amióta az eszemet tudom, plusz keresek pénzt, plusz van ez az egyszázalék-dolog, a többiről nem is beszélve, mindig adom.
nem tartom adománynak, egyszerűen ez nem az. amit úgyis elvesznek, de megmondhatom, hova tegyék, az nem adomány, az adalék (höhö). az adományt az én saját valamimből adom oda, az adás.
ja, és én utálnám, ha valami adható, s nem adnám, pl azért mondom meg, hova. különben olyan helyre menne, ahová én a többi 98-99et sem akartam adni, csak muszáj.
ja, éshogy két százalékot adok, technikailag ez adott.
minden évben van egy pár olyan napom, amikor azon (is) töröm a fejem, kinek adjam.
mert utálnám, ha mindig ugyanaz kapná, s mert szerintem minden szervezet pattogjon csak szépen egy sort, mondjuk az elmúlt évi 1%ok összegének tizede erejéig, meg gyűjtsön támogatókat, és mondja el újra meg újra, mért adhatnám nekik az egyemet.
és utál(ná)om azt, amikor egy szervezet kapja a felajánlások tetemes részét, ezért olyan nagy helyekre sem adom, mint pl az a kutyanevű kutyaalapítvány, pedig a kutyákat kedvelem. de az a szervezet amúgy is a bögyömben van, szóval mégsem jó példa.
aztán haza sem szoktam adni, csak mert nem, de ez meg maradjon csak így, konkretizálatlanul.
ja, hogy hová adom.
hát általában olyat választok, akik nem kapnak normatívát.
akik kevés pályázati lehetőséggel bírnak.
akik tényleg valami közérdeket karolnak föl.
akik éppen szélmamlomharcoktól sem riadnak vissza, vagy egyszerűen csak a semmiből építenek föl valami nagyon szépet, csak úgy abból kifolyólag, hogy jók.
jövőre én pl a pacidoki alapítványak adom ezt az egyet, mert szerintem jó fej az a fickó, aki csinálja (név és cím a szerkesztőségben), nagyon jót csinál (lásd a honlapjukat), és tényleg nincs rá kvóta, sem előzmény. egyszerűen jófej. múlt héten fölhívtam megkérdezni, mért nincs 1százalékra utaló nyom a lapjukon, mire elmesélte, hogy 10 nappal maradtak le a határidőtől, így csak jövőre múlik el a három év, hogy gyűjthessenek.
argh, gondoltam.
így idén mégiscsak a tavalyiak, a helyi kutyák kapják ezt az egyet.
