két napja

két napja a gyárban, ez mindig érdekes élmény. noha a hosszúhétvégék kihúzták még anno nálam a gyufát, vagyok oly ambivalens, hogy a rövidheteket meg nagyon bírom.

jövő héten ovi, nem lesz új, ahogyan az ovi keltette őrületre kell berendezkednünk, a szónak abban az értelmében, hogy gyermekünk mint szivacs él és működik, estéinket a naponta magába szívottak kiengedtetésével töltendjük (mint mindenki, nyilván), úgyhogy kézre kötést föl, suhh suhh suhh, edzem a lelkem.

tervbe vettem a hatéves oltást, meg keresgélni kelletik valami jó sportot is. meg jó lenne valami heti egy alkotás is - nagyon sokat jelentett tavaly is a pszichomókus néni művészetterápiája, idén ezt a részét szívesen venném.

pénteken állatkertben voltunk (még működik a diákigazolványom, így ezerrel használom is mindenhová) kettesben - végigcsicsergtük a napot. tiszta szerencse, hogy innen, ahol lakunk a park olyan állati messze van, plusz hogy minden jármű terelve és pótolva járt: így trolin kívül tényleg mindenfélén utazhattunk, és legalább egy van közülünk, aki ezt csúcsra élvezi.

ez amúgy cuki.

azt pedig még jobban élvezte, hogy neki napijegyet vettünk a békávéra, nála jobban csak a kallerek és ellenőrök voltak elolvadva, hogy NEKI VAN JEGYE. (én kevésbé, de ez ugye attól van, hogy aránytalanul drága a lelkiismeretes élet.)

hétköznapok széllelbélelve

amilyen szeles idő volt a napokban, kábé olyan is volt kívül-belül is minden.

nyomasztóan szeles, undok.

aztán mostmár jobb, bár még mindig relatív a jó,

a múltkori irkálás óta orrhegyem továbbra is facsar, bár idén állítom, hogy az orgona volt a ludas.

g is köhög(ött) nonstop (míg el nem kezdtük az orrfújkálást ezzel a Luffeel-lal, az használgat.

aztán ma meg a nyakszirtjén egy féltenyérnyi piros folttal ment aludni - ugyan mi a frász ez, tanakodom azóta is magamban. kapott kalciumot, bekentük viszketéstelenítővel, aztán várunk.

múlt hét kedd óta ma sikerült időpontot kuncsorognom az allergológián, de a rendszer csak egy időpontot enged, vagyis a vérvételes vizsgálatra tuti nem lesz már időpontunk nyaralás előtt. úgy kábé 7 dolgot mondanék én, amire várhatóan pozitív lesz. nesze neked szoptatás.

majd visszaszívom, ha mégsem.

a munkafronton rájöttem, hogy növesztenem kell az önvédőmechanizmusokat, olyan, mint zsepit vagy vattát tépni, ha megrángatom, nem enged, ha lazítom, a munkatornyok is pöckölődnek tovább napról.napra. kicsit kínos néha, de én nyugodt vagyok, haha.

azta, most jut eszembe, hogy holnap hiába jönnék haza befejezni a munkát, ha egyszer ovis szülői lesz. szevasz, púp a háton.

nahh, *dohogva elmegy aludni*

zúg, ezért

zúg az élet, ezért hát kikapcsolódtam,

a szó nem-lappai értelmében, persze.

:)

minthogy hétfőn elballagtunk az óvónénihez munka után. jól kitapogattuk a lehetőségeket. nem. pontosan így: kitapogattuk VOLNA, ha tudott volna konkrétat mondani, de nem tud. nagyon jószándékú, ez mindenképpen jó érzés, de semmi több, érdekvédelem, egyéni kezdeményezés, előre gondolások, hát az annyira nem nagyon jó.

