és A város

csak hogy leképezzem ide azt is, mekkora tér valójában. a német vikipédián találtam.

ma kiderült

ma kiderült, megtartják, csak persze a feltételek nem tökéletesek cseppet.

ez ilyen ezvan-dolog.

velem meg az van, hogy minek, de ez már más nap, más poszt-

mégis

szabó magda megint megvígasztalt.

"Én a jelent, az adott pillanatot mindig úgy vettem tudomásul, hogy most ez van, s ahogy jött, el is múlik. Ha lehet és kell, akkor lépek, ha nem tudok, akkor pedig az Isten lép az érdekemben."

krach a közelben

és maholnap be is üt.

amint mondottam (?) a drága ember feje fölül eladták a céget. járjon ez bármivel (adatok maholnap), csak rosszabb lesz ott is, máshol is.

mindenféle munkaidőkedvezmény megvonása várható, eddigi munka sz*rnak/feleslegesnek értékelése megvolt, a bejelentettség fokának megvonása látensen ott van, próbaidő alatt új munkaszerződés orr alá dugása maholnap. palánkon átverés kettő szinten is fapofával megtörtént.

EZÉRT MONDOM AZT, hogy manapság MINDENKI minden szinten hazudik, és ha még egyszer valaki hazugozni fog (nyilván elfogultan az egyik irányba), hülyének fogom látni. esetleg elmesélem neki ezt a végtelenül hétköznapi történetet.

rosszközérzet miatt blog off, egy időre.

tegnapok meg a mák

az a mákom, hogy nem holnap van, hanem még ma.

a mákban viszont igen kicsi mostanában a blodogságtartalom. a nem részletezem.

tegnap példuául a fejtágítás igen tanulságos volt. összejött ugye a pár ötlet, egész lelkes is lettem. aztán mára jött a ma, az új nap, az éles reflektorfények, melyek bizonyították, valahol nem stimmelek.

ki kéne dolgozni az ötleteket, nekigyűrni magam a falaknak, bontani, építeni. megújulni.

mostanában viszont sokszor fog el az a fajta dac/fáradtság/ tehetetlenkedés/mittudoménmi, hogy csak ülök/heverek/nézek, s még az ujjamat sem bírom megmozdítani. kicsit akarom, de nem nagyon. annyira semmiképpen, hogy megmozdítsam.

így valahogy minden szinten.

az a kérdés, vajon én vagyok-e ez is.

esetleg, hogy kedvelem-e magam így.

még ideírni/elgondolni is nehéz volt.

tiszta

hát én tiszta hülye vagyok.
utálok tévéhíreket nézni (inkább elolvasom, ha már),
utálok politizálni (annyiszor másképp gondolom, mint mások, akiket meg most minek piszkáljak a véleményemmel, de tényleg),
utálom a hazudósokat (ki lehet kergetni azzal a világból, ha valakiről megtudom, és nem ő mondta el, esetleg épp bocsánatkérések közepette, hogy hazudott nekem),
a politikusokat úgy általában hazudósoknak/inkorrekteknek tartom (etlíszt),
és akkor mégis fogom magam, nézek híreket, ennél fogva belefutok a politizálásba, meghallgatom, mit csinálnak már megint, és még ráadásul föl is húzom magam rajta. kábé ezt papoltam el az én végtelen türelmű drágámnak, azért mondtam csak el ezt.
de most aztán már tényleg elég belőlem.

idő, idő.

a berregő tegnap aztán addig szólt, hogy bent hagytam az órámat. és aztán meg már nem tudtam rekonstruálni, hogy a teszkóban hagytam-e el, az utcán esett-e le rólam, amikor egy fickó nekemsétált ezerrel, vagy mondjuk a táskám aljából rántottam ki a szokásos kutató rántások egyikével.
aztán ma reggel még a fejtágítás előtt szépen bebattyogtam és a klaviatúra alatt jól megtaláltam. jól esett, mert kedvelem ezt az órát, s nem lett volna jó ezzel is deficitet növelnem.

aztán még hétfő

aztán még az van, hogy az előbb fölhívott a drága, hogy az új munkahelyét eladták, de -remélik- minden marad a régiben.

ez most annyira rosszul esik, hogy nem is tudok rágondolni.

