cipős- és ajándékdobozos poszt

még az jutott eszembe a cipősdobozos akciómról, hogy én pl. szívesen kaptam volna meg, ha most gyerek lennék, amit küldtem, főleg a lányost, de a fiús is jó. és milyen kár, hogy nincs visszajelzés, afféle vakon a sötétbe lövöldözés ez, azaz hogy így név és cél nélkül vagy tetszik vagy nem alapon megy ez a dolog. miközben még így is mennyi energia sokak részéről.

van persze olyan is, ahol konkrét listát kapsz, múltkor azonban fel kellett adjam, hogy válasszak abból, amit láttam, amikor olyanokat olvastam, hogy X (13) stúdiózás (???)... kicsit röhögtem, és kicsit szomorkodtam ezen, hogy mennyire más a világ ma, és valójában nem is olyan könnyű ajándékozni, még a családtagoknak sem. pedig én decemberben (vagy máskor) egyszerűen szeretek ajándékozni. gondolkodni, nézegetni, kitalálni arra gondolva közben, akinek. egyszerűen az is jó, hogy van kinek és van mit és van miből. 

mégis mostanában ez is nehéz lett, tárgyakból sokkal kevesebbet akar bárki, dolgokból meg sokkal bonyolultabb személyre szabottat találni. és persze ott vannak a jóféle, de nehéz szokások. pl. idén g nem kért úgy, ahogy eddig, de aztán mégis eszébe jutott, hogy mennyire vágyik egy legóra, és bár tavaly kicsit leszögeztem, hogy kb. utolsó volt, hogy éjszakákig szelektálok 1600 darabot 24 felé, de aztán mégiscsak összejött az ügy. ha kész lesz, és eszembe is jut, idefotózom az eredményt. mint vigasz :)

hosszú-hosszú hetem

hosszú-hosszú hét volt ez, minden volt benne, a hétfő, amit hülyeséggel toldott meg a főni, szétcsapta minden tervem, és csak megint az lett a benyomásom, hogy egy hülye vagyok, nem elég erőszakos, ennek az ügynek az elején mondtam, főni, ezt ne te ügyezd. most meg ügyezem, de hogyan találjak meg egy teherautónyi cuccot, amiről éppen senki sem hajlandó tudni?

kedden berohantam, aztán napközben haza. egészen olyan érzés volt (kb. fél órán át), mintha megint hétvége lett volna, de nem volt, és végül tök sokat dolgoztam.

szerdán kampánytírtam, ez hétfőn lett volna feladat, ez nehéz dolog, mert ebben is mindig benne van, hogy mi és ki mindennek kell megfelelni stb.

csütörtökön megmondták az audiológia után, hogy hallóidegkárosodás, menjek szépen mr-re. nyehh. kompenzáltam egy allee-s körrel, megnyugtatóan sok zoknit vettem, de sajna a legjobb fele ottmaradt (!) ja, és kiderült, hogy ugyanaz a Gellért-hegyen olcsóbb, mint a Vár alatt (röhej).

a hét vége pedig munka volt, váratlan, meg itthoni, sok-sok. idegeskedés volt, meg időhúzás, de aztán minden meglett. pl. most csináltam először cipősdoboz-ajándékot. rögtön kettőt. eddig tiszta marhaságnak tartottam, de kiderült ez _nekem_ jó, szóval oké, feladom, ez jó muri. mondjuk szkeptikus vagyok, hogy tényleg megtalálja-e a gazdáját majd...

péntekéjjel

hát én minden advent előtt egy hónappal megfogadom, hogy idén megtartom.

aztán karácsony előtt jövök rá, hogy ez a munkahely megint beszippantott. most még gyorsan időzítek reggelre egy kis FB posztot, aztán eloldalgok alunni. nyehh.

de reggel megint nem voltam jól, és ki kellett heverni is, ez a betegség ilyen nyamvadékony, nemelmúló természetű. pedig a szerda olyan volt, mintha mégis az lenne.

szendergő

vicces, ahogy amortizálódom, kedd délutántól szerda délutánig megint kipurcantam, valami a bélzetemmel nem oké, most megint diéta van, már csak az alvást kellene megoldanom, miközben dolgozom :) annyit léptem előre, hogy ma nem fáj semmim, elvileg kialudtam magam (tegyük fel, mégsem, minthogy megint alhatnékom van, 9:30-kor), és felkészítettem a kollégáimat, hogy ez most olyan, amitől egyszer csak vagy kidőlök váratlanul vagy nem (nincs helyettesem, és szezon van, ezért ez vicces gondolat, el is hessegették), és akkor most megy tovább az élet, és bőszen gondolkodom, melyik az az orvosi ág, ahová így 4. hullám idején a piszlicsáré kis összetett gondjaimmal fordulhatnék.

betegblogot is írhatnék ezzel az erővel, haha. (majd átírom a címet szenvelgő-re)

vasárnapok és hétfők

így visszanézve kellemesen zúzós volt e két napom.

vasárnap reggel épp elkezdtem volna pedzegetni, hogy nem lesz korizás, ha nincs korija annak, aki menni akar (hihhetetlen ellenállásban volt, hogy őőőőőő, na őőőő nem megy sehová vásárolni - VASÁRNAP!). hú, ez a kamasztempó mintha elvinné az a tündöklő eszét időnként, vagy csak most éli a valódi dackorszakot (anno nem emlékszem ilyenre - mindent bepótol).

és épp pedzegetek, amikor a munkadokibácsi (!) (jesszus!) felhív (8.30), és mondja, hogy na, ma akkor lehet a 3. oltás... jó, beprogramoztuk, és akkor onnantól estig sürgős teendők sorára bomlott a HÉTVÉGE...

39 helyébe 43-as kori pipa, sajáthamburger ebéd egy óra alatt pipa, barátgyerekig rendrakás pipa, barátgyerek úgynevezett "ppt-t tanulni" érkezik pipa, édösanyám hajatmosni érkezik pipa, névnap pipa.

aztán kicsit befáradtam, de egyúttal azt is bizonyítottnak vélem, hogy februárban a 2. oltáskor voltam covidos, mert mára csak minden tagom fájt, és ez cseppet sem hasonlított az előzőhöz, amikor egy hétig beteg voltam, melyből egy napig ébren lenni sem bírtam, úgy összetört.

ma pedig özönlenek a munkamegkeresések, és ez olyan váratlanul ért, mintha nem minden november-decemberem zajlana ennek a jegyében... most álltam föl a mai egyéb, egyúttal értelmesebb dolgaimból. 

helló, kedd!

találat

ezért a mondatért kellett elolvasnom a cikket, hihetetlen szavak, megdöbbentett a találó voltuk:

„egy sérthetetlen varázspalást egész életemben ott volt, a kudarcok sem tudtak igazán letörni, felkavarni. Rengeteg erőm volt, és az akkor egy nagyon komoly sebet kapott.”

töpreng

azon gondolkodtam, vajon miért olyan nehéz időszakonként én magam lenni.

jó, nyilván kérdés az is, ki vagyok tényleg / igazán, de mégis.

az az illető, akit kedvelek magamban, akinek örültem, amellé miért nő időnként / véglegesen (?) egy másik, akinek nem örülök, aki ha mond / csinál / nem csinál valamit, érzem, hogy én nem is ezt mondtam / csináltam / nem csináltam  volna, ha odafigyelek, számolok azzal, hogyan hangzik / látszik az pl. a másik illető(k) szűrőjén át.

számít-e a szándék (jobban mondva érdekel-e bárkit a szándék), ha egyszer az úgy mondódott, csinálódott vagy nem csinálódott általam?

de ha lecsupaszítom a kérdést, és nem veszem tekintetbe, mennyivel könnyebb lenne visszajelzésekkel élni (ebből kifogytam) a kérdést illetően, valami olyasmi marad, amit tépek, rágok, pakolgatok, hessegetek, öklendezek, lapogatok jó ideje, és végül az marad, ki vagyok úgy tényleg. elég ha az akarok lenni? vagy mindegy, hogy az akarok-e lenni és vagyok, ami / aki vagyok? mindegy?

sokkal könnyebb volt ezt nem kezelni, amikor csak úgy ész nélkül robot üzemmódban rohangásztam a tennivalók között / után, de semmiképp nem térnék mégsem vissza arra.

az úgy volt

és akkor itt volt kedden az irtó, irtott (egy pöff fehér por). azóta szegények az örök vadászmezőkön zúgolódnak. alapvetően jogosan, mert még mindig ők a fontosabbak, ha el kell számolni. de mivel darazsak (és talán valami más is), és mégiscsak itt lakunk, hát marad ez a helyzet. leginkább annak a reménye miatt, hogy jövőre csak kicseréljük végre az ablakokat, és akkor nem lenne annyira praktikus darázsfészekkel hadakozni... mondjuk a kb. 30 poloska nem fájt másnap, amikor hullákat sepertem.

aznap szabin voltam, ami a hómofisz tekintetében vicces, főleg úgy, hogy a főnököm felhívott, bent vagyok-e az irodában (valami kellett). utólag azért még röhögcsélek ezen, mert valójában miért ne lehetnék a szabimon az irodában, ha egyszer munkában itthon vagyok?

szerdán éjjel-nappal dolgoztam, aztán a maradék két nap éjjel, mert mostanra sikerült kikerítenem az új felhívást, és azzal mindig sokkal több a teendő, mint előre gondolnám. és az utolsó két napon a világ másik végén képződtem (tök megérte, végre, nagyon jó volt minden szempontból), és úgy elfáradtam, mint a kutya. ritka, hogy a Margit-szigeten végigsétálgassak, ezt most két nap alatt kétésfélszer megtettem, aztán pénteken este még bementem postázni, aztán beültem a klubba, aztán hazavergődtem. és valahogy nagyon elfáradtam :)

a péntek reggelt meg fülészeten kezdtem, valahol el kell kezdeni, majd megyek hallásvizsgálatra is nemsokára, aztán szépen lassan aprítom a bajaim. csakazértis.

ezaz

pénteken g színháza alatt végre mi is járkáltunk - esti Budapest, szevasz. étterembe ültünk be, csak úgy, vagyis ki, mert jó idő volt. és jó volt dumálni is

aztán másnap valahogy valami jött, valami betegség (de mi?) fájt a vesém körül, de őszintén ötletem sincs, hogy pontosan mi fájt. ez elfájogatott még éjjel is, aztán vasárnap szép lassan elmúlt. ezúton szeretnék gratulálni magamnak és életemnek. egyúttal jelzem magamnak és életemnek, hogy rám férne már egy nagyobb kivizsgálás, de mondjuk hol kezdjem, ahol mindent kivizsgálnak. és mi mindent. vagyishogy hol kezdjem. jó volna egy jó háziorvos, de ez szerintem nincs meg, így tanakodás van. meg pénteken fülészet. legalább ennyi.

