lobbierő

amúgy tegnapra vettem egy nagy levegőt, meg az szmk anyukaságot, és egy lépéssel feljebb a hierarchában megkerestem a megfelelő személyt, az egyetlen lehetséges potenciát, aki révén talán nem úszik el g mellett a biosz is, mit tantárgy (szürke vizen dinnyehéjak eddig: ének-zene, rajz és kézművesség, matematika gondolkodtató része, testnevelés, földrajz, magyar fogalmazás, irodalom...)

az illető hihetetlen, olyan korrekt, hogy amikor beszél, legszívesebben megölelgetném, hogy ilyen létezik? ez nem a valóság! (szőrmentén tettem is erre utalást). persze vannak a körülmények, amik nem mozdulnak (mondjam úgy, hogy nem mozdulásuk nagyon rossz, de a mozdulásuk sem lenne jó? a lelki megállás az, amin a jelen tanártársadalmi helyzetben egyszerűen _nincs_mit_tenni_) (csak remélni merem, hogy ez a gyöngyszem, akit én megtaláltam, nem ég ki, nem fárad bele, nem öregszik meg...)

szóval amiért mentem (tartassuk be a kereteket, legyen előre közölve egy-egy témazáró ideje/mélysége/felkészülési anyagai) (miből lesz a vizsga, mikor lesznek anyagok, legyen felkészülési idő/anyag/mélység/minta), azokat mind jó kézbe tettem, és egészen jókedvre hangolt. 

mondjuk ő az az EGYETLEN tanár ebben a menő isiben, aki félévente visszakérdezi a diákoktól, mit is tapasztaltak nála, hogyan értékelik az elmúlt félévet, őt... szóval mit is gondoltam :)

én még fogadóórától nem lettem ennyire vidám, mint tegnap tőle :)

delej? cérna.

...aztán jött másfél hét betegség...

ez az év egy nagy déjá vu, minden béna helyzet ismétlődik, a vacakságok tapadnak, elmozdulni csak lélekben lehet, a lábammal minden ösvényt mindahányszor végig kell járnom. ez végül is a tanulság, hogy ehhez kell az igazi türelem. 

mert mit kezd az ember azokkal a helyzetekkel, ahol már belül is rohannék, miközben munka tornyosul (és ez itt nem az az egymás hegyére helyezett aktahalom, melynél van a remény, hogy lassan, szívósan, de földolgozom, hanem a hidra-féle, hogy levágok egyet és négy nő a helyére...)

vagy azokkal a helyzetekkel, amikor belül álmodozom, hogy most olvasnám azt a könyvet, megnézném a filmet, de van egy kis teendő, amiből adódik még egy kis teendő, és ebből adódik egy egész napnyi...

vagy amikor beszélnek hozzám, de egyszerűen nem célszerű, amit mondanak, egészen másról van szó és az irány is elhibázott, és akkor udvarias vagyok, és visszaterelem, és visszaterelem, és visszaterelem, és egy óra alatt egy tyúklépést haladtunk csak előre...

és ezt a legegyszerűbben úgy szokták megoldani az emberek, hogy egy hétre, kettőre, sokra kilépnek a megszokottból, "szabadságra mennek", és átmenetileg ez segíteni is fog, megteszem én is, és nem hagyom felhívatni magam, de már most tudom, hogy az alapnyűglődésemen csak pár napra fog ez segíteni, mert a türelmemen kívül, kell valami cél is, ami hajt, hogy bírjam cérnával.

így mulat egy

folytatjuk, most a covidnak kinéző nemcovid van a láthatáron, g ismét itthon, csak most magas lázzal, köhögéssel. én két órát aludtam, ő meg 39,2-vel kelt.

ezt az évet lehetséges volna valahonnan megdelejezni?

adventi fények

jahh, és akkor az úgy volt, hogy g _meggyógyult_ pénteken, mire indultunk, egész jól volt, viszont a folytatás is méltó volt hozzánk, a szállodában a becsekkolás hihetetlen hosszúra nyúlt (bénakislány rezervált, ennyi), aztán nem fértünk be a pótparkolóházba sem (így parkoltunk utcán! Bécsben! a maradék 2 órára 22 euróért! este 7-ig...)

aztán szombatra helyrejöttünk, reggel bevásároltam (ez most már nem is annyira szokatlan, ugye), összeszedtük g barátját, és aztán nekivágtunk a városnak. az nekem csak most esett le, hogy végre ez a barokk császárváros is rendelkezik falfestményekkel, és hogy kevés rá pár óra bejárni őket. még nem olyan egyedi, mint mondjuk Brüsszel tudott lenni, de tetszik, hogy lehet keresgélni. így már én sem unom a városnézést. a Mariahilferen vettünk nekem könyvet (megunhatatlan), a Naschmarkton ebédeltünk (a hangulat jó volt, az étel nem), a Karlsplatzon belebotlottunk egy igazi karácsonyi vásárba, aztán este a Városházánál jöttünk rá, már túl fáradtan, hogy mégis van ott jégpálya (a korizás végül nem fért bele a 2 napba). vasárnap felét a Természettudományi Múzeum kőtárában töltöttük (vicc, hogy ezt és az őskort már 2-3-szor láttuk, míg a bármi mást soha... de hát ha egyszer ez érdekes...)

vasárnap délután derült ki, hogy a 30 km séta megtette a hatását, g-nek megint fájt a torka, aztán ebből hétfőre szépen kiteljesedett újra a betegség, és itthon volt egész héten, majd csütörtökre p is elkapta. így mulat egy magyar úr, mondhatjuk. viszont az élmény vitathatatlan, és viccesen könnyen ment a kétgyerekes üzemmód. vagy csak nagyok már, meg jófejek.

szombaton meg kénytelen voltam tüntetni menni, utálom és haragszom, hogy ilyennel kell elszúrnom a szombat estém, minden egyszerűbb lenne, ha ez a zsebdiktátor és minden sleppje megszűnne. 

kívánom, szívemből.

idei

idei évem vicceske iránya az, ahogyan nem történnek meg vagy másképp történnek meg a dolgok. most például a császárvárosba készülünk. 

az úgy volt, hogy ma meg holnap egy képzésem lesz (megint) és utánamjönnek szombaton reggel. a szállodai szobát későn foglaltam, így az nem lemondható, de azt gondoltam, egy éjszaka (szombat) még rendben lesz. rádumáltuk g barátját (székhelye a sógoroknál, találkozás nagyon ritkán), hogy jöjjön velünk erre a két napra, ez is összejönni látszik. erre hétfőn lemondták a képzést betegség miatt, mire úgy döntöttünk, ha lúd, legyen kövér, menjünk oda már pénteken. lefoglaltam még egy éjszakát. (ez se mondható le/foglalható át). és akkor ma g megírta smsben, hogy neki fáj a torka meg a feje.

kíváncsian várom a fejleményeket, kicsit rezignáltan is, miután egész évben állandóan ezen dolgozom, ezen a túlélő üzemmódban is jól szuperálni dolgon, a nem tudom, mi lesz holnap, de van 5 tervem, amiken még csiszolunk, aztán a kútba dobjuk búslakodás nélkül, mert úgyis másképp lesz, de az élet megy tovább szemléleten... hja.

hogyan neveljünk

tegnap g elmesélte, az amúgy is félnótás tesitanár újabb elborulási fejezetét, miszerint tesiórán akkor volt az, hogy ők ott álltak sorban, míg a tanár nekiállt "papolni", mely során cigányozott egy jóízű sornyit, buzizni nyíltan nem buzizott, de utalt rá, hogy most az is mennyire divatos, meg hogy őt bizony férfivá nevelték, és belőlük is férfit fog nevelni.

egyrészt örülök, hogy az utóbbi 3 évben a színét sem hallottam ennek az illetőnek, és g sem kellett elszenvedje.

másrészt élő példája annak, amikor kétségeim vannak a szolidaritási tüntetéseken és élőláncokban állva, hogy tényleg ezekért? (nem, egyébként értük név szerint semmiképpen, ez a harmadik tanár, akinek a távolléte építőbb és élhetőbb, mint a jelenléte, és a  jelenléte nem semleges, hanem kárt okoz, és az egyetlen, amit fel lehet hozni mellette, egy bántalmazó társadalom tűréseit nem lehet elég korán megtanítani)

egyúttal csak mondom, nem huhogok, az óra után az öltözőben az egyik lángelme fiú fennhangon kijelentette, hogy ő bizony nagyon egyet ért mindennel, amit a "tanár úr" elmondott, és igazából csak ő a kedvenc tanára.

folytatva a sort

folytatva a sort tegnapelőtt egy tétova mozdulattal bénácska, de javuló jobb kezem kímélendő a ballal vágtam be egy kocsiajtót - rá a bal hüvelykujjamra. gratulálok (a jobb még nem fog, a bal meg már nem, így írnám le a helyzetet). azt nem latolgatom már, hogy ez vajon eltört-e, csak szurkolok, hogy ne üssem be, és akkor minden jó lesz, már csak 6-8 hét.

