érzés-e csak

továbbra is kérdés, mit tehet az ember, ha állandóan azt mondják neki, hogy az, amit szarnak érez, azt mindenki érzi, de hát ez van, mindenki ezt és így csinálja.

tudom tudom

jól van, akkor most szépen utánammondom: akkor lesz más bármi, ha másképp csinálom.

mert ezt a gondolkodást, hogy nem borít el a munka majd -mittudomén- júniusban, hát ezt abba kellene hagynom.*

mondjuk az is igaz, hogy van ebben a sokaságban jó is. szeretek utazni, és szeretek máshol lenni is. valószínűleg azt (is) szeretem benne, amit itthon már elfelejttettem magammal, hogy az "ott levés" az általában egy teljesen "ott levés", és nem valami rohanós mindenhol/mindenben egyszerre levés. az itthonba mindig belevegyül az a teendő, amit éppen nem csinálok, ha azt a másikat akarom teljesen csinálni.

vannak a dilemmáim, amikre pontot kellene tenni, ezek nyomasztanak, a fent leírtak meg alakulnak. 

*mondjuk pont a héten erősítette meg a (bántalmazó típusú) főfőnököm, hogy szerinte teljesen rendben van (azaz normális), hogy manapság mindenki túldolgozza magát. szerintem -miután háromnegyed órát szónokolt este 8-kor kéretlenül ezután a mondata után, s melyben további két orbitális hülyeséget mondott, pedig okos ember- arra gondoltam, ez azért nem így van, és talán inkább fel kéne állnom onnan**, ahol a többi kis kuporgó kuporgott és rihegett-röhögött a hátam mögött ennek kapcsán (is). itt pedig kitérnék arra, milyen igaza is volt a múlt heti provokatív kérdezőnek a női vezetők arányáról nálunk. most is, akkor is arról próbáltam értekezni, hogy a női-férfi attribútum helyett az érzelmi intelligencia attribútumra kellene koncentrálni, úgy én is érteném, mit akar. 

** a szónak aznapesti és másnapi értelmében. nem tettem, mert kell a pénz éppen előtte terjesztettem be ezen a fórumon is a másfél éve kezdett munkám jelenlegi eredményeit, és amit még legalább egy évig vinni kell, hogy ne vesszen kárba, és ezt nem engedem el most.

tudom nem tudom

nem tudom, miért gondolom valaha, hogy az alapséma változtatása nélkül változnának (nekem jófelé) a dolgok.

lassúvonat

aztán az úgy alakult, hogy a tegnapot lassú víz partot mos üzemmódban toltam végig. egyszerűen nem megy 5-8 napig egyfolytában teljes erővel haladni. megnéztem egy online ismertetőt, fontolgattam, hogy oda pályázunk, ha az ott többszörösen összejön, akkor végképp minden maradék apró szomorúságom a bécsi egyetemi fel nem vettségem után elillan (nincs több, mint 2 mikrogramm így is...), ott úgyis olyan kérdéses volt, hogy a projekt, ami évekig is eltarthat, vajon megy-e tovább idén egyáltalán, és arra építeni egy képzést, ami talán nem is erről szól...

a legjobb ötleteim amúgy is akkor szoktak születni, amikor végre hagynak lelassulni, elvonulni és gondolkodni, egy mosogatás például tökéletes helyszín ilyenekre (a madár se jár arra valamiért, ki érti).

és megcsillanó jó ötletekből már sokkal könnyebb átszellőztetni másokon és értelmesen, célirányosan fejleszteni dolgokat.

k.a.r.á.cs.o.ny.

hja, új év. de volt itt ünnep is!

az a furcsaság, hogy kevésszer érzem így a csít, amikor egy új év indul, de most, de most: szabira kényszerítettem magam rögtön karácsony előtt (23-án!) (hű, de laza!) (ismerve a munkám: hű, de vakmerő!)

