go to go to 10

ismét a farkába harapott a (család)tervezési kígyó.
ha és amennyiben és amikor a tb és eb-törvényzetek változásai életbelépnek, a ha ebben a legjelentősebb szó, amúgy, oly módon a nehezen megszerzett mostani tudásom a rendszerről teljesen elavulhat.
az interneten semmi normális nyoma nincs, hogy mégis mire változnak a most az alkotmánybíróság elé került tv-tervezet/törvény által a konkrét ellátás, továbbá legkorábban decemberben lesz kihirdetve az eredmény, és persze a mostani választási harcosok is ígérgetnek százfélét jövő tavszutánra---
tehát
nem találom az új módosítás szövegét (kivonatát - oh, be szép volna)
nem látom át, miután mindenki mást mond, az új tv alapján beszámít-e a májuselsejeután születendő kölköknél a gyes ideje a kapható tgyás/gyed-számításba (nem) és van-e minimálbérkétszerese alapján számított gyed (nincs)
szerezhető-e jogosultság valamilyen díjfizetéssel,
ésatöbbi.
a további bizonytalansági tényezők fölsorolását elhagyom, az előbbi kardinális kérdések úgyis elhomályosítják azt a hegyet.

üdülendő csekk

azért utálom amúgy az üdülési csekket, mert nagyjából annyira rugalmas, mint a kertünkben a betonjárda.
nem volt más választás, minthogy (azonnalgyorsan) "kérjük" ezt a hülyeséget. nem ajándékként érkezett, noha állandóan mindenki így gondolkodik róla, hanem csak a jövedelem részeként, és pillanatnyilag egyféle 'nesze semmi, fogd meg jól'-ként lebeg a fejünk felett.
ugyanis a hétköznapi működésünkhöz használhatatlan.
miért is, ugye?
hát mert -amint az tegnap kiderült-
1/ a gyártáskor az algoritmusa osztja ki a számítógépnek a csekkek értékét. így lehetséges, hogy min. 5 db tízezres csekk van benne (és van benne)
- ezzel párhuzamosan nem cserélhető kisebbre,
- és nem adnak vissza belőle,
2/ ha arra vetemedne egy munkáltató (de nem szokott), hogy nem véletlenszerű elosztásos címleteket kérne a szerencsétlen dolgozójának, meghatározatlan és nem ismert egyéb körülmények mellett az ötezres címlet volna a legkisebb, amit igényelhetne, olyan esetben ugyanis az "üzletszabályzatunk kimondja", hogy nincsen 500-as, 1000-es, 2000-es címlet.
3/ üzemanyagot nem vehetsz belőle, csak autópálya-matricát
4/ meghosszabbítható egy évvel, de személyesen kell ügyintézni, leadás és átvétel: kettő személyes találkozó és utazás, mindamellett, hogy 10 % (!) kezelési költséget számolnak fel (gondolom, az sem fizethető csekkel :)
leszűrve hát a tanulságot: én úgy hívom ezentúl, hogy szálláshelytámogatási csekk (esetleg máv- és volántámogatási csekk még), mert a fölhasználása a címletezés végtelen rugalmassága okán nagyjából ennyit enged meg, hogy gondoljak.
hát persze, elmegyünk majd belőle mondjuk egy hétvégére valahová, de semmiképpen nem fogjuk azt érezni, hogy milyen rettenetesen jutányos volt az akció.
és hát persze, nem fogjuk kérni jövőre, ami nyilván utálkozó és értetlen pillantásokat generál majd ama helyen, ahol egyébként mindenki örül neki, mert olyan jó, hogy mehet üdülni.

kukaautó

már vagy tizenkét éve foglalkoztat a gondolat, vajon mit hoz majd az én gyerekem esetében ez a zsigeri járműrajongás.
hát például a pénteki hajnali keléseket.
csak mint ma. egy korábbi anyázás okán már nem aludtam mélységes-mélyen, így esett, hogy a fölszólító "AANYAA!"-ra volt energiám fölpattanni, redőnyt húzni, és hat előtt pár perccel "kukaautót" bámultatni. azt nem bírom leírni, hogy mi a jó ténylegesen abban, ahogyan az álomittas, mégis végtelenül felajzott kétéves fiúgyermek hajnali hattól félhétig egyfolytában mondja, és mondja, és mondja, hogy kukaautó, kukabácsi, lámpa, kar, kuka, meg hogy lent, de valami nagyon jó mégiscsak van benne. talán az ölemben ülés, talán a komoly szemek, talán a lélegzetvételnyi csendekben a majdnemelalvó kölök, vagy hogy már lehet neki mesélni ilyeneket hosszan, és érti, és megjegyzi...
így esett amúgy a félegyes ebédbe való bealvása is, mert azért az a hat óra nem reggel még nálunk. (nekem se).
és itt járt sz, és vele jó volt beszélgetni.

