mondta

"gergőnek volna egy kérdése!"
"mondjad, szívem, kérdezzél!"
"mit?"

ovi

és ma megkapott az oviépület egy fontos engedélyt, így körvonalazódik a jövő szeptember. hű, hogy rohan az idő.

há egyen egy

há' akkor ma megkapta családunk legkisebb, egyben harmadik tagja is a háegyenegyet (az oltást, szerk.), szuper közelharc árán egy asszisztenssel (mérnem kaptunk időpontot, ma nincs is rendelés, minekjöttünk, ilyenek). már nyafogni sem akarok rajta, sem morogni. megkapta, egyelőre rendben van, ezzel egy évre letudjuk a dolgot, ilyeneket remélek. ezzel azt is remélem, azt a bizonyos vacak vérzésestüdőgyulladásos dolgot is elkerülhettük. végülis erre ment ki a dolog.

közti

az igenkicsiny köztiszünetet igyekszem élvezni, a szokásos tizes skálán csak azzal nyomódik le 7,5-re a mutató, hogy állandóan fölsejlik a (közeli) jövő a maga újabb nyomasztóan sok rohanós munkájával.
mostkörültől kezdve volna valóban aranyélet ez a gyes, ha a munka valahogy másképp volna. csak épp a változásokat nem bírhatom befolyásolni, alkalmazkodnom meg kell, mert muszáj. csak így, szépen, tárgyilagosan.
Azt meg még majd valahogy ki kell találjam, hogyan érvényesítem a különben valóságos FÉLállásomat, ami nem EGÉSZállás, akárhogy nézzük is, egyelőre-

benne a közepében

igen, ez már csak így szaladgat velünk.
egész huszonnegyedikén azzal az érzéssel küszködtem, hogy valamikor valaki ebben az évben elrabolt észrevétlen 4-5 hónapot, mert ILYEN NINCS, hogy máris megint itt a "szenteste".
a csudát, még csak október van. (nem)
szóval a lelki ráhangolódás az aztán tényleg az ünnep utánra marad, bár tegnap este kiválóan elmeséltem Gergőnek, mire föl is a karácsony, szülinap, meg ilyenek, végighallgatta, egész komolyan odafigyelt (a harmat kiadó mesélő (gyerek)bibliájában a képek kiválók)
a 23-i nap munkaügyben telt, "benne voltam a tévébe' ", hehe, végül, ami azért elég jó, minthogy én is benne voltam ennek a szervezésében, bár az talán túlzás, hogy 5-kor még bent güzültem, és persze még könyvért kellett mennem utána.
és akkor még volt egy névnapozás 8-ig családostul, ahol az illető jóvoltából gyermekem megismerkedhetett a csokinasizás technikájával, ezúton is jelzem, NEM (NEM) örülök nagyon.
és akkor éjjel becsomagoltam a töméntelen mennyiségű ajándékot, sok kicsi-sok idő-alapon, és nagyon hálás voltam a ráérzéses vásárló mivoltomra, ahogyan egyszer-kétszer mintegy mellékesen vettem csomagolókat pl...
így kúszott átt 24-ére minden tennivaló, a múlkori ablakmosáson túl csak porszívózás volt a Nagy Takarítás, odaégettem az ischlerek macialapjait is, így marad a klasszikus kerek (ma megkenve, becsokizva, bediózva végre), megsütöttem ama HALat (paprikás liszt, só, süt), krumplit, miközben beállított egy gyerekkori jóbarát, miközben g-vel kiszaggattuk a mézeskalácsragacsból a szivecskéket és dióval láttuk el, miközben másfél napja a mikulásos gryllust hallgattuk, és g ezek után másfél verszakot kívülről fújt belőle.
és lett délutáni alvásidő, mialatt díszült a fa, s miután átrobogtunk ama családomhoz, mely vacsival várt minket, meg ajándékokkal, és akkor azt láttuk, hogy ez jó (és fárasztó)
és még este hazatérve lent is bekarácsonyoztunk, és sürgősen megajándékoztattunk, mert ez egy ilyen dolog.
és éjjel még szépen összeraktam g ajándékait (angyalkai megbízás, duplóépítés, ilyenek), majd
reggel,
vagyis ma
arra ébredtem, hogy "anya! kukásautó!!!" (rohan, redőnythúz, hunyorog, elment pont), ami egyébként kegyelmezés volt szegény életemnek, lévén hat helyett félnyolckor jöttek csak.
aztán (a tegnapi édes kiszólás után: látván a fát g tegnap mondta, hogy hű, meg óóó, aztán úgy öt perc múlva kijelentette, hogy akkor "most ajándékozni") most ajándékoztunk is.
és akkor megállapítottam, hogy jövőre:
1. egy alkalom lesz, nálunk, mindenkinek, fityisz a "hagyományokra", s minden további napot láblógatással, shrekéshasonlóknézéssel, esetlegesen alternatív, szig.nemajándékozós dumcsipartikkal fogjuk tölteni.
2. a gyermek 5 darab egészdiót fog kapni ÖSSZESEN ajándékként. és elég is lesz ám.
ja, mert ma folytattuk a dédijéhez menéssel, duplókukásautó, majd a rokonyokkal, zenélőmozgó törpekotrógép, estébé. és a családi ebéddel, mely ELŐTT sikerült már a fáradtéheshiszti-rohamot (és a jótanácsáradatot) letudnunk, jót ettünk amúgy az elmúltával, és akkor alvás alatt eljött a dédi, majd este a lent jött föl, szóval
mindenki mindenkivel mindenhol találkozott, beszélt, evett, hallgatott, tanácsokat osztogatott, ésatöbbi, sok jónak ítéltetett.
és még lesz a holnap.
egyik szemem örül, a másik alszik.