holnap bemegyek a 16 fokos irodába, a gratulálok ennek is jár. egy kétórás megbeszélés okán kelletik ez, legjobb lenne zippelnem a dolgot, de akkor meg elúszik a napom. namilegyen.

a hétvégére összeszervezett ittalvós dumcsibuli elmaradt, lett helyette kerti tüzezésen füstölődés (ez valaha összejön-e majd, mint a normálisoknál...), viszont én mentem dumálni, ami meg jó volt - mást csinálni jó. a mostani valóságból törlöm magam során bármilyen akcentussal angolul beszélő habkönnyű filmecskéket jutyúbolok magamba, amitől egyébként a szövegértésem javult (hallás után sosem voltam egy géniusz), egyúttal egészen fontos kifejezéseket tanultam már meg, mint például, hogy "I had a crush on you" :)

neve is van

itt születtem, sok pontján éltem, tanultam, dolgoztam, jártam, itt kézen fogva jártam, ott véget ért valami, itt szánkóztam, ott koriztam, itt nagyon el voltam veszve, ott meglepő dolog történt, szóval minden köve ismerős, mégis

mégis

ez a mostani éra a tüntetéssel, az élőlánccal egy egészen új arcát adja. lehet, hogy hosszú távon ezek is csak beleépülnek az unokámnak mit mesélnék, ha majd kézen fogva arra járunk leheletvékony ólomüvegtárába, de most egy új arcot ad az ezerarcúhoz

neve is van

Budapest

ez ilyen

ez ilyen agyrázkódós év. tegnap g-nek nekirúgtak egy focilabdát, rendesen megzúzta az arcát, tegnap este még nem gyanakodtam, elment úszni, aztán mondta, hogy fájdogál a feje, meg néha szédül. klassz. most itthon alszik, nem engedtem suliba. a pihenés ráfér, de jobb lenne másképp.

viszont

viszont megünnepeltük apósomat (80), és ez egy szép szám, és egy szerencsés ember, tesói meg a tesói gyerekei (meg egy unoka, aki nagyon hősiesen tűrte a végtelen unatkozást).

a sose tudhatod, mivel jár egy kívánság-nak azért volt elgondolkodtató (és vicces) része, úgy belegondolva tényleg most is kuncogok, hogy az egyik tesó tényleg nagyon kreatív gyertyaajándékot adott neki: rászerelt a gyertyára 80 szál gyufát, és voltak olyan elkötelezettek, hogy még ott a vendéglőben meg is gyújtották. annyit kell mondjak, hogy 80 szál égő gyufa a viaszgyertyán még nem annyi, hogy elinduljon a tűzjelző, de egy vendéglőnyit be tud teríteni füsttel, és a lambériák érdekében egy ponton igen erősen kell fújkálni is a 30 centis lángokat...

korral jár

tegnap volt a negyvenhetedik, idén először gondoltam, hogy kár, amiért ilyen low profile család vagyunk, egy gyerek, semmi rendes fenékkerítés a személyi ünnepeknek, jól esett volna bármilyen torta, amin rajta szerepel az összes gyertyaszál. el akarom fújni, hátha az felvidítana.

tartom magam a víz felett, heti hét pillanat adódik, ami fent van, de nagyon ketrecalakú az élet, és bár ilyenkor régen fel-alá járkáltam, most viszont csak kushadok és leszegett fejjel kizárom a valóságot. egy barátom sem hívott fel, sem vissza, és ez az ami idén nagyon üt, ez a veszteség. nem név szerint, azt is törlöm, nem a szülinap miatt, az kit érdekel, csak most annyira rossz így ez.

szerencse, hogy csak idenyafogok, annyira nem érdekes ez, lehet továbbhaladni.

ha már

csak egy amolyan kósza gondolat, hogy ha már a picipuha tímsz telepítése, beállítgatása és mindezek elviselése is ekkora teher, miért akar az ember egyetemre menni...

ott kezdődött, hogy az elmúlt 5 napban kizárólag a (kevésbé fontos) esszét bírtam megírni, és minden, a study project koncepciójára vonatkozó tervemet szívósan meghiúsította az élet ma reggelig (mára csak 2 futár, 2 mosás, 1 főzés és a megírás volt előtte/közben csak). de megírtam, és nem értem, mért nem vettem észre, hogy ott volt a mai plató?

jó, az első kiakasztó fel sem tűnt először, akkor volt, hogy na most már csak kinyomtatom ezt a 3 oldalt, onnan átfutom, és aztán jöhet a fordítás ellenőrzése - és ez egy óra lett a nyomtató nemakarása okán (kicsit idegbajt kaptam), onnan csak (utólag vicccesnek is mondható) lejtmenet volt a nap (egyszer csak úgy kinyomtatta mégis, de akkor rögtön kétszer)(aztán az emailküldés pattant vissza azzal, hogy szabinvagyok bocs)(aztán a pótnőnek küldött email nem ment el (sic!), még jó, hogy túlbiztosító vagyok, és ránéztem, sehol nem volt az elküldöttben, újraküldtem, na akkor elment, aztán kaptam, egy köszihogyküldted (sic!) visszaigazolást) és akkor még hátra volt az írjad már a leckéd mert úszásra kell menned-kör, a mindjárt-kör, majd a most derült ki (sic!), hogy holnapra nagyon sok töri van-kör jött (edzés helyett) ejnyebejnye-kör, majd az akkor írd meg a fizikavázlatot-kör (megírta!, jó lett! végre!), és akkor jött még nekem a vacsizzunk, főzzek holnapra, ill. a hogyan működtessem a gyűlöletes tímszet. este tízre ezt is megoldottuk.

szóval jövő kedden hamadik felvételi kör (online órányi interjú még sehol sincs ppt-ből) szevasz, kíváncsi leszek.

jó, rendben, ez volt az ára a tegnapi high life-nak. azt mondtam, hogy lehet, hogy benne leszek a dalfutárban? (mondjuk emiatt nem tudtam elaludni tegnap éjjel, igaz, de akkor is!) (és nem, nem éneklek, haha.)

fesztivál de könyv

vasárnap kijutottam a négy fal közül, beleszippantottam a könyvfesztivál levegőjébe. pont jó időpont volt arra, hogy összefussak pár, egymástól messze-messze az életemhez érő emberemmel, vicces volt, ahogy kiderült, vélhetőleg ismerik is egymást. 

megvettem apósom szülinapi ajándékkönyveit, meg egy verselemzőst g-nek (tuti nem fogja magától feldolgozni, de úgy döntöttem, erre rá se rántok, engem érdekel, ezért őt is kell, hogy fogja :) )

magamnak csak kettőt vettem, egy túlárazott szakácskönyvet (másikat kerestem, de ezzel meg régóta szemeztem, sajnos), meg egy amerikai angol kulturális szótárat (melyben a második felütött oldalon szerepelt némi rasszista szöveg közepén a chicano magyarázataként a "néger" kifejezés, ezúton is gratulálok) (a könyv maga érdekes, több nyelvet is begyűjtöttek hasonló kiadásban, ha sok pénzem és polchelyem lenne, persze, nem haboztam volna, de így igen, és ott is hagytam).

a könyvfesztiválon jómagam otthon vagyok, így az érzés, hogy nekem ez jó, most is megvolt. ezért ez a szerelem most nem volt olyan rózsaszín köd. például azt nem értem, hogy egy Libri, aki a Könyvhéten óriásstanddal licitálja túl az összes lelkiismeretes kiadót, most 4 sor ponyvával volt kint, plusz szerintem semmi szeretnivaló nem volt a végtelen tülekedésen a G épületben, ez milyen szűk és béna hely már, azt pedig végképp nem akarom realizálni, hogyan lőtt ki az űrbe a könyvek ára.

a végeredmény azért még mindig pozitív: van könyv, van fesztivál, van (némi) pénzem, és vannak emberek, akiket érdekel ugyanez.

kirándul

ismét bebizonyosodott, hogy egyes dolgok megoldását az állhatatos passzív várakozás megoldja (félig).

az osztálykirándulásról beszélt a szülők tömege a szülőin, általános gondolat volt, hogy minek odamenni külföldre, ha beláthatatlan úgyis mind az árak növekedése, mind a kint vásárolt szolgáltatások milyensége, ráadásul rengeteg idő oda-vissza utazni. ennek másnapján a szervezőtanár elküldte (majd hetekig attakolta a gyerekeket érte) a beleegyező nyilatkozatokat. miután én mindent zokszó nélkül szoktam másnap visszaküldeni, csak azt vettem észre magamon, hogy nem küldöm, nem küldöm.

ugyanis azt gondoltam (és most is), hogy ha egy osztályban 5 gyerek szülei azt mondják, anyagilag nem tudják megoldani az összeget, akkor egyértelmű (számomra), hogy 

1. vagy kifizeti más / össze kell dobni azok költségét
2. vagy simán nem szervezünk olyat, ahol a költség 130+ ezer fejenként

(egyébként mi éppenhogy ki tudnánk nyögni, de miért kellene nyögni egy osztálykirándulás miatt?)

