beérett

ajvé, beérett a sok-sok diklattervideó meg a nyomasztás, tényleg haladok a Nagy Pakolással - tyúklépésekben. (említettem, hogy egy légköbméter mennyi idő TÉNYLEGESEN? annyi!) az a legviccesebb, hogy amúgy egyáltalán nem látszik a ténykedésem. mert például a tegnapi pakolás, hogy a vendégség előtt és után (nem hozzánk, ez a jó) órákat töltöttem régi dobozok, fiókok, polcok átpörgetésével, ruhák és ruhácskák ide-oda teszegetésével, majd dobozok, fiókok, polcok pont úgy visszarendezésével, meg az oda eljutással, hogy van 3 telizsák adományruhánk, na az semmiképpen nem felfedezhető. ez azt is bizonyítja amúgy, hogy egyébként szuperpakoló vagyok, minden hely tökéletes kitöltését nyugodtan rám bízhatjuk, a mindent elpakolom pontosan akkora helyre, ami éppen pont adott... ez egyébként nem olyan nagy gond - más esetekben, mondjuk, amikor a kocsiba kell a végtelen cuccot betölteni...

de azért látszik!!! ha valaki figyelmes szemlélő (és/vagy évek óta elszenvedője a mindenhol van valaminek). legalábbis ezzel biztatom magam.

pénteken kiszabadítottam magam a rabságból, elbumliztam az olaszintézetbe, mert évek óta vágyom a  nyelvi délutánt meglátogatni, és most akartam, és lemondtam két munkáról, ahh, micsoda veszteség, és beslattyogtam, és megállapítottam, hogy egy része teljesült annak, amire vágytam (cseh, portugál és spanyol lecke :) ), másik részét nem vágytam, de kivártam, és persze nyertem (tombolahülyeség - a szatyor és a nápolyi megérte, a többit nem értem, de tényleg nem), viszont a tolongás és az, hogy nyelvtanfolyamot/kedvezményt nem lehetett nyerni, nem esett jól. na sebaj. s miután mostanában nagymamásan rosszul alszom, estére ismét kancsítottam a fáradtságtól, így utána jót aludtam (majdnem).

még a szomszéd kisfiú jut eszembe, nem is tehetek másként, elmúlt három hónapban bevezette, hogy hangját lézervágóként (g nevezte így, pontos) használva sikít, ha nem tetszik neki valami. s miután dackorszak, elég gyakran vág. egyébiránt nagyon hálás vagyok a környék minden lakójának azokért az órákért, amikor -mint most újra- éppen csendesség van. 

nyarak és tervek 2.

miután beköszöntött pluszban még pár dolog (ezek egyike, a kánikula), hát hagytam is, hogy folyjanak a dolgok, ahogy akarnak. 

végül aug. 10-ig nem bírtam eljönni szabira, nemengedett a munkám (nem a munkahelyem, az csak az előzetes ok), egyszerűen nem bírtam otthagyni, mert mindig volt valami kicsi még ez, kicsi még az. nagyon sok hibával és frusztráltsággal persze, szóval utólag bosszúból törölte az elmém, mi is volt ennyire fontos...

ennek okán persze semmit sem terveztem meg, csak morzsolgattam a napokat itthon, hol lelkesen nyalogattam a lakást, hol pedig depisen és frusztráltan üldögéltem, és limonádékkal folyattam át az agyam. ja, és b@sztattam a gyerekem, hogy tanulja az angolt és csinálja a köszt, mert mindkettő a nyári agenda volt (osztályozóvizsga és az 50 óra letöltése időben). ettől persze nőtt a depim és a frusztrációm, szóval aranyos volt, ahogy a vizsga után megköszönte nekem (valahogy így: "anya, azért köszi, hogy végig elviselhetetlen voltál, egész jó, hogy nem hagytál nyugton". köszi, gondoltam.) azóta a kösszel zaklatom. (amúgy pedig elképzelhetetlen mennyiségben hallottam tőle az elmúlt két hónapban a jövő időben megcsinálás különböző szinonímáit.)