iszkiri, váágta

fent idézet shrekből, csak szólok.
de ez van, nincs mit tenni, időnként szétfeszegetem hát összeszorítva maradt fogaim sorát, ez van, mondogatom végtelen angyali türelemmel.
ma csak a mézeskalácssütés 2 maradt el, a reggeli időben kelés, a pihenésem, illetőleg a Gergővel tervezett hihetetlen hosszúságú játék.
de nem maradt el a gyerekem megkopasztása (csudára sikerült, pedig nem számítottam erre a lehetőségre előtte) (lehetőségről jut eszembe a legújabb duma: "akkor két verzió van: az első, hogy Deedő iszik tejet (pl)." (ennyi, második sosincs) ) a hajeltávolítástól angyalkaképzet helyett kisfiú képzetet kelt a gyermek.
jó, mondjuk angyalka maradt.
még főztem is. meg megsütöttem a karácsonyi ischleralapot. és csak a fele égett el, nagyon dühített, hogy pont a maciformájúak lettek az ebek harmincadja.
mosásteregetés sztenderd, szinte automatán csinálom, rendet háromszor raktam.
elővettem a tavaly karácsonyi kockaépítők maradékát, minthacsak ebben is teljesítenem kellene valami határidőt.
elmostam a duplóhegy maradékát.
kipucoltam a karácsonyfasarkot (ilyet sem tettem eddig soha előre), inkluzíve lemostam az azoldali ablakokat (sok).
az imént pedig majdnem zárlatot csináltam a szemét kenyérsütőgéppel, ennek okán pl biztos, hogy holnap én nem reggelizek. szemét egyébként azért, mert minden előjel nélkül zárlatozni szemét dolog.
ja, és hát holnap. lesz még egy kör a búklájnba, a fotóboltba, amellett, hogy cirka négy órát mindenképpen szabad ég alatt ácsorogva töltök majd (ilyenkor kívánom nemlétezőnek 1. az ónosesőt 2. a mindenféle esőt 3. a taknyot fülpercegéssel 4. az itthoni bokros teendőimet 5. azt az illetőt, aki pont ezt a napot bírta erre a dologra (munkadolog) kitalálni 6. a sapkahordást 7. és különbenis.
aztán még összesen másfél nap a holnapival együtt, hogy kitaláljam, mi a csudát akartam az afrikai harcsából készíteni 24-ére, hogy mikor megyünk át egyenlő arányban megfelelő mennyiséget a kétféle nagyszülőkhöz ugyancsak 24-én, hogy mikor is a legoptimálisabb megsütni gergő asszisztenciájával a mé.lácsot, a fát földíszíteni asszisztenciájától távol, ajándékot csoportosítani és csomagolni ugyancsak titokban, ezekhez még megírni a mindigdemostnem elmaradó kedves és alapos sorokat, ja
és aludni. már hogy mikor. most.
és az ember is hamarosan hazaér, mert azért mégiscsak úgy kerek a világ.
jahhaj, legyek már holnap este, légyszi.

