N.E.M.

gyaloglunk belefelé ebbe a korszakba (vagy inkább élménybe), hogy az innál-e kérdéstől kezdve a bármire elsőként fejrázás következik, mintegy könnyebb először rögtön ezzel nyitni, onnan még lehet akármi.
emellett beköszöntött a minden pillanatban eltörhet a mécses azon a problémakörön, hogy tesszük-e azt, amit ő akkorra kigondolt, de még el sem mondott, viszont én mért nem sejtettem meg jóelőre, illetőleg mért nem mondok rá okét, ha egyszer már (gy.k.) el is lett kommunikálva (mutogatva) érthetően.
és ha már egyszer eltört, onnantól lefelé von a spirál, hacsak nem vagyok olyan lelkes, hogy a huszadik harapás és/vagy anyajegyem elkapirgálása okán sem kiáltok rá, hanem tündéri mosollyal megsimogatom ártatlan buksiját, hogy jól van gyerekem, semmi baj.
a csudát nincs, totál kimerülök. (és akkor még hol van a valódi dumcsi)
nonstop agyalok, furfangos rejtőtörténeteket találok ki a hiszti nevű távol tartására, de azért ez a noncstop kicsit sok.
áhh, mivel minden szülő nevű (meg tanár és egyéb) tapasztalja ezt, csak mint kiáltás az éjszakába, elnyökögtem itt magam, majd húsz év múlva elolvasom, és csóválom a fejem, háhh, de jó is volt ez akkoriban (és tényleg).

meg egy kis józene

áhhááháá

jószöveg

most hallottam
"Magyarországot nem a politika fogja megváltoztatni, hanem a vállalkozók. ... ami ma a politikában zajlik, az számomra _végtelenül_ unalmas..."
"nálunk nem a pártok képviselik az emberek,et, hanem az emberek a pártokat" (áhháhháhhá) (by Wermer András)
ANNYIRA ott vannak ezek a mondatok, hogy muszáj még egy kicsit az A la Carte-ot reklámoznom, mert minden alkalommal van benne két olyan mondat, amit ha mindenki fölfogna és megértene, már haladnánk valami jóbbfelé.
egy eddig nem (és már sosem) publikált vasárnap esti bejegyzésem ezt a témát feszegeti, valami olyasmi kapcsán, hogy egy agysebészt hallgatni mentem, kaptam két szép mondatot a hitről és megtérésről, de végtelenül megrázott, hogy a hit ennyire nem tiszta és egyIstenhit, hanemhogy mindig kellenek a mankók, az (épp politikai) másik oldal rovására szóló utálkozás, tiszteletlenség, gúnyolódás, az az oppozíció, miszerint "mi tudjuk, mi azért mindig jobban tudják, de 'azooook', hát azok...".
a gúnyolódásban a tisztelet hiánya a legfájóbb, és nem az én véleményemmel ellentétes vélemény, mert arról szól, hogy a szeretet nem teljes. ide, ebbe a hitbe nem fér bele, hogy bármi elé kerüljön, és ez az elvárásom (és idealizmusom) állandóan kiabál a gőgös klikkek elllen, nincs mit tenni.
az irónia, a humor, a könnyedség, amiről Simone Weil is írt (legalábbis a nehézkedésről mindenképp) már annyi jó dolognak volt a forrása, mozgatója, éltetője. mert az áldás.
á á men

mondja

amúgy a csacsogásfront most úgy cuzellálódott az elmúlt másfél hétben, hogy egyre bonyolultabb dolgokat kíván közölni velem, egyre összetettebb (vagy inkább valóságalapúbb) minden egyes halandzsaszó, néha egy-egy érthető önálló kifejezéssel, de az egész még nem magyarul van, sem az általam pedzett nyelveken, egy szó mint száz vért izzadok, hogy tudjam, a polcról a furulyát kell elvennem, nem a kazettát, a tyúkot, vagy a kisflakont (milyen polc, kérdezheted) (zsúfolt, mondanám). igaz, megéri az erőfeszítést (amit ezentúl sem akarok lespórolni, eddig elég jól ment) az a föltündöklő mosoly a kispofin, a szemében meg az a mondat, "hogy te érted, anya!".
mondjuk ma a konyhaablakon át a holdkiflit mutatta, amire úgy nyolcadikra jöttem rá, és még most sem biztos.
és mondjuk vicces, ahogy eközben meg ő is erőfeszítéseket tesz a neki tetsző szavak reprodukálására, legyen az 'tészta', 'zsömle' vagy 'teafilter'.