aztán elmentünk nagy nehezen aligára, és akkor ott a házban este, amikor megérkeztünk, erdei csótányokkal szembesültem (bogaras néni 2. évad), akkor ott egy kicsit úgy éreztem, hogy kibújok a bőrömből, az életemből, és világgá megyek, aztán végül telefújtam a házat a tarcsiba vitt rovarirtóval*, mindent újra kipakoltunk a kocsiba (annyira röhejes), aztán elmentünk aludni, én pedig 2-ig azon töprengtem, 1. valaha mikor fogom tényleg kipihenni magam és életem, 2. a lambériát mi a francnak kellett hagynom, hogy meghagyják, amögött simán áttelelnek ezek a rohadékok... aztán végül ottmaradtunk, mindent behullazsákolva tartottunk (klassz, amikor állandó jelleggel visszatér a kérdés, mit melyik zsákban tartasz, anya - anyád). legalább egy kicsit kiszakadtunk az itthoni hangyahelyzetből, csak sajnos elveszett az illúzió, hogy van egy menedék...

mondjuk a balaton az újra és újra és újra az, amitől megint és megint egy kicsit jobban leszek - egy nyarat oda kellene szervezni, hogy átéljem. lebegni a langyos víz tetején és az eget bámulni, na az kisimít.

itthon meg begyorsultak az események, kicsit göröngyösre sikerült az utolsó hét, hiába a szabi, ha nincs napra betervezve, mit kell tenni. amúgy a zsúfolt lakásom zsúfolatlanítása és a hangyahelyzet megszüntetése lett volna a cél, ezekere négyzetméternyi alapon került csak sor, sehová sem jutottam... de nő bennem a düh, amitől egyébként más helyzetekben egészen hatékony megoldásokat szoktam tudni létrehozni, szóval (nagyon) kicsit reménykedem még... (aztán holnap összeírom a munkadátumokat őszre, és akkor majd érzem is, amit most sejtek, hogy bilibe lógatom a kezem).

*a tarcsi rovarirtó alaptartozék, ezt is dühösen viszem most már mindenhová. amióta vannak ezek a kicsi bogárkáink, ezzel a témával kelek és fekszem. az pl. kiderült, hogy a 20 évig működő biokillemet sokkal hamarabb le kellett volna cserélnem már (konkrétan nem működik a hatóanyagváltoztatás miatt), szépen rászántam magam egy hatóanyagolvasgatásra a boltan, és azóta tudom, mit használjak. amúgy aranyáron kapható, és ettől viszem dühösen magammal. és most pl. ez jól jött, hat.

erős négyötöd

az évutolsó-elsőnapok értékelése az erős négyötöd :)

semmi igazi értelmeset nem csináltunk (pl. fogalmam sincs, honnan vettük, hogy ne menjünk egyáltalán rendesen kirándulni végig a 2 hét alatt, csupa egy-másfél órás sétákat tettünk a _környéken_ - a végére természetesen őrülten meguntuk a környéket, így végre rá tudtam venni magunkat a Duna-látogatásra) (amúgy valószínűleg a sár tartott vissza)

a Dunánál egy pillanatig azt lehetett érezni, hogy minden rendben van/volt/lesz. valahogy a víz teszi azt velem, amit szinte semmi más: leszívja a lelkem ráncait, kisimítja az agyam, feltölt szupererővel, normális emberré tesz (vagy mittudomén) - ez lehet Balaton, lehet Duna, de volt már patak meg volt a Temze is-
szóval szerintem nekem ez a víz-dolog jó.