-

nagyjából ilyenkor kezd el teljes erővel szólni a fejemben a berregő, hogy nyissák ki, nyissák ki, le/ki akarok szállni.

kinyúlt

kinyúlt pulcsi nap, ezer teendő, hétvége elúszott. nem is tudom, mit csináltam, pedig mindig és állandóan csinálok, ma pedig megint.

persze volt olyan kratívkodás, ami évente kétszer szokott, de most majd sokszor lesz, húgomat tehát elkísértem, és amennyire nehezemre esett odavonszolnom magam, kellemes csalódás volt, ami lett. és végre egyszer én nem csináltam semmit, csak inaskodtam, ilyenek.

este tárgyaltam az Eb nagymamájával. új adalékként elhangzott a neve (bóbita), a kora (fél év), a származása (menhely, de nem ám a közeli, ehh), meg a vele való törődés, a hajnali vonyín kívül a "telefonálásról" is próbálják leszoktatni. csak még kicsi. hát, őőő, mondtam, meg hogy értem, meg azt is hogy a múlt hetem gyakorlatilag tönkrevágta munkailag a kicsi. és hogy azért nem bizti, hogy mindenki tolerálja. meg hát kit érdekel a nyomorom.

ma hajnalban így tehát nem az Eb ébresztett, hanem a másik szomszéd négyórási negyedórás dízelmotor melegítése. dominóelv.

viszont azért nagyon hálás voltam, hogy nem bóbitára ébredtem, s majd talán finomodik az is, ahogyan este tizenegykor -persze az idő teltével- majd már ugyanígy nem fog nyünnyögni és "telefonálni".

ulickaja

szóval maxima culpa, nem ulickaja altató, egyszerűen csak az életművésznők sokkal jobban vitt magával. olyan volt, mint régen csehov, meg ibsen is, meg a mester és margarita. a forró toszkán délutánokon a kabócafűrészelés alatt a legolaszabb hangulatból is oroszországba vitt, teljes élmény volt, s itt jelzem, az egyetlen új könyv, amit a végéig tudtam olvasni az elmúlt hónapokban.

mert nem olvastam el a fogságot (harminc oldal), sem a médea és gyermekeit (nyolcvan oldal), a józsef és testvéreit (huszonöt), meg a böllt sem (haus ohne hüter - 30).

még.

viszont a németkönyv hatodik leckéjénél járok.

az Eb

az Eb ma négykor kelt, együtt a másik (jelesül pék) szomszéddal, aki már valamiképp szomszédbarát módon nem a hálóablakunk alatt járatja a dízelt. most van Evetke, aki kipótolja az űrt. a kábé tízperces evvevevvevevve egyébiránt arra elég, hogy immár tökéletesen éberül kikutassam a füldugóim (tartalék, régről), benyomjam a fülembe, elhelyezkedjek a fejemen (felfújható labdából kilógó fújóka-szindróma), meg a (veszettül fájó) csípőizületeimen, majd még egyszer behelyezzem a kis gumimicsodákat, majd tíz perc helyezkedés után rájöjjek, hogy félek siketen. arra is elég, hogy elgondoljam a délutáni diplomáciai lépéseket,----nemkülönben eszembe jutnak persze a tegnapesti németórás új osztálytársak is (üdvözült arccal fél óra spontán véleménnyilvánítás, überdajcs szókeresgélés, ellenben a freizügigkeit generositätre fordítása, tanár szavába vágás, hihetetlen hangerő, jegyzem meg minderwertigkeitskomplex a láthatáron, hess)----

szóval miközben ragad le a szemem, az agyam diktálja a tempót, párna-takaró megfog, kimegy, kanapé, reménykedés, ulickaján úgyis elalszom. el, aztán húsz perc múlva csörög negyven percig az ébresztő.

fordított arányosság

a fogyó idő és a gyomorgörcsöm között.

ma épp az a nap van (megint/ismét), amikor majd meggyőződéseim mássága ellenére jólnevelten ülök majd közöttük és várom, hogy vége legyen a bárhonnan érkező támadásnak is nevezhetőre való fülembotja sem mozgatásnak. egyszerre vagyok éhes és van hányingerem, futhatnékom és összegubózhatnékom, és tudom, ez tökéletesen érdektelen lesz majd, mivelhogy a felnőtt életben az ilyen dolgokat is egy könnyed vállrándítással kell(ene) intéznem, nemde. ámde.

így hát elmegyek a mai mítingre.

(az bíztat a mégisemberi kinézetre idebent, hogy minden más alkalommal is ugyanígy szokott lenni a dolog előtt, és alatta szintén, s mégis vígan élek)

monnyonle

fejem tele szivaccsal.

kint nap süt, bent a dolgok tornyosulnak. józan paraszti ész azt mutatja, menjek ki. jót röhögök a józan paraszti eszemen, hogy gondolod.

tehát maradok.

tegnap a konferencián ettem jó kis szendókat, ittam gyömbért, elcsacsogtam a gyerekvárásról (abszolút kíbic módjára) és lassan azt is megállapíthattam, a munka szempontjából én vagyok a brummogás a macisajtban. még kábé három végzettséget kellene szereznem, hogy professzionálisan azt legyek képes és alkalmas pont megtenni, amire bíztak. ilyenkor persze megtorpanok, topogok egy helyben, míg nem jön valak/mi, ak/mi továbbtaszigál, hogy azért egész jó az, amit csinálsz. addig meg marad a napersze, lemondó-provokatív-dacos hangon.