kedv a hatvanhoz

szombaton megvolt a hatvanas évforduló, még mindig az volt a legjobb benne, ami előtte is legjobb volt, hogy azért a 60 együtt töltött év, na az nem semmi. gondolatra, súlyra és eredményre sem.

kedvet úgy csináltam hozzá, hogy szépen bevitettem magam a karatekörrel Budafokra, és egy nagy gyalogkörrel elmentem előválasztani, piacra, majd hegyre fel. Budafoknak ezt a részét 40 éve lépkedem, ez az a kör (ellentétben a múlthetivel), amit bármikor megteszek bármilyen időjárásban, kedvvel és állapotban. vicces, ahogy megyek a járdán a PéterPálban és minden szeglet emlékeket sugdos. most nem elérzékenyülős volt amúgy a séta, sokkal inkább bevésős, átgondolós, számolgatós, mennyi jelentős esemény történt ott.

onnan mondjuk nem volt sétagalopp, ha élhetek a rossz szóviccel, miután a készülés pont kitöltötte az otthoni egy órát, majd egész estig vendég voltunk. egyúttal itt helyezem el, hogy azért nagy szerencse, hogy 60. évfordulók hatvanévente vannak csak.

holnap 60

holnap egy 60. házassági évfordulót ünneplünk. csodás dolog a házasság, meg az évforduló is, mégis oly nagyon nem vonzó egy felfutó esetszámos járványhullámban pár oltatlan és sok mindenhonnan érkező ismeretlennel órákig egy helyiségbe zárva lenni maszk nélkül. és vicces, de pl. az elmúlt 2 évben az ünneplőnek használható ruháimat is elfeledtem... szóval van hová feltornászni a kedvet holnap indulásig :)

darázsfészek

a tavalyi hangyavész után idén minden egyes nap hálás voltam az állattalanságunkért.

aztán pár napja-hete figyelem, milyen lelkesen repkednek a darázs? vadméh? egyedek az ablak körül, bele a redőnydobozba. most akkor az a sejtés, hogy ott laknak. nem merjük kinyitni. ki nyit ki ilyet?

(az ilyet azt jelenti, hogy ezek a régi redőnydobozok befelé nyílnak a lakásba, elszeparálhatatlanul. az ablak alatt radiátor van, plusz a telepakolt óriásasztalom, és egy túlzsúfolt szobarész. a további redőnyök, amik az erkélyre nyíló ablakokban vannak, nem működnek, cserére érettek.)

semmilyen egyszerű megoldással nem kecsegtet az ügy.

időnként vágyom arra, hogy ennél kicsit nyugisabb legyen az élet, de persze mindig azzal a hálával, hogy jó ez így, csak pont ez most ne lenne.

idő, idő

akármennyire is érzem egy-egy hétvége után, hogy akkor most a nyakamba szakadtak a tennivalók, egyszerűen nem vagyok képes minden hétvégém végigmelózni. annyi munkára és házimunkára elhasznált idő van mögöttem, hogy azt is meg kell tanulnom valaha, milyen az, amikor vége a munkaidőnek, és megillet a pihenés. ezt egyébként egy többnyire sztahanovista környezetben egyáltalán nem könnyű megejteni, noha mindenki (egy-két kivétellel) maximálisan így teszi az életét errefelé.

szívesen nézek filmet pl. vagy olvasok. de az elmúlt fél-egy évben talán ha 2-2 új dolgot néztem meg/olvastam el egészben. sorozatra már rá se nézek. egyszerűen random van időm, többnyire este, és ez a lakás így már nem szolgálja ki az igényeim. mire megérkezem a pihenő fázisba, addigra egy, közös helyiség áll rendelkezésemre úgy háromnegyed órán át, és az nem egy filmidő. jó volna rendezni ezeket a soraimat, de valójában a többedik műszakok mindig elmossák ezt a késztetésem, a kitartás helyett inkább csak álmodozom.

munkafront

most éppen úgy egy órányi teendő vár rám még, szerintem béndzsa volnék, mert az inkább lenne alvás.

holnap a nagy megbeszélés helyett lennék inkább elmerülő a megoldandó dolgaimban, nehéz rávennem magam az extrovertált lelkesítő szerepre.

vagy sétálnék napsütéses erdőben. vagy elolvasnám azt a Spiró-könyvet, a legújabbat. a címe miatt vettem meg.

FBvilág

na, mikor ma nem működött a fészbúk, hány milliárdan gondolták velem együtt, hogy kiírom a... ja, nem.

én egyébként még a szombati képeket nézegettem volna meg, lájkolták-e szorgalmasan - művilág műkommunikációja, na.

ma hajnalban

ma hajnalban felcsattogni a Halászbástyára a napfelkeltét megtekinteni - na ez valami.

a mosolyom az első, 5 óra előtti, még sötétben készült képen nem annyira őszinte (helyesebben a felelős agyközpontom még messze aludt, de valahogy megjött a "végére" (ezt nevezzük 6:23-as képnek). helyes kis csapat voltunk a helyes nagy csapaton belül, ez jó volt. 

ja, és a délelőtti alvás is helyénvaló volt.

öreg

szóval vasárnap elmentünk Tatára, Cseke- meg Öreg-tó, azaz egy egész és két fél tókerülés pipa.

amúgy a Balcsi után elég meglepő volt az Öreg-tó állaga (zöld trutymákra hajazott, a szaga pedig rég elhunyt halak szellemét hozta), de volt benne egy ezanprovansz-érzés, ami optikailag felülírta az egyebeket. és igen, 35 év után is vicces az a kiváló csengő-elhelyezés a váron (az, amelyik 5 méterrel a földszint fölött nyújt lehetőséget jelezni, bemennénk - nem is mentünk most be). az meglepett, hogy mennyien hemzsegünk ott egyszerre, viszont hagytunk további megnéznivalókat, legyalogolnivalókat legközelebbre is, és akkor majd talán kevesebben leszünk ott, nyüzsgők.

balcsi

aztán a múlt héten felszívódtam Földvárra - az a szálloda hihetetlen: elképzelhetetlenül vacak, ugyan folyik a víz (és akkor mi a panasz?) és van ágy, viszonylag tiszta (és akkor mi a panasz?), de azért úgy egyben elég nyomasztó. miután 5 éve pont ugyanilyen volt, nem mondhatjuk, hogy persze a járvány miatt. láttam Bécsben a lelki komplementerét ennek a szállófajtának, ott némi akarással és kreativitással egészen helyes eredmény jött ki amúgy (Magdas)

azután meg szépen átkrúzoltunk Aligára, ott ismét 24 órát töltöttünk, elgyalogoltunk két irányba, megnéztük a strandokat, és kiderült, egyelőre a CA strandjára szavazunk testületileg, mert az a legjobb víz (a többi meg rendesen van ellátva rendes, gondos közönséggel, és nincs mellette bulihelyszín (még)). az mondjuk a Bezerédjen egy kicsit durva volt, hogy folyamatosan valami rendezvény hallatszott oda hosszúfeketehajjal és túlhangoslelkes beszéddel, szóval nem fenékig tejfel a családi strand sem.

aztán az apacukában ettünk pizzát, egészen elviselhető volt, a széle szenes, a belseje jóízű. 

és volt egy nyári szabadvasárnapunk itthon - csak mosás-főzés-teregetés, ez ritka és jó.

amúgy ma

...

ma megérkezett a könyv, amit két éve gyártottunk, és jó lenne örülni is neki

tegnap az anyukám azt mondta, talán megvan a ház, amit kerestek, és emögött nekem nagyon sok jelentés van

mostanában elkezdtem nagy hullámokban rendet rakni itthon, látszik vagy nem, nem így érdekes ez

ott vannak azok a félelmeim, amikről nincs kivel érdemben beszélgetnem, mert nem megoldható, csak majd jön az "élet" és megoldja

és így tovább. amúgy ez mind, kívülről tényleg uncsi.

villamos

ma a 4-6-oson az volt az érzésem (hátsó ajtó, heringek, maszk nélkül álltunk, villamos belseje üres), hogy ebben az országban mindenki mindent elhisz, még azt is, hogy nincsenvírus. rossz érzés volt, mert van.

örülnék, ha nem kapnám el...

vigaszkönyvhét

és tényleg az volt, volt rá durván egy órám, de az annyira jól esett, ott meg erre fókuszáltam (jó, egy kicsit figyeltem a zsebesekre is, kettőt láttam, az egyik pl. megtekintette a táskám belsejét, míg fizettem, jóarc volt (nem), de elinalt, amikor az arcába néztem, gyors volt, rutinosan tudta, én a kiabálós lennék, ha maradna)

de igazából az jutott eszembe, hogy legutóbb hol volt a színpad, s milyen felhők voltak és tűző nap, amikor Esterházy Péter utoljára nyitotta meg a Könyvhetet, hogy munkadolgokból rohantam oda, és nem tetszettek a fúvósok, de a színpad köré gyülekező egyre nagyobb tömegben jó volt állni, és amikor láttam, őt, és láttam, ahogy a Dés megölelte, akkor azt gondoltam, hogy soha többé... nem sírtam, hanem csak levideóztam, valahol megvan, de látod, elő sem kell vennem, megmaradt. az utolsó igazi rockkoncert.

mondjuk azért nagyon jó volt, hogy most volt könyvhét, minden könyvfesztivál és -hét idején hiányzik a nincs. mondjuk olyan volt, mintha senki nem hinné el ezt a covidot, szóval úgy 15 centis távolságot tartott mindenki. 

az új Spirót vettem meg, nem írom ide a címét, de lehet, hogy beszámolok róla, a címe alapján eleget közöl-e :) (vicc, de csak kicsit), valamint elkapott a Szabó Magda emlékkötet. ez ilyen.

