fogalmamsincs

olyan fogalmamsincs-állapot, amiben vagyok (vagyunk), fájunk, össze-vissza, hajnal óta. időnként azért úgy gondolom, szülünk is hamarosan.
kíváncsi vagyok, jól gondolom-e.
ps. utálatos dolog a számolás.
ps2. és a fríblog nem működik, príma, még figyelemelterelőként sem bírhatom használni.

pipa, pipa, pipa

*új szekrény a falon, szafaládé fogókkal, kipucolva: oké.
*hálógyerekestébészoba kitakarítva: oké.
*ablakok + redőnydoboz pucc: oké
*új karnis, új függöny fönt: pipa
*bérszámfejtő kifaggatása: pipa
*spájz felületi molyolása, gyanús elemek kegyetlen kidobálása: oké
*lenti függöny újjá varázslása, ablakmosás: pipa
*lecsókészítés (háháá!): pipa
*nagy otromba dobozpolc hirtelen ötlettől vezérelt könyvtelenítése, kipaterolása, könyvek kegyetlen gyors pincébe száműzése (huszárvágás!, figyeled): pipa
*szépre cserélt polclábak: pipa
*pénzünk berendezésre való elverésre: kész.
és mi nemkész:
*táppénzem elintézése
*málnalevéltea iszogatása
*magvaváló barack szerzése, eltevése
*m+m-ék ajándékának csomagolása, feladása
*a Honlap
*új macskás kulcstartóink fölszerelése
*5 fiók
*pakolás, pakolás, pakolás (sohanapján lesz ez kész, ezt tudjuk)
és így tovább (idézet vonneguttól)

ez a nő

az a nő leeeszaz azeeelső, akiiit kiiitőrülőőők.
(az 'ez a harc lesz a végső' dallamára): a kérésemre ismét üzenőfalon privátozó csaj.
azzal bosszantott föl (most már tényleg bosszús lettem), hogy azt írta, ne bosszantsam magam.
a felafejjel, meg a nebosszantsd magad nálam azok a gombok, amiktől
lekonyul a fejem, illetőleg bosszantom magam. vá.

karnis

ezek az itthonülős háztartási napok (főz, mos, mosogat, rendetrak) még attól nyavajásak, hogy unom, unom, unom.
persze, használjam ki, mert aztán majd úgyis csak gyerek lesz egy darabig, persze.
csak nehogymár.
úgyhogy jól kitaláltam, hogy holnap új karnis föltétele jön. amihez meg kell új karnis. és ismerve a házat, annak technikai megoldásait, az akadékoskodók hadát (ki milyen okból), egész csodálom, hogy most itt áll a karnis mégis, höhö.
viszont a molyolás is holnapra húzódik, meg holnap jön a polcláb, meg jön egy szekrény is, szóval holnap sem lesz piskóta, ha bírom, ha nem bírom, akkor sem.
viszont jól bepróbapácoltam mahagónira egy irattartót (knuff), természetesen az első ecsetvonással ezzel együtt a tányéralátétemet is, arggh, plusz egy kicsit a terítőt, de nekem meg ez a szexepilem.
és a gyerek nyomódik és nyom és terhelődik, ülni nem szeret velem együtt.
úgyhogy lépünk.

kéretlen

pl az iwiwen az üzenőfalra privát üzenet elhelyezése pont olyan, mint a formaegybe benyomott félképernyős reklám. az erőszak egy formája, utálom.
kíváncsi vagyok, ha kérésként ezt fölrakom, felhagy-e az a pár illető ezzel a szokással.
kísérlet indul.
ja, ha nem, hát drasztikusan törlök. (hehhhehehheheee)

utolsópillanatok

azért az most egy kicsit fáraszt, hogy egyesek, kik eddig egy telefonnal sem dobáltak meg a múlt hónapokban (éreztem is magam ettől ...hm... egyedülnek), most sorra bejelentkeznek, jönnének, s én meg ma is, hogy i-ék késtek, s csak hevertem, olvastam, éreztem, csupán heverni, olvasni, nézni ki a fejemből is elég volna.
másik oldalam viszont meg úgy örül, hogy hívva vagyok.
ámbivalenszia, velkám, te vagy az én igazi otthonom.

szolg.közl.: szófogadó

kedves és figyelmes gyermekünk pedig még bent mocorog, nem adja nagy jelét az indulásnak, így hát ma a prezentáció is jól lezajolhatott.

i+k

ja, csak hogy itt voltak. elmesélték a kalandos szervezésű második esküvőjüket (három lesz nekik összesen, négy hét alatt, több ezer kilométer közbeiktatásával).
kicsit lefárasztott, hogy angolul makogtam, nem szeretem, hogy nem bírom kifejezni magam ékesen és egyértelműen és _azokkal_a_szavakkal_, melyeket szeretnék használni. ennél fogva makogok, s azt utálom. ez persze németül is előáll néha, de jobbára akkor és úgy, ha már nagyon mély, elvont témákról csacsogunk. (mint pl a szex körüli témák, melyekről magyarul sem beszélek sokakkal, múltkor m bekérdezett, akinek ez telefonban, fél év hallgatás után sem jelent gondot, lévén, hogy ilyen tanácsadással -is- foglalkozik, szóval ő kérdezett mindenfélét, ami már egy kicsit meghaladta a képességeimet)
na, szóval i+k itt voltak és elmesélték a kalandjaikat, s jó volt látni/hallani őket.
i az, akihez egyszer régen közel férjhez mentem, de aztán mégsem, amibe jól összetörtem, aztán mégsem, de legalábbis el sem mertem hinni, hogy utána majd még valaha lesz valaki olyan, amilyen pontosan nekem kell.
aztán lett, olyan pontosan, s így utólag látva a szálakat, szép a hímzés a terítőn, valóban boldog lettem, s még gyereket is várok tőle, neki, vele.
a vele a legjobb.

utolsó pillanat

kettő perccel a szülés előtt kit találok a nagyszobában repülni?
moly úr repül az orrom előtt.
másodszorra leterítem. azonosítom. szerencséje (?), hogy kajamoly.
most akkor holnap a vizit után molyt fogok irtani, hála a szigorú élelmiszerelőírásaim lazításának-
utttálom, vááá.
nem is beszélve a két napja talált (emelet!) kettő vöröshangyáról. egy még véletlen, kettő már nem az. hát nincsenek tekintettel a kismamára, az tény.