talán ha a normatíva körüli aprócska problémáról is lesz hajlandó Rózsa És Csapata föllebbenteni a fátylat, akkor majd meglátjuk. (innen csókoltatom a pártkatonákat, mindet)

kedden felmarkoltam gyermekem és elballagtunk a nevtanba. ott teljesen új perspektívákat lebbentettük meg, minthogy óvónéniknek milyen feladatai vannak. (amit szerdán közölve óvónénivel, újabb perspektívák lebbentek a szélbe - jó így söprögetni) (konkrétum annyi, h az óvónéni utal be érettségi vizsgálatra, a nevtantól (egy hónapja nem) megkapott papíron, kivéve hogy egyházi óvoda, ahol egyházon belül várható egy hasonló naszád fölállítása ismeretlen időpontban ismeretlen körülmények között) szóóval letapogattuk a nevtan-útvonalat. g mérges volt rám utána, mert nem rajzolhatott a beszélgetős doktornénivel, aztán mégis jól alakult az esténk, olyan ritkán vagyunk kettesben, és ez most kivételesen így volt.

szerdán loholtam munkába, miután reggel óvónénit agitáltam, majd temetésre mentem.
szerintem például az enyémen ne ordítson erikklepton gitárszólója, és ne beszéljen engem nemismerő lelkipásztor rólam, ha kérhetem. nagyon nagyon lehangoló volt nem hallani az elhunytról, csak a nagynevű prédikátor meg nem bocsátásait és feladatránkrovását, nem volt sem fair, sem szép, sőt, rossz volt, mert hiába rándult össze annyi ember emiatt az igazán undokul korai haláltól, mintha nem értette volna ez az ember, itt siratni kell, és megvígasztalni. nem tette meg, és ez most így marad.

és a szerdai iskolaügyi lépést is megtettük: elballagtunk a potenciális iskola mai szülőijére. reklám reklám reklám, de reménykeltő. azt mondjuk REZIGNÁLTAN akarom csak venni, ahogyan _éppen_most_változik_a_ és _még_nem_tudtuk_meghozni_a_döntést_mert_még_nem_tudjuk_-féle fontos mondatok itt is tucatszor hangzottak el. de legalább megtekintettük a tanítónéni-kínálatot, a suli, ha fölvennék, közel lenne, tanulna, mert okos, tehetség-gondoznak, meg igény szerint oktatnak, szóóóóóval, ez is jó lenne. a körzeti sulink volna amúgy, de nem, mert már egyházi, innentől kezdve nincs rá garancia, amit én múlt hétig nem tudtam. a körzetes suli kocsival 15 perc, mondjuk én nem vezetek, így ha én leszek a vivő, negyvenperec, kifelé a városból. _nem_racionális_, hogy mért oda tartozunk, de az ilyenek vonzására amúgy hajlamom van.

holnap a saját suli(jaim)mal foglalkozom.

szép kis

szép kis jól elhagyott blogomba befirkantom magam valahogy.

igen, zúzósak a mindennapok. mostanában (tél lévén) az az időszak van, amikor egyik telefon a másikba ér, tizenöt emailt kell megválaszolnom / generálnom egy nap odafigyelve, s mikor, ha nem teszem meg azonnal, vagy legalább nem osztom be időben azonnal, a gondolatban érkező teendők / felszólítások / muszájok

HUSSS

már ott sincsenek.

és nem segít a visszamegyek oda gondolatban, ahol utoljára nem a gyorsvonaton ültem, olyanra ugyanis nem létezik mód. szelaví.

na. a november a kéthetes bécsi gyakorlattal telt, majd voltam suliban is, előtte ugyancsak voltam suliban, most meg írnom kell ezerrel a négy dolgozatot, meg a szakdolgozatot, meg konzultálnom kéne, meg elolvasnom kábé 1500 oldalt németül. nyilván valami kimarad a szórásból, de talán nem a félévem épelméjű, elégséges lezárása (ez lenne úgy január végén, február elején) 

így hát újra a neten vásárolok karácsonyra, meg a beszabadulós tízpercekben a teszkóban, meg idei újdonság a bécsi karácsonyi vásár, de higgyük el, mind közül a net a legkorrektebb. igazából a krisztkindl az innentől felejtős, mondjuk jó randihely volna, ha egy huszassal ifjabb volnék, mert most csak a pipa, amit elmondhatok róla: ez is megvolt.