szabbat

most szombatra kaptunk időpontot az ortopédhoz, ez így nem is gond - jól rástresszeltem, na, ez a gond. hozta is a helyzet, amit sejtettem, hogy akkor ez nem is kell, mert hát nem fáj a térde, na jó, azért megnyomogatom, ja, hogy egy éve pihenteti, és nem járkál, ugrál, fut túl sokat? akkor megadom (sic!) fél évre (sic!) a gyógytesit. hát nem igazán érti a dokiúr (gyanítom, de nem mondom, nincs gyereke, nem hogy lúdtalpas, gericferdülős, térdfájós, de semmilyen), milyen ez a rigidrendszer, amit ma triplán hoz az iskoláztatás... hogy nem a gyerek testének nevelése fáj bárkinek rajtam kívül, hanem a JEGY! hogy honnan kapja. hogy egész évre van csak felmentés, ha könyvelik, akkor csak így könyvelik... de egyébként a gyógytesi nem oldja meg a semmit sem, hanem menjünk úszás mellett vízilabdázni és/vagy kajakozni. igen, gondoltam is, hogy hajnalonként még nincs programunk, mindkettőt beiktatjuk... jahh, és persze gyógytorna, arra azért járni kell. 

egy szó mint száz - felháborít, kicsit késleltetetten vagyok tőle dühös, helyesebben az eredményre tekintek, fókuszálok. de azért nem nyugtatott meg, semmi módon, még mindig ott van, hogy mellkasműtét lehetne belőle, és én ettől a gondolattól úgy ledobom a láncot, hogy azt nem fogja zsebretenni egy iskolai szűrést végző álorvos sem, ha. hogy évente nézegetik a gyereket, és az egyszerű hanyag tartást vagy lúdtalpat sem jelezték egyszer sem? hogy nekem, másvégzettségűnek, aki ezekhez deklaráltan nem értek, nem mentem orvosira pont ezért, kell kibányásznom a rigidrendszerekből minden egészségügyi tudást, opciót és kiválasztani a teendőt? (csúnya, csúnya szó, sok)

az csak hab a tortán, ahogy a nyomorgatott térd ugyanott ugyanúgy elkezdett fájni gyaloglás közben, úgy 10 perccel a nyomorgatás után.

cső

klasszul behúztam magam a csőbe tegnap, nem gyakori nálam a gyilkos hangulat (ez más mint a rosszkedv, a lent vagyok érzés vagy hasonlók). ez az a tehetetlenségérzés, ami már majdnem tettekbe fordul. nyilván nem élőlények ellen fordítom (szekrény- és szobaajtó-csapkodás), meg tudok kicsit uralkodni rajta (agyköd pont nem jár vele), de azért nem jó ilyenkor találkozni velem.

ja, mert mi volt. hát lerohantunk az úszásra, ahol a zárt várakozótérben 25 dühös ember állt sorban és hangosan "sóhajtozott", úgy, hogy a micsoda szemétség, "jól van kisfiam, hát el fogunk késni" hangulatból még rám is jutott egy kis ordibálás. a kinek volt igaza szerint nekem tuti nem volt, szóval nem védeném meg magam. amitől viszont a sor végére állva egyszer csak kilökött valami abból a közegből, az olyasmi volt, hogy egy pillanat alatt ekkora indulatok fordulhatnak felém, aki azért elég kommunikációképes és -kész vagyok, az milyen hely már. milyen emberek, semmi kedvesség, "jól van, hülye vagy, de hát ez a helyzet"-hozzáállás, csak a VÁVÁVÁVVÁÁÁÁ!!! ráordibálás... a másik aspektus, hogyha én ezekkel itt "élőben" ennyire nem érzem jól magam, mert gyűlölnek, akkor milyen lesz pucér testtel a medencében együtt úszni velük... víz alá nyomnak? csak mert a tömegnek mindig igaza van?

szóval kimentem, és realizáltam, hogy így se, úgy se úsztam volna egy jót, szóval a délutáni úszás második mínuszpontja is megjött (a közönség) markánsan. 4-5-nél új időpontot keresek, nem lesz más, és mindenkinek jobb lesz.

publikum

tegnap kezdődött g-nek az úszás - ezt én simán edzésnek hívom, csak elfeledtem, hogy kell(het) a sportigazolás is tőlük, de ez talán ráér jövő hétig. ezt az úszós szeánszot magamnak még helyezgetem, ideális volna ugyanis nekem is ezalatt úsznom, a medence másik végében (miután 15 p alatt bepárásodik a szemüvegem, úgysem látom..., szóval teljes elszigeteltségben, de kompaktul. tegnap ezt ki is próbáltam. kihagytam a számításból, hogy tanuszoda, persze. és hogy tegnap van az első nap, valamint az úszóképző felvételije... így, amikor 18:15-kor elindultam a medence felé (egyedüli felnőtt fürdőruhában), hát az epic érzés volt. még a medencébe sem mentek be a tanfolyamosok, a gyerekeket is csak bégetve terelgették a felmérők, jómagam pedig félúton realizáltam, hogy tartok egy feszített víztükrű medence felé, _egyedüli_ látványosságként az usziban. oké, visszafordultam, megvártam a hangulat lanyhulását. negyedóra múlva amúgy megérkezett a felnőttársadalom is a vízbe, és ezek a délutánosok corporate úszást alkalmaznak, vagyis simán kitúrják a magamfajta se gyors se lassú egyedeket. szóval a tapasztalat vegyes, még egy kicsit tapogatom a dolgot.

megvolt

mindenkin szépen átvonult ez a taknyos-torokfájós, azóta először hétfőn voltunk úszni. múlt héten meg befizettem g-t tanfolyamra, mert az edzés az csak edzés, megmondják, mennyit ússzon. ezek a kamaszgyerekek csak kötelezőségekkel működnek (na jó, nem, úszni velem szívesen jött) amúgy a gyógyúszás vonalat nagyon nagyon borzasztóan (hiper)hiányoltam a covidhullámok alatt. elkanászkodik ez a kölök, és ezt most minden porcikámban fájlalom.

és persze nem kanászkodik állandóan és annyira, mert múlt pénteken apjástul megtalálták a közeli pumpapályát, és ott voltak ma is, szóval van némi mozgás, de én most ezt a nyarat nem teszem a kirakatba, milyen jól sikerült.

nehéz ez, hogy személyi edzőnek is kellene lennem mind a kamaszgyerekem, mind a magam életében egyszerre - soha nem volt ambícióm, azért ez elég hátrány...

voltunk amúgy a kenyérlelkén múlt héten, előtte meg vettünk neki egy széket, és akkor meg is volt ez a suta szabadságom. ja, igaz, vasárnapra összeszedtem a bátorságom, és kinagytakarítottam a konyha felét, ez elég szép (és amortizáló) élmény volt. olyan szerencsés konyhám van, hogy igazán csak az látszik rajta, amikor nagyon el van hanyagolva - ez a tiszta és száraz érzést csak én tudom, mindenki másnak ez a normális, mért most történt valami? :)

és akkor most vasárnap éjjelre kiújult a bélgyulám, gratulálok, erre jobban kellene figyelnem, de ki a fene tud ülőmunkát nem ülve csinálni? vagy többet mozogni, ha utazgatás nélkül is 10 órányi munkám van, ha akarom (ha nem akarom, úgy kevesebbet csinálok meg belőle, de nem lesz azért kevesebb).

elkap

amúgy meg elkapott valami vírus, takony, hurut, rossz közérzet, torokfájás. most nyolcadik napja tolom, és jelezem, kétszer elmúlni látszott, aztán elkapták a többiek, én pedig nagyon haragszom rá, mert úszni akarok járni.

közben voltunk elsőoltatni g-vel, rendeltem tortá(ka)t anyósomék aranylakodalmára (tanulság: soha ne beszélj az alapító-tulajdonossal telefonon, nem praktikus), dolgoztam, két vasárnapot is végigdolgoztam (nem mintha látszódna az eredményességem vagy hatásosságom), valamint 14óráztam g második bulijával. (kísérleti tortám a végén feneklett meg, szétfolyt a harmadik réteg krém, kiakadtam, aztán csináltam belőle pohárkrémet, legközelebb már csak erre is tervezek.)

emellett a húgom minden második héten módszeresen kiakaszt, mert felhívom anyám, aki kihangosítón hallgatja a telefont (hja), s miután a húgom még a beszélgetéseit is felügyeli, nekiáll beleüvöltözni minden beszélgetésünkbe. nem beszélve a galaktikáról, ami a fejében van, ez megintcsak egy idióta helyzet, valahol még azt is megjegyezte nekem (és komolyan gondolta), hogy anyám lakását eladni elegendő volna ő...

amúgy meg valahogy végtelenül elegem van mindenből, ez most az az állapot, amiből valami jó, biztató hangú beszélgetés talán kihúzna még, de csak olyannal lenne jó dumálni, aki nem hordoz konteókat, maga is kíváncsi rám, maga is tud mesélni érdekes dolgokat, szóval aki továbbvisz. nemigen akad a fejemben ilyen, és aki meg magától keresne meg, évszámra nincs. fasza. majd meg minden tovább, ahogy eddig.

jószomszédi

iszony viccesek a szomszédos dolgok (nem panaszkodási, csak belegondolási dolgok ezek).

írtam, hogy az egyikék itt fújják a hangos izét este, na ezt szerintem cirka 3 év után megunták a közvetlen szomszédaik, és ügyvédi felszólítást vittek át, hogy akkor mostantól lesznek szívesen szordinóval fújni csukott ablaknál. azóta ez a történet elcsendesült. 

cserébe az ügyvédes szomszéd a teherautó-vetőkövet a pálinkafőzetős szomszédnak mondta, tegyük el. 18 éve élek itt, minden harmadik évben felmerült a téma, az a kő KELLETT. most meg arra jöttünk haza, hogy jé, nincs a kő. így múlik el...

van cserébe idősödő trombitahangú nénink, aki egyesek szerint kifigyeli, mikor van mozgás nálunk (náluk ugyanis nincsen mozgás, ha van is, mintha nem lenne), és beszélgetget azzal, aki éppen mozog. az a nehéz ilyenkor, hogy csupa összetett konteó van a fejében, oltás- és mindenellenesség, miközben egészen jóravaló néni ő is.