.

kirándulhatnékom, olvashatnékom, bambulhatnékom van. helyette ülök, dolgozom, szótárazok, ide-oda megyek, ilyenek.

és mivel ov nem akar lemondani a forradalmi kampánykeresztelőjéről, s hát milyen igaza is van, nem jövök be a corvinba szombaton megnézni a német filmnapok két filmjét, amit kinéztem és akartam, mert ki tudja, hogy milyen árpádsávoszászlós, felhevültorbánviktorozós, hazudottmonnyonle tömegbe futok bele. frekventált hely azért az a corvin.

és persze nem lesz semmi, csak nekem lesz egy kicsit durcásabb a kedvem.

háhh

azt mesélik, a rongálások estéjén egyes jóarcú fiatalemberek kérdezgettők tőlük, hol a szabadság tér meg a parlament.

keserűség - tüntetőblog

és keserűen veszem tudomásul ezt a szervezettséget, a minden mindennel összefügg-öt, a politikusok (hadd ne nevezzem meg) cinizmusát, duplafedeles hazugságait, a gépezetet, amiről csak hisszük, hogy pár szegény fiatal, aki nem tud mit kezdeni magával.

sajnálom magunkat, mert prímán játszhatnak velünk.

.

reggel csak arra gondoltam, hogy az éjszakai randalírozók pedig éppen alszanak, minden bizonnyal elégedetten, kicsit zubog bennük az adrenalin, de bíznak a ma-holnap-holnapután estében, hogy lesz megint buli. az idő jó, egy kis eső nem számít, eddig sem tartóztattak le senkit, aki kocsit gyújtott föl, vagy kirakatot tört be estébé.

és arra gondoltam, hogy én a szótárazáshoz is lopom az időt, hogy nekem ilyenre egyszerűen nem lenne időm elmenni. akkor esetleg ez most egyfajta szórakozás, időtöltés?

és mit mondanék, ha esetleg az öcsém ott lenne ezek között. nincs, de ha lenne.

elmennék azért tüntetni - ellenük.

állítom

állítom neked, hogy a szarjancsik vandalizmusánál pl sokkal fontosabb dolgokra is cuppanhatna rá a külföldi sajtó, név szerint mondjuk VERESPATAKRA, melyről a ROMÁN Tudományos Akadémia is ökobombaként nyilatkozik.

hihetetlen, hogy mindenhol csak vér-hulla-robbantás témakörre vevő a vezető sajtó, miután történt valami nagy rossz, soha, soha nem előre. a kérdés már csak az, előbb volt-e erre az igény, vagy megteremtették, hogy legyen. ez is fontos kérdés, csak teoretikus.

csak azért

szóval most csak azért nyafogok ide, mert ezt szoktam és akkor utána nem sokkal el is szokott múlni, szóval hogy a gerincfájdalmam gyakorlatilag levándorolt a jobb csípőizületembe, mely izület immár éjjel is fáj, nem különben úgy futok emiatt, mint egy nagyra nőtt pingvin, szóval látványnak sem lehetek utolsó. s mivel (továbbmegyek a nyafogásban, figyeled) minden nap futok valamihez (troli, vonat, vili, teafőző), ezt számtalanszor éreztetem is magammal.

nahh, ezt is ideírtam.

kéz az asztalon összefon, vár,...öhhömm...még nem múlt el.

-

amúgy ma Ebkartárs csak fél hétkor kelt, akkor is a szomszéd riasztó vijjogására, viszont akkor jól végigugatta a szemét riasztót, míg az el nem állt.

időjárás van, na

földöntúli sárgás fény, olyan viharlesz-idő van. vagy csak nagy eső.

én meg kotlok a szövegen, ami eddig volt 15, most lesz 18 oldal, de aztán majd ismét 15 körülire kell redukálni, kizárólag úgy tudom elképzelni, hogy akkor majd a képeket veszem ki belőle, de az meg vicces, mert hát csak úgy olvasható, ha valami tagolja. akkor mondjuk legyen minden bekezdés más színű, és akkor majd lehet választani, ki melyik színt olvassa csak el. na jó, ez vicc. csacsogok itt, mert már elfogyott a mai agyam.

hú

hú, de utópisztikus vagyok ma, amúgy.

