a szavak olyan profának, annyira levetkőztetnek, vagy éppen annyira eltakarnak.
ilyen ez a blog is. néha nem írom ide, és nagyon nem vagyok sehol, vagy csak éppen felpofoz egy magány, de nem mert valósan magányos lennék, csak épp az érzés tudod, meg az elégedetlenség, az is.
aztán van, hogy néha meg ideírok, és nem az jön ki belőle, ami a lényeg, hogy itt tényleg rendben megy a legtöbb dolog, amiért meg hálás vagyok.
de persze elsősorban erre való egy blog, egy napló, hogy ideventillálja az érzéseket, semmiképp sem objektívum.
ehheheehe, jó ez így, hogy így figyeltek rám, jól esik.

csikkmakk

ma a jános-hegyen a sok bicajon meg a három kutyákon kívül igazából csikkek és makkok (no meg persze a kavicsok, kövek és aszfaltzúzalékok) voltak érdekesek. ja meg a bicajok slagozása.
a kutya, mely a közelünkbe ért, rém kedves volt: kompenzálandó a gergőtől kapott pofon(ká)ért megelégedett az általam alkövetett simikkel. szimpatikus eb. a mozgásainkat pedig majd még finomítjuk.
én meg (mert hát én is fontos vagyok :) szeretek sétálni a jános-hegyen, tízpercet is, meg napokat is, mindegy. még a fájós csomós torok sem tart vissza ilyenektől. pedig csuda hideg volt ma odafönt.
*
és én még ma lemostam három rovábbi radiátort is, ami különösképpen megelégedettséggel tölt el.

kanalaz

ja, ma elkövetelte a kanalát és megette maga a papit.
képek holnapvagymikor.
én meg lemostam egy radiátort. szerintem ő nagyobbat lépett.

itálija

már megint a napsütöttetoszkánát olvasom, és már megint azon morfondírozok, hogy lehet valaki ennyire szemét mázlista, hogy simán megvegyen és felújítson egy toszkán villaházat, majd írjon erről egy közepes stílusú könyvet, mellyel behozza a költségek jelentős részét.
ha ezt a gondolatot eltávolítom akarattal magamtól (azaz: erősen akarok nem irigykedni), már csak az odavágyódással kell megküszködnöm, ami aztán rendszeresen térképek és útikönyvek böngészésébe fullad.
mindazonáltal tényleg olvasom, és tulajdonképpen jól is esik a könyv, ügyes pótléka az odautazásnak.
egyelőre-

van képem?

természetesen nem a magam elásása az áhított cél képügyileg, midőn arról beszélek, éppen elég szép ez a gyerek, s nem kellek már én is mellé a képre (ehhehehhehe, de ha egyszer tényleg szép és elég is?)
egyszerűen két dolog van.
az egyik globális: én magamról írok, elég jó kép ez rólam, bánnám, ha szembejőve az uccán egy kellemetlen olvasóm (nyilván van ilyen, mindenkinek van ilyenje) megemlítené, hogy jé, hát te vagy, vagy épp, hogy na nehogymár, ezt írtad? mindkettőt kerülöm.
hát ezt a sokkot ugye senki sem akarhatja.

a másik dolog sokkal fontosabb.
azok a tegnapi képek például rém viccesre sikerültek, én magam fejjel lefelé lógva a díványról fotóztam, valamiért azt gondoltam, így sikerülhet majd gyermekemmel közösen szerepelnünk a végterméken. sikerült is, mind az ötön látszódunk. egy életlen lett, és látszik rajta a negyed fejem. egy tűéles, azon mindkettőnk füle és haja látszik, szépen megfigyelhető, MENNYIRE szőke ő. a többi háromból kettőn pislogunk és bandzsítunk és beszélünk, az utolsón (melyről bevágtam végül őt) az orrlyukam látszik elsősorban belőlem.
ezt a szériát nem indítom tehát a sajtófotó versenyen, sőt.

majd megkérem a hitesuram, legyenmár olyankedves, kattintson végre rólunk.
talán majd pont holnap, amikor hátha kimegyünk a maratoni bicajversenyre.

fél arc

egy fél arc került rá gergőből a fotóra, én is rajta voltam, de több okból is levágtam most magam, én minek, amikor itt van ez a csodanagy fiúcska. a félarcság amúgy a hihetetlen fotós tehetségemnek köszönhető, csak azon ügyködtem, hogy legalább megközelítőleg legyen egy normális közös képünk a gyermekemmel. hát, izé.

