meg még szeptember

volt ez a beiratkozósdi, aztán elindult az egyetem, és szerintem élvezi, és ezt én is élvezem. múlt pénteken visszament a középsulis sulinapra, éjjel 10 után rákérdeztem, mikor jön majd, erre kiderült, hogy a messze-messze kocsmában tolják tovább, majd jön, és tényleg, majd jött.

nehezen veszem fel a tempót amúgy főzésileg, mindig valami keresztbeszerveződik, vagy én vagyok beteg vagy valahol - ezen még javítanom kellhet. nálunk nemigen ambicionálja a főzést hét közben senki, g néha jelentkezik, de apróságokon túl még nem lépett...

a tabletromlás véglegesnek tekinthető, a játékomat nem tudom egyelőre (vagy örökre) visszahalászni - az egy kicsit zavar. cserébe, amikor éppen nem fáj semmim, olvasok. ez azért jó, mert a könyvheti szerzeményeimet elővettem, nem aszalom őket random, akár évekig, mint szoktam.

vasárnap eldobtuk a gyereket valahová, és közben jött a gondolat, menjünk el valahová ebédelni - a közeli kisváros hegyi vendéglője dugig volt, így a másik közeli kisváros dugig levő éttermébe ültünk be, és milyen jól tettük! (mondjuk előfordulhat, hogy innen indult a mostani gyulladásom, de erre nincs igazi bizonyítékom.) elképesztő finomakat ettünk. aztán beugrottunk anyukámhoz, aki onnan 2 utcára lakik, csak úgy, üldögélni.

és még az is van, hogy megbontottam a könyvespolcaim glédáját - elkezdtem szelektálni a nem kellő könyveket - egy méter huszat lepakoltam. ennek a neheze csak az, hogy hová, de hová tegyem - találjam ki! 

vackor az első... khm...

ma 9-kor végképp megkezdődött az egyetemi lét - itthon szanatórium gyanánt megcsináltam minden házimunkát reggel, amit a hétvégén semmisnek tekintettem. 

a drágám vasárnap estére hazajött "olaszból", élmény volt sok. g kétszer is kiment a helyi fesztiválra, együtt lógott volt osztálytársakkal. jómagam is kimentem, b-val, mint mostanában gyakran - dumáltunk 5 órát, majd gyalog jöttem haza is - 5 km - utána egész hétfőn mint egy hikomatos pingvin sántikáltam a lakásban, aztán mára ez is elmúlt (valahogy nem tudom elhinni magamról, hogy csak kezdenem kell mozogni, és a többi majd megy magától).

jaj, nagyon kíváncsi vagyok, milyen a benyomás, a suli, a tömeg, a tanulnivaló! 

memory lane

egy újabb esemény, ami azt mondatja, kell időnként, de nem gyakran, hogy találkozzam fiatalkori önmagammal. a kettőből az egyik gyülekezeti társaság tartott ünnepnapot, kaptam meghívást, elmentem, átéltem. délután a kiscsoport találkozott, ahol a legtöbbekkel álltam barátságban (vagy annak tűnő baráti viszonyban). rendkívül elfáradtam, sokat gondolkodtam, jókat nevettem, keveset éreztem.

a téma a nemprédikációban az volt, hogy milyen is ez a szeretet, amivel közelít egyik ember a másik felé. talán ez ment a legmélyebbre a személyes találkozások élményén kívül. az biztos, hogy nekem a barátságosság kevés a valódi barátsághoz képest, nem hiszek, nem hittem abban sosem, ami vasárnap van, de egész héten nincs, nem gondoskodik, nem gondol rád, nem hív fel vagy meg. az mind csak sima szimpátia, kedves odafordulás. nehéz téma ez, mert persze az ilyen nem róható fel, nem kérdőjelezhető meg anélkül, hogy az egyik ne sérülne, a másik ne bántódna. így hát említve sincs. csak amikor sok éve nem vagy már a közösség rendes tagja, jön a nagyon kedvesen előadott számonkérés, miért nem vagy ott, miért hagytad ott. aztán minden megy tovább, mindennemű érdeklődés nélkül.

nem fáj már, de elszállt az a sok idő és energia, amit ott a rózsámra fordítottam.

pár perc tavaszi nyár

pár perc boldogság volt ez a hétvége, kicsi, tartalmas, együttlét, ilyenek voltak.

