az első

életem első olyan hoszzúhétvégéje, amit gyűlölök, és az első olyan óraátállítás, amit ha tehetnék, betiltanék.
borzasztóan szorongok, ezt ide le merem írni, de még bőgni is félek.
szuper.
kéthetes jubileumát ünnepelhetjük a fejfájásnak, ma délután sem tudtam problémamentesen letenni aludni, asszem, fél a lefekvéstől. kis bogaram.
ha hétfő lenne, addig mennék, míg ma megcsinálnák a péntekre ígért ct-t.
igazán mondom: ha nem találnak semmit, más fogalmam sincs, jó-e az vagy sem.
egész nap annyit nyüzsög, hogy a jó ég tudja, mit érez, nem akarom állandóan kérdezgetni. én úgy látom, és ezt persze hogy tudnám alátámasztani, hogy időnként össze-vissza beszél, időnként szédül, este hányingerig szédült.
hiszen 4 éves, nem 10, és nem felnőtt, hogy minden olyat elmondjon, ami kellhet aktuálisan. egyáltalán, miért nyugtatnak azzal az éjszakai ügyeleten, hogy nincsen semmilyen sürgősségi panasz, ezzel ne menjünk sehova.
két hét esti fejfájás alvás helyett, dübörgő, sivító bal homlok, tarkótáji hirtelen "ütések", szédülés.
vajon mért kellhet megvárni a sugárban hányást, féloldali bénulást, bármit, hogy orvos lássa? nyilván kényelmesebb letudni 10perces (kioktató) telefonnal vizsgálgatás (munka) helyett.
ez az orvosrendszer, ez olyan, mint egy idegen bolygó, kit kell ismerned és mennyi pénzt kell adnod kinek és milyen hangon kell beszélj, hogy ahhoz juss, amihez jutnod kell... mintha mindent ómandarinul kellene lefordítani, majd marsi nyelvre tovább, mindezt üvegfalon keresztül.
tegnap azért volt pofám visszakérdezni az egyik ilyen nyanyának, amire az első emberi válasz érkezett: nem tudom, én mit tennék.
hát én sem.
az a legszarabb, ahogyan ebben olyan egyedül vagyok, mint az ujjam, a legjobb belátással is, minthogy nekem kell köröket futnom minden siker nélkül.

fej

ezt a gyomorösszeszorulós időszakot senkinek sem kívánom.
ma este megint nagyon fájt a feje, másfél órán át nem volt hajlandó elcsendesedni/lefeküdni, annyira.
a négynapos ünnepeket pedig egyúttal gyűlölöm.

beteg?

a jó ég tudja, mi van.
két nap alatt végigjártuk
az éjszakai ügyeletet
a kardiológiát
a röntgent
a neurológiát
a fülorrgégét
a szemészetet
a háziorvost
és még mindig fáj este a feje, úgy hogy csak fájdalomcsillapítóval bír elaludni.
és közeleg a hosszúhétvége, elmondhatom, hogy orvosilag nekem minden hétvége rémálmot is hordoz magában.
jövő péntekre meg lesz egy céténk, nevezhetem utolsó szalmaszálnak is, onnan kezdhetjük elölről, ha az is ilyen szuper negatív lesz.
egész nap amúgy megállíthatatlanul nyüzsög, fejfájásról, egyébről nem számol be, mindenki egészségesnek nézi, az orrcseppen kívül jel nem utal arra, mire föl marad itthon. este (most már nem csak) lefekvéskor meg annyira elkezd fájni a homloka jobb oldala, hogy nem bír elaludni.
én meg meghülyülök.

jól van, mondjuk

jól van, mondjuk úgy, egy kicsit kiakadtam. már rég nem akadtam ki csak így magamban, magamnak,
pedig
volt a múlt két hónapban munkatúlterhelés (ez nem is fog változni, és az is ingyé'),
volt csatoltrokonoldali kiakadás (ez sem fog változni, hiszen van egy szintje a szeretetnek meg a mások fölötti hatalom élésének, és ennek itt van, nincs mit tenni, egyszer majd túl kell tennem magam ezen is, tudom, van rá lelki szemem, és viszonoznom kell majd kérdés nélkül a meg nem kapott szeretetet, és fogom, persze, csak most dacolok a szavaimmal),
van permanens kiakadás a világ és azon belül továbbá a magyarország hovatartása okán is (hányingerközeli történetek élesben, bőröm mellett csapódó gránátszilánkjai a gyűlöletnek és önzésnek)
és valahogy ezek felett még egy kicsit tartottam az orrom felfelé, ott még volt levegő,
de most
ettől az azonosítatlan gyerekbetegségtől
tényleg megzuhantam, nem hiszem, hogy holnap (ja, ma) kompetensen fogok bírni dolgozni.