amúgy egy éppenhogyi szeletke látszik az elkészült fellépőből, ikea rá sem ismerne, olyan lett. itt pölö egészen passzentos a bútorokkal, jó látni.

türelemtürelem

ma utálatos türelmetlen anyukát játszottam abban a pár órában, ami fönnmaradt délutánig a főzéstakarításmosogatás után, utáltam magam, de utáltam egyúttal azt is (ma ez így volt, máskor valahogy nem így van így), ahogyan gyermekem dacosan minden mozdulatával szétszed (elsősorban most a rongyszőnyegek az áldozatok, tudod, a kilógó kis rongyvégek, amik _annyira_ izgalmasan lógnak ki) és szájba vesz (ezért muszáj háromnaponta minimum takarítanom, őrület, igazából lehetne óránként is, ha jobban meggondolom), és nem jön oda (gyakorlatilag az egyetlen felszólítás, melyre NEM reagál, a gyere, mert minden egyébre -teszem föl: 'hozd ide azt a zoknit, tudod, anya ágya mellől és tedd be a fiókba, majd told be'- például igen pontosan követve az egyszeri sort, igen...) (medve anyám, ki ez a gyerek).
egy szómintszáz, jó, hogy aztán fölülkerekedve a kuporognék egy sarokban egy jó könyvvel és lepasszolom bárkinek a kölköt közben-hangulatomon engedtem a rábeszélésemnek, és elmentem találkozni ismerős anyukával és gyerekkel (n és b), s hagytam felfedeztetni velünk az anyukámék háza előtt lévő játszót a gergő-szájz berendezéssel (rögtön meg is szerette a gyerekem a csúszdázást), egy szómintszáz: én idióta, aki hagytam magam által a magam kedvét aláásni, és én okos, hogy mégse hagytam teljesen.
de azért holnap kedvesanyuka akarok lenni, nem egy mumus, a (szó)vicc kedvéért: inkább mamus legyek.

háá-háá-háá

hápci.
gergő olvasatában ez már régóta vicces.
ma este nézett rám csibészül, majd várakozóan mondta: haci!
szerintem tud, ha akar, beszélni is (erős túlzás, érted), csak egyszerűbb a tagolt ee--eee-e--eeee (ööö-ö-öööö-öö-ö)-nyelven kommunikálnia, úgyis értem.

jó azért az is

jó, azért az is igaz, hogy a délelőtti kétórás csendben gyakran sikerül valami értelmeset kezdenem magammal, tegnap varrtam, ma meg vasaltam.
kellene még smirgliznem, pácolnom meg lakkoznom újabb darabokat, melyekkel épp bajban vagyok, mertmivelhogy a knuffok vannak soron, és nem tudom, egy-egy ilyen irattartót hogyan arányítsam a pácolás-lakkozást tekintve.
azaz. fessem-e a belsejét is, avagy hagyjam a csudába. mert ugye, ahová egy csepp pác került, azt már ugye lakkozni is kell, lévén a pác maszatolóképessége óriási.
hát ezen most akkor momrfondírozok egyet, miközben aludni megyek.

pö hát

csak úgy teoretikusan. ha egyszer a hápból megy a há(t), és külön megy a pö, pö, pppö is, vajon megy-e majd a HÁP is végre?
*
a tropára rángatott zenélőizé rendkívül viccesen viselkedik g szerint: a középső zsinóron lógó karikát rángatva jelenleg a zene már nem hajlandó érkezni (hallelujaámen), ellenben hangos zzzzrrriiii-vel visszaugrik a helyére föl, mint a megrántott roló. gergőnek ez kivételesen viccesnek tűnik, rengeteget hahotázik rajta. húz-röhög-húz-röhög. sokat.
*
mint ahogy tele szájjal röhög a hatalmas hapcikon, amiket a parlagfűszezonnak és a kúszó szeptemberi hidegeknek köszönthetünk otthonunkban.
szeretem nézni a szemét, ilyenkor is. valami csibészdolog fénylik ilyenkor benne, jó.