és ezt egy kis családi csere-berével meg is erősítettük, mellyel mi nagyon, mások nem annyira nagyon jártak jól: 24-én felhozták anyósomék a halászlevet és a gubát (ez tökéletes volt, mert főznöm így nem kellett a teljes lakás teljes átrámolása és fadíszítés mellett), 25-én 3-ra mentünk Anyuékhoz a nagynénémmel, hát az sem volt mindennapi, 26-ára pedig átkerült a korábbi törvényben 25-ére rögzített családi lenti ebéd.

apropó - fadíszítés. idén g nagyon szerette volna, de nem ment a 22-ei díszítés (hihetetlen készülő, lista, nyomasztás, időzítés, elvégzés - ha akarja a dolgot, tökéletes tudósa ennek), sem a 23-ai (ezt meg nem mondom*, miért nem ment - talán a hal miatt, amit mindenképpen karácsony körül akartam készíteni :) ), így 24-én reggel sikerült a fát elhelyeznünk, rá a díszek, tök nyugiban. jó volt így is, bár nem emlékszem, volt-e valaha ilyen kései díszítés...

a két ünnep közé pedig semmi, de semmi nem fért bele! (jó, g-nél volt a barátja, a, és annak mindig örülünk) egyszerűen csak kikapcsoltam magam, a munkát, a gondolkodást, és csak arra gondoltam, hogy kifelé ebből a 2022-ből, pár nap alatt már igazán ne történjen semmi, és a 2023., na majd az lesz a normális kedves év. ez sajnos nem jött be, egy nagybácsi bajait a covid felgyorsította, 28-án elhunyt, és akkor megint szomorúak lettünk. egyúttal nem szeretném ezt a listát folytatni, ismét leszögeztem, és nagyon nagyon szépen kérem.

ennek örömére (soha nem teszem) fogalmaZÓDnak a fejemben az újévi hm... fogadalmak (?) belátások (?), a rendrakás vágya (?), melynek első lépéseit már meg is tettem,

pl. január elsején elhívtam magunkhoz a szülinapos húgom, és szerintem örült a marlenkatortának (mellyel nem kellett bajlódnom, külön öröm, s meglepően ízlett mindenkinek/nekem is), egyúttal a gesztusnak is, ilyet nem szoktunk felnőtt korunkban tenni, és jó volt.

és lassan rakosgatom a lakást is (egyelőre még ide-oda, meg elméletben, de a raktárt, azt idén fel akarom számolni). egy kicsit elbizonytalanodtam a felújítósdiban, majd meglássuk, gondolom, de pár terv azért majd nem árthat...)

egyszóval a korábban áhított delejt nagyon-nagyon vonzom, most kell kicsit figyelni, ne illanjon!

*ahh, eszembe jutott, persze hogy főznöm nem kellett, de sütnöm igen, málnatortát készítettem, és szerintem ez volt az első igazán sikerült ilyen tortám, készíteni is flow volt, és ízlett is mindenkinek.

hogy megy ez

az mindig a nagy rejtélyek közé tartozott az életemben, hogy van az, hogy egyszer csak megy megint, ami egyszer már ment.

jó, azok a korábbi alkalmak nem voltak annyira simák, de mostanában tanultam meg magamnak megtanítani, hogy ha már egyszer a semmiből ment az a valami, akkor a valami emlékéből (inkább: lenyomatából) már hogy ne menne a valami most újra.

és többnyire ez beválik. így készültem el hajnali fél 2-re végül a honlapmódosítás szerkezeti részével, és szerintem nem is éltem át annyira a diadalt, mint tehettem volna. végtelenül hálás vagyok, csak úgy, hogy ez ment, biztat a jövőre nézve.

amúgy megint elémvetődött egy sulilehetőség, egy év távtanulás és helyi váltakozása Bécsben angolul. most még van 3 napom leadni a jelentkezést, és talán le is fogom. most az a sürgető motiváció hiányzik belőlem, hogy na majd itt olyat tanulok, amit még soha, de az (összerázott) tudatom mélyén ott van, hogy de, de, ez jó lenne neked. 

kicsit attól tartok, hogy ha levakarom az illendőség és a mindennapok sarát erről a dologról, inkább csak azt látom benne, hogy ez kiváló kijárat lenne innen oda. és azért ebben van jó adag taktikai elem is, hogy okosabban kellene tervezni ezt az ügyet, akarni is kellene, és hasonlók. meg van ebben azért rendesen lelkiismeret-furdalás, tanult tehetetlenkedés és így tovább.

