sivatag

azt is megtudhattam, hogy "márpedig, aki keresztülnyargal a sivatagon, annak nem lehet tiszta a lelkiismerete."
fontos információ, ezeken mindig röhögnöm kell.

áhh, az a vicces

az, hogy tényleg nincs semmi, na, ez engem is meglep.
ma megint egész nap egyedül voltam, tévékapcsolgatás, mosogatás, semmi, így is mondhatnám-
most viszont a terenszhill meg a badszpenszer, VÉGRE.
olvasom a régimódit, amiben meg az a vicces, hogy a könyv -noha százszor izgalmasabb és érdekesebb- a filmnél százszor követhetetlenebb. vagyishogy oly bonyolult, hogy mikor kiről mit mond, hogy kábé negyven (akárhonnan kezdett) oldal után belefáradtam.
szerintem terenszék miatt ki fog menni a fejemből a régimódi felvétele. vagyis a videjóindítás.
kíváncsi vagyok, a sok mindenféle elfelejtés és tologatás után vajon erre megy-e a koncentráció.
nemigen van bennem most rendes hajtóerő.
majd még jövök.

idén.
*
ps. babot esznek, hehehehe.

hangulat

miután minden nap marad úgy tíz-tizenöt percünk, mikor bámulni is tudjuk, s éppen nem karácsonyi ebéd-vacsora-uzsonna-negyedóra zajlik (noha roppant finomakat eszünk ilyenkor), s még a szemem sem ragad le (tizenegy óra alvás! után), olyankor kis száncsengők csilingelnek és a karácsony szelleme meglátogat. a lelki tartalmak most nem túl mélyek, de lesznek nyugisabb napok is.
a horgolt csillagocskák a nagynéni művei, ő egyébként egy zseni, az ajándékozást illetően mindenképpen. így milyen kínos holnap a névnapjára csokit vinni, mégoly finomat is. még töprengek.

minden karácsony más, minden karácsony jó, és minden karácsony nehéz: ezt állapítottam meg.
egyszer kellene erről is írnom.

ilyen lett fejjel

mindenesetre jókat kacagott az érintett, mikor megkapta. és még a többiek is.

lóti-futi

ez van, munkanap.

minden enyhe jele a várandósságnak pipa. időnként leterít az álom, hirtelen egyik étel sem tűnik ehetőnek, pizza (bruschetta ma, nyamm!) viszont jöhet, lehetőleg mellé uborka, idétlen gondolatok, estébé. popsikenőcsről egyelőre nincs mit írnom, most a háromhónapig csak arra törekszünk, minél kevesebben tudják meg, nem szeretnék kérdésbombákat kapni.

ráérünk még arra.

mostan pedig hazaszalado(un)k, mert ama kézbáb feje ma estig még el kell, készüljön, ha törik, ha szakad. rémséges kínlódásom (najó, vicc) produktumáról felteszek majd ide egy képet, egyúttal leleplezem barátnőmet vele. ez is jó vicc lesz.

pillanatnyilag a kerekfej- hajhogynecsússzonki- milyenarcalegyen kérdéskör foglalkoztat.

csak legyek kész.

babszem jank

12 milliméternyi babszem, dobog a szíve.

hét hete.

eléggé örülünk, s most van min izgulni is.

