öt négy nulla

egy ötös és egy négyes pipa, ezeknek örülök.

ezzel szemben a holnapi vizsga 98 %osan nem fog menni, leblokkoltam.

és még akkor két hét múlva egy.

a mostani állás azonban a címbeli. körbejárom a témát, ha a holnapi nem lesz meg, csuda bonyodalmak várhatók, ha az az egy-egy fél mondat itt nem igaz, ott meg igaz. vvvááhh.

öt kettő kettő

egy ötös pipa, ennek örülök. 

még kéne ilyen kettő.

ebből az egyikre jó lesz a kettes is.

feszkó

amúgy pedig állabála munkán belülkívül, 

feszítenek a határidők,

mindenhol.

rossz kedvem van, és aludni akarok napokig, kikapcsolva netet, telefont, az eddigi szarakodást.

mért kell itt mindent decembertől januárig lezavarni.

nyomi

ezt a bejegyzést töröltem, mert úgyse és úgyis.
ha nem biztatsz, inkább ne írj.

zúg, ezért

zúg az élet, ezért hát kikapcsolódtam,

a szó nem-lappai értelmében, persze.

:)

minthogy hétfőn elballagtunk az óvónénihez munka után. jól kitapogattuk a lehetőségeket. nem. pontosan így: kitapogattuk VOLNA, ha tudott volna konkrétat mondani, de nem tud. nagyon jószándékú, ez mindenképpen jó érzés, de semmi több, érdekvédelem, egyéni kezdeményezés, előre gondolások, hát az annyira nem nagyon jó.

talán ha a normatíva körüli aprócska problémáról is lesz hajlandó Rózsa És Csapata föllebbenteni a fátylat, akkor majd meglátjuk. (innen csókoltatom a pártkatonákat, mindet)

kedden felmarkoltam gyermekem és elballagtunk a nevtanba. ott teljesen új perspektívákat lebbentettük meg, minthogy óvónéniknek milyen feladatai vannak. (amit szerdán közölve óvónénivel, újabb perspektívák lebbentek a szélbe - jó így söprögetni) (konkrétum annyi, h az óvónéni utal be érettségi vizsgálatra, a nevtantól (egy hónapja nem) megkapott papíron, kivéve hogy egyházi óvoda, ahol egyházon belül várható egy hasonló naszád fölállítása ismeretlen időpontban ismeretlen körülmények között) szóóval letapogattuk a nevtan-útvonalat. g mérges volt rám utána, mert nem rajzolhatott a beszélgetős doktornénivel, aztán mégis jól alakult az esténk, olyan ritkán vagyunk kettesben, és ez most kivételesen így volt.

szerdán loholtam munkába, miután reggel óvónénit agitáltam, majd temetésre mentem.
szerintem például az enyémen ne ordítson erikklepton gitárszólója, és ne beszéljen engem nemismerő lelkipásztor rólam, ha kérhetem. nagyon nagyon lehangoló volt nem hallani az elhunytról, csak a nagynevű prédikátor meg nem bocsátásait és feladatránkrovását, nem volt sem fair, sem szép, sőt, rossz volt, mert hiába rándult össze annyi ember emiatt az igazán undokul korai haláltól, mintha nem értette volna ez az ember, itt siratni kell, és megvígasztalni. nem tette meg, és ez most így marad.

és a szerdai iskolaügyi lépést is megtettük: elballagtunk a potenciális iskola mai szülőijére. reklám reklám reklám, de reménykeltő. azt mondjuk REZIGNÁLTAN akarom csak venni, ahogyan _éppen_most_változik_a_ és _még_nem_tudtuk_meghozni_a_döntést_mert_még_nem_tudjuk_-féle fontos mondatok itt is tucatszor hangzottak el. de legalább megtekintettük a tanítónéni-kínálatot, a suli, ha fölvennék, közel lenne, tanulna, mert okos, tehetség-gondoznak, meg igény szerint oktatnak, szóóóóóval, ez is jó lenne. a körzeti sulink volna amúgy, de nem, mert már egyházi, innentől kezdve nincs rá garancia, amit én múlt hétig nem tudtam. a körzetes suli kocsival 15 perc, mondjuk én nem vezetek, így ha én leszek a vivő, negyvenperec, kifelé a városból. _nem_racionális_, hogy mért oda tartozunk, de az ilyenek vonzására amúgy hajlamom van.

holnap a saját suli(jaim)mal foglalkozom.