drága, nagyrészt gagyi, vagy éppen giccscsomó, de ha egyik sem, akkor éppen többen vannak ott hazámfiai, mint itthon a Vörösmartyn, és bocs, de az annyira közel van, hogy őszintén nem értem ezt a nagy lelkes kivándorlást.

különösen annak fényében, ahogy a zürichi vonat képes 5 órát késni (az enyém csak egyet), és a vesztbánhófon úgy 50 ülőhely van a várakozószinten, ha valaki nem fogyasztana egy teraszon sem, de nézné a kiírást, mikor jönne _mégis_ a vonata---

jut eszembe, emlékezni akarok: csehekkel csak és kizárólag barátságot kívánok kötni, kérlek, dolgozni ne kelljen együtt velük, ha nem muszáj. olyan szinten szippantották le az agyam, türelmem, jóindulatom utolsó morzsáit is, hogy ezt jól megjegyezzem egy életre. (mármint a gyakorlaton)

rémhír számomra minden nap akad, most éppen a suliba menésen idegesítem magam, én ugyanis eddig nem készültem a beiratásra, erre hozták a honizék ezt a na holnaptól a nyáriak is mennek suliba törvényt, mely időpontban ugye már elestem a kerületi jósuliktól, azt ugye nem is tudom mindről, melyik milyen, de nem is akarom, nem is tervez(t)em, hogy ez g-t most fogja érinteni. de a szakértőségemet visszavonták, "anyuka, maga ehhez nem ért", lesz nevtan, meg óvónéni meg szakértői bizottság.

őszintén: g van olyan okos, hogy bírja agyilag, türelmileg a sulit. de van olyan szorongós, indulatos, hogy ne bírja a naponta működő gyárat, ahol mindent KELL. ismerve őt, gyötör a gondolat, hogy egy évet lopnak el tőle és a gyerekkorából, ha nem sikerül a manőver, ovizni még egy évet. és persze ez is idő.

van valakinek valami pár deka fölös ebből? adja át hozomra, szípen kérem.

amelyben megint a betegség kerekedik

na, hogy miért hallgatok állandóan sokáig, azt hadd ne kezdjem nagyon részletezni.

ami most van: g-nek ízületi gyulladása van, velkám tu di illnesz ögen.

a kutyafáját mondanám, csak egy csúnyább verzióban.

Pozsony előtt-alatt volt ez már pár napig, akkor magától elfutott a térdsántika, tegnap meg visszakéreckedett, így ma a gyerekem nem állt lábra, ordítva sírt minden rossz mozdulatnál, teszegettem/tük mindenhová, nem bírt vonatozni, feküdt szomorúan. dokinéni háromhetes szabin, vendégdokinéni cataflamoz, laborba meg ortopédiára küld. 

őszi köreink körvonalai sejlenek, ránk férne valami komolyabb áldás, ima, mert azt most nagyon nehéz végiggondolni, hogy valami krónikus történetbe futottunk bele, ha.

nem jó ez így, ahogy kéthetente belefutunk valami újabb és újabb szmötyibe.

amellett, hogy az itthondolgozásnak ez a fajtája együtt jár a szemem kifolyatásával, lógok a képernyőn, felújítom a weboldalt, lassan fb-ot is kalapálok, fotosopperkedem, egy szó mint száz: folyatom a szemem.