pénteken még zizegtünk a feszkótól, amit a munka/suli hozott, de már együtt ebédeltünk, gyorsankészülős finomat, takarítottunk meg mostam meg port töröltem, aztán én befejeztem az agyrém könyvem (egészen az utolsó 2 fejezetig idegesített, így mire jött a Csavar, addigra már csak arra vágytam, hogy na, legyen már vége, fejezzem be, van ennél jobb elfoglaltság is...).

szombaton elpályáztunk Balatonra - megnéztük a házat, a kertet, elszórtam pár ezt-azt (virág meg rebarbara), meglátjuk (vélhetőleg a madarak már meglátták, mert nem sikerült túl mélyre helyeznem a virágmagvakat, és érezhetően izgatottan csiripeltek egyre közelebb és közelebbről, sebaj), a tavalyi étteremke nyitva volt már (hipergyorsak, hiperkedvesek, ehető sokféleséggel), megnéztük a partot (még nem bontották le a partot, még le lehet menni a strandra, még nincs belépő, és konkrétan alig van valaki, bár maradna minden a régiben), fújt a szél, hullámoztak a hullámok, hangya helyett pók akart megenni, sütött a nap, meg elment a nap, egészen Balaton volt a Balaton. aztán átsasszéztunk a délipartvégibe, megnéztük ott is, hullám, stég sehol, tűző nap, sima, kedves, zöld víz meg a Badacsony. aztán család, meghívás, közlés, kutyák, süti, ücsörgés, hazaindulás. egész nap mentünk, jó volt, nagyon. előtte, utána Anyukámhoz ugrottunk - ez is milyen jó volt.

itt körül derült ki, hogy nem csak emlék a boldogan éltek: mindhárman visszarázódtunk a pár éve még élő idillbe, csak ennyi kellett. 

vasárnap nekiálltam ilyen apró, régóta néző dolgaimnak, majd a szokásos ünnepi közös ebéd, hümmögve jóllakás, aztán csak folytattam, de tényleg, ilyen marhaságokat, hogy az ebédlőszékek talpát pótoltam-lecseréltem, le is bútorápolóztam mind a hármat, meg rendbe raktam a szalagos dobozom, meg a konyhai szúnyoghálót is kiporszívóztam. a 4-5 napot tekintve valójában szépen, kényelmesen, olyan feltűnés nélkül kinagytakarítottunk...

ma meg újra megnéztem a sorozatkám végét (ez egy új szokás, amit építgetek), elkerültem a kölnivel locsolást (örök hálám a vízzel locsolásért, hát mégiscsak locsolás, hát mégiscsak az én fejem), és folytatom a munkát, mert az is van, tegnap kezdtem, hátha így kis darabokban jobban megy.

és most épp csak a térdem fájt szerda óta, ilyen ez az év. 

évfordulói kívánságok

ettől a béndzsa kis évtől kifejezetten kedves (bűnbánó) ajándék volt ez a szilveszter esti hózuhatag. mondanám, megbocsátok, de azért nem hamarkodnám el. legyen csak ez figyelmeztetés a következőnek: nem felejtek gyorsan!

hóesésben hárman - ez egy igazi hagyomány lett, végre valami igazán érzelmes, este 8-10 között. utána egy szobányi cuccot szárítgattunk, hotdogban ettük a virslit (ma pedig lencse volt, szóval részünkről minden okés). a lámpafényben pillogó hópelyhekért minden megéri, még a hajnal 2-ig pörgés is (a mozgástól), meg a 11:25-kor ébredés (jááájj) is. ez utóbbit soha többé, légyszi, még most sem vagyok igazán álmos.

idénre kívánok jobb évet. a tökkelütött idiótáknak véget nem érő zuhanást, a felelősségteljes vezetőknek tripla örömöt. a világban a normalitás helyreállását kívánom 7,99milliárdodmagammal együtt erősen - ez azért elég kell legyen.

szeretettel buék minden idejárónak és -tévedőnek.

a. 

csehül állt

mármint a vonat, ami Prágába vitt.