aztán az úgy volt

aztán az úgy volt, hogy szerintem minden héten volt egy olyan napom, amikor sokkal ajánlatosabb lett volna otthon gömbölyödni a takaró alatt, meleg kakaót inni, és valami igazi jó könyvet olvasgatni (hahó, j.oliverolasznemtommi, már csak ötöt aluszom, s enyém leszel), mert akkor nem történtek volna meg az ilyen napok mint ez, meg a múltcsütörtöki. ez olyan volt, hogy egy kisebb nehézség (egésznapos várakozás egy telefonra, melyet a másik oldalról várakozó telefonálók várnak) (egy otthonhagyott librikártya) (vagy bármi), úgy kiszippantotta a maradék erőt, mint a kisdobozos üdítőből az utolsó kortyot szoktam. ólom költözött a lábamba, a nyelvem nem mozdult, az eszem kiköltözött melegebb éghajlatokra. most itthon vagyunk három órája, s odáig jutottam, hogy már nem vagyok éhes, előszedtem a mai zsákmányokat (mint írtam, megfogdostuk a Drágát, majd szigorúan eltettük (még ötöt alszunk...) (nehéz dolog ez). van már fenyőfánk is, annyira tömzsi és kerek, hogy díszíteni maga lesz a végtelenség, de a bennem élő gyerek szépen ott tapsikol örömében a háttérben -jó lesz ez mégis. viszont egy sejt sem jelentkezett szolgálattételre a szürkeállományomból azóta sem.

megyek, megnézem, hova mentek.

egésznap

az egésznapos töntyögés után most volt három masszív órám, ehhh, ez a hely ilyen. ilyet megyek venni:
meg ilyet megyek sütni:

agyő.

azérvagyok

azérvagyok olyanmísz, mert

* végül nem adtam be a pályázatot, túl sok energiát kívánt volna a megírása korrektül

* mert ezen a héten bármihez nyúlok, az tuti, hogy januárra, vagy csak napokkal, de csúszik, ezért nem merek nyúlni semmihez

* mert még feleajándékom és a királylány keze hiányzik

ésatöbbi, ésatöbbi.

trombita

azért fura így busszal jönni be, mindig akad valami -nincs rá más szó- fura.

tegnap reggel két hatvanas nő beszélgetett egymással. az egyik, kis hegedűhangú, csak néha szólt bele, míg a másik harsányan, igazi trombitahangon mondta-mondta. beszélt arról, mért nem megy többet a kerületi bőrgyógyászatra, meg a karácsonyi bevásárlásról, meg így tovább. nem érdekelt különösebben. de a trombitasága vitathatatlan volt, végig lekötött, mert valami ilyenről olvastam valahol, s akkoriban elképzelésem sem volt, mi is az. hát ez.

*

ma pedig megint megállapítottam, nem bírom a pacsulikat, a mellettem ülő lányon olyan fura szagú izé ült, hogy majdnem leszálltam.

*

és itt a nagyforgalmú utcában meg valaki szépen megállt forgalommal szemben vészvillogóval, majd üvöltözött a ráüvöltözőkre, hogy mért nem kerülik ki. a felfordult világot a ráüvöltözők pedig úgy kivánták visszafordítani, hogy szépen leparkoltak előtte meg utána, s szálltak ki megverni. vidám látvány volt, én pedig most -kivételesen- nem maradtam ott rendet tenni -hogyan is, ugye-, sokkal inkább elügettem.

és most itt ücsörgök, miközben minden porcikámmal hazavágyom.

van már ajándékcsomagoló-ötletem, megvettem hozzá az anyagokat meg az aranyszalagot (igazi arany!), vettem plüsst is, abból lesz (TALÁN) a bábu, a kézbáb.

csak azt felejtettem el, míg le nem vágták a plüsst, hogy a plüss _nagyon-nagyon_ szöszöl.

(ha)bekukk

szóval ideugrottam, jól bevésni (férjek dolgozóban lévén, feleségek itthon "ülvén") , hogy szépen megírtam a (fél)listámat, mit tegyek a héten.
most akkor elhatároztam, ma még megírom a kar.lapokat, annyit pont, amennyi tavalyelőtti-előttit itthon találok, elég is lesz. nem kell képmutatónak lenni. egyaébként is, sokkal helyénvalóbbnak tartom a boldog karácsonyutáni ünnepeket (és nemünnepeket) kívánó opuszokat, mert kar. után már nem kell rohannom az írással, akkor nem csak azért írok már, mert jön valami, amire írni kell, szóval sokkal autentikusabb-
a listában szerepel a mézeskalács, melynek szépséghibája, hogy most, a poszt helyett kellene megsütnöm azt, amit még be sem kevertem, vagy hagytam volna állni, hehehe-
és kitaláltam az évszázad ajándékát a valakinek, akit most két soron át kérek, ne olvasson, szóval amihez kellene egy kevés frottír anyag, egy sablon (kézibáb), de legalább egy tervrajz, idő, péntekig (na ez tényleg abszurd), jahh-
és megjöttek a könyvek szépen, tegnap át is vettem mind a tizenkettőt (13 helyett, mert az egyiket jól meggyűrték), átvettem őket jól, persze a csúcsforgalom közepén, ilyen az én formám-
és szerdán elmegyek dokinénihez, mert jó volna egy gyerek. itt pedig nem sírunk.
hát így zajlik.
most pedig csönd, elpilinckázgatok a konyhában, s hangolom magam az ünnepre. advent harmadik vasárnapja van, s tudjuk, kit várunk.

