szilv

álljon itt nagybetűkkel (képletesen, persze), hogy a szilveszter és környéke minden mozzanata heves utálatomnak örvend, életemben, és azért ennyire ez már volt hosszú, hát összesen kettő ilyet bírok jónak nevezni.
egyszer a húgom született aznap éjjel (azaz nyilván január elsején), na az tényleg érdekes és izgalmas volt, tele várakozással. egyszer meg a barátaimmal volt olyan öltözzünk be annak, amik aztán végképp nem vagyunk-módra bulink, és az igazán vicces volt meg jó.
átlagban tehát húszévenként egy.
jahhaj, nem, tévedtem, voltam igazán pipec helyen, se térerő, se hangzavar, csak mi, a barátok, a jég meg hó, meg a cserépkályha, valami csuda helyen (nógrád), hát az még jó volt, szóval az átlagot tízévente egyre módosítom.
de aztán ennyi. ezen kívül a telefonfülkében alám dobott petárda jut még eszembe róla, részeg emberek, elkóborló / otthon rettegő kutyák, hangos közös visszaszámlálás, idétlen koccintások és unalom unalom és szürkeség. a karácsony csillogásával szemben valami vacak semmi. és persze ez lesz a második gyerek mélyálomból sírva ébredős, anyuapunyugtatós éjjel, egy szó mint száz
legyen már január 1.

purc

ide most nem írom le még egyszer, idióta én, idióta ie.

csak a nap koronája volt.

szuupppeeer

a mai (tegnapi) nap vidám epizódja volt ama bal négyes ujjam végének gesztenyébe szeletelése, ezúton is kiutalok magamnak egy életemben az első, de soha többé ilyet érmet, különösen pikáns részlete a dolgoknak amúgy, hogy azután esett meg mindez velem egy röpke órával, hogy egy másik, elengedhetetlennek ítélt, hasonló nagyságú és élű szakácskést vásároltam (kaptamkarácsonyra-vásárlás) magam magamnak.
végül azért eloldalogtam este a dokihoz (az élet kicselezte a törvényszerűen szombat délutánra eső baleseteim legalább egyikét: ma szerdai nap volt az esztékában), sürgősséggel az egy darab várakozó elé engedtek be, majd rátekintve az addigra visszahelyezkedő véraláfutásos rémisztő vágásra valami éktelen iróniával mondott valami lazát a doki, és elvonult a főorvossal dumcsizni a telefonban. visszatérve betadint rendelt meg bekötözgetést, s végül 1770 forintnyi összegről írtak számlautánzatot.
annyiban megérte, hogy legalább most nem kaptam tetanuszt. meg persze karácsony előtt az sem baj, hogy elmondhatom, látott doki. más tanulság nincs, kérem, kapcsojja ki.

meg még

meg még eszembe jutott a mai kellemes csalódásom, ahogyan ama legközelebbi tépontba betértünk, (épp előtte adtuk föl a kétoldalas, hárommellékletes irdatlanul precíz levelem a téakárminek a magyarpostán, miszerint ide nekem a felezőt januártól, és anyukátokat tiszteltetem (teoretikusan, persze)).

belépvén az üvegkalickába előszor a sorszámosztócsajszi vetette ránk magát, kaptunk, tántorogva a szívességtől álltunk oldalra, mire lecsapott ránk a teakávéosztogató csajszi (később egy másik újra), hogy kérünk-e, kértünk, aztán belemerülve a gombok nyomogatásába (ezer telefon meg laptop) lemaradtunk a sorszámunkról (egy percig nem figyeltünk, így gyerek az ember), így újra 15 percet vártunk, és így szerencsésen egy mindenttudó, végtelenkedveshez kerültünk, ki minden kérdésünket precízen, buksisimi kíséretében (virtuális túlzás, érzékeltetendő) megválaszolt, még mi kértünk elnézést a kekeckedésünkért, szóval már csak

ide nekem a felezőt januártól (amennyiben írásban nem zajlik le kedvezően a sztori, nyilván már van kihez menni),

és reszkess téakármi, mert ezentúl a legközelebbi téhómba fogok járni minden kérdésemmel. (már, ami őket illeti)

a karácsony peremén

mármint a karácsonyi ajándékhajtás peremén.
ott vagyok, vagy mi a szöszmár úgy összeállt a kép, mi lesz kinek, de idén is érzem még azt a régi jóérzésemléket, amikor mindenki a legszemélyreszabottabb akármit kapta.

emlék, mert most már csak kevesen kapják azt és úgy. olyasmit kapnak sokan, annak látszót, de ez már nem az.

