cseppet sem cuki

tegnap teljesen atipikus napot zártam. régi hómofisz megfigyelésem, hogy amilyen irányban indul a nap, általában arrafelé is megy. ha reggel az első reagálásaimból kettő mérges, akkor tuti mérges napom lesz, a zen a láthatáron se, és a csí valahol máshol árad. 

de a tegnap nem ilyen volt! hétfő ellenére rendíthetetlenül pipálgattam, amit csinálni kellett, éreztem, hogy haladok, semmi zavaró... aztán gyanútlanul felhívtam a dívakollégát (férfi, 60 körül), és akkor jöttem rá, hogy igen, tényleg vannak ilyen emberek, akik a kérdésem pillanatában már sértődnek (még végig se mondom, tulajdonképpen fingja nincs, mit akarok megbeszélni vele), rögtön elkezd személyeskedni ("kompetenciád", "autonómiám" szavakkal körítve), lufikat próbál fújni, pedig ez csak egy darab alma, amit négyfelé kell vágni, és mindenki jóllakik. stresszszint egekben, 8 perc nyugi - túlvagyok rajta.

délben eszembe jut, lemegyek dumálni anyósomékkal (technikai megbeszélés), mire feljövök, vérnyomásom az egekben, férfirokonom agyamra megy, nem érti, én nem értem, mintha Kínából jöttünk volna. aztán 15 perc nyugi, szerintem túlvagyok rajta kábé. (egyébként nem, mert délután kiderül, a gyerekem előbb kapta meg a kapukulcsát, mint jómagam, és ilyenkor ismét úgy érzem, hogy kirohanok a világból - na ezután már 19 perc nyugi kell, öregesebb a tempóm). visszatalálok önmagamhoz újra, megcsinálom a postázandó munkámat (sziszifusz a köbön).

látom, van pont még annyi idő, hogy háromnegyed hatra leérjek a postára, öltözöm (elveszem gyerekem kulcsát), és rohanok, kilométeres sor, nem baj, ez már a finis. bejutok, lassan, nagyon lassan, nyugodt vagyok, ez már a finis! lassúnéni kétszer elrontja az előre fizetett boríték levonását, nem gond, árad a csí, de hopp, 6 óra, főpostanéni pedig leengedi a rolót. nézem, mi ez - acélredőnyön belül (!) vagyuk úgy tizenvalahányan (2 gyerek), és nem, nem enged ki senkit, amíg "be nem fejeznek mindenkit". szóval eszerint kivártam a sorom, kivártam a lassúnőt, és most kivárom a mögöttem állókat egy acélredőnnyel zárt 20 négyzetméteres helyiségben. hát, ha nem kezdi el az (amúgy mögöttem érkező, de előbb végző) fickó a pattogást, sajnos én pattogtam volna. így csak ment fel bennem az adrenalin. hát nem állt nyerésre senki, erősen kérdőjelezhető minden egyes "érv", amit a nő hozott, de a leggázabb ebben, hogy a pattogó mellé magamon kívül sem látszott állni senki...

könyörgöm, miért kell ezt csinálnunk egymással? hogy keresés nélkül, hómofiszban (negyed óra postával) estére a stressztől úgy kidöglöttem, mint egy ultramaratonfutó? egy nap alatt minden területe az életnek megmutatta, milyen stresszes tud lenni (munka, család, környezet) - és mintha nem lenne segítség. együtt csináljuk, ez nem kétséges, de minek.

zsúf

hókotró üzemmód, az van, azaz amit nem csinálok meg, az hónapok után is megvár, nem sorolom, mi minden.

miniinfluenza lepett meg mindenkit itthon, kivéve engem. szegény g végig ment a suliba (nehezményezte is, de hát nem is volt igazán beteg). viszont a részecskefizika házidolgozat múltheti értékelése volt az, ami szerintem egész évből kiemelkedően vidámmá tette (agyondicsérte a tanár). bárcsak értenék ezek az ütődött tanárok, hogy tényleg csak ennyi kell: korrekten felkészülve korrekten odafigyelve tanítani, majd a teljesítményt (mindegy mekkora, bár ez nagy volt) megdicsérni személyre szólóan. a francba, nagyon haragszom a legtöbbjükre.

tegnap estére azért jutott még egy kis némethalogatás, ilyenkor természetesen bociszemek által anyai élő szótárrá, valamint nyelvtankönyvvé válok (hüjeanyuka, ezt ideírom, mert mindig megfogadom, meg is mondom neki, aztán jön a hétfői nulladik órás német, és a vasárnapi tűzoltás...). legyen mondva, három biosztétele már kész a tizennégyből, ezt még egyik osztálytársa se kezdte el, szóval kéz kezet mos... fontos lenne a nyelvtanulásban megtalálni a sajátösztönzőt, de most megint sürgősebb tanítanivaló akadt (idén megtanítottam neki a tudományos írásbeli munka know-how-ját, most jön az időben vizsgára felkészülés időzítése... szerencsém, hogy okos gyerek, ugyan erőfeszítés ez neki, de nem túlzott.)

a pluszprojektem teljesen elveszi a szabad munkakapacitásaimat, így ilyenkor extrán idegesítenek a másoktól érkező szervezetlen dolgok. most pl. pénteken késő este kaptam a márciusközepi rendezvényhez egy levelet, melyben fejhez tartott pisztoly (most éjfélkor van a határidő, kész passz, olvastam 11:30-kor - némiképp ideges lettem), meg a kalkuláció volt, hogy akkor párszázezer forinttal járuljunk hozzá a rendezvényhez. ez is egy ilyen semmiből kipattant kreatív ötlet, ami idegesít. pedig klassz a semmiből kipattintó kreativitás, admirálom, hogy pontos legyek, de csak távolról. ezt pár éve már egyszer megtanultam, most pirossal aláhúzza és vastagon karikázza ezt a megállapítást (magamról) ez a sztori. egyszerűen megőrülök a lufifújástól. viszont adjatok a kezembe egy problémahalmazt, és én leszek a ti mekgájvörötök, a valamiből szuperben jó vagyok...

na, irány a hókotró.