és tegnapra végre megszületett a végeredmény, arra hivatkozva, hogy a mostani árajánlatokra nem lehet hagyatkozni jövő tavaszra nézve, szóval szépen fújjuk ezt le... 

a legtanulságosabb az a szülői hozzászólás volt amúgy az ügyben, hogy "mi ki tudjuk fizetni ezt, és olyan jó buli volt a gyereknek, szóval menjenek csak". amúgy az ilyenektől ment el ténylegesen a kedvem, a mostani passzív sztrájkjaim jelentős része emiatt lombosodott ki. hát hogy van az, hogy egy nyamvadt közösség része vagyunk, és nem bírunk proaktívan belátóak és szolidárisak lenni? (ezt tegnap megint aláhúzta az osztályszülői közösség: három darab nemtanár szülő mentünk el a reggel fél8-as sulis demonstrációra együttérezni) (közülük az egyik a zuhogó eső ellenére a munkahelye irányával szemben először idejött munka előtt bicajjal - mondjuk erre adok egy tízest :) )

bojler

 kettő darab jóember, megszerelték a kétéves bojlert (kiszedvén a vízkövet katód- és anódcserét is végrehajtottak), s azzal a félkövérrel szedett dilemmával hagytak itt, hogy ne tekerjem magasra a forrót, mert akkor túlzottan működik, azonban ha nem tekerem forróra a forrót, akkor a kézmosó (mely naponta 40-szer kerül használatba) lefolyója a hidegvizes kézmosás után letapadó szappantól dugul el.

osztok-szorzok, remélem, most a víznyomás segít eldönteni, ugyanis én inkább veszek új bojlert, mint szedetem szét a lefolyórendszert.

gyönyörű

egyúttal tegnap elmentünk a szívultrahangra, megnézték, és kijelentették, gyönyörű szíve van!

egyrészt anyailag aláírom, mondom is neki, hogy ez tökéletesen így igaz. és szeretem, hogy pont így, ezzel a szóval jelentette ki az amúgy rendkívül fő orvosnő.

másrészt tökéletesen elégedett vagyok orvosilag, így van rendben, és örülök, hogy csak egy estényit vettem komolyan az anyai parázást az ügyben (jó-e a beutaló, mi lesz, ha mi derül ki stb.), és hálás vagyok, hogy így történt/alakult.

majd jön még konzultáció ezügyben, ez most csak egy képalkotás volt, annak viszont tökéletes.

kesztyűs kézzel

az vicces, ahogyan tegnap este végre rájöttem, arra a banális triviára, miszerint a megtört kéz fáj, ha nem melegítem, a _kesztyű_ megfelelő megoldás. szóval tegnap este végre felvettem a gyönyörű (szöszölős) fekete egyujjas bundakesztyűmet, és láss csodát, három törött ujjam nem fájt a hidegtől. (jegyzem meg, míg eszemben van, törni nem csak úgy törhet egy ujj, hogy "fáj, ha hajlítom", "létszik" meg hasonlók. ezt most határozottan kiderítettem, ez van.)

titaniki magasságok

tegnap este rendkívüli ülésezett munkahelyem vezetőgárdája, kösz szépen, nem most zárunk be, talán év elején már igen. addig viszont levegőt sem veszünk, úgy spórolunk mindennel. kb. ugyanolyan a helyzet, mint 2020 márciusában, amikor egyik napról a másikra újra kellett szervezni 600 ember életét (hogy kap enni, hogy fog dolgozni, hova megy karanténba ésatöbbi egyszerűségek). akkor nem bocsátottunk el senkit. most megvan a _teljes_ lista, ki mennyi végkielégítésre (lenne) jogosult.

mostantól HIVATALOSAN vagyok hómofiszban. így éppen azon töprengek, hova a hajamba helyezzem el az irodai cuccaim, mert mostanra végképp elegem van a mindent felemésztő mindenholvanvalamiből. a hétvégén (törődött ujjaim kiszolgálnak már ennyire, és szédülni is csak keveset szédülök, a térdem pedig nem kellett ehhez) átrámoltam a legkritikusabb gócpontjaim a polc-nempolc-minden Bermudában. az eredmény az lett, hogy minden kézre van, csak egy folyóméternyi átlapoznivaló bámulászik rám, és egy icipici lendületet kaptam élni (ebből loptak el a hétfő-keddi orvosos bejelentkezős körök).

egyúttal apdételem az egyetemi jelentkezésem: egy hónap múlvára adhatok be esszét, tanulmányi projekttervet, pépétét erről és készülhetek a felvételi dumcsira. ejh.

lentek

a tegnapi mindenrossz napot nem tudom rekonstruálni, mitől volt (csak a tények szintjén: elviselhetően sikertelen volt, megint a gyerekorvosokhoz bejelentkezős köröket futom). benne volt a levegőben. most, hogy olvasom, az a szociopata f.sz összehívta a 300ezer katonáját, akkor ennek a számlájára írom.

mostanában a világ emocionálisan is egy hullámhosszra került, és tegnap egy nagy gonosz löket ért ide. előszele valami nagyon rossznak.

egyúttal utálom, hogy minden napomon küzdenem kell a haragom ellen, szélnek ereszteni az átkaim, hogy semmiképpen ne gondolódjanak se ki. és ettől fáradt is vagyok, ott belül, nagyon.

nem én

nem én lennék, ha ezt a múlt hetet ne fejeltem volna meg a bécsi egyetemi jelentkezéssel. jó, semmi nagy dolog nincs benne, nem "igazi" diploma, és csak egy éves (olyan okj-szerű izé), de megint egy apropó gondolkodni. majd akkor ráérek szidni magam, mi a fenét gondoltam, mért lesz ez jó nekem, amikor éjszaka-hosszan kötelezőket kell írnom-olvasnom.

addig meg vicces, hogy megvan angolul a cévém, meg hogy le bírtam írni a semmit* tupírozva, és hogy motiválatlan ember is tud motivációs levelet írni, csak akarni kell. (érted.)

*jó, nem semmi, de azért egy helyen 25 évet mindent is csinálva után nehéz olyan Linkedin-szerű tervszerűséggel leírni a fejlődési egyenesem a talaj alsó szintjétől az égig és tovább. ez nem ilyen, csak az nem néz ki egy cévében szépen.

és _előző_ nap leadtam este a jelentkezést, még a leckekönyvem is megleltem és szkennelni is bírtam, együtt a (kétnyelvű**) oklevelemmel (**lehetett volna egynyelvű, és akkor az egész motiválódás is hiábavaló lett volna, de most jó, hogy annyi kínlasztással nem csak H lettem, de angolul is megírták azt a ficnit.)

amúgy még több hét, míg kiderül, mikor és mi lesz a szóbeli dumcsi, és hiányzik még az az el nem hanyagolható kis részlet is, hogy megkapom-e a 20+ezres tandíjfelmentést :) ha megkapom, akkor jó, ha nem, hát kár ("si non, tant pis" - by Amelie)

csak hogy

természetesen egy dolog sem bír befejeződni azzal, hogy elintézem, ezt a honlapos szériát például megfejeli, hogy feltörték az oldalt (ki az a hülye állat, akinek ez jó szórakozás - évek óta kérdezem), azért most a tartalmat nem tudom feltenni arra a gyönyörű menürendszerre generált posztjaimba.

ez természetesen a T (nagyonfontosdátum) előtt 1,5 nappal derül ki, és még most nem őrülök meg teljesen, mert lehet, hogy ma este (T-0,5 nap) a jó kis emberem megcsinálja. ha lesz ideje és energiája. ha.

szeptember elején elveszített lelkesedés, ahoj.

apdét: megszerelte, szuperember, én meg feltettem mindent este, amit munkaidőben kellett volna. kész.

hogy megy ez

az mindig a nagy rejtélyek közé tartozott az életemben, hogy van az, hogy egyszer csak megy megint, ami egyszer már ment.

jó, azok a korábbi alkalmak nem voltak annyira simák, de mostanában tanultam meg magamnak megtanítani, hogy ha már egyszer a semmiből ment az a valami, akkor a valami emlékéből (inkább: lenyomatából) már hogy ne menne a valami most újra.

