irkafirka

végeláthatatlanságosságosságaitokkal.

na ezekkel van tele a hócipőm, mint azt párszor már idevéstem. 

a két hetes késéssel előállításra váró irat ma 88%-osan elkészült, még egy borítót kéne rá álmodni. (haha, a legnehezebb)

valami nyaralásfélét is kigondoltam magunknak.

megvan a mai szülinapi ajándék is (áfonyabokor. ezt még sosem adtam ajándékba, de nagyon jó áfonyabokrot adni, szóval fogok még. ha más nem, nekem.)

tegnap anyukáméknál is megjelentünk végre, és végre családilag.

mák

meg tegnapok

és amikor g kigyógyult a hányósból, és eltűnt róla kettő kiló, és de már csak állandóan és boldogan evett, és mindenki azt gondolta, hogy rendben van most már ez a gyerek, akkor

olyan csuda mód kijött rajta élete eddigi legdurvább csalán- és egyéb kiütése, hogy csak.

persze, mondjuk anyukája kihagyta a feltáplálásból a protexint, így most azt is újrakezdhetjük.

annyira sajnálom, hogy ilyen érzékeny.

mért érdemes éjjelre hagyni a levélolvasást

miután prímán ideidegesítettem magam a mai helyzeteket magamban kezelendő,
munkaadóm (ezt persze nem olvasva) az egyik tankot megoldotta, 42 %-os az öröm, de legalább egy lépéssel beljebb.

aztán megnyitottam rég nem olvasott első számú sajátlevelezésem, és mi várt ott?

igen, a megajánlott ötös a szakdolgozatomra.

rendben, így azért sokkal szebb.

és az a cuki rész, hogy a kutatás értékelése "kissé" "rövid" lett, az azért adott pár másodperc felhőtlen röhögést, mert úgy rémlik, 45 oldalból 4-re szorítkoztam ezt illetően, nem mertem túlírni a bürokráciában meghatározott oldaldarabszámot, minthogy az aktakukac főnénik sokkal félelmetesebb ellenségek, mint egy államvizsga-bizottság, ezt azért tudjuk.

azon kívül utolsó előtti éjjel már mit értékeljen az ember, de tényleg, főként egy olyan kutatás esetében, mely az eredeti és a pótmódszerekkel együtt sem akart mérhető eredményt produkálni? a rendes eredményhez még kellett volna min. 100-150 helyre elküldött kérdőív, beférkőzés az elszámoláskészítő március-áprilisi csúcsidőszakban 5-10 vizsgált elem belső köreibe (vezetők, üzleti titkok, szégyellt nemműködések témaköre, kulturálisan meghatározott témaértetlenség...), miközben magam pontosan ezeket az ügyeket nyögöm - belülről...

ahhahahhha. 

nem baj, ötös. és úgy megvédem, mint a pinty.

hörr, morr

falra mászom ettől a pszichopata, utolsó pillanatban, de akkor tankként közlekedő szeletétől a társadalomnak.

minden nap azzal küzdök meg a munkámban, hogy határidők vannak, mindig is holnap vannak ezek, hihetetlen szervezetlenségben, mindig rohammunkával - ettől is megőrülhetnék (szoktam is),

de

amikor ebbe a kényes egyensúlytalanságba belekerül egy érzelmi vámpír, egy idióta, olyankor a maradék energiáim is füstbe mennek. mert nyolcszor kell vele foglalkozni, noha amit ajánl, annak értéke nullával konvergál, és nem érti, hogy az időzítés is számít, meg hogy hiába több hónapja pörög a dolgon, ha ide csak tegnapelőtt ért, és ez most nem megy gyorsan, hiába akarja.

minden egyes kétes kimenetelű projektet az elején fogok elmeszelni, ez komoly és határozott tanulság, kedves lázálmokat dédelgetők, ezt most buktátok, mert ezt már nem fogom elfeledni elődeiteknek.

a mostani nyúzóknak.

akiknek üzenem így indirekt, ezt.

szeretnék

nyugalmat,

egészséget, 

hétköznapi életet,

nyolctólnégyig munkát,

nem szeretnék

felnőttként viselkedni.

vagy valami ilyesmi.

ideírom

a két hét alatt harmadik piszkozatba mentett poszt után az első élő közvetítés életünkről:

péntek után újrakezdődő hányás hétfő reggelre g tálalásában.

egész hétvégén alig evett, étvágytalan, most aluszékony.

aki tudja, milyen egy pálcika gyerek esetében látni a dolgot, tudja, milyen ez most.