45 perc késést szedett össze már a Nyugatiban, ott adtam föl minden mávval kapcsolatos reményem. további 50 percet meg menet közben szedett össze. 8 és fél órát utaztunk, kb. nulla infóval (ahol nem volt éppen mobilnet, ott konkrétan azt sem tudtam, hol járunk). a reggeli rohanást tekintve nem volt ez annyira jutányos. visszafelé, a magánvonat-társasággal persze más élmény volt az út (proseccot vagy narancslevet kérek? haha!)

a szakmai találkozó felejtős - 2 érdekes mondattal lettem gazdagabb, igazán társaság sem volt, csak helyes emberek. a maradék két félnapomban meg felváltva néztem várost és mentem moziba. ilyen ez, ha egyedül hagynak egy várossal... :) 

Prágában jó lehet lakni, tiszta, igényes, de kelet-európai, ezt állapítottam meg újra. a csókák nagyon viccesek (vélhetőleg azért, mert itthon nincsenek nagyon), különösen az tetszett, ahogy a fényűző luivutonboltok felett óriási, egyáltalán nem elegáns zajt csaptak. csillogó kristálykirakatok, logók és csókahangzavar - így tetszik.

hogy pontosan mi is a látnivaló a főtéren, és miért kell ott hemzsegni tízezredmagunkkal, azt most sem értettem, egy téren átvágtázással megoldottam most is. de azért a szentvitust körbejártam-fényképeztem, sznob módjára, aranyművesek utcájában (este) egyedül bámészkodtam, szóval várost néztem, csak többnyire tömeg nélküli pár percekben. a károlyhidat sem tudom értelmezni igazán - a szentszobor-jelenetek előtti fotózkodások továbbra is felhúzzák a szemöldököm - a jó égre, hát az sem tudja senki, mit is ábrázolnak, és hát annyira nem is szépek...

és, nagyon helyesen, az időjárás is megkönyörült énmagamon, csak az utolsó 800 méteren, már a pályaudvarra tartva esegetett (csak semmi zuhogás), addig szép napos hideg volt, pontosan mindent megnézhetővé tett, ami most érdekelt. a falfestmények kivételével - arra most nem volt időm / alkalmam, de talán lesz majd egyszer azokra is. 

beérett

ajvé, beérett a sok-sok diklattervideó meg a nyomasztás, tényleg haladok a Nagy Pakolással - tyúklépésekben. (említettem, hogy egy légköbméter mennyi idő TÉNYLEGESEN? annyi!) az a legviccesebb, hogy amúgy egyáltalán nem látszik a ténykedésem. mert például a tegnapi pakolás, hogy a vendégség előtt és után (nem hozzánk, ez a jó) órákat töltöttem régi dobozok, fiókok, polcok átpörgetésével, ruhák és ruhácskák ide-oda teszegetésével, majd dobozok, fiókok, polcok pont úgy visszarendezésével, meg az oda eljutással, hogy van 3 telizsák adományruhánk, na az semmiképpen nem felfedezhető. ez azt is bizonyítja amúgy, hogy egyébként szuperpakoló vagyok, minden hely tökéletes kitöltését nyugodtan rám bízhatjuk, a mindent elpakolom pontosan akkora helyre, ami éppen pont adott... ez egyébként nem olyan nagy gond - más esetekben, mondjuk, amikor a kocsiba kell a végtelen cuccot betölteni...

de azért látszik!!! ha valaki figyelmes szemlélő (és/vagy évek óta elszenvedője a mindenhol van valaminek). legalábbis ezzel biztatom magam.

pénteken kiszabadítottam magam a rabságból, elbumliztam az olaszintézetbe, mert évek óta vágyom a  nyelvi délutánt meglátogatni, és most akartam, és lemondtam két munkáról, ahh, micsoda veszteség, és beslattyogtam, és megállapítottam, hogy egy része teljesült annak, amire vágytam (cseh, portugál és spanyol lecke :) ), másik részét nem vágytam, de kivártam, és persze nyertem (tombolahülyeség - a szatyor és a nápolyi megérte, a többit nem értem, de tényleg nem), viszont a tolongás és az, hogy nyelvtanfolyamot/kedvezményt nem lehetett nyerni, nem esett jól. na sebaj. s miután mostanában nagymamásan rosszul alszom, estére ismét kancsítottam a fáradtságtól, így utána jót aludtam (majdnem).

