hekkercsoportok támadása

minden. egyes. alkalommal,

amikor "új rendszert" vezetnek be, hogy intézd online, akkor gyorsan összeomlik az adott portál. most a Pfizer hírére az oltóportál, a minden tagozat digitális oktatásba vonul-ra a kréta, és a legszebb, hogy azok a szájtátik azt hablatyolták utána "mentegetőzésképpen", hogy "meghekkelték" a rendszert. 

igen, a hekkerállam polgárai, amikor végre használnának valamit.

mi, most úgy néz ki, egy oltást el tudunk intézni ma, de azért ez kevés, a családban még van kettő (+a gyerek), akik ugyanezt érdemelnék.

onlájn plusz

az onlájn egyébként nekem bizonyos értelemben bejön.

pl. ha suliról van szó - szülőként messze a legtöbb szükséges infó lejön az egyes tanárról, valamint annak működéséről, mint a jelenlétiben. ez önmagában rémesen uncsi lenne, de kiegészítve egy kamasz éles szemével voltaképpen szórakoztató, egyszersmind tanulságos. pl. mit gondoljon a gyerek arról a tanárról, aki egy nyelvet prímán megtanít, miközben úgy ripakodik rá a szolgálatkész kamasz osztálytársra, hogy "téged a kutya se kérdezett!" - erről prímán lehet tehát beszélgetni ad hoc, nem kell megvárnia a bántalmazó munkatárs/főnököt, hogy ezt is eltegye a kamrapolcra, ez meddig és miért és miképp viselhető (vagy nem).

meg azért ugyanennél a példánál maradva - sokkal hamarabb felmérhető, ha egy vagy egyes helyzet(ek) szorongatják - nekem ez fontos, mert ha valaki ilyenre hajlamos, akkor annak meg kell tanulnia azt kezelni, emlékezni korábbi sikeres megküzdésre, és ebben én pl. nagyon örültem volna, ha lett volna legalább egy szülőm, aki csak részben de rendelkezésemre bocsát ilyen témában figyelmet, gondot, rágódást...

és az online azért is jó, mert a hómofisz egy kicsit ránevelt arra, amit a rohanok-jövök-megyek + mindenre egyszerre gondolok (azaz semmire sem igazán) helyett belekényszerített a kb. elrendezett hetekbe. időnként megborulok, mert persze a szabadidőmet nem szervezem be, és akkor nincs is, meg mert túl sokat kell várni másokra, akik nem látnak naponta, tehát nem is vagyok szerintük, de alapvetően elég sok külső-belső szükségtelen stresszt leszed ez a munkamód. kíváncsi vagyok, tudok-e ebből normálisan visszatérni a szaladgálós énembe. szerintem nem. és nem is akarok. (azt mondjuk eddig kábé hetente magyaráztam bent is dolgozós kollégáimnak, hogy ha kellek, vagy valami funkció úgy jobb lenne, szóljanak, bent töltök napokat, de hát nem szólnak, és hát ez van...)

és szeretem azt is az onlájnban, hogy egyik nap kiderül, hogy nagyon kellene valami ("elavult" telefonra tok, melaszos barnacukor, egy kémia feladatgyűjtemény, vagy valami egyéb szösz), és akkor nem azt kell elkezdeni tervezgetni, hogy mikor veszek ki szabit és járom végig a boltokat/antikváriumokat, bioboltot, ami mindentől messze van, hanem felpattanok a netre a telefonon (!) és 4 perc múlva kosárba teszem, és jó esetben 48 órán belül a futárnak kifizetem, ami éppen kell. ezt egyben amúgy megszoknom is nehéz, én még ott élek, a Szíriusz kapitányban meg A kék szigetben, szóval csoda, és értékelem.

könyvtárköltöztető

ma bevetettem magam anyukám tárolóban tárolt könyvtárába, és szépen átrámoltam polcról nagyszatyrokba. 12 nagyszatyor és 4 kisdoboz lett, a kiskocsi hátulja totál leült tőlük. 

magamnak akartam kiválogatni belőle párat, először lett vagy két polcnyi, aztán érdeklődéssel konstatáltam az új tulajdonságomat, a szelekciós képességemet, mellyel 2,4 kisszatyornyira redukáltam a tömeget, és simán átsétáltam volna vele ide gyalogosan, ha a tesóm nem "dob" át a seggeleült kocsijával.

ez a szelekció, ez egy újkeletű és még teljesen kiforratlan tudományom. bár ha belegondolok, az utóbbi 3 évem másról sem szól, mint a válogatásról, priorizálásról - amit tulajdonképpen élvezek. viszont az elmúlt hetekben ennek köszönhetően turbóra váltottam. kis saroknyi / négydoboznyi / kétpolcnyi mennyiségeket rakok rendbe és tolok ki a lakásból, ha nem kell, és ez most olyan szép folyamat, hogy nem kívánom valami nagy lelkendezéssel megbolygatni. menjen csak így tovább.