és még egy vizsgám van hátra, azonkívül holnap hív a bécsinéni, tanszékizé, hogy megtudja, tudok-e németül. niksz dajcs!

ja, és az ovi, az pottyan szét, csak, ha mondjuk nem főne így is a fejem EGYÉBKÉNT.

farsang

kalózruhanyünyörgés van.
a tavalykarácsonyra kapott szupervarrógépemre rászabadítottam magam tegnap este, majd egyórányi kínlódás után föladtam. még mindig azt gondolom, szuper, de az tuti, hogy beállítani én nem fogom tudni. és csak remélem, hogy így szépen valahogy be lehet állítani (alsószálat bumszliz, mely jelenség amúgy is mindenkor kettő perc alatt agyidegzsábát hoz nekem), és nem rossz. azt utálnám számos okból.
most csak az van, hogy a mostani négy napban (holnapra) még egy műbőr mellényt kellene előállítanom kézivarrással, majd szombaton esküvő miatt off, aztán vasárnap nemtomhogy meg még két takaróhuzatot az oviba. vesztes-e vagyok.
japp. varrásügyileg kettő-null oda.
(aki varrt már műbőrt kézzel, érti)
*
tegnapi arcfestés-főpróba megvolt, és ez legalább fölvillanyoz, hogy tippelgetem, mit tesz majd gyerekem holnap, midőn szerecsenként vonul be, és mindenki bámulja majd, meg kedves megjegyzéseket tesz, hahhahahhahaha. az tuti, hogy nem megyek csiliviliben, mert ha jól tippelem, arcelrejtéssel fog operálni. annyira bírom ezt a kölköt.

hátulról fejbe

valami olyasmi, ahogyan elmennek mellettem a dolgok, emberek.
gondolom, mások is így vannak ezzel, vagy nem.
egyik sem jó nekem. sem nem vigasztal.

és egyébként munkarohanás van, koncentrált napok többnyire, inog alattam naponta a talaj rendesen, állandóan kevésnek érzem magam.
egyébként még az van, hogy a maga kiscsoportos módján az egyik ovistárs b@szogatja g-t, lassan negyedszer szóltam az óvónéniknek, szerintem most még kinek szóljak. anyukájának? milyen az, hogy hazajövök, és az esti nyugodjunk-le együtt helyett egy frusztrált és egyik pillanatról a másikra bőgő vagy éppen öklöző gyereket kell kezelnem. egy keresztény oviban egy keresztény család gyereke miatt. g egy kisnyúl, honnan tudjam megtanítani neki, mit tegyen, ha egyszer hátulról verik fejbe. (konkrétan ma ez történt)

ja, nem mondtam, hogy a hátulról fejbeverést mi, a szülei sem tudjuk kezelni. sem a hát akkor inkább védd meg magad-szituációkat.

na, most van az az idilli

időszak, amikor nyakamra zúdult munkák és teendők hullámán néha-néhol közéjükpancsolok, kialászok egyet, oszt durr bele, vagy megcsinálom,
vagy félig megcsinálom, de
mindkettő esetében végtelen büszkeség is tölt el, megint tettem valamit.

ma például lemostam a konyhai meg a hálóablakokat, eltoloncoltam előtte (majd utána haza) G-t az oviba, ahová egy hét után nem akart menni, aztán ahonnan vidáman jött haza, mostam hármat a megjavult mosógéppel, megnéztemhallgattam egy negyvenperces dvdfelvételt, töröltem másfél órát (ez egy 80órás merevlemez esetében életmentő nálunk, asszem ezzel együtt kell élj, drágám), meghallgattam a tavalyi karácsonyi ajándékom felét (lackfi-lovasi, jó), nagyjából kitaláltam, hogy ki és milyen manőverrel kap mi(lyen könyve)t (utálok mást venni, mert minden tárgy lehet akkora bénaság, hogy minek, a könyv meg, hát izé, add vissza, ha nem kell, hihi) (ezért veszek kizárólag olyan könyvet, mely nálam is megüti az érdeklődésmércét, hátha egyszer visszaadják, de sajnos eddig nem), jó, van köztük hangoskönyv is (kettő)

mondjuk a kiindulásként fölvázolt munkahullámok azért a héten előbb el is borítottak, lehet, hogy ez már csak valami maradék belőlem, egyik nap 10 után jöttem el, akkora béna voltam.
szóval
minden rendben, még a szeptember végén szerzett köhögőstakony is itt van velünk (G ezzel tengette ovinélküli hetét, na meg a mamájáékkal)