még a szomszéd kisfiú jut eszembe, nem is tehetek másként, elmúlt három hónapban bevezette, hogy hangját lézervágóként (g nevezte így, pontos) használva sikít, ha nem tetszik neki valami. s miután dackorszak, elég gyakran vág. egyébiránt nagyon hálás vagyok a környék minden lakójának azokért az órákért, amikor -mint most újra- éppen csendesség van. 

cserébe megnyílt

mármint, hogy megnyitottuk a szezont. amikor engem a Balaton ringat. mert ma én ott a keleti parton igenis be kellett menjek a vízbe, lépésenként, fürdőruha, kapálózás, úszásimitálás, napsütés, kék ég, tiszta víz, döglött hal szag, lábujjak között homok, tűző naptól húzódó arcbőr. partról figyelő két alak. aztán sótlan hekk, sós krumpli, koviubi és édeslé, és megnyitották nekem, csak nekem a fröcskölő kézmosócsapot is. itt a nyár.

és úgy érződött, mint a nyaralás, pedig csak 5 óra volt az oda-visszával együtt.

a heti nyomasztást pedig a dokufesztivállal és az új Esterházy-interjúgyűjteménnyel vezetem le. és ebben végre így együtt kerek a világ, én én vagyok. 

bulibáró-e vagyok

elárulom: nem.

csütörtökön volt egy nagyjából teljesen feleslegesnek mondható napom egy képzéssel (annyiban nem volt gond, hogy muszáj volt, de azon túl, hogy pipa, megvan, nem mondom rentábilisnak a beutazás-hazautazás és a közti érdektelenség összességét.)

pénteken megvolt a nap, amikor felköszöntöttük az életem legambivalensebb embere címet viselő embert. megkapta a könyvet (amit elnyomtak a nyomdában), meg volt több helyszín (melyből kettő helyen voltam ott, ebből az elsőn egy gergellyel ülhettem egy helyen, s ez, mint tudjuk többnyire nyerő ügylet :) ) (ennél jobban nem praktikus konkretizálom, blogom záloga ez a ködösség...) este 11 után értem haza - a lépcsőn alig bírtam feljönni.

szombaton ezek után egész álló nap fájt a fejem, ki voltam készülve, pedig őszintén... hát nem erre a két napra mondhatnák, hogy "csapattam". egyszerűen csak mindkét nap végig rohantam. kellemes volt a meglepetésem, hogy a hűtőnk tárolt még maradék husikákat, így az ebéd is emberi minőségben és időben érkezett (örök hálám ez ügyben feledékeny magamnak).

hetekóta

hetek óta az a legfőbb elfoglaltságom, hogy dolgozom, kevés megállással. időnként megunom, leteszem, és nem vagyok hajlandó. ezen a képességemen fogok dolgozni mostanában.
most pl. blogot írok, hehe.

a hétvége viccesen telt. benne voltam a saját bolti gyűjtésünkben szombat délelőtt. hm, kegyetlen hely egy ilyen bolt. és elég érdekes élmény maga a gyűjtés is - elképesztően sokféle emberrel futottunk össze. bizonyos aspektusaira ennek a munkának alkalmas vagyok, más tekintetben meg egyáltalán nem. szerintem nem is fogjuk csinálni, ha újra nekem kell mennem. mondjuk jó "bonding" volt ez az új kolléganőmmel, aki egy főnyereménynek tűnik lenni - bárcsak lenne több felületünk együtt dolgozni.

szombat délután meg maga volt a rockkoncert - g-vel elmentünk meghallgatni Krausz Ferencet élőben! már ott is éreztem, hogy na, ez majdnem olyan, mint a könyvfesztivál volt egykor, ugyanaz az eufória. aztán estére állt össze bennem igazán, amikor elmeséltem, miről is beszélt - kb. olyan jelentőségű, mint amikor a szervátültetést meg a röntgent meg a windowst kitalálták, csak épp ott vagy a "garázsban", és érzed, hogy hűha! egy vércseppből előre diagnosztizálni olyan betegséget, amit nem is tudsz, hogy van neked? (csak megérjem ;) )

adventi fények

jahh, és akkor az úgy volt, hogy g _meggyógyult_ pénteken, mire indultunk, egész jól volt, viszont a folytatás is méltó volt hozzánk, a szállodában a becsekkolás hihetetlen hosszúra nyúlt (bénakislány rezervált, ennyi), aztán nem fértünk be a pótparkolóházba sem (így parkoltunk utcán! Bécsben! a maradék 2 órára 22 euróért! este 7-ig...)