pl. mennyire örültem, hogy van két alapítvány, ahol pont azt kérték, amire annyira vágytam, hogy jó helyre kerüljön, és évek óta dobozokba rakosgatom, melyeket oda-vissza sarkonként rakosgatok, és a fejemben is tologatok, és persze itthon viaskodom, hogy egyszer csak futár és huss és jó helyen van!

a könyvek az más tészta, itt vannak a sajátjaim (sokan vannak, válogathatatlanok, próbáltam, nem megy még a szabadulás), ezeknél mennyivel könnyebb volt anyukám évek óta nem érintett, árvácska könyveit átválogatni. kevés személyes kötődés, megszabadulós hangulat, túl rövid idő - ez volt a titka. azt is realizáltam, hogy ennek a több száznak, ami átment ma a kezemen, kb. a negyede olyan, amit a 30 év múlva is érdekes-e próbája érdekesnek mondatna velem. de persze tele vagyok szkepticizmussal, vajon van-e olyan, aki még antikváriumból megvenné valaha bármelyiket (egyet tudok, azt el is fogom adni). most ezeknek amúgy lesz átmeneti gazdájuk, aztán vélhetőleg mennek a szelektív papír-levesbe.

az viszont tuti jó volt, hogy volt egy kis kettesben-időnk a tesómmal. az sosem árt.

24 óra

 miután az osztályszülők nekiálltak hívogatni, aztán az ofő is (most idilli a kapcsolatunk, haha), aztán nekiálltam megint eszemkávezetőzni (visszacseng fülembe midőn bátorítottak egyetlen (nemerre)jelentkezőként, hogy "ez úgyis csak jelképes feladat") (na, ja!)

újabb kérdőív, tapogatózó telefonok, majd 24 óra munka (kis alvás abba még belefért azért), hogy a 24. órában ezek a honnanszalajtottak bejelentsék, hogy csak az ovik meg az alsó megy. (mitől különbözik a vírushordozó gyerek egymástól? igen, életkorában. hordoz 10 éves negyedikesként? igen. hordoz 10 éves ötödikesként? igen. logikus-értelmes-megmagyarázható? napersze.)

ennek a truvájnak az a hozadéka, amit anno intézményi gyakorlaton egy ott 20 éve dolgozó agilis humoros szuperjófej (talán kicsit kiégett) nő mondott a kérdésre, mit lehetne javítani a működésen, hát, mondta, kellene alá telepíteni nem kevés dinamitot, azt indítani, aztán a maradékot egyenletesen sóval behinteni. (esetleg máshol másképp újrakezdeni, tette hozzá elgondolkodva). emlékszem a csendre, a röhincsélésekre, meg a tekintetekben az ifjúkori álmok távolodására. (az intézmény azóta is ugyanott, némi ráncfelvarrással ugyanúgy működik, csak nemrég olvastam a cikket, amikor az onnan kiköltözni vágyók mégsem tudnak önálló életet élni ebben a társadalmi kontextusban...)

szóval ebben a 24órás agyamenésben a kérdőívezés - becserkészés - kitalálás volt a legkönnyebb, a kérelmet, melyet a suliigazgatónak kell írni, mégis 1 óra alatt bírtam megírni, mert egyszerűen a jogszabályok kizárják a józan, egyszerű, win-win megoldásokat, bürokrácia van, hatáskörök, 250 órák, osztályozó értekezletek, digitális oktatás és távolléti oktatás és igazolt hiányzás és hasonló politikai-oktatásüzemeltetési bikkfanyelv, és ha csak simán azt írod le, ami a valóság, hogy járvány van, brit mutáció, nem kapott az egész családból 1-több személy oltást, félted a gyereked, arra, ha egyénileg csinálod, esetleg hagyják otthon lenni, de attól még nem tanítják közvetlenül. 

az a pár f.szklp, aki hülyeségeket írkál össze oktatási rendszert szabályozandó, közelében sincsen annak, milyen terhet jelent ez MINDEN EGYES SZEREPLŐNEK a történetben. élén a gyerekkel, akit szorosan követ szülő, tanár, igazgató. szerencsére most már a tankerületek is a játszma alanyai lettek egyes esetekben, így a haragom mellé kárörömöm is vegyül feléjük - szolgáljátok csak ki / működtessétek ezt a dilettáns, pénzéhes, cinikus rendszert, imádjátok és szenvedjetek ti is.

ja, mert ha hiányzás, akkor még az órai haladás és házi feladat megszerzése (ennek generálása), valamint a gyerek tanulásának ütemezése, felügyelete is jómagamra hárul, és azért inkább küldök egy kérdőívet és 24 órán át kepesztek, hogy haladjon tovább ez a fis-fos digitális szarakodás.