volt kedvem, de

volt kedvem, de közbeszólt az élet (nem, a munka) - kb. 6 órát töltöttem telefonálgatással, szerződésírással, elmaradt ügyek bekapálásával. közben időnként kitört belőlem az utálat, hogy mekkora balek vagyok, de ez van, most így kelletett ezt megoldani. és a postára meg boltba loholás egészen felüdített. minden napra ki kellene találnom valami ilyet.

holnap g-nek nem kell suliba menni, mert osztályozóértekezlet van. erre annyira kíváncsi lennék, mégis mi folyik ott. vannak ugye a kamutanárok, részükről vagy mindenki ötös (kiégett nyanyák), vagy mindenki rossz jegyet kap (kivéve, akik puskáznak) (ezek a kiégett, nemtanító, de számonkérő nyanyák), és vannak a tanár tanárok, akiket a Jóisten is erre teremtett (személyiségük nem egyenletes képet mutat), náluk meg úgyis mindenki megtanulja és normális korrekt jegyet kap - szóval nem tudom elképzelni, mi zajlik egy ilyen értekezleten. megbeszélik? felolvassák? vitatkoznak? 550 gyereken? beleszólnak a másik jegyosztásába? statisztikákról hablatyolnak? vagy inkább a sztrájkról dumcsiznak?

lehetséges, hogy megkérdezem, hátha kiadják magukat a (természetesen nemnyanya) tanárismerőseim. 

amúgy vicces, ahogyan a félnap szabit úgy kezeli minden áldott alkalommal, mint a nyári szünetet.  rögtön kiveszi, miután boldogan hazaér, és ordibál velem, amikor megemlítem, hogy 10-15 perc leckeírással túl lenne a nyomáson a hétvégére, és akkor nyugiban lehetne tervezni bármit. kamaszkor, szevasz.

egyébiránt meg mekkora kontraszt vagyunk.

találat

ezért a mondatért kellett elolvasnom a cikket, hihetetlen szavak, megdöbbentett a találó voltuk:

„egy sérthetetlen varázspalást egész életemben ott volt, a kudarcok sem tudtak igazán letörni, felkavarni. Rengeteg erőm volt, és az akkor egy nagyon komoly sebet kapott.”

töpreng

azon gondolkodtam, vajon miért olyan nehéz időszakonként én magam lenni.

jó, nyilván kérdés az is, ki vagyok tényleg / igazán, de mégis.

az az illető, akit kedvelek magamban, akinek örültem, amellé miért nő időnként / véglegesen (?) egy másik, akinek nem örülök, aki ha mond / csinál / nem csinál valamit, érzem, hogy én nem is ezt mondtam / csináltam / nem csináltam  volna, ha odafigyelek, számolok azzal, hogyan hangzik / látszik az pl. a másik illető(k) szűrőjén át.

számít-e a szándék (jobban mondva érdekel-e bárkit a szándék), ha egyszer az úgy mondódott, csinálódott vagy nem csinálódott általam?

de ha lecsupaszítom a kérdést, és nem veszem tekintetbe, mennyivel könnyebb lenne visszajelzésekkel élni (ebből kifogytam) a kérdést illetően, valami olyasmi marad, amit tépek, rágok, pakolgatok, hessegetek, öklendezek, lapogatok jó ideje, és végül az marad, ki vagyok úgy tényleg. elég ha az akarok lenni? vagy mindegy, hogy az akarok-e lenni és vagyok, ami / aki vagyok? mindegy?

sokkal könnyebb volt ezt nem kezelni, amikor csak úgy ész nélkül robot üzemmódban rohangásztam a tennivalók között / után, de semmiképp nem térnék mégsem vissza arra.

FBvilág

na, mikor ma nem működött a fészbúk, hány milliárdan gondolták velem együtt, hogy kiírom a... ja, nem.