aztán szombatra helyrejöttünk, reggel bevásároltam (ez most már nem is annyira szokatlan, ugye), összeszedtük g barátját, és aztán nekivágtunk a városnak. az nekem csak most esett le, hogy végre ez a barokk császárváros is rendelkezik falfestményekkel, és hogy kevés rá pár óra bejárni őket. még nem olyan egyedi, mint mondjuk Brüsszel tudott lenni, de tetszik, hogy lehet keresgélni. így már én sem unom a városnézést. a Mariahilferen vettünk nekem könyvet (megunhatatlan), a Naschmarkton ebédeltünk (a hangulat jó volt, az étel nem), a Karlsplatzon belebotlottunk egy igazi karácsonyi vásárba, aztán este a Városházánál jöttünk rá, már túl fáradtan, hogy mégis van ott jégpálya (a korizás végül nem fért bele a 2 napba). vasárnap felét a Természettudományi Múzeum kőtárában töltöttük (vicc, hogy ezt és az őskort már 2-3-szor láttuk, míg a bármi mást soha... de hát ha egyszer ez érdekes...)

vasárnap délután derült ki, hogy a 30 km séta megtette a hatását, g-nek megint fájt a torka, aztán ebből hétfőre szépen kiteljesedett újra a betegség, és itthon volt egész héten, majd csütörtökre p is elkapta. így mulat egy magyar úr, mondhatjuk. viszont az élmény vitathatatlan, és viccesen könnyen ment a kétgyerekes üzemmód. vagy csak nagyok már, meg jófejek.

szombaton meg kénytelen voltam tüntetni menni, utálom és haragszom, hogy ilyennel kell elszúrnom a szombat estém, minden egyszerűbb lenne, ha ez a zsebdiktátor és minden sleppje megszűnne. 

kívánom, szívemből.

idei

idei évem vicceske iránya az, ahogyan nem történnek meg vagy másképp történnek meg a dolgok. most például a császárvárosba készülünk. 

az úgy volt, hogy ma meg holnap egy képzésem lesz (megint) és utánamjönnek szombaton reggel. a szállodai szobát későn foglaltam, így az nem lemondható, de azt gondoltam, egy éjszaka (szombat) még rendben lesz. rádumáltuk g barátját (székhelye a sógoroknál, találkozás nagyon ritkán), hogy jöjjön velünk erre a két napra, ez is összejönni látszik. erre hétfőn lemondták a képzést betegség miatt, mire úgy döntöttünk, ha lúd, legyen kövér, menjünk oda már pénteken. lefoglaltam még egy éjszakát. (ez se mondható le/foglalható át). és akkor ma g megírta smsben, hogy neki fáj a torka meg a feje.

kíváncsian várom a fejleményeket, kicsit rezignáltan is, miután egész évben állandóan ezen dolgozom, ezen a túlélő üzemmódban is jól szuperálni dolgon, a nem tudom, mi lesz holnap, de van 5 tervem, amiken még csiszolunk, aztán a kútba dobjuk búslakodás nélkül, mert úgyis másképp lesz, de az élet megy tovább szemléleten... hja.

folytatva a sort

folytatva a sort tegnapelőtt egy tétova mozdulattal bénácska, de javuló jobb kezem kímélendő a ballal vágtam be egy kocsiajtót - rá a bal hüvelykujjamra. gratulálok (a jobb még nem fog, a bal meg már nem, így írnám le a helyzetet). azt nem latolgatom már, hogy ez vajon eltört-e, csak szurkolok, hogy ne üssem be, és akkor minden jó lesz, már csak 6-8 hét.

holnap bemegyek a 16 fokos irodába, a gratulálok ennek is jár. egy kétórás megbeszélés okán kelletik ez, legjobb lenne zippelnem a dolgot, de akkor meg elúszik a napom. namilegyen.