túl a

mai güzülésen - megállapítottam:

*hogy a deák tér fái, a kéklámpássorosak _csoda_ szépek, nézve őket elérzékenyültem. feltétlen megnézni, mindenki!

*hogy minden metrókocsiban van legalább egyvalaki, akinek a szatyrából csomagolópapír-guriga kandikál ki

*hogy mennyire a jó az ikeába a kijárattól visszafelé célirányosan egyvalamiért menni

*hogy mégiscsak lesz jó a karácsonyban, és pont az, amin tegnap nyafogtam. majd pihenek nyolcvanévesen. na, bumm.

fülesnek, kockásnak jobbulást, hamar.

huhh

ezt néztem meg.

más nap, más világ.

éjjel tizenegykor a taxira várva azt gondoltam, mégis megérte a kínlódás.

aztán ma kiderült, hogy beindultak a karácsony malmai, a könyvek megérkeztek (háhá!), a pólusban van billentyűzet (öcsém), az ikeában van alátét (örs), és még van ma dolgom a dózsa felé is. de nem arra lakom, szóval logisztikailag érdekes kihívás lesz a ma.

de ébresztő nélkül ébredtem (ez mindig kicserél), megbékültünk az emberrel (tegnap ő is, én is mint a zárlatos vezetékek, voltunk), ettem egy pizzaszeletet (ettől végre nem émelygek). hát ilyen nap a mai.

napra föl.

eeeehhhh

itt, összeszorított foggal, duplaannyi erővel, de vonszolom a mát. már kezdek megnyugodni, inkább csak azt gondolom, ez is elmúlik, holnap jobb lesz.

givin'up

föladom. mint egy rakás sárban az előre dagonyázás.

ilyenkor megállok, körülnézek, és keresem a csapóajtót, ahol kimehetek.

nem jó nap a mai.

csak halkan

miután tegnap egy kívánságom teljesült (nevezett gombás-májas rizottó meg bableves) (természetesen hányinger is), ma csak és kizárólag egyet kívánok. ma olyan stresszben ébredtem, amivel már régen nem, hát elárulom, ha csöndben is: ez a mostani karácsony egyelőre kizárólag macerának tűnik. munkailag is, otthonilag is. hát ezt kérem szépen, hogy ennek ellenére hadd élvezzem. nem a legkönnyebb kérés, tudom.

mert miután tévhírnek bizonyult a huszonnegyedikei családi találkozó, így azt is ketté kell osztani, kajában, időben. éljenek a hagyományok. megyünk ezen kívül a papámhoz, meg az apukámék is a huszonhatodikára zsúfolódtak be, idén így. éljen a válás intézménye. szerintem a közeli rokonokhoz is majd valamikor közben kell kiugorjunk. tehát nem nagyon fogok aludni, viszont minden vendégségszünetben ajándékot fogok csomagolni. azt az ajándéktömeget, ami még nem létezik. és zabálni is fogunk, ami azért jó, mert minden képzeletet felülmúlóan kövérnek látszom már és érzem is magam.

príma indítás a meghitt ünnephez.

azt is ideírom, ha már eddig ennyit, hogy életem első ajándéklistáját írtam meg tegnap este, még most is kényelmetlenül érzem magam. én ilyet még sosem.