én egyébként még a szombati képeket nézegettem volna meg, lájkolták-e szorgalmasan - művilág műkommunikációja, na.

onlájn plusz

az onlájn egyébként nekem bizonyos értelemben bejön.

pl. ha suliról van szó - szülőként messze a legtöbb szükséges infó lejön az egyes tanárról, valamint annak működéséről, mint a jelenlétiben. ez önmagában rémesen uncsi lenne, de kiegészítve egy kamasz éles szemével voltaképpen szórakoztató, egyszersmind tanulságos. pl. mit gondoljon a gyerek arról a tanárról, aki egy nyelvet prímán megtanít, miközben úgy ripakodik rá a szolgálatkész kamasz osztálytársra, hogy "téged a kutya se kérdezett!" - erről prímán lehet tehát beszélgetni ad hoc, nem kell megvárnia a bántalmazó munkatárs/főnököt, hogy ezt is eltegye a kamrapolcra, ez meddig és miért és miképp viselhető (vagy nem).

meg azért ugyanennél a példánál maradva - sokkal hamarabb felmérhető, ha egy vagy egyes helyzet(ek) szorongatják - nekem ez fontos, mert ha valaki ilyenre hajlamos, akkor annak meg kell tanulnia azt kezelni, emlékezni korábbi sikeres megküzdésre, és ebben én pl. nagyon örültem volna, ha lett volna legalább egy szülőm, aki csak részben de rendelkezésemre bocsát ilyen témában figyelmet, gondot, rágódást...

és az online azért is jó, mert a hómofisz egy kicsit ránevelt arra, amit a rohanok-jövök-megyek + mindenre egyszerre gondolok (azaz semmire sem igazán) helyett belekényszerített a kb. elrendezett hetekbe. időnként megborulok, mert persze a szabadidőmet nem szervezem be, és akkor nincs is, meg mert túl sokat kell várni másokra, akik nem látnak naponta, tehát nem is vagyok szerintük, de alapvetően elég sok külső-belső szükségtelen stresszt leszed ez a munkamód. kíváncsi vagyok, tudok-e ebből normálisan visszatérni a szaladgálós énembe. szerintem nem. és nem is akarok. (azt mondjuk eddig kábé hetente magyaráztam bent is dolgozós kollégáimnak, hogy ha kellek, vagy valami funkció úgy jobb lenne, szóljanak, bent töltök napokat, de hát nem szólnak, és hát ez van...)

és szeretem azt is az onlájnban, hogy egyik nap kiderül, hogy nagyon kellene valami ("elavult" telefonra tok, melaszos barnacukor, egy kémia feladatgyűjtemény, vagy valami egyéb szösz), és akkor nem azt kell elkezdeni tervezgetni, hogy mikor veszek ki szabit és járom végig a boltokat/antikváriumokat, bioboltot, ami mindentől messze van, hanem felpattanok a netre a telefonon (!) és 4 perc múlva kosárba teszem, és jó esetben 48 órán belül a futárnak kifizetem, ami éppen kell. ezt egyben amúgy megszoknom is nehéz, én még ott élek, a Szíriusz kapitányban meg A kék szigetben, szóval csoda, és értékelem.

holazinfulenzia

valaki (szemi)oltásellenes megkérdezte nemrég (provokatíve) tőlem, hogy "deháthova tűnt idén az influenza? nem hallottam róla semmit!"

ez annyira vicces, hogy ki mit lát az elefántból, de mondjuk ez mind igaz, hogy

1. volt, november-decemberben (infó az influenzainfóról)

2. nálunk pl. kőbe volt vésve, ha valaki köhint is egyet, ne vigye a gyereket a suliba, inkább pár napig senyvedjen otthon - ez abban a tekintetben óriási különbség, hogy minden évben ezen pöröltem (magamban magamnak), miért nem lehet pár hétre szünet, és hipp-hopp, volt-nincs...

3. minden hír a covidról szól, egyszerűen nem hír az influenza

4. mindenki (az értelmesebbje) maszkot hord, meg kezet mos - ennek azért csak van némi hatása?

5. online-ban vannak szegény középiskolások, egyetemisták kb. egy éve - azért ez is egy eléggé fogékony kohorsz...

nyártelés

így, hogy két hónapja sunnyogok, lötyögök, bóklászni igyekszem, már egészen közel kerülök jómagamhoz. vagy mondjuk úgy, remélem az alagút végét látni.

közben ablakot mázolok, mint fedőtevékenység.

mit tesz a

zember, amikor írhatna szakdolgozatot is?