.

mellesleg a blog ma 4pm-kor szünetel, azt írják. te mondd, mit jelent az a pacific time? már persze a gmt-hoz képest.

az egészség

szóval ez sokkal fontosabb, ezért idelinkelem-

merthogy az (egyik) nagymamám limfómában hunyt el. és tudod, hónapokig csak küldözgették egyik helyről a másikra (háziorvos-szakorvos-háziorvos-szakorvos-háziorvos-szakorvos STB), mikoris fogyott, fogyott, fogyott, nem érezte az ízeket, lázas volt, fogyott, majd mire kiszáradt teljesen, sok hónappal később, kórházba is beutalták, de nem bírták megmondani, mi is van. aztán a halála után három hónappal azt bírták mondani, hogy talán limfómája volt.

igazából én azt szeretném, ha az egészségügyünk az ilyen helyzetekben kicsit inkább meg szeretne mondjuk gyógyítani. esetleg preventíve fölkészíteni, hogy ez meg ez ettől, ezért ezt meg ezt ne csináld, edd, ezt meg azt viszont igen.

még akkor is ha 'ostromoltak'

akkor is ez egy nagy vihar a kanál vízben.

ott akarok élni mégis inkább, ahol mindenki az én ügyemet szolgálja, legyen az pártvezér, pártgépezet, propaganda, miniszter, min.elnök, kormányfő, legfőbb ügyész.

s mivel ez ebben a világban nem jöhet létre -na ezt jelenti a bűnös ember kifejezés a keresztény prozódiában, az elszakítottságot Istentől-, nem reális az álmom.

olyan helyet, ahol az emberek -bármely szinten és ügyben (munkahelyen, otthon, barátilag, politikai porondon akár)- nyíltak és őszinték, megbocsátók, józanok és szeretők, még a legeslegjobb gyülekezetben is nehéz találni.

ilyenkor egy másik világba vágyom, amit egy egyszerű költözés nem oldhat meg.

-

mért mondom ezt, kérdezed.

azért, mert egymás mellett olvastam azt a két cikket, hogy gyf hazudott és a szemét bevallotta, s mellette ezt: eltűntek a luxuslakások, budapesten néhány százan, vidéken páran fizetnek adót.

ha elhiszed, hogy csak az egyik vagy csak a másik oldal/ember hazudott/dik, vagy netán hogy az egyik v. másik nem, vagy hogy hozzád politikai párt/ember/törekvés, valaha is őszinte volt, szerintem te leszel az, aki a gázkamrákat sem fogod elhinni, hogy olyan lehetséges-e egyáltalán, ha netán belefutunk egy muszlim/fasiszta/bármilyen terrorba. ugye, érted?

most hogy így jól megmondtam, most jól attól félek, hogy én is így fogok viselkedni, ha netán.

egyelőre elmegyek szavazni, és úgy, ahogy eddig is gondoltam, ez tuti, ennyit tehetek.

-

meséltem már, hogy a hatalomra való éhség mekkor úr?

bemutatkozás

az első németóráknak azt a diszkrét igénytelenségét, ami a bemutatkozásosdiból származik mindig is kényelmetlennek éreztem.

most is olyan volt mint egy kinyúlt mosatlan lógó pulcsi, sehogy sem passzoltam bele.

mert én szívesen csacsogok az év 300 napján, de vannak olyan napok (65-66 db), amikor ez nem esik könnyen. a múlt csütörtök ez volt, na persze.

de azért már az is milyen idétlen, hogy lassan kilenc éve dolgozom itt, s még mindig nem tudom egy jól irányzott szóval megmondani, mi vagyok. persze most (sem) állok neki leleplezni magam, mint azt az eddigiek alapján tudhatjuk is (lám mire nem jó egy személyes találkozás velem). a munkahelyem persze világos (azonnali elkerekedett, avagy résnyire-húzott-gyanakvó szemek a jutalmam), az elnevezésem is többé-kevésbé, de a tulajdonképpen mit is csinálszra gyakran csak sorolom, sorolom (már amikor persze), de egy jottányit sem juttatom a dologhoz közelebb az illetőt.

lehetséges, hogy illene már kitalálnom valami frappánsat.

állat 3.

amúgy az Eb negyedötkor keltett ma.

az előbbiekben leírtakkal ellentétben fanatikus alvó vagyok, szóval erősen próbálgatja a határaimat. nem tudom, mit tehetnék.

hazugságok

akármennyi ezer forinttal fizetek többet a dolgokért és keresek kevesebbet. akármennyit hazudott itt mindenki (ugye nem hiszed, hogy a hazugság egyoldalú?), meg hazudik is még, ahogyan az érdeke megkívánja. akármennyire hordhatatlan bír lenni ez a kofák országa. akármennyi dolog húz ide meg oda, el és vissza.

azért én sokkal jobban hálás vagyok azért a viszonylagos, ámde teljes és alapos békéért, ami itt van. azért, hogy nem zárnak börtönbe, mert valamiben hiszek, legyen az akár szélsőségesen fanatikus ez vagy az. (nem vagyok, de ez más kérdés). nem is ölnek meg, ugyanezért, ami pl nem mondható el az elmúlt hatvan év minden napjáról itt sem.

szóval engem valamiért sokkal jobban fölháborít (és rémiszt) az a sokmillió vallásilag fanatizálható illető, akik igenis fenyegetnek.

téged meg engem,

egyre inkább,

ma.

csiribú-csiribá

és sütöttem almásrétest. hát persze, hogy ez is oly fontos. mint ahogyan az a három négyzetcenti bőrfelületem szenvedése a két kiló nivea alatt, melyhez a sütő fogdosása nyomán jutottam-.

