túl a visszhangon is

 túl vagyunk az idei Tihany-körön, mindig mindenkor nagyon jó. mindig mindenkor másképp jó. most egy kicsit kevés volt, mert természetesen előtte még jó ötletnek tűnt, hogy úgyis ott leszünk "közel", és akkor Aligán tapétázunk egyet egyik nap közben... hát izé. tapétázni öten kicsit sokan voltunk (úgy különösen, hogy én adom a tanácsokat, mert emlékszem, mire kellett anno figyelni, de azt senki sem fogadja meg, majd ideges mindenki és felváltva orrolunk meg egymásra :)  aztán persze abbahagytuk a nyünyögést és este végre mindenki hallgatott rám, és lementünk a strandra, és CSODÁS volt) (btw még nem rombolták szét teljesen a strandot és már épp kevesen voltak és még pont sütött a nap)

a Tihany idén azért is tűnt különösen rövidnek, mert hagyományosan ebben az időben Fenyveseztek anyukámék, és g persze kitalálta, hogy ők lesznek a menedék évzáróilag (hagyományosan nagyon utálja az évzárókat, hagyományosan s megrögzötten nem jár, a bizije sem érdekli (négy négyes a többi ötös két dicsérettel, basszus :) ), ezért, ha teheti, kitalál valami ürügyet). így bár szombaton mentünk Tihanyba, ő külön jött komppal, nagyon cuki volt, végre egyedül akar mindent intézni. és aztán pénteken (jó korán) visszament ugyanoda...

az a jó a Tihanyban, hogy többnyire kisimít, megnyugtat, érezteti velem, hogy nyugi, ez a normális, a víz, a szél, a nap, az őzek, a pókok, a vaddisznók (meg a részegen asztalon táncoló kopasz szomszédok :))

kedden lejöttek a kollégáim is, lehoztak egy emberkét egy napra nyaralni Tihanyba, hát ez nagyon helyes történet volt. végtelenül lassan történt minden, a döntések is, a mit csináljunk is, mégis az emberke menet közben mondta, neki milyen túl gyors minden :) tehát tovább lassítottunk - szedtünk levendulát, majd ellassúztunk Sajkodra, strandoltunk a vihar peremén, lötyögtünk, eljátszottuk a visszhangot az önkori parkolójában :) nagyon jó visszagondolni is rá.

mi meg pénteken elkísértük a pókhálószőtte erdei úton g-t a komphoz, aztán kettecskén bepótoltuk a szokásos köreinket, elmentünk Szigligetre fagyizni (most őszintén, 37 fokban kinek van kedve várat mászni - ezt megint kihagytuk, de a fagyival ezt nem lehet megtenni, ez tudjuk), majd elkóvályogtunk Pécsely meg Vászoly környékén (egy csoda, még mindig), végül este elmentünk a Bondoróra Almádiba. szombaton meg Fűzfőn megnéztük, milyen a strandteltház, Aligán hekkeztünk. kimaxolt balcsis nyaralás, na.

hazaérve pedig a következő 6 órán át takarítottuk a lakást, mert hangyáink és bogárkáink így gondolták. vasárnapra végtelen mennyiségű mosás maradt, majd mire a fele eltűnt volna, hazaért gyermekem, mondjuk kicsit elnagyolta, ezért még egyszer hazaért gyermekem (autóval Balcsiról anyukámékhoz mentek, ottfelejtette a szatyrát, visszament érte vonattal, majd haza) - elképesztő, mit kibír :)

nyári első mukk

az tulajdonképpen szuperül alakult, ahogy a nyár indult.

évek óta képtelen vagyok a rendes táblázatosdira, ki mikor hol van. kicsi család, kicsi tervezőképesség, kicsi tervek. jóformán az események visznek. az elmúlt három év (nyári műtét, covid, covid) alatt nem volt kérdés mit (nem csinálunk). az is egy tény, hogy itthonülő gyerekem van. (jó, ezt van honnan látnia, de őszintén töprengek azon, vajon ez most már mindig így marad-e). 

szóval levittük a nagymamához nagynénihez Balatonra. idén nem a rákövetkező napon jelezte, hogy akkor hazajönne, hanem csak hétfő délután. ez is haladás, ismerve, hogy mennyire nem ő az oka ennek a dolognak (az itthonülőséggel szemben ebben az esetben nem ő a nemműködő fogaskerék). megnyugtattuk, utána volt két jó nap, aztán két rossz. szombaton hoztuk el, az északi parton utazásnak az az előnye, hogy jó hosszú, így volt arra idő, hogy beindítsuk a szanatóriumot, kibeszéltük, megmagyaráztuk, átértékeltük, jó polcra tettük az elmúlt hetet. megint megállapítottuk, hogy ezt így nehéz jövőre is betervezni, ...