ja, és vasárnap bárány lesz, és ő azt mondta, hogy igazából inkább G lesz, de a pásztorból és a bárányból mégiscsak az utóbbit választotta. izgi na, főleg hogy még nincs jelmeze. (egy szál szőrménk sincs, amit egyébként még soha nem sajnáltam)

hja, mikulásom, mikulásom

mondjuk az idei mikulás rátett egy lapáttal a különben sem meleg viszonyra: nagyjából csak negatívumokat sorolt föl g-nek (a listaíró nem nagyon találkozik g-vel, csak hallomásai vannak róla, ezért a problémákat sorolta föl, ezúton gratulálok neki), plusz úgy kívánta szóra bírni (ilyet más gyerekkel nem tett), a Vén, Akiben Egy Pszichológus Veszett El, hogy föl kívánta soroltatni idegenek felé köztudottan néma gyerekemmel a barátai (!!!!) névsorát (!!!!).
mondjuk ott adtam föl, amikor a Gyerek, Aki Inkább Nem Találkozik A Télapóval, Hacsak Nem Fogja Anyja A Kezét helyett anyukája próbált köszönetet mondani a Nagy Pirosnak, aki erre rámripakodott, hogy mégis mit képzelek.
teoretikusan igaza van.
de azt azért picike kérdőjelekkel látnám el, hogy mért pont egy utált és félelmetes ikon közelében táltosodna meg a gyerekem éppen három évesen. mondjuk a csokiért?
*hisztérikus röhögés*

esték

ma este is, mint annyiszor máskor elkarattyoltuk az időt, hogy mi volt ma, mi lesz holnap, sokszor figyelmeztet is rá. most például a a sok brühühűt helyettesítendő elmeséltem a holnap reggelt, hogy az úgy lesz, hogy egyél már g, ne húzd az időt, gyerekem, egyél már, g, egyél már, ne köpd vissza, ésatöbbi. végigmeséltem a szokásos mondatainkat indulásig, és
és annyira rötyögött, hogy nem bírt aztán elaludni.
én is rötyögtem.
jó ez a rötyögés.
amúgy ilyenkor estetájt böki ki azt is, ami gond, vagy amit érez. most pl az egyik ovistársáról bökött el egy mondatot. jól sejtem, sajnos jól sejtem az embereket, ezt mindig is nehéz konstatálnom.
de hogyan kezel az ember egy ovistársi agressziót. szerintem ugyanis háromévesen egy ilyen óvodában nem helyénvaló elszenvedtetni ilyen helyzeteket. túl mélyre hatoló a sérülést okozhat. gondol, gondol.

és amidőn

minthogy a hétvégén negálódott mindennemű munkaügy, egészen pofásan telt maga a hét innenső vége, inkluzíve a pénteki ajándékhajkurászós őrületet, a szombati félangolt, a szombati ajándékhajkurászós őrületet, a mindenkimindenkitajándékoz-ünnepélyt, meg azokat a végre együtt és jól együtt töltött órákat-félórákat, amikből volt egy egész bő választék.
és ma még főztem is, ami az elmúlt hetet tekintve kiemelkedő volt, lássuk be, a virslifőzés azért nem főzés. és például egészen föl tud dobni, hogy a kardamom meg a koriander mennyire zseniális íz volt a húson.
pipát nekem az ovis második százoldal újratördeléséért is, meg a vasárnap esti holnapra ide a babzsákot is félig elkészült. keddre.
egyszerűen csak az alvás nem fér bele ezekbe az időkbe, mondjuk ettől meg tönkremegyek.

