vatta, de nem szakáll

három nap alatt négy vendégség után a negyedik nap semmittevés - megfizethetetlen.

azt az idillt még nem sikerült elérnem, hogy munkadolgokról gondolatfoszlányok ne törjenek be a jól szervezett semmibe, de ezeket módszeresen nyakon csípem, felteszem a Majd-polcra, és szevasz - már itt sincsenek. ebből a módszerből kellene január 4-től egy igazi élhető rendszert fejlesztenem.

csak 23-án díszítettük a fát, köszönjük, ez is épp elég volt, utolsó aznapi leheletünket erre áldoztuk. elképesztően nagy minden irányban, tök szép minden irányból, szóval elfért rajta MINDEN díszünk. életünkben először kikötöztük, de neki ez jár. viszont emlékeztetőnek ideírom, a tavaly vett melegfényű égősor ezerszer szebb lenne, kérlek jómagam, ne felejtsem el, mert ettől a korábbi hidegfényűtől kifolyik a szemem!

anyukáméknál kezdtünk úgynevezett "ugorjatok át délután, nem főzünk" meghívásra 5-8-ig. a tesóim egyike hetek óta pörög a szervezésen, minden nagyon klappoljon, szerencsésen balanszírozzák egymást másik tesómmal, aki határozottan hisz a nyugi, minden rendben lesz, nem kell annyit pattogni készülésben. jó is volt, estére kissé elfáradva, de kitartóan megszentestéztük magunkat. 

másnap délben anyósomékhoz mentünk ebédelni, majd kiderült, délután (a következőnapi főzésre szánt időben) szívesen megnézik a fánkat. ez ugye, minthogy egy élő traffic jam, amiben élünk, kb. egyórányi pakolást takarást, rendezést jelent (jelentem, a hálószoba-nappali-dolgozónkban áll a fa...), feljöttek, 15 perc csacsogás, lementek, visszarendezés, sütikészítés...

karácsony másnapján nagynénémnél gyűlt össze a nagycsalád - ez egy jó találmány, amúgy. pihenőt nem érzékeltünk, miután batyus buli volt, mindenki főzött-sütött és vitt. annyit amúgy, hogy vélhetőleg mára is mindannyian jóllakhattunk volna vele. kellemesen bárgyúak ezek a találkozók, most mindenki inkább csak ült és bámult. pörögni a két gyerek meg a két kutya pörögtek - érdekes dinamikák ezek, akárhogy is jó látni a körforgást.

és ma a dolcsefárniente, jó, elég is, maradékevés, olvasás (egy hét alatt a második lötyikönyv, tökéletes), amit meg-megszakítok egy-egy félig megnézett Jean Austen-filmmel, meg rílszekkel, ahol MÁSOK diklatterelik a lakásukat, meg MÁSOK sütnek-főznek.

a karácsony előtti hónap hajtása után megállapítom, minden percet megért az ajándékokkal bíbelődnöm. és jó volt, hogy több részletben csomagoltam. és egy kivételével megjött minden ajándékrendelés is. de a munka közben az agyamra ment, azt csináljam úgy, hogy december elejétől magnéziumot szedek, és jövőre is engedjem el egyszer csak a MINDENT.

amúgy pedig milyen úgy elkapnom a hazahozott hurutos vírust, hogy egy hete tolom, szaladgál ki-be, most éppen ráhúzódott a problémás jobb fülemre... vattaafülbe, szevasz

időtlen!

egészen időtlen puha barlangban tartózkodtam mostanáig, maradnék még. messze mindentől. mondjuk még egy hét kellene ilyen küzdelemmentesen.

ma is, tegnap is gyalogoltunk a Dunához zúzmarában. zúzmarában gyalogolni jó. az ünnepi két hét alatt 5 gyaloglás - ez egészen jó irány. ezt fontolgatom már jóideje, kell a mozgás. és jó is. most azon töröm a fejem, hogyan fog beleférni a beleférhetetlenbe, amikor elkezdődik a malom.