I.G.E.N.

ami sokkal figyelemre méltóbb, az a tegnap óta zajló nagy horderejű dolog:
gergő kiválóan és helyénvalóan használja az IGEN-t. mindeddig ugyanis "de"-ként válaszolt minden igenneműre.
a dolog kedvessége a hogyanja, mert így szól az igen: "hmm. igen..."

huhh, ezek a szombatok

perszehogy egyre jobban taknyolunk, ki helyett befele megyünk ebbe a lájt vírusba, amelyik makacsul fo(r)g(at)ja a nózinkat, melyből egy újonnan tanult mondóka alapján mesélhetnék "fényesékről" (atyaég, hát ezt is leírtam, pedig borzongással vegyes érdeklődéssel hallgattam pár napja - számomra eddig ez fehér folt volt)
ilymódon nem csoda, hogy egyórás csúszással ugyan, de végül kettecskén abszolváltuk a nagybevásárlást a drágával, g ismét a nagyszülőkre bízatott, mely fennhatóság ezen a héten kicsit túltengett már, de hát

ez van.

az utolsó métereken kezdett el amúgy nyakunkba zúdulni szibéria, szépen visszafáztunk hát a vírusunkba, ezúton is gratulálok magunknak, de legalább g nem taknyol ma jobban, mint tegnap.
lett fánk.
lett ajándékvégünk.
lett sok új tapasztalatunk a tolakodókról (fú, de kiakadtam, pedig hát... jó, ebben a dologban nagyon is vágyom londonra, arra a beleivódott sorbaállótulajdonságra, mellyel minden londoni él, és ami itt -ebben az esetben persze csak- a balkánon olyan, mint egy mese, habbal.
és persze ebben a kiakadásban benne vagyok én is, mert mi a csudának akadok ki ilyen hülyeségen)
a lényeg az, hogy a hó jó, a sok hó meg nehéz. hétfőig pl nem gond, ha eltakarítanak szorgalmas kezek pár hóhegyet az utamból, hehh, irány a város, tele munkával.
ja, és csak mint oltásmizéria-adalék: 6 hete zajló doktornénis csatában a kizárólagosan emlegetett egyik kórház helyett dokinéni adott sebtében (és hibásan) a másik kórházba beutalót. tehát lesz újabb körünk vele, a vírusunkról nem is beszélve.

csak merthogy az imént olvastam azt az örökbecsű mondatot, miszerint vilmosbácsi korunk halásznénije (parafrázis), és mertmivel próbáltam lehallgatni ezzel párhuzamosan a jútyúbről a mikulásos dalokat (nem és nem, nincs és nincs, ajh!), és akkor erre a gyöngyszemre bukkantam, merthogy örök az az igazság (e szavak mögé szabó gyula bácsi hangját képzeltem el), hogy minden felnőtt volt egyszer gyerek! (tegyük hozzá, hogy ezzel be is zárult a halásznéni-kaláka-vilmosbácsi-magyarnépmesék kör)
fölhívnám a figyelmet az utolsó mondatokra, márminthogy ki miben utazott anno. (háhháháhá) és arra a végtelen helyességre a klarinéttal.