én úgy számítottam, hogy már a rosszabbon túl vagyunk mára, most csak szorongok, mert a dokinéni meglebbentette a lászlót, hogy ha délig is hány, menjünk.

a dedalontól és cataflamtól péntek éjjel pl. álmából ijedt fel kétszer, össze-vissza beszélt, félre is, nem volt élmény. 

kihagynám a kórházasdit.

apdét: egyelőre kórház kihagyva, az én döntésem eddig, mert ráférne a nyavajásra egy infúzió. ha itthon volna erre mód, minden további nélkül igényeltem volna. negyedik napja eszi a fényt (kb.), itattam ma, de nem mertem rendes adagokat adni, s minthogy nem vagyok diétásnővér, hát érzésre. 4 dl tea és 5 keksz, ezt az adagot holnap mindenképpen emelem. 

apdét2: ma már evett, ez nagyon jó. nagyon keveset, ez nem nagyon jó. délutáni alvás után megint rossz álmot látott ébredéskor. ez nagyon rossz. szorongás, velkám bek.

egyszóval

beadtam. utolsó nap, de még volt hátra vagy 2 óra a végső határidőig.

aznap 5-kor indultunk, ez a drága levitt, D-ben voltunk 8-ra, a végállomáson 9-kor már ott kukorékoltam.

mit mondjak, még arra is volt szufla bennem, hogy g sulijába éjjel megírt könyörgőlevelem továbbítsuk is (mitveszthetek-alapon), meg délután be is ugrottam oda, hazafelé jöttünkben, ütöttem ott is egy vasat. ennél többet nem hiszem, hogy lehetne tenni.

az államvizsga időpontja is kiderült szépen lassan, meg a kizárólgos diplomaosztó, melytől kb. 3-500 km-re leszek aznap, és nem adják át utólag csak "úgy", megfoghatatlan, hogy mit gondol ez az iskola magáról, teljesen irreális ez a fertály, ha ősszel kegyükből, de megkapom, ami nekem jár, legyek nagyon boldog, azt hiszem. (amikor kezdődött, egyébként rendkívül inspirálónak találtam, ez nagyjából a minusz tízzel konvergál a tízes skálámon, amit ott élek meg. tényleg kár ez, nagyon kár.)

vasárnap még a könyvfesztiválon is voltunk, és cseppet sem bántam, hogy nem itthon dekkolok a gép előtt facsarva az agyam.

aztán kedden este hazaérve g karjában kullancsot találtunk. szakértőt keresve elrohantunk az ügyeletre (itthon nem volt szakértő) (ott sem). most teljes erőből szorongok(unk), hogy fertőzött volt-e, köpött-e, stb. 

ma meg szépen elutazott nagyszüleivel együtt H-ra, ez már csak úgy magában is ad egy alapszorongást számomra (legutóbb a hajam nyírtam meg levezetésképpen), nemhogy ezzel a lappangási idős gyomorideggel. 

igazából, ha a nagyszülők ott laknának, ahová mentek, és mi vittük volna, egészen másképp érezném ezt, de ez az utazás így, ahogy öregszenek, egyre kevésbé nyugalmas ügy. áhh.

ja, és holnap énmagam megint Bécsbe indulok, ez a menet megintcsak nagyon macerás lesz, minthogy 17 államvizsgatétel, egy nagy munka, meg három kis munka utazik velem, noha múltkor is kb. 2 óra szabadidőm volt a nonstop beosztott öt nap alatt (plusz az utazás 2,5 órája) (az utazás ama részét hadd említsem, amikor a réldzseten _ki_van_írva_ minden ülés fölé, foglalt-e, és mettől meddig, és mégis _minden_ alkalommal vitatkoznom kell -Kelenföldön felszállva- a Keletiben rossz helyre ülővel. ezt a részét gyűlölöm, mert nettó birkaság és undokság, részemről meg erőszakosságot igényel, és mire megnyugszom, kiérek a telefonzónából, pedig még hívhatnám a családom, kicsit itthon maradni, szóval az utazás eleje mindig stressz, felesleges).

amúgy szépen hangzik ez a Bécs, de a realitás a beosztottság okán, hogy lehetne simán Budaörsön is, de nem ott van, helyrajzilag.

egyszóval mindig van valami, és néha olyan egyszerű, amikor éppen nincs semmi. és jó.

már várom.