és különben is. kizárólag otthon akarok ülni, két közös ebéd a családdal legfeljebb (teljes mértékben megvalósítható volna), ennyi a vágyam. jövőre gyereket szülök vagy elutazunk.

rizottó

a gombás-májas rizottó gondolatától pedig oly mértékben folyik a nyálam, hogy szerintem ma muszáj lesz sutba dobnom a szép gyomorkímélő diétás terveim.

jut eszembe, sznob leszek, de lesz egy jamie oliver-újkönyvem, tegnap belenéztem, és azt láttam, az jó, kell, kell, jó volna.

és belenéztem az új nigellába is, és kérem szépen az is jó.

mert enni (főzni) jó.

nanenáné

moziba mennék, uszodába, májas-gombás rizottót főznék, meg bablevest, olvasnék egy jót, csendben lennék, elolvasnám ezt az újabb könyvet (mióta letettem arról, hogy jegyzeteljem olvasás közben a fontosabbját, svájci német, nem is fontos, döntöttem, azóta egyre gyorsabban haladok vele - der geliebte der mutter urs widmertől), moziba mennék, keresnék felsőt az új ruhámhoz, ajándékokat készítenék, meg hozzá környezetkímélő zsákocskákat, szóval.

ezt tenném, ha nem itt ülnék és próbálnék a csigalassú világon egy mozdítást végrehajtani, hogy perdüljön tovább.

és ezen a béna helyen kizárólag a tavaly behozott palacsintasütőm létezik, mint edény, abban pedig igencsak nehézkez lesz a burgonyáimat héjában megfőzni.

szevasz diétás kaja, szevasz éhezés.

foGhagyma

négy szelet pirítós fokhagymával dörzsölgetve kicsit sósan, mennyei. hhhheló. ne ájulj el.

úgy döntöttem, inkább ezt nyomom be bármilyen, az orvoshozidőpontot kérek, ülök a sorban a tüszkölők között, majd megmondják, egyek diétásan-eseménysor helyett. hátha bejön. a fokhagyma fertőtlenít, mondjuk.

mindenesetre az utolsó falatok alatt már folyt az orrom meg a könnyem, szóval erre biztos jó.

ezt azután, hogy éjjel megint a gyomornyomásra ébredtem. muszáj ilyen orvtámadásokkal boldogítanom éhező kollégáimat, hazafelé meg majd a tömegközlekedés résztvevőit. egyen mindenki hagymát, akkor majd nem tűnik föl.

ma már vettem föl, utaltam át, rohangáltam ide-oda, derítettem ki bácsiról, hogy nem német, hanem csak nagyothalló magyar, hehe, a történet, így utólag frenetikus, belegondoltam, gyorsan nyakára lépek a többi munkának (persze sosincs vége, eszerint ma ittalszom), aztán veszek még föl (estére krőzus leszek, hehe), ilyenek.

mik vagyunk

voltam ma már álmodó, feleség, gondoskodó háziasszony, tisztelt utas, bámész utas, tömegben bámészkodó, kedves kolléga, szervező, levélíró, megértő jóbarát, tisztelt vásárló (az három ízben is), tisztelt olvasó.

sajnos karácsonyi bevásárló tömeg még nem voltam, ez egy kissé aggaszt is. de mivel nemrég interneten rendelő is voltam, talán mégsem akkora gond ez.

