az úgy volt

és akkor itt volt kedden az irtó, irtott (egy pöff fehér por). azóta szegények az örök vadászmezőkön zúgolódnak. alapvetően jogosan, mert még mindig ők a fontosabbak, ha el kell számolni. de mivel darazsak (és talán valami más is), és mégiscsak itt lakunk, hát marad ez a helyzet. leginkább annak a reménye miatt, hogy jövőre csak kicseréljük végre az ablakokat, és akkor nem lenne annyira praktikus darázsfészekkel hadakozni... mondjuk a kb. 30 poloska nem fájt másnap, amikor hullákat sepertem.

aznap szabin voltam, ami a hómofisz tekintetében vicces, főleg úgy, hogy a főnököm felhívott, bent vagyok-e az irodában (valami kellett). utólag azért még röhögcsélek ezen, mert valójában miért ne lehetnék a szabimon az irodában, ha egyszer munkában itthon vagyok?

szerdán éjjel-nappal dolgoztam, aztán a maradék két nap éjjel, mert mostanra sikerült kikerítenem az új felhívást, és azzal mindig sokkal több a teendő, mint előre gondolnám. és az utolsó két napon a világ másik végén képződtem (tök megérte, végre, nagyon jó volt minden szempontból), és úgy elfáradtam, mint a kutya. ritka, hogy a Margit-szigeten végigsétálgassak, ezt most két nap alatt kétésfélszer megtettem, aztán pénteken este még bementem postázni, aztán beültem a klubba, aztán hazavergődtem. és valahogy nagyon elfáradtam :)

a péntek reggelt meg fülészeten kezdtem, valahol el kell kezdeni, majd megyek hallásvizsgálatra is nemsokára, aztán szépen lassan aprítom a bajaim. csakazértis.

ezaz

pénteken g színháza alatt végre mi is járkáltunk - esti Budapest, szevasz. étterembe ültünk be, csak úgy, vagyis ki, mert jó idő volt. és jó volt dumálni is

aztán másnap valahogy valami jött, valami betegség (de mi?) fájt a vesém körül, de őszintén ötletem sincs, hogy pontosan mi fájt. ez elfájogatott még éjjel is, aztán vasárnap szép lassan elmúlt. ezúton szeretnék gratulálni magamnak és életemnek. egyúttal jelzem magamnak és életemnek, hogy rám férne már egy nagyobb kivizsgálás, de mondjuk hol kezdjem, ahol mindent kivizsgálnak. és mi mindent. vagyishogy hol kezdjem. jó volna egy jó háziorvos, de ez szerintem nincs meg, így tanakodás van. meg pénteken fülészet. legalább ennyi.

kedv a hatvanhoz

szombaton megvolt a hatvanas évforduló, még mindig az volt a legjobb benne, ami előtte is legjobb volt, hogy azért a 60 együtt töltött év, na az nem semmi. gondolatra, súlyra és eredményre sem.

kedvet úgy csináltam hozzá, hogy szépen bevitettem magam a karatekörrel Budafokra, és egy nagy gyalogkörrel elmentem előválasztani, piacra, majd hegyre fel. Budafoknak ezt a részét 40 éve lépkedem, ez az a kör (ellentétben a múlthetivel), amit bármikor megteszek bármilyen időjárásban, kedvvel és állapotban. vicces, ahogy megyek a járdán a PéterPálban és minden szeglet emlékeket sugdos. most nem elérzékenyülős volt amúgy a séta, sokkal inkább bevésős, átgondolós, számolgatós, mennyi jelentős esemény történt ott.

onnan mondjuk nem volt sétagalopp, ha élhetek a rossz szóviccel, miután a készülés pont kitöltötte az otthoni egy órát, majd egész estig vendég voltunk. egyúttal itt helyezem el, hogy azért nagy szerencse, hogy 60. évfordulók hatvanévente vannak csak.