a tihanyi egy hét is mindig alakul, nem betervezzük, csak éppen mindig van, és nem tudjuk elengedni. azt a részét, hogy erdő, nád, Balaton-part, ágyból naplemente, stég és mindig másarcú víz és ég, nádi poszáták, lódarazsak, szárcsák, siklók, csuka és ponty és keszeg, meg a csapat, aki általában jól működik - szóval ezt eddig nem tudtuk elengedni, nem is akarjuk. hátha lesz jövőre is, bármikor gondolok rá (már ott is), folyamatosan vágyom oda (honvágyszerű, ritka érzés).

most ez a hét amúgy 38 foktól fölfelé volt, kábé 3x meg is nyomott mindhármónkat a meleg, egyszóval a strandolás volt a fő program, és nagyon jól volt ez így. ugyan hazajőve, rágondolva olyan volt, mintha semmit sem csináltunk volna (de) (de nem nagyon), így nehéz volt visszagörnyedni a gép elé, bemenni az irodába, értelmesen dolgozni az elmúlt napokban Balatontalanul.

lesz még valamikor valami a nyáron, megígértem magamnak, hogy még 2 hetet augusztusban lestoppolok magamnak, magunknak. kellhet majd szülinapozni, meg csak úgy lemenni Aligára is, most ez a kívánság maradt. jó lenne, ha jó messze lenne a szeptember.

az eheti földhözvágós orvosos körünket meg majd megírom talán, ha tényleg lenyugodtam - most még nagyon haragos és tanácstalan vagyok.

erős négyötöd

az évutolsó-elsőnapok értékelése az erős négyötöd :)

semmi igazi értelmeset nem csináltunk (pl. fogalmam sincs, honnan vettük, hogy ne menjünk egyáltalán rendesen kirándulni végig a 2 hét alatt, csupa egy-másfél órás sétákat tettünk a _környéken_ - a végére természetesen őrülten meguntuk a környéket, így végre rá tudtam venni magunkat a Duna-látogatásra) (amúgy valószínűleg a sár tartott vissza)

a Dunánál egy pillanatig azt lehetett érezni, hogy minden rendben van/volt/lesz. valahogy a víz teszi azt velem, amit szinte semmi más: leszívja a lelkem ráncait, kisimítja az agyam, feltölt szupererővel, normális emberré tesz (vagy mittudomén) - ez lehet Balaton, lehet Duna, de volt már patak meg volt a Temze is-
szóval szerintem nekem ez a víz-dolog jó.

itthon felszámoltam menet közben pár kupac felszámolni valót, és még karácsony előtt átrámoltuk a gyerekszobát (uhh, abból még annyi minden van hátra, képtelen vagyok egyszer s mindenkorra mindent kitolni a lakóterünkből - számtalan dolgot úgy látok, hogy még kell az valakinek, csak a felszámolás hogyanját érzem egy fölém tornyosuló himalájának) (de mondjuk én amúgy is olyan hirtelen cunamihullámokban tudok a leghatékonyabb lenni, szóval még nem adom föl)

a fánk megint csudaszép lett, mit tegyünk, mindig az. és minden karácsony előtt azt gondolom, kellenének más színű díszek mint ez a hagyományos barna-bézs-átlátszó vonal, aztán meg mindig kiderül, hogy de nekem (nekünk) mégiscsak ez tetszik a legjobban. szóval marad. kíváncsi vagyok viszont, hogy eszembe jut-e jövő decemberben égősort venni - a négyből kettő maradt csak (és ennek megfelelően elég reménytelen is, hogy ilyen fehér gömbégőket találjak, a világ totál elledesedett, mert néztem égőt amúgy, csak nem vettem, mert nyugiban voltam, van elég, gondoltam) (nincs)

voltunk vendégségben is, mindenhol maszkban, ami tök béna (és talán hasznos), anyukámnál 24-én, anyósoméknál 25-én, nagynénémnél 31-én. szeretek vendégségezni, szóval ez is több volt a semminél, de most aztán már nagyon vágyom a tömegre, a tömegben jóízűt dumálásra mindenkivel, a tömegben sok kedves emberre, szóval ha átoltattattunk, akkor tartok egy lagzit csak úgy - szerintem. :)

amúgy pedig minden nap késő keltünk és későn feküdtünk - ez a mai napra meg is hozta a gyümölcsét, midőn gyermekem (ágyába visszafekve, csukott szemmel) megkérdezte, hogy délután (7 órája van ma) alhat-e majd egyet...