csomó

az előző bejegyzéssel szemben a valódi csütörtök úgy zajlott, hogy szépen elballagtunk a fonóba, s jól megnéztük magunknak a ringatót. (info itt)
olyan másik zenés-gyerekes izén voltunk már életünkben egyszer, de az annyira nem jött be a nagy kapkodása okán, hogy most is kár rá szót vesztegetni.
ez a ringatós olyan helyes normális népdalos kodályos kedves dolog, remélhetőleg g is megszereti a közeljövőben. most azért a félóra sok volt, úgy a 20. percben a nyakamba fúrta a fejét, nagy dózis volt ez így elsőre. nem kívánt játszódni, sem semmiben nagyon részt venni, de utólag lett teljesen nyilvánvalóvá, mennyire szívta magába a dolgot (valami talpbökdösős mondókát nem engedett ott játszani, aztán a délutáni evésnél ő maga kérte, játsszuk (mondjuk nem volt pite, mire rájöttem, az _az_)
és egy csomót mesélt róla: "csomó néni, csomó baba" és hasonlók. ma délután meg azzal ébredt, hogy "fonó".
viszont a babakocsira szerelt lámpákat lassan el kell távolítsam, hátha megállítja ezt a kapcsolási korszakot...

most, hogy már nem repülnek

most, hogy már elrepült fölöttünk a nagy augusztushuszadikai mindenfélerepülő gyakorlásostul, bemutatóstul, errészestül, volt pár utolsónapos csönd is itt nálunk.
olyan szinten volt kihalt a környék, hogy időnként meghallottam a csendet. ez pl az ittlakásnak egy hatásos csudája, ahogyan a mindenki még egy utolsót / elsőt nyaral alatt kiválóan nyaralhatunk itthon.
sütöttem kenyeret, kiflit (magyarul bágettet), kísérletezek az éjjeli gépes dagasztás decibeleivel. két ajtó mögül már nem hallatszik, csak mondjuk úgy mi is megsülünk az ágyunkban.
ma meg dolgoztam - egy levél megírásával szippantottam le a mai agyam nagyrészét.
tébédolgok ügyében pedig ahány ember annyit mond van, nemkülönben hahotázni volna jó azon, ahogyan most meg decemberig kellene várnom, az alkotmánybíróságra, meg a tavaszra a válogatóra, hogy majd jövő télre kiderüljön, nekem mi járna és hogyan és mennyi időre.
ha ezen a latolgatáson túljutottam, rögtön az jön majd, hogy akkor mi legyen.
költözzünk-é el vagy épíccsünk-é hozzá.
hát ezeken tipródunk, meg a családomon. (azon mindeig van mit, úgy tűnik)

odajárok

"Nekem az tetszett legjobban, hogy odafelé menet az egyik borász dugóba került."
az ilyen mondatok miatt is járok oda amúgy.

na, hol jártunk

hát hol. a zállatkertben.

a zállatkertben pedig furaságos fura viselkedést véltünk fölfedezni, miszerint az csak egy humbug, hogy a víz meg a szappan - POR! - a zormányát is tisztíccsa.

(hát most mondják itt mellettem, hogy csak simán fölrobbant a zelefánt feje. vicces, haha.)

azért voltak ennél figyelemre méltóbb látványok is, nevesen az a bizonyos kisfiú (NEM baba!), aki az alábbi képen amúgy éppen annak örvend (ééérted, ÁLLATkert), hogy sikerült a babakocsiján elhelyezett mindkét kislámpát villogóra kapcsolnia.

így:

de a furaságos állatok sora csak ezután jött, ebből ízelítőül közreadjuk a "mit gondol a teve vajon, amikor ilyen pofit vág" című képet. (a tevék amúgy is furák, ez csak egy bizonyíték)

elvittünk magunkkal egy lelkes nagymamát, ettől aztán végképp felhőtlen szórakozás volt a dolog, kivéve talán a lámpaszerelési séta árát, ami barátok között is csudasok.