miről nem-kutyafutta

miről nem írtam
g ma reggel két fogára ráesett nyelvvel, reggel a vér ömlésétől döbbentem meg, este meg a két luktól. mennyire nem jó, hogy csak reggel-este látom, meg mennyire béna dolog, hogy állandóan fejsérülései vannak, jahhaj. ritkán, de nagyok.
g a múlt héten összebarátkozott egy korabeli kislánnyal, majd erre pár nappal egy nagyközépsős kisfiúval is. képet a cukiságról kattintottam, csak ide nem ért el még.
anyósom távolléte alatt a következő napokban/hetekben az amúgy is fejre állt életünk kifejezetten bejósolhatatlanná válik, ez látszik már most is, amikor nem érek haza három napon át, hogy pl főzzek.
ennél fogva harmadik napja nem eszem meleget. idióta-e vagyok.
sokat dolgozom, de ez így szezonban nem újdonság. új csak az, ahogyan ezt nem bírom kezelni.
ja, meg még az, ahogyan rémisztenek a jelenlegi közéleti történések. csak állok bután, dörgölöm a szemem, gondoltam volna, de hogy tényleg, hogy ennyire??? emberek, vajon alszotok-e.
most ezek, amikről mégis írtam

ovi.sok

haha, a világ újra fordult egyet (egy kicsit, hihi). ma az eszemkán mindenki rámtestálta ezt a ködös, megfoghatatlan nyavajás szmk-elnökséget. persze, persze, jó, jó. de azért kicsit ott ez a dolog.
márminthogy miajóeget csinál egy eszemkáelnök (meg maga a zeszemká)
szerintem kicsit megúszós volt a társaság ezügyben, nem vitás.
én pedig a balek.

státusz

1. az éjjeli köhögős szokását nem bírtuk elhagyni, kettő hete nyű ez a nyavalya. a pulsatilla segített a legtöbbet, de elfogyott, és most megint visszatért az éjszakai száraz köhögése, amire mondjuk föl sem ébred, csak épp nem alussza ki magát.

2. az esti altatás előtti 10 perc nagyjából a lélek 10 perce elnevezést is kaphatná. már annyiszor esett meg, hogy fölhozott valami napi fontosat, amit egész nap nem, de én tudom, hogy a legfontosabb volt aznap. ma pl az volt, hogy mondta, nem kapott széket. annyira el is volt kenődve, de nem tudta elmesélni, pontosan mi is volt a dolog lényege. gyanítom, talán nem mert szólni valami ilyen miatt.
a legérdekesebb ezekben a 10 percekben még, hogy teljesen magától nyílik meg, igényli, hogy elmondhassa. fura, hogy különben nincsenek meg még az elmesélés formái, annyi mindent mondana, aztán az jön ki, hogy "ezt én nem tudom elmondani", ami egyrészt szívfájdító, másrészt izgalmas, merthogy azért valahogy valamit mégis, és ez csak jobb lesz.

ovijel

az ovijelek berajzolása személyiségpróbáló történet.
ha öröktintával rajzolom, akkor nem fogom tudni kimosni.
ha simatintával rajzolom, akkor meg kimosom belőle.
ha öröktintával rajzolom, akkor egyszer lesz az időtöltésem.
ha simatintával rajzolom, akkor meg minden reggeli rohanóprogramba ezt is betehetem.
ha öröktintával rajzolom, akkor összefirkálok valami nem firkálandót.
ha simatintával rajzolom, akkor meg az amúgy is kiváló időtartási képességem rontom tovább.
és akkor még nem meséltem el, mely kifejezetten egyszerű jelet választotta gyermekem.
nem csiga. nem labda. nem házikó. sem teherautó.
vonat (mozdony+füst+2kocsi+kerekek6).

vajon melyiket űzöm eddig.