a hétvégére összeszervezett ittalvós dumcsibuli elmaradt, lett helyette kerti tüzezésen füstölődés (ez valaha összejön-e majd, mint a normálisoknál...), viszont én mentem dumálni, ami meg jó volt - mást csinálni jó. a mostani valóságból törlöm magam során bármilyen akcentussal angolul beszélő habkönnyű filmecskéket jutyúbolok magamba, amitől egyébként a szövegértésem javult (hallás után sosem voltam egy géniusz), egyúttal egészen fontos kifejezéseket tanultam már meg, mint például, hogy "I had a crush on you" :)

fesztivál de könyv

vasárnap kijutottam a négy fal közül, beleszippantottam a könyvfesztivál levegőjébe. pont jó időpont volt arra, hogy összefussak pár, egymástól messze-messze az életemhez érő emberemmel, vicces volt, ahogy kiderült, vélhetőleg ismerik is egymást. 

megvettem apósom szülinapi ajándékkönyveit, meg egy verselemzőst g-nek (tuti nem fogja magától feldolgozni, de úgy döntöttem, erre rá se rántok, engem érdekel, ezért őt is kell, hogy fogja :) )

magamnak csak kettőt vettem, egy túlárazott szakácskönyvet (másikat kerestem, de ezzel meg régóta szemeztem, sajnos), meg egy amerikai angol kulturális szótárat (melyben a második felütött oldalon szerepelt némi rasszista szöveg közepén a chicano magyarázataként a "néger" kifejezés, ezúton is gratulálok) (a könyv maga érdekes, több nyelvet is begyűjtöttek hasonló kiadásban, ha sok pénzem és polchelyem lenne, persze, nem haboztam volna, de így igen, és ott is hagytam).

a könyvfesztiválon jómagam otthon vagyok, így az érzés, hogy nekem ez jó, most is megvolt. ezért ez a szerelem most nem volt olyan rózsaszín köd. például azt nem értem, hogy egy Libri, aki a Könyvhéten óriásstanddal licitálja túl az összes lelkiismeretes kiadót, most 4 sor ponyvával volt kint, plusz szerintem semmi szeretnivaló nem volt a végtelen tülekedésen a G épületben, ez milyen szűk és béna hely már, azt pedig végképp nem akarom realizálni, hogyan lőtt ki az űrbe a könyvek ára.

a végeredmény azért még mindig pozitív: van könyv, van fesztivál, van (némi) pénzem, és vannak emberek, akiket érdekel ugyanez.

üsse kavics

gondoltam, és elmentem a Bécsbe.

előtte a szombatot lábpihentetve töltöttem, ami azzal járt, hogy a vasárnap duplánterhelt volt teendőkkel. g is ausztriába készült iskolai osztálykirándulásra (6 napra), így némiképp pakoltam, pakoltam, pakoltam, listákat gyártottam, pakoltam, szelektáltam, hogy mit kell azonnal megtenni, mi ér rá majd ott meg a héten. aztán vasárnap este felugrottam a vonatra.

a lábam szuperált, simán megint tudtam gyalogolni, ez mindig jól esik - gyalogolni a Praterban mindig élmény. a képzés is jó volt, vicces, egyben lehetséges, hogy megjelenik egy cikk a nevemmel a der standardban :) de inkább vicces, mint valós.

ott egyszerűen nem volt időm és rendes gépem dolgozni, ennek a levét szerdán kezdtem el meginni, a vonaton hazafelé végig ügyintéztem. két telenoros előfizetésemből a magánon működött csak az internet - ez azért nem vicces, a munkás mobilom sim-kártyája egy hívás után meg egyszerűen csak eltűnt...

g szombaton este jött haza - menet közben kétszer tudtunk vele beszélni. azt a körítést, hogy emiatt még külön szülőit is tartottak, na ezt nem tudom mire vélni, egy egyszerű erdei iskola volt, csak nem volt erdő, meg nem mehettek a kertbe (?), minthogy a német oktatás, ami annyira fel volt hájpolva 3 nap volt: 1 bemutatkozott mindenki 2. megtanulták (?) a létige ragozását 3. játszottak végig, mert utolsó nap volt... izé. társadalmilag mindenki hozta a formáját, szóval újra ki kell mondjam, az, hogy egy menő iskola híre menő, nem jelenti azt, hogy tényleg jó is az a suli... na, hagyjuk.

