motiváció

most olvasom, hogy mi mozgatja vajon egy-egy gyerekben a motivációt a tanulásra.

a (frissen) féltizennégy (sic!) évesemmel jókat beszélgetünk mostanában erről. ő nem determinált arra, hogy majd mi lesz, tanulós dolgokat a kötelező körökön túl csak unszolásra és némi löketre tekintettel nem engedi el csak a kész! felkiáltás után teljesen. mégis jól tanul (négy dicséret? meg egy négyes csúszott be* a félévi jegyek közé...)

kérdeztem, mi a titka, hogy a legjobb (jegyű) tanulók között van. valami olyasmire utalt, hogy mondjuk ő igyekszik figyelni órán, mert ott már majdnem mindent megtanul. emellett fura, de rémesen irritálja a puskázás (mind maga nem hajlandó rá, mind hogy másokra -az osztályuk felére- haragszik miatta). ezen amúgy sokat töprengtem, miből áll össze, ez az ellenérzés. mondjuk pl. igazságérzet ("miért ne derülhetne ki, ha valamit nem tanultam meg", és "miért oké, ha nem tud semmit és ötöst kap"), szorongásoldás (arra külön energia kell, hogy puskázzon IS dolgozatírás közben az ember), lustaság (minek még egyszer leírni kicsiben, ami benne van a füzetben, és onnan meg is lehet/kell tanulni - plusz idő lenne. és mint tudjuk szorgalmit semmiképpen NEM csinál**)

sokat mesél amúgy arról, hogy mennyire nem figyelnek sokan az órákon. sznepcsetelnek, játszanak, és még ha le is írják a vázlatot, fogalmuk sincs utólag, miről volt szó. ezt nem értem. bár tanárnak lenni (és covidban tanárnak lenni) nem könnyű, de hogy nincsen semmi módszer, amitől mégis?

és van a kiismerhetetlen ofőnő, aki úgy intézi, hogy valamiképp mindig a fiúkat kell szidni, lehordani. sosem négyszemközt, mindig az osztály előtt. ez tulajdonképpen a részéről a közösségszervező erő, mert minden gyereket egyféleképpen készíti ez ki, és mindenki utálja ezeket a robbanós papolásokat, rászállásokat. vicces amúgy (ezen az alsós napközistanárnál is gondolkodtam), hogy TÖKÉLETESEN kontraproduktív a dolog, de egyúttal végtelenül produktív is. mert amiért papol, azt ugyan egyre távolabb löki a megvalósulástól, viszont olyan dinamikákat indít el, amit végülis jóra értékelhetünk. itt: összezár a közösség, nem basztatja a másikat azért, amit esetleg megemlítenének egymás között, együttérzőn kezelik a szidottat :). ott, alsóban a rendes kis gyerkőcökből kinevelte a szorongós rendességet, üvöltöztek és rendetlenkedtek, amikor csak tehették (focipálya, ebédlő).

mondjuk igazán a bioszötösére vagyok büszke, az a muki egy csoda. totál levette minden ténykedéséből a hatalmat, a szorongatást, és láss csodát, 5D és egy boldog gyerek (normálisan teljesítő osztály) az eredménye. és hogy milyen? tegnap meséli G, hogy a neont kapcsolta le a minap az óra elején, ami fokozatosan volt hajlandó csak kialudni, és azt kapcsolgatta, hogy látszódjon, ki a leggyorsabb... (nem tudok jól viccet mesélni, bocs)  egyik online óráját hallgattam a télen, nagyon kellett röhögnöm, és pontosan tudtam követni az anyagot is. szóval megvett kilóra, mert megvette kilóra a gyerekem. :)

*nem mintha a jegyek mértéke valaha is érdekelne esetében, minden pressziót igyekszem levenni róla ebből - csak simán örülünk, örül, ha jó a jegy