és borzasztóan zavar, hogy olyan pitiáner vagyok, amiért borzasztóan zavar, hogy már kettő hete nem jönnek azok az ablakcserélők, akiknek kellene, s mivel nem mi szervezzük a történetet, még morogni meg rájuktelefonálgatni sem áll módomban.

és azért is pipa vagyok magamra, amiért pipa vagyok a barátainkra, akiket jól megfontoltan, határtalanul előzékenyen és udvariasan megközelítve megkértük a polcainkkal való ellátásra, ámde (jól látható és érthető indokokkal) nem történik semmi, és amitől megőrülök, kellene egy telefon, amiben jól érthető időpontokat mondanak, és az én pipám (ami miatt pipa vagyok közben magamra) eltűnne (a másikkal együtt).

áhh, meg közben hevesen küzdök a némettel, és vesztésre állok, s holnap reggel jön az a hétfő, amikor is kezdődik egy sűrűnmunkás hét.

azt meg már nem is mondom, hogy az újkutya pillanatnyilag ezt mondja szakadatlan, éles átható hangon, hogy "VE-vevehveee, VE-vevehveee, VE-vevehveee..." így tehát még nem megyek aludni, hátha ő előbb szundít el.

legyen mondjuk péntek.

állat 2.2

értekezhetnék pl a felelős állattartásról is mint olyan, de csak azt akarom itt mementónak tárolni, hogy inkább legyen az a kutya felnőtt, ha már valaki nem bírja megérteni a kiskutyák lelkét. mármint az új kutya befogadása esetén.
mert a szomszéd új kiskutya gyakorlatilag lehet, hogy egyedül érzi magát, amit abból sejthetünk, hogy minden levélrezdülésre kitartóan ugat, sőt, most, hogy behoztam az erkélyről a ruhákat, hát minden ablakmoccanásra és ruhasuhogásra is.
persze délután volt nagy (egyéb irányú) egrecíroztatás, hangos rekszi! nem! kiáltásokkal tarkítva (most csak úgy mondtam egy nevet), de azért érződik a levegőben, hogy nehéz szülés lesz ez a kutyaideszoktatás.
és előbb-utóbb el fogunk beszélgetni a kutyakartárssal az andalgómegugatásokról, amiket mélységesen helytelenítek, persze.

állat 1.

pénteken azt a gyíkot akartam leírni, amelyik az ajtónyitáskor (hatásosabb volna, ha azt írnám, nyakamba, dehát nem) a karomra ugrott. kisujjamnyi gyerekgyík volt, tulajdonképpen -miután hatalmasat kiáltva végigfutott az agyamon pár lehetőség, mi is lehet ez - szóval miután megállapítottam szemrevételezéssel, hogy ő az -, már egész vicces is volt.
csak mert már sokszor találkoztunk, s apósomtól erről az idétlen fejreugrálósdiról is hallottam. valószínűsíthető egy egész kis nindzsacsalád jelenléte amúgy.
és az is mindig vígasztaló, hogy általában jobban megijednek tőlem, mint én tőlük.
persze azért némi közelharcot jelentett, míg a pólóujjamba kapaszkodó, karomon kizárólag fölfelé futni kívánó támadómat leráztam.

egyébként tényleg nem akaródzik a blogspotnak befogadni a végtelenül fontos írásomat, most sem, vasárnap estére kelve.

próba

próba
kizárólag az én blogom nem működik. príma.
szerintem ezért fogom abbhagyni a blogírást, bocs.

hatóra

hogy van az, hogy nálam (szubjektív belső idő) már három órája hat óra van? welcome esti tanfolyam. és még most ugye világos is van. ilyenkor szoktam nézni otthon a mónikasót. welcome vicces kedv, dehogy nézem, annyira elkeserítő tud lenni.

megszereltem

megszereltem a blogomat, rájöttem, miért ugrott szét a fő- és az oldalrész. mert hát mért kell hihetetlenül elválaszthatatlan, borzasztóan összetett, szószátyáran bonyolult szavakkal teletűzdelnem a bejegyzéseimet. nesze nekem.

pedig csak 76 karakterből állt.

múltkor

volt egy rossz napom, így csak utólag voltam hajlandó rihegni-röhögni a jeleneten, melyet a klasszikus börleszkből vett az élet.

rohanok a vonathoz. idő van. járda görbülete nem készít föl a dologra. a kertből a kerítés fölött nyújtják ki a nagy kétágyú létrát. bácsika előttem trógerosnadrágban, létra vállra, tántorgás. majd még több tántorgás, ezt követően létrával keresztbe állás, utcaszélességben. 'hé, józsi, jön a kishölgy!'-re némi -reggeli- töprenkedés után létrával vállon száznyolcvan fokos fordulat. nem is kell tán mondanom, eredmény ugyanaz.