és többnyire ez beválik. így készültem el hajnali fél 2-re végül a honlapmódosítás szerkezeti részével, és szerintem nem is éltem át annyira a diadalt, mint tehettem volna. végtelenül hálás vagyok, csak úgy, hogy ez ment, biztat a jövőre nézve.

amúgy megint elémvetődött egy sulilehetőség, egy év távtanulás és helyi váltakozása Bécsben angolul. most még van 3 napom leadni a jelentkezést, és talán le is fogom. most az a sürgető motiváció hiányzik belőlem, hogy na majd itt olyat tanulok, amit még soha, de az (összerázott) tudatom mélyén ott van, hogy de, de, ez jó lenne neked. 

kicsit attól tartok, hogy ha levakarom az illendőség és a mindennapok sarát erről a dologról, inkább csak azt látom benne, hogy ez kiváló kijárat lenne innen oda. és azért ebben van jó adag taktikai elem is, hogy okosabban kellene tervezni ezt az ügyet, akarni is kellene, és hasonlók. meg van ebben azért rendesen lelkiismeret-furdalás, tanult tehetetlenkedés és így tovább.

agy

tulajdonképpen vicces, vélhetőleg tényleg agyrázkódásom volt, tegnap kábé huszadszorra esett le: nem hülye vagyok, hogy egyik mondatról a másikra elfelejtek egy-egy szót, meg estére szédülök és fájogat a fejem, hanem csak simán ez van.

a pihentetés csodákat tesz: térdem vízszintesen járva, nem csavarva nem fáj (kár, hogy csak lépcsőn tudok kimenni a házból), ujjaim bizonyos határig szuperálnak (nem fognak, de ez javul), még az agyam is simul. na jó, azért ma lesz egy-két gyűrődés, mivel honlapot kell macerálnom. legutóbb ennél a feladatnál konkrétan leoltottam az oldalunkat. ezt most akkor nem lenne jó fényes nappal megismételni, ugye? :) (esélytelenek nyugalma)

elintézem

márminthogy elintézem magam. most a keddi benti dolgozás végén például kiválóan elintéztem magam és a mozgásos és munkás és itthoni terveimet egy laza seggre csusszanással a kőlépcsőn. bal térdemet és jobb kezem ujjait zúztam meg alaposan (hálás vagyok a gerincem, farcsontom és egyéb szerveim látszólagos nem eltöréséért).

ezzel elintéztem a tegnapi teljes fekvéses üzemet (szerintem enyhe agyrázkódásom is volt, esti hányingerrel, tegnapi szédüléssel), valamint a hétvégi terveim, meg a jövő heti terveim bizonytalanba küldését.

a motivációim nulláról felemelését minden iránt még nem intéztem el (minden alatt a tornyosuló rengeteg lehetséges munkát értem), viszont a hétfői háromórányi szülői ez-azon már kaptam löketet arról, milyen lesz ez a szülői összefogás erősítését intézni dolog. 

lúzer-e vagyok.

szeretem

kicsit töprengtem, ezek után úgy vélem, kedvelem a szeptember előtti időszakot. nekem jót tesz, ahogy bekúszik már nyár közepén a gondolataimba, hogy még kb. mennyi vonalas füzetet kellhet vennem, meg van-e otthon rotringhegy. persze egyre kevésbé kiterjesztett mátrix ez, de szeretem. ezért jóelőre gondoskodtam a "folytatásról": már másodszor szerzek be, gyűjtök össze, küldök le a világvégére ezt meg azt, akiknek nincs. nehéz megvárni, amíg tényleg pont az kell, ami nekünk van, de mindig megnyugtat, amikor mondjuk egy szervezet úgy keres ruhát, hogy személyre szabott méreteket mond, milyenséget, mennyiséget. az mindenkinek jobb.

egyúttal azért most már nagyon zavar a raktár a lakásomban. leginkább a raktárosi munkakör, meg a látvány (dobozok). pincénk nincs, padlásunk nincs, raktárhelyiség pedig úgy lenne jó, hogy van egy szoba, ahová minden kérdéses tárgyat berámolok, s a raktárban szortírozok, nem a lakásban, s a szortírozott dolgokat jól látható óriásfelirattal ott tudok tartani, míg a rendeltetési helyet megtalálom és beiktatom a szállítót... (egyébiránt tök szakszerű, amit leírtam, csak épp a helyiség hiányában vonogatom a vállam.)

mondjuk a dobozok áramlanak ki-be, ez jó, és igenis túl fogok jutni ezen a béna fázison, az elmúlt hetekben kicsit ezen is tudtam dolgozni.

ucca embere

kimentünk pénteken az uccára, megmondtuk a magunkét, aztán tökfáradtan hazacaplattunk.

jó, hát ha ennél többet nem is ért, az azért benne volt, hogy itt eléggé el vagyunk ám szigetelve a nagyváros történéseitől, szóval vinni kellett, és csinálni kellett. az utcára kimenésnek ez a light formája nem csinál gondot.

az igen, hogy a tüntetést valóságban délelőtt 11-re kellene szervezni, vagy épp reggel nyolcra, amikor tényleg zavar és nem csak a 47-es villamos nem megy át a Szabi-hídon. szóval amikor nem csak a takinénik könyökölnek ki a BM (sic!) erkélyén kedélyesen nevetgélve. és amikor tényleg mindenki ott van, akit kicsit is érint... (na persze, bili a kezem alá, itt ilyen sose lesz, mindenki csak élni akar valahogy)

mondjuk társadalmilag ez fontos volt, de nem a hatás, hanem a helyi kép kapcsán. a sulis tanáraihoz csatlakoztunk (gyerekek a suliból, egyúttal az osztályukból hárman voltak...) és mint olyan, legalább az orcáját megismerték :) mindazonáltal megállapítottuk, hogy ezek a jobbfej tanárok voltak a suliból, így még kicsi remény van valami normális suliéletre.

szeptembeeer eeeelsejee énekszó és táánc köszöncse

a suli kezdődött, ez nekem is segített értelmet találni a mindennapokban :)

egyelőre az új tanári névsor szerint egy igazi veszteség van: az egyetlen jó biosztanár nem fogja őket tanítani, így "betonsírba helyezték" a bioszt (ismerve a mostani nőt - igaz a dráma). a matekot még kérdés övezi, ott a haladó csoportba került, de nem derült ki a tanár személye sem a kartársaké (jahhaj, tulajdonképpen ez volt a két fontos tantárgy eddig, jó, még nem zokogok). tegnap, a hír hallatán újra megfogalmazódott bennem a suliváltás gondolata. és elhelyeztem az októberig meglátjuk-polcra. (ezzel kellett vigasztaljam, amikor újra realizálta a legjobbbaráttalan évkezdést a fél kiégett tanári karral együtt szerdán...)

ennek okán ma kimegyünk az utcára, és megmondjuk a magunkét. és most jön ő is. (hacsak nem maradok alul a programkínálatommal a terráriával szemben :) ) (nem.)

a munka világa sűrű bozót

visszatért a munka világa, és nem úgy, ahogy terveztem, hogy egyszer az életben majdnem 2-3 hétre elmegyek, és a hátam közepét se lássák.

na persze.

a múlt heti Balatonozás alatt a főni talált meg egy nála 3 hete álló levél ügyében, hogy ja, határidő, ja körbeküldenéd. hát körbeküldtem, aztán megemlítettem neki, hogy szerintem a szabi alatt munkával ellátnit Franciaországban börtönnel büntetik.

egy kollégám 4 smst küldött, hogy mikortól zavarhat (az sms amúgy megbocsátható, ezt megállapítottam, tök diszkrét, rövid, rögtön látom, és nem kell rá azonnal válaszolni :)). a másik hétfő délelőtt hívott, hogy akkor most miért nem úgy van, ahogy lenni szokott. hétfő este is felhívott egy kollégám, hogy őt annyit hívogatják, és gyorsan vegyük meg azt a repjegyet, mert összedől a világ. őt pl. le tudtam szerelni, értette, de a másikat, aki kedd délelőtt hívott, azt nem, és addig pusholt, amíg a keddem a finn légitársaság jegyében töltöttem. és mivel tényleg nem kaptunk számlát a cégtől, ezért a mai napom is ezzel (is) telik. két másik kollégám pedig mindenképpen 13 levélfordulóban egyeztetendő találkozót szervezett mára (a mentő napomra, amikor, gondoltam, lecsúsztatom az átdolgozott órákat, persze). mert így praktikus.

szóval erős lesz ez az év is, miközben most én tényleg kiskanállal szedem össze a résekből a motivációt, terveket és lelkesedést, ami asszem alkoholos oldat is egyben, úgy illan, mint ahogy a csí áramlik. 

teszem föl, beállítom a mindenki hagyjon sokáig békén üzenetet most, amikor már vagyok, csak nem akarok lenni...

közel

igencsak közeli jövő, hogy kiürül ez az ország.

most mondta a gyerekem, hogy a legjobb barátjáék távoznak angolosan nyugatra. egyúttal osztálytárs is... hajjaj.

kíváncsi vagyok (és rossz kedvű), vajon hány tanárral kezdi az évét ez az "elitgimi".

és hogy mi mikor megyünk.