luxus

nap közepén blogolni luxus-e (elárulom, igen, és élek vele). úgyis annyi teendőm van (munka meg itthonmunka meg karácsonyi ajándékkészülés), hogy nem mindegy?

vicces amúgy, ahogy karácsony előtt 3 héttel beütött a munka-élet egyensúly létrehozásának igénye - egyszerűen abbahagyom a munkát egyszer csak, eldobom a teendőt egy film kedvéért... kicsit nyomasztó, de meg lehet szokni, nyilván vágyom a feltöltődésre, a másra. 

ősszel ez úgy jött ki, hogy folyamatos honvágyam volt Londonba, Berlinbe (?), Barcelonába, vagyis az El Innen Minél Messzebbre, De Gyorsan irányába. valószínűleg úgy jött ez a nyomás, hogy g tavasszal elrepül Svájcba egy kicsit, és titokban felháborodtam, hogy nem velünk repül először életében, hanem egy csapat iskolai ismeretlennel... (még mindig haragszom, szóval lehet, hogy megtorpedózom az életünket, és utazunk...)

tegnap egy teljesen elszúrt munkahelyi karácsonyozás része (?) lehettem, ez annyira ránk vall, hogy már magam sem tudom mihez tartani magam. vannak a hangos utálók, a csendes utálók, az aznap lebetegedők, a múlt héten passzív-aggresszíven e-mailezgetők, a lelkes csakazértis bemenők, az egészet félig lemondók, és meg is vagyunk. még szerencse, hogy nem húszfős stáb a miénk... nem nagy baj (legalábbis most ezt remélem), hogy így alakult - az ajándékomnak örült az ajándékozott, szóval ez elég.

g elért a korba, ahol már nem akar nagy ajándékokat, most épp megállapította este, hogy megvan neki mindene - ezt persze lesznek, akik nem fogják jó néven venni, szóval még finomítunk rajta. amúgy az ajándékozást szeretem, de valahogy idén elfeledtem az időfaktort, elégedett még nem vagyok azzal, ami van, ami adódik. még egy hét.

felfedezés és karácsony

felfedeztem, újra, hogy régi énemre leggyakrabban érdemes hagyatkoznom.

az már trivia, ha valamit keresgélek (vagy elteszek), hogy a legelső helyen, ami eszembe jut, keressem (tegyem el), mert sok év múlva is az a hely fog először eszembe jutni. és amíg eszembe jut, addig már ennek eleve örülhetek, nem beszélve arról, hogy többnyire ott meg is találom. (ezt még a munkás ügyeim egy szűkebb körére nem bírom alkalmazni - sejtésem sincs, miért! - és ott rendszerint fel is idegelem magam a keresgélés közepette).

ezzel egyidős trivia, hogy magamnak szeretek ajándékot venni. ez persze többnyire kapcsolódik más, engem kedvelő személyekhez (hiszen névleg tőlük kapom), de valójában én hosszasan keresgélek, töprengek, válogatok, és végül a minden paraméteremre megfelelőt választom. örülök, amikor megvan, majd rohan az élet tovább, és a dolog egyes funkcióit használgatom is, de elfeledem (sic!) más funkcióit, tartalmát. mindegy, hogy könyv vagy eszköz. és itt jön a vicc, a meglepetésfaktor, ahogy újra és újra karácsony tud lenni az életemben, mondjuk egy ködös novemberi szombat, amikor mondjuk kihúzom a fiókom, konyharendezés ürügyén, és kiderül, hogy a húsdarálóm amúgy tartalmaz mixert (hányszor bevillant a nyáron, hogy kellene), meg daraboló-reszelőt (rögtön azonnal fel is avattam sajttal meg répával), meg tésztakészítőt! na, ilyenkor megint karácsony van, tök örülök, hálás vagyok családomnak, akik adták rá a pénzt, magamnak, hogy voltam képes válogatni. és ez igazán nyertes helyzet.