ősz

ilyenkor van az a hihetetlenül finom szilva, amit marokszámra kell habzsolnom, mint egy drogot.

ilyenkor van a körte is, amiből olyan nehéz kifogni azt a gyerekkori pontígyjó fajtát, évente cirka egyszer.

ilyenkor van az, hogy visszatér az élet a városba, az üvöltözések meg a komplett egésznapos dugó az ablakom alá, meg a munka is.

ilyenkor van az, ami a szülinapom, ami idén teljesen prímszám lesz, abszolút érdektelen prímszám, inkább csak annak a megerősítése, hogy a harmadik ikszet taposom.

ilyenkor szokott néha elkapni az az alattomos kis szívszorítás, ami az, ami -, semmi lelkire ne gondoljunk alatta. szúr a szív, és kész.

és ilyenkor szokott elkapni az a szívszorítás, ami merőben szívbéli érzelem, vágyódás, mert végre (?) elérkezett a szívem közepébe az olasz út, hogy milyen napos volt, tágas, és barátságos, és oda akarok menni.

evridéj

az összes amcsi blogger fölébredt már, fagyasztják a rendszert.

mindazonálal én ma félötkor nyitottam ki először szemem, olyankor ugyanis megszólalt egy házriasztó. számoljunk csak, tíz órája "fönt" volnék vagymi.

anyukám pedig bicajozni csal állandó jelleggel. az okos énem mondja, hogy igaza van, az összes többi énem valahogy mindig talál kifogást.

könyv

én, aki könyvfaló voltam világéletemben, mintha kezdenék átvedleni határidőre könyvolvasóvá.

nem akarok ám azzá válni, csak mit tehet az ember, ha mindig van valami teendő.

ott van pl, hogy tegnap meg tegnapelőtt végre kivasaltam MINDEN ruhadarabot, amit a Hosszú Hónapok Kupaca rejtett (prímán meg is veregettem a vállam utána), s miközben végignéztem mind a TIZENKILENC kazettát, (Hosszú H. K.) hogy mégis mit vettünk igazából föl rájuk (ha nem vagyok résen, remek kis műsorokat veszünk föl, amiket nem jelölünk sehol, ezért a következő remek kis műsort a másikra vesszük, amit nem jelölünk, egy idő után szerencsére elfogynak a potenciális helyek, mert ki tudja, min mi van) (szóval príma kis vállveregetést kaptam magamtól most ezért is) (illetőleg öt teljesen üres kazettát)

szóval könyv.

ezért a thomas mann, józsef és testvérei (die geschichten Jaakobs) lassan három hónapja figyel kajánul az asztalomon.

a könyvről egy ősöreg gimis tanárnőm, egy szenvedélyes irodalmár mondogatta, hogy az a kedvence, szóval tizenhárom éve elhatároztam már, hogy elolvasom. viszont olyan a nyelvezete, hogy hiába olvasok lassan tíz éve németül, minden harmadik sort kétszer kell elolvasnom, s minden bekezdésben van úgy öt értelemzavaró nemtudommitjelentszó, szóval a ma reggeli hét oldal után már csak háromszázhetven maradt hátra a tetralógia első kötetéből, így ismét vállveregetés következik.

illetőleg újabb határidőhosszabítás-kuncsorgás a könyvtárban, mert ettől még érdekel. érdekel, hogy az, ami a bibliában mondjuk úgy 20 oldal, hogyan lehet leírni 1200ban. nem pikírten érdekel, mert sejtem, valamiféle háttere meg magyarázata, emberi oldala lesz a sztorinak.

amit azért én eléggé szoktam kedvelni.

napjaim

tegnap hatékonyságomat ügyintézésben mutattam meg.

minden fontosat fölhívtam, üzlettársnak kerek-perec a fülébe mondtam a tényeket, így másfél hónappal a javasolt változtatások (havonta egyszeri összeröffenés) elnapolása után ideális, hogy elsőre átment az újabb 'kérelem' (helyett ultimátum).

aztán elballagtam a gőtébe, minden józan ész ellenére befizettem az estiisit, legalább ötször fogom utálni magam ezért majd, amikor télen (hidegnovemberben), szeles, esős, sötét estéken éppenpont minden elmegy előttem, midőn az otthonomhoz kívánok közeledni, illetőleg mikoris végtelen hosszúságú délutánokat töltök itt, ahol nem annyira gáz, de azért otthon jobb. mindezt már most csütörtöktől, szóval agyő boldog szabad délutánok.

nem volt hát véletlen az az elmúlt kéthetes ámokfutás, amikor majd' mindenkivel, aki olyan nemblogosbarát, találkoztam, beszéltem. na persze rögtön eszembe jutott három olyan, akire nem került sor. most szomorítsam magam, hogy akkor majd jövőre? inkább optimista maradok.

arról persze morfondírozhatnék, miért érte meg végülis nekem ez a német, ha pontosan és kizárólagosan az ellentéte valósult meg annak, amit vágytam/terveztem/akartam. de legalább a könyv ugyanaz.

amúgy pedig könyv.

utálom a blogokat

lehetséges, hogy innen is továbbállok? mért van minden blogelőállítógyáros fejében ez az idióta törekvés, hogy a más az jobb? most épp a szélem nem jelenik meg.

az apdét, hogy megjelenik, csak lentalul, demiért.