filmelőnézők

ma délben az egyik földitévén volt egy végtelenül bizarr film, melyre azt írták, amerikai vígjáték.
olyan döbbenetesen nyomasztó dráma volt, hogy szerintem egy tizenkétéves gyerek, ha végignézi, tuti tic-kelne utána pár hétig. valami olyasmi volt, hogy egy pasinak a felesége szép lassan úgy kezd viselkedni, mint egy kutya. szerencsémre pont közben hozták a (tegnap vidékről kért) bútorfogantyúkat, estébé, így a végkifejlet kimaradt. most viszont kíváncsi lennék rá, mert rájöttem, hogy mennyire bizarr volt.
de nem vígjáték, de nem ám.
jó, az is igaz, hogy szeretem az ilyen típusú bizarrságot. szóval most akkor megnézném.
most mondd meg.

keddek

a keddek a megnyugtatások napjai nálunk-
éccaka azt gondoltam, akár szülünk is (elsőgyerekesek, hajrá)
nem nagyon fájt, de nehézkedett, lejjebb ment, mocorgott, egyfolytában (frontérzékeny lesz, ezt tehát már tudjuk, szép örökség), én gyorsan fölkeltem, összeraktam i+k ajándékát, megírtam a z esküvős köszöntőkártyát is, biztos, ami biztos. reggel bezártam a koffert a kórházas cuccokkal, megírtam a mitkellmégösszerakni-listát.
aztán éppen heverésztem, s azon filóztam, hogyan úszhatnám meg (képzavar) a hegyről legurulást meg a buszozást a kórházba, mikoris fölhívott a nagynéni, (mostanában mindenki fölhív, hogy hogy vagyok, mindig meg is lepődöm) hogy hogy vagyok, és végül (visszahívott) kilukadtunk oda, hogy ne vigyen-e el.
dehogynem.
és akkor végigcsacsogtuk a kettőésfél órát (ő aztán tényleg olyan típus, pedig én...).
miközben szépen meghallgattuk és -néztük a kölköt, aki köszöni, jól van odabent, nem kér még látszólag a kintlevőségből, nem utolsó sorban szófogadó, kedves gyerek, mert tudja, hogy holnap reggel még lesz az apukájának egy fontos dolga, s megkértük, addig még maradjon, míg az lezajlik.
egyébként i+k holnap idejönnek, juhhé, ez a kontextus teljes mértékben irreális, de túl mély és hosszú, hogy igazán le tudnám írni, mindenesetre jó.

zapmama és a hülő este

igen, ezek így jók együtt.
ma, ebédkészítés alatt körülbelül megéreztem, milyen lesz majd, ha jön a gyermek.
hivatalos nevén jósló fájások, néha, néhol, így-úgy.
megbeszéltem a kölökkel, hogy ha tud, és elviselhető bent, akkor várjon még legalább szerdáig, mert akkor lesz egy előadása a drága apukájának, és azt hadd tartsa meg már. így mondtam neki, mire ő rugdosott egy párat a kérdésemre, hogy azért jó-e ott neki bent.
ennek örömére most megpróbálkozunk egy kis főtt kukoricával.
kis ünnepek.

tuskóláb

tuskóláb és dinnyehas jelentkezem, szakad rólam a víz, miután a propellerünk szele úgy szárította ki a bőröm, hogy nem pörgethetem tovább. kúszik vissza tehát a harminckét fok bent.
lehet, hogy kinyitok, ha kint is, bent is u.a.
nyiff meg nyaff.
és: megyek főzni, hátha még ez fokozható.

hihetetlen hétfő

ha csak a körülményekre fogom, az csalás, bár a csökkentett hőmérséklet nyilván növelt teljesítménnyel jár.
a sok elintéznivaló ilyenkor csak úgy hussan.
de állítom, hogy ennek a fő oka a hétvége volt, a vele EGYÜTT töltött hétvége.
ami még negyven fokban és balaton nélkül is jó így.
ilyen relatív minden. vagy abszolút.

formaegy

és ma jókat vigyorogtunk ezen a futamon, végre nem volt uncsi, vagy kiszámítható.
nyelveket pedig azért KELL tanulni, hogy az ember megérthesse, mit mond a massa és az alonso egymásnak az acsargásuk közepette, miután a. rettentő módon undokul beszól m-nak, miközben nincs ám igaza, de nem ám.
sajnos nem tudok spanyolul, de ma nagyon jól esett volna.

fotóstáska

azt a fotóstáskát, melyre egy (azóta kirúgott) alkesz kolléga étolajat öntött, próbáltam ma második menetben is szag- és folttalanítani.
nagyon undok föladat ez, el kell mondjam.

leadtam

leadtam végre a levagdosott függönydarabokat.
a drága anyósom valahogy úgy működik, mint amit a múlt heti óvatlanságom példája bír talán megvilágítani. hetek óta gyúltek a kis fürdőlepedők, pelenkák, miegymások a gyermek számára vasalandó. ahogyan melegedett az idő, s nőtt a görögdinnye-pocakom, ment elfelé a kedvem /energiám / akarásom erre a műveletre. mentő ötletként eszembe jutott, hogy majd alkalomadtán egyet-kettőt odaadok anyósomnak, ő valahogyan vérprofi ebben a vasalás-dologban.
no, egy kupacot le is vittem (nekem olyan négy órányi cuccot), mondván:
"nem sürgős, ráér, hiszen hol van az a gyerek, most úgyis olyan meleg van" - "jó, persze"-mondta ő.
majd másnap délelőtt élére hajtogatva találtam meg a kupacot náluk. vááá.
most azt mondta, megvarrja a függönyöket, ha megmondom, milyenre kell.
remélhetőleg _tényleg_ csak szerda után áll neki, de tényleg.
kezdem szégyellni magam.

