13

már nem kicsi és még nem nagy - mindig gondolkodtam a bar micvó értelmén, miért pont akkor tartják, miért nem később, a napokban jöttem rá, látva a saját 13 évesem

tegnap a barátjával együtt krumplit meg mézeskalácsot sütöttek itt a hátam mögött. egyszerűen nem volt időm a hómofisz mellett nagyon anyáskodni, tudtam előre, rájuk bíztam mindkettőt. gyönyörűen teljesítették (mínusz a rendrakás), szuperül elfáradtak, és úgy tűnik, élvezték. elégedettek voltak magukkal (én is velük)

azt is a napokban fogalmazgattam, amiből aztán megírtam lappánál, milyen ez a 13. a saját 14-ségemre emlékszem már nagyon, az olyan karakteres érzés volt, tudtam, hogy még egy kicsit gyerek vagyok, de mint egy kalickából, repülni fogok hamarosan, vártam rá, akartam, féltem tőle, de jónak és elkerülhetetlennek látszott. végtelenül hálás vagyok a szüleimnek, hogy valahogy hagyták ezt, rámhagyták, de nem mert nem volt fontos nekik, hanem mert valahogy tudták, milyen fajta és alakú szabadságot kellett hagyni nekem. rám szabva.

ly és alvás és tánc

úgy aludtunk el ma, mint ahogy még soha - időátállítás után egy héttel - 9-ig aludtunk mind a hárman.

amúgy teljesen más hármónk rendje, én csinálom a legfegyelmezetlenebbül, a késői fekvéssel, meg a g kiskorából átmentett mindegymennyitalszomokkal, de mindig arra lyukadok* ki, hogy

A) ez totál egészségtelen

B) annyi minden élés van a világban, hogy muszáj kiélni minden percet, mert olyan rövid is az élés

mondjuk az is igaz, hogy az elmúlt 7 hónap egy rémálom volt a szónak abban az értelmében, hogy nyár végéig tényleg minden lehetséges rossz dolgot összeálmodtam, minden létező emberrel szinte, akit ismerek, majd azóta szinte minden éjjel rossz érzésekre ébredek, melyek tökéletesen megalapozottak, mert mondjuk az egészségemmel kapcsolatosak, vagy a jelenlegi világ rendjével...

ide tartozik amúgy (mit csinálok, amikor nem alszom-téma), hogy valamelyik este totál a semmiből érkezett az élmény, hogy (én, aki gyűlölök tömegbe menni), látván a 2011-es flashmob videót a St Pancras-ön táncoló tömegről, egyszerre csak úgy éreztem, ha kiszabadulok (márpedig ki fogok), egy flashmobban fogok részt venni. boldogan fogok táncolni.

*tejóég, leírtam teljesen spontán pontos jével - azért javítottam...

recseg-ropog

elkriplisülésem stációi rémesek, az amúgy is minden ízületem recseghez ma beállt a beállt a derekam is állapot.

hómofiszban a nem tudok ülni milyen már?

mondjuk járni rosszabb, úgyhogy trónolok, vonszolok, slattyogok, nyögök, vicsorgok, a köztes időben meg csinálom a dolgom

rámment ez a társadalmi állapotalatti állapot

füles

prózai: a jobb fülem kripli. évek óta.

ezen túlmenően minden hurut úgy köszön be, hogy a fülem belül recseg, minden hang úgy szól a fejemben, mint egy régi rádió, a szabad európa, vagy ahogy a 2. világháborús filmekben a foszlányos, elhaló hírek, amiket a főhős izgatottan hallgat - biztos valami fontos szól.

amúgy békeidőben is hangfrekvencia-érzékeny vagyok, háklis a jobb fülemre - nem süket, de kripli.

és akkor most - tádámm, szevasz 2020 - beleült a jobb fülembe a hurut - így és ennyire soha még (és soha többé, ha kívánhatom)

erre mit tesz a dörzsölt orvoshoz nem járó? igen, magánfülorvost hívom, persze, hiszen az tuti jó (mesélték). és akkor ez a hívás beállt a szürreális élményeim közé: közli - az eljárásrend, hogy akkor most ő kikérdez (covidkérdések után a következő kérdése): torka fáj? (wtf?) nátha tünetei? (egyébként miért telefonálnék, de tényleg), jó (megkönnyebbült hangon), mert ha ezek vannak, akkor hívjam telefonon a háziorvosomat (belgyógyász-üzemorvos), és majd az telefonon (!) ad antibiotikumot, meg ha kell, küld az sztk-ba (ezt kikerülendő hívtam a professzorsszonyt), de oda se menjek, hanem telefonon... vagy inkább menjek kórházba! majd ott megállapítják, hogy mi a bajom. mi a jóégért nem mondta az elején, hogy csak dumálni akar, rendelni nem?

szeretném megúszni a középfülgyulát - ezt tehát teával, aszpirinnel, fülvattával, esetleges hétfői sztk-val kívánom ezen túl orvosolni. és kicsit izgulok is, hátha az segít.

és bazdmegrendszer, amelyik engedi, hogy lepattanjon az egészségügy úgy, hogy 25 év befizetéseimből mindeddig egy szülésre futotta, és minden egyéb 2020-ban így működik. és hogy magánorvoslandban meg kedvre megy a hippokratészi eskü - ha van kedvem, segítek, 22 rugóért.

amúgy erről jut eszembe, hogy jobb a rovarirtósok világa, ott telefonon 15 perc alapos tanácsadást kaptam a nyári hangyainváziónk idején, normális hangon, köszönetért. nem mintha bármi relevancia lenne, de határozottan jobban esett.