szóval bármikor válogatok és tervezgetek, ezt ne feledjem! :)

húszhuszonhárom utolsója

gyors év volt ez, sok nagy nehézséggel, melyekből nem oldódott meg semmi igazán alaposan, de fogyott, legalább érzésileg.

nagyon sokat dolgoztam, idén egy kicsit még jobban felvállaltam, hogy ott, ahol dolgozom, akár lehet mondani, hogy az enyém - ezért jó ilyen helyen dolgozni, mert tényleg az lehet. ettől persze nem is volt könnyű, mert a gyakorlatban ez azt mutatja, hogy nincs is másra időm.

fogorvosra persze kellett, hogy legyen, hasznos is volt a vagyon, amit ráköltöttem. viszont a decemberi édességhegy megtette a hatását, érzem, hogy van fogam, és őszintén - ebből a fogból az szokott a jó lenni, amikor nem érzi az ember, hogy van... szóval megyek vissza, nézetem, mert az talán segít.

jövőre sok teendős a lista: ki kell pakolni és rovartalanítani a lakást, ezzel együtt ablakcsere (még mindig utálom a gondolatot is, de már nem kergetem el, és én se szaladok ki a világból), g-nek kisérettségije lesz, a munkában meg a mostani nagy levegő és januári repülőrajt után kemény évet várok (az idei fejlesztési pályázatokat meg is kell valósítani), és utaznék, ha maradna rá pénzünk, most nagyon érzem ezt.

azért nagyon hálás vagyok, hogy az idei advent Bécsben ért, a nagy hóval, családilag. utána a négy nagy elszámolásból kettőt csont nélkül tudtam megcsinálni, majdnem mindennel el is készültem (röhej, de hiába készítettem el a karácsonyi képeslapunkat, ezen a munkahelyen egyszerűen csak újévi küldésére van lehetőségem, annyi a karácsony előtti feladat - idén is - lehet, hogy be kellene látni és láttatni...). hálás vagyok, mert a nagy erőfeszítések ellenére a karácsony ideért belül is. együtt vettük-díszítettük a fát és volt családozás Érden, Zuglóban, meg lent, aranyos ajándékok, szuper ételek és jó társaság...

'24-re egészséget, élhető országot, teljes feledésbe vesző hatalommániásokat, normális világot és áldást kívánok magunknak és nektek.

kaizersmarrenstadt

múlt péntektől tegnap estig Bécsben éltem, jó volt.

felfedeztünk egy újabb kerületet, bár a hó miatt a Dunaszigetet elnapoltam végül (csak kíváncsi lettem volna rá, mi mindent lehet(ne) ott csinálni, de sebaj, majd legközelebb.

kicsit aggódtam, hogy unjuk ezt a pótgyerekes, tengős-lengős bécsi hétvégéket, de nem, nem, nagyon is kedveltük a dolgot. mind a négyen (többször is) biztosítottuk egymást arról, hogy nagyon is rendben volt minden. kivéve persze a közös vásárlást, az egy agyrém volt, olyan érzés, mint a társasutazásokon a két szervezett program közötti idétlenkedés (amikor mindenkire várni kell, majd sorban mindenkinek pisilnie kell szinkronizálatlanul...), mondjuk abban a ménkű nagy spárban szerintem nem is lehet rendesen vásárolni, akkora...

főztünk együtt, havaztunk együtt a Praterben (20 centi is volt), koriztunk együtt a Városháztéren, voltunk a szokásos könyvesboltszentélyben is, és havazott a mariasilferfrasszén, ami egészen szép volt és ünnepi, és olyan igazi adventérzés. és jó volt teljesen kikapcsolni és leereszteni a gőzt, és elfelejteni, hogy mi minden volt és lesz teendő. aztán ők hazajöttek.