15

15 lett, nagyon nagy már. csak az a banális közhely jut még eszembe, hogy elröpült ez az idő. cuki is, meg felháborítóan bosszantó egyszerre, kábé pont olyan, mint amilyennek lennie kell.

a nagyapai ajándéknak nagyon örült, meglepte a váratlanság. azóta elhangzott az is, hogy "jó, akkor anya holnap délután majd te jössz ki lőni velem hátra". (no, ez az a mondat, melyre nem számítottam sem 15 éve, sem bármikor) :)

egeret kapott, kutyát viszont nem. nem úgy történt a döntés, hogy márpedig nem, csak éppen rástresszeltem, és ebből derült ki, hogy mi a helyzet. nem tudom, hogy ha a magunk ingatlanában lennénk, akkor mit mondtam volna, de itt azért vannak háttérhatalmak, amik nagyjából kijelentették, hogy a kertben nem, és a házban sem... (és a levegőbenhöz?) (0:29)

megvolt a családi/kerti buli is, az éve eddig egyetlen váratlanul esős napján, szél, eső, ború, ma (hétfő) egy kicsit hiányoltunk is!

nyári első mukk

az tulajdonképpen szuperül alakult, ahogy a nyár indult.

évek óta képtelen vagyok a rendes táblázatosdira, ki mikor hol van. kicsi család, kicsi tervezőképesség, kicsi tervek. jóformán az események visznek. az elmúlt három év (nyári műtét, covid, covid) alatt nem volt kérdés mit (nem csinálunk). az is egy tény, hogy itthonülő gyerekem van. (jó, ezt van honnan látnia, de őszintén töprengek azon, vajon ez most már mindig így marad-e). 

szóval levittük a nagymamához nagynénihez Balatonra. idén nem a rákövetkező napon jelezte, hogy akkor hazajönne, hanem csak hétfő délután. ez is haladás, ismerve, hogy mennyire nem ő az oka ennek a dolognak (az itthonülőséggel szemben ebben az esetben nem ő a nemműködő fogaskerék). megnyugtattuk, utána volt két jó nap, aztán két rossz. szombaton hoztuk el, az északi parton utazásnak az az előnye, hogy jó hosszú, így volt arra idő, hogy beindítsuk a szanatóriumot, kibeszéltük, megmagyaráztuk, átértékeltük, jó polcra tettük az elmúlt hetet. megint megállapítottuk, hogy ezt így nehéz jövőre is betervezni, ...

a tihanyi egy hét is mindig alakul, nem betervezzük, csak éppen mindig van, és nem tudjuk elengedni. azt a részét, hogy erdő, nád, Balaton-part, ágyból naplemente, stég és mindig másarcú víz és ég, nádi poszáták, lódarazsak, szárcsák, siklók, csuka és ponty és keszeg, meg a csapat, aki általában jól működik - szóval ezt eddig nem tudtuk elengedni, nem is akarjuk. hátha lesz jövőre is, bármikor gondolok rá (már ott is), folyamatosan vágyom oda (honvágyszerű, ritka érzés).

most ez a hét amúgy 38 foktól fölfelé volt, kábé 3x meg is nyomott mindhármónkat a meleg, egyszóval a strandolás volt a fő program, és nagyon jól volt ez így. ugyan hazajőve, rágondolva olyan volt, mintha semmit sem csináltunk volna (de) (de nem nagyon), így nehéz volt visszagörnyedni a gép elé, bemenni az irodába, értelmesen dolgozni az elmúlt napokban Balatontalanul.

lesz még valamikor valami a nyáron, megígértem magamnak, hogy még 2 hetet augusztusban lestoppolok magamnak, magunknak. kellhet majd szülinapozni, meg csak úgy lemenni Aligára is, most ez a kívánság maradt. jó lenne, ha jó messze lenne a szeptember.

az eheti földhözvágós orvosos körünket meg majd megírom talán, ha tényleg lenyugodtam - most még nagyon haragos és tanácstalan vagyok.

könyves

aztán tegnap délután végre eljutottam a könyvhét(végé)re.

három hete úgy nézett ki, hogy minden nap megnéztem, mikor lesz a megnyitó (sokáig nem volt kiírva), mikor és ki lesz a megnyitó (NP, derült ki, meg hogy 18 órától), és végig azt gondoltam, ott nekem ott kell lennem, és akkor szépen, ahogy a napok mentek, olvadtak el ezek a terveim.

szombaton egyszerűen nem jutottam el. nap sem volt, meg tervezni sem bírtam vele. aztán vasárnap egyszer csak azt mondták nekem itthon, hogy ha g úgyis elutazik, mi menjünk ki ketten a Vörösmartyra. hát így sokkal egyszerűbb volt. és ilyenkor szoktuk magunkat teljességgel végsőkig kifárasztani, mert a 35 fokban a Budafoki útról "átslattyogtunk" a Duna-korzóra, és onnan még 5 könyvvel többel a térre. (és persze onnan a duplájával vissza is :) )

ott eléggé megvolt az érzés, hogy ez így jó, és tényleg. látni, hallani személyesen Grétsy Lászlót, Grecsó Krisztiánt meg a többieket - az mindig egy jó rockkoncert. és a közönség is olyan nem fellökős, gondolkodós-normális, csak amilyennek a világnak lennie kell.

vicces kicsit azt is észlelni, hogyan változom én és az ízlésem. van egy mag, ami nem változik - ez a könyvszeretet. de hogy mit veszek ki a kupacból, mit teszek vissza, veszek le megint, vagy veszek meg, az évtizedről évtizedre nem. a szemem nem változik persze, észreveszem, és örülök, amikor látom a 100 éve feledett könyv újrakiadását, de mégis hogy én hogy változom, na az vicces.

az elmúlt években rászoktattam magam az idegennyelvű eredetikre. nagyon élvezem, hogy nincs egy értelmező entitás köztem és az író között, nem jut eszembe, vajon ezt hogy is akarta mondani / hogyan írta le az eredetiben az író, csak jön az élmény. egyes szövegekért meg kell küzdeni, mások meg annyira élvezetesek így. a meg kell küzdeni egy C. Ahern volt nemrég (how to fall in love) - semmi komoly, de az első 30 oldalán harmadszorra jutottam túl. ez akkor volt, amikor Barcelonából hazafelé felültünk a repcsire, és nem volt más választásom, mint el akarni olvasni. és akkor ott volt egy pont, ahonnan már tudni akartam, hogy mi lesz. a Hornby-kat meg pont ellenkezőleg, mindig előre nagyon akarom tudni, akarom a könyvet, ebben a sorban pár éve a slam fogott ki rajtam - képtelen voltam eljutni addig, hogy tetsszen, letettem. most találtam megint egyet tőle, és erősen reménykedem, hogy ez megint jó lesz. mert azért tőle mennyi jót találtam már.

lehetne értekezni arról, mostanában a valódi magas irodalom mért nem foglalkoztat, de szerintem azt elütném azzal, hogy egyszerűen nincs időm elmélyedni, és nincs kedvem elmerülni bennük. túl sok nehézséggel vesz körül a világ, hogysem fussak neki még egy mélyebb lelki-szellemi utazásnak. azért vágyom arra, hogy visszatérjek abba a rendes mederbe, ahol a világ hagy erre vágyat.

zárójel

mit csinál az ember, ha a gyereke amúgy is kevés barátjából egy, az eddigi legjobb cserben hagyja a gyerekét?

üsse kavics

gondoltam, és elmentem a Bécsbe.

előtte a szombatot lábpihentetve töltöttem, ami azzal járt, hogy a vasárnap duplánterhelt volt teendőkkel. g is ausztriába készült iskolai osztálykirándulásra (6 napra), így némiképp pakoltam, pakoltam, pakoltam, listákat gyártottam, pakoltam, szelektáltam, hogy mit kell azonnal megtenni, mi ér rá majd ott meg a héten. aztán vasárnap este felugrottam a vonatra.

a lábam szuperált, simán megint tudtam gyalogolni, ez mindig jól esik - gyalogolni a Praterban mindig élmény. a képzés is jó volt, vicces, egyben lehetséges, hogy megjelenik egy cikk a nevemmel a der standardban :) de inkább vicces, mint valós.

ott egyszerűen nem volt időm és rendes gépem dolgozni, ennek a levét szerdán kezdtem el meginni, a vonaton hazafelé végig ügyintéztem. két telenoros előfizetésemből a magánon működött csak az internet - ez azért nem vicces, a munkás mobilom sim-kártyája egy hívás után meg egyszerűen csak eltűnt...

g szombaton este jött haza - menet közben kétszer tudtunk vele beszélni. azt a körítést, hogy emiatt még külön szülőit is tartottak, na ezt nem tudom mire vélni, egy egyszerű erdei iskola volt, csak nem volt erdő, meg nem mehettek a kertbe (?), minthogy a német oktatás, ami annyira fel volt hájpolva 3 nap volt: 1 bemutatkozott mindenki 2. megtanulták (?) a létige ragozását 3. játszottak végig, mert utolsó nap volt... izé. társadalmilag mindenki hozta a formáját, szóval újra ki kell mondjam, az, hogy egy menő iskola híre menő, nem jelenti azt, hogy tényleg jó is az a suli... na, hagyjuk.