14

 14 lett. öregem! - mondom neki naponta tízszer... :)

meleg és nyár

és ezek nagy vesztese az elmúlt hetekben a munka - idegesít is rendesen. de az is igaz, hogy ebben is kellene valami természetes hatodik érzéket tartani, ami van is, csak nem vagyok elég kreatív, hogy beépítsem és jól használjam ki. ilyenkor azzal hálálja meg magát a bénázásom, hogy beleálmodom a dolgaim az álmaimba, és bocs, de extrahülye álmaim vannak, nem rémálmok, de kellemetlenek többnyire.

huszonhét

10+10+7: ez lesz a végső feldolgozott mennyiség a sárgabarackból. miután semmi mást nem hajlandó megenni a díszes társaság, adtam be a derekam. egyébként pedig egészen élvezem. 

a reggeli úszásokat is élvezem, szerintem nekem ez jó. az vicces, hogy csak és kizárólag 65+ a korosztály a 2-3 sávban, ami ilyenkor szabad, emellett jómagam is gyorsnak értékelhetem. persze van az ember gyereke, aki időnként viccesen az ember orra alá dörgöli, hogy csiga, meg le is úszik, persze, de fiatalság, bolondság, és szerintem jó nekem így. bírom, amikor kijőve az usziból zsezseg a karom meg a lábam, és érzem, hogy élek.

most egy kevés munkakedvet kellene még szereznem, és akkor egészen jól menne a napom.

abban a szellemben

abban a szellemben folytattuk ma:

megvolt először is este a késői lefekvés és éjszakai dolgozás (hómofiszbénázás, szevasz)

megvolt ma is a korai kelés és úszás (akárhogy is, másfél éve várom ezt, nem engedem ki a kezemből, nem beszélve arról, hogy g végre örömmel mozog, ő akarja, és büszke magára, hogy megmozgat engem, én meg szélesen vigyorgok, mert miközben úszni jó, aközben vele úszni még jobb, mert vicces gyerek, jól úszik, és most végre nem a medencepartról látom évente egyszer ezt az attribútumát, hanem két hossz közöttről :) )

megvolt az éjjeli reggelre időzített leveleim és Fb posztom kiküldése, miközben én máshol úszkáltam - ilyenkor tök hálás vagyok az ilyeneket fejlesztőknek

és itt vigyorog rám újabb 10 kiló kajszi, az elmúlt napok 7-je után, és idén nem hangyát izélgetem, hanem barackot, és ez hálássá tesz, maradjon csak így, inkább mosogatom tonnaszámra a nyavalyás kis kedvenc üvegeimet.

és ez az egész már egészen olyan, mint a normális, csak közben állandóan bezuhan a gondolat, hogy figyeljek, mert mindjárt itt a negyedik hullám - úgy kell a fejemben összecsavart újsággal csapkodni a gondolatot - még nem, még nem!

kész

azért vicces, hogy minden eddigi szokásomtól eltérően ma

• lementünk úszni reggel a szuperüres usziba
  
• a maradék barackot is megfőztem, dunsztban figyelnek
  
• kétszer megreggeliztem (vagyis befejeztem másodikra az elsőt)
  
• az ebédhez kész a hús
  
• és még dolgoztam is

és még nincs dél. ebben a szellemben folytatom.

keleti parti

azért vicces, hogy majd' egy fél évszázadnak kellett eltelnie, nyáron balatoni lányként, mire megtapasztaltam, hogy a Balcsinak van keleti partja!

amely felfedezésből már csak az viccesebb, hogy belátni innen a harmad tavat, miközben pancsolsz a vízben. 

eddig többnyire a Badacsony vagy a Kőröshegyi völgyhíd volt a látnivaló, erre most lehet olyanokkal viccelni, hogy átúszod? hahaha.

pár napra két gyerekem lett, a második/pótgyereket úgy adta át édesanyja, hogy tulajdonképpen elegendő lenne érettségi után visszaadnom, addigra simán kinövi, amit ki kell. mivel többedszer hangzott el ez az ominózus mondat, meg is vizsgáltam a kérdést. jó, nem egy közepeskamasz gyereket vállalnék be, ha választhatnék, pluszban, de legalább ennyi még jöhetne bármikor. különös tekintettel arra, hogy végre volt kivel társasozni meg römizni.

az új nyaraló, ami egyébként egy régi ház, egészen helyes, sok potenciál van benne, a tengerparthoz mért közelségét és a (Balatonnál általános) rendezetlen köztulajdoni helyzeteket leszámítva. és még kivink is van.

hétköznapok

uhh, ezt a hetet csak úgy folyattam, kicsit néha belegondoltam, milyen is, hogy csak így folyik egy hét.

mert hogy mit lehet elmesélni utólag az ilyenekről.

hát mondjuk a tesóm, aki kitett magáért és a szombatra Balcsira levitt gyereket majdnem hazahozatta vasárnap délben...  a legrosszabb nem csak az volt, hogy gyorsvonati tempójában legázolta a vasárnapra tervezett munkanapom, de az érzést, hogy nincs biztonságban a gyerekem lelke, hát azt még hétfőn is nyögtem.

a kedd-szerdai kicsike kis munkastresszek a halasztódás okán persze nagyok lettek, ebben a helyes 33 fokos szellőben naponta 10szer gondoltam arra, hogy 1. kellett volna vizet vinnem 2. egy medencényit 3. talán nem a legmelegebb napon 13 órára kellett volna aláíratásért a főfőnökömhoz slattyognom ésatöbbi 

a házak árnyékában bújócskázva is leégtem kicsit a Szentkirályitól a Városházáig meg vissza...

ma meg átvettem a bizijét (jó szokás az uncsi bizi, csak ötös, nincs itt látnivaló - ja, amúgy van, mert matek-fizika-biosz-rajz a dicséret, és az szerintem überkúl :)

aztán felslattyogtam a patikába, közben szomszédoltam, aztán porszívóztam, aztán dolgoztam, aztán úgy tettem, mint aki ebédet főz, aztán dolgoztam, aztán kínlódtam a munkával (helló, Wordpress, új haverom), aztán el az anyukámhoz locsolni (most ott volt a macska, hangosan reklamálta jussát, a hűvös házat, de nem kapott), s hazafelé még a barátnőm is belefért, aztán azóta dolgozom.

szerintem rámfér már valami nyaralás.

madarak és elnyomóik

ahogy burjánoznak a fák a kertben (meg a zöld tenger a környéken, ami egyben magyarázza is, valójában mért lakunk itt még mindig és 18 éve), úgy a legjellemzőbb hang a környéken a madárzaj.

van rigó, veréb, cinke, gerle, örvösgalamb, szarka, varjú, szajkó, néha egy-egy vörösbegy, fakopáncs, csíz, csapat seregély, éjjel lappantyú, kuvik,. időnkét ez hangzavar, de azért azt még mindig a legcukibb hangok közé sorolom, amikor egy (vélhetőleg anya)madár csicserészik a kisebbeknek (rigó és szajkó teszi ezt).

mondjuk a hómofiszban az asztalom mögött rögtön a kitárt ablak van, én vagyok így a hangelkapó egység, ezért a zaj is igaz, mert a rigófiú idén a 3 méterre ingó ágat találta meg ordibálóhelynek, valahol itt lehet a fészek, szóval a birodalmi őrzést ordibálással a szoba felé oldja meg, az egy kicsit sok. és azért a varjak meg a szajkók is a közelben fészkelhetnek, mert napi menetrend szerinti visszatérő randalírozást folytatnak a kőrisen.

mondjuk zajból azért mégiscsak az emberek viszik a prímet, ide hallatszik most már napközben is a ralimotorozók ricsaja, és a szembesarki szomszéd kisgyerekek permanens hisztije (harmadik nyaruk lesz itt, fő zajuk a nyivákolás és hisztisírás - a nagy kert hátrányai, hogy a gyerek nem megy be a házba, ha valami baja van, csak hisztis jelzősírást alkalmaz, és általában erre hosszú idő után reagálnak az illetékesek. (a korábbi gyerekek ordibálása sokkal helyénvalóbb volt, arra meg a balsarki szomszéd szólogatott be nekik...)

szomszédoknál (9 db) és a zajnál maradva, van még két idegbajoskutyás, akik miatt a furanéniék mondták, ha valamiért, ezért lehet, hogy el fognak költözni (a feléjük eső kutya tényleg gáz, szóval értem, a másik kutyussal csak simán játszani kellene sokat, de ők meg nem olyan játszósok). és van a fújós família (apa-fiú hagyomány) - amíg pár éve a rózsaszín párduc ment, addig tulajdonképpen szórakoztató volt, de ezek a klasszikus zenei sajátszólamos darabok, hát ezek nyitott ablaknál este nyolckor megtaníttatták velem a mondatot: "még mindig jobb, mintha dobolna/trombitálna"

hómofiszmegfigyelések level 300

rendkívül másfajta gondolkodás amúgy ez a hómofisz, pl. az, ahogy egy-egy ofisz-napomra fel kell készüljek. mintha a nyaralásara pakolnék a családnak, mind rendszerezettségben, mind teendő-előkészítés tekintetében, mind súlyban.

nem merem pl. lemérni, mikor mennyi a málhám, de a korábbi "befelé majd beugrom a dm-be meg a g-robyba", hát az nem megy. egyszerűen nem fér el a vállamon több (háti + 2 táska + ebéd), nemhogy az ízületeimen ennél több kiló.

szóval tegnap gondoltam egy merészet, és a 2 hónapja vándoroltatott elszámolósmappám szépen benthagytam (sic!) (jahhaj, a régi szép idők, amikor még ez volt a normális!) - most kíváncsian várom, mi lesz az a halaszthatatlan, ami miatt mégiscsak itt kellene legyen velem. (semmi, de semmi, annyira remélem)

nem csak politikusokat lehet utálni, kiderült

miután 5 guglifiók fölött diszponálok, napi szinten használva mindet, jelzem, egy ponton el fog gurulni a gyógyszerem, és tüntetést hirdetek a hazai guglifattyú előtt, és addig nem tágítok, amíg meg nem szerelik a szolgáltatást felém. kb. háromnegyedakkora az indulat bennem feléjük, mint a mostani kormányberendezkedés irányába, szóval akkor lemérheted, ez már elég az utcára menni.

rendkívüli módon érzékenyen érint mondjuk, hogy van olyan fiókom, amiért évi 11 rugót fizetek, és az az, amelyik naponta 10-szer ledobja a láncot. például nekiáll kiírni, hogy nincsenek levelek a kimenő levelek mappámban, meg nem tudja elmenteni/kiküldeni az éppen írt/kiküldendő levelem. és amikor jóindulatúlag megszerelném, akkor kiírja egy ponton, hogy nálam van a hiba. (b+, gondolom ilyenkor)

ma reggel ide nem akart beengedni, azt mondta, sajnos nincs fiók itt, többet nem tudunk tenni érted. (itt a B+ minősített esetét gondoltam, és ráfrissítettem krikszkrakszok nélkül simán a gmailre, és erre behozta). nem, nem vagyok Jedi-lovag, nem nem akarok zent tanulni, türelmes lenni, nyer belőlem és a bigdatámból elég sokat ez a google, hogy nekem ezt most ne kelljen lelkesen vennem).

szóval, ha eltűnök, egyelőre FB-on megtalálható leszek, hacsak ki nem zár onnan (is) a rendszer egy elfelejtett (!) jelszó okán...

dolgozó lány

most, amikor végre nyár van, mostanra szorult be a munkáim nagyja. ezt amúgy nagyon nem kultiválom.

az a jó egy ilyen munkahelyben, mint az enyém, hogy kábé szabadság van, meg megértés, meg kedveljük egymás (nagy részé)t, meg változatos és akár látványos eredményt hoz a munka.