itthon felszámoltam menet közben pár kupac felszámolni valót, és még karácsony előtt átrámoltuk a gyerekszobát (uhh, abból még annyi minden van hátra, képtelen vagyok egyszer s mindenkorra mindent kitolni a lakóterünkből - számtalan dolgot úgy látok, hogy még kell az valakinek, csak a felszámolás hogyanját érzem egy fölém tornyosuló himalájának) (de mondjuk én amúgy is olyan hirtelen cunamihullámokban tudok a leghatékonyabb lenni, szóval még nem adom föl)

a fánk megint csudaszép lett, mit tegyünk, mindig az. és minden karácsony előtt azt gondolom, kellenének más színű díszek mint ez a hagyományos barna-bézs-átlátszó vonal, aztán meg mindig kiderül, hogy de nekem (nekünk) mégiscsak ez tetszik a legjobban. szóval marad. kíváncsi vagyok viszont, hogy eszembe jut-e jövő decemberben égősort venni - a négyből kettő maradt csak (és ennek megfelelően elég reménytelen is, hogy ilyen fehér gömbégőket találjak, a világ totál elledesedett, mert néztem égőt amúgy, csak nem vettem, mert nyugiban voltam, van elég, gondoltam) (nincs)

voltunk vendégségben is, mindenhol maszkban, ami tök béna (és talán hasznos), anyukámnál 24-én, anyósoméknál 25-én, nagynénémnél 31-én. szeretek vendégségezni, szóval ez is több volt a semminél, de most aztán már nagyon vágyom a tömegre, a tömegben jóízűt dumálásra mindenkivel, a tömegben sok kedves emberre, szóval ha átoltattattunk, akkor tartok egy lagzit csak úgy - szerintem. :)

amúgy pedig minden nap késő keltünk és későn feküdtünk - ez a mai napra meg is hozta a gyümölcsét, midőn gyermekem (ágyába visszafekve, csukott szemmel) megkérdezte, hogy délután (7 órája van ma) alhat-e majd egyet...

ellensúly - sárga "hullaemberke"

- miért törölted le az arcát?

- nem tetszett, amit rárajzoltak. sokkal jobb lett volna, ha a szívecskés szájút kapom ⦋100 forintos gép⦌, de nem az lett.

- hmm...

- egyébként meg majd dobok be újra, hátha akkor szívecskés lesz... és akkor azt majd odaadhatom a... szívem hölgyének. tudod, akit majd szeretek.

nagy titkok ezek.
imádom.

dömdödöm

nagyon büszke vagyok rá, amúgy. (amúgy mindkettőjükre :)

a g-re most pl. azért, mert szépen elment a versmondófesztiválra a suliba (a közeli), és noha ott kiderült, hogy ez egy verseny, az cseppet sem zavarta, és _tényleg_ kiállt (ha ismernétek, tudnátok, milyen kiálló ő), és _tényleg_ elmondta: neve, költő neve, cím, egy vers, négy sor, hangosan, érthetően, és ha nem is volt (még :) egy Latinovits, nagyon is ott volt. olyan ez, hogy én csak megkérdeztem tőle múlt előtti héten, van-e kedve egy verset elmondani a suliban, és volt, ezt a verset mondta. gondoltam, majd szól, ha nem akarja. aztán vasárnap előkaptuk a könyvet (itt reklámoztam nemrég), és vicces, de mindegyik verset elmondta nekünk kívülről.
nagyon is megérdemelte azt az enyhe díjat, amit mindannyian kaptak, akik kiálltak. és nagyon is örült neki, nemkülönben annak a gratulációnak, amit egy teljesen idegen nagylánytól kapott :) meg az ovistársaktól.

rendőrjáték

kicsi fiam, szerintem meleg van, vedd le a sapid (ellenzős, fekete, menő)
nem, anya, nem veszem, most rejtőzöm a kollégák elől. szabadnapon vagyok.

száj

"hát te is vigyázhatnál, úgymondd" - apjának, bicajozva.

"ez kész aszteroida" - nagyapjának a kertben földturkálás közben.