jaés 2

jaés az előzőelőtti idétlen kis értekezésem alkalmával volt alkalmam megtapasztalni, milyen érzés egy hosszú körmönfont posztot lecserélni egy csinos kis 'á' betűre véletlenül, visszahozhatatlannak tűnően.
és akkor megtapasztalhattam, milyen érzés rájönni, hogy a blogspot erre tud egy ilyen mentéses dolgot, szóval vissza tudtam hozni.
most nem tudom, ezzel jól jártunk-e, mindenesetre nekem jó.

ja és

AKKORA felüdülés volt a reggeli huszonnyolcésfél meg a szellő, hogy csak úgy repestem.
először is aludtam (egyhuzamban) hétésfél (!!!) órát, tiszta jókedvem volt, és már azzal a gondolattal packáztam, hogy na, ez így is marad, micsoda nap lesz.
majd ennek örömére (túl) optimistán nyitva is felejtettük kilencig a redőny+ablak vesztegzárat, s láss csodát, harminchárom fokban kezdtük a benti napot.
éljen a propeller, aki ma egész nap keverte a levegőt, azt, amiből mindig csak kicsit szabad venni, el ne fogyjon hamar.
rövidített főzéseket csapok, mirelitből franciasaláta, hirtelensül husika, mirelit szilvásgombóc, lentről lecsó, fentről tojással. és holnap pedig lent eszünk, szóval erre nem panaszkodom.
egyébként sem panaszkodom, mert pölö mozog a levegő.
ja, és ma i+k itthon is összeházasodtak - nélkülünk.
i anyukája külön engedélyével itthon maradhattam, höhö. i anyukáját nagyon szeretem.

amcsi filmek

általában vannak olyan részletek, amikért rettentő mód utálni bírom ezeket.
ott van az a szeretlekapa-énisszeretlek, meg a nemzeti lobogó, meg persze az egyszemélyi hős, aki általában férfi, igazi hősfigura, ha kisebb hibái vannak is, az mind megbocsátható, van mondjuk egy idősebb vagy méginkább fekete barátja / segítője, (ha véletlenül nő a hős, az legalábbis egy laracroft).
szokott lenni egy főgonosz, akinek mindig önző érdekei vannak, ez általában egy szabályos arcú, de sötét tekintetű férfi, ritkábban nő.
ilyenkor általában a rémségek totális kummulálódása is jellemző, világvége-érzés, ilyenek.
és így tovább.
viszont valamiért valahogyan minden ilyen (rém)film alján van egy vékony réteg, amit azért nem ártana tematikusabban feszegetni. ámbár az is lehet, az ilyen témák annyira komolyak, s mi (vagy ők?), mint utca emberei annyira komolytalanok / elmélyülésre és döntésre képtelenek, hogy csak így jut el ez (szőr mentén), végülis mindenféle feloldás vagy megoldás nélkül idáig (odáig)?
na már persze, ha egyáltalán van valami az aljukon.

tevés és meleg

de hát már a csapból is ez folyik, minden posztban is benne van.
idebenn harminckettőre "csökkentettük" a hőt.
szeretném, ha valaki átlökné a fülest, hogy hol lesz éjjel az a huszonnégy fok, melyről beszéltek. itt én reménykedem, hogy lemegy huszonkilencre.
pontosan olyan, amilyennek a szárítógépet képzelem amúgy belülről. csak most még a szél is megállt, pedig, hogy most van este, most hűlni kell ám!
soha afrikába nem megyek.
ja, a tevés.
összerakta a drága a fellépőt, termetes monstrum lett, penge élekkel, na ezt én most este ledörzsöltem, jelentem az élek eltűntek. most már csak az a kár, hogy ilyen magas, höhö-
holnap jön a pác, meglátjukmahagóni-alapon.
és az is durva, ahogy mindketten -szimpla korai harmincasok- itthon ülve mufurckodunk, töppedünk.
viszont ha ma este is tüzel majd valaki, ahhoz rendört hívok, és (itt) közhírré is teszem ezt előre.

unikum

médiatörténeti unikum volt ma reggel, ahogyan az egyre jobboldalibb mokkában anettka vigyorogva kérdezett be a rendületlenül mindentudón somolygó grespik l-nak.
az ilyet ki kellene találni, ha nem lenne.

ja, éjjel

ja, éjjel meg döbbenten ébredtem arra a jelenségre, hogy beleolvadtam az ágyba.
így mostmár elmondhatom, hogy ama szép időknek, midőn mindenkiről álmodtam már, hát azoknak rég vége van, most jött el az, mikor egy kezemen meg tudom számolni az átalvott órákat.
így hát éjféltől háromnegyed háromig, akkor pilla kipattan, a. éber, egészen negyedötig tart a parti, mely alatt a rezignáltság, az aggodalom (nem mozog!), a kénylemetlenkedés (mozog.), kóválygás a lakásban (találgatás, melyik helyiségben van véletlenül 30 alatt a fok -nincs ilyen), a tüskevár olvasása (ez legalább jó), majd meghallgatom négykor a szomszédmukit indulni a szétesős kocsijával (ablakalól startol, de mára úgy tűnik, legalább az ékszíjat kicserélte, jippí), és aztán végül fél öttől még egy olyan másfél órácska össze is jön aludni. aztán már hasamra süt a nap, helyesebben a gyerekemre süt a nap, aki ezt nem komálja, és kelünk.
edzés az elkövetkezőkre.

bal

ez a kölök valamiért időnként teljesen balra tolódik. bal oldalam bálnához hasonlít, a jobb csak olyan jóllakottságot sugall.
nem úgy másoknak. valamiért mindenki fontosnak érzi közölni, mekkorának gondolja a hasam. már önmagában a méregetés zavarba hoz, de milyen gombot varrjak arra a megjegyzésre, hogy 'de nagy a hasad, jé'. nem utolsó sorban arra a jelenségre, hogy tegnap meg azt mondta rá a háromgyerekes anyuka, hogy 'jé, egész kicsi a hasad'. és hogy milyen 'fönt' van.
vááá.
reggel atakkolt a védőnéni, úgy kell nekem, ha én mentem volna, nem lett volna belőle másfél óra. így lett. a végén már nem kaptam levegőt és majd szomjan haltam, csak mert az elején nem kért inni. úgy meg ugyebár, hogy a vendég nem iszik...
és mivel a tegnapóta szelelő propellerünk túl hangos egy beszélgetéshez, ráadásul őrülten fúj, kikapcsoltam, így reggel kilenc tizenöttől folyamatosan szakadt rólam a víz.
aztán elment, és akkor eszembe jutott, hogy az ebédlőben tornyosuló cuccokat -ha ki nem is bírom dobni-, legalább ízlésesen polcra halmozom. aztán húztam-vontam-toltam és most ízlésesen tornyosul a sok vacak.