- radiátort javít és fest

- fürdőszoba-ablakot javít

- leengedi a mélyhűtőt

- leengedi a hűtőt

- kifesti / átrámolja a kamrát

- befőz és befőz

- növényt ültet és gondoz

- átrendezi az ágyakat

- átrámolja a fiókjait

- beírja az elmúlt 4 hónapot a háztartási füzetbe

- átrendezi a fiókosszekrényt (különös gondot fordítva a 10 éve dohos szagú részekre)

ilyen ez.

ritkás

ritkásan van energiám ideérni, eltötymörögni, végiggondolni.

a legújabb, hogy van bennem valami gát a tennivalókkal szemben, ha az egyik területen kitüremkedem, és végre többet teszek, mint s szokott sztenderd kevés, a másik területen teljes blokkot hirdet az agyam.

egyik nap a munka élvez előnyt, más napokon meg a totális munkakikapcs és a házimunka, de például volt ez a mostani péntek, a szalma-önmagam (gyermek a Balcsin, pár a munkáján késő éjjelig, idesanyám "olaszbamnet", anyósomék gyerekkel a Balcsin, többiek szülnek és nyaralnak ésatöbbi), szóval a szalmapéntek az úgy utazott el a fejem fölött, hogy csak az utolsó órákban éreztem, van azért valami nyomom a földön (főztem, így volt végül mit ennem, majd kertetizélgettem, így nem pusztultak el a növények, ja, meg átültetgettem a levendulákat)

off: 

tudom, hogy nem most volna az ideje, de muszáj, mert az idejekor hol leszek én. 

on:

egy szó mint száz hol fél, hol száz percem van önmagamra, ez nagyon megvisel, pl. most éppen szétrobbanó vénákat vizionálok magamnak, szerintem hülye e vagyok, mindenesetre nyilvánvaló, hogy semmiképpen sem pihentem ki magam. vagy a csuda tudja, azt a rémisztő pörgést, melyben évek óta senyvedek, nem hinném, hogy egyhetes turnusokban ki bírnám "pihenni". arra valami más kéne, de

a barátprogram nemigen megy/működik/indult be

a mozgásprogram halvány képzete is délibáb

a munka csak munkaidőben-programon legalább lélekben dolgozom

a többit nem sorolom föl.

a nyárnak pedig vége, akárki akármit mond, 

jövő héten már ovi segítség nélkül

szept első hete suli a sógóréknál

szept (és az év további része) értelmetlen munkapörgés, sulik, szakmai gyak, szakdolgozat, annak eldöntése, építsünk-e valamit, szüljünk-e valakit, iskolába küldjük-e a meglevőt, ja és hogy megmarad-e a munkahely a szó önös és persze általános értelmében is.

a blogom nevét -mint azt sejtettük rég- totális tévedésként értelmezem.

dijóhéja

nohát röviden a mivanvelünk-
a decemberi kórházazás, eegézés, neurológusra eredményért presszionálás (negatív) vacakolása után vegyes a kép. egyúttal g feje hol fáj, hol nem.