nem tudom, hová tűnt az a régiandalgó, aki a fejét törte (és akkor sem jártam 2 napnál tovább a vásárlás okán bárhol), aki elkészítette (jó, mondod, tavaly is készítettél, meg tavaly előtt is), de nem, ez nem ugyanaz. ez egy másik szint: afféle felnőtt-lét, afféle rosszértelmű elhagyása önmagamnak, de még hiányzom nekem, szóval talán, ha minden jól alakul (és erőt veszek a VALÓDI lustaságomon, vagy akármimen (pontosan mi is ez, mondja meg valaki), és lesznek megint kedves embereim (ez így hülyén hangzik) és kedves ajándékaim.)

mert pl most iszonyú nehezemre esik ama (szeretett) nőrokonomnak a kívánságát valódian teljesíteni az ez meg az meg valami apróságok, tudod, mint régen-listát. ezmegaz már megvan, az mindig könnyű, de az apróságok kigondolása helyett az tolul az agyamba, ahogyan anyósom már egy hete részletekben nagytakarít, itt is kéne, meg hogy mikor mosogassak, főzzek, na már megint írni kell valami levelet-a felnőttség csalhatatlan velejárói, de én

de én ebben

akarok még mindig gyerek maradni.

akarok, na.

igen, talán az erőfeszítés kell.

talált

kérészéletű lepke

(ámbár lehetséges, hogy hosszú hetekhónapok óta élt velünk) de már csak az örök vadászmezőkön hozza a frászt.

anyósom gergőzött, midőn ismét megjelent a csúnya szőrös állat (erről utólag szereztem tudomást), anyósom csapkodott, g-re a frász jött, jajlepke, én közben kint mosogattam, majd egyszer csak fölsikkantottam, mert a konyhában is rámtalált a vadállat, vesztére azonban a pulton álló fűszertartó mögé vette be magát, onnan sima ügy volt a jobb létre szenderítése, ám a sikkantásom után szegény gyerekemet kellett messzemenőkig biztosítanom, hogy minden rendben, a lepke nem bánt, és akkor derült fény az addig történtekre, ennél fogva sajna egy darabig nem fogja szeretni a lepkés dolgokat (fölöttébb kínos tehát a most futó bogaras ágynemű a la ikea).

azt csak remélem, hogy ugyanaz a példány támadott mindkét helyiségben.

ketten

most pl ketten vagyunk a szobában (még éppen), én, meg a fura nagy fekete lepke.

miután hátborzongatónak tartom a bármilyen nagy lepkék érintésének még a gondolatát is, hát kissé frászban ülök itt, és reménykedem, én leszek a gyorsabb, ha újra föltűnik (rövid fél percig láttam). és különben is, nem DECEMBER van? tél, hideg, rovarok alszanak/kinyuvadtak/rejtőznek/lelassultak?

a tegnapelőtt lecsapott valódi szúnyogról nem is beszélve.

"...csak mert én azt mondtam!"

jamjarlady oldalán olvasva röhögtem egy jót ezen.

méltó

"Ha odaállhatna a 25 éves Gryllus Dániel elé, mit mondana neki?

(nevet) Lehet, hogy elmondanám, hogy: te most nem tudod azt elképzelni, hogy negyven éves zenekar lesztek, hogy Kossuth-díjasok lesztek és mindenféle elismerésben lesz részetek, bejárjátok a világot, írtok több, mint ezer dalt. De lehet, hogy azt is megmondanám, hogy: és képzeld, egyszer majd kimennek az oroszok is és egészen más világ lesz, nem csak egy lemezgyár lesz, hanem te magad is lehetsz kiadó, és azt csinálsz, ami csak jólesik, és a barátaiddal dolgozhatsz együtt. Lehet, hogy tudnék érdekes dolgokat mondani ennek a fiatalembernek."

itt olvastam, tetszett

kecsap

nem tudom, mi a titka, most olvastam szirkáéknál, hogy kecsapos pogácsa és társai, erről eszembe jutott, hogy gergőfiam legutóbbi ételordibálása a kecsapotidenekemazonnal volt.

majd megkóstolta, majd ezt kívánta fogyasztani inkább.

ezen túlmenően az osános tépkedőlapozóban ez az oldal, melyen kecsap is szerepel, a kedvenc, mintdent megmutatós és tudós oldal, míg a csokiknál csak a meglepetéstojás kelti föl az érdeklődését.

maradjon ez akkor majd így.