szabadcsütörtökök

miután számomra minden nap szabad, így nem a sajátom volt, hanem a drágáé.
vele egyébként minden nap jó.
még a morgósak is, és melegben ő tud morogni (pont, mint jómagam), de ma pl alig.
és ezt most nem cizellálom tovább.
jó, na.
én idítványoztam a mai "szabadságot", minthogy lassan szükség lesz a kiságyra, s azt bizony össze kellett szerelni. még öt fiók van hátra, de már így is csodaszép.
közben muszájjá vált a propellervásárlás. ezzel a masszív darabbal minden bizonnyal egy termet is be tudnánk szelezni, egyes fokozaton az egész szoba lobog tőle oszcillálás* nélkül is. (*jöbbra-balra fejforgatás)
összeszerelte a fellépőt is, így felérem már a felső polcot is, meg a rádiót a hifin, viszont így holnap csiszolhatok éles széleket, meg pácolhatok natúr oldalakat, uhh.
ezen kívül elmentünk vacsorázni kettőésfelesben.
és lemondtuk a szombati esküvőt, ami nem jó, de optimális.
hát ilyen nap ez a mai, és huzat van. (!) lehet, hogy megfázom a huszonkilencfokos "szélben"? nem mellesleg égett szagot hoz.

szigetelés

most azon töprengtem még el, vajon milyen lenne itt, ha tavaly nem szigetelik le ezt a házat.
fú.

meeeelllll eeegggg

ja, itt harminc. kint plusz még kilenc.
viszont ott van levegő. itt elfogyott.
viszont volt itt e. ő egy másik e, ma csak fölhívott (! jessz, jessz, jessz), s kérdezte, mi van, mondtam, aztán valahogy megbeszéltük, hogy átjön. és átjött, és ez most jó volt.
*
de mér' gondoltam azt, hogy estére majd kinyitok, s kereszthuzattal meg is szabadulunk ettől a szörnyű peshedtségtől.
*
ja, és vásároltunk, majd jól lehűtöttünk, majd sóvárogva gondoltunk egy napig egy hatalmas görögdinnyére, mely fölbontva romlottnak bizonyult.
minden napra van egy ilyen kis rossz érzés.
nem beszélve a szétpacsált dinnyeléről, a lakásban mindenhová csorgattuk felváltva.
*
és nem nagyon beszélve a reggeli szellőztetés idején füstölő sutyerák szomszéd bácsiról, akinek megint el kellett mondani: amellett, hogy tilos, szemétség is.
neki pedig meg fogjuk köszönni az innen származó plusz két fokot bent.

icipici

icipici, de szél érkezett.
á-á-men.
és
haaalleluja.

szél

ja, és egy kis (állandó) szelet szeretnék csak, ha nem olyan nagy kérés ez, légyszi.
idebent nem akar kimenni az a két fok, ami bejött az ablaknyitással, addig volt hermetikusan bezárt huszonnyolc, most van nyitott harminc.
adok úgy öt fokot, ha kérné valaki.

melegvannap

ma tört össze a kedvenc nagyméretű kék bögrém, ezzel egyidejűleg az aranyszegélyes kínai mélytányér utolsó három darabjából az első (az, az, a régi, velem egyidős, nekünk is volt, nekünk is eltört, anyósoméktól kaptuk, akkor még teljes készletet, s az egyetlen kerek e világon, melyben rendes mennyiségű leves fér el kilögybölődés nélkül)
plusz a kedvenc teflonom is leugrott a halom tetejéből, s egy nagy tízforintosnyi részen lepattant a külsője.
nem volt kedvem mérgelődni, ezen nem.
viszont minden egyeben sikerült: azon, hogy ötpercenként leejtek valamit (pszichikailag ejtek, mert nehéz utánahajolnom), hogy a leves kifut (mindig pont kifut), hogy a rendelőportásnéni élcelődik (tényleg undok volt).
viszont minden máson nem mérgelődtem, sokkal inkább elkapott a para, persze már múlik, ahhez kell persze egy jó férj (van), aki türelmes (velem nagyon az), meg egy jó anyuka (az enyém), aki elmeséli, vele hogy volt (onnantól mindig könnyebb), meg egy pár segítő kéz (anyósomék), mindig időben.
nemes egyszerűséggel azon ijedtem be, hogy vajon akkor ma szülünk-e már (mind a dokinál, mind a szülésznőnél elhangzott ez a mondat, ilyenféleképp: "...de lehet akár az is, hogy már ma este..."
öhhm.
légyszi, ma este még ne.
még jó volna úgy egy-két hét. elmeséltem Neki is, nem tudom, mit gondol.
mindenesetre az van, hogy tulajdonképpen tényleg bármikor jöhet, lefelé lóg a feje (nem vagyok épp szakszerű), ezek minden bizonnyal a jósló fájások meg keményedések, elérte a három kilót (te jó ég), és rendesen reagál mindenre.
a leendő anyuka (és apuka) persze azért (icipicit) parázik, izgul, mert még sosem szültek együtt, és micsoda élmény lesz ez, megint olyan NAGY dolog.