5 lesz.

hörrrggggh urut

köööhhhköööööhhh, keeeehh hörömp hörömp tráráááá pfppfffpfff
vááh-
és ez naponta 180-szor, most én vagyok a soros, és nagyon hálás vagyok, hogy ritkán vagyok beteg, mert az a vég, ilyenkor dolgozni járni, gondolkodni, tervezni és véghezvinni kábé olyan, mint egy vizes szottyadt szivaccsal a fejben ugyanezt tenni.
(amúgy kiváló hasonlat, figyeltétek?)
váááh.
g szombat óta nagyjából gyógyultnak nyilvánítható, taknya elhagyni látszik minket, ő nem köhög már, ám miután oviba sem jár még a héten, ember legyen a talpán, aki a kis felhúzott rugóval bírja a tempót tartani, foteldzsungel: mászik, ugrik föl-le, karfára egylábon áll, ugrik le, térdről állásba, majd elrohan, és vissza, és közben folyamatosan beszél beszél beszél. és nagyon cukin nagyon fárasztó :)
és: megtört a jég - embert rajzolt magától, hadd tegyem hozzá: Misut. (ez nyilván a Janikovszkyhívőknek mond valamit)
és: egészen nagy hálával gondolok erre a hétre, midőn NEM kell nyolcórás vonatutakkal operálnom az úticélomig. szerintem ez az egyik oka a távoli suliválasztásnak, szóval hogy élvezzem a mindennapokat mégjobban: jókedvre derít.

kellemesebb vizek

jahh, hát igen, a közelmúlt vicces eseményei.
drága gyermekem fantáziavilága kivirágzott.

helyzet 1.
gyermeknek szülő mondja, ne nyúlj. gyerek nyúl.
szülő mondja, ne nyúlj, mert blaablablablaa. gyerek nyúl.
szülő kézre csap (legyint), miközben mond(aná), figyelj, mondtam, hogy blaaablaaa..., ezért...
gyerek kétségbeesetten és vigasztalhatatlanul ordítva és túlbeszélhetetlenül tragikusan BŐG.
szülő elbizonytalanodik, mert legyintés az legyintés, mi történhetett.
ordítva hadarva magyarázó gyerek mondja:
"...lecsaptad a pókomat, most lapos lett, mi lesz most a pókommal???"
szülő lélekben felnéz, némán kérdez valamit, sóhajt, majd előveszi a pókot (kezet) és puszit ad rá, hogy az föléledjen, s nevelési terve romjain még azért próbálja közbeiktatni a "de te nyúltál, és ezt a pókodra is vonatkozott, se te, se a pókod nem nyúlhat, érted?"-szöveget.
gyerek hüppögve érti.

helyzet 2.
gyere, g, megyünk aludni - szülő így.
nincs válasz, gyerek babrál a valamin tovább.
gyere, g, mennünk kell, tedd le, majd alvás után blaablablablaa.
gyerek babrál, válasz nincs. nem hallja.
eeegy, keeető, hhhááááá....! számol szülő, ez beválik mindig.
gyerek (dühösen és/vagy "te is tudod"-hangon) : nem vagyok g, misu vagyok, kamilla néni*!

*a szerencsés nyertes, aki kapásból tudta, melyik történetben vagyunk most napi szinten elmerülve nyakig, az egy penge is egyúttal, mert kapcsolt! jelenleg ugyanis hetente változó mese naponta változó szereposztásában élünk, időről-időre némi skizofrén felhanggal működve.

minden jog

a legédesebb, amit folyamatosan röhögnöm kell napok óta, az a mondat és a mutatóujj fölfelé.

az elejéről:
belefutottunk (és milyen jól tettük) a samu-könyvekbe (linkre kattint, jól megnézi, mert jó!!!). egyetlen, relatív szépséghiba a viszonylag kevés szöveg, és manapság valahogy úgy van, hogy mindent, de mindent tudni szeretne, így hát gyakran eljutunk minden könyv végére, impresszum, kopirájt, vévévépont, íesbéen, stb.
így esik, hogy egy hete minden estém vigyorogva telik, ugyanis valahonnan eszébe jutott (mutatóujj _mindig_ mutatja is):
MINDEN JOG FENN(!) TARTVA!

Tarbay Ede: Felhő táncol

Felhő táncol az ég alján,
öt pici bodra öt kislány.

Nap tüze fényes hajfonatuk,
szél-fiú fűz rá gyöngykoszorut.