időfaktor

még mindig arra a találmányra volna szükségem, a herripotteres hermione többszörözővarázslatára, jó, ezt már idenyünyögtem ezerszer, de
de egy olyan napon, amikor van írjunk hatvan levelet-munka, meg van angolulírás (óriási köszönet személyes lektoromnak, ama Fülesnek), meg van barátnőnek 150oldalsegítés, és patikamérlegen lenne jó beosztani az amúgy végesített vasárnapokat, merthát család (ezúton is mea maxima culpa férjemnek), meg gyerek, olyankor kifejezetten elegendő a gyermeki terror, hogy semmi, de semmi ne legyen befejezve. mostanra elküldtem az utolsó oldalt is a szövegemből, most jön még az a pár levél, a 150 oldalon még filózok. és 6kor kelünk (helyesebben kellene).
g érzelmileg utoljára akor viselkedett ennyire instabilan, amikor a foga jött, mindenestül utáltam azt a pár napot, de ez nem egy fog, pedig kéne az áttörés. szerda óta napi félórás normálgergő mellé van egy visító, ordító, csúnyánbeszélő, rugdosó, süket gyerekecske, akit néha negyedórás türelemjátékkal és handabandázással lehet éppen aktuális 4 percre megvidámítani. csütörtökön az volt a kifejezett ordítás tárgya, hogy NEM MEGYÜNK pénteken akkor sem oviba, szombaton egész délelőtt az volt a favorit kérdés, hogy MIÉRT NEM megyünk az oviba, ma könnyes szemmel újra mondta, hogy mindig rád fogok gondolni egész nap holnap.
édesem, ez jó nehéz.

zenemegovimegeső

ma a zuhogót csak ablakon keresztül voltam szerencsés figyelni, mit tesz egy kósza nagyszülői segítség.
ám életemben először mentem olyanért oviba, ami sem nem gyermeki, sem nem szülői feladat, név szerint egy gitár behangolása. elég jó volt.
g pedig ma csak egy kicsit volt elkenődve, azt is még a nap elején, így a kétszer másfélórás szülői ráhatást tegnap este óta 10/10-re értékelem. szerényen, nincs kecmec.
egyébiránt a mai nap egyik viccszava a fütyi egyéb beceneveinek felemlegetése, g-nek mi ezt eddig csak hivatalos néven említettük, így volt min alaposan rötyögni. mert hát mire jó az ovi-

ahh mivan mááár

japp, jogos a fölvetés, szürke szamár a ködben vagyok, pedig vagyunk, nagyon is, mostanában éppen kezdek hatványozódni, hogy ide is meg oda is egyaránt jussak.
ma pl itthonról dolgozom (ha hagyják ezek a marketingelők), levelezek (őrület), írok (ha volna időm), fordítok (motivációs mellékletet egy újabb projektemhez) (ami amúgy is vicc, mert egyelőre kétféle lehetőség van: vagy megint megyek a ködös Albionba, vagy valószínű, hogy megyek a ködös Albionba, pedig csak egy kósza ötlet volt, ujjgyakorlat, jelentkezgetési egy a sokból, és ha már lúd, legyen kövér: 6 hét kint, ha) (arról nem beszélve, hogy a kinti intézményt is még meg kellene ma környékeznem, de ebből úgyis csak hétfő lesz, mert inkább írjak érthető levelet, mint ne, hehe)
g oviba szokása éppen lejtmenetet vett az elmúlt napokban: a kiváltó okok sorrendben: anya déli leváltása nagymamával, anya délutáni késői hazajövetele, minek okán 6 után látja először anyját, szerda-csütörtöki amúgyis elputtyanás, keddi új óvónéni "rémisztő" (g-nél ez bárki lehet random) jelenléte, ennek és az egyéb anyapótlékot vágyó kiscsoportos okán újabb, kedvenc óvónéniről való leválási félelmek. ja, és az ovis betegségek fejünk felett lebegése.
tehát tegnap a szülői után még volt egy erős másfélórás itthoni sírásríváskezelés, onnan, hogy nem szeretem az óvodát és inkább veled megyek a munkahelyedre és csöndben leszek egy helyben (???) (!!!), és nem szeretem a (és itt hosszú felsorolás bömbölve, ovis ezekazok), szóval próbáltuk megbeszélni a dolgokat.
ez a sűrűje, reményeim szerint azért innen csak lesz egy szép virágos ösvény FELFELÉ.
férjek holnapi esős távozta ismét próbára teszi a kínai cirkuszianyák tányérpörgető képességeit, nem beszélve a távozást igényló program megfázást összeszedős faktoráról. szorítunk, ez a legkevesebb, hogy 1. vagy maradjon el a dolog 2. legalább napsütés legyen.