g vagy p

pedig ma erősen nyúzódott, de jó gyermek volt, anyukája szeme fénye, kis rugdosódás, helyezkedés, nehezedés pedig elmegy.
holnap először jól megtekintjük egymást (vagyis én őt, a dokival együtt), aztán kis szünet, és meg is hallgatjuk őt (nst).
kíváncsi vagyok, hogy van, hány kiló és centi és kisfiú-e még mindig és hogy van a többi toldalék, ami hozzám köti.
és egyre kíváncsibb vagyok a pofijára, meg hogy miként fog festeni az a szülés-dolog, mikormár és hogyanmár, ezek.
(arra is kíváncsi vagyok persze, hogy milyen színű lesz a szeme, a haja, hogy kire fog emlékeztetni, hogy koránkelős lesz-e vagy későnfekvős, hogy szeret-e majd olvasni, meg a meséket, hogy lesz-e jóbarátja, s hogy mi lesz neki igazán értékes az életben,
meg ránk is kíváncsi vagyok, mondjuk októberben, meg egy / öt / harminc év múlva, de pl ezeket inkább kivárom, mintsem hogy egy porszemnyit is megtudjak belőlük előre)

k+i

szombat óta teljesen férj és feleség lettek, csak sajnos mindennemű esküvőjük jelenleg túl messze van.
az első írországban esett meg, ahová olyan öt éve nagyon esélyes voltam mindig menni, aztán sosem jött össze.
a második most lesz szombaton vidéken, de ha minden igaz, akkor az 300 kilométer volna oda mondjuk autóval, s tán nem ártana a kórházas bőröndömet is vinnem, hátha így útközben szülnénk.
a szívem szakad meg, mert mindkét alkalomra hívtak, várnak, és pont olyan érzésem van, mint m+m esküvőjével kapcsolatban, ami a tavalyi toszkánai út alatt volt, meg a buli kapcsán, ami meg idén januárban, és annyira kriplinek és béna bálnának érzem magam, hogy az már nem is jó.
azonban még nem adom föl, latolgatok, mi legyen, s a libris rendelés is ezért volt, ajándék tehát már lenni látszik.
miután i magyar, k pedig amerikai, lesz két könyv angolul (örkény meg janikovszky) és lesz három hangoskönyv magyarul (sziget-kék meg vuk meg mazsola), így talán mindenki jól jár.
m-ék németek, nekik is megy könyv németül, esterházy meg bertalan és barnabás meg örkény.
*
tényleg, azt mondtam már, hogy szabó magda katalin utcája is kapott díjat a napokban?

túra

innen, ahol lakom, egész szép túra a fodrászom, ezért lehetséges (ezért IS), hogy évente egyszer és nem többször megyek frizurát kreáltatni magamnak.
harasztiba mindkét hévet és számtalan buszt kipróbáltam ma, és a pálmát a harasztiba tartó hév vitte el, miután pontosan olyan, mint amilyennek két falu között a vicinálist képzelem (tapasztaltam). pont olyan idegesítően nevetséges, vagy mondjuk nevetségesen idegesítő.
a nagy hangos famíliák, a kicsit süsü apró nénike, a nagyszülők, akik a kisfiúval együtt _közlekednek_ (édes fiam, ez az üveg nem játék, hát nem érted, már elmondtam ezerszer, hogy ne csavargasd a tetejét, mert tönkremegy... és a na, hát _tényleg_ kevés lett ez az innivaló, mondtam, hogy többet kellene hozni...estébé)
a hajam fele pedig ottmaradt, mármint harasztiban, de nem bánom, és még pont összefogható a maradék.
a hazafelé úton, pedig jó tapasztalás volt, hogyan kumulálódik a negyven fok, a tűző nap, a leejtett utolsó életmentő barack, a rázóhév és az őrült buszsofőr, illetőleg a nagyonundi librisnéni, de szerintem egészen vidáman vettük is ezt a nehezítést mára.

most pedig aranypofa cinkék sivognak szemmagasságban, szemben. így, a csupán 30 fokban egész tűrhető.

nemmellesleg

ritkuló átlaggal, de még mindig olyan háromhavonta egyszer szétbarmolja a kedvemet ez a blogolás is, mint most, ahogyan a süket szkájpra nem bírtam valakit fölvenni, akit akarnék, de nem megy, és ilyenkor eszembe jut, hogy milyen nagy ívben tojik a fejemre igazából mindenki.
tisztelet annak a hárompluszegy kivételnek, akikkel a hetemet megoszthattam.
nekik örülve zárom soraimat,
innentől tisztán naplózom ide, s nem kommunikálok.

vasárnapdélutános

ilyenkor aztán kiderül, hogy a két nagy kertévé összes amcsi sorozatában legalább egy szereplőt MINDIG a pumukli szinkronizál.
amellett, hogy utálom a vasárnapdélutános majdnem összes sorozatot, utálom, hogy a "halló, halló, tatrááárárááárárirárá" visszhangzik a fülemben (egyébként a szabósiposbarna hangja)
vááá-
és: inkább nyaralni akarok, balcsiparton, a kilencedik hónap és a szülés nem vonz épp.

polip

polip ropilén- csak úgy eszembe jutott a régi vicc, miközben hulladékátvevőket kerestem.
hova teszi az ember a megunt és nem akart száz cédéjét, dévédéjét???
*
és.
ma reggel megtárgyaltam a gyermekkel, hogy minden oké, nyugi, örülünk nagyon, ha jön, akármikor is teszi, de azért jöjjön időben. ficánkolással válaszolt rá, szóval okos gyerek. akármilyen is.
és ennek örülök, még az ilyen semmilyen-csendes napokon is, amikor a legnagyobb tett a mosogatás fele, meg a jól sikerült ebéd, és két kupac cucc elpakolása.

nemakarom

nem akarom azt a jövő heti ordenáré kánikulát, amit ígérnek.

belassulás

relatív belassulásom tanúja vagyok.
nem a teendőket illetően (helyesebben a megtetteket illetően), mert az úgy volt, hogy mostam egész nap, miután a tegnap esti vásárfia is hozzátartozik a kelengyéhez.
és ahhoz, hogy egy lepedő, háromfelé vágva három kis lepedővé váljon, hát föl kell aprítani, majd begombostűzni (egyes precíziós személyeknél fércelni, vasalni, itt ez nem érv.), majd levarrni. és akkor eszembe kell jusson az az ötezerhez közelítő darab konyharuha, melyhez egy éve már megvan az akasztó, nemrég az is kis darabokká lett a kezem alatt, nem kellett mást tenni, mint kioperálni a cetliket, kibontani a szegélyeket, beletűzni az akasztókákat, majd levarrni.
és akkor az ember már ágyneműt is mos, mert még pont van idő* meg jóidő.
*na, valahol itt van a kutya elásva, EZ a motivációs erő. különben tényleg egész nap heverésznék, ehelyett fészekrakok. kívülről nézve engem, röhejes ÉS uncsi ez az egész. belülről viszont jó.
hát akkor most megyek, vasalok egy kicsit. hátha egyszer elfogy a hegy.