alvás

pár éjjele úgy zajlunk, hogy alvás van. olyan háromnegyed tízre elalszik teljesen, és egészen olyan hatig alszik (ahogy ezt leírom, már tuti, hogy nem így lesz ezentúl, sebaj).
ez a dolog, persze, minden szülő (és kedvtelésből tanácsadó / harmincéve kisgyerekes, ma csak a szépre emlékező / kivételes gyereket nevelő) álma, voltaképpen jó is, csupán azt a szépséghibát volna jó korrigálni, hogy a hatos keléssel jár ugyebár a tízórára előrehozni kényszerülő "nagy délutáni alvás" (nda) is.
időtartamban annyi, csak éppen a nap elején aludni a napközepit semmiképpen sem praktikus, miután hatra legkésőbb olyan ordítósan fáradt lesz a gyermek (én nemkülönben), hogy muszáj altatni. és az meg tényleg milyen már.
most tehát akkor tovább várjuk a normalitást, mely idővel csak beköszönt egyszer majd.
addig pedig semmilyen találkozót nem merek bevállalni, majd csak ha nyugdíjas leszek, ehhehehhhehe, lévén hogy tényleg minden napom tényleg mindig másképp alakul.
jelenleg ezt érzem gáznak.
s miután az éjszakai fölpattogás miatt is csak morogtam, lázadni meg nem lázadtam, szerintem ezt is kitürelmezem.

b

ja, pénteken meg még itt volt b, pocakban hozott j-t, még van olyan három hete a gyerektelen életből, tiszta vicc visszagondolni az akkori magamra ennek okán, mennyire nem sejtettem én sem semmit, ehhehehhhehe.
b-vel amúgy bármikor tök jó találkozni.

munkásnap

ma munka volt, ezerrel.
holnap gergőnap lesz, úgy tervezem.
a mai főzmosvarrteregetsütfellépőtlakkoz (végre kész) után igazi felüdülés lesz mindkettőnknek.
abban a fél órában, melyet kinn töltöttem gyermekemmel, számot adott az igazi csibészség mibenlétéről, legvalóját adta amúgy: mindent a szájába vett, a gazt, a követ, a földet, a rohadtlevelet, mely utolsónál már nagyon elegem lett, mivelhogy a szájából kellett a törmeléket kikotornom, persze félsikerrel, morogtam, csúnyán néztem, erre ő előszedte azt a kisangyalmosolyát, meg a jajanya, ezinkábbvicces nézését, röhögött rám fölnézve: ez inkább buli, anya, nevess te is.
muszáj volt röhögve megzabálnom.

jöttünkmentünk

természetesen a szépen alakuló éjszakai aludjunkok ilyenkor, midőn rákosakármire készülünk időpontra odaérni, nohát ezek, mint olyan elillannak egy pillanat alatt, s lesz belőlük egy félháromtól terjengő három óra, mely alatt gyermekünk nem és nem és nem bír / tud / akar aludni.
eléggé fárasztó az ilyen, mint olyan.
majd eléggé kínos a fogorvost hívni, hogy akkor még a dugóban volnánk, mert persze dugó is van, helyesebben manapság CSAK dugó van, és kettő (2, due, two, zwei, dva) óra alatt szépen oda is értünk, medve anyám! mondaná topi mackó.
két fog fúr, többi oké, pfuhh.
innen pedig szééépen elbumliztunk a félvidéki városkában lakó fodrászomhoz és szééépen megejtettük az évi egyszeri andalgóhajnyiratkozást, nem vagyok egy vérbeli díva, és talán nem kell mondani, hogy a szolgáltatóimat is költöztethetném közelebbre.
viszont a kedvencszolgáltatóknál jár aza abónusz, ahogyan nem tud visszaadni, ezért inkább fizessek kevesebbet, meg a másik, aki lenyirbálja a kisfiam angyalhaját, aki ettől persze eszméletlenül kisfiú lesz persze.
itthon még lakkoztam a pácot kicsit, aztán elköltöttem a különféle szolgáltatókra a gyedemet, vettem pelust, és azzal tényleg el is fogyott, majd (egyetlen egyszer) ölben utaztatva hazahoztuk a gyerekünket, ki ezt a momentumot hüledező hhhőőő-kkel kommentálta. tetszett neki nagyon, hogy végre nem csak kamionponyvákat, háztetőket és facsúcsokat lát, meg az eget, hanem az uccát is az autóból.