mondjuk karácsony előtt először elkapott mindannyiónkat a hányósvírus, g pl nem hányt, de volt egy vasárnap, amikor végigaludta a napot (para természetesen ezerrel, most mi van), majd estére, mint aki jól végezte dolgát, pattogott, mint a nikkelbolha, semmi baja nem volt.
karácsonyt megint végignyomultuk a családban, most előrelátóan a huszonharmadikát lestoppoltam, munkahelystop, úgy a pontos. előző három napban az ajándékokat is kibogarásztam a rendszerből, és kegyetlenül be is csomagoltam őket huszonnegyedikére virradóan (soha korábban nem voltam ennyire gyors, vállveregetés jár), így egész pofás huszonnegyedikénk lett. itthon, csak mi hárman, együtt, juhhuj.
aztán szépen körbeszaladtunk a városon, kiosztottuk-beszereztük ajándékainkat, megettük a megehetőt, eldumcsiztunk a minket szeretőkkel szeretettel, kiemelten kutyáztunk, majd szépen hazahordtuk a köhögősvírust, mellyel azóta is töltjük éjjelünk-nappalunk.
az ünnepek közöttet rajtam kívül mindenki itthon töltötte, én 28-29-én rendezvényeztem, érdekes volt, jó tapasztalat.
majd lett szilveszter, újév, fejfájás pedig nem nagyon volt. vagyishogy hol volt, hol nem.
még gyűjtögetem az intuícióimat a tapasztalatok mellé erről, kíváncsi vagyok, hova futunk ki pl. a nevtan ügyében, szorgosan járunk ugyanis a "beszélgetős doktornénihez". g szeret járni, imád festeni, meg irányítgatni a nénit. nekem meg azért "jó", mert nüansznyi dolgokból annyi realitás lejön nekem magunkról, róla, hogy már megérte. azért a végső konklúzióra nagyon kíváncsi vagyok.
nincs kézzelfogható indok a fejfájás hol és mikorlétére, mostanában kicsit kevesebb volt az ovi, többet volt apával, több volt az átlagbetegség, még jobban figyeltünk a nyugodt alapsémára. hátha ez így mind segít-
mi még.
ja, vizsgázom meg dolgozatbeadok ezerrel, és ha volna dupla ennyi időm, egészen élvezném a tanulást. de nincs, ettől némileg frusztráltan vizsgázom. például holnap 10kor, jut eszembe, talán akkor el is teszem magam fél5ig, mely időpontra fókuszálva föl fogok kelni, föl fogok kelni, föl fogok kelni, föl fogok kel---

zsoltár, mert néha az is kell

elnézést a külnyelvért, magam magam megerősítendő használom ezt a fordítást, de a lényeg nagyjából annyi, hogy ha ez már akkor is ilyen volt, akkor hátha most is lesz másmilyen.

Psalm 35

11 Falsche Zeugen sagen gegen mich aus.
Man verhört mich über Verbrechen, von denen ich nichts weiß.
12 Gutes vergelten sie mir mit Bösem; alle haben mich im Stich gelassen.
13 Früher, wenn einer von ihnen krank war, zog ich mir Trauerkleidung an.
Um seine Krankheit von ihm abzuwenden, verzichtete ich auf mein Essen;
ich neigte meinen Kopf tief auf die Brust und betete für ihn,
14 als wäre er mein Bruder oder Freund.
Wie einer, der um seine Mutter trauert, ging ich umher, gebeugt und voller Kummer.
15 Nun aber freuen sie sich über meinen Sturz und rotten sich zusammen gegen mich.
Sogar verachtetes Volk kommt daher, Leute, die niemand kennt;
sie hören nicht auf, mich zu beschimpfen.
16 Sie spotten über mein entstelltes Aussehen; drohend zeigen sie mir die Zähne.
17 Herr, wie lange noch willst du ruhig zusehen?
Rette mich vor ihren Anschlägen, bewahre mein Leben vor diesen Löwen!
18 Dann danke ich dir vor der ganzen Gemeinde,
vor versammeltem Volk will ich dich preisen.
19 Lass nicht zu, dass sie über mein Unglück jubeln,
meine Feinde, diese Bande von Lügnern!
Ohne jeden Anlass hassen sie mich und zwinkern einander verständnisvoll zu.
20 Nie hört man von ihnen ein gutes Wort.
Gegen die Stillen im Land, die friedliebenden Leute,
denken sie sich immer neue Verleumdungen aus.
21 Sie reißen die Mäuler gegen mich auf und höhnen: »Da! Habt ihr's gesehen?
Jetzt haben wir endlich den Beweis!«
22 Du, HERR, hast das alles gesehen!
Schweig doch nicht länger, bleib nicht fern von mir!
23 Steh auf, greif ein, verschaffe mir Recht!
Mein Herr und Gott, nimm du meine Sache in die Hand!
...
27 Doch alle, die meinen Freispruch wünschen,
sollen vor Freude jubeln und immer wieder sagen:
»Der HERR ist groß!
Er sorgt dafür, dass sein Vertrauter in Glück und Frieden leben kann.«
28 Ich selbst will deine Treue verkünden, alle Tage will ich dich preisen.

lecsó

aztán lehet, hogy mégiscsak bele kellene csapjunk a lecsóba.
álló hajó meg egyebek, így csak süllyedek.