Galamb röppen a vállukról,
tollpihe hullik a szárnyukból.

Öt pici táncos felhő-lány
nevet és dalol az ág alján.

Tegnap este azt mondta, mondjam még egyszer. Mert "ez olyan, mint ő".

szét esés

minden héten egy (pár) ilyet megélek, amikor kevés a minden. leginkább én a mindenre.
*
ma reggel a 'lábrendőr' megmondta g-nek, hogy a 'fehér gombot nem szabad megnyomni', miközben a kukásokat hívja telefonon. a legviccesebb az egészben nem a komoly képpel előadott magyarázat volt, hanem az ovi felé tartva a kocsi hátsó ülésén elhangzó eufória, midőn TÉNYLEG szembe jöttek a kukások.
meg kell zabálni, még ha minden reggel is negyven perces késéssel indul a lajhárcsigareggelik és az ordítvamindigmást akarok szeretni indítózások okán is.
ráadásul a mai különlegesen idióta napban tényleg ez a reggeli sztori volt a mosolyog és megtart-erő.
*
az esti meseolvasásba másfél órát aludtam bele, így hát most itt dekkolok a hazahozott munkám fölött és blogolok. gratulálok, ön nyert egy soha semmit sem fejez be életében már-díjat.
*
innentől megfogadtam, hogy ágyamba bébújva fogok mesélni, akkor legalább nem ébredek föl arra másfél óra után, hogy megvesz az Istenhidege.

státusz

1. az éjjeli köhögős szokását nem bírtuk elhagyni, kettő hete nyű ez a nyavalya. a pulsatilla segített a legtöbbet, de elfogyott, és most megint visszatért az éjszakai száraz köhögése, amire mondjuk föl sem ébred, csak épp nem alussza ki magát.

2. az esti altatás előtti 10 perc nagyjából a lélek 10 perce elnevezést is kaphatná. már annyiszor esett meg, hogy fölhozott valami napi fontosat, amit egész nap nem, de én tudom, hogy a legfontosabb volt aznap. ma pl az volt, hogy mondta, nem kapott széket. annyira el is volt kenődve, de nem tudta elmesélni, pontosan mi is volt a dolog lényege. gyanítom, talán nem mert szólni valami ilyen miatt.
a legérdekesebb ezekben a 10 percekben még, hogy teljesen magától nyílik meg, igényli, hogy elmondhassa. fura, hogy különben nincsenek meg még az elmesélés formái, annyi mindent mondana, aztán az jön ki, hogy "ezt én nem tudom elmondani", ami egyrészt szívfájdító, másrészt izgalmas, merthogy azért valahogy valamit mégis, és ez csak jobb lesz.

harák

harákolós hörgős köhögős pályinkás jó éjszakát kívánok.
g-vel párhuzamosan nyomjuk az ipart, se előre, se hátra nem mozdulunk a dologból.
" gergő, te köhögtél ma éjjel? nem hallottam." "nem köhögtem. lenyeltem a torkomba."

az együtt töltött szükség szerint ovitlan napok amúgy azért sok jó részlettel bírnak. annyira korszerű önálló ötletei vannak gyermekemnek (melyből most agy híján egy sem jut eszembe), hogy minden napra bőven el vagyok látva büszkélkedni- és rötyögnivalóval.

közlekedünk

a pénteket megelőző lótás-futás, na meg a pénteki estig távollét szépen kivett az energiáimból.
viccesmókás, ahogyan kedden mentem el pl a szerdai vizsgálatra. gyanús is volt a sok nagypocakos kismama között állni, mire leesett, hogy ez nem az a nap. annyira gáz volt, miután a fél család erre és így lett beizzítva, s túlórázhattak szerda hajnalban is. g mint afféle gyerek kiválóan viselte a távollétemet, de azt a cukiságot, ahogyan este néha elszólja magát a keresetlen szavaival összerakott neomondattal, hogy "nagyon hiányozoltál nekem egész nap", azt nem bírhatom még leírni sem elég jól.

péntek este legalább randiba torkollott a napi penzum, így azért egészen elviselhetővé vált az egész élet, noha nem mondanám, hogy manapság én volnék a randizók vágyálma. találkozóra járni tényleg úgy kell, mint a kamaszok: aludni előtte egy fél napot, majd egy másik felet a ráhangolódós előkészületekkel tölteni. piha.