elment

hétvége meg elmenni látszik mellettem, úgy rohant, hogy észrevétlen volt a számomra a léte.
főzmosvasal mellé volt tegnap az ikeázás: VOLT 7 (hetes) darab knuff irattartó (péntek este a gépükben 22 darabot vallottak be), mi elhoztuk ezeket, juhhé, a dolog jó.
az esti déditlátogatásig gyakorlatilag nem emlékszem, volt-e délután - valami biztos volt.
a ma annyira hasonló volt, hogy minek leírni.
mondjuk az egy jó nap, amikor mindhárman itthon vagyunk, így, ilyen együtt, még olyan kicsi idő is akadt, amikor a kis lépcsőt kicsit lakkozhattam, szóval ez ilyen.
a hétfő meg olyan lesz, hogy a fél világot bejárjuk. jó volna már utána és itthon lenni.

mivanmár

egy szó mint száz, természetesen pénteken minden addigi szokást és tervet felrúgva gergelyem hatkor kelt, mitől kicsit ingott a dolog, mármint a városba rándulás, de kitartottam, teendőkön, rendrakáson és megjegyzéseken át (mire jók a házi bébiszitterek- előnyök / hátrányok), és még a tízórás buszt is elértem, futva.
futva, melytől még ma is éktelenül fáj a sarkamtalpam, de legalább kezdem racionalizálni, hogy ennyi kilóval élni TÉNYLEG sok. miközben futottam, azt számolgattam, mikor futottam utoljára.
nagyon régen.
a gellért térre a busz végtelen kurflival jut el, csak röhögtem, onnan gyalog pedig én jutottam el végtelen kalandosan a fővámra. akkora lyukak éktelenkednek mindenhol, az alsórakpartok sehol, munkások parizereznek a szabaccsághíd peremén, dobog a láb a farostlemezem, amely alatt és a duna fölött nem tudni, pontosan mi és mennyi van.
egészen a lónyaiig kalandoztam, de annyi minden volt oda-vissza, hogy csak lelkesen idevetek ezt-azt.
lett fénykép a fogsoromról, szép széles mosolyom van.
találtam a5ös befűzőmappát, olyat, amilyen kellett, egy olyan helyen, amit én évtizedek óta vágyom. újfüzet- (és jókönyv-) fetisiszta lévén minden félévben kell egy ilyen csak bemegyek "nézelődni"-élmény, de itt kedvesen szóba elegyedtek velem, akartak segíteni (kár, hogy nem volt mit), örültek nekem, vagy mi. ajánlom. vámház körút 7 vagy inkább 11 (ott a klapka környékén, ehhehehhhe, írhatnám dobozfedélre filccel,az volna csak az áthallás)
a vasedény ennek egyébként az ellentéte, ott én kérek elnézést, hogy bemerészkedvén kérdezném, mennyi az ár, meg ha nincs is ráírva a kedvezmény százaléka (40), szinte leszidnak, hogy pofát vágok, amikor a kiscsaj ki akarja számoltatni velem a 40 %-át a leírt árnak. MINEK számolnám ki a kedvezmény összegét, ha a nemkedvezményt fizetem ki. nem nem nem érti, zsuzsika néni, mennyi a 40 %-a a hmmmhmmmhmmnek?
anyaaaaa! egy darab nő volt ott mégis, aki még el is jött velem megnézni, hátha van kerámialapos tefálserpenyő ócsón, de attól még nem volt, kár.
és persze a csarnok, én oda gyerekkorom óta járok, és én ott tudom, a szeméből, ki ver (majd) át, és ahol nekem bármikor jó lenni-
rohanván haza firenzéről olvastam, és azt gondoltam, néha szívesen rándulok be a városba, de az eszem ágában sincs a gondolat, hogy rendszeresen ez jó volna nekem.
hát ez van.

könyör

ma könyörtelenül takarítottam, főztem, mostam, teregettem, majd tovább feszítvén a húrt polcot festettem és fellépőt (ezzel párhuzamosan márványasztalt, kezet és teraszt) pácoltam.
holnap jön egy fogröggöny, meg valamikor le is lakkozom egészségeslakkal a lépcsőkét.
ja, megyek piacra is.
helló, város, jövök.

keratívkodásosdiság

azért valójában jó dolog -ha csak félórára is- gyermekkori énem gondolatát bizonyítva látni, miközben teszem: a favésés CSUDACSUDACSUDAJÓ dolog.
még ha a lefaragandó él nem is akar a csudának sem egyenletesen lefaragódni.
következő fejezetünkben a smirglizés befejezése és a pácolás mesélünk majd.
az elejéről például fontosnak tartom megjegyezni, hogy nem, nem az összes faport tüdőztem le, a nagyrészét inkább a bőrömre tapasztottam.
na, mondom, félprofesszionalista vagyok.