és a hétre még volt egy vasárnapi agyidegbajom: az el nem készült munkadolgaim nyomasztása mellé még kaptam vagy 15 emailt kollégáktól különböző sürgős kérdésekkel. szóval most először eldurrant az agyam ezen, mert nem, nem értem, miért kell a hétvégi munka is.

költői

kell-e mennem szabadságra - tenné föl a kérdést a költő

miután túl lettünk lassan-lassan (egy enyhe) covidon a tavaszi szünet és ünnepek helyett, majd a héten 12-14 órákat toltam, hogy egy kicsit utolérjem magam, majd tegnapelőtt a benti office-ban szépen, mint a filmekben a kezemre ejtettem egy (bazi nagy) nyomtatót (ny. a földre esett fejjel, s mivel kábele nincs meg, ki tudja, működik-e) (eredmény egy zúzott bal mutatóujj, egy átütött csukló (egyik és másik végén is folt lett és fájt)), és akkor ma boltba indulás előtt belerúgtam egy hatalmasat az ágyba (jobb lábbkisujj), majd elmentem boltba, semmi nem fájt, viszont főzés közben nagyon is, hajlítani nem tudom, de nem dagad.

ezzel menjek-e holnap este a Bécsbe 3 napra, ez a talány.

mindig lehet lejjebb, ezért most azt kérem, legyen most már feljebb inkább.

hát nem olyan

hát nem olyan vicces, ahogy az április-május zajlik, hetek óta egy kicsi szabadságot áhítok, ettől kedvtelen vagyok, amúgy is lassabban mennek a dolgok, és olyan érzés ez, mintha ez már örökké így lenne.

a hétvégére betervezett fölzárkózás munkaügyben elmaradt, cserébe anyukámék eljöttek póthúsvétozni. előtte ez jó ötletnek tűnt - közben csak azt éreztem, hogy megadom magam a sorsnak, de csupa ideg voltam, szóval annyira nem tudtam lelkes lenni. 

most van a lomtalanítás, ezért tegnap egész nap előttünk ült egy iderángatott mosógépen két nő, egyúttal egész nap csapkodás, ordítozás, zsezsegés ment, hálló, hálló! ordibáltak be a szomszédba ötvenszer. valójában az bosszant, hogy erre a tavaszi időpontra egyszerűen nem tudok elkészülni semmi kidobandóval, nincs időm a magam mellett a lakásra sem. az jobb lenne, ha a régi módon ősszel lenne a dolog, nyáron az nyomasztana, úgy előrébb jutnék. (ha nyáron elkezdek pakolni, tavaszig újra kerülgetnem kell a szanált cuccokat, ez a valóság).

amúgy tegnap magyarfogalmaztam. ez a terület g-nél fehér folt (őrületes szókincse és világlátása van, de nulla fogalmazóönbizalma, egyúttal a tanár szuper passzívagresszív (nem magyarázza el a feladatot, nem ad mintát, viszont leszabályoz, felkiáltójelez, egyúttal érettségiszinten követel). a héten beígért fogalmazás-témazáróra a kétmondatos leírásokat elküldte péntek éjjel (nem, nem a tavaszi szünet előtt), amit a gyerek vasárnap reggel észlelt, miközben vizsgára, témazáróra és kiselőadásra készült... ó, nincs sok közöm g dolgozataihoz, de úgy felidegesített a dolog, hogy fogtam, megírtam neki egy (3) vázlatot, miről írhatna a 3 (!) fogalmazásban (majd az egyiket megkapják, de nem használhatnak segédeszközt - mi van? már itt az érettségi?). a randomgenerátor elbizonytalanítási módszertan idegesített föl. múltkor az volt pl. a feladatuk, hogy egy (szuper) Örkény-egypercesből írjanak egy egypercest (sic!). nulla infóval, hogy ez most mit is jelent. hát hogy lehet egy tökéletes egypercest megírni MÁSIK egypercesnek? aztán azt sem értem, ha már megírják, miért nem ellenőrzik, és tudja meg, azt csinálta-e, amit kellett... most nem a suliévvégi fáradságot látom amúgy g-n, hanem a kedveszegettséget, és ez nagyon zavar.

túl

túl (újra) a covidon kezd visszaállni a menet. mondjuk minden húsvéti megbeszélt vendégségesdi is elhalasztódott - ezeket pótolni vicces lesz, minthogy minden egy-két májusi hétvégére fog feltorlódni.

legújabbkori történelmem egyik sajátos pontja, hogy teljes mértékben negálja az agyam, a lelkem a tervezést, így semmiféle csalódás nem ér lemondás, változás, átalakulás okán. persze keresgélhetném mind az okokat, mind a megoldást, de inkább a homokba dugom a fejem. egyúttal tényleg úgy van, bármikor húzom is ki onnan egy kicsit, újra bátran, mint régen, nagyjából minden fenti el is ér, noha még így is biztonsági játékos vagyok. 

egyúttal az aligai strandunkat bekebelezte a ner, a b k anyjukat. ez, ugye, maradhat?

wörklájfbalansz

mostanában egészen jól megy a munka-magánélet határegyensúly fenntartása - jó, nem maradéktalanul, de ami van, az kábé okés. évtizedekben tudom mérni ugyanis a hétvégi "ezt még muszáj gyorsan" munkákat. mondjuk a nagy titok az, hogy szépen nem kell kinyitni a gépet péntek estétől hétfő reggelig, el kell engedni a fülem mellett az idétlen emaileket, ésatöbbi, de azért ezt valóban megcsinálni 24 évembe került meg ebbe a nyavalyás hómofiszba...

a hatékonyságom amúgy továbbra is átlagban 70%-os, nem jutok mindenre (sosem tudom, nem vagyok-e elég, a körülmények-e azok, a szaktudásom vagy a szorgalmam-e - ezeket a most következő hónapokban szépen felméretem magunkkal). személyiségem és pozícióm alapján amúgy a mostani fejleményekkel én járhatok a legrosszabbul. talán kicsit lelkiismeretlenebbnek, gátlástalanabbnak, önzőbbnek kéne lennem. ezeken amúgy el is fogok gondolkodni, mert azért ha már eddig nem adtam föl a helyem, talán most már, hogy megöregedtem, sem kellene. ilyenkor mindig jól jönne egy kócs a munkahelyen, aki látja és láttatja, hogy jó helyen vagyok-e, azt csinálom-e, ami a leghasznosabb és a leginkább kell, jól csinálom-e, és ha még lehet hová fejlődni, mi legyen az stb. némi racionális dicséret is jól jönne, mert ugyan engem nem kell ajnározni, udvarolni, de azért megmondani, hogy A, te most tök ügyes, gyors, okos voltál, vagy éppen ezt tök jól megcsináltad... állandóan ugrásra készen állok, várom ezeket a mondatokat titokban, de annyira vérszegény ez a kultúra nálunk, hogy gyakorlatilag mire kijönne valaki száján, már a levegőben el is úszik a háttérzajok és további teendők mocsarában. (képzavar szevasz)

azon is volna még mit finomítani, hogy kábé mit is jelent a magánélet, jelenti-e a nonstop mosás-teregetés-főzés-mosogatást, vagy van-e benne más is. most erre kellene egy kicsit konkrétabban koncentrálnom, 

kellő

kellő távolságra lenni a szorongásoktól egy befogadó városban egyenlő évek óta legjobb álmokkal.

itthon újra

vasárnap este értem haza, 4 éjszakát töltöttem Barcelonában.

az a legjobb, amikor odamégy egy ismeretlen városba, nagyjából ismeretlen emberek közé, és azt érzed, ez itt jó. nem csupán, mert sajátosan szép, hanem mert minden olyan egyszerűen értelmes, okos, befogadó, semmi sincs túlragozva, de az, ami van, az pont az.

első nap rögtön belekeveredtünk egy nagyobb helyi tüntetésbe (lakásbérleti árak túl magasak), utolsó napon meg a katalán régijárművek ralijába - mindezt úgy, hogy a gótikus negyed közepén laktunk. bájdövéj a szállás, amit egy héten át foglaltam le, pont jó volt, szóval megérte a fáradozást.

nyilván megállapítottam, hogy ide menjünk vissza családdal, mert az lesz az igazi, de azért addig lenne egy-két elbeszélgetnivalóm magammal az állóképességemet illetően.