és azért volt hétvége is, tanulom megint a műfajt. elég nehéz elvonatkoztatni (nem megy, jobban mondva) a két hete hömpölygő porcicáktól meg a bála mosnivalótól meg attól a ténytől, hogyha én ugyebár nem főzők, akkor ugyebár mi hárman nem eszünk. így kihagytuk a szombati bónusznapsütést, csak irigykedtünk titokban az etyeki kezeslábasozókra (már második éve tervezem). viszont ma meg azért mégiscsak fölkerekítettem a családom, gyermekem lelkendezése leírhatatlan, és a kiválóan zuhogó esőben (na meg a futók mellett) szépen elautóztunk a Közlekedési Múzeumba.
az a hely egy vicc, pl hátizsákot nem vihetsz be, s midőn mondod, tán nem hagynád ott a némileg drága fényképeződ felszereléssel a ruhatárban, hát szúrós tekintettel vállat rántanak. gyanítom a rendszer rossz, de azért a kreatív kedvesség sem rettentően sok. amúgy egy nőnek a hátizsák alakú, ámde kistáska nagyságú kistáskáját sem hagyták bevinni, az azért eléggé szélsőséges volt.
mindenesetre a kiskorú nem hozott hátit, így ő felhőtlenül terepasztalozott, szaladgált, villamosozott, modellt állt fényképhez (most itt fényképezzél le!), fekete vonatot meg nohabot nézett, így jól eltelt az idő.
itthon pedig muszáj volt formaegyet néznünk, engem gyula még mindig szétidegesít, ahogyan elkezd ordítani a katari operatőröknek, hogy most méra zalonzót mutattyák, mérnema nemtomkit, jaj, jaj, meg az a mérnök de buta, mér mongyaa webbernek, hogy hemiltonnal áll versenyben- ugyammár (majd szépen leelőzve a hemiltont valóban harmadik lesz az a webber, bocs). szóval kéne egy olyan tévé, ahol időnként csak a magyar beszédhangot le tudnám venni, minden más jöhet, esetleg valaki?
mindazonáltal egyes számú kedvencemmé nőtte ki magát a magyarok története. volna-e lobbierő még szegény magyar népünkben egy dvd-kiadás kisajtolására? (a napokban olvastam, hogy az nka nemfinanszírozási technikái okán (vagymi) ez a produkció is erősen eladósodott)

hát így futok neki a jövő hétnek, fejjel a falnak-érzéssel, lesz itt még némi anomália a kínaicirkuszos tányérpörgető életemben.

zenemegovimegeső

ma a zuhogót csak ablakon keresztül voltam szerencsés figyelni, mit tesz egy kósza nagyszülői segítség.
ám életemben először mentem olyanért oviba, ami sem nem gyermeki, sem nem szülői feladat, név szerint egy gitár behangolása. elég jó volt.
g pedig ma csak egy kicsit volt elkenődve, azt is még a nap elején, így a kétszer másfélórás szülői ráhatást tegnap este óta 10/10-re értékelem. szerényen, nincs kecmec.
egyébiránt a mai nap egyik viccszava a fütyi egyéb beceneveinek felemlegetése, g-nek mi ezt eddig csak hivatalos néven említettük, így volt min alaposan rötyögni. mert hát mire jó az ovi-

pál inka

pálinkás jóreggelt - köszöntött ma gyermekem.
pénteken ezzel sikerült csak rötyögésre bírnom két bőgésordítás között-
szeretem, hogy az ilyenekre mindhárman fogékonyak vagyunk. eléggé elviselhetővé teszi az életet.