1111.

hétfőn beírtam ide az egyezer-egyszáztizenegyedik beírást.
klassz.
azóta össze-vissza vagyok meg nem vagyok, kíváncsi vagyok, vajon ennek a metódusnak lesz-e valami megnyugtató, normális vége, vagy folytatása, vagy hogy is fejezzem ki, amit gondolok.
állandóan behozom magam, de ez valahogy kevés.
még akkor is, ha a fürdőszoba ablakára jó ránézni (a gitt még mindig puha, a szemét), de például sokkal jobb lett volna kicserélni normális hőszigeteltre az egészet, ahogy van.
meg persze jó, hogy lecsiszolgattam meg lefestegettem kétszer az ablakok hibáit itt a szobában, de jobb lett volna lásd mint fent.
valahogy úgy, hogy kezdem megunni az iderakom-odarakom, akkor most ideiglenesen megcsinálom, de majd holnap / egyszer / majd átpakolom, helyére teszem, elkészítem, akármi-dolgokat.
legyen akkor véglegesen megcsinálva, elkészítve, rendbe rakva.
az összevisszaságot fokozta az a vaklármának bizonyuló történés, miszerint azt gondoltam, tán egy kistestvér van készülőben nálunk, mely gondolat sokadjára szétesésbe kergetett.
természetesen és magától értetődően annyira jó élmény ez a gyerekesdi, a szülés, és a többi, melyhez társul a vágy is, hogy kell még gyermek, mert az úgy jó, mégis
mégis
bármelyik szempontot vettem elő (vettük elő is), hogy na, abból jó volna-e most, valahogy az derült ki, hogy nem örülnénk eleve. csak mondjuk második-harmadikra, rábeszélésre.
és ha egyszer gergőnek járt az eleve és az elsőre örülés és várás, akkor a másodiknak is ugyanígy kell járjon.
de gergőnek jár még egy idő így, csak egyedül velünk, megtanulni, megélni dolgokat, teljes figyelem és nekiadás. legfőképpen ez fájt volna.
de az az első négy-hat hónap is, ami annyira nehéz és próbáló volt, az most még nem esne nekem / nekünk se jól, ami egy kisbabával érkezik. lassan két éve, hogy nem alszom végig az éjjeleket, igaz, illúzióim nincsenek, hogy mostanában sok átalvós lesz majd, de a minősége más már ennek a night shiftnek, mint annak a szigorú brutális szolgálatnak. és a drága is elejtett egy teljesen érthető mondatot arról, ahogyan ő fáradtabb még annál, semhogy az elejéről kezdjük éppen most.
ja, arról nem beszélve, hogy fizikailag én tényleg lestrapálódtam, fel csak a kilók pattantak, minden más lefelé ment, hehehe, ha volna ezen kedvem nevetgélni.
egy szó, mint száz, ezen alkalommal megkönnyebbülés volt nem gyereket várni, pedig a terv kész, a távoli vágy is, és várjuk azt ahogyan "mindennek megvan az ideje".

még mindig mármegint napló

kettő.
kettő fog, igyekszünk.
igyekszünk beérni ama pomogácsfiút :)
ez a második négyszeri éjjeli keléssel járt számunkra, esetleg lehetett még több is, én ennyire voltam kalibrálva. reggel aztán föltűnt a fogsokasodás.
édes volt, ahogyan ezért megdicsértem.

mármegint napló

szét-, majd összepakolni a festékeimet, ecseteimet, kalapácsomat, szög- és csavarkadobozkáinkat, egyebeket egészen jól esett, egészen jól.
szanaszét egy-egy sarokban, dobozban száműzve éltek eddig, most négy dobozva rendezve kuksolnak várva a végső helyretételre. erre egyébként még egy kicsit várniuk kell, lévén, hogy az ablakprojektet követően van még tervem, mit smirglizek, pácolok, tisztítok, festek, lakkozok sürgősen.
na, kíváncsi vagyok.
ja, a gitt -szemét módon- nem akar rendesen száradni, egyelőre jelentős az utálom-faktor, ha rágondolok. nem utolsó sorban, míg rá nem jövök, mért teszi ezt, hát nem vállalok ablaküvegezést másnál.