össze-vissza

gondolkodom, de nem megyek semmire.
túl sok döntenivaló.
tegnap játszóztunk hármasban, g a homokozó közepén fölállított ikeaalátétkorongon állt végig. utálja, ha maszatos/poros/bármis lesz. ellenben harmadikra már biztonsággal rohant föl a csúszdavárba vezető létrán/kötéllétrán. és még hasonlók.

család

az nyilvánvaló volt, hogy a hangadók és a mérvadók nem különösebben szeretnek engem abban a családban, meg az is, akinek nem kellene, toj a fejemre, megszoktam ezt az élethosszi nélküliséget, de betudtam annak, hogy a szipirtyók és papucsok gyülekezetében már ez a szeretetfok is forró, elégedett lehetek a kivívott helyemmel.
aztán most, ahogyan a fődöntő kitiltotta előbb a nyaralóból, majd egy közeli nőrokonom jóvoltából a családi ünnepekről is anyámat, ebben is döntés elé állíttattam. nyilván ez egy ilyen időszak.
ha autentitus és etikus akarok maradni, szemtől szembe is megmondom majd a közelítő döntést: én is megszakítom ezeket a szálakat.
anyámon kívül nagyjából minden élő rokonnakmondhatóm ők, ezt a helyet meg majd bérbe adom másnak.

rajz

sok fejtörést okoz nekem az életünk alakulása (valóság) és a gondolkodásmódom (elképzelések) közötti nemritkán nemcsekély szakadék, mit van mit tenni, egyik szemem sír, a másik meg nevet, naponta többször is.
mióta g megkapta a mágnestáblát (három hete), sokat rajzolgat rá, (meg mindenki más is), néha sajnálom a gyors megsemmisülését g 'műveinek'. így hát a figyelemre méltóbbakat mostanában elorozom és fotókkal örökítem a jövőre.

fent a klasszikus szamszájfej látható (kérésemre rittyentett valami orrot is utólag rábele)

a második, kétalakos mű pedig a papa és a bálna (először hal) c. opusz.
csudára nem tudom, pl a bálnát honnan vette, nyilván valaki rajzolta már az alakot, a meglepő nekem mindkét rajzban az volt, ahogyan keletkezett: egyedül rajzolgatott, amit félszemmel láttam csak, s mire odaértem, láttam a kész rajzokat, amikről kérés nélkül mondta, ki/mi mi.

sorakozó

gondolkodnivalóink közé fölsorakozód(hat)ott a kérdés, menni vagy maradni, venni lakást vagy építeni hozzáházat.
azt hiszem, hozzácsapom a már meglevőkhöz a mikor jöjjön a kistesó-kérdést is, legyen kerek a stressz.

ezt oldani ma hatórás sütésbe menekültem, hajtogatott élesztős félvajas tészta túrós batyunak, szevasz.
ez _az_ a fajta, amikor csak kevered, gyúrod, gyúrod, gyúrod, pihen, csomagolod, sodrod, hajtogatod, pihen, sodrod, hajtogatod, pihen, sodrod, hajtogatod, pihen, sodrod, hajtogatod, pihen, sodrod, nyújtod, vágod, szóród, rakod, pöttyözöd, hajtogatod, szétcsúszik, hajtogatod, pihen, kened, berakod, alsófelsőhármas, alsókettesfelsőhármas (vagy fordítva), nézed, sül, nem emelkedik, végül plecsni, nem batyu.
talán holnap lefotózom a maradékát, tanulságok:
forró sütőt nem letekerni rögtön,
túrótöltelékhez tilos a tejföl,
szalvettával takargatás hasznos (lettvolna)
az egyik énem a sokból biztosan tökéletesítené a hasonló tészták elkészítését, mert ahol megsült rendesen, ott egy csuda, de az összes többi énem azt kiáltja, én nem, én ezt soha. (majd meglátjuk, kigyőz)

ötödik

ma ismét ordítva sírva ébredt egy körül. kipattant a szememből az álom. mondjuk mostanra tán visszapattant, de azért én ezt már nem bírom sokáig.