smiután

napközben nehézkedés van, szúrás, csuklás, de nem anyamegnyugtató mocorgás, este, alvásidőben föllelkesedünk és mindenféle szúrós-nyomós testrészeket nyomunk anyánk hasába (ból)
-kifelé.

ajh

jah.

végigplöttyedt tegnapra emlékszem, a semmittevés látszatát keltve elolvastam egy hogyanápoljukgyerekünket kölcsönkönyvet, azt is kell, miért ne.
végigolvastam a gyerekbetegségek-részt is, príma, a miénknek nem lesz semmi baja, aldöntöttem, illetőleg kizárólag arra a részre emlékszem, miszerint "és akkor hívj orvost". ezzel nem lehet gond, a többit jótékonyan törölte a -tegnap amúgy is szivacsos- agyműködésem.
haj.
végigmesterkedett mára emlékszem, gyerekszülős hálóingnek vettem spagettipántos ruhát, a csuda fog ocsmonda fehér és kékszegélyű, sohakülönbenfölnemvevős izéket venni, ezeket meg elhordhatom itthonra is. ez pölö egy tök neuralgikus pont, egyszerűen béna vagyok hálóruha-ügyben, nem kórházban lenni vannak az enyéim tervezve.
emellett végre megvettem a fadobozos tokajit, innentől már csak levélírás, csomagolás és irány a posta, csak egy éve halogatom m+m-nek föladni mindezt, ejnye.

(lassan tán i-éknek is megérkezik a rendelt cucc, jó lenne, mert nehogy ők érjenek ide hamarabb)és aztán ravaszul, de határozottan rávettem a drágát, hogy ma legyen a babaipari és a svéd áruházlátogató nap, kihajtottunk budaörsre, és beszereztük a maradékokat, az elengedhetetlen ágyneműket, a kapucnis fürdőlepit (anyuci kedvence), egyebet.

jó erre gondolni ám, akkor is, ha most ...áááájjjhhhh... ásítozom és leragad a szemem.

és holnap EGÉSZ nap egyedül leszek.

édsanyám a hallstatti tónál teker, a drága keszthelyre megy, anyósomék erdélybe utaznak, tesóim meg még pont dolgoznak.

és ide

és idenaplózom azt a nagy hullámokat vető tegnapelőtti nemtommit, ami nem veszekedés volt, vagy vita, hanem olyasmi, mint egy olyan mindent egyszerre kikiabálok magamból, nem én kezdtem, SŐT!!!, de érdekes globális hatása volt.
azóta kaptam koviubit, finomat, kérés nélkül, meg kedvesek hozzám, úgy igazán, és nem a kölök miatt, és még nem is, mert megbeszéltük volna a dolgokat.
igazából kizárólag a drága által, akiért egyszerűen nem lehetek elég hálás, pedig nagyon vagyok.

naszóval

ma olyan átmeneti álmos-nap van, megint jön vissza a meleg, nem kell, jó volt az a tegnap.
mert tegnap az úgy volt, hogy egész délelőtt tettem meg vettem, ütemesen, értelmesen.
aztán beértem időben a keletibe is sz-vel találkozni. hát találkoztunk végre. találkozni sz-vel jó.
aztán ő elrobogott haza, szerintem rendben.
én meg elrobogtam az nst-re, ahová a kedves apuka is elkísért, s meghallgattuk, hogyan szaporodik a gyermek szívdobogása a nyüzsgései alatt.szép lassan a gombnyomogatásba is belejöttem, hogy mikor kell, bár párhuzamosan figyelni a rugdosásra és a szülésznős hadarásra nem mindig ment, jól sikerült, ráadásul az is kiderült, kap elég oxigént, rendben lenni látszik.
és aztán eszünkbe jutott átmenni v-hez, akit ma tán haza is engednek végre, és akkor ott találkozhattunk a kisfiúval is, aki végig összeráncolt homlokkal, vizsla tekintettel nézett felváltva minket. és tényleg vöröses a haja. és tényleg édi.
aztán hazafelé nem indult az autó, vagyishogy megérett az akkumulátor-csere, juhé, a juhé csak vicc, de valaki betolt, és akkor hazajöttünk.
aztán itthon sebtében levest főztem, palacsintát sütöttünk, mind megettük, aztán elrobogtam b-hez, az új lakást megnézni, meg beszélgetni majdnem tízig,
és csak a buszon jöttem rá, hogy ezer éve nem ültem már buszon ilyen késő este, pedig hosszasan míveltem egykor ezt a szokást, annyira sok minden volt régen.
ezért itthon azt hittem, hogy minden úgy megy, mint régen, de rájöttem, már régen nem, a szemem este tízkor lecsukódik, minden egyébirányú próbálkozás fölösleges.
megöregedtem, na.

ma ellenben

aktívan, talán túl is.
s mivel túl, ezért most leragadó szemem viszem aludni.
jó nagy nap volt ez a mai.
ezt a londonszerű időjárást rettentően komálom, legyen tán mostmár minden nap ilyen, höhö.