a csuda

a csuda gondolta, hogy ott leszek, ahol és amikor most vagyok.
és hála Istennek, hogy ott vagyok, ahol most és itt.
egy régesrégi ismerős szülinapi videóját néztem, és megint azon töprengek, miből lettem én gyúrva, mire lettem én szánva, mitől és minek vagyok pont ilyen, mért kell befogadnom és nem elengednem tudni a bárkit, akit megszeretek, mért nem akarom, vagy például akarom-e mégis ezt megtartani magamban, magamnak.
mitől lesz jobb a sorozatos elengedni muszájok sorozata.
ha leszűkítem a köreim, vajon jót teszek-e valójában. vajon, ahogy öregszik az ember, azért szűkül le az a kör, akikkel érintkezik, mert ezeket a fájdalmakat akarja elkerülni? vagy lustaság?
én lusta vagyok? vagy csak elkerülő? vagy csak nem látom, hol a (baráti) helyem? még mindig?
huszonéve? és ez így marad már örökre?
és vajon egyáltalán fontos ez?
mire jó, ha bennem tovább élnek a húszéve élt események, beszélgetések, tapasztalások, az, hogy és ahogy őrzöm a mások és magam akkori voltát? kell-e ez valakinek valaha vagy csak butaságból vagyok ilyen?

kamu

és nagyon bírom, ahogyan g időnként teljesen kitalált szövegek fogalmazásába csap. szembefordul velem, és valami teljesen se füle, se farka történetet mesél el nekem, esetleg a szereplők egy része ismert, de jobbára ismeretlen néni / bácsi szerepel benne.
(én pedig csuda szerencsésnek érzem magam, mert
1. általában értem minden szavát, erre jó a nyelvérzék, meg a sok együttlét,
2. végtelenül szórakoztató a gondolatait követni, nincs jobb szó rá, minthogy aranyos)
ja, azon meg nagyon kell röhögnöm, ahogy az utóbbi idő minden szemüveges (ésvagy szakállas) ember-élménye úgy zajlik, hogy hülyéskedve tagadja a tényt, vigyorog ezerrel, és nézi, mit reagálok rá. az elején hevesen bizonygattam a valóságot (pl: G. Vilmos bácsi igenis szakállas), amit ő egyre hevesebb vitával (nem-de-nem-de-stb) honorált. mostanában rendkívül jól lehet húzni ezzel.
kapcsolódó kifejezések: "szemüges" illetőleg "szakállsos" (ez lehet "borsostás" is)

nevek napja

és pl jó volt a mai hóesés, a hóesésben sétálás, meg a névnapozás az én családi részemmel, és ugyanígy vicces is a kétszeri rántotthús-sültkrumpli kombó (különböző felfogások, kiegészítők, stb) egy napon.

mnden évben

minden évben belefutok ebbe, a tejóég, jövő héten karácsony van-érzésbe.
ebbe most még belevegyül ez a totálisan szétesett tervezőagyam, ugye, a minden nap más szerepben tündöklök-nek ez a hozománya (Jó Alkalmazott Új Helyzetben, Kiváló Anya, Gyermek És Testvér, Meny és Családtag, Odaadó Feleség, Méltó Háziasszony, Pénzek és Elintéznivalók Tündöklően Brilliáns Menedzsere)
így hát szütyögök olyanokon, minthogy a megvásárolt készlet duplókat mosogatom (markoló már kész), rendszerűt rakok az asztalomon (nem értelmezhető), meg a spájz (egyrészé)ben, meg ajándékokon töröm a fejem (és megint rájövök, hogy idén sem lesz túl sok kézzelkészített egyedi csoda, megintnem), meg fölvillantom, hogy mit kellene tennem, milyen sorrendben, majd a következő villanással el is felejtem azonmód, meg arra gondolok, hogy mit nem csináltam meg itt és ott és amott.
néha, a magam után loholás közepette azért már szoktam kicsiket elandalodni, hogy most végülis ez van, ennél több a mába nem fért be, és hogy jó ez így.
ez nem sok, de kicsi igen.