azért néha

ma olyan azért néha-napom volt/van.
az az érzés megy ilyenkor, hogy csak úgy ülnék, vagy heverésznék, és két szundikálást összekötnék egy/több jó könyv olvasásával, beleférne tán még egy klassz film is, de leginkább a csendes semmittevés jellemezne.
ilyen napok pedig nincsenek, és nem is gyakran jutnak eszembe.

F helyett M

az imént szépen elröpült fölöttünk egy F16-os hangú valami.
brr.

apdét: egyes szakértő források fölvilágosítottak, hogy MIG29 lehetett az. vagy gripen.

fut, ölel, fut

adalék mégtovábbá ehhez a fesztiválhoz a nagy hepe-hupás fűterület jelenléte, mely ebben szegény gyermekünket folymatos szaladgálásra ösztönözte.
ezt a tevékenységet egyébként női beavatkozás miatt volt muszáj fölfüggesztenie: egy korabeli kishölgy spontán, anyukával ellátott sétáján csak úgy grátisz megölelte g-t. s miután nem akarta egy darabig elengedni sem, g megrettent, segélykérő biggyesztéssel kereste 'anyát', akinek viszont muszáj volt eléggé kacagnia. ('apá'val egyetemben)
nők.
férfiak.

könyvkönyvkönyv(zene)

a kalákára értünk oda, csuda egy hely ez a millenáris, jó, hogy lett.
a fesztivál hangulatát híven tükrözi (nekem, ma, ott) a felénk röpített kérdés, állván a park és a nyüzsgő tömeg közepén, miszerint azt meg tudjuk-e mondani, hogy hol van a 'könyvszemle'. meg tudtuk, mondtuk, hogy 'itt'.
pettsonról lecsúsztunk, ment a repülője, veronikanéni ma nem volt föllelhető, bartoserika pedig öttől volt, ami számunkra elérhetetlen időmagasság volt. leend viszont helyette l. ujickaja néni, kire röpke háromnegyedórás sorbanállás után negyedikként lecsaptunk, írja már oda a nevét a két régi, és az egy új könyvébe.
a képes biblia mind elfogyott, 'már karácsonykor elfogyott', mint azt megosztották velünk, szuper, gondoltam, ez egy ilyen nehéz ügy lehet, hogyha látom, hogy valamit vesznek, mint a cukrot, akkor abból kellene még (jelenleg amúgy az egyetlen elviselhető rajzolatú, és normális mennyiségű és minőségű történetet tartalmazó ilyen könyv a placcon), nyárra majd lesz, ígérték, mi megvárjuk, nekik meg úgy kell.
ezen kívül kiderült, lesz májusban ingyenes iratkozás a goethekönyvtárba, és ez számomra perpillanat presztizskérdés, hogy akkor már legyek beírva oda, arról nem beszélve, hogy a Peter Handkétől találtam végre egy könyvet, amit el akarnék olvasni. egy másikat meg megrendeltem, ez is csoda csuda, remélem, olyan is lesz, amiért érdemes ilyenre vetemednem. (a német könyvekkel vagyok úgy, hogy heinrich böllt csudára szeretek olvasni eredetiben, meg még volt egyéb klasszikus élményem, de amikor a kortárs irodalomból kellene válogatnom, akkorra mintha mázsás súlyokat helyeznének az agyamra, mert abból a nyolc sorból, melynek a fele idézet a könyvből, a többi meg töltelék, tehát egy mondatból, képtelen vagyok konstruálni egy előzetes várakozást vagy véleményt, hogy az vajon ENGEM érdekelni fog-e. iszonyú ilyenkor a borítókat bambulom, és érzem, egy hetet is itt kéne állnom, mire végre képes leszek választani.) aztán ma új taktikával kiragadtam párat a tömegből, és láss csodát, ezek rögtön érdekesek lettek.
és -jelentem alássan-, a santoskiadó könyveitől egytől egyig reflex-szerűen kiver a víz. majd egyszer erről is mesélek, mért.
ámde, hogy pozitívat is mondjak, a holnap meg a general press, meg a móra, meg a pagony, nohát, ők igazán megérik a pénzüket, a szó szoros értelmében. ja, meg a csodaceruza.