órák, gótok és alvás

 ma hajnalban úgy aludtam el, hogy egy porcikám sem hitte el, holnap ilyenkor B gótikus negyedében fogok aludni.

azt pedig végképp nem tudom kiszámolni, vajon, amikor visszaérek, addigra hány órára állítódik már át az óra :)

és ha esetleg ma épp minden sikerülne, azért elég sok minden fent van a listámon a fohászok között. lécci.

hétvégies hangulat

lent voltunk újra fát vágni, jó volt, hogy ők dolgoztak, én meg mímeltem ugyanezt egy kis kapirgálással. lementünk a partra is, a c-villa és a k-villa egyelőre tökéletesen ott van hagyva, míg a lejáró melletti épületeket már maradék nélkül földig dózerolták.

a k-villáról még annyit, hogy nagyon biztató érzés egy kitört ablakú, széthordott, de ép parkettájú üres épületben járva arra gondolni, hogy MINDEN hagymázas politikus meghal egyszer, csontjaira só kerül, és kettővel későbbi korosztálynak fingja sincs arról sem, minek kellene tudni a nevét. elégtétel.

persze azért kicsit beszéltünk róla a két ifjúságnak, csak a rend kedvéért, hogy tudják, ez MINDIG így van.

estére nagyon elfáradtunk, és az jó volt.

vasárnap reggel ezért g kiment anyukámékhoz, kutyaséta, sütiséta, mi utána, együttebéd, csak mint a régi szép időkben közösen tesók, család közösen. ennyi kihagyás után NORMÁLISAN. és még a kutya is normális volt (csak le kell fárasztani, ezt mondjuk v.stillwell óta mondom, de mit tudhat az, akinek nincs kutyája... sebaj, ez a tudás is megjön idővel...) 

az kicsit vacak, hogy este g gyomra fájt - azért az múljon el.

ugyanaz

ugyanaz a szorongás lep el hullámokban, mint napra pontosan 2 éve, jobban mondva 2 év óta.

a vírussal kapcsolatban legalább volt remény, a vakcina, meg a történelmi tények, hogy elmúlik, és meg lehet próbálni meglapulni.

a háború rémével kapcsolatban ez most nem megy. azokon a haditerveken kezdtem el gondolkodni, hogyan készítem föl magunkat egy "helyzetre". a csuda tudja, jobb volna-e tudni az időt, mennyi áll rendelkezésünkre, míg lesz "valami" itt is, máshol is.

okos

nemrég mesélte a barátnőm, s most aktiválódott a röhögés újra bennem, hogy visszaolvastam a 2020 elejét, mit írtam a karanténról.

meséli, egyik gyermekénél hogyan találkozott a 20. század közepe a 21. század elejével. j bácsi online oktat: egyedül az üres teremben a kézbe vett laptoppal közvetíti, amit az írásvetítőre helyezett fóliáin kivetít az okostáblára.

madárriasztó

ahol eddig a csuda kis madarak ficeregtek ablakom előtti ágakon, odahordott ez a nyavaja szél egy zizegő fóliadarabot.

ez abból a szempontból, hogy rigó nem fészkel az ablaknyitásba, kiváló. de most madárficergés helyett zacsificergés ér ablaknyitáskor, és az annyira.. hm... nem természetes.

már tervezem, hogy g kezébe adom az ügyet - szeggyeledegyorsan (megmutatom előtte neki a ronda kövér pasi böködése-részt a jóbarátokból - a távolság kb. annyi itt is)

hát mér' kell a kis nyavaja madarakat elfóliázni a fáimról?

engedetlen

mára nyert g egy bónuszhétvégét, mert végre náluk is engedetlenek a tanárok. ebből az ügyből a legbénább, hogy az ofő nem szólt, egy tanárszülő hívta föl, és írt a szülőlistára, hogy jelezzük a távollétet, és nem muszáj bemenni, mert csak egy óra lesz megtartva.

erre megírta egy másik szülő (lekerestem, súlyos munkahelye van), hogy "a te szavad nulla, nekünk nem szólt senki, megy a gyerek", mely több szempontból súlyos bácsit jelent. egyrészt mert nem érti, hogy erről hivatalosan nem szólhatnak, mert nem a suli szervezi. másrészt, ha érti, ezt vélhetőleg a munkája miatt is írhatta. és ha ez így van, és élből kell (?) így reagálnia (korábban is volt ilyenre példa), úgymond gondolkodás nélkül, erőből, tábornoki pozícióból, akkor lehet, hogy értem, amit a szegény gyerekéről mesélnek, minthogy körömmel karmolja a felkarját rendszeresen. van ott súly, ahol súly van. de azért eléggé elkeserítő volt olvasni...

amúgy pedig 207.000 forint pótlékokkal együtt ma egy elit középiskola tanárának a fizetése?

a pótlékrendszerhez hozzáteszem azt is, hogy egy rohadt nagy orbitális szemétség, a fizum több, mint egyharmada pótlék jelenleg, s ha eltörlik egy tollvonással, mert annyi kell az eltörléséhez, pl. hogy kormiváltás nélkül jövőre hiányozni fog az a most visszaadott szja, és valaki kigondolja, hogy ezen majd most megspórolunk pár milliárdocskát, szóval ha eltörlik, a bruttóm kevesebb, mint az említett középsulis tanár nettója.

szóval én most lélekben együttengedetlenkedem.

elhelyeztük

elhelyeztük a térképen a szobájában az új íróasztalát. ennek ő rendkívül örült, most egy kicsit olyan, mintha elköltözött volna, amit nekem meg kell tanulnom, hogy is van. nekem ő (is) kell ide körém, hosszú távon ez a normális, erre a lakás másik vége már a legközelebb, ott is fülessel, szóval egy másik galaxisba költözött.

szép lesz ez.

a régi asztala amúgy itt volt (van még kicsit) a szobánkban (speciális mindenfunkciós szobánkban) - ennél azért privát szférább lett az új elrendezés, csak eddig nem volt kérdés, hogy látom, néha odanézek, néha idenéz, együtt nyüzsgünk. tyúkanyó(k) és csibéje(jük).

az egész költöztetés meg egy véééégtelen művelet volt. kipakolni az eltenni/eladni/félretennivalókat raktárhelyiség híján nem tudom, ettől volt ez ilyen hosszadalmas kaland. még most is az, mert nem akarom csak egyszerűen eladományozni, kidobni, megszüntetni a maradványokat. sajnos konkrét terveket kovácsolni és megvalósítani csak darabonként lehet, ez pedig olyan hosszú, hogy belekezdek, aztán jön 10 fontosabb sürgősebb értelmesebb teendő. kellene egy 8 négyzetméteres helyiség, oda lehetne tenni a tartanivalókat, míg szárnyra kelnek, és akkor nem itt tornyosulnának az életünkben. gondoltam a garázsvásárra is - egy kicsit még fontolgatom. lehet, hogy online csinálom meg?

mézautomata

hm. a kiborgjövő első lépései között fogjuk emlegetni a mai élményem, azaz hogy

mézautomatából

vettem hársmézet a plázában.

gombóc és Balaton

miután pénteken még este 8 utánig tartott a megbeszélésem (jahhaj, online, jahhaj), szombaton a munkalelkes énem nyaralni volt (biztos bent volt az irodában, hehe), így az ebédre maradékkotorászóst "főztem" (szerencsénkre pont egy szilvásgombóc-adományozó nap volt anyósom részéről). ezek után a délutáni indulást is 8 perc alatt készítettem elő (konkrétan összekotortam minden maradék nasit és ehetőt, vizet inni és melegvizet kezet mosni (meg is lepődtek!), felöltöztem, pótruhát kerestem, teregettem, kinyitottam, lecsavartam, becsuktam, eloltottam p.4.).

lementünk a Balcsira a telekre, mert fát akartak vágni. ennél több részletet nem közölhetek a szervező szigorú kérésére, de azt szerintem hozzátehetem, hogy a favágók élete boldog és nehéz :)

én meg örültem, hogy nem kell fát vágnom amúgy, de még jobban annak örültem, hogy g nem egyedül jött, mindig mondom, hogy ha csak egy délutánra is, de nem árt a tesó-érzés se neki, se nekünk. én mérickéltem, mert abban a szobában soha nem lesz úgy, ahogy én akartam (falba süllyesztett szekrény megfordítása), így új haditervet kell kovácsoljak (6 négyzetméteres szobába beleféretek még egy állópolcot is, nem gond).