én meg ottmaradtam a kétnapos képzésen, és tartogattam a jóérzést, amit a hétvége adott, és mindenki normális volt, és mosolygott (a képzősrác és a témája az agyamra ment, de még ez sem bántott). aztán a tegnapi nap összegyűrt és kiköpött, köszönhetően a SZABÁLYTALAN időjárásnak. ez Ausztriában amúgy nagyon érdekes bír lenni (talán mert tényleg annyira szabály minden). pontosan ezerkétszázötvenszer mondták be mindenhol (metró, villamos, múzeum, vonat), hogy nem jön, nem megy, de majd valamikor valami lesz, az tuti (nem), és mekkora óriási elnézést kérnek (talán a hó nevében?) a kellemetlenségért.

konkrétan egy teljes nap alatt összesen egy kiállítást tudtam megnézni félig az erre maradó egy órámban, az összes többi oda- és vissza-, valamint hazautazás volt. (mondjuk ráéreztem, hogy talán jobb lesz a korábbi vonattal szerencsét próbálni, és tényleg, ez csak 110 percet késett Bécsig, és tényleg elértünk Kelenföldre 5 és fél óra alatt). úgy kimerültem estére, ahogy ritkán szoktam.

januárok leselkednek

ilyen ez a január, nekem nagyjából tetszik eddig. persze ma kezdek hivatalosan a munkában, és a szünetelés nagyjából rendbe is tett (teszem fel, rendben is lennék, ha kontúrosabban tudnám tartani magam a munkaidőben és teendőkben) (!). persze azért múlt szerdán bementem, és egy 6 hetes restanciámat bekapáltam (arra továbbra sem maradt lelkierőm/időm, hogy pihentessem és átnézzem friss szemmel, de őszinteségem megkívánja, hogy nem is érdekelt. ebben a munkában cserben hagytak, én egyúttal cserben hagytam másokat, ez minden irányból bánt, és még keresem a megoldási pontot. ez azonban annyira háttérben zajló gondolkodási folyamat, hogy még magamat is meglepem, amikor egyszer csak felbukkan egy-egy új gondolat... nem sok lendületem van a 11 év után, de elhagyni mentőöv nélkül nem akarom a dolgot.)

ez a hét igen zsúfoltnak látszik erről a végéről, januári felhalmozása a munkáknak decemberből kicsinek, januárban egyre nagyobbnak szokott bizonyulni.

miután extrakésőn díszítettük, nem volt meglepő, hogy csak tegnap szedtük le a fát. kis karmincákra száradtak az ágak, de egészen jól bírta a radiátor melletti kiképzést a fa, és mi is. idén nem zavart, és tetszett is, hogy telis-tele van díszítve. az elején a fa ázottkutya-szagával nem tudtam mit kezdeni, de az lassan elmúlt, és csak a szokásos fenyőtlen száradónarancshéj szaga ért el a tudatomig (az is csak háromszor). ajándékozásban nem voltam kiemelkedő idén, csak a nagynénémnek készített ajándék volt igazán megnyerő, de nem panaszkodom senkire, még a sóskaramella miatt is kaptam visszahívást :)

szombaton pedig tüntetve indítottuk az évet, a Kölcsey előtt állva megint megragadott az értelmiségi tüntetés szele (a tömeg hátsó felében állva egyértelmű ez mit jelent), ilyen helyeken csak ritkásan ordibál az ember skandálva, csak áll és követi a mondanivalót. ami ugye, ha józanul nézem, mindenki látja, el innen volna a valódi a megoldás, annyira nagyon és hosszan vagyunk lerabolva már. ha más nem, a következtetések levonására nagyon is alkalmas ez a sorozat. például minden alkalommal megrendít a tapasztalat, ahogy az ember halad a tüntetésre, és érzékeli a sok nem a tüntetésre haladó ember jelenlétét. mintha a téma és az időpont és minden ügy érdektelen lenne. értelmiségi nyünnyögés, régenisezvolt, eziselmúlik, minekpattogni.