mégegyszer röviden a csokinyulakról

elhinteni

valahogy el kellene hinteni g buksijában azt a gondolatot, hogy egy-egy éjjel egészen prímán eltölthető az 'anyázás' nélkül is.
(pl alvással)
mert most már vagy egy hete élvezettel jut eszébe minden éberebb periódusban az új szkill, az elnevezésem helyén használata. az élvezettel túlzás, de legalább nem sírva mondja. és gyakran vissza is alszik, amint
amint odapattanok, hol a munka mellől, hol a blogból (jobb verziók), hol az ágyból (ezt eléggé nehezen veszem, ma pl 2 után 6kor szólt, hogy akkor ő ébren van, midőn én nagyjából nyafogni bírtam, és nem
nem mentem.
ilyenkor egyébként rendszeres rossz álmaim vannak, tehát nem sokat ér az alvás, ráadásul bennem van a frász az esetleges kiságyból kimászás (esés) okán (egyetlen egyszer volt ilyen produkció, az akkori mászás a mai napig érthetetlen, de a puffanás hangja ma is kísért), MÉGSEM bírtam kikászálódni ma.
hát nem is mentünk könyvfesztiválozni, és még azért az is jó, hogy a mufurcságom viselte a családom.

ív

hrrrm, grrm, huhh. reggel. ajvé, mf.
"anjaaa!"
"szíííaaa! háttefönnvagy? (-fönn, különben mér' mondaná-) szííííaAA!!"
és innentől föl (redőny föl, ágy szét, mosás be, ablak ki, hús be, reggeli meg, krumpli meg, össze, be, gyermek föl, szőnyegek össze, ki, le, be, vissza, mosottak ki, emailek meg, fontosok föl, beszélve meg, gyermek oda, én el, össze, oda, vissza, gyermek vissza, mégsem, nagymama akor meg, gyermek el, teliszájjal, ebéd meg, gyermek föl, le.)
és innentől le.
a csuda tudja, mitől mennek egyes napok annyira flottul, mint a ma meg a tegnap, de csudára gördültünk, mint a pinty (ááááhh, képzavar, helló).
és a csuda tudja, holnap mit is fogunk tenni, lévénhogy félnapnyi szabadidőnk volna durván másfélnapnyi könyvfesztiválra, és a csuda tudja, most akkor mi legyen.
kéne az ulickajától aláírás, kéne a veronikanénitől is, meg el kellene vinnem már azt a tavaly mondott könyvet annak az egyik gyerekkönyvkiadónak, hogy "na ezt fordíccsátok végre már le", lesz még holnap alma meg makámde csak délután (MÉRT), és csak vasárnap a kaláka, és mér nem bírok én végig ottlenni.
vagy bírok? (unk?)