írásbeliség

azon egyszerre kellett röhögnöm és kellemetlenkednem, ami a minap történt.

mert milyen az, amikor egy tündér okos fejecskében egyszerre csak összeállnak a dolgok - írás, olvasás, számolás...

nagybetűket betűz, kiolvas, leír. feladatokat old meg, összefüggéseket talál. minden második szava, "játsszunk", és tényleg, minden játék (bár maradna így örökre, élvezné így az életet). és annyira boldog, amikor csak egy pici dicséret is éri, valamilyen alkotmányát megcsodáljuk őszintén, szóval nagyon gyerek, és nagyon ügyes, és nagyon szeretem.

és azt az ambivalenciát hova tudtam volna tenni, midőn

hozza a cetlit

rajta az írás

az ELSŐ 

egyesegyedül leírt

magától kigondolt, 

senki-által-nem-diktált-betűs szó, miszerint

picsa

(nem írom naggyal, mert el is olvassa :)

nehéz volt rendet vágni a megrovás, a röhögés és a büszkeség erdejében olvasván a cetlit.

vá gyá lom

mostanában kezdenek olyan vágyálmaim lenni, hogy egy hétig minden este könyvet olvasok, vagy filmet nézek. fél11kor elmegyek aludni, de csak, ha későig fönn akarok lenni. minden harmadik este átlagban leülünk egymással szemben és egymás szemébe nézve diszkrét hangerővel egy órát csacsogunk. (mármint én. ő beszél.)

kilencre beérek reggel a munkahelyemre, fél5kor hazaindulok. nem jut eszembe semmi benti dolog, minden aznapi kész. (itt egy kis izé most sikítva röhög az agyalapom magasságában jííííhiihhíííí, éles hangon. igaza van.)

minden harmadik héten vendégséget szervezek, mert beszélgetni, együtt lenni jó. havonta egyszer kirándulunk----

őőő izé, ez már csak a prolongált vágyálom, bocs.

no, természetesen én választottam ezt a sulit, meg ezt a bonyolított módú suliváltozatot is, de azért szépen ott toporgok a határaimon, mostanában kicsit mindig egy lépéssel túl rajtuk. szeretek tanulni, de nem úgy, hogy közben minden egyébből is sok van.

Sebaj, legyint rá Kempelen,

csak az egészség megylegyen! - ámen. és csak mert nagyon szeretem:

grrr

csendesen idevésem: amikor túl sokat csinálok valamiből, olyankor utálom magam.

de ha ezt az egész ügyintézősdit letudom, ígérem, többé nem megyek erasmusra, ha felkötnek se.

a legújabb, hogy becsületesen tartani akarom a határidőket, és senki nem tud semmit - előre. csakis utólag okoskodnak, én pedig nem vagyok hajlandó támogatást visszafizetni. egy fillért sem.

majd valamikor kapok valami levelet arról, mit kell tennem a végén, de nekem a vége kétféle, egy itt, egy ott, ettől minden nagyon bonyolult, minden nagyon fárasztó.

pedig elég fárasztó az egész önmagában is, leputtyanni a múlt hét szerdán sikerült, nem is voltam pénteken vizsgázni.

huuhh. nem mondok már olyat sem, hogy legyen már x vagy z időpont, legyek csak _szépen_ túl

1. a vizsgán

2. a szakdolgozaton

3. az ide nem véshető egyéb álmokon,

legyen így.

adszorpciós folyamatok eredménytelensége

újfent itt fent dekkolok, de tényleg.

van annak értelme, amikor a fontos helyett a sürgősből 15 oldalnál tartok, és még kétszer ennyit kellene csak ebből holnap estig megcsinálnom.