nyöszörög

mibe hülyülök meg.
g zsinórban negyedik éjjele ébreszt, bele a közepébe, s ha ezt megelőzően alszom, az még rosszabb, mintha ébren megvárnám. ennélfogva az alvásom értéke konvergál a nullával.
így lehetséges, hogy a szarul hűtött-fűtött közeli pláza látogatása ma kiválóan visszahozta az arc- és homloküregi gyulladásom, miszerint huzatérzékenység, fej-és arcfájás, takony, rossz közérzet.
a plázalátogatás eredménye pár új póló, plusz az a naponta amúgy tapasztalt felismerés hatványa, miszerint egy szafaládé vagyok, ez amúgy maradjon köztünk.
azzal spékelem meg a fizikai nyünnyügésem, ahogyan egyre jobban látom a gyeses időm fellegeit, és most itt nem a 25 rugóra gondolok, hanem annak következményére, miszerint a jó ég tudja, ki mondaná el korrektül a jelenlegi gyes-munkavállalás-munkaszerződés-fizetés-munkaidő-táppénz-tgyás-gyed-összefüggéseket, melyeket a jelen változtatásokkal együtt nagyjából mindenki csak találgat.
természetesen ebben is a legviccesebb verzió fog életbe lépni, ha jól sejtem, miszerint az a hülye, akinek fontos a gyerekével töltött idő, húzzon csak dolgozni, fizessen és kussoljon, mert még jó dolga is van. és hogy ez külföldön hogy van, és hogy régen hogy volt, és bla,
arról nem beszélve, ahogyan az általános tudnivalókat és lehetőségeimet ismerve hogy tudjam már megállapítani, mit lenne a legjobb választanom...
egy szó mint száz pillanatnyilag eléggé ködös a minden, mert mindenkinek mondani kellene valamit, kedveset, okosat, (optimistán) mindenkinek jót. ja, és ma éjjel már nem kéne mégegyszer ébreszteni engem.

tink

az alábbi létező magyar szavakra hajazó magyar szavak megfejtését várja a szerkesztőség:
1. tink
2. hólá
3. misimész

miközben

miközben végtelen hosszúságú napunk volt, addig rövid is volt csudára, így van ez amúgy minden hétvégi nappal-

ma ráadásul évfordulóztunk, így lustavoltunkat legyőzve délután elcaplattunk kettesben a Városligetbe (gyerekkorom színtere, ifjúkorom színtere, felnőtt(?)korom színtere, meg az ő ifjúkora színtere is, nahát), ahol körbeballagtuk a fontos helyeket (még fotózkodni is ott voltunk - hat éve, csak akkor kicsit korábban keltünk, höhö, ifjúság - bolondság)

vettünk lufit a gyereknek, kérem szépen nyuszi- és kacsalufi nulla, kukaclufiból mindössze három volt kirakva, a lufi klasszikot minta nélkül pedig egy jól irányzott kéréssel lehetett elővarázsoltatni (ennélfogva számlát is kaptunk, ritkán néznek apehellenőrnek, ez most megvolt).

délelőtt meg kipróbálták az újonnan beszerzett színesceruzákat, melyből a drága most szépen összevágott egy ötperces kisfilmet. csuda vicces, ahogyan aláhagyta a hangot is: amely többek között a shrekből a dulokban az ééééleeetszééép c. opusz előadását tartalmazza végtelen hamisan, részemről (háttérben főztem), illetőleg a színesceruzák nonstop ki-és bepakolási műveletét (gyermekünk) (ötször, hatszor?).

hát így telt.

Cseh Tamás

1943-2009
sok fontos dolog történt ezalatt.

ő pedig

holnap volt

álom és irtás

tegnapelőtt vagymikor kiváló ébresztőm volt reggel, a sokféle órakalimpálás után végre hatékony, de amúgy hátborzongató.
a konyhaablakon néztem ki, hangot nem hallottam, de tudtam, hogy hallanom kellene: egy duplaszárnyú kisrepülőgép repült felém, ablakmagasságnál alig magasabban. valahogy láttam, hogy nem stimmel, billeg ide-oda, majd egyszerre rájöttem, hogy ez be fog csapódni.
nem a konyhaablakba csapódott, "csak" a szomszéd ház nappalijába, és nekem meg csak pergett az agyamban, hogy álmodom, igen, de ha ez igazi volna, akkor most robbanna-e, mit és hogyan mentenék, és milyen jó, hogy legalább g nincs mögöttem a hálószobában...
borzasztó nagy adrenalinlökettel ébredtem, még este is kissé a hatása alatt voltam a képnek.
ja.
erre ma mi történik? nálunk a vendégek, esélyem sincs, hogy mást menedzseljek, mint a benti dolgokat, erre látom, nappaliból, szem- és ablakmagasságból, hogy tőlünk 100 méterre repül el a szúnyogirtó kétfedeles repülő. mire végigrágtam, hogy csak nem jön közelebb, feljebb, ruhák maradnak kint száradni, elrepült tőlünk 50 méterre is, akkorra már tanakodtunk, hogy közelebb már biztos nem jön, lakóházak, vagy mi, erre
kimegyek a konyhába, nézek ki, (hangot akkor persze már hallottam), a duplaszárnyú kisrepülőgép repült felém, ablakmagasságnál alig magasabban.
nem kívánom azt a gerinctájéki hideget senkinek, amit éreztem akkor és utána egy darabig, mert persze nem csapódott sehová.
még jó.
(amúgy az efféle irtásokról itt)

