miután már egy hete ordító farkas a hangom (avagy nulla, kedve válogatja), taknyom ömlik, kint (nem)alszom, öszebalhézom egy vaterás nővel (legyek pontos, nemigen szoktam ilyenekkel így elkeveredni ügyekben, és a tét, hogy is mondjam, pitiáner: 30 forinton pattogunk), egyéb nyavajákkal küzdünk családilag, majd letörik a fogam reggel, egy kilátástalanul zsúfolt hét hétfőjén... öööö.... hogy is mondjam - ez a nap, amikor nem nagyon várom a mai értekezletet, igazán-igazán nem. mert ugye mi jön még. (sosem kérdezem meg, ezt megtanultam, ez csak egy afféle fölvont váll mellé éterbe lógó mondat, súlytalan!)