**csakis kizárólag, ha édesanyja politikai megfontolásból évente kétszer addig izélgeti...

összeg(telen)zés

szóval a hétvége/eleje

volt egy jó kis balatoni utunk az új nyaralóba (nemmiénk, ez kár) (rondanövények tömege a kertben, meg vakondtúrásoké)

hazajövet hogy ne főzzek, BurgerKing, rég voltam ilyen hosszan rosszul BK kaja után, ez is a múlté, majd nem eszünk, csak ha elfeledtük a hatását egyszer majd (mondjuk ha tényleg igaz a bélgyulám, akkor nem feledem)

volt egy olyan jó kis (igazságtalan) ordibálás (telefonon!) anyukámmal, hogy nem szégyellem magam (de) (de megbeszéltük vagy négyszer, és most rendben, de soha többet!)

hómofiszból bentiofisz volt a hétfő, ez mindig kapkodás, mindig, ilyenkor megrohan az érzés, hogy mennem kell másnap is, de mindig visszahűt az élmény, hogy bárhányszor megyek, mindig marad másnapra is, akkor meg egyszerűbb itthonról...

(és voltam ott, amiről nem írok, de emlékezni akarok rá, hogy most volt, hétfőn.)

ma dolgoztam hóm és végeztem házimunkát, és végre olvastam, Nemes Nagy Ágnestől Szabó Magdáról meg Szerb Antalról, és miközben kuncogtam és bőgtem felváltva, azt gondoltam, hogy nekem tényleg az irodalom és művelői a rakenroll.

erős négyötöd

az évutolsó-elsőnapok értékelése az erős négyötöd :)

semmi igazi értelmeset nem csináltunk (pl. fogalmam sincs, honnan vettük, hogy ne menjünk egyáltalán rendesen kirándulni végig a 2 hét alatt, csupa egy-másfél órás sétákat tettünk a _környéken_ - a végére természetesen őrülten meguntuk a környéket, így végre rá tudtam venni magunkat a Duna-látogatásra) (amúgy valószínűleg a sár tartott vissza)

a Dunánál egy pillanatig azt lehetett érezni, hogy minden rendben van/volt/lesz. valahogy a víz teszi azt velem, amit szinte semmi más: leszívja a lelkem ráncait, kisimítja az agyam, feltölt szupererővel, normális emberré tesz (vagy mittudomén) - ez lehet Balaton, lehet Duna, de volt már patak meg volt a Temze is-
szóval szerintem nekem ez a víz-dolog jó.

itthon felszámoltam menet közben pár kupac felszámolni valót, és még karácsony előtt átrámoltuk a gyerekszobát (uhh, abból még annyi minden van hátra, képtelen vagyok egyszer s mindenkorra mindent kitolni a lakóterünkből - számtalan dolgot úgy látok, hogy még kell az valakinek, csak a felszámolás hogyanját érzem egy fölém tornyosuló himalájának) (de mondjuk én amúgy is olyan hirtelen cunamihullámokban tudok a leghatékonyabb lenni, szóval még nem adom föl)

a fánk megint csudaszép lett, mit tegyünk, mindig az. és minden karácsony előtt azt gondolom, kellenének más színű díszek mint ez a hagyományos barna-bézs-átlátszó vonal, aztán meg mindig kiderül, hogy de nekem (nekünk) mégiscsak ez tetszik a legjobban. szóval marad. kíváncsi vagyok viszont, hogy eszembe jut-e jövő decemberben égősort venni - a négyből kettő maradt csak (és ennek megfelelően elég reménytelen is, hogy ilyen fehér gömbégőket találjak, a világ totál elledesedett, mert néztem égőt amúgy, csak nem vettem, mert nyugiban voltam, van elég, gondoltam) (nincs)

voltunk vendégségben is, mindenhol maszkban, ami tök béna (és talán hasznos), anyukámnál 24-én, anyósoméknál 25-én, nagynénémnél 31-én. szeretek vendégségezni, szóval ez is több volt a semminél, de most aztán már nagyon vágyom a tömegre, a tömegben jóízűt dumálásra mindenkivel, a tömegben sok kedves emberre, szóval ha átoltattattunk, akkor tartok egy lagzit csak úgy - szerintem. :)

amúgy pedig minden nap késő keltünk és későn feküdtünk - ez a mai napra meg is hozta a gyümölcsét, midőn gyermekem (ágyába visszafekve, csukott szemmel) megkérdezte, hogy délután (7 órája van ma) alhat-e majd egyet...