és az a rossz egy ilyen munkahelyben, mint az enyém, hogy kábé szabadság van, meg állandó tevékenységkényszer, meg minimális tervezés és folyamatszabályozás, és állandóan a hosszabbításnak a hosszabbítása, és a határidő előtt 3 perccel leadás (a hosszabbított hosszabbított határidő előtt, mármint).

két hét múlva a tihanyi stégen akarok ülni, és NEM gondolni arra, hogy mindezt az itt keresett pénzemből engedjük meg magunknak (minitúlzással), egyáltalán nem akarok erre gondolni, erre most halványan dereng, mennyi minden tolódik még majd arra hétre is, melynek szépen HÁTAT KELL FORDÍTSAK, ahelyett, hogy LETUDTAM VOLNA... nyehh.

heti saláta

hómofiszban is lehet kalandos az élet, az a tapasztalatom, csak többnyire a kaland bennem zajlik le (max. körülöttem, de mindenképpen velem)

pl. két hete jártam át naponta megnemnevezett szülőm megnemnevezett igazolványáért az üreslakásuk megnemnevezettládájához, hogy azt ne megnemnevezett rokonom találja meg, aki a megnemnevezett dolog esküdt és notórius ellensége. egyfelől röhejes történet, másfelől szerfelett idegesítő és nyomasztó. volt, mert most hétfőn végre pont elkaptam a megnemnevezett foglalkozású motorossrácot, aki egy köteg megnemnevezett iratból kikapta a várvavártat. megkönnyebbülés, persze, meg röhej, meg nyomasztás is azért csak. (nem beszélve arról az aspektusról, hogy ezt a kis plasztikkártyát tehát púpnak készítették és küldték, nem beszélve arról az aspektusról, hogy nyáron újra is kell majd gyártatni,  nem beszélve arról az aspektusról, hogy pofátlan rohadék, aki kivette belőle a pénzét)

aztán milyen jó, hogy ez hétfőn elintéződött, minthogy kedd reggeltől begörcsölt a hasam, köszönöm, ilyen még nem volt (hasonló csak a novemberi bélgyulladásnak nevezett ügy volt, de nem ekkora), ezzel hát elfetrengtem itt pár napot és éjszakát. van az úgy, hogy határidős dolgok halmai nyomasztanak, ez most ilyen időszak, szóval két rosszullét között egészen elfoglaltam magam egy kis ezzel-azzal reggeltől estig.

gyerkőcke kinyuvadt a végére, tegnapra országos náthával érkezett haza, szerinte megfázott (30 fokban), vagy inkább allergia. mondtam neki, hogy ha ma folytatódik ez bent, inkább kérje el magát a 2. óra után - kíváncsi vagyok, meglépi-e. annyira lelkiismeretes, hogy nem hiszem. amúgy a 2. óra azért érdekes, mert ezen a héten 3 napig németvizsgáztak, és most tudják meg az eredményeket. szerintem ez már simán alapfokú szint, szóval a nagyon pszicho néni nagyon jól tanít, akárhogy is érzi bárki. (volt már kb. 15 némettanárom, ebből levonva a tanulságot: jó). írtak még most hétfőn földrajz témazárót is, na az ötös lett, na az egy csoda, mert mindig tanul, jól is, de teljesen random a jegy. szóval szerintem kitűnő lesz. tök ügyes.

haha, a dolgozatról jut eszembe, másik tanárról mesélte, hogy na, annál aztán tényleg vicc az értékelés: van olyan, hogy fél pipa, azonos dolgozat másik feladatában áthúzás, harmadikban karikázás - ez pl. akár mind jelentheti azt, hogy jó a válasz. fél pipa, érted! :)

lakásos uncsi

aztán szombaton vicces volt, mert annyi idő sehová nem menés után rögtön két helyre is nem mentem (munkahelyi buli meg balatoni nyaralóizélgetés) és pont hogy nem terveztem semmit (pontosabban mindenféle tevésről álmodoztam csak, de azt nagyon, hogy majd mit fogok megcsinálni), aztán szépen NAGYON lassan nekiálltam, és csak hozta az egyik a másikat, így lett tiszta minden ablakok kb. fele a lakásban (ez nem csak ablakmosás, hanem az egyes helyeken kivirágzó penészek eltüntetése is meg hangyamegelőzés, meg ilyenek).

ezt a hangyadolgot amúgy tavaly elég jól megszívtuk, tényleg a teljes lakásban mindenhová beköltöztek, és nem, nem csak átsétáltak egy útvonalon és visszahúzódtak két hét múlva, hanem tényleg mindenhol ott kívántak maradni. és tényleg nincs más megoldás ezekben az esetekben, mint minden szőnyeget és cuccot felszedni a földről, minden bútort átrámolva porszívózni, domesztosszal vastagon felmosni, valamint összebiokillezni a teljes mindent, réseket, padlót, lehetséges járatokat... ilyenkor persze az is kiderül mindig, mekkora ez a pici lakás, meg hogy mennyi cucc van itt, amit kiválogatva, elpaterolva nyernénk kb. plusz 3 négyzetmétert (hű, ez de vonzó :) ), meg azt, hogy a köv. alkalommal nem kellene megint MINDENT arrébbrakni...

persze örülhetek, hogy sikerült tavaly a hadjárat, de szerintem csak egy csata volt, és most megint arra készülök, hogy MINDENT, de mindent újra át kell rámolni idén is...

mondjuk az ablakcserét kellene végre kitalálni és tető alá hozni, kellene hozzá statikus, meg kőműves, meg egy elhatározás, hogy tényleg műanyag ablakokkal akarok-e együtt élni (nem annyira) a fa helyett... jó lenne most 10 évvel visszaforgatni az időt, most nem lennék ilyen ráhagyó, hogy nem a miénk ez a lakás, és igenis mindent, de mindent felújíttatnék, főként a faredőnyöket, mert láss csodát, én tényleg a faredőnyt szeretem...

cukinap

reggel 9-kor a spanyolokkal :) lesz megbeszélés. az egyetlen, amiért ez elviselhető, az az álmos arcuk látványa lesz (mondjuk a kollégáimat is spanyolnak ismerem, szóval lesz nemulass)

a gyermek elhagyta az anyahajót, morcos volt tegnap egész délután (délelőtt névnap okán nem bírt morcogni, ezt délután, meg ma reggel behozta...)

nem szereti ezt a vigaszt, hogy majd ott lesznek a "többiek" (vagy talán ez az egyetlen titkos vigasza), sajnos tök reálisan látja, hogy mondjuk ha ezen a héten nem is, de 2-3 hétig utána simán lehet arra számítani, hogy a tanárok osztályoznak és osztályoznak és osztályoznak, vagyis dolgozat és "röpdolgozat" és témazáró... (mintha ennek az évnek ne lenne mindegy)

szóval cuki nap, sok tornyosuló teendővel. pedig ma felállok innen a székből, ígérem!

minden kis

minden kis porcikám berzenkedik a következő 5 hétnyi suliba küldéstől.

megnéztem tegnap: a tankönyvi anyagok felénél tartanak kábé, vélhetőleg nem is lesznek túl a következő hetekben ezen. azért érdekel ez, mert mintha minden úgy állna össze, hogy túl sok, a könyv rossz, az onlineban meg kicsi a hatásfok, de mintha ez nem lenne elég ok arra, hogy értelmes felnőtt emberek értelmesen lecsökkentsék a leadni tervezett anyagmennyiséget, szorítkozva a lényegesre, amire majd jövőre meg évek múlva épül valami. vagy csak simán mindegy? siránkozás megy, hogy nincsenek természettudomány tanárok/tudósok/kutatók, és erre a bioszon kívül egy tanár sem képes disztingválni, az látszik, pedig velem egykorúként 20 év gyakorlatuk van a tanításban.

és persze nem érzem azt a csít, hogy pl. be lennénk mindannyian oltva (egy elsőoltott, két kínais, egy pedig gyerek az ötből). valamint, hogy ne lenne itt a spájzban a negyedik hullám/újabb mutáció. a haverkodáson kívül nulla funkciója van a májustól egy hónapnak amúgy is, szóval menjenek inkább kirándulni meg piknikezni és legyen most már az online. hallottam olyan suliról, ahol az igazgató min. 2 hétre így döntött, szerintem oda kellene járnia.

 

az onlájn árnyai

azért az ömlengésem az online működésről árnyalnom kell, na persze.

lassan egy hete a munkagmailem azzal vicceskedik, hogy menet közben egyszer csak elveszti a fonalat. mondjuk, hogy egyik mappámról (ha nagyon vicces akar lenni, akkor mondjuk ez a bejövő vagy az elküldött levelek) kiírja, hogy az a mappa üres.

szálanként őszül a hajam, minthogy a béna munkáslevelezésem hagytam ott a gmail kedvéért, tavaly óta extra tárhelyet vettem, szóval erősen ajánlom ezt abbahagyni, van elég saját jól bejáratott stresszem.