ügyfélelégedettség

na, ez a valóban értelmezhetetlen fogalom.

ja, mer' m'ér' már megint, kérdezed, ez mindig morog, mondod.

hiszen tulajdonképpen elégedett vagyok, kettő (egymástól három nap távolságra, egy 48óramúlvavisszahívjuk,jajdesajnosnemesettbeleaszórásbaindokkal- nemlétesített-ígéretre lévő) telefonnal letudtam a telekettő-lemondást. príma, az is megvan.

lehetséges, egyszerűbb erre berendezkednem, mert hát nemsokára megyek taj-kártyákat intézni. háhá!

száááá(áááh)mok

az elmúlt hetek számháborúja (mi merre hány százalékkal több, vagyis kevesebb), az állandó deficit miatti töprengések, a kint sütő napocska, és a ma reggeli rossz álmaim, plusz a goethe szívózása a tanfolyamommal (amiért én fizetnék amúgy súlyos pénzeket, s végső soron belőlem élnek, nem?), szóval mindezek együtt azt eredményezik, hogy képtelen vagyok számokat tartalmazó sorokat olvasni.

s miután ez egy egész enyhe tünet, csupán a mára kiszabott, olvassuk-el-az-szja-és-tao-változásokat-feladatomat lehetetleníti el. príma.

egyet értünk

valahogy van az úgy, hogy egyesek véleményével, bárhogyan is van fogalmazva, kisebb-nagyobb gondolkodás után teljesen egyetértek.

ez mondjuk olyasmi, mint amikor esterházyt olvasok, olyan "hümm, ezt én is pontosan így gondolom"-érzés.

kombínó

bikfic fölvetette a témát, én meg ide is firkantom, amit véleményezek erről, mert véleményem van, s mert pillanatnyilag véleményszabadság is van, ilyen módon sarkíthatok is, lévén hogy lelkes használója lennék amúgy a (nemjáró) új (lassan régi) villamosoknak.

.

"az az indok, amúgy, hogy a grefitisek miatt láthatjuk csak az esti órákban majd a kombínót, szerintem tömény maszlag. nem miattuk, hanem mert nem működnének jól, ha egész nap mennének. nagyon is sejthető ennek az elméletemnek a megalapozottsága, túl sok a konkrétum. a teljesség igénye nélkül:

1. október elsején választások lesznek.

2. már számtalanszor elromlott.

3. nem sietnek visszaállítani őket.

4. a meghibásodások egyik indokaként híresült az a mondat, miszerint "utasok utaznak rajta", illetőleg, hogy "az ajtókon föl- és leszállnak".

ez a négyes amúgy önmagában is elegendő ahhoz, hogy javasoljam, inkább minden nap óránként egy szerelvényt futtassanak végig (mutatóba, szigorúan zárt ajtókkal) a vonalon, hogy lássuk, azért a sok milliárdért milyen szépet vettünk."

anyukám

tegnap este ott voltam nála, végre. olyan volt a beszélgetés, mint a köztévé elválasztó animációja, végtelenül burjánzó, érdekes, hétköznapi és mégsem. nem is tudnám fölsorolni, mi minden került szóba.

jó dolog egy ilyen anyuka ám.

vajon

jó-e egy gyereknek az, ha hajtogatod előtte azt, hogy a hazuggyurcsány. vagy jó-e az, ha büdöszsidózol. vagy cigányozol, csak úgy simán, hétköznapian. jó-e az, ha a tévében este félnyolckor megnézi az aznapi híradósót az aznapra eső halálos áldozatokkal. vajon.

.

és akkor tisztes engedelmetekkel megkérdezem, jó-e ez egy felnőttnek.

hála

azt mondta a húgom,
hogy azt mondták az orvosok,
az izotópos vizsgálat azt mutatta,
hogy _meggyógyult_ a nagyapám a rákból.
most úgy izgulok, örülve, hogy nem hiszem, csak ha látom.
sok nagy dologgal voltam már így, Istenem...

namivan

tegnap i és k itt. úgy ezer képet tekintettünk meg az éttermi estebéd után itthon. kilenc előtt öt percelre végeztünk. jó is volt, persze, (meg nem is), jó azért, mert i és k eljegyezték egymást, és ez igazi Öröm. párizs, sacre coeur, lennél-e a feleségem, igen, nagyon, ilyesmi. végtelen nemzetköziség valósul meg általuk.