duma, duma, duma

a gigiféle visszhangról jutott eszembe, hogy egészen kihagytam g kommunikációs szokásainak idevésését.
egyrészt a napokban megint ugrott egy szintet: eddig is élvezetes volt a társasága számunkra, mert okos, mint a nap, és kombinál, és számtalanszor meglep, hogy mit mivel kapcsol össze, vagy mire emlékszik.
de mostanra az lett, hogy vicceskedik.
vannak nagyon ovis poénjai is (ezektől megy általában szerintem minden normális ember) (és még az ovi sem kezdődött el), de
vannak ezek a teljesen önálló g-ízű viccek, vagy nevetgélések, ki tud feküdni másén, és saját maga is részt vesz a gyártásukban. legtöbbször szóviccek vagy vicces szavak ezek, de mostanra érett meg, hogy egészen csavaros poénokat is levesz. szóval nagyon jó társaság.
ja, és a visszhang. meg a kommunikáció.
két lehetőség van.
ha nem mindennap találkozós emberekkel röffenünk össze, gyakran sokáig hallgat. már nem bújik a nyakamba, de nem is válaszol (esetleg válaszol, miszerint "nem mondok semmit"). aztán egy ponton hirtelen megjön a kedve dumálni a kiválasztottal, és olyankor jön a mondataim pontos ismétlése. minden típusú nyakatekert és idegenszavas összetett mondatot (apai örökség: fényképmemória, anyai örökség: zenei hallás) pontosan visszaad, nulla magánvéleménnyel, de olyan gesztusokkal, hogy azért külön meg kellhet zabálni.
van, hogy minden mondatom megismétli, különösen, ha szóval akarja tartani a szimpatikus (felnőtt) célszemélyt.
és van, amikor egyszerűen csak összekeresgéli a saját mondatait, ami annyira édes. elővesz paneleket, amiket hallott már, de teljesen önálló struktúrát alkot, mint amikor az ember egy idegen nyelvvel birkózik. keresi a szavakat, s ha követed a gondolatmenetét, egy-egy szóval kisegítve nagyon boldog bír lenni, hogy ezt ő mind elmondta.
a legviccesebb, hogy ebben az önálló alkotásban pár hónapja fölvett egy hanghordozást (nevezzük, ahogy szoktuk, "medvehang"-nak) (ezzel párhuzamosan egy járásformát is!), melytől egyszerre szoktam röhögni és falra mászni. mély hangon és tájszólásban beszél ilyenkor, külvilág számára nagyjából érthetetlenül, de a legviccesebb mégiscsak az benne, hogy ilyenkor tényleg egyedi közlés, amit mond, némi kapcsolattal a virtuális valósággal. (így tolmácsolja az őt rendszeresen fölhívó "nyúl", illetőleg "boszkó" mondanivalóit, de így beszél Kedves Medvével is, vagy éppen a duplókukásautóval, egyebekkel)

nyulak ne hívjatok

ma az obiban (rekkenő meleg, agyaggranulátum sehol, folyamikavics sehol, fáradtéhesférj közeledik) g-t négyszer keresték telefonon. "csillililili, csillililiilim csilllililllili..." "g, vedd már föl!!!" "csillililiili.." "g, nem illik sokáig csörgetni, vedd már föl!!!" "halló, szia! ühüm, igen. ... nem, de" "g, kivel beszélsz?" "a nyúllal"
mindez négyszer, a csillili elképesztően magas gyerekhangon, agyrepesztő, így is mondhatnám, a telefonbeszélgetés leírhatatlanul vicces, de a négyszeri csilliliktől nagyjából őrjítő is.
már napok óta a nyúllal beszél mobilon.
ma már elkezdtem töprengeni ennek a nyulazásnak az eredetén.
holnap meg is fogom kérni, mutassa be nekünk is.

lélek

hja, hhhahhhahahhhaha, most jutott eszembe anyukám, hogy milyen nagy lélek.
tavaly esett az a mondata hasonló horrorszúnyog zabálási időszakban, miszerint "hát ezek a szegények is, mennyire rossz lehet nekik, hogy ilyen éhesek."
mármint a szúnyogok.