mond, csinál, meglep

g ma reprodukálta a valamelyik nap spontán adottat: simán a kezembe nyomta a kulcscsomóból kiválasztott kapukulcsot.
tudván azt, hogy ez nyolc kulcsot jelent, melyből a két kapukulcs egyforma, kis karikányi eltéréssel, vicces sztori ez. mondjuk ma kísérleti volt a kérésem, kíváncsi voltam, a múltkori spontán kulcsátadás véletlen siker volt-e, de nem. megfigyelte.
*
az is jó volt ma, ahogyan mondogatta: "bala, bala, papa, bala, bala, mama, bala, bala, dédi" - melyről kisakkoztam (és sikerrel jártam, elismerő félmosoly volt a jutalmam), hogy a mamiék a Balatonon vannak. ott vannak.

kreativitás

• Time alone: You'll have more than you want of it later; enjoy your child now.
• About quality time: You can't plan it. Plan for plenty of time; the quality will happen when you least expect it.
• Be a role model. Instead of saying “I can’t draw a straight line with a ruler”, say “I love to create things”. The process of creativity is far more important that the product. If your child sees you taking risks and making things, he or she will follow your model.

susan striker oldalán olvastam ezeket. ez is gondolkodásra ösztönzött, csak úgy mint ez itt.
még azt is gondolom, hogy egyetértek, meg hasonlók, de a megoldást nem látom még, nyilván magunkon gondolkodom. ebben a szoros szimbiózisban, melyben mi élünk, igencsak nehéz kratívan és hasznosan vagdalkozni magunk körül.

nohát kedv

nohát kedvem sem volt írni, persze, a kutya nagy fáradtságokról nem is beszélve.
pedig az (én) élet(em) megy tovább, csupa kisszerű történés, mondjuk nem kell a dráma, a hátam közepére sem, kiváló napok ezek.
rácuppantam a kenyérsütőre megint (írtam, hogy vettük?) (ja, igen, a használtat hoztak-sztori megvan)
nekiálltam sütni rögtön.

egy kiválóan betöppedt kenyér lett az első, lám.
azért ezt javítottam, lett pár jó kenyerünk (kép nincs, a klasszikus történet a gyorsabban fogy mint ahogy elővenném a gépet témában.)
aztán addig izgatott ez a pluszfunkció a bagettsütéssel, hogy végrevégre belevágtam.
az eredménykiflik igazi kifliformájúak és -ízúek, szóval jól sült el a dolog. (höhö)

azért még volt olyan, hogy az anyukámék idecsámborogtak g-t ünnepelni (első és utolsó olyan szülinap volt ez, ahol elő- és utóünneplés volt, legalábbis egy pár évre nézve, annyira nem tetszett nekem, az ahogyan, de persze miután g kapott egy jól kihalászott puzzle-t, és eléggé örülni látszott, meg még a tesóm nevét is megtanulta mondani, így egy szavam sem lehetett. most.)
és volt olyan is, hogy a dolgozóban nyakamba szakadt egy reményteli várakozás a főnökömtől, miszerint mentül hamarabb és többet dolgoznék, antul jobb volna (neki). és miután a gyes egy ilyen szép összeg, hát muszáj ezen még pár kört gondolkodnom, és ezen gondolkodni utálok, ilyankor tisztességesebb volna az a többandalgós megoldás, melyben (mint régi ötletemben is) az egyik csupán aludna is a többi pár énem helyett.
az arcüregem nem százas, ez egy undokhangú ejnyét megér.
ja, és hihetetlen időmennyiséget (2 ó) volt alkalmam eltölteni a napokban egy céundában, és csak néztem, ahogyan a ruhák a kezemben teremnek, és visszakívántam magam azokba az időkbe, amikor még öltöztetőnők dukáltak minden hölgyhöz.