összefogalalóan

tehát

az alvás, mint olyan nem jellemző ezekre a hetekre, csak mint délibáb a messzi róna fölött, emlékszem a másfél hónapja még ataludt éjjelekre, ezeknek három-négy hete lőttek, tegnap éjjel négyig nem is aludtam, akkor is gyermeket apja kezében elhelyezve sztrájkot indítottam.

a legújabb, hogy ha valami nem tetszik, rögtön ordítva sír, kettő másodperc áll ilyenkor a tett és a legörbülő, rögtönordító száj között rendelkezésre, hogy kispofit áthangoljuk valami okos szöveggel / viccel / elterelő hadművelettel, ami uram bocsá' éjjel valahogy nem megy mostanában már.

viszont a legmesszemenőbbekig kellemesen csalódtam az összes könyvrendelős áruházban (nyugtával dícsérem majd a napot, most csak): egy nap alatt (helyesebben három óra alatt) szedte össze a libri a könyvlistámat átvehető állapotban, míg a nembeszerezhetőket az alexandra holnap kihozza, és még árban is ugyanott vagyok valahol.

ezzel tehát nagy lépést tettem előre a karácsonyi ajándékok terén, nem beszélve arról a tömérdek könyvről, melyet majd lesz alkalmam szépen kölcsönkérni a családtagoktól, ugyanis idén magamra gondolván számomra érdekesnek tűnő köteteket rendeltem, hehehehe.

mostmár csak a hetet kell lelogisztikázni, holnap fodrászolás, majd a könyvekért is valamikor menni kell, haza kell hoznunk a videónkat a szerelőből, esetleg egyszeriben tán csillárunk is lehetne már, és végre

valahonnan

kellene

szerezni egy kis valódi karácsonyi elmélyülést.

desebaj

tegnap végre eljutottunk oda, ahol gyereküléseket adnak, adtak nekünk is, csudamód örülünk mindahányan.
mi, mert a gyermek lába nem a nyakában van (képletesen) utazása alatt, meg mert szép szál legény lett ez a legény, ezt is vicces látni.
a gyermek, ki az eddigi három útját 1 egész és két majdnemalvással ünnepelte meg, ezeken kívül viszont folyamatosan NÉZETT és NÉZETT és hóózott, hogy busz, meg betonkeverő, meg villamos, meg húú. (az eddigi hordozós megoldással hátrafelé pl látta az ülést, a háztetőket és a fákat). tág tere nyílt továbbá a legújabb szokás, nevesen a rugdosásnak hódolni, a vezető hátát, melynek a vezető nemigen örült. és csuda nehéz nem mondani neki, hogy ne rugdosson, mert onnantól kezdve tudatosan egyre bátrabban rugdos.

mérgesmorgós

ma gyakorlatilag azzal tölthettem a délutánt-estét, ami a személyes mörfitörvényem.

miszerint legyen csupán egy olyan ügylet bármely szolgáltatóval, melyet nem göngyölítek föl rögtön a kipattanása pillanatában vérebként, az nyilvánvalóan és végzetszerűen visszaüt.

nem hinném, hogy nem tudnék ügyet intézni, de amikor csak egy kicsi centi rés marad, mert nem rajtam múlt, hát olyankor bedől a szahara egész homokja az ajtón-

ja, megint a téhóm, most a telefon, dörgedelmes levelükre, miszerint 2009 januárjától aztán hűség, vagy halál, hát én csomagot váltanék, csak dátumot nem írtak.

jó, mondok, akkor most december, akkor most szólok nekik időben, hogy akkor jan. 1-től válcsunk, nyilván.

kétszer háromnegyed óra után az derült ki, hogy a rendszerük szerint majd április 9-től (? hm, lehet, hogy valakinek ott bent ez a szülinapja?) válthatok, mely időpontot illetően nem bírt a hölgy információval szolgálni. írjak levelet.

hát ma ennek a levélnek a mellékletét gyártottam le, begépeltem az elmúlt 3 év minden számla minden időpontját, a kétszeri csomagváltás minden áttekinthetetlen részletét, melyből kiderült:

1. mostani szerződést nem küldtek, az internetes fiók pedig (ahol elvileg megtalálható volna) 2 hónapja nem működik (tudják, azt mondta a hölgy, de majd azért próbálkozzak, hátha megy mégis) (annyira helyes ez így)

2. a 2007. októberközepi váltás november elejétől számolódik csak (ez olyan 2-4000 forintos különbség)

3. a sztornó-korrekciós számlán 900 forintot a javukra "korrigáltak"

4. az első új számlán szerepel egy fantom díjcsomag (1 db) 1450 forinttal (csak tippelek, hogy mondjuk a csomagváltás költsége, de erről nem szól semmilyen infó)

5. csak teoretikusan érdekelne, hogy a matáv háza táján pl mikor van karácsony, ha az egyéves hűség 14 hónapig tart (jelen esetben 18 hónapig, amíg persze érdekképviselően le nem ordítom valaki fejét (már akkor kellett volna))