ma reggel olvasom amúgy, az EU-s pénzek megvonása azzal jár, hogy az alapítványi kezelésbe vett egyetemek diákjai ezentúl szigorúan kimaradnak az Erasmusból - hát bazdmegkormány, ezt intézted.

k.a.r.á.cs.o.ny.

hja, új év. de volt itt ünnep is!

az a furcsaság, hogy kevésszer érzem így a csít, amikor egy új év indul, de most, de most: szabira kényszerítettem magam rögtön karácsony előtt (23-án!) (hű, de laza!) (ismerve a munkám: hű, de vakmerő!)

és ezt egy kis családi csere-berével meg is erősítettük, mellyel mi nagyon, mások nem annyira nagyon jártak jól: 24-én felhozták anyósomék a halászlevet és a gubát (ez tökéletes volt, mert főznöm így nem kellett a teljes lakás teljes átrámolása és fadíszítés mellett), 25-én 3-ra mentünk Anyuékhoz a nagynénémmel, hát az sem volt mindennapi, 26-ára pedig átkerült a korábbi törvényben 25-ére rögzített családi lenti ebéd.

apropó - fadíszítés. idén g nagyon szerette volna, de nem ment a 22-ei díszítés (hihetetlen készülő, lista, nyomasztás, időzítés, elvégzés - ha akarja a dolgot, tökéletes tudósa ennek), sem a 23-ai (ezt meg nem mondom*, miért nem ment - talán a hal miatt, amit mindenképpen karácsony körül akartam készíteni :) ), így 24-én reggel sikerült a fát elhelyeznünk, rá a díszek, tök nyugiban. jó volt így is, bár nem emlékszem, volt-e valaha ilyen kései díszítés...

a két ünnep közé pedig semmi, de semmi nem fért bele! (jó, g-nél volt a barátja, a, és annak mindig örülünk) egyszerűen csak kikapcsoltam magam, a munkát, a gondolkodást, és csak arra gondoltam, hogy kifelé ebből a 2022-ből, pár nap alatt már igazán ne történjen semmi, és a 2023., na majd az lesz a normális kedves év. ez sajnos nem jött be, egy nagybácsi bajait a covid felgyorsította, 28-án elhunyt, és akkor megint szomorúak lettünk. egyúttal nem szeretném ezt a listát folytatni, ismét leszögeztem, és nagyon nagyon szépen kérem.

ennek örömére (soha nem teszem) fogalmaZÓDnak a fejemben az újévi hm... fogadalmak (?) belátások (?), a rendrakás vágya (?), melynek első lépéseit már meg is tettem,

pl. január elsején elhívtam magunkhoz a szülinapos húgom, és szerintem örült a marlenkatortának (mellyel nem kellett bajlódnom, külön öröm, s meglepően ízlett mindenkinek/nekem is), egyúttal a gesztusnak is, ilyet nem szoktunk felnőtt korunkban tenni, és jó volt.

és lassan rakosgatom a lakást is (egyelőre még ide-oda, meg elméletben, de a raktárt, azt idén fel akarom számolni). egy kicsit elbizonytalanodtam a felújítósdiban, majd meglássuk, gondolom, de pár terv azért majd nem árthat...)

egyszóval a korábban áhított delejt nagyon-nagyon vonzom, most kell kicsit figyelni, ne illanjon!