és a fontosakat meg toligálom, toligálom, de valójában ha azokat készíteném készre, az öt hatalmas pipa lehetne, nem csak optikai értelemben.

vagy hívjam föl a tanárt, hogy föladtam, keressünk megoldást?

valójában azon vagyok elcsúszva, hogy ezt a kéttanáros, négytantárgyas tárgyat a másiktanár viccesen átszervezte, ettől borult föl minden szép kerek mimiutánjön-öm.

amúgy az is igaz, hogy arra a maradék egyre hát nemigen van sikeresélyem. nyiff, nyaff. túl sok dől be, ha tényleg.

négy - pötty

először 

az előbb viccesen majdnem összekötöttem a virtuális énem a valóságossal. ezúton gratulálok magamnak az öt létező (tehát összeköthető) gugli postafiókomért.

másodszor

itt a bizonyíték, nem vagyok többé élő orvostani kísérlet - mégiscsak voltam bárányhimlős.

ez az utóbbi hetekben -idő hiányában- csak emlékszerű volt, de nem emlék. g karácsonyi oviműsorára ugyanis szép számban elslattyogtunk, még jó hogy Dédi, Aki Soha Nem Volt Még Pöttyös nem jött, majd szombaton délután, kettő nappal Karácsony előtt egy véletlen köremail tájékoztatott a bárányokról, akik pöttyöznek.

úgyhogy körbevittük a családban, mert g csak náthás volt, pöttyös nem, és sűrűn fohászkodtunk közben, hogy a dolog tényleg ne fertőzzön, csak mielőtt tényleg kijön.

ja, idegelt, minthogy g-n kijött - három napja. szegénykém. nem vakarja, csak ha nem látom. ezt hogy lehet megelőzni.

harmadszor

az is kiderült, hogy a háromkomponensű orrcseppből nem a szteroidra, hanem a nasivin(?)re reagált az öt-hatnapos esti álmatlansággal és rossz álmokkal. annyira jó, hogy ilyen cuki a doktornénink, pöttyidőszakban is segítőkészen meghallgatja hülyeanyuka nyavalygásait orrcsöppekről, és partner a mit tegyünkben.

jahaj, kellene egy ilyen nekem is, sok minden megoldódna hamar, színemet sem látná utána. becsszó---

negyedszer

gép vagyok, gépelek. gondolkodom közben, de nem veszem észre, hogy beleragadna az agyamba, egyelőre itt ez az emlékszem erre, hogy olvastam valamit erről-fázis, ami

ciki

miután csütörtökön prezentáció,

pénteken VIZSGA írásban németül. 

na jó, ez is el kell múljon egyszer, de addig egyre kerekebb a gyomoridegem, szerintem a realitás az, hogy nem fog menni.

viszont amennyit eddig megírtam, szerintem az jó.

csak kéne már egy jó normális hétköznap, amikor a munkám után hazatérve a családommal vagyok ezerszázalékosan, majd este megnézünk egy jó filmet kettesben.

nem vagyok gép.

khm... áúék

igen, beköszönök, áldott új évet, ki ide téved.

és igen, idevésem, mi van, egy blogban lett légyen ez átlagos, de minthogy nem átlagos volt az elmúlt két év, ebben a blogban az a kirívó, ha írok.

2012 egy vicces év volt. sok tekintetben konszolidáltabb, mint a korábbi.

keretes, ez most jut eszembe, ahogyan töprengek rajta.

az elején és a végén is meghalt egy-egy öreg bútordarab kollégám. erről volna mit írni.
mondjuk olyan banalitásokat, hogy az ember nem is tudja igazán, mi a fontos neki.
például ő, aki tegnapelőtt hagyta itt maga után az űrt, régen, tíz éve egy rémes alak volt, kölcsönösen utálgattuk egymást. hónapokig nem beszéltünk, pedig azért az nálam nagy szó. ő volt az ellenem irányuló akkori mobbing szószólója. aztán valahogy visszajöttem három éve, és valahogy olyan fontos kolléga lett, partner, kölcsönös akármi. az AZ, akire számíthatok mindig.

nem, ezt nem lehet megmagyarázni. fölfortyanok azon is titokban (egyelőre magam előtt, mert ez pont az, ami csak így zajolhat, hogy mért. hatvan volt, nem kilencven.), hogy elment. nem értelmezhető.

az az egy sovány vigasztalás, hogy a nyári szülinapjára elmentem. szerintem csak intuitíven élek ezentúl.