összefoglaló, csak mert

az nyilván lejött a blogból is, ahogyan végigkínlódni látszottam az évet, miután ez így is volt.
munkaügyileg ért a legjelentősebb megrázkódtatás, a jóég gondolta volna, pedig mindenhol le van írva, miszerint sokaknak nehéz visszamenni dolgozni a gyerekezés idejei után. igen, tényleg nehéz, de nem a kirúgós, hanem inkább a komolyanvevős-helyfoglalós értelemben. mostanra egy újabb lépcsőfok elé kerültem, ez nehezebb lesz, és csak reménykedem, hogy menni fog. jó volna komolyan vennem magam.

barátügyileg ebben az évben a levitációt éltem át: lebegés a valami volt még régen fölött, aminél újabb nincs, és már a blog sem visz kijjebb az érzésből. ilyen szempontból egyszerre mentsvár és ok a munkaidétlenkedésem, elfed és betakar, ha akarom, nem is zavar. elkanyarodtam magamtól pár éve, és én nem vagyok én ebben. mondjuk most olyan erre a dologra nézni, mint egy nagy hómezőre, még tíz lépésem látszik vissza, meg messze-messze mindenféle házak fényei, de ennyi.

egészségügyileg szépen föladtam magamnak mindezzel a labdát, valóban itt a perc, hogy megtartsam a maradék egészségem, s elkezdjek sportosan élni, meg diétásan zabálni. (oximoron, szép) nem mondták meg mikorra, de saccperkábé a következő terhességem alatt akár ki is alakulhat amúgy ez a szép kerek családi cukorörökség, nem beszélve a szépen meglebbentett összejönnek-e a reménylett dolgok egyáltalán.

gyerekügyileg örülök. állandóan tele van minden napom tőle vele neki, okos mint a nap, meg pimasz, mint én, határokat feszeget, csúnyákat mondva lesi, mit lépünk, bosszant, majd a következő percben odabújik, és jelenti, hogy mindig te leszel a legjobb barátom. ma az apjával kegyetlenül összevesztek, zord komor arc kontra kétségbeesett hüppögés, és némi ölelgetés után ő simogatta meg és bújt az apjához.
nagyon szeretném, ha több időt lehetnék vele, annyira szaladnak az évek, hetek, napok, és nagyon szeretném, ha sok energiám lenne ehhez, annyira élvezetes minden nyígás- és provokációmentes félóra. csudára élvezem a humorát: mostanában a Bors néni-versekenmeséken rihegünk-röhögünk sokat, különös tekintettel arra, hogy
"...vagy jobb volna, ha most zsiráf lehetnék, és Afrikában szép csöndesen legelnék..."
(amúgy jó dolog ez a Nemes Nagy Ágnes néni)

férjügyileg is örülök. ennek a részleteit majd neki mesélem el, legyen elég annyi, hogy én ezt jól kifogtam, akárhogy is, most már csak maradjon is ez így meg a következő tízszertíz esztendőnkre.

éljen a 2011, legyen inkább áldás, építsünk, gondolkodjunk, szeressünk kicsiben és nagyban, kicsik és nagyok.
ámen.

és akkor véssük

és akkor véssük ide, ahogyan a jelenlegi vezetőség szépen szétveri a civil szféra viszonylagos szabadságának lehetőségét a közalapítványöszvérek szétbarmolásával. egyesek helyett pl létrehozHATÓ szakértői bizottság a volt kuratóriumok talaján-
magyarország, te birka. itt egyszerűen tényleg mindent meg lehet csinálni velünk.
*
ehhez a témához csak érintőlegesen tartozik az a stressz, ami nyáron zajlott, az a békétlenség intuitíve, ami az egyik ilyennel packázásomat borzolta bennem, igen, tanulságos, egyszerűen MUSZÁJ megtanulnom, hogy hallgatnom _kell_ a belső dolgokra. csak hát egy mézesmadzag akkor is mézesmadzag marad.