és akkor még nem is került szóba az itthoni monitorom, mely randomizálva kezd villogni - eltűnni, amikor csak nem szégyelli, gyakran egy-egy időre menő feladat közepén.

ejnye. 

bájdövéj még mindig megszokhatatlan jóság, hogy szemben a nyitott ablakkal, megfelelő hőfok- és hanghatás mellett rozsdafarkút leshetek a monitorom mögött az onlájnnak hála.

hekkercsoportok támadása

minden. egyes. alkalommal,

amikor "új rendszert" vezetnek be, hogy intézd online, akkor gyorsan összeomlik az adott portál. most a Pfizer hírére az oltóportál, a minden tagozat digitális oktatásba vonul-ra a kréta, és a legszebb, hogy azok a szájtátik azt hablatyolták utána "mentegetőzésképpen", hogy "meghekkelték" a rendszert. 

igen, a hekkerállam polgárai, amikor végre használnának valamit.

mi, most úgy néz ki, egy oltást el tudunk intézni ma, de azért ez kevés, a családban még van kettő (+a gyerek), akik ugyanezt érdemelnék.

onlájn plusz

az onlájn egyébként nekem bizonyos értelemben bejön.

pl. ha suliról van szó - szülőként messze a legtöbb szükséges infó lejön az egyes tanárról, valamint annak működéséről, mint a jelenlétiben. ez önmagában rémesen uncsi lenne, de kiegészítve egy kamasz éles szemével voltaképpen szórakoztató, egyszersmind tanulságos. pl. mit gondoljon a gyerek arról a tanárról, aki egy nyelvet prímán megtanít, miközben úgy ripakodik rá a szolgálatkész kamasz osztálytársra, hogy "téged a kutya se kérdezett!" - erről prímán lehet tehát beszélgetni ad hoc, nem kell megvárnia a bántalmazó munkatárs/főnököt, hogy ezt is eltegye a kamrapolcra, ez meddig és miért és miképp viselhető (vagy nem).

meg azért ugyanennél a példánál maradva - sokkal hamarabb felmérhető, ha egy vagy egyes helyzet(ek) szorongatják - nekem ez fontos, mert ha valaki ilyenre hajlamos, akkor annak meg kell tanulnia azt kezelni, emlékezni korábbi sikeres megküzdésre, és ebben én pl. nagyon örültem volna, ha lett volna legalább egy szülőm, aki csak részben de rendelkezésemre bocsát ilyen témában figyelmet, gondot, rágódást...

és az online azért is jó, mert a hómofisz egy kicsit ránevelt arra, amit a rohanok-jövök-megyek + mindenre egyszerre gondolok (azaz semmire sem igazán) helyett belekényszerített a kb. elrendezett hetekbe. időnként megborulok, mert persze a szabadidőmet nem szervezem be, és akkor nincs is, meg mert túl sokat kell várni másokra, akik nem látnak naponta, tehát nem is vagyok szerintük, de alapvetően elég sok külső-belső szükségtelen stresszt leszed ez a munkamód. kíváncsi vagyok, tudok-e ebből normálisan visszatérni a szaladgálós énembe. szerintem nem. és nem is akarok. (azt mondjuk eddig kábé hetente magyaráztam bent is dolgozós kollégáimnak, hogy ha kellek, vagy valami funkció úgy jobb lenne, szóljanak, bent töltök napokat, de hát nem szólnak, és hát ez van...)

és szeretem azt is az onlájnban, hogy egyik nap kiderül, hogy nagyon kellene valami ("elavult" telefonra tok, melaszos barnacukor, egy kémia feladatgyűjtemény, vagy valami egyéb szösz), és akkor nem azt kell elkezdeni tervezgetni, hogy mikor veszek ki szabit és járom végig a boltokat/antikváriumokat, bioboltot, ami mindentől messze van, hanem felpattanok a netre a telefonon (!) és 4 perc múlva kosárba teszem, és jó esetben 48 órán belül a futárnak kifizetem, ami éppen kell. ezt egyben amúgy megszoknom is nehéz, én még ott élek, a Szíriusz kapitányban meg A kék szigetben, szóval csoda, és értékelem.

könyvtárköltöztető

ma bevetettem magam anyukám tárolóban tárolt könyvtárába, és szépen átrámoltam polcról nagyszatyrokba. 12 nagyszatyor és 4 kisdoboz lett, a kiskocsi hátulja totál leült tőlük. 

magamnak akartam kiválogatni belőle párat, először lett vagy két polcnyi, aztán érdeklődéssel konstatáltam az új tulajdonságomat, a szelekciós képességemet, mellyel 2,4 kisszatyornyira redukáltam a tömeget, és simán átsétáltam volna vele ide gyalogosan, ha a tesóm nem "dob" át a seggeleült kocsijával.

ez a szelekció, ez egy újkeletű és még teljesen kiforratlan tudományom. bár ha belegondolok, az utóbbi 3 évem másról sem szól, mint a válogatásról, priorizálásról - amit tulajdonképpen élvezek. viszont az elmúlt hetekben ennek köszönhetően turbóra váltottam. kis saroknyi / négydoboznyi / kétpolcnyi mennyiségeket rakok rendbe és tolok ki a lakásból, ha nem kell, és ez most olyan szép folyamat, hogy nem kívánom valami nagy lelkendezéssel megbolygatni. menjen csak így tovább.

pl. mennyire örültem, hogy van két alapítvány, ahol pont azt kérték, amire annyira vágytam, hogy jó helyre kerüljön, és évek óta dobozokba rakosgatom, melyeket oda-vissza sarkonként rakosgatok, és a fejemben is tologatok, és persze itthon viaskodom, hogy egyszer csak futár és huss és jó helyen van!

a könyvek az más tészta, itt vannak a sajátjaim (sokan vannak, válogathatatlanok, próbáltam, nem megy még a szabadulás), ezeknél mennyivel könnyebb volt anyukám évek óta nem érintett, árvácska könyveit átválogatni. kevés személyes kötődés, megszabadulós hangulat, túl rövid idő - ez volt a titka. azt is realizáltam, hogy ennek a több száznak, ami átment ma a kezemen, kb. a negyede olyan, amit a 30 év múlva is érdekes-e próbája érdekesnek mondatna velem. de persze tele vagyok szkepticizmussal, vajon van-e olyan, aki még antikváriumból megvenné valaha bármelyiket (egyet tudok, azt el is fogom adni). most ezeknek amúgy lesz átmeneti gazdájuk, aztán vélhetőleg mennek a szelektív papír-levesbe.

az viszont tuti jó volt, hogy volt egy kis kettesben-időnk a tesómmal. az sosem árt.

24 óra

 miután az osztályszülők nekiálltak hívogatni, aztán az ofő is (most idilli a kapcsolatunk, haha), aztán nekiálltam megint eszemkávezetőzni (visszacseng fülembe midőn bátorítottak egyetlen (nemerre)jelentkezőként, hogy "ez úgyis csak jelképes feladat") (na, ja!)

újabb kérdőív, tapogatózó telefonok, majd 24 óra munka (kis alvás abba még belefért azért), hogy a 24. órában ezek a honnanszalajtottak bejelentsék, hogy csak az ovik meg az alsó megy. (mitől különbözik a vírushordozó gyerek egymástól? igen, életkorában. hordoz 10 éves negyedikesként? igen. hordoz 10 éves ötödikesként? igen. logikus-értelmes-megmagyarázható? napersze.)

ennek a truvájnak az a hozadéka, amit anno intézményi gyakorlaton egy ott 20 éve dolgozó agilis humoros szuperjófej (talán kicsit kiégett) nő mondott a kérdésre, mit lehetne javítani a működésen, hát, mondta, kellene alá telepíteni nem kevés dinamitot, azt indítani, aztán a maradékot egyenletesen sóval behinteni. (esetleg máshol másképp újrakezdeni, tette hozzá elgondolkodva). emlékszem a csendre, a röhincsélésekre, meg a tekintetekben az ifjúkori álmok távolodására. (az intézmény azóta is ugyanott, némi ráncfelvarrással ugyanúgy működik, csak nemrég olvastam a cikket, amikor az onnan kiköltözni vágyók mégsem tudnak önálló életet élni ebben a társadalmi kontextusban...)

szóval ebben a 24órás agyamenésben a kérdőívezés - becserkészés - kitalálás volt a legkönnyebb, a kérelmet, melyet a suliigazgatónak kell írni, mégis 1 óra alatt bírtam megírni, mert egyszerűen a jogszabályok kizárják a józan, egyszerű, win-win megoldásokat, bürokrácia van, hatáskörök, 250 órák, osztályozó értekezletek, digitális oktatás és távolléti oktatás és igazolt hiányzás és hasonló politikai-oktatásüzemeltetési bikkfanyelv, és ha csak simán azt írod le, ami a valóság, hogy járvány van, brit mutáció, nem kapott az egész családból 1-több személy oltást, félted a gyereked, arra, ha egyénileg csinálod, esetleg hagyják otthon lenni, de attól még nem tanítják közvetlenül. 

az a pár f.szklp, aki hülyeségeket írkál össze oktatási rendszert szabályozandó, közelében sincsen annak, milyen terhet jelent ez MINDEN EGYES SZEREPLŐNEK a történetben. élén a gyerekkel, akit szorosan követ szülő, tanár, igazgató. szerencsére most már a tankerületek is a játszma alanyai lettek egyes esetekben, így a haragom mellé kárörömöm is vegyül feléjük - szolgáljátok csak ki / működtessétek ezt a dilettáns, pénzéhes, cinikus rendszert, imádjátok és szenvedjetek ti is.

ja, mert ha hiányzás, akkor még az órai haladás és házi feladat megszerzése (ennek generálása), valamint a gyerek tanulásának ütemezése, felügyelete is jómagamra hárul, és azért inkább küldök egy kérdőívet és 24 órán át kepesztek, hogy haladjon tovább ez a fis-fos digitális szarakodás.

ahogy atyuska jóindulatúan bejelentette, folytatjuk. (kb. addigra készültem el az irattal, és kis szünetet tartva hívtam volna fel majdnem a dirit, mégis jó-e, amit írok neki (is) - erre nézem, hír, bejelentette. nem ment volna ugyanez délelőtt, esetleg a jogszabályalkotás és -hirdetés időpontjában - ésszel? (tótavé cikkeit utálom, ez volt az első, melynek minden szavát aranyból faragtatnám ki a cinege utca és a parlament közötti útra dísznek)

fizikalecke? én?

iskolai keretes nap volt a mai, FIZIKALECKÉVEL kezdtük* (másfélórás szeánsz volt - egy feladat) - annyira kell röhögnöm magamon. akkor anno, amikor megvolt az utolsó pl. kémia, rituálisan (rituálikusan, ahogyan a mai fiatal nemzedék hajlandó mondani :) - szóval az egy -korábban ízekre szedett - kémiakönyv volt, amit el is akartam égetni. (végül asszem azzal az eggyel meg is tettem), a fizikát pedig csak a negyedikes kvantummechanika mentette meg, azt az egyet értettem és szerettem a 4 év alatt először, mert tökéletesen elméleti volt és kalandos és mese.

ja, a mai feladat megint felhozta a 33 éves dühömet, ahogy ülök egy képletes/számítási feladat felett, és hiába tudok ragyogóan számolni, matekaggyal, nem és nem megy, mert mindig eggyel több ismeretlen van benne, és nem és nem jövök rá, mi a hiba/megoldás, csak tehetetlenül nézem, ahogy az agarak szokták a versenyen a nyuszit, futok, megőrülök, írom a képletátírásokat, és még mindig semmi... (előkotortam a Mozaikos hetedikes könyvet és 10 p alatt legalább egy kis fényt találtam az alagút végén) (meg konzultáltam anyukámmal, aki egy csoda, mert 50 év után is tudja, mit hol keressen) (és végül a gyerek is megértette, ami őt tekintve nem, engem tekintve igazán viccesen nagy csoda)

a keretes napot pedig egy újabb körvonalazódó szmk-elnöki kérdőív-kérelem-tipródás képében jött el, hiszen jövő hétre pártunkéskormányunk értelmetlenjei iskolaoroszrulettbe kényszerítenének újra. csúnyaszó, csúnyaszó, pííípp, minden aspektus tekintetében.