munkadolog

amúgymeg tegnap éjjel is félnégyig gyűrtem az ipart, és dél körül meg már föl is tudtam adni a négyszáz levelem, ez is jókora pipa, noha akkor lenne csak piros fluoreszkálós pipa az égre, ha már egy hete mindezen túl lettem volna.
bent egyébként tényleg azt hiszik rólam, hogy minimum negyven órát jelent a munkaidőm.
ezt egyébként én tudom, hogy nem így van (lenne), és még ki kell találnom a módját a kecske-káposzta meccsnek.
a másik vicces dolog, hogy új főnököltöm legújabb szokása a váratlan kedves viselkedés mellett a nemválaszolás az én válaszíméljeimre, amitől meg falnak megyek, mert nem vagyok ott, hogy más úton tudomást szerezzek a dolgok alakulásáról, mintsemhogy megírja.
hát ezeken még van mit finomítani. úgyszólván.

ringató+infulenzia

azért vicces ez a ringató, mert el kellett teljen pl az utóbbi két hónap majdnem minden pénteken ringatózással, hogy g végre végigcsináljon örömmel és röhögve egy gyípaciparipás menetet, de személyes sikeremnek könyvelem el, családi személyes sikernek, hogy ez bizony összejött.
ja, meg hogy először ült úgy lötyögtetés közben az ölemben, hogy felém, s jött rá, hogy
1. onnan is kiválóan lehet sasolni a többieket
2. a játék vicces is lehet, nem csak egy leállítandó kellemetlenség.
*
ja, egyébként a legújabb két szófordulat a gyermek részéről a "deedő véleménye szerint..." illetőleg az "ókcina bakcina"
ami amúgy az oscillococcinum gergőváltozata.

kivételes könyvnemajánló

no, hát ez az első könyv, aminél az derült ki, hogy ilyen kisnyulaknak, mint ő, ez egy nehéz olvasmány. két nap alatt a második rejtekhelyről halásztam elő, pedig a marékveronikák mindig is a főkedvencek nálunk. ma szépen átlapoztuk és megbeszéltük, nagyjából sejtettem, hogy a fölzaklató képsorok ott kezdődnek, amikor annipanni hazavinné boribont, aki nem kíván hazamenni (akárcsak a valóság maga), b ezért bömbölni kezd, majd a mérgesarcú ap szánkójáról b visszatrappol a hóemberhez, és a rendkívül mérgesarcú ap nehezen érti meg, a hóember mögé bújó (!) b-tól, hogy a hóembert is vinnék tán. három-négy oldalon keresztül komoly konfliktus van, mérges arcokkal, amit g nagyon a szívére vesz. elrakatja velem a könyvet, sírásig ragaszkodva ehhez.

allegro

villámlátogatásunk az allergológián pedig azt hozta, hogy mostmár tudjuk is, amit sejtettünk: masszívan parlagfűallergiás, illetőleg a tojás sárgájára is az.
az nem derült ki, mit jelent, hogy a fehérjékre jelzett ugyan a (mi is?), de nem nevezték allergiának, az sem, mivel lehetne érdemben kezelni, különösen, hogy nem nagyon van tünete, lévén hogy mostanában nincs parlagfű, tojást meg alig eszünk.
az sem derült ki, hogy a többi allergiáját, ami van, pl nátrium-glutamát és társaira, vajon ki fogja majd tételesen kimutatni, kell-e egyáltalán tudnom, van-e keresztallergiára opció (apja alapján mogyoró, mandula barna héja, barack magja körüli cuccok, héja, ésatöbbi)
az sem lett világos, akkor most mit tegyünk, milyen immunerősítési lehetőségek vannak, az sem, mennyire helytálló az az okfejtés, hogy ha most erősítem az immunrendszerét és homeopátiával gyógyít(gat?)om, akkor később majd komolyabb tünetekkel fog jelentkezni az allergiás reakció.
hát eddig csak ennyire sikerült túlspiláznom a dolgot, de mondjuk én megértem magam, miután a malacnáthás oltást még mindig nem tudom, ki és mikor fogja beadni tudniakarni a gyereknek.
arról nem is beszélve, hogy néha tényleg olyan ez az orvosokkal beszélgetés, mint a rossz eladókkal egy boltban, ez "hát most nincs, de nem tudom, mikor érkezik majd áru, valamikor azért jönnie kell majd, és nem tudom, hol lehet ilyet még kapni"-érzéssel néznek az arcomba, amit megértek, de ettől még nem utálom kevésbé.

