miután beköszöntött pluszban még pár dolog (ezek egyike, a kánikula), hát hagytam is, hogy folyjanak a dolgok, ahogy akarnak.
végül aug. 10-ig nem bírtam eljönni szabira, nemengedett a munkám (nem a munkahelyem, az csak az előzetes ok), egyszerűen nem bírtam otthagyni, mert mindig volt valami kicsi még ez, kicsi még az. nagyon sok hibával és frusztráltsággal persze, szóval utólag bosszúból törölte az elmém, mi is volt ennyire fontos...
ennek okán persze semmit sem terveztem meg, csak morzsolgattam a napokat itthon, hol lelkesen nyalogattam a lakást, hol pedig depisen és frusztráltan üldögéltem, és limonádékkal folyattam át az agyam. ja, és b@sztattam a gyerekem, hogy tanulja az angolt és csinálja a köszt, mert mindkettő a nyári agenda volt (osztályozóvizsga és az 50 óra letöltése időben). ettől persze nőtt a depim és a frusztrációm, szóval aranyos volt, ahogy a vizsga után megköszönte nekem (valahogy így: "anya, azért köszi, hogy végig elviselhetetlen voltál, egész jó, hogy nem hagytál nyugton". köszi, gondoltam.) azóta a kösszel zaklatom. (amúgy pedig elképzelhetetlen mennyiségben hallottam tőle az elmúlt két hónapban a jövő időben megcsinálás különböző szinonímáit.)
aztán elmentünk nagy nehezen aligára, és akkor ott a házban este, amikor megérkeztünk, erdei csótányokkal szembesültem (bogaras néni 2. évad), akkor ott egy kicsit úgy éreztem, hogy kibújok a bőrömből, az életemből, és világgá megyek, aztán végül telefújtam a házat a tarcsiba vitt rovarirtóval*, mindent újra kipakoltunk a kocsiba (annyira röhejes), aztán elmentünk aludni, én pedig 2-ig azon töprengtem, 1. valaha mikor fogom tényleg kipihenni magam és életem, 2. a lambériát mi a francnak kellett hagynom, hogy meghagyják, amögött simán áttelelnek ezek a rohadékok... aztán végül ottmaradtunk, mindent behullazsákolva tartottunk (klassz, amikor állandó jelleggel visszatér a kérdés, mit melyik zsákban tartasz, anya - anyád). legalább egy kicsit kiszakadtunk az itthoni hangyahelyzetből, csak sajnos elveszett az illúzió, hogy van egy menedék...
mondjuk a balaton az újra és újra és újra az, amitől megint és megint egy kicsit jobban leszek - egy nyarat oda kellene szervezni, hogy átéljem. lebegni a langyos víz tetején és az eget bámulni, na az kisimít.
itthon meg begyorsultak az események, kicsit göröngyösre sikerült az utolsó hét, hiába a szabi, ha nincs napra betervezve, mit kell tenni. amúgy a zsúfolt lakásom zsúfolatlanítása és a hangyahelyzet megszüntetése lett volna a cél, ezekere négyzetméternyi alapon került csak sor, sehová sem jutottam... de nő bennem a düh, amitől egyébként más helyzetekben egészen hatékony megoldásokat szoktam tudni létrehozni, szóval (nagyon) kicsit reménykedem még... (aztán holnap összeírom a munkadátumokat őszre, és akkor majd érzem is, amit most sejtek, hogy bilibe lógatom a kezem).
*a tarcsi rovarirtó alaptartozék, ezt is dühösen viszem most már mindenhová. amióta vannak ezek a kicsi bogárkáink, ezzel a témával kelek és fekszem. az pl. kiderült, hogy a 20 évig működő biokillemet sokkal hamarabb le kellett volna cserélnem már (konkrétan nem működik a hatóanyagváltoztatás miatt), szépen rászántam magam egy hatóanyagolvasgatásra a boltan, és azóta tudom, mit használjak. amúgy aranyáron kapható, és ettől viszem dühösen magammal. és most pl. ez jól jött, hat.