*mondjuk volt ebben némi egymásraordibálás is pluszban, részemről jogosan, hogy a hosszúkás hétvége mi okból nem volt elég erre az egy darab feladatra, hogy ne a hétfőreggelt keserítsük a ledobott testek paramétereivel...

ú, ezt a mai napot

nem fogom bearanyrámáztatni

először hajnali 6.50kor fel kellett kelnem (ez minden más napon megy simán, de ma 2.45kor még ébren voltam) (sohatöbbé nem fogok dolgozni éjjel ide, ezt most megállapítottam, minthogy)

8.30tól 10.30ig én vittem el a világ összes bűnét, akkor is, úgy is, hogy én szóltam előre (kettő éve és 2 hónapja igzektli)

(most azért az a kérdés fölmerült bennem, hogy vajon minden munkahelyen az a sztenderd, hogy le vagy szarva, mindenkinek pedig megvan a visszakozásra való joga, amivel bármikor megterrorizálhat, ja, és dicsérni senkit és semmit nem kell?)

10.30tól 11.30ig volt a fénypont, remélhetőleg nem vesztem el ennek következtében a munkahelyem médiafiókja fölötti jogot (megoldótanácsadás)

11.30kor azt éreztem, hogy nah, ezt a napot akkor itt be is fejezhetnénk

nem

utána jött a tipikus jaj, csak ezt az izét csináldmeggyorsan munkatömeg, majd

a menjünk korábban vásárolni másfél-két óra (teszem hozzá, hogy ezt most tényleg élveztem, kábé olyan hévvel, mint amikor a kismamák kijutnak a gyerek mellől a valóságba, és felnőttek társaságában töltenek fél órát)

aztán hazaérve rá kellett jöjjek, hogy négy ebédnyi cuccot vásároltam össze a kettőnapi helyett, mindezt úgy, hogy az elmúlt 4 napban nem főztem ebédet (egyik nap a fagyasztóból jött elő a házipizzánk, másnap gyerekebéd lepasszolva, nekem pesztóssajtostészta, tegnapelőtt házihotdog (mit tegyünk, imádja, nekem meg 10 perc), ma meg eltettlecsóval nyuvasztottam magam, gyerek megint ebédre lepasszolva. a nyuvasztottam magam amúgy helytálló, mert bár nagyon szeretem, november óta nem eszem, mert magok vannak benne (pari, paprika - nem ehetem a magokat ELVILEG) (nem ehetném, de ma ettem, úgy döntöttem, ennek a napnak, ráadásul _nekem_ meg már úgyis mindegy)

este még folytattam a munkát, és akkor aztán nagyon meguntam. magam is, meg a világot is.

pedig amúgy most épp itt pont minden rendben. eddig mindhárom barátnőm túlélte a covidot.

megtöltöm

ez a blog tele van az egészségügyi nyünnyögésemmel, pedig tényleg, biztos van más is, ami történik velem.

mondjuk beleszorultam, mint féreg ebbe a négy falba, hát jogos, hogy ordítok :)

mondjuk arról, hogy tegnap a telken megcsócsáltam a levendulákat, és ahogy hajolgattam és tépkedtem, szerintem nem tudom, mi történt velem, hogy beleugrott valami (??) a szemembe, vagy megpattant egy ér a szememben (érzésre ugyanaz), de kiszedni nem tudtam, és azóta remeg a szemem mellett egy ér és kicsit be van vérezve (és ma a fejem is fájt, jééj). utána még elmentünk a partra meg vissza, azaz hegyet másztunk, az most nem biztos, hogy kellett volna.
szerintem menő vagyok mindezzel, mert lehetne sima pollenallergiám (az majd áprilisban) vagy valami megfázás vagy lehorzsolás, de nekem mindig valami ilyen idétlen, rekonstruálhatatlan jön össze. és persze covid közepén, hogy még véletlenül se menjek el másnap a szemészetre, vagy a háziorvosomhoz (akitől leléptem évekkel ezelőtt), hogy mégis mi ez.

g pöttyei megvannak, minden más okés, nem tudtam utolérni a gyerekorvost. holnaputántól tavaszi szünet meg hosszúhétvége (ezeket 14 éve utálom), szóval a csudába az egészet.

alakos-alaktalan

szorongásaim, melyek lehetnek alakos félelmek is, vagy rémületek, nevezzük bárhogy sajnos nagyrészt tényleg nem alaptalanok. ( a maradékról most próbálok nem tudomást venni)

tegnap kijött g igg (ellenanyag, vénás vérvizsgálati) eredménye, a szám az egekben: tényleg volt (vagy van) fertőzött. köszönöm kormány, köszönöm oktatási államtitkár, köszönöm cilitéesz, köszönöm iskolarendszer, és persze iskola a maszknélküliségben, hogy eljutottunk ide, és megkaphattuk. köszönjük orosz rulett, ami a mindennapi élet jelenleg.

miután kibosszankodtam és kirémültködtem magam (megengedem magamnak, mert én időben szóltam, valamint mert tavaly nem engedtem meg magamnak, és jól bele is betegedtem)

szóval miután, így megy tovább a gépezet, pcr, gyerekorvos újra, és reménykedés, hogy a sokszervi gy. tünetei ellenére talán nem lesz hosszútávú a baj. kórház van ígérve amúgy, kivizsgálásra, szóval agyő munkahegyek... és persze szevasztok, kérdések, hogy akkor most velünk mi van (jó, velem tudom mi, de a másik felemmel) nyehh.

friss hír péntek estére: 

ma megérkezett a lelet, hogy rendben vannak, nincs covidjuk. a gyerekorvos nem írt választ a tegnapi e-mailemre, szóval nem tudom a következő lépést. g jól van, de a visszamarad(hat)ó gyulladások nem hagynak nyugodni igazán, hétfőn újra hívni kell a dokinénit. az a béna, hogy már megint egy suliszünet közeleg. hómsuliból hómszünetbe váltani is van különbség, jól esne nem kórházba menni.

öregnéneinstája

megvan, mostanra azonban képet is kéne tudnom föltenni, de nem látom az opciót, csak ha összekötöm a fésszel és plusz rátelepítek úgy cirka 2-3 appot a tabletre. hinnye, tudom, eddig mért nem csináltam ezt.

tehetséges-e vagyok, valamint éljen a bizniszökáunt.

mondjuk tehetséges vagyok, múltkor mínusz 2 szintű induló tudással vettem domaint, és irányítottam át kb. 3 óra alatt a semmiből. és este úgy feküdtem le, hogy a reggelnél több lett a világ (helyesebben a fejben tárolt infóim tömege)

mindigvanmin

becsszó, tényleg elindultam volna instázni, csak aztán valahogy egymilliárd egyéb és érdekesebb dolog jött. vagy csak fáradt voltam, vagy csak háziasszony, mittudomén.

szombaton végre nem túl későn és együtt felkerekedtünk, s meglátogattuk a közeli erdő lakatlanabb végét. jó is volt, és akikkel összefutottunk, ismeretlenek, még tartják a régi szabályt, hogy szépen köszönnek egymásnak a kirándulók, és csak egy futónégyes lökött le az erdei sétaútról összesen. csupán az volt a nehéz, hogy g elfáradt, és szerintem ez sehogy sincs jól így. mert ugye vagy nincs állóképesség vagy ez betegség.

a testmozgással totál elmaradtunk, ő is, én is, de nála ez minden szempontból gázabb, mert hihetetlen mértékben kellene neki a rendes és a gyógyúszás edzés, heti 3-4, meg a karate, meg gyógytorna, és amikor ebbe belegondolok, a szorongás leszedál teljesen. tegnap este erre még ráhúztam nem is kevéssel a sokszervi gyulladást, mint lehetséges gondot, és most egy kicsit nagyon para vagyok. kórházra gondolva nem tudtam aludni sem (pedig az lenne a megoldás, egy rendes összorvosi általános átvizsgálás). a francba ezt a rohadtkovidot.

isolde írta, hogy "ha majd lemegy a szám" - de ez a szám olyan, mint a loopolt kazetta, a rosszabbik fajta, amikor a nyolcadszori újrakezdésnél már azt is unod, hogy hallasz, és soha többé nem hallgatod, csak majd húsz év múlva nosztalgiából - esetleg.

most akkor

most akkor megyek, és megtanulok instázni.*

*not at all.**

**eddig minden alkalommal túl öregnek és túl entellektüelnek tartottam magam hozzá.***

***igazából most is, csak muszáj.****

frissítés:

****és tényleg túl öreg vagyok hozzá: midőn koromra utaltam, s visszakérdezett a segítő leányka, hát bevallottam, s akkor áhítatos csönd volt, pont 1 másodperccel hosszabb ideig, mint az még a feldolgozáshoz tartozott volna.

sebaj, megyek Supernanny-t nézni. az mindig megnyugtat :)

belefér

egy reggelbe bele bír férni 

• egy mosás
• egy főzés
• egy reggelizés
• egy hajmosás
• egy blogolvasás/-írás (még ha ilyen csenevész is)
  
• egy weboldalra pályázat kirittyentés (bár ez még nincs kész teljesen)
  

és már kezdődik is a zoom workshop - jahhaj

pedig egy kis alvás is bele kellett volna férjen

frissítés: 

estig még belefért 12 p alvás :), +2 mosás-teregetés, 3 óra munka, 2 nagybevásárlás, 2 lecketámogatás, 25.002 nyaggatás

ma (másnap) csak egy nyugis munkanapot akarok.

szorong

most megint nagyon szorongok, ezt azért levésem ide.

megpróbálom ezt hajtóerőnek használni az okok leküzdése céljából.

lehetne esetleg az, hogy mostantól csak simán jó történjen?

holazinfulenzia

valaki (szemi)oltásellenes megkérdezte nemrég (provokatíve) tőlem, hogy "deháthova tűnt idén az influenza? nem hallottam róla semmit!"

ez annyira vicces, hogy ki mit lát az elefántból, de mondjuk ez mind igaz, hogy

1. volt, november-decemberben (infó az influenzainfóról)

2. nálunk pl. kőbe volt vésve, ha valaki köhint is egyet, ne vigye a gyereket a suliba, inkább pár napig senyvedjen otthon - ez abban a tekintetben óriási különbség, hogy minden évben ezen pöröltem (magamban magamnak), miért nem lehet pár hétre szünet, és hipp-hopp, volt-nincs...