lakni 2

aztán az úgy volt, hogy kettőutánig hallgattam a gyermek nyöszörgését, időnként meg is ébredt, nagyjából annyi volt a lelkierőm, hogy mondjam neki, tegye le a buksit és szundizzon. ez hatott, végül rám is, kellemes dob és basszusgitár aláfestéssel aludtunk el.
aztán reggel körbejártam telefonon az ügyet. belefutottam a kezdőszipirtyóba a jegyzői irodán, meg volt két kellemes hölgytalálatom az egyéb irodákban, és persze sok volt a hablaty. meg még megkérdeztem a rendőrséget (újabb szimpatikus női hang), miszerint mi a teendőm, ha mégis mondjuk tényleg négynapos a hangzavar. mondta, hogy akkor majd kijönnek megint, ha telefonálnék. szupper, mondtam, aztán nekifogtunk a napnak.
a nap amúgy úgy alakult, hogy nagymamai támogatással előbb jól volt időm mindenféle ablak(keret)mosásra (erre egyébként csekély esélyem lett volna), főzésre (jahhaj), mosásra, estébére, majd nagymamai támogatással sikerült félötig elhúzni a gyerekfektetést, ihhajj, mondhatnánk, csak elfelejtette (öhhöm) beleszőni a micsináltunkba a húszperces (höhöhö) déli altatás tényét, így hát a délután kevésbé konszolidáltan zajlott, volt vagy tizenötpercnyi pihenőm úgy nappal, az nekem egy kicsit kevés.
de az meg milyen jó volt már, ahogyan elhelyeztem végül a gyermeket az ágyában, és aztán hipp-hopp, itt termett e, és e-vel mindig jó, és beszélgettünk, és elmondtam, meg ő is, meg egyet értettünk, mert hát erre valók a legrégebbi barátnők.
aztán már elröppent az idő, és kellett menni kelteni, és a keltett gyerek kicsit álmos volt, és érdeks módon én is, pedig ő aludt, én meg pedig nem.
nohát, ilyen nap volt ez, és tegyük hozzá,
hogy (relatív)csönd van:
csak a szomszédkutya sivít föl néha, de a rendezvény hallgat. vagy nincs is.
hát jó ez így.

lakni

ebben az ittlakásban az a legtragikusabb, hogy abban a napszakban, amikor egy szomszéd sem füstöl, harsonázik, ugat visítva fejhangon, beszél fejhangon, indítózik, kalapál, betonoz két évig, építi a lakhelyének valamelyik lyukát, hanem próbálkozik az alvással, akkor az amúgy több kilométerre a helyszíntől lakó jegyző engedélyével négy napon át, hétköznap, hajnal négyig (!) szóló engedéllyel kerületi igyunk tavasszal is sokat-fesztivált tart dzsesszdobosoknak és hasonlóknak a közreműködésével.
jelenleg ez tart.
(a történet szépségpöttye a rendőrség, aki korrektül kimegy a helyszínre, majd visszamegy ügyelni, hogy majd holnap megteszik a följelentésüket, de csak nyugodtan telefonáljak a jegyzőnek, (holnap) "minél többen", hogy legyen hatása)
apdét, miszerint így félegykor még mindig nyomják.

ma csak úgy

ma csak úgy mentek a dolgok, sz is itt járt, megkapta végül végre az ajándékát, g sem bújt belém, pedig itt volt valaki.
sz ovit indít. sz-nek az a nehéz, hogy egyedül harcol az elemekkel, még olyankor is mondjuk, amikor kiderül, hogy az integrálás óvodában saccperkábé többmilliós veszteséget hoz. úgy tűnik, nem éri meg, hogy finom legyek.
és akkor itt jönnék én a képbe szegről-végről (nem, nem mint krőzus), és a csuda tudja, hogy én ezt mért nem akarom. mármint a képbe jövést.
ajj.
valaki ismer valakit, akinek sok pénze van, és azt pont most mondta, hogy egy olyan integrálóovira AKARJA AZONNAL elkölteni?

lapok

a jószomszédi iszony következő felvonása a lapelosztó beköltözése.
kettőkor kezdik a munkát, időnként dudálással jelez a faszikám a kollegájának, hogy megérkezett, esetenként még délutánonként is (alvásidőben) hallgat egy kis tüctücöt.
erre válaszként a kiváló szomszédok kiváló ebe megállás nélkül sikítva ugatja végig a megjelentüktől a letűntükig tartó intervallumot (ez olyan óra-másfél). nyilván az éjszaka közepén.
nyilván csak engem zavar, miután Gergőhöz én kelek ugye csak föl, lévén hogy nekem szól.
kezdek szétcsúszni, egyben földühülni.