ahogy atyuska jóindulatúan bejelentette, folytatjuk. (kb. addigra készültem el az irattal, és kis szünetet tartva hívtam volna fel majdnem a dirit, mégis jó-e, amit írok neki (is) - erre nézem, hír, bejelentette. nem ment volna ugyanez délelőtt, esetleg a jogszabályalkotás és -hirdetés időpontjában - ésszel? (tótavé cikkeit utálom, ez volt az első, melynek minden szavát aranyból faragtatnám ki a cinege utca és a parlament közötti útra dísznek)

fizikalecke? én?

iskolai keretes nap volt a mai, FIZIKALECKÉVEL kezdtük* (másfélórás szeánsz volt - egy feladat) - annyira kell röhögnöm magamon. akkor anno, amikor megvolt az utolsó pl. kémia, rituálisan (rituálikusan, ahogyan a mai fiatal nemzedék hajlandó mondani :) - szóval az egy -korábban ízekre szedett - kémiakönyv volt, amit el is akartam égetni. (végül asszem azzal az eggyel meg is tettem), a fizikát pedig csak a negyedikes kvantummechanika mentette meg, azt az egyet értettem és szerettem a 4 év alatt először, mert tökéletesen elméleti volt és kalandos és mese.

ja, a mai feladat megint felhozta a 33 éves dühömet, ahogy ülök egy képletes/számítási feladat felett, és hiába tudok ragyogóan számolni, matekaggyal, nem és nem megy, mert mindig eggyel több ismeretlen van benne, és nem és nem jövök rá, mi a hiba/megoldás, csak tehetetlenül nézem, ahogy az agarak szokták a versenyen a nyuszit, futok, megőrülök, írom a képletátírásokat, és még mindig semmi... (előkotortam a Mozaikos hetedikes könyvet és 10 p alatt legalább egy kis fényt találtam az alagút végén) (meg konzultáltam anyukámmal, aki egy csoda, mert 50 év után is tudja, mit hol keressen) (és végül a gyerek is megértette, ami őt tekintve nem, engem tekintve igazán viccesen nagy csoda)

a keretes napot pedig egy újabb körvonalazódó szmk-elnöki kérdőív-kérelem-tipródás képében jött el, hiszen jövő hétre pártunkéskormányunk értelmetlenjei iskolaoroszrulettbe kényszerítenének újra. csúnyaszó, csúnyaszó, pííípp, minden aspektus tekintetében.

*mondjuk volt ebben némi egymásraordibálás is pluszban, részemről jogosan, hogy a hosszúkás hétvége mi okból nem volt elég erre az egy darab feladatra, hogy ne a hétfőreggelt keserítsük a ledobott testek paramétereivel...

ú, ezt a mai napot

nem fogom bearanyrámáztatni

először hajnali 6.50kor fel kellett kelnem (ez minden más napon megy simán, de ma 2.45kor még ébren voltam) (sohatöbbé nem fogok dolgozni éjjel ide, ezt most megállapítottam, minthogy)

8.30tól 10.30ig én vittem el a világ összes bűnét, akkor is, úgy is, hogy én szóltam előre (kettő éve és 2 hónapja igzektli)

(most azért az a kérdés fölmerült bennem, hogy vajon minden munkahelyen az a sztenderd, hogy le vagy szarva, mindenkinek pedig megvan a visszakozásra való joga, amivel bármikor megterrorizálhat, ja, és dicsérni senkit és semmit nem kell?)

10.30tól 11.30ig volt a fénypont, remélhetőleg nem vesztem el ennek következtében a munkahelyem médiafiókja fölötti jogot (megoldótanácsadás)

11.30kor azt éreztem, hogy nah, ezt a napot akkor itt be is fejezhetnénk

nem

utána jött a tipikus jaj, csak ezt az izét csináldmeggyorsan munkatömeg, majd

a menjünk korábban vásárolni másfél-két óra (teszem hozzá, hogy ezt most tényleg élveztem, kábé olyan hévvel, mint amikor a kismamák kijutnak a gyerek mellől a valóságba, és felnőttek társaságában töltenek fél órát)

aztán hazaérve rá kellett jöjjek, hogy négy ebédnyi cuccot vásároltam össze a kettőnapi helyett, mindezt úgy, hogy az elmúlt 4 napban nem főztem ebédet (egyik nap a fagyasztóból jött elő a házipizzánk, másnap gyerekebéd lepasszolva, nekem pesztóssajtostészta, tegnapelőtt házihotdog (mit tegyünk, imádja, nekem meg 10 perc), ma meg eltettlecsóval nyuvasztottam magam, gyerek megint ebédre lepasszolva. a nyuvasztottam magam amúgy helytálló, mert bár nagyon szeretem, november óta nem eszem, mert magok vannak benne (pari, paprika - nem ehetem a magokat ELVILEG) (nem ehetném, de ma ettem, úgy döntöttem, ennek a napnak, ráadásul _nekem_ meg már úgyis mindegy)

este még folytattam a munkát, és akkor aztán nagyon meguntam. magam is, meg a világot is.

pedig amúgy most épp itt pont minden rendben. eddig mindhárom barátnőm túlélte a covidot.