és a hétre még volt egy vasárnapi agyidegbajom: az el nem készült munkadolgaim nyomasztása mellé még kaptam vagy 15 emailt kollégáktól különböző sürgős kérdésekkel. szóval most először eldurrant az agyam ezen, mert nem, nem értem, miért kell a hétvégi munka is.

hétvégies hangulat

lent voltunk újra fát vágni, jó volt, hogy ők dolgoztak, én meg mímeltem ugyanezt egy kis kapirgálással. lementünk a partra is, a c-villa és a k-villa egyelőre tökéletesen ott van hagyva, míg a lejáró melletti épületeket már maradék nélkül földig dózerolták.

a k-villáról még annyit, hogy nagyon biztató érzés egy kitört ablakú, széthordott, de ép parkettájú üres épületben járva arra gondolni, hogy MINDEN hagymázas politikus meghal egyszer, csontjaira só kerül, és kettővel későbbi korosztálynak fingja sincs arról sem, minek kellene tudni a nevét. elégtétel.

persze azért kicsit beszéltünk róla a két ifjúságnak, csak a rend kedvéért, hogy tudják, ez MINDIG így van.

estére nagyon elfáradtunk, és az jó volt.

vasárnap reggel ezért g kiment anyukámékhoz, kutyaséta, sütiséta, mi utána, együttebéd, csak mint a régi szép időkben közösen tesók, család közösen. ennyi kihagyás után NORMÁLISAN. és még a kutya is normális volt (csak le kell fárasztani, ezt mondjuk v.stillwell óta mondom, de mit tudhat az, akinek nincs kutyája... sebaj, ez a tudás is megjön idővel...) 

az kicsit vacak, hogy este g gyomra fájt - azért az múljon el.

hetek végei

apropó, maradnak az itthoni munkák a hétvégére - eddig ezt tartottam, izgi és szokatlan!

múlt hétvégén egyik drágaságom elkészítette másik drágaságom új íróasztalát - most már csak én jövök (nyehh, ez sokkal nehezebb, hidd el!) lepakolni egy teljes lomos polcot (nekünk nincs kamránk, pincénk vagy padlásunk, szóval minden egyes használható de nem kell dolog velünk egy légtérben él, helyzetük változik, mennyiségük iszonyú lassan csökken), elhelyezni a dobozokat, gyerekkori univerzális anyukámék együtt készítették polcomat szétszedni és elhelyezni, hogy ne a pokol kapujába kerüljenek... na ez még vár rám-

helyette a szombatomat kirándulással töltöttem (szerintük séta), ez a KIRÁNDULÁS jó volt, végigdumáltuk M-mel, és szerintem csak csinálunk még ilyet, ha már ilyen jó volt.

a vasárnapomat meg az ablakok keretezték, melyek hosszabb-méghosszabb ideje törve voltak, most addig abajgattam a ---rendszert, hogy lettek üvegek, lécek, elhatározás, idő, és megcsinálta ezt is a drágaságom, azóta éjjel nincs huzat az ágyam (és fejem) felett, viszont van még pár nap radiátorállítgatás, el ne feledjem, a kettő együtt jár, viszont ez örömteli nyafogás.

közben kicsit készítettem egy aranygaluskát (jaj, de szeretem), egy borsólevest, mostam sokat, takarítottam, ordibáltam a nemtanuló tanulóval, hogy tanuljon (szegény egész nap ki volt rugdalva a jó kis minecraft- és terráriavilágából, ja de sajnáltam, ezért szépen lement a pincébe és naphosszat baltát tisztított)

tegnap este eljutottunk oda, hogy én* (én!!!) elmeséltem neki, mit mesélhetett volna a kutyaütő földrajztanárjuk az embertelenül unalmas és követhetetlenül sz.r föciórájukon, elmondtam neki (én!), hogy volt egy vulkánkitörés szombaton, ami mivel járt, elmondtam neki a kihűlő földet, hogy honnan tudták meg, hogy gyorsabban hűl, mint korábban gondolták, meg megbeszéltük a tölcsér- és deltatorkolatot, hogy én láttam-e már olyat, és egyébként ennek milyen kapcsolata van a fizikával (én! hahaha). egyszer ezt a nőt és a matektanárt úgy kiosztom, hogy nem köszönik meg. lesznek szívesek cserébe elvégezni a tegnap esti két órányi énmunkámat helyettem, felár a kedvcsinálás.