és még a naplementét is láttuk a Magaspartról. ennek minden perce érték, miután a legújabb tervek szerint szeretnék lebontani (megbontani, hogy pontos legyek), mert nagyon fontos szállodát és komplexumot szeretnének odaépíteni, meg kell pár telek is, gondolom ezt is a törvényes kiemelt beruházások címke alatt a törvényesen befizetett adómból átláthatóan és nem olyan borzalmas természetrombolással, mint amit eddig ott a környéken elkövettek. hányok.

rögzítem

2012-ben, azaz pontosan 10 éve kezdtem ezt a projektet, amiben most a láthatáron felbukkant a változás. munka, egészen más, mint amire eddig volt jogsim (volt-e, van-e, amire eddig, ezt most itt hagyjuk), de ezt én egy évtizede hajtom, és most lehet, hogy én leszek a felelőse is. izgalmas, és szerintem nagyon akarom. még éppen most mérem fel, mekkora dolog, és hogy mennyire nem vagyok tudatos úgy, hogy mennyire tudatos vagyok. hogy mennyire kell elköteleződnöm ebben, és hogy amiket eddig feszegettem, motiválás, projektmenedzsment, hasonlók, vajon hova és hogyan férnek majd bele. belém. na szóval, hogy hogy lesz. :)

volt kedvem, de

volt kedvem, de közbeszólt az élet (nem, a munka) - kb. 6 órát töltöttem telefonálgatással, szerződésírással, elmaradt ügyek bekapálásával. közben időnként kitört belőlem az utálat, hogy mekkora balek vagyok, de ez van, most így kelletett ezt megoldani. és a postára meg boltba loholás egészen felüdített. minden napra ki kellene találnom valami ilyet.

holnap g-nek nem kell suliba menni, mert osztályozóértekezlet van. erre annyira kíváncsi lennék, mégis mi folyik ott. vannak ugye a kamutanárok, részükről vagy mindenki ötös (kiégett nyanyák), vagy mindenki rossz jegyet kap (kivéve, akik puskáznak) (ezek a kiégett, nemtanító, de számonkérő nyanyák), és vannak a tanár tanárok, akiket a Jóisten is erre teremtett (személyiségük nem egyenletes képet mutat), náluk meg úgyis mindenki megtanulja és normális korrekt jegyet kap - szóval nem tudom elképzelni, mi zajlik egy ilyen értekezleten. megbeszélik? felolvassák? vitatkoznak? 550 gyereken? beleszólnak a másik jegyosztásába? statisztikákról hablatyolnak? vagy inkább a sztrájkról dumcsiznak?

lehetséges, hogy megkérdezem, hátha kiadják magukat a (természetesen nemnyanya) tanárismerőseim. 

amúgy vicces, ahogyan a félnap szabit úgy kezeli minden áldott alkalommal, mint a nyári szünetet.  rögtön kiveszi, miután boldogan hazaér, és ordibál velem, amikor megemlítem, hogy 10-15 perc leckeírással túl lenne a nyomáson a hétvégére, és akkor nyugiban lehetne tervezni bármit. kamaszkor, szevasz.

egyébiránt meg mekkora kontraszt vagyunk.

hómofiszszabadság

hát otthon töltöm.

a semmit nemcsinálás akarja magát tetetni velem, én meg nem állok ellen neki.

holnap reggel azért van kedvem hústfeldolgozni - ez is valami.

élelmetlen

azt a részét ezeknek a tanároknak nem értem, ahogyan tavalyi suliévben be voltak tojva, hogy jaj, vissza kell menni, miután a hullám csitult. most, meg amikor felrohannak az omikron-esetszámok, jövő péntekre 470 fős farsangot rendeznek, 3 hét múlvára meg színházteremben előadott táncos-énekes támogatói bált.

ez a suli kikészít, pedig nem is járok oda.

hetek végei

apropó, maradnak az itthoni munkák a hétvégére - eddig ezt tartottam, izgi és szokatlan!

múlt hétvégén egyik drágaságom elkészítette másik drágaságom új íróasztalát - most már csak én jövök (nyehh, ez sokkal nehezebb, hidd el!) lepakolni egy teljes lomos polcot (nekünk nincs kamránk, pincénk vagy padlásunk, szóval minden egyes használható de nem kell dolog velünk egy légtérben él, helyzetük változik, mennyiségük iszonyú lassan csökken), elhelyezni a dobozokat, gyerekkori univerzális anyukámék együtt készítették polcomat szétszedni és elhelyezni, hogy ne a pokol kapujába kerüljenek... na ez még vár rám-

helyette a szombatomat kirándulással töltöttem (szerintük séta), ez a KIRÁNDULÁS jó volt, végigdumáltuk M-mel, és szerintem csak csinálunk még ilyet, ha már ilyen jó volt.

a vasárnapomat meg az ablakok keretezték, melyek hosszabb-méghosszabb ideje törve voltak, most addig abajgattam a ---rendszert, hogy lettek üvegek, lécek, elhatározás, idő, és megcsinálta ezt is a drágaságom, azóta éjjel nincs huzat az ágyam (és fejem) felett, viszont van még pár nap radiátorállítgatás, el ne feledjem, a kettő együtt jár, viszont ez örömteli nyafogás.

közben kicsit készítettem egy aranygaluskát (jaj, de szeretem), egy borsólevest, mostam sokat, takarítottam, ordibáltam a nemtanuló tanulóval, hogy tanuljon (szegény egész nap ki volt rugdalva a jó kis minecraft- és terráriavilágából, ja de sajnáltam, ezért szépen lement a pincébe és naphosszat baltát tisztított)

tegnap este eljutottunk oda, hogy én* (én!!!) elmeséltem neki, mit mesélhetett volna a kutyaütő földrajztanárjuk az embertelenül unalmas és követhetetlenül sz.r föciórájukon, elmondtam neki (én!), hogy volt egy vulkánkitörés szombaton, ami mivel járt, elmondtam neki a kihűlő földet, hogy honnan tudták meg, hogy gyorsabban hűl, mint korábban gondolták, meg megbeszéltük a tölcsér- és deltatorkolatot, hogy én láttam-e már olyat, és egyébként ennek milyen kapcsolata van a fizikával (én! hahaha). egyszer ezt a nőt és a matektanárt úgy kiosztom, hogy nem köszönik meg. lesznek szívesek cserébe elvégezni a tegnap esti két órányi énmunkámat helyettem, felár a kedvcsinálás.

*földrajzból az átlagom 3 volt, fizikából emelkedő számsorrendben haladtam a középsuli alatt. ez tükrözi is talán mennyire hiányos a tudásom e diszciplínákban. (nem beszélve arról, hogy a metánt most is ő magyarázta el nekem, nem én neki, hahaha)

a huszonkettes kezdése

felnőtt életem (létezik ilyen?) (na erről ellamentálhatnék egy sort, hehe) idei éves első hetét úgy kezdtem, ahogyan a tavalyi éves utolsót fejeztem, nahát, dolgoztam ezerrel.

most a hétvégékből igyekszem kipucolni minden munkahelyi munkát, maradnak az itthoni munkák (sok), így a hétköznapjaim agyonzsúfoltak. állandóan ülök és pattogok (itthon) és rohangászom és nem bírok felállni (bent). 

azt gondoltam, amikor 28-án kampányzárás volt, hogy én egy percig sem bírom tovább, ha meghosszabbodik az automata hosszabbodással a kampány, szóval 27-én stresszeltem, éjjel dolgoztam, 28-án meg mindenfélét kikampányoltam, és bejött! szuperörültem** (csak az agyam, de ott külön a pihenésért felelős agyterületem is pezsgőt bontott, gondolta, véééégre).*

akkor még hátravolt a 29-ei mindenkinekköszönömlevél személyesen egyesével, ennek okán a késői indulás nagynénémhez. ott amúgy alig bírtam beérni a kaputól a házig, annyira komikus az új kutyusa. nagy, fekete bárány, amelyik úgy örül, hogy pont úgy ugrál, mint egy teve (nem vicc, a tevekölykök tényleg hihetetlen röhejesen ugrálnak). elaléltunk tőle. ez volt a karácsony egyik felvonása, nála keskenykörben, a nagycsaládiból idén kiloggoltunk, szerintünk járvány van. így legalább nem kellett előadást tartanunk (énekelni? táncolni? vers? jaj, ez így utólag is megnyugvás)

30-án apukámhoz ballagtunk el - új lakásuk ugyanolyan messze van, mint a régi, de legalább láttuk. és szerencsére korábban eszembe jutott, hogy a tavaly márciusi meghívásnak engedünk (annyira gáz!), és meghívatom magunkat az öcsémhez, aki arrafelé lakik (2 perc autóval, 4 gyalog). új lakás, kutya itt is, dumcsi, jó volt.

amúgy a családdal 24-25-én szépen egyesével találkoztunk, öcsém nálunk, mi anyukáméknál, ők nálunk, másnap anyósoméknál, és valahogy a nagynéniék is belefértek, szóval végre vendégség és találkozás és ajándék, és és.

most már csak egy vírusmentes évet kérek, baráti és családi nagybulikat és kisbulikat, meg egészséget. lécci.***

* és akkor azt gondolta a pezsgőgőzben a agyam, hogy dejszen itt a január eleje, kiveszem a múlt évi 3 hét szabim az elején, és akkor majd minden rendben lesz, erre a fél hétfő nyugis pakolászás után egyszercsak megérkezett a VALÓSÁG, nesze, kicsi ez, kicsi az, és mit csináltam? A) egész héten heverésztem? B) letakarítottam a polcom/asztalom a tervek szerint? C) dolgoztam egyre gyorsuló tempóban?
találd ki.

** annak örültem szuper, hogy az emberek milyen jófejek.

*** és ezt most a szorongó énemnek is mondom, mert lesz sajnos idén sok-sok körünk: nyugi, majd jó lesz.