a vakondokok undokok

ma volt még az is, hogy úgy ötvenedjére (vagy csak túlzok) sikerült ismét látnunk az opuszt, a dévédé-változatot, melyet -lássuk be, joggal- kezdek igen irritálónak tartani.
mert hát mért kell keverni ezt a gerebenezés-tilolás-dolgot?
mert hát mért nem segít a szemét kis egér / lepke annak a szerencsétlen vakondnak?
meg mért kell pont egy kicsit túlbőgnie a normális pityogásidőt annak a szerencsétlennek, hogy pont majdnem megríkasson egy amúgy érzékenylelkű gyereket, azon, hogy most aztán mi lesz, minden reménytelen?
meg mért hagyták ki minden magyar nyelvű változatból ama képek magyarázatát, hogy mi a csudától lesz kék a fonál? (és vajon mért nem politikailag korrekt beszélni / írni az áfonyakökényről?)
és mért csípi meg az orrát annak az alvó kis nadrágakarónak a légy, ha egyszer alszik?
és hogy csak nekem tűnt föl eddig a világon, hogy mekkora egy arrogáns ez az ún. kisvakond? jó, hogy nem kezd a hernyóra meg a légyre átkozódni!
és a hangyasztahanovisták? a Nagy Szocalista Hangyagyár sikerei-zene?

jó, hát mondhatjuk, minden mesében van bénázás, de kérem szépen, azokkal nem kell legevesebb másnaponta szembesülnöm. és hát az a helyzet, G-nek eddig még a kockásfülűnyulas cucc sem jött be, sem bármely más vakond, egyszóval
tűrök.
tűrök, mertmivel külön 'tallala' a kérés, ha vakondot kíván nézni a gyermek, és az a kérés annyira direkt, hogy nincs is mit tenni vele.

ahümm

akkor hát miféle hallatlan izgalmakkal telt hétvégét hagytam magam mögött.
ma lepacsmagoltam kétszer meg bepacsmagoltam egyszer a megfelelő faltalálkozásokat (ölő, ölő, fösték), mely tettemmel a falipenész-munkálatokat -jelentem- befejezettnek tekintem.
ma volt az is, amiképp megünnepeltük a nyolcvankétéves dédit, gyermekünk immár nyolc (!) foggal jóízűen falatozta a rámért ugyanaztmintmi (bors nélkül azért, szóval mégis külön főzetett magának), dédi pedig rendkívül örült a huszonnyolc darabos képsorozatnak, mellyel fölöleltük gyermekünk elmúlt tíz hónapjának látható elemeit. emellett mérsékelten, de örült az újabb (hatodik?) Schäffer-kötetnek, melyet végre mostmár tényleg kölcsön is fogok kérni tőle.
erről jut eszembe, hogy tényleg, karácsonyra is mindenki könyvet, méghozzá engem érdeklő könyvet kapott, ennél fogva letelt a türelmi idő, megyek kölcsönkérni, ehhehehhe.
ma becsomagoltatott ama (hűtőmágnes-cucc is), melyet barátném kap, végre megtaláltam a nyulas lapot is hozzá, meg a tavaszi nyúlverset is, mely minket illetően kellőképpen találó is.
még ma volt az is, ahogyan a konyhában a visszahelyezett polcok segítségével rend támadt (rendféle), nem beszélve az újabb kamrai rendrakásról.
ez már csak a sorsom.
és nem beszélve arról a sok dologról, melyekre ma nem volt érkezés, pedig noha ambátor fontos lett volna. nehéz dolog a fontos dolgokat rakni a sürgősek elé.

költészetnapjára

csak mert hozzám ez a vers ma ért el, és nagyon kellemeset rötyögtem gyermekemmel egyetemben.