és leszek ma még zseniális szakács (ehhehehhehe), gyógyulófélben lévő beteg, otthonülő feleség és jó leány-

ez az, amit ma megkövetel a haza. a hétfői haza.

cupp

a jobboldali füldobogásom (fütyülés, súgás, dobogás, csend) a mandarinfogyasztással fülcuppogássá alakult. ehh.

most narancs és mandarin kilókat tömök magamba, attól majd bizti meggyógyulok.

tettek

és most mentem utoljára, ezért hosszúnapoztam, kijártam, elég volt, a második félév nem vonz.
és a németet is idénre intézményesen abbahagytam, majd itthon én egyedül jövő februárig. mindenféle kitűnő ötletem van, már csak egy kis időt spórolok rá.
*
és tegnap, késő este jól rendeltem rengeteg könyvet a libriből, tiszta eksztázis voltam. mert.
könyvet venni jó.
lesz benne olyan is, amit nekem.
még soha előtte így nem.
karácsonyi ajándékok fele legalább megvan így.
huhh.

szombat 78

hetvennyolc darab lámpa dobog a műpa (lumú) Duna felőli oldalán. ma kék alapon fehérben. nekem tetszik ez a szívdobogás-installáció, van benne lendület.
hét órán keresztül hallgattam embereket ma arról, miért, vagy éppen hogyan és mit írnak. beszélt a parti nagy, k.orsolya is (ma épp szőkén) és vámos m. is. lett két dedikált könyvem (hősöm tere - melyről elmondatott, hogy kissé elhamarkodottan adatott ki, át kellett volna még dolgozni, meg az anya csak egy van, aminek az elődjét úgy cirka huszonhat évvel korábban megírta először, majd arra rá tíz évvel újra).
érdekes, ahogyan egymástól teljesen függetlenül összehajlanak az elmondottak, ívelnek egymáson át, amikor orsolya beszél, szóba kerül parti, mikor vámos, olyankor meg a novellák és parti, és viszont. jól esik, hogy ilyen kicsi világ ez a magyar irodalom. igaz, rosszul is esik, mert csak úgy néz ki, hogy jól befogható ez a dolog, mondhatni elolvasható.

gyűjt

váááá.
az emberek kilencven százaléka SOHA nem olvassa el a kiírást. a feliratokat. a felhívások szövegét. a leveleket.
viszont kérdez, és MINDIG ugyanazt, úgyanúgy, jól osztályozható stílusokban.
ezt most csak úgy magamnak, mert TE, aki elolvastad ezt is (applauz, köszönet, hála, mosoly), TE tényleg a tíz százalék vagy.
mosoly.

tetanusz

f állítását, miszerint a tetanusztól be lehet lázasodni (másrészt az immunrendszer harcából kifolyólag le lehet gyengülni) már ezerszer hallottam.
ezt alátámasztandó ma hajnalban olyan torokfájásra (nevezzük nyaki mirigyek megnövekedésének és nyelésképtelen fuldoklásnak is) ébredtem, algopyrinnel tartom lent a hőemelkedésem és kókadt vagyok, mint a téli fű.
ellenben a sebészeten úgynevezett kontrollt végző (nyolcszor elvesztett buba helyetti ragtapszt letépő, érzékeny gyógyult sebet nyomogató majd betadinnal összemaszatoló) _főorvos_ váltig állította, hogy nem, ilyen mellékhatása a tetanusznak nincs, felejtsem is el (idézem): "nem nézek ki betegnek".
arra gondoltam, megmondom neki, hogy ő pedig orvosnak nem néz ki. vagy csak kinéz annak.
majd a friss, érzékeny sebemet szabadon hagyva (spóroljunk-alapon) kipenderítettek, visszér-gyanús lábamra sajnos nem volt idő. kedvem sem, persze. ezután a betegirányítóban kezembe nyomtak négy a4es oldalt, hogy tölteném ki ott nekik helyben.
mondtam, ha adnak ragtapaszt (ujj írófelülete, kell), kitöltöm. jaj, de nekik nincs. jó, mondtam, akkor ez van.
szép élmény volt, megerősített abbéli hitemben, miszerint az egészségügy reformja ott kezdődik, hogy szépen ledózerolni, ami van (ez egyébként folyamatban, jó pár évtizede), majd új helyen, képességek és emberi kvalitás alapján (rendesen megfizetve) valami teljesen újat szervezni.
szerintem a mennyekről álmodozom.
de legalább nem a tavalyi betegirányítós csajhoz volt szerencsém.
és végülis az ujjam már oké.