fekete, fekete kedv

nem tudom, tegnap reggel mit csinált. de este lefeküdt aludni, és hajnalban arra ébredt, hogy beszakad az ajtó -berúgták-, lelőtték az anyját és belé pedig belelőttek. hogy holnap, holnapután hogy ébred, nem tudjuk még, de az biztos: árva, s egy életre megrokkant. lelkileg és testileg egyaránt.
ilyen országban élünk.
fasiszta gyilkosok utaznak együtt veled, szavaznak a szavazáson, "ünnepelnek" együtt veled az ünnepeiden, nézik veled együtt mondjuk a tűzijátékot. vagy a tüskevárat.
büszkén felsőbbségesek a 'mások'kal szemben, disznóznak le politikust, zsidót, cigányt, és teljes mértékben biztosak az 'IGAZUK' felől.
tizenkétéveseket szerveznek gárdákba, "magyarságtudatot" plántálni a szívekbe, meg a meséket habbal turulról, koronáról, mindentvisszáról-
én ismerek és hallottam olyanokat, akik úgymond megtértek, majd keresztényként (?) egy esküvőn magánbeszélgetésükben mondjuk kiválóan büdöszsidóztak bárki füle hallatára (mellettem).
ehh.
tehát mit szeretnék.
szeretném, ha ezeknek a gyilkosoknak, s azoknak mind, akik képesek erre akárcsak teoretikusan is: súlyosan nehezedjen rájuk a gyilkos voltuk. legyen velük éjjel és nappal, és kelljen elszámolniuk vele.
és én
és
én
és én
mit teszek.
és én mit teszek.
és én teszek valamit?
lehet tenni valamit?
most csak fáj.

'mukoggy'

ahogyan írta Hawah, hogy mukoggy, mukoggy, jutott eszembe ideírni, végre, ahogyan napi mulatságunk része g csacsogása, rengeteget utánoz, megy már az 'alma_pite', a 'huje' (by végtelenokos anyja), 'tejatejateja', 'kapa', 'kuku' (másként: kukorica, illetőleg az 'ice, ruca, kukorica, pattogatott kukorica...' kezdetű opusz), 'énet' (énekeld el anya azt hogy...), 'énet szeszek' (anya, add elő a cenzúrázott 'elkártyáztam a gyenge szívem' kezdetűt ), és még rengeteg dolog, gyakorlatilag kiragad szavakat a beszélgetésből, meg vigyorogva teljesíti, ha kérem valaminek
a kimondására.
a mi mulatságunk amúgy abban áll, ahogyan a nagy igyekezetben egyes dolgok lemaradnak, minthogy nincs kettőspontos, vonalas ékezet a mondottakban, csak úgy pákósan mondja az öt-öt ot-nek, fül-t ful-nek, meg a becézős i-ket cseréli másra, mint a husiból a husu, ubiból ubu, ilyenek.

már megint

muszáj megint idetennem egy zenét, csak mert sodrása van. valami sörreklámba használták, én meg szokás szerint tizedik véletlen reklámelkapásra voltam képes fölfogni, hogy a szám miatt figyelek föl rá, juhú jutyúb, szevasz, jó találmány vagy.

arról nem beszélve, hogy a néni további számaiba is belekóstoltam, még hallgatgatom ennek alapján-

az egy

csuda vacak dolog, amikor fájdogál csendesen az arcom, és nem és nem akar múlni, és nem _bírok_ kimenni kertezni g-vel, semmi fagyi és semmi dinnye és semmi balcsi, pedig én legföljebb két gombócot szoktam enni, és dinnyéből is évi kettő a családi fejadag, a balcsizás pedig délibáb, és különben is, én, aki állandóan kereszthuzatolok, most csukogatom az ablakokat, mert egy szellő meglegyintett.
csuda jó dolog viszont, hogy pont ezen a héten vanvolt itt a drága, így nem kellett megőrülnöm a kétehete zajló orrszívás-gyógyszeradagolás-csöppentés-hétköznapok zajlásától, hogy holnap további dobozokat fog nekem összefurkálni, pedig jómlázhatna is helyette, az is milyen jó, hogy g is megy kifelé a nyavalyából, meg hogy mondogatja-mondogatja a hallott dolgokat, és olyan de olyan okos, és ma, amikor fürdésnél mérgesen bénáztam, és hangosan mérgelődtem, és kész voltam, először ijedten sírni kezdett (gáz anya), én öleltem, bocsánatot kértem, erre ő abbahagyta, rámvigyorgott, és még könnyes szemmel cuppantott a karomra egy óriáspuszit.
tuajdonképpen akkor jó minden.
a pofám meg monnyon le.