.

aztán ma fölhívtam vét. azt a vét, akire azt mondtam nem oly rég, hogy ritkán, de akkor aztán nagyon. vagyishogy nem hívom föl többé, lesz, ami lesz. nem harag, csak rossz érzések, mellőzöttség, hallgatás, ilyenek. csak aztán voltak kedves követei (nem küldte őket, csak szeretnek mindkettőnket), akiknek elmeséltem, miért, akik megértették miért, de minden józanész ellenére azt mutatták, hogy mennyire nem számít a barátságokban az, hogy én, velem, nekem, na, szóval az utolsó hetekben már annyira hiányzott ez a nyavajás, hogy fölhívtam, és jó volt, örültünk.

valami olyasmit mondott, hogy ez most olyan volt, mint az a példa, amit pont ma hallott, hogy ha otthon rendetlenség van, s jön valaki más, akárki, aki beágyaz, úgy valahogy mégis kezd rend lenni a dolgokban. vagy a világban. valami ilyesmi.

.

és még azon kívül, hogy már csak egy hónap, és itt lesz füli, van egy másik öröm, ám az egy új poszt lesz.

steve irwin.

nyünnyögés

a tegnap egy nyűg volt, az este rámzuhant, semmi értelme(m) nem volt.

ma jönnek i meg k, k i menyasszonya, ami titok még, de azért én voltam a negyedik, aki megtudta, s ha minden úgy megy, mint ahogyan tervezik, akkor jövőre írországban lesz esküvői jelenésünk. persze a mostani anyagi kilátásaink (lásd deficites nyár) nem jelentenek nagy kilátást, de hát...

szóval most azért hangolódom. mert van az úgy, hogy nagyon szeretek valaki(ke)t, mégis olyan jajcsaknepontmatalálkozzunk-érzéssel küszködöm. ebben persze a legnagyobb szerepet a rámzuhant tegnapeste, a mai koránreggel, illetve a kétszer elalvás játszik.

tegnap meg elfelejtettem ide tenni egy képet, emléknek.

marcona

marcona kedvemet, mindenkire vicsorgásomat valami távoli szigetre cserélném. elég volna csak az otthonom magánya is.

valószínűleg időjárás van.

más okot nem vélek fölfedezni.

.

tegnap sz. bostoni beszámolóját hallgattam, ez a nő, ez egy csoda. és ezt csak most fogalmaztam meg. majd elmondom neki.

.

szombaton b. esküvőjére voltunk hívva, szép, kedves, teljes mértékben olyan bés dolog volt.

ám én mégsem bírtam kikapcsolni. nem tudom, hogy a napközbeni jajneismenjünk,nemismerünkúgysesenkit-morgás elhárítása, vagy a saját esetlenségem és talpraesetlenségem tudata volt az ok, de volt, és ettől aztán nem lett fényesebb a dolog.

de b szép volt, csak úgy lángolt a szerelemtől, egy tökéletes előadás is volt róluk külön, meg együtt, szóval ez marad majd meg, ami megnyugtató végkifejlet, persze.

anyósomék is hazaértek, vége az éjszakai nagy ásító csöndeknek a házban (ez jó), meg megkezdődnek a telefonhoz szaladgálások (ez inkább vicces, mint jó), meg az eldöntendő kérdések (ami minden értelmes embernek jók lennének, de nekem -persze- nem).

.

pénteken egész nap otthoncsutakolás folyt, a hátamközepe dolgok egy részével szöszmötöltem, a lefolyó tisztításával meg a csapok vízkőtelenítésével, meg pizzasütés is volt. mert este jött p meg m, hogy polcot tervezzünk. iszonyú lassan terveztünk, mert p meg m jó barátaink, és annyi mindenről kell amúgy beszélnünk meg hülyülnünk mindig, szükségszerűen... aztán persze fölvették a rendelést, lerajzoltak mindent, most számolni fognak mindjárt, és azt még nem is tudják, hogy már meg is változtattuk, mit szeretnénk. ami persze nálunk egész szokásos (határozatlanság, te csodás), meg igazán katartikus élmény is volt (kezdem szép körülményesen fölvázolni, figyelj, szivem, az így meg úgy, de ha átfestenénk mondjuk valamikor, és a képek is persze..., mire ő rávágja, hogy igen, szerinte is legyen olyan másmilyen, és akkor -nemigen szokott- elakadt a szavam... hogy te is?... merthogy én is PONT)

.

csütörtökön meg volt csop (te, mineknevezzelekhetialkalmatosság), melegszendvics, történetek, az életünk. fura úgy felnőni, hogy másokkal egyidőben ám.

és ez a hét sem lesz kevésbé nyomás, - fuss, buli, fuss!