hogy is jött az öt mikulás

no, hát lezavartuk.
pénteken a nagynénnyéék, jöttek, hoztak mikulásfelhúzhatókismentőautót mentőorvossal, csuda nyüzsgés volt, csak az a kár, hogy é olyan hangos, hogy g mindig távolodni próbál tőle, míg é állandóan közeledni hozzá. eléggé macerás egy nyakamban lógó tündérhelyes kétévessel bármi értelmeset tenni mellékesen. arról nem beszélve, hogy csak egy-egy mondat hagyja el a vendégek jelenlétében a száját, aztán ahogyan fölfelé trappolunk a lépcsőn, attól kezdve még egy óra múlva is karattyol, jáhháj.
szombaton végre önállóan kezdeményező oldalát mutatta nőrokonom, nem kevésbé egy tiramisu-költeménnyel is meglepett minket (abszolút nyerő), és még a többi közeli rokonom is áthozta magával, szóval teljes volt a mikulásvendégség. nem utolsó sorban én is össze bírtam szedni megfelelő mennyiségű bűnös nyalánkságot a számukra cserébe a gesztusért. g egyébként ugyancsak hangosnak tartja e nőrokont is (ez van, pedig én mindig mást domborítok belőle, hátha az segít, nem). g itt is nyüzsgött, meg mi felnőttek is, csak mi felnőttek már nem sírtunk szívettépően, amikor apa kikísérte a kapuig a vendégeket, miszerint hogy elmegy apa.
vasárnap itthonikettőmikulásoztunk, ezzel szépen el is ment a nap, illetőleg szorongtunk (én, konkrétan), hogy fog menni a másnapi nyüzsgés.
mert hétfőn a vállalati mikulás érkezett délután 4-re a(z autóval nem messzi) városrészbe, de mivel mi egy éve minimum el vagyunk csúszva az időbeosztásunkkal, szép teljesítménynek mondható az időben odaérésünk. a tavalyihoz hasonlóan végtelenül hamisan elénekelt énekekre a miku bemenekült a helyiségbe, majd g kiválóan meglepődött, hogy az illető megemlíti a kalapácsolást, mint g főfoglalkozását, és idén ismét nem volt hajlandó személyesen átvenni m kezéből az aktuális csomagot (anya kellett adja, ááh), viszont idén annak tartalmából a mogyoró és a dió volt az abszolút favorit (a dió amúgy is az, esszük, mint a varjak, mióta varjak lehullajtott dióit szedegettükpár hete a nagyival). az ünnepet követő sötétben szaladgálás és lámpázás a nagyobb gyerekekkel pedig egy csuda volt, miközben egyes anyukáknak újabb ősz hajszálai leendtek.
és akkor jött a kedd, amiről fentebb.

mikulásos magasság

ja, az meg milyen jó volt, ahogyan végigvagdosta a (leendő)ovis délelőtt hatvanöt százalékát.
ott hevert pár addig (itthon) nem használatos cucc a foglalkoztató asztalon. odakeveredtünk, első élmény a hatalmas filctollfirka a pulcsin lett, amin én személy szerint jót röhögtem, hogy ezt is megértük, g maszatos lett, a következő tárgy volt az olló, szerelmesen vágott, egy és egynegyed órán át, terítőrojtozás, tanultam meg a szakkifejezést.
ezzel amúgy a mostanában szokásos, terasztól az emeletig tartó 'nem jönnék be, anyám, ha egy mód is volna rá'-sakálordítást ilyen tematikában teljesítettük, miszerint (idézem) "szegény deeedó, nem vághat, szegény olló szomorkodik, deedő vááááág, stb". úgy nagyjából száz decibelen. reménytelen húsz percen át.
nem csodálnám, ha ezektől hullana a hajam, annyi idegvégződést öl el ez a hangnem mostanában. én úgy másfél évnyire saccolom még a dackorszak haladtát életünkben, addig valószínűleg érdemes volna valami jógatechnikát elsajátítanom.