pfuhh

-sóhajtom.
ezt a mai estét nem kívánom többé soha. a gyula még mindig él és virul, ha ez tényleg az, csak csúnya szavak jutnak eszembe, amikor erre az egészre gondolok. csütörtökön -minthogy semmi sem változott a nurofen-kúrára- visszamentünk a gyerekorvoshoz. jó, na jó, szedjen ospamoxot, az 2-3 nap után már hatni fog, tuti, mondta.
takony azóta szinte nulla, előtte is nullával konvergált, napközben most is szinte semmi, egy ugri gyerek, sok dumával. de. esténként nem bír elaludni, annyira fáj a homloka. annyira, hogy ma el sem bírt aludni, simogatás, nurofen együtt eddig segítettek. aztán kinyögte fél11-kor, hogy ott szúr (a szíve, konkrétan).
meghallgattam, és totál összevissza dobogott a szíve. az enyém megállt, kupaktanács, ügyeletet hívom, menjünk be. 3/4 12-kor kerültünk sorra, az orvos valami vidéki hümmögő, felírt Cataflamot (kiváltottuk, nem ettük) meg valami lórugást (ki sem váltottuk, mert a patikus elmondta, hogy azt még felnőttnek is ritkán ajánlja), fél1re hazaértünk, addigra úgy kifáradt, hogy alszik bármi vegyszer nélkül is-
kérdem én, hol a jó életben van egy darab rendelő, ahová éjjel-nappal bevihetem a gyerekem és egy helyen ekágézzák, fülorrgégézik, röntgenezik, szívultrahangozzák, csak hogy a szokott, ez mindig úgy van-típusú mondatok esetén pofon csaphassam a megszólalót? csak mert hogy én már megint túlfizettem ezt a palit is a kettőnk eü hozzájárulásával, ha ezt nevezzük orvosi ellátásnak.
és akkor most holnap fussak neki -munka helyett???- ennek az egésznek, heimpálostul háromórásgyerekorvosrendelésestül, köhögőstaknyosváróstul, kevesetkeresekmintorvos és túlvagyokterhelvezőstül???

a.gy.

annyi kiváló átdolgozott szabadidő után itt köszönthetjük gyulát, a kezdődő arcüregit, így segít gyermekem, hogy annyi "átnemdolgozott" munkaidőben is lehessen részem. nagyon idézőjelesen.
csak sajnos fáj a feje, csak sajnos ez tényleg betegség.

munkaságos

az van, hogy itt ülök péntekszombat éjjel, és egyfolytában jár az agyam, hogyan hordjak arrébb tíz centivel egy hegyet.
kellene a szaktudás, de ettől még idétlenebb, hogy mégis az időmenedzselésen bukik el minden, meg nehéz nem ezen pörögni nonstop-

múlthét

újra tisztem tettem a Nyírségben, ma egyébként ez volt az utolsó napos csücsök az országban, és egy negyedórás napfürdő is jutott orcámnak (mielőtt rossz buszra szálltam és szétloholtam Nyíregyházát meg a kényelmes elérem a vonatot-terveim), és végül haza is jutottam (a dugóval megtelelt Budapesten keresztül ez egyébként nem elhanyagolható teljesítmény, tudod, leesett 10 csepp eső-
a vonatutakat akármilyen hosszúak amúgy nagyon szeretem, ezt én már akár hobbinak is nevezném, annyi, de annyi érdekfeszítő dolgot bírok tenni alatta, de tényleg, ez nem vicc. most pl végig dolgoztam, a legvégén megoldottam egy függő kérdést, olvastam is pár oldalt, és mindettől szuperül feltöltődtem, jobban, mint az ötnapos "szanatóriumtól", pedig abból aztán meríthettem volna. de valahogy tényleg az motivált, hogy mindjárt hazaérek, és hogy ez jó.
mostantól még van két előadásnapom, lesz két két/háromnapos képzésem, meg nyolc vizsgám január végéig, azonkívül munkaszezon van ezerrel, nem beszélve a kéthetenként programot szervező családról, sajnos túl sokuk nyugdíjasként lógatja a lábát, és mint tudjuk az a második ifjúkor, vagy mi, s mint olyan, bulizni kell. (mindenki 60 meg 70 meg 40évesházas, huhh)
rájöttem ottan arra is, hogy jó irányba haladok, csak nem elég céltudatosan, ez mindenképpen megérte, a csoporttársaim meg egy csudák, okosak, mint a nap, meg jóravalók, ami ritka ilyen koncentrációban, szóval jó ez. azonkívül a külföldi oktató szorgalmazta, hogy menjek hozzájuk egy félévre meg gyakorlatra, ami nagyjából várható is, ha ezt az önköltségi rendszert képesek bevezetni az esetemben is jövőre. ugyanis ha minden hónapban 8ezerrel lesz kevesebb a fizetésem januártól, akkor nagyjából ezt az "ingyenes" képzést is feltehetem a polcra, nemhogy.
nagyon haragszom egyébként a világra, mert TÉNYLEG nem lesz jobb, vagyishogy tényleg lefelé megy minden, ezt most számokba öntve is volt szerencsém megérteni.
de attól még érezhetem percekre jól magam, főleg így hazaérkezéskor, hihi.

évi egyszer

az évi egyszeri futóverseny azért olyan szomorú, és nem térek napirendre fölötte, amíg el nem döntöm, mi a fontosabb, nyavajás fejbeverés, mert fél órával az esemény bekövetkezte előtt egy megkergült kisfiam volt, boldogan repdesett, puszikat osztott ezerrel, hogy holnap ő a többiekkel együtt futhat végre.