bulibáró-e vagyok

elárulom: nem.

csütörtökön volt egy nagyjából teljesen feleslegesnek mondható napom egy képzéssel (annyiban nem volt gond, hogy muszáj volt, de azon túl, hogy pipa, megvan, nem mondom rentábilisnak a beutazás-hazautazás és a közti érdektelenség összességét.)

pénteken megvolt a nap, amikor felköszöntöttük az életem legambivalensebb embere címet viselő embert. megkapta a könyvet (amit elnyomtak a nyomdában), meg volt több helyszín (melyből kettő helyen voltam ott, ebből az elsőn egy gergellyel ülhettem egy helyen, s ez, mint tudjuk többnyire nyerő ügylet :) ) (ennél jobban nem praktikus konkretizálom, blogom záloga ez a ködösség...) este 11 után értem haza - a lépcsőn alig bírtam feljönni.

szombaton ezek után egész álló nap fájt a fejem, ki voltam készülve, pedig őszintén... hát nem erre a két napra mondhatnák, hogy "csapattam". egyszerűen csak mindkét nap végig rohantam. kellemes volt a meglepetésem, hogy a hűtőnk tárolt még maradék husikákat, így az ebéd is emberi minőségben és időben érkezett (örök hálám ez ügyben feledékeny magamnak).

felfedezés és karácsony

felfedeztem, újra, hogy régi énemre leggyakrabban érdemes hagyatkoznom.

az már trivia, ha valamit keresgélek (vagy elteszek), hogy a legelső helyen, ami eszembe jut, keressem (tegyem el), mert sok év múlva is az a hely fog először eszembe jutni. és amíg eszembe jut, addig már ennek eleve örülhetek, nem beszélve arról, hogy többnyire ott meg is találom. (ezt még a munkás ügyeim egy szűkebb körére nem bírom alkalmazni - sejtésem sincs, miért! - és ott rendszerint fel is idegelem magam a keresgélés közepette).

ezzel egyidős trivia, hogy magamnak szeretek ajándékot venni. ez persze többnyire kapcsolódik más, engem kedvelő személyekhez (hiszen névleg tőlük kapom), de valójában én hosszasan keresgélek, töprengek, válogatok, és végül a minden paraméteremre megfelelőt választom. örülök, amikor megvan, majd rohan az élet tovább, és a dolog egyes funkcióit használgatom is, de elfeledem (sic!) más funkcióit, tartalmát. mindegy, hogy könyv vagy eszköz. és itt jön a vicc, a meglepetésfaktor, ahogy újra és újra karácsony tud lenni az életemben, mondjuk egy ködös novemberi szombat, amikor mondjuk kihúzom a fiókom, konyharendezés ürügyén, és kiderül, hogy a húsdarálóm amúgy tartalmaz mixert (hányszor bevillant a nyáron, hogy kellene), meg daraboló-reszelőt (rögtön azonnal fel is avattam sajttal meg répával), meg tésztakészítőt! na, ilyenkor megint karácsony van, tök örülök, hálás vagyok családomnak, akik adták rá a pénzt, magamnak, hogy voltam képes válogatni. és ez igazán nyertes helyzet.

szóval bármikor válogatok és tervezgetek, ezt ne feledjem! :)

elképesztő

 elképesztő nap volt a tegnapi - felmondott egy ember, ami annyira felemás, hogy nem tudok rá reagálni. majd a közös levelezésbe egy másik fontos emberről írtak igaz, de nem igaz dolgokat, ebből levélfolyam és polémia. majd este rámköszönt mögülem az ünneplős rendezvényre belépés pillanatában a volt kolléga, mintegy meglepetésként.

úgy forognak a helyzetek, mint egy ringlispíl. az egy kissé nyomasztó, hogy mindez egy öklömnyi helyen történik. tizenéve mondom, itt élni olyan, hogy fordulsz kettőt a tengelyed körül, és hopp, ott áll(nak) az(ok), akiket talán soha  nem látnál, ha nem itt élnél... pókerarc, azt kellene tanulni.

köd

 na, most eljött ama idő, mely a mosásaimmal szemben megy. még nem látszik a megoldás, elkényeztetett ez az év. (jó, a szónak egy másik értelmében.)

fentek lentek

tegnap minden kiesett a kezemből, nem sikerült, csigaként (nem) haladtam, bármibe fogtam.

ma reggel 9-ig kiment 10 levelem (még van 18), megfőztem mára az ebédet, reggeli elpakolások, reggeli, mosásindítás. ezt kívánom mára magamnak.

kiscsaládunk mai terve: egyik karatézni megy, másik boncolni, harmadik postára.

igen, ez ilyen

 5 percet, de késtem tegnap, de tudod, mit, itt egyszerűen nem lehet elkésni, mert még negyedórányit azzal volt elfoglalva a csapat, hogy fűtés-nemfűtés, kabát-nemkabát, ablak-nemablak, projektor kell-e... 

ez a munkahelyi megbeszéléstömeg, amivel bonyolítjuk a napjainkat, egyszerre jó és rossz. ma például 13 óráig van rendes munkára időm, onnan beszippant a kivel mikor mit beszélünk meg koncentrálós jegyzetelős kvázimunka. ehh.

a tegnapelőtti ripakodásom végre hatott (egyhavi mondogatás van mögötte), g tegnap elkezdte végre tényleg a tizenkettedikes angolt felgönygyölíteni maga. ügyes, okos, mint a nap, de nem bírja a gépezést (és az azon keresztüli barátkozást) keretek közé tenni. hozzá képest keretezettebben mindenre jobban lenne ideje. (gondolja anyuka, persze.)

végre egy kis mindennap

jó érzés, hogy itthon hagytam magam délelőtt dolgozni - bent senki nincs asszem, hideg lenne és idegesíteném magam, hogy semmit sem tudok intézni. helyette itthon már egy félórányit gondolkodtam mosogatás közben munkán (bájdövéj mindig ezt kéne, hogy termékenyen gondolkodnom mosogatás közben és nem, nem idegesítenem magam az idegeimre tapadt munkatársaimon - pl. ezt most beállítom programnak, minden élet jobb lesz tőle).

most éppen könyvet szerkesztek, csak hogy lássuk be, az élet oda visz, ahová vinnie kell, és nem sejthető, melyik dolog mit hoz. kicsi szépséghiba, hogy nem jó nekem a bácsika, akinek a könyve a kezemhez tapadt (munkahelyi ártalom triplán is), és a kimenet is meglehetősen bonyodalmas, szóval ilyen ez a rakenroll.

megyek be délutánra, ez mindig, de mindig késéssel jár. mint nagyító alatt bogárkát, figyelem ma is magam, hogy sikerül. egyik felem haját tépi, másik röhög rajtam - ez a kiszámíthatatlan oldalam gáz és vicces egyszerre.

most akkor megírok egy beszámolót, lekérek pár árajánlatot, előkészítem a szerződést, kitalálom, honnan szerzünk vitamint és kabátot, illetve készítek egy ebédet és elindulok. majd a kommunikációnkról tárgyalok. színes életem van. anyukámat ne feledjem hívni.