most megint mérek

japp, a másfél hét mérlege, hogy ez az egész elég jó, maradunk a 10ből 7en.
g szereti az ovit, a maga módján, fogja jobban is.
minden ott töltött egység végére azonban teljes mértékben kipurcanunk. én agyilag és fizikailag, ő lelkileg és fizikailag. én ettől éjszakázom, azaz nonstop fárasztom magam. ez mondjuk mindegy, béna, béna.
a mérleg onnan ferde, hogy nem az oviban marad g, hanem azzal a bizonyos óvónénivel, akit ugye ismer. az ismertfelnőtt mellett maradok-jelenség pedig egész nap érvényesül, azaz ha ő nem lesz/nincs valamiért (és hát vezető ott, illetőleg egyéb foglalkozásokat is tart) a tömegben, akkor g sincs/sem lesz a tömegben. ma is elment külön foglalkozást tartani, mondhatni asszisztens/megfigyelőnek a gyerekektől elkülönített részre. ez egyelőre nem aggaszt, csak jelenség, még sok víz lefolyik a dunán, de zavarni zavar, mert látom, egyéb gyerekek kiválóan tudnak maguk körül barátokat stoppolni, míg g ebben mondhatni jelentős hendikeppel indul.
a másik érdekes történet, ahogyan a gyermeki társadalom jelenleg megelégszik az ebédre néhány kanál értelmes étel, majd utána kettő szelet kenyér-ebéddel. ez ezért a pénzért iszonyúan idegesít(ene, ha már október lenne), mert g iszonyúlassú, de jóevő, és mégis megtanult (volna, de kegyetlen anya harcol) válogatni, illetőleg farkaséhesen hordom haza ebéd után, délután a fejem is leeszi, és akkor még nem is vacsorázott... végülis a most beszerzett kisebb evőkanalak talán hozzásegítik a népet a nagyobb evőkedvhez, illetőleg a főzelékhez is kenyért adok-témában szerintem én is beleszólok a társadalom menetébe. (kövezzetek meg, ha én ezt utálom: ha egyszer főzelék, van benne anyag, rántás, zöldség, hozzá hús, egyébiránt 3 fogás, akkor mi a jó égért egyen egy gyerek (vagy bárkifiaborja) vele/helyette kenyeret? kifejezetten rossz szokásnak tartom ezt békeidőben, konszolidált gazdasági körülmények között)
és még azt vésem ide, hogy mindezekkel együtt (plusz bömböléses elsőnegyedóra, plusz első idétlen szokások fölvétele) jó ott neki, nekem jó, hogy jó ott neki, drágámnak jó, hogy jó nekünk, meg még az óvónénik is jók nekünk (meg hát a gyerek és szülőgárda is jó). tehát a 7 erősen alulértékelt 7, vastagon fogott az anyuka ceruzája. legyen 8.

szomorú

hatodik ovis nap. hétfőn nem sírt, csak a végén, amikor az akváriumovi kirakatában meglátott éppen bejönni (!) a kerten át. kedden nem kívánt elengedni (nem mondták meg, mennyi időn át sírt, de szerintem csak az udvarozás segített neki átlendülni a dolgon.) ebédnél már nagyon örült nekem. délután többször megbeszéltük, mi miért van, mi volt, mi lesz. nem örült, de érteni látszott. este, a vidám aludni készülődés közepén, egyszer csak ("a semmiből") nagyon keservesen elsírta magát. meg is vigasztalódott hamar. ma reggel az orvosossal tarkított nagymamás készülődés vidám volt, de a teremben (oviba velem ment már be) egy lépést sem volt hajlandó nélkülem tenni, és szívettépően zokogott távoztamkor.
nagyon szomorú a szomorúsága, hogy ennyire fáj neki. nem egy fesztiválozó gyerek, semmi kirakat nincs ebben a bőgésben, az a nehéz.
az óvónénik pedig rendben vannak, ez jó.