ahha, utolsó

hihi

utolsó napok a leadásig.

hetek óta húzom mögöttem ama örkényi madzagot,

ma meg kell írjam az utolsó fejezetet (ma, haha)

aztán a könyvfesztivál helyett (???)

át kell olvassam az egész fércművet.

szerencse, hogy a tanárom azzal biztat, menjek phd-re, aaaannnnyirajó -

ha elég okos lenne, megmondta volna, melyek lennének azok a részek, amiket ezért érdemes volna _kihagynom_ a mostaniból.

tegyem hozzá, hogy kééééptelenség most a gondolat is, hogy én mégegyszer nekiálljak egy ilyen cuccnak.

jó, nem zsigerből, hanem halálos fáradtságból mondom, de

de 

mivel nem csak az én fáradtságomról van szó, 

így a packázáson kívül tényleg nem kezdek most semmilyen hasonló gondolatmenetbe.

így is elég, hogy mit kezdjek hadoválni "tömören" a 45 oldal max dolgozatom 43. oldalán a kutatási eredményről...áááh.

és ha azt mondanád, hogy holnap kész, mit nyivákolsz, küldenék egy nagy taslit: nincs megállás, múlt csütörtöki határidőt már buktam egy házi feladattal, meg ezt a nyavaját le is kell adni vidéki város1ben aláíratva reggel 8kor, vidékiváros2-ben leadva 11-ig, plusz munkám egy érdekes fejezetében négyfelől szorítananak pisztolyt fejem egyes részeihez, így hétfőre azt is össze kell rántanom, és persze a beiratás (juhhú, hétfő reggel 8, juhhú!!!). ja, és ha a hosszú hétvégére apellálnál: nem, nem, utána következik egy újabb intenzív képzési hét Bécsben, és igen, az osztrákoknál az intenzív az tényleg az. Ja, és közben még elő kell állítani a 24-28 oldalas kiadványt is május 13-ra, de ha erre gondolok, akkor most inkább aludni megyek, és három hétig föl sem kelek.

ki e vagyok.

ki.

túl e vállaltatott az élet engemet.

túl e.

(fakanál az ilyen kezébe, nem az iskolatáska.)

szomorú, kétséges, nehézséges

vannak olyan emberek, akik annyi vitalitást, erőt, eltökéltséget hordoznak, hogy rájuk nézel, és elfelejtesz irigykedni. kristálytiszta, fényes óbor, gondolod az életükről, sikeresek, és keresed a siker titkát, de adják is, legyen neked is. most egy ilyen közeltávoli barátom halt meg, és hogyúgymondjam, ottmaradtam a padlón. (jó, így az utolsó hetekben nem is vagyok nagyon feljebb, vonszolom magam a dolgozat-munka-teendőkben végeláthatatlan halmaz, de ez most nagyon rossz hír, akárhogy is lebegett a fejek fölött...)

ilyenkor eszembe jut, hogy igen, ezt a mindenfélét le kellene szarni, kapcsoljam ki a gépet, menjek aludni, ne adjam be (most sem) ezt a cuccot, minden ráér, csak a család meg az egészség.

de mért pont ő, akkor is. és mért pont így.

jaj, na.

suli

felvették a suliba, amit egyébként úgy tudtunk meg, hogy én a császárvárosból, miután elszakadt a cérnám, telefonon megérdeklődtem, hogy mégis MIKORMÁR, és erre másnapra föltétetett a lista, mely három helyett négy osztálynyi gyereket tartalmazott. új lehetőség: kicsit sem izgulni, hogy a választott tanítónénihez jutunk-e mégis, és az tényleg jó is lesz-e. április vége, hajrá.

de azért most örülünk, és reméljük, hogy majd jövő ilyenkor is éppígy örülünk. merthogy örülünk.

szakadok meg?

bekeményítettem, most itthon nyomom a szakdolgozatot.

a múlt előtti héten Bécsben egy pillanatom sem volt az odavezető vonatút után írni, ezért a hétvégén szívattam meg a családom az ülök a képernyő előtt meredten két éjjel-nappal hosszan dologgal.

a múlt héten beesett két olyan projekt, hogy az éjjelek egy részét meg a csoportos nevtan tiszta 40 percét tudtam csak rászánni. a vasárnapot már nem volt pofám odatenni, inkább főztem, mostam... 

na erre tegnap (deklaráltan itthon, mindenkivel közölve ezt a munkától távollétet) nemes egyszerűséggel elővetem a fájlt, majd estére, hullára fáradva bealudtam, írás: egy betű sem. (bejött egy idióta erőszakos illető, gyakorlatilag estig azon ügyeztem). emellett rendszergazda is lettem hirtelen, ez kábé olyan, mintha azt mondanám, doktorit írok svédből (nem) (és nem). vagy mintha a lápon sétálnék a szentannató mellett, éppen pont soha nem tudhatom, melyik tóba lépek bele, mert talajnak hittem a zöld virágzást (érzésre is ilyen egyébként minden hiba, amit el kell hárítanom időnként... mint a lápi tóból kecmergés)

nem állok nyerésre, de azért bejelentkeztem a védésre, meg azért jól esett a konzulensem biztatása a phd-magasságokról ömlengésről...

csak hát sajnos még mindig csak 40%-os a készültségem, szóval megyek, írok egy kicsit.