*ahh, eszembe jutott, persze hogy főznöm nem kellett, de sütnöm igen, málnatortát készítettem, és szerintem ez volt az első igazán sikerült ilyen tortám, készíteni is flow volt, és ízlett is mindenkinek.

a huszonkettes kezdése

felnőtt életem (létezik ilyen?) (na erről ellamentálhatnék egy sort, hehe) idei éves első hetét úgy kezdtem, ahogyan a tavalyi éves utolsót fejeztem, nahát, dolgoztam ezerrel.

most a hétvégékből igyekszem kipucolni minden munkahelyi munkát, maradnak az itthoni munkák (sok), így a hétköznapjaim agyonzsúfoltak. állandóan ülök és pattogok (itthon) és rohangászom és nem bírok felállni (bent). 

azt gondoltam, amikor 28-án kampányzárás volt, hogy én egy percig sem bírom tovább, ha meghosszabbodik az automata hosszabbodással a kampány, szóval 27-én stresszeltem, éjjel dolgoztam, 28-án meg mindenfélét kikampányoltam, és bejött! szuperörültem** (csak az agyam, de ott külön a pihenésért felelős agyterületem is pezsgőt bontott, gondolta, véééégre).*

akkor még hátravolt a 29-ei mindenkinekköszönömlevél személyesen egyesével, ennek okán a késői indulás nagynénémhez. ott amúgy alig bírtam beérni a kaputól a házig, annyira komikus az új kutyusa. nagy, fekete bárány, amelyik úgy örül, hogy pont úgy ugrál, mint egy teve (nem vicc, a tevekölykök tényleg hihetetlen röhejesen ugrálnak). elaléltunk tőle. ez volt a karácsony egyik felvonása, nála keskenykörben, a nagycsaládiból idén kiloggoltunk, szerintünk járvány van. így legalább nem kellett előadást tartanunk (énekelni? táncolni? vers? jaj, ez így utólag is megnyugvás)

30-án apukámhoz ballagtunk el - új lakásuk ugyanolyan messze van, mint a régi, de legalább láttuk. és szerencsére korábban eszembe jutott, hogy a tavaly márciusi meghívásnak engedünk (annyira gáz!), és meghívatom magunkat az öcsémhez, aki arrafelé lakik (2 perc autóval, 4 gyalog). új lakás, kutya itt is, dumcsi, jó volt.

amúgy a családdal 24-25-én szépen egyesével találkoztunk, öcsém nálunk, mi anyukáméknál, ők nálunk, másnap anyósoméknál, és valahogy a nagynéniék is belefértek, szóval végre vendégség és találkozás és ajándék, és és.

most már csak egy vírusmentes évet kérek, baráti és családi nagybulikat és kisbulikat, meg egészséget. lécci.***

* és akkor azt gondolta a pezsgőgőzben a agyam, hogy dejszen itt a január eleje, kiveszem a múlt évi 3 hét szabim az elején, és akkor majd minden rendben lesz, erre a fél hétfő nyugis pakolászás után egyszercsak megérkezett a VALÓSÁG, nesze, kicsi ez, kicsi az, és mit csináltam? A) egész héten heverésztem? B) letakarítottam a polcom/asztalom a tervek szerint? C) dolgoztam egyre gyorsuló tempóban?
találd ki.

** annak örültem szuper, hogy az emberek milyen jófejek.

*** és ezt most a szorongó énemnek is mondom, mert lesz sajnos idén sok-sok körünk: nyugi, majd jó lesz.

cipős- és ajándékdobozos poszt

még az jutott eszembe a cipősdobozos akciómról, hogy én pl. szívesen kaptam volna meg, ha most gyerek lennék, amit küldtem, főleg a lányost, de a fiús is jó. és milyen kár, hogy nincs visszajelzés, afféle vakon a sötétbe lövöldözés ez, azaz hogy így név és cél nélkül vagy tetszik vagy nem alapon megy ez a dolog. miközben még így is mennyi energia sokak részéről.

van persze olyan is, ahol konkrét listát kapsz, múltkor azonban fel kellett adjam, hogy válasszak abból, amit láttam, amikor olyanokat olvastam, hogy X (13) stúdiózás (???)... kicsit röhögtem, és kicsit szomorkodtam ezen, hogy mennyire más a világ ma, és valójában nem is olyan könnyű ajándékozni, még a családtagoknak sem. pedig én decemberben (vagy máskor) egyszerűen szeretek ajándékozni. gondolkodni, nézegetni, kitalálni arra gondolva közben, akinek. egyszerűen az is jó, hogy van kinek és van mit és van miből. 