3. minden hír a covidról szól, egyszerűen nem hír az influenza

4. mindenki (az értelmesebbje) maszkot hord, meg kezet mos - ennek azért csak van némi hatása?

5. online-ban vannak szegény középiskolások, egyetemisták kb. egy éve - azért ez is egy eléggé fogékony kohorsz...

113

egyszáztizenhárom százalékos témazárót írni - az milyen?

(leszállított ponthatárok után)

még most is bármikor nagyon kell röhögnöm, azon, ahogy hozzátette, az övé nem is a legjobb volt, lett ugyanis 130%-os is...

ez kb. olyan mértékben értelmezhető, mint az én legendás négyötödaláalám, vagy az újabbkori háromnegyedaláaláalá (mely a most milyen jegyet kaptál / melyiket írjam be kérdéssel együtt vonul be a tanári vicces hülyeségek panoptikumába)

továbbra

szóval nincs karantén, de online van, vagyis most éppen ott tartunk, ahol egy éve, csak kicsit hamarabb virágzott el a hóvirág.

ez a harmadik hét lesz most egyhuzamban, eddig 2-2-2-2-volt a variálás rendje, szóval tényleg itt a harmadikhullám. az első hét a betegszabi volt a g-nek (utólag nagyon helyesnek vélem, csak kicsit lemaradt a tanulással), a múlt hétfő után keddtől (önkéntes!) karantén (ami annyiban különbözik a valódi karanténtól, hogy ez az előtagja, és nincs piroscetli), de ugyanúgy nem rendelheti el az igazgató, sem a tankerület, de aztán mégis mindenki megoldja.

és akkor szombat-vasárnap szépen megoldottuk (helyi megoldás) (lúzereszemkáanyuka fél hétvégéje ment rá) (énvolnék), hogy hétfőtől újra "önkéntesen" itthon tartjuk a gyerekeket (nézd, most meg már én vagyok a felelős, nem a diri, nem a suli, nem a klik, nem a doki, nem a jóságosatyaúristenhivatal) ún. otthon tartom, és digitálisan oktatják. minderre igazából az az 5-6 covidos család ad okot, aki az osztály része/kontaktja... nem tudom pontosan megfogalmazni, de talán a packázás dühít föl a dologban mindennél jobban, az osztályvezető felvetette, zárhatnánk az iskolákat, de cilike megrázta bundáját, és lepergett róla, mint a sár, és hogy még az is színjátéknak tűnik, amikor az osztvez. ún. "felveti".

nem hiszem, hogy jó a sulizárás. utálom, hogy nem minden nap kiszámíthatóan fél 8-tól suli, mindenki a dolgára. hogy nem tud ott lógni, amikor ez az online van. neki már kell az ottlógás. ha kicsit öregebb lenne, kifejezetten egyfolytában paráznék emiatt. viszont ezt a fos betegséget egy pillanatig sem gondolom, hogy bárkinek el kellene kapnia, és majd túlesik rajta, inkább marad ez az önmegtartóztatás, felelősségtudat (szegénykém, zsigerből megkapta, így sokkal nehezebb), állandóvigyázállás (mondtam már, hogy egy éve?) - tudományosan is felteszem a kérdést, vajon hogy marad meg ez ennek a nemzedéknek?

hangulat- és helyzetösszeg

újabb kéthetes online tanulás - múlt héten g betegszerűsége okán (fejfájás - takony, melléküreg-gyanú, de talán nem) a szokásos nemkért-nemküldött leckékkel meg miértnemcsinálodmár -ordibálásokkal

aztán ma bement, és akkor úgy 10 körül jött a diri levele, hogy a változatosság kedvéért holnaptól 4 nap (!)  online suli, aztán meglátjuk. (párhuzamos osztály piroscetli, és nekik, bár van fertőzött gyerek, akivel múlt héten együtt voltak, nekik nincs...) így az egész suli 5-12 osztályig online most

úgyhogy hazahozta a 12 kg könyvet, és most estig leckét írt(unk), estig, minthogy délután lecsapott rám megint az oltásutóhatás (amióta megkaptam az elsőt, megint mindenem kezdett begyulladni, a második óta időnként rámtör a világkizárós-alvós-fejfájós izé...) és -tunk, mert a németben a gyenge melléknévragozást ugyan nem tanulta, de most gyakorolja...

rámtör időnként megint a szorongás, annyi fronton kellene összeszedettebben és erőszakosabban működnöm, hogy végül minden jó legyen, ilyen a munkám is, meg az is, ahogy se g se én nem sportolunk

mondjuk sajnos nem sikerült senkinek belémtelepítenie a könyvfalás mellé a mozgásszeretetesporttal programot - tavaly már tényleg zsigerileg tudtam, hogy úsznom kell, meg gyalogolnom, erre lett belőle ez... g gyógytesijéről (nincs opció jelenleg ebben neki), gyógytornájáról (17. kerület?), karatéjáról (japp, nincs edzés ősz óta) vagy bármi másról nem is beszélve

mondjuk karácsony óta először sikerült elérnem, hogy tegnap végre tudomást vettek ezek itthon a domestikán ajándékba előfizetett rajztanfolyamok egyikéről, megnéztek egy egész leckét angolul belőle - hú de szuper (élő rajzfilm)figura tartja, te jó ég

és tervben van az angol is g-nek, valamiért most pont megérett rá a helyzet, hátha összejön

engem meg megkerestek egy mesterképzéssel Bécsből, tyű, még egy kicsit tipródom, de menni/csinálni kéne

meg még a kreatív gondolataimnak kellene adnom egy csatornát, meg a megvalósító drájvot előkaparni valahonnan, hogy flow is legyen az élet, ne csak a kapirgálás

motiváció

most olvasom, hogy mi mozgatja vajon egy-egy gyerekben a motivációt a tanulásra.

a (frissen) féltizennégy (sic!) évesemmel jókat beszélgetünk mostanában erről. ő nem determinált arra, hogy majd mi lesz, tanulós dolgokat a kötelező körökön túl csak unszolásra és némi löketre tekintettel nem engedi el csak a kész! felkiáltás után teljesen. mégis jól tanul (négy dicséret? meg egy négyes csúszott be* a félévi jegyek közé...)

kérdeztem, mi a titka, hogy a legjobb (jegyű) tanulók között van. valami olyasmire utalt, hogy mondjuk ő igyekszik figyelni órán, mert ott már majdnem mindent megtanul. emellett fura, de rémesen irritálja a puskázás (mind maga nem hajlandó rá, mind hogy másokra -az osztályuk felére- haragszik miatta). ezen amúgy sokat töprengtem, miből áll össze, ez az ellenérzés. mondjuk pl. igazságérzet ("miért ne derülhetne ki, ha valamit nem tanultam meg", és "miért oké, ha nem tud semmit és ötöst kap"), szorongásoldás (arra külön energia kell, hogy puskázzon IS dolgozatírás közben az ember), lustaság (minek még egyszer leírni kicsiben, ami benne van a füzetben, és onnan meg is lehet/kell tanulni - plusz idő lenne. és mint tudjuk szorgalmit semmiképpen NEM csinál**)

sokat mesél amúgy arról, hogy mennyire nem figyelnek sokan az órákon. sznepcsetelnek, játszanak, és még ha le is írják a vázlatot, fogalmuk sincs utólag, miről volt szó. ezt nem értem. bár tanárnak lenni (és covidban tanárnak lenni) nem könnyű, de hogy nincsen semmi módszer, amitől mégis?

és van a kiismerhetetlen ofőnő, aki úgy intézi, hogy valamiképp mindig a fiúkat kell szidni, lehordani. sosem négyszemközt, mindig az osztály előtt. ez tulajdonképpen a részéről a közösségszervező erő, mert minden gyereket egyféleképpen készíti ez ki, és mindenki utálja ezeket a robbanós papolásokat, rászállásokat. vicces amúgy (ezen az alsós napközistanárnál is gondolkodtam), hogy TÖKÉLETESEN kontraproduktív a dolog, de egyúttal végtelenül produktív is. mert amiért papol, azt ugyan egyre távolabb löki a megvalósulástól, viszont olyan dinamikákat indít el, amit végülis jóra értékelhetünk. itt: összezár a közösség, nem basztatja a másikat azért, amit esetleg megemlítenének egymás között, együttérzőn kezelik a szidottat :). ott, alsóban a rendes kis gyerkőcökből kinevelte a szorongós rendességet, üvöltöztek és rendetlenkedtek, amikor csak tehették (focipálya, ebédlő).

mondjuk igazán a bioszötösére vagyok büszke, az a muki egy csoda. totál levette minden ténykedéséből a hatalmat, a szorongatást, és láss csodát, 5D és egy boldog gyerek (normálisan teljesítő osztály) az eredménye. és hogy milyen? tegnap meséli G, hogy a neont kapcsolta le a minap az óra elején, ami fokozatosan volt hajlandó csak kialudni, és azt kapcsolgatta, hogy látszódjon, ki a leggyorsabb... (nem tudok jól viccet mesélni, bocs)  egyik online óráját hallgattam a télen, nagyon kellett röhögnöm, és pontosan tudtam követni az anyagot is. szóval megvett kilóra, mert megvette kilóra a gyerekem. :)

*nem mintha a jegyek mértéke valaha is érdekelne esetében, minden pressziót igyekszem levenni róla ebből - csak simán örülünk, örül, ha jó a jegy

**csakis kizárólag, ha édesanyja politikai megfontolásból évente kétszer addig izélgeti...