árpa

reggel volt azért egy olyan tíz perc, amit elkaphattam a mokkából (tulajdonképpen erre ébredtem föl, de legalább röhögve), ahogyan árpaattila az általa készített interjúban csak mintegy mellékesen megjegyezte ennen magáról, hogy "mint én, a médiaszakértő, ön...blablabla".
jó vicc volt.

itthonlét

itthon, mert egyszerűen szétcsúsztam. vagy legalábbis éjjel nem aludtunk különösebben, szóval helyette aludtunk nappal. ez a kölök (már most) kikészít, de legalább fel is, hogy ne érjen váratlanul a zombiidőszak.
amúgy nagyon kellemesnek mondható ez a bálnaidő, egyre izgatottabban várom a holnapi első nst-t (mindenféle paráim elhessegetését várom tőle), most már hetente 2 jelenésem lesz egyúttal (majd a jövő héttől).
*
amúgy pedig az agyam dobtam el, ahogyan kiderült (nonézd, mire jó ez az iwiwnyavaja), hogy egy nő mennyire furán hazudott az arcomba. mondhatni proaktív módon. soha nem kérdeztem volna az életkorát, sem nem firtattam volna valaha is, de ő elmondta, hogy mennyi. aztán most egy kis adatlap-tuning után ott van feketén-fehéren, hogy hattal több, mint amit akkoriban mondott. fél éve mondjuk, höhöhöhö. hö.
mondd, ez mirejó.

infantilizmus

önmagában a gyerekesség nem egyértelmű fogalom. an jó oldala, a gyermekiesség, meg van az infantilizmus, ami még mindig csak félig fejezi ki, ami negatív benne.
találtam egy cikket, aminek a nyolcvan százalékával alaposan egyet értek, ezért ideteszem.
nagyon riaszt, amit látok / hallok a tévében, egyebütt, hogy milyen sok szeméttel butítanak apró korunktól kezdve, érzem magamon, hogy mit gondolok most, miután relatíve sok reklámot / szemetet látok / hallok, milyen vagyok, mennyivel másabb, mint mondjuk tíz évvel ezelőtti keményebben föllépő önmagam. ezt a butítást, ha fürdesz benne, vagy csak rendszeresen rád fröccsen, sem lehet elkerülni, de lehet mértéket szabni, megálljt parancsolni neki.
valahogy ezt a küzdelmet nem szabadna föladni, akkor maradnánk emberek.

vendégvasárnapok

mit teszel akkor, ha a kedves vendég először kéreti magát, hogy hát ő nem is jönne nagyon ebédre, aztán najó, aztán megérkezik és ötvenszer beszól, pedig tudod, hogy kedvel, és viszont is, jahh, így van ez.
ez is elmúlt, jól vagyunk.
aztán.
amennyiben kisfiú, hát gergely nem lesz a nyugalom mintaképe, mindenről van véleménye (mint nekem), és iszonyat sokat mocorog is (mint a kedves apukája), s mintha most is érezné, róla írok, óriásiakat rugdal a hasfalamba (jó eset), a rekeszizmomba (elakad a lélegzetem), zsigereimbe (rossz eset). amennyiben mégis pannika, annyiban valószínűsíthető a nőifocista karrier.
mondjuk a majdnemszomszéd kiskölköknél remélem, azért egy fokkal kevesebbet fog egyfolytában magyarázni, mert az bizony nem mindennapi, ahogyan mostanában naponta hallom pl a kisfiút sétába menet, és hazajövet. höhö. na jó, ez is csak egy elvárás, lesz, ami lesz.

az éjszakai óriástüzet pedig beazonosítottam, jó, hogy nem indultunk el keresni, s még normális is, hogy nem hallottunk egy szirénát sem, mert a 18. kerületben volt. ilyenkor nagyon sajnálom mindig azokat, akiket érintett. a tűz rossz.

te mit teszel

mit teszel, ha éjfél után rábámulva a Holdra észreveszed, hogy valahol valami, messze, belőhetetlen helyen nagyon ég. vagy úgy tűnik.

amélie

ez a film mindig is olyan marad, amit elejétől a végéig szeretek.
megnevettet, biztat, meghat. kedves, okos, a lényegről beszél.
most együtt néztük, így még jobb volt.

most épp

egyáltalán nem zavar, hogy megint "lent" eszünk, a mai nap egyébre van. s miután óránként egyszer totálisan elfáradok, pont az ebédfőzés ideje nem fér bele a napba.
eddig volt kiságy-elhozás (lapok, dögnehéz, nem én), mosogatás (sztenderd pepecselés), boltbanvásárlás, barátnőköszöntés, anyukámnak könyvei átszállítása (egy könyvtoronnyal kevesebb)(itt)(ott több).
ha még azt is hozzáteszem, hogy a holnapi vendégebédhez gyakorlatilag csak a leves hiányzik már csak, s elmesélném, mennyire gyorsan fogyott el a sacherakaroklenni-torta kétharmada, amit ugyancsak tegnap alkottam (köszöntendő a szülinapost), a pizzaszószról nem is beszélve, amit fagyasztandó készítettem, szóval szerintem a tegnap miatt jár nekem egy

vállveregetés.

nem is beszélve arról, hogy este még átjutottam a szokásos cuccra is a heverő lányhoz (már csak négy hónapig hever, aztán majd szül).
és az egyébként rém vicces, ahogyan leendő kispapák bírnak értekezni a szülés és a kórházas dolgok titkairól. ekszpertek a javából, höhö, na meg hát édesek nagyon.

nemburgum, de majdnem

az olyan irgumburgum-napok után, amelyek ráadásul totál kómásak is, tehát olyanok, mint a tegnapi, sajnos duplán-triplán talpon kellene lennem a teendők sűrűsödése miatt.
ehelyett babaruhát szortírozok (kicsi, nagy, mikellmég) (ezt is kell, persze) és hatalmasat alszom.
elnyomott megint az álom, amiben persze az alvás jó, teljes mértékben élvezem, de most van egy olyan három és fél órám a mindenre, akkor hazajön a szülinapos uram, és ígértem neki tortát (van-e liszt itthon), meg kitaláltam ajándékot (ez még nehezebb ügy), meg hússütés mára meg vasárnapra meg eltenni.
ez kezdi a jahhajj tartalmát már-már kimeríteni.

irgumburgum

valószínűleg a morgós-kiakadós napom van, azért nem bírom tolerálni, hogy akkor most nekem vendégséget kellene szerveznem a féligrendberakott lakásban a kómázós-kiszámíthatatlan-béndzsa napjaim kívülről meghatározott egyikén, noha kedvem és szándékom van erre, de akkor erre mért mostanáig, a terhességem végéig kellett várjunk, eddig minden évben vittek a szelek szárnyán-
igen, az úgy van, hogy a családját a párodnak aztán végképp nem tudod megválogatni.
jó, a sajátodat sem.
ja, merthogy már megint totál kóma vagyok, koronája ez a napnak.