ahh, a csütörtökök

reggel megint, mint akit éjjel fejbenyomtak alvás közben/előtt/után, nem volt lendület. most sincs amúgy.

tegnap a sebészet utolsó perceire értem oda, dokibátyó a két rendelő között grasszált föl-alá, gondolom, egyidejűleg ott is volt ellátnivaló "beteg". totál kiakadtak, amikor semleges hangon megérdeklődtem, mér' kell a tetanusz, "na akkor ne adjam be most?", jahh, gondoltam erre én.

szuri megvolt, kezem megnyúzva, huszonnégy órája van egy bubám, soha nem gondoltam volna, mennyi mindenre használjuk a jobb hüvelykujjat, azóta kiderült.

a délutánom is a fejbenyomottság jegyében telt el, szerintem valahol útközben egy torokfájós baci is belémköltözött. szóval egészségemről ennyit.

mégsem teljesen nőttem ki a mikuból. este infarktust kaptunk, anyósom, mint télanyó lepett meg minket mindenféle édességgel, csak épp a zacsik annyira zörgősek voltak, hogy mondom, először infarktust katunk, nem tudván, mi az a zaj, majd utána nagyon röhögtünk, ahogyan kiderült.

*

a hibiszkuszom pedig megőrült, ontja a virágokat. az (új) ciklámenem pedig utált a két ablak között szorongani, szóval most huszonötfokban fogom tárolni, úgy kell neki.

hahh, weihnachtsmann

kinőttem belőle, ez van.

ellenben minden mai programom ugrott, megyek dokihoz. sebészet, vér, vágás, vészhelyzet, ilyenek jutnak eszembe. pénteken még megvágtam az ujjam (igazából szokásos sztori, minden héten megvágom magam), de az most, miután egész hétvégén nem volt alkalmam foglalkozni sem vele, tegnap estére begyulladt. éljenek a jobb hüveykujji vágások.

anyukám szerint nem lesz vészes.

szerintem meg a fél délutánomat ott fogom tölteni, és az vészes.

a vészhelyzetet pedig, mióta állandóan véres akciók zajlanak benne, nem kedvelem, helyette jobb a grészklinika, sok kis szappantörténet.

na csók.

dr. gubó

ilyen már ezer éve nem volt velem, hogy egy reggel csak fogjam magam, visszagubózzak az ágyamba, s húsz percet csak úgy simán olvassak.

minden este könyvvel alszom el (de sohasem fölötte/alatta, na jó, néha), könyvvel utazom (mostanában könyvvel-füzettel-tollal), és így tovább, tehát a könyv maga nem meglepő.

sokkal inkább az a nyugi, ami egész napra megmaradt.

a visszagubózás bátorsága lehet a titok nyitja.

*

talán okultam a vasárnapi dolgaimból, ahogyan a Nagy Vendégség Napján képtelen voltam féltíz előtt ringbe szállni (mit szállni, mászni), s félegykor már jöttek is (amúgy soha többé ilyet, mindenfajta ebéd kizárólag kettőkor kezdődhet nálunk ezentúl, ahogy eddig, s minden előttes reggelinek minősül).

*

valahol a gubózáskor ottmaradt az a semminek-sincs-haszna-érzés is.

ráadásul utolsó előtti német ma, szombaton utolsó izé.

*

tegnap, bemenve Érte, s elhaladva egy kirakat előtt, kiszúrtam a Kizárólagosan Tökéletes Kordnadrágot, amilyen alkalom évente egyszer van, s amilyen élményt, magamat illetően soha nem élek át. természetesen úgy állt rajta, mintha, stb. ezt annyira irigylem a férfiaktól.

elcsúszott

igen, elcsúszott. ez a nap.

este későig írtam leveleket.

mostanában az az érzésem, mintha mindenki más is állandóan csúszna, minden ügyemben -hozzám hasonlóan- iszonyú csigák mindenkik.