Szabó T. Anna: Nyelvtörő

icipici fakatica,
facipőbe’ cicafoci -
ha a cicafoci pici,
vajon milyen icipici
az a fakaticafoci?

egyébiránt a Friss tintában olvastuk, melyet szépen aláhúzva kiemelnék, miután zseniális az illusztrációja is (Takács Mari)

márcsak

pislákol a konyhareményem.
jelenleg ott állunk, hogy a ledes világításhoz, a villanyszereléshez, a falpenészek természetéhez, illetőleg a lakberendezéshez, és a semmilyen előképből elképzeléshez kellene értenem.
ezen utolsó tétel a legalattomosabb, három napja nem megy, én az vagyok, aki ha látom, tud jól formálni, vagy valami ilyesmi.
és mivel én itt állok -lélekben- tanácstalanul széttárt kezekkel, hát áll a dolog is, az asztalos, az egyéb ívvágó asztalosok, s velünk együtt a kipakolt konyhakupleráj.
így is lehet élni, csak macerás.
csak azért a biztatásért álljon itt a két kép, az előtteésközben.

édesédes

hát el ne feledjem levésni ide, ahogyan ma volt ez.
az úgy van, hogy G nagyon szeret úgy enni-inni, hogy mozgásban van.
szerintem ezért is tanult meg olyan gyorsan és hibamentesen kanalazni, mert ez is egy mozgás volt, játék, időtöltés. (valamelyik nap a csőrikés pohár helyett a rendes pohárból is úgy hörpintette föl a (céklarépazeller)levet, hogy csak néztem.)
ja, a lényeg. ennél fogva hát mostanában állandóan kínálni kell, míg készül az ennivaló, egy nyalat tejföl, megy, jön, egy darab krumpli, megy, jön, barack, megy, jön, kenyér, tészta, ilyenek.
nem tökéletes a rendszer, mert én nem akarom erre ránevelni, csak épp másban értelmesebbnek tartom a jellemét acélozni, türelem-ügyileg, követelni eddig úgyis csak a tésztát szokta.
ám egy dologtól megőrülök, név szerint a menet közben ivástól. olyankor a harmadik szólással egyidőben cirka szimplán csak megfogom a buksiját felülről és egy helyben állásra kényszerítem, amitől lehetővé válik a félrenyelés-mentes fogyasztás.
erre ma szóltam neki, hogy ne menjen, hanem előbb igyon, ő erre rámtekintett a csőrike fölött, megállt, majd ivás közben megfogta a buksiját, és úgy ügyesen, állva, fogva - ivott.
közben esett le, hogy ez mi, és nagyon, nagyon kellett vigyorognom.

lassan járj

ide pl szeretnék tartozni:

hogy vagy? / mi van veled?