állatok kis házunkban.158

a hálószobában talált apró gyík ma úgy kiugrasztott a bőrömből, hogy mostanára regenerálódtam csak kábé.
igaz, tudom, a gyíkok (manapság már, meg ezen az égövön) nem esznek embert, de amikor látom, hogy valami hosszú kicsi fekete csík szalad előttem az amúgy (jelenleg) lakatlan hálóban, hát az nem egyszerű élmény. nem beszélve az elkapás (fickándozó gyík + fickándozó pici farkak, arrgh, látványa!!!) sajátosságairól-
igaz az is, hogy addigra fölhúzott már
* a szomszéd nő, ki begyújtotta a gyárkéményt és a kertjükben főzi a lekvárját (3 órája füstöl) (nem füstölt lekvár, csak a tüzelőcucc ilyen sajátos) (igazi párásztlekvár-eltevés, ősmagyarostul, természetestül, nemszólásostul)
* a drága apósom, ki egyszercsak itt termett, miszerint akkor ő MOST és AZONNAL folytatja a tegnapi festést, s hogy pakoljunk (most / azonnal). egyébként a festés meg még mindig sokkal szebb, semhogy igazán mondhatnék valami igazán izét minderre.
szóval egyszerű az élet, mindig azt kell csinálni, amit mások mondanak, esetleg hagynak csinálni.
a rettentő hálátlan természetemet pedig én utáljam.
utálom is.

naplózom

ja, és az apósom kifestette a fél lépcsőházat: tündöklően fehérek lettünk megint (csak csöndben örülgetek, tudod, annak, hogy na ugye, megmondtam, jó lesz ez így)

varnyú

ez az egész nap pedig úgy ül(t) a fejemen, mint egy nagy, fekete, bús varjú.
az agyam egyesben sem pörgött, minden, de minden olyan lassan és bénán ment, hogy már csak azt reméltem, minél hamarabb esni kezd. aztán csak most.
de mostanra a drága ment el itthonról, ez így most megint nem jó, gondolhatok rá, hogy minden rendben legyen meg ilyenek, és én ezt nem szeretem.
viszont
v rámcsörgött: kiengedték az intenzívről, kicsit jobban lenni látszik, azaz a babával is végre találkozhat (kéthetes a bébi), igaz, csak holnap, mert ma azért jól megizotópozták, de ez is egy lépés előre. remélem.
és
az én lakóm pedig kidugta oldalt a sarkát, ami egy nagyon vicces dolog amúgy, igazából a kifelé dugott sarkak a várandósság valódi jó oldalai, mondjuk már csak a befelé dugott sarkakhoz meg a bálnoiduláshoz képest is.
na, akkor most sarokdugósat játszunk, hehe.

tudhattam volna

intuitív?

nem hiszem el, hogy ilyet írtam, pont akkor, pont erről.
nagyon izgalmas ez.

e

e pedig itt járt, ez nagyon jól esett, e-vel nagyon szeretek beszélgetni.
e-vel lassan tizenöt éve vagyunk barátok.
ez azért nagyon jó.

kisszínes: beszóltam

lakik itt a kertekben egy gerlepár, olyan édesek.
már megbeszéltük a drágával, legalábbis én valamiért egyszer csak kijelentettem, hogy ha más nem, gerle szívesen lennék. ez a huhúhh és huhúhhu olyan helyes.
és az előbb, ahogy iderepült a szembeni fára az előbb az egyikük, gondoltam, mondok neki pár szót.
no, körülbelül úgy nézett felém, gyanakodva, mint amikor valaki hall egy hangot, nem tudja honnan jön, értelmesnek tűnik, de mintha egy idegen törné a nyelvet.
zavarában aztán végül elrepült.
végtelenül vicces volt.

kánikula

ezt a szép kánikulai napot sikerült tevékenyen ünnepelni.
csak a napló kedvéért: reggel barackmagozás, este a 4 tiszta kiló bari befőzése.
szülésznővel csacsogás: 20 tömör perc, jó lesz, ha ő lesz.
intenzív ajtaja előtt toporgás: látogatási időn kívül, és ráadásul v-vel másfél hete nem bírok beszélni, mert vagy szoptat, vagy szoptat, vagy sajnos nagyon beteg, és nem lehet vele beszélni. azért meggyógyulhatna hamar. nem mellesleg csak szólok, hogy a császármetszés igenis szövődményekkel jár.
franciaáruházban nem vásároltam a franciáktól (danonbojkottot folytatok, ha mégoly nehezemre is esik helyettesítő élelmiszerek után kajtatni, viszont vettünk pilótát meg koszorút meg kekszet)
a déemben is rettentő mód jól bevásároltam, 15% kedvezmény, tudod, készülök rá, hogy nem fogok déembe járkálni a következő hónapokban. viszont így vettem biztonsági eldobhatós pelust, ökót meg nemökót. így már kakis biztos nem marad a gyermek.
és ahhoz képest, hogy ötkor ébredtem arra, hogy zúdul ránk a hideg (na ez a relativitás), csak úgy este nyolc körül terített le az álomkór egy húsz percre.
meg most.
és most meg dörög is.

gyakran

gyakran vagy néha totál elfelejtem, hogy a most _most_ van.
ehh.

alvás

miután majd' odáig jutottunk estére, hogy hulla fáradt lettem, ennek minden nyolcadik hónapos tünetével, felmerült ugye a na, most szülünk gondolata is (aztán persze nem, mert hát hogy venné az ki magát), ma egész nap totális láblógatás van: a délelőtti után egy újabb órácskát aludtam (éjjel nyilván nem fogunk), természetesen a formaegy alatt (ez a legjobb altató, évek óta mondom), ismét anyósoméknál ebédeltünk (brassóit, amitől az egész duplán jó), és mintha kiürült volna a fejem, olyan.
csak múlnak a percek, szállnak, mint a nyárfa-szöszök, a melegben, én meg nyúlkálok utánuk lagymatagon.
azért ennek is megvan az élményértéke.