holnap 60

holnap egy 60. házassági évfordulót ünneplünk. csodás dolog a házasság, meg az évforduló is, mégis oly nagyon nem vonzó egy felfutó esetszámos járványhullámban pár oltatlan és sok mindenhonnan érkező ismeretlennel órákig egy helyiségbe zárva lenni maszk nélkül. és vicces, de pl. az elmúlt 2 évben az ünneplőnek használható ruháimat is elfeledtem... szóval van hová feltornászni a kedvet holnap indulásig :)

darázsfészek

a tavalyi hangyavész után idén minden egyes nap hálás voltam az állattalanságunkért.

aztán pár napja-hete figyelem, milyen lelkesen repkednek a darázs? vadméh? egyedek az ablak körül, bele a redőnydobozba. most akkor az a sejtés, hogy ott laknak. nem merjük kinyitni. ki nyit ki ilyet?

(az ilyet azt jelenti, hogy ezek a régi redőnydobozok befelé nyílnak a lakásba, elszeparálhatatlanul. az ablak alatt radiátor van, plusz a telepakolt óriásasztalom, és egy túlzsúfolt szobarész. a további redőnyök, amik az erkélyre nyíló ablakokban vannak, nem működnek, cserére érettek.)

semmilyen egyszerű megoldással nem kecsegtet az ügy.

időnként vágyom arra, hogy ennél kicsit nyugisabb legyen az élet, de persze mindig azzal a hálával, hogy jó ez így, csak pont ez most ne lenne.

idő, idő

akármennyire is érzem egy-egy hétvége után, hogy akkor most a nyakamba szakadtak a tennivalók, egyszerűen nem vagyok képes minden hétvégém végigmelózni. annyi munkára és házimunkára elhasznált idő van mögöttem, hogy azt is meg kell tanulnom valaha, milyen az, amikor vége a munkaidőnek, és megillet a pihenés. ezt egyébként egy többnyire sztahanovista környezetben egyáltalán nem könnyű megejteni, noha mindenki (egy-két kivétellel) maximálisan így teszi az életét errefelé.

szívesen nézek filmet pl. vagy olvasok. de az elmúlt fél-egy évben talán ha 2-2 új dolgot néztem meg/olvastam el egészben. sorozatra már rá se nézek. egyszerűen random van időm, többnyire este, és ez a lakás így már nem szolgálja ki az igényeim. mire megérkezem a pihenő fázisba, addigra egy, közös helyiség áll rendelkezésemre úgy háromnegyed órán át, és az nem egy filmidő. jó volna rendezni ezeket a soraimat, de valójában a többedik műszakok mindig elmossák ezt a késztetésem, a kitartás helyett inkább csak álmodozom.

munkafront

most éppen úgy egy órányi teendő vár rám még, szerintem béndzsa volnék, mert az inkább lenne alvás.

holnap a nagy megbeszélés helyett lennék inkább elmerülő a megoldandó dolgaimban, nehéz rávennem magam az extrovertált lelkesítő szerepre.

vagy sétálnék napsütéses erdőben. vagy elolvasnám azt a Spiró-könyvet, a legújabbat. a címe miatt vettem meg.

FBvilág

na, mikor ma nem működött a fészbúk, hány milliárdan gondolták velem együtt, hogy kiírom a... ja, nem.

én egyébként még a szombati képeket nézegettem volna meg, lájkolták-e szorgalmasan - művilág műkommunikációja, na.

ma hajnalban

ma hajnalban felcsattogni a Halászbástyára a napfelkeltét megtekinteni - na ez valami.

a mosolyom az első, 5 óra előtti, még sötétben készült képen nem annyira őszinte (helyesebben a felelős agyközpontom még messze aludt, de valahogy megjött a "végére" (ezt nevezzük 6:23-as képnek). helyes kis csapat voltunk a helyes nagy csapaton belül, ez jó volt. 

ja, és a délelőtti alvás is helyénvaló volt.