mégis mostanában ez is nehéz lett, tárgyakból sokkal kevesebbet akar bárki, dolgokból meg sokkal bonyolultabb személyre szabottat találni. és persze ott vannak a jóféle, de nehéz szokások. pl. idén g nem kért úgy, ahogy eddig, de aztán mégis eszébe jutott, hogy mennyire vágyik egy legóra, és bár tavaly kicsit leszögeztem, hogy kb. utolsó volt, hogy éjszakákig szelektálok 1600 darabot 24 felé, de aztán mégiscsak összejött az ügy. ha kész lesz, és eszembe is jut, idefotózom az eredményt. mint vigasz :)

erős négyötöd

az évutolsó-elsőnapok értékelése az erős négyötöd :)

semmi igazi értelmeset nem csináltunk (pl. fogalmam sincs, honnan vettük, hogy ne menjünk egyáltalán rendesen kirándulni végig a 2 hét alatt, csupa egy-másfél órás sétákat tettünk a _környéken_ - a végére természetesen őrülten meguntuk a környéket, így végre rá tudtam venni magunkat a Duna-látogatásra) (amúgy valószínűleg a sár tartott vissza)

a Dunánál egy pillanatig azt lehetett érezni, hogy minden rendben van/volt/lesz. valahogy a víz teszi azt velem, amit szinte semmi más: leszívja a lelkem ráncait, kisimítja az agyam, feltölt szupererővel, normális emberré tesz (vagy mittudomén) - ez lehet Balaton, lehet Duna, de volt már patak meg volt a Temze is-
szóval szerintem nekem ez a víz-dolog jó.

itthon felszámoltam menet közben pár kupac felszámolni valót, és még karácsony előtt átrámoltuk a gyerekszobát (uhh, abból még annyi minden van hátra, képtelen vagyok egyszer s mindenkorra mindent kitolni a lakóterünkből - számtalan dolgot úgy látok, hogy még kell az valakinek, csak a felszámolás hogyanját érzem egy fölém tornyosuló himalájának) (de mondjuk én amúgy is olyan hirtelen cunamihullámokban tudok a leghatékonyabb lenni, szóval még nem adom föl)

a fánk megint csudaszép lett, mit tegyünk, mindig az. és minden karácsony előtt azt gondolom, kellenének más színű díszek mint ez a hagyományos barna-bézs-átlátszó vonal, aztán meg mindig kiderül, hogy de nekem (nekünk) mégiscsak ez tetszik a legjobban. szóval marad. kíváncsi vagyok viszont, hogy eszembe jut-e jövő decemberben égősort venni - a négyből kettő maradt csak (és ennek megfelelően elég reménytelen is, hogy ilyen fehér gömbégőket találjak, a világ totál elledesedett, mert néztem égőt amúgy, csak nem vettem, mert nyugiban voltam, van elég, gondoltam) (nincs)

voltunk vendégségben is, mindenhol maszkban, ami tök béna (és talán hasznos), anyukámnál 24-én, anyósoméknál 25-én, nagynénémnél 31-én. szeretek vendégségezni, szóval ez is több volt a semminél, de most aztán már nagyon vágyom a tömegre, a tömegben jóízűt dumálásra mindenkivel, a tömegben sok kedves emberre, szóval ha átoltattattunk, akkor tartok egy lagzit csak úgy - szerintem. :)

amúgy pedig minden nap késő keltünk és későn feküdtünk - ez a mai napra meg is hozta a gyümölcsét, midőn gyermekem (ágyába visszafekve, csukott szemmel) megkérdezte, hogy délután (7 órája van ma) alhat-e majd egyet...