a falra mászom ettől a kérdéstől, de persze attól is, ha senki nem teszi föl nekem egy hétig.
röhej, mert olyan sokszor nincs mit válaszolnom rá.
volna mit, persze, csak pont ott és akkor nem jut eszembe semmi.
volna mit, persze, csak pont ott és akkor senkit nem érdekel.
mert kit érdekel(ne) mondjuk az, hogy ma Gergőnek úgy cirka tízszer szippantottam nagy szakértelemmel az orrát, meg hogy kétszer arra is rávettem, ne bőgjön, ha jön a Sterimar, csak érezze, milyen egy hős is ő.
meg kit érdekel, hogy tegnap hajnali egytől kettőig feküdtem az ágyamban negyedálomban, és azon gondolkodtam, mikor fog már G tényleg fölébredni a harákolásból (2:05), és vajon vissza tudom-e altatni (nem, de aztán én feküdtem vissza), hogy vajon takonytól szokott-e gyerek megfulladni (noha eddig minden éjjel szólt a takony miatt, ha tényleg baja volt, érdekes módon ilyenkor még a nevem is érthetően mondja), hogy vajon mennyi idő kell még, míg rájön: a kiságyból is van kiút egyedül. és hogy ennek az éjjeli hülyeségemnek köszönhetően mennyire szédültem egész nap.
meg kit érdekel úgy igazán, ahogyan arról töprengtem, szeretem-e ezt a családot, meg ezeket a szokásokat, az okoskodásokat, hogy én mért akarom magam mindig okosabbnak hinni,
meg az is érdekes volna-e mért utálom ezt a pacsulipancsolást, (basszus, pénzért meg piáért meg barna műanyagért), és mért utáltam a teszkót péntek este, hogy egy darab csoki csokitojást sem árultak már, meg ma a mégis nyakamra maradt sokat, amit most majd meg kell enni (nem én).
aztán azt a többször kifejtett kínlódásom, ami itt belül zajlik, ahogyan látom, hogy nonstop teszek-veszek, s mégis összeegyeztethetetlen velem a rend, pedig én volnék a szöszmötölve mindent rendberakók királynője, egyébként, mégis bármikor körülnézek a lakásomban, és mintha már megint költöznénk, dobozok, halmok, ruhakupacok, építmények, ledőlt oszlopok. és hiába gondolok annyi rendetlen ismerős annyi rendetlen lakásbelsőjére, nem vigasztal, sőt nyomaszt, hogy mi van, akkor tényleg csak a kiválasztottaké lehet pipec?
de az majd nekem lesz érdekes, ha leírom, hogy végül nem felejtettük el G-nek a húsvétot úgy-ahogy összedobni (miután mindenkitől muszáj volt ajándékot kapnia, nem volt könnyű valami tuti nyerőt bedobni, de a kislapát és gereblye azóta is állandóan kézben van.)
hehe.
és azt is idevésem, ahogyan (takony okán itthon voltunk) a vasárnap délelőttön kettecskén jóurammal a tavaly kétnaposan lelevesezett ámde szépszőttes szőnyegünket ráztuk ki együtt (én voltam a tartó, ő rázott, csuda összmunka), letettük még a szőnyegstopot, így nagyot lépett előre a nagyszoba a rendrakási hévben (mint olyan, hátra van a könyvek porolása, akiket inkább most nem számosítok, ránézni is sok, nemhogy)
mi ebben az érdekes.
de nem aggódom, ha eddig jutottál, valami csak volt.

áhh

hát úgy röpülnek a napok, vagy mi.
ilyenkorra jobbára leputtyanok, az estére tervezett dolgok messze úsznak és én csak olvasgatok és bambulászok és mittudomén, mit gondolok.
hát a konyhát (csak a rím kedvéért írtam így), na a konyhát azt meg a csuda se tudja, mért gondoltam, hogy hamar letudjuk, penészes sarokfalból meg szekrényleszedésből most épp ott tartunk, hogy p hatszor is volt itt minimum (p=asztalos)(barát), jelenleg nincs sarokszekrényem, illetőleg polcaim, de ez a kupin túl még minidg nem akadályoz meg abban, hogy újabb és újabb és újabb ötletekkel lepjem meg magunk, mi legyen inkább, mint a nagy, ormótlan, sötét, nemszellőző sarokalmárium (legyen ez is polc, vastag, erős és ívelt csuda), és még mindig nincs megoldva a világítás (ikea meg a ledes mécsesei, szevasztok innen is (dioder)) (helló, energiatakarékos világítás a 100wattnyi szpot helyett, noha (soproni) céget már találtam az ügyhöz (de hát hol is van innen az a Sopron), és
és én csak állok itt polcok és szekrények és szekrényajtók nélkül, és a cukor a tea mögött van, és a keményítő az ecet mögött (skandallum!), és egyre fáradok a rájuknézéstől is, mert
ha mégis újítani akarunk majd most, akkor az megint egy újabb hét, és
és az megint egy újabb hét. (!)
és aztán ezek a hetek meg úgy repülnek.

közösség, van még mit mondani

kicsiknél mindig jókat találok, mint most is.

aztán itt van még egy a témából.