mikulásosságosságosság

jahhaj, és holnap lesz még egy. holnap, délután négykor. egy másik kerületben. reprezentációs vállalati télapó, lemondani még a disznónátha réme is kevés.
ja, azt meséltem, mért nem kapta meg pénteken g végül a zoltást? hát merthogy azt csak a helyszínen közölte a doki, hogy ja, hát kell nyilatkozni, miszerint nem allergiás a tojásfehérjére, ugyebár anafilaxiás sokk, és ő a zoltást nem vállalja így, mert hát kórhási meg újraélesztési körülmények. csúnyát gondoltam, miközben megértően bólogattam. megoldási javaslat nuku, következő életemben (not) orvoscsaládba kell születnem, mert lelkiismeretes orvos nincs, legkevesebb én is kérek igazolást arra az esetre tőle, ha a gyerekem mégis mostanság elkapná a kórt, hogy nem oltotta be, noha ott voltam vele.
erre hát sürgősen beszuszakoltam magunk keddre a gyerekallergológiára, és igenis odaláncolom magam ordításig, amíg meg nem mondják, mitől jönnek azok a pöttyök ki rajta erre-arra pontosan, meghogy miért fázik meg minden parlagfűidőszakban. és hogy kaphatja-e erre a háegyenegyre ezt a szurit, ha már egyszer eldöntöttük?
amúgy a rántotta után bepöttyölődött, szombat reggelre, miután pénteken lecsó formájában belapátoltam a gyermekbe azt. de persze mi van, ha a pirospaprikától lettek a pöttyök.
ehh, orvosodi, már megint, pedig már megint nem beteg.
mondjuk az jó.

mitajándékoz-e

amikor a baráti blogban olvastam (meg persze csodáltam) az adventinaptáras cuccost, jöttem tá közben, hogy én a mütyüröket már gyűjtöm ugyan egy ideje, de mindenfajta rendezőelv és időérzék nélkül. egyébként is mindig ötödikén bírom csak indítani az akciót, most meg már csak hatodikán, persze, mert még ugye hol is vagyok a végétől.
karácsonyi ajándékfronton meg a legnehezebb kérdés persze mindig az 'és én mit szeretnék'. nemigen figyelnek meg ugyanis annyira a környéken élők, hogy tudnák kábé, mi is lehetne az a valami irdatlan nagy meglepetés számomra, én pedig már többször kifejeztem, hogy példátlanul hálátlanul nem örülök a nekem nemtetsző ajándékoknak, a nagy dolgoknak pláne, lévén hogy azokba már hadd szóljak bele. tavaly a drága ezt úgy oldotta meg, hogy összefusizott egy varrógépnyit, majd kiválasztotta a megfelelő terméket, és a vásárlás napján szépen lemeóztatta velem, jó lesz-e. igazán nagy meglepetés volt, egyébiránt.
igen, igen, igen.
hát ilyen(ember)ből nincsen több, az biztos. itt semmiképpen.
de most ötletem sincs, miután könyvből -noha sosem elég- most már elég, merthogy a szülinévnapi keret 70 %-át erre fordítottam, ááááh. és az eddigi és ezutáni másoknak adott ajándékkönyveknél is követtem azt a jól bevált, legalább egyvalaki biztosan jól jár-elvet, miszerint mindenki olyat kap, ami ugyan passzol hozzá, de én is bármikor szívesen elolvasom. igazi rogers-i win-win szituáció az ilyen.
na jó, de mit kérek én?
időt?