és keretes az év, mert emlékszem, januárban is rakatra írtam a sulifeladatokat, meg április-júniusban is.
ezzel talán nem is kell mondanom, hogy közepesen vagyok hülye, és ez rendszeresen eszembe jut ezzel a bécsi ösztöndíjassággal. mert nem elég, hogy megfelelő jegyet kell szerezni, semmiféle csúszás nem fér bele a határidőkbe, teendőkbe, és akkor ugye nem ismer az, aki nem képzeli úgy, hogy három csomag genoterm vagyok kibontva a zacsiból. (próbáld ki, nagyon plasztikusan bemutatja időhöz és teendőkhöz való viszonyomat.)

szóval most is itt ülök. megírtam eddig két cuccot magyarul angol, német, francia anyagokból. előtte megírtam egy 29 oldalasat hat ember helyett angolul. majd megírtam kettőt angolul 90 oldalnyi új angol szövegből jegyzeteléssel együtt. most a német 15 oldalasnál tartok, öt német könyvből kiollózva, melyből prezit is kell gyártsak, s le kell adjak holnapután.

aztán van a feladat, melyet visszadobtak, hogy béna, most pedig itt tipródom, legyen-e időm rá, javítani a Csaj helyett is, akivel ún. csoportmunkát végeztünk, és az ő részei okán dobták vissza...

van még cirka nyolc kurtább, egy-egy oldalas német megírnivalóm, amelyek esetében csak az a sajnálatos, hogy el kellene olvasnom hozzá, amihez a kérdéseket föltették, úgy 150 oldalt. mely ha nem szépirodalom, hanemhát szaknyelv, akkor erősen esetleges, mennyire érthető. (például értem már, mért nem értettem sosem a 15 éve velem járt kanadai angol barátomat, mert hát én _nem_értek_kanadaiul!!!) nem beszélve arról az aspektusról, hogy 9-ére ezzel is el kellene készülnöm.

és akkor idebiggyesztem azt a végtelenül nyomasztóan óriási KÉRDŐJELET, hogy vajon ezekkel együtt és után HOGYAN FOGOK LEVIZSGÁZNI 3 hét múlva Controllingból németül írásban. én tényleg nem vagyok százas.

na. a munka meg csak szimplán sok, s ha nem lenne az alapbeállítódásom merőben motivált és optimista, vagy lenne időm, hát tuti nem ott és ezt tenném. de talán ez is olyan, mint az az elmúlás-eset, nem is tudom, lehet, hogy ez az életem?

a karácsony most egészen konszolidáltan megszokott volt, befigyelt az írkálnivaló, úgyhogy említésre méltó csak az a nyomozójáték volt, mely pl annyira jó volt g számára, hogy kétségbeesett ordítással végződött.

egyrészt megzabálom, másrészt kérek egy agyvasalót ilyen alkalmakra.

az a sztori röviden, hogy kar. előtt egy hónappal emlékeztetett rá, az bizony eléggé uncsi, ha az ajándékát a kar.fa alá rejtik. mert ott már tudja is, hogy ott van. így 24-én délután jött a szikra, a bizonytalan céllal különcsomagolt apró ajándékait (5 db) feladatok teljesítése ellenében fogja átvenni. helyesebben megkeresni. korosztályosan megvan talán az Iskolás lesz a gyermekünk opusz, én imádtam, na ilyen feladatokat rajzoltam neki négyet. az ötödik egy ének lett. minden jól teljesített feladatért kapott egy férjek által KIVÁLÓAN megrajzolt lakásbeli látképet, melyről lenézhető volt (KINYOMOZHATÓ), hol a cucc. összegyűjtötte, iszonyúan élvezte, kibontotta, majd iszonyúan nagyot bőgött, hogy MÉRT CSAK ÖTÖT, legyen inkább húsz! 

hát ilyenekkel tengetem nemlétező szabadidőmet, jó hasznát veszem a kellemes dolgok későbbre való tolásának képességét, de már nem sokáig. például egyre jobban körvonalazódik, hogy ilyen (nem)tempóban pl nem lesz szakdolim áprilisra. de nem ám. a szakdoli amúgy csak akkor lép a kellemes dolog-kasztba, amikor már ötössel ráíródva porosodik egy éve a fiókban, addig olyan jó dolgok hiányoznak, mint a mindennapi friss levegő, testmozgás, egy-egy jó film, egy-egy családi este, netán baráti összeizé- vagy egy MAGYAR SZÉPIRODALMI könyv.

na, megyek, ÍROK