*földrajzból az átlagom 3 volt, fizikából emelkedő számsorrendben haladtam a középsuli alatt. ez tükrözi is talán mennyire hiányos a tudásom e diszciplínákban. (nem beszélve arról, hogy a metánt most is ő magyarázta el nekem, nem én neki, hahaha)

az úgy volt

és akkor itt volt kedden az irtó, irtott (egy pöff fehér por). azóta szegények az örök vadászmezőkön zúgolódnak. alapvetően jogosan, mert még mindig ők a fontosabbak, ha el kell számolni. de mivel darazsak (és talán valami más is), és mégiscsak itt lakunk, hát marad ez a helyzet. leginkább annak a reménye miatt, hogy jövőre csak kicseréljük végre az ablakokat, és akkor nem lenne annyira praktikus darázsfészekkel hadakozni... mondjuk a kb. 30 poloska nem fájt másnap, amikor hullákat sepertem.

aznap szabin voltam, ami a hómofisz tekintetében vicces, főleg úgy, hogy a főnököm felhívott, bent vagyok-e az irodában (valami kellett). utólag azért még röhögcsélek ezen, mert valójában miért ne lehetnék a szabimon az irodában, ha egyszer munkában itthon vagyok?

szerdán éjjel-nappal dolgoztam, aztán a maradék két nap éjjel, mert mostanra sikerült kikerítenem az új felhívást, és azzal mindig sokkal több a teendő, mint előre gondolnám. és az utolsó két napon a világ másik végén képződtem (tök megérte, végre, nagyon jó volt minden szempontból), és úgy elfáradtam, mint a kutya. ritka, hogy a Margit-szigeten végigsétálgassak, ezt most két nap alatt kétésfélszer megtettem, aztán pénteken este még bementem postázni, aztán beültem a klubba, aztán hazavergődtem. és valahogy nagyon elfáradtam :)

a péntek reggelt meg fülészeten kezdtem, valahol el kell kezdeni, majd megyek hallásvizsgálatra is nemsokára, aztán szépen lassan aprítom a bajaim. csakazértis.

ezaz

pénteken g színháza alatt végre mi is járkáltunk - esti Budapest, szevasz. étterembe ültünk be, csak úgy, vagyis ki, mert jó idő volt. és jó volt dumálni is

aztán másnap valahogy valami jött, valami betegség (de mi?) fájt a vesém körül, de őszintén ötletem sincs, hogy pontosan mi fájt. ez elfájogatott még éjjel is, aztán vasárnap szép lassan elmúlt. ezúton szeretnék gratulálni magamnak és életemnek. egyúttal jelzem magamnak és életemnek, hogy rám férne már egy nagyobb kivizsgálás, de mondjuk hol kezdjem, ahol mindent kivizsgálnak. és mi mindent. vagyishogy hol kezdjem. jó volna egy jó háziorvos, de ez szerintem nincs meg, így tanakodás van. meg pénteken fülészet. legalább ennyi.

vigaszkönyvhét

és tényleg az volt, volt rá durván egy órám, de az annyira jól esett, ott meg erre fókuszáltam (jó, egy kicsit figyeltem a zsebesekre is, kettőt láttam, az egyik pl. megtekintette a táskám belsejét, míg fizettem, jóarc volt (nem), de elinalt, amikor az arcába néztem, gyors volt, rutinosan tudta, én a kiabálós lennék, ha maradna)

de igazából az jutott eszembe, hogy legutóbb hol volt a színpad, s milyen felhők voltak és tűző nap, amikor Esterházy Péter utoljára nyitotta meg a Könyvhetet, hogy munkadolgokból rohantam oda, és nem tetszettek a fúvósok, de a színpad köré gyülekező egyre nagyobb tömegben jó volt állni, és amikor láttam, őt, és láttam, ahogy a Dés megölelte, akkor azt gondoltam, hogy soha többé... nem sírtam, hanem csak levideóztam, valahol megvan, de látod, elő sem kell vennem, megmaradt. az utolsó igazi rockkoncert.

mondjuk azért nagyon jó volt, hogy most volt könyvhét, minden könyvfesztivál és -hét idején hiányzik a nincs. mondjuk olyan volt, mintha senki nem hinné el ezt a covidot, szóval úgy 15 centis távolságot tartott mindenki. 

az új Spirót vettem meg, nem írom ide a címét, de lehet, hogy beszámolok róla, a címe alapján eleget közöl-e :) (vicc, de csak kicsit), valamint elkapott a Szabó Magda emlékkötet. ez ilyen.