kájosz

konyhakáoszunk folytatódni láccik, most épp polcaink nincsenek, de az a helyzet, ha lehetne, én minden élre tetetnék élvédőt, mert a spontán bénaságom minden egyes szekrény- és egyébélbe belevágta már a jómagam.
tehát most az öt visszatehetőből három szekrény lóg fönt ideiglenesen, tehát kb 20 tányér és hat bögre tartására alkalmas.
mindeközben Gergely éjszaka kétésfél órát töltött ébren szörtyögéssel, illetőleg a legújabb fétistárgy, a kis piros öntözőkanna hiánya feletti bánathisztijével. orrszippantás orrszippantást ért, mire öt körülre elcsendesült a ház, akkorra én lettem (félórára) éber, s jutott eszebe az este félbehagyott dolgozás, amit reggel úgyis sürgősen el kellett mélben küldenem, hát megcsináltam.
nem az alvásról volt híres hát az éjjel.
majd még képeket is készítek, annyira jó téma ez a penésztelenítésesdi.
életünk izgalmas napjai.
ja, meg még a heimpálban is voltunk, majd azt is idevésem.

konyhaalagút

a konyhaalagút végén még csak pislákol a fény, én pedig csudára elfáradtam, és most csak pislogok, mint a béka.
lepacsmagoltam a falat, kétszer, lefestettem, kétszer, kimostam nyolc függönyt (még van hat, plusz négy foteltakaró, nem ügy). a csempék és a vízvetők alatt kész (amennyiben hat évvel ezelőtt a pali nevű kezdő asztalos korrektül válaszol a kérdésemre, szétszedhető-e ez a kütyü és hogyan, nem jutunk a penészedésig, meg a dzsuvázódásig, meg persze lehettem volna erőszakosabb a követő években én is, hogy utánajárjak, de csak néztem mindig, és utáltam, viszont mostanra kezemben a tudás.) kész az egyik fentiszekrény, vagyis statisztikailag a harmadáig jutottam a konyhaalagútnak.
sok, sok, sok dolog van még vele, csuda tudja, végigrágom-e magam az egészen.

hét puszi

és tegnap az volt a legjobb, amikor fürdés után az öltözködés végén egyszerre csak eszébe jutott, hogy ő tud és jól tud puszit adni, és lenyomott felváltva az orcáimra egymás után hetet.
helyesebben leszippantott, mert most ezt a technikát űzi.
egy édes.

zsinór

zsinórban sokadik estéje érzem ezt a szédelgő összeakadaszememet, nem szeretem, mert még van mit gyorsan megcsinálnom.
minek ez a hajsza - néha elvesztem a fonalat.

munkaügyileg megtudtam pl tegnap, hogy amire rákérdeztem, hogy biztosan nem-e, és a válasz a biztosan nem volt, arra másoknak a dehogynem volt a válasz, így lassan elárasztanak a kérdésekkel, s miután januártól kellett volna már azt is csinálnom, amit, hát egy terebélyes szívással kell szembesüljek majd hamarosan valószínűleg, amit, akárha fátum volna, el nem kerülhetek, akármit is kérdezek. ezen túl tegyük még hozzá, hogy most megint kezdődik a kergetőzöm a válasz valódi tudójával, mert nem veszi föl a telefont, és ilyenkor én nem a nemválasz, hanem a nembeszélés okán vagyok síkideg, mert igenis tessék három szót beszélni velem, na.

és még az van, hogy hiába teszek rendet immár sok napja folyamatosan, a takarítás tyúklépésenkéntről nem is szólva, mégis egyre nagyobb a káosz. jelenleg a konyhai sarokszekrényünk emeltetett le a helyéről a penész miatt, őrülök meg, semmit nem találok (szigszalagom a legújabb van, de nincs, ötévente kellene amúgy összesen), a zikeás ledes lámpák gyertyafénynyi luxot nyomnak, ki az az idióta, aki ilyet tervez, és hogy most akkor mi legyen:
* leszedjük-e a vakolatot,
* ha le és föl, akkor az mennyi ideig szárad
* vagy csak pacsmagoljunk
* honnan szedjek energiatakarékos és kiadós konyhai pultvilágítást hamarjában
* mikor leszek már túl a lakás káoszide-káoszoda korszakán végre,
* vagy ez már ÖRÖKKÉ tart?