ő pedig minden este nyolcig dolgozik, behh. szombat-vasárnap hatig, mint engedmény. köszi.

hazavonszolom üres fejemet az üres lakásba.

jegyzem meg, a tömött városon át.

ja, és

igen, itt a torta, mely immár csak e képen, illetőleg emlékezetünkben létezik.
fincsi volt, na.
az a joghurtos-meggyes, amit mostmár úgy kérnek, mint specialitásomat. ami persze jól esik.

vasárnap este van

vasárnap este van.
ma anyuék voltak itt, sebbel-lobbal főztem, sebbel-lobbal ebédeltünk, sebbel-lobbal, de jól éreztük magunkat.
tegnap megint kaptam névnapi ajándékokat, mely a nevem ismeretében igazából vicces. de a kettő darab ciklámen szép, csak fölvetődik a kérdés, hova helyezzem őket. a jelenlegi ablakközeinkbe -ugyan van sok- a virágok cserepestül beférnek (gyerekkori emlék, ablakköz, ciklámenek, nagyanyám), ámde az alj nem. tehát vagy nem locsolom, vagy másfél hét alatt lefőnek róla a bimbók idebent. hümm.
pályázat még sehol, közbevetőleg.
ja, és az ikeában is voltunk. nehéz (és egyben gazdaságos) dolog férjjel együtt menni, mind időben, mind kiadásban megérte, hehe. a konyhába ez a harmadik szőnyeg az elmúlt kettő hónap alatt. kíváncsi vagyok, ez meddig bírja. az előzőre szépen ráöntöttem egy fél liter olajat, az előzőelőző kilyukadt, a mostanira lehet tippelni, mivel és meddig... (jelentem, ma már rájogjurtkrémeztem...)
de a héten vége a németnek, már most felszabadultam. és az írós cuccnak is, még szombaton egy egész nap, s.
a haus ohne hütert jól elolvastam. az utolsó oldalakig érdekes volt. valami olyasmiről szól, amiről és ahogyan egyébként böll könyvei mind: miért rossz még a háború a sok közbeni szenvedésen túl.

olyan vagyok 2.

olyan is vagyok, aki más fölsőjének az árából vesz hat ruhadarabot. csak mert ott termett az a bolt, csak mert most jól esett, a szagot olyan helyeken továbbra sem kedvelem, viszont megint találtam egy világklasszis szoknyát, tele optikailag vékonyító (egyre jobb, ha ilyen van) vasarelly-mintával, hehe, meg rózsaszín kardigánt (egyesek határozott negatív diszpozíciója ellenére rózsaszín)(bugyi), meg meg.

péntekma

ma, miközben végre eldöntöttem, hogy tényleg megveszem azt a fekete ruhát, s majd lesz, ami lesz, találok hozzá valami kiegészítő fölsőcsodát is, forgatta a fejében a pillanatra várva az a rosszarcú illető, hogy megszökik.
majd, miközben mérgelődtem, hogy nem jön, nem jön, a busz, persze, s elindultam, majd visszamentem, fölszálltam a másikra, következőnél le, majd (mérgelődve) konstatáltam, elment az, amire egyébként húsz percet vártam, közben az az illető már szökött kábé.
aztán délután, az éktelen tömegben morfondírozva az éktelen tömeg miben(kiben)létén, eszembe sem jutott (hogyan is), hogy egy elvetemült pisztollyal a kezében szaladgál potenciálisan az éktelen tömegben (akár) mellettem.
ilyesmi akkor sem jutott eszembe, midőn az induló vonatra hatalmas cumóimmal (egy megálló futás, uccu le a lépcsőn, át az éktelen tömegen, késsen a vonat, késsen, uccu, nem bírom már föl a lépcsőn) végül fölértem, három lépcső, szívszakadás, tüdőhalál, remegő porcikák, mozduló vonat.
itthon, aztán felvilágosítottak: egy amcsi (bikfic, ezt azért szabad így mondani most :), stíluselem) szóval egy amcsi filmben élünk.
remélem, azért iskolában lövöldözés nem lesz.
*
ja, és nyilatkoztam, és kiderült, ezt nem szeretek.