6. szerződés és 2007. októberi telefonhívás felvétele (törlik 1 év után) híján kíváncsi vagyok, mire megyek majd azért.

szép, morgós délután volt, hétvége vége.

varr, varr, varr

lehhehheehheeesz vahaharrróóógéhhhéhépeeem!!!!
saját, enyém, drágaszááágom.
mingyár hazaér, juhhuj.
egyébként a történetnek az a része sokkal szívmelengetőbb (pedig azért ez is jó érzés), hogy az igazi drágaságom, na ő, ahogyan és aki összehozta ezt az érzést és mindent nekem, tudniillik összefusizta titokban (a fusizni az internet kontextusában különösen vicces kifejezés) az árát (meg még egy használtmonitorét is), és tegnap délután meglepett a hírrel, és én csak bámultam meglepetten (különös tekintettel arra a tegnap délelőtti gondolattal, hogy mennyire nem szokott nekem mostanában olyan gyerekkori illatú meglepetés lenni a karácsonyban, és akkor), erre ő meg mennyire meglepett, nem is képzeli, hányféleképpen örülök ennek...
(kép majd akkor, ha tényleg itthon lesznek :)
friss: itt van ő, eléggé szimpatikus ám közelről is. most majd akkor jól varrhatok.

márketing és márketing

az imént rámtelefonált egy csaj, irdatlanul idétlen hanghordozásban (jahhaj, de beírnám ide, ha lehetne hangotbeírni, olyan női téves fahang, rossz hangsúlyozások, mondateleji mondathangsúlyok, mintha tanították volna neki, hogyan beszéljen rosszul), ésaszongya andalgó-család? hmigen, mondom. akkor bláblábláblá jövő péntekre, menjek el a sálllálááállá...bocs, mondom, milyen kft, ápluszá, és akkor mondaná legyen szíves az önök elérhetőségét? milyen célból, kérdezi, hát olyanból, mondám, miszerint tudni szeretném végre, honnan az én itthoni telefonszámom, mert ugyebár márketing és közvéleménycélokra le van tiltva, jjjaaaa, a paragrafusjel, mondja erre lenézően, ja, mondom, abból is látszik, de nem, nem, én azt rosszul tudom (márminthogy én én), mert az nem azt jelenti (mondom erre: ?), mondom, de hát én nyilatkoztam arról, hogy....ajh, mondja ő, nekem (nekem) azért fizetnem kell a teledata kft-nek (szerk. adatnyilvántartó cég, matávkiszervezés), hogy ne lehessen használni. ??? próbálom meggyőzni, erre mondat közepén leteszi a kagylót.

hát itt fölment bennem a pumpa, azon túl, hogy kioktat, nem válaszol, pedig kötelessége volna, hát még oktalan is. (ostoba)

nagyjából ő volt az utolsó marketinges, akivel tisztességesen szóba áltam, pedig eddig mindenkivel próbáltam udvarias lenni.

bénázós-éjszakázós-e vagyok

az vagyok.
rám még rámtesz egy óriáslapáttal ez a gyerek, ennek eredménye a kitartóan zümmögő fejfájás és ásítozós álomkór pl mondjuk ma (vagy egy éve, másfél minden második nap, lehetek kegyetlen magammal, meg őszinte), de micsinájjak, ha az élet nem állhat meg csak attól, hogy háromésfélóra marad az alvásra a kétszeri éjjeli keléstől (második reggel ötkor, és nem, nem bírom olyankor már visszaaltatni, csak majd úgy nyolc körül, és én is visszafekszem, de az valahogy kevés)
ilyenkor persze rémülten veszem észre, hogy már megint pattanok olyan dolgokra, amiket máskor, ha bosszant is, kiköpöm, oda se nézve, minek vele foglalkozni végülis-módra, de ilyenkor, mint ez a mai is, jobb nem dühíteni, mert harapok, ugrom, villámlok. ez estére tragikus lett, holott délutánra már semmi bajom nem tűnt lenni, de
de aztán ez is elmúlt.
holnapra meg gyerekitthonhagyást tervezek, maradjon csak még egy napot itt a lakásban szegény pára, én meg megyek ázni-fázni, najó, vicc, vásárolgatni, de most pl a mai naptól totál elfelejtettem, hogy hol és mit gondoltam megnézni meg megvenni, kicsit ciki is ez így. de menni kell, mer' a bébiszittermami délelőtt áll rendelkezésre.
max. sétálok egy kicsit, úgyis és úgysem már régen.
ma a harminc helyett csak hét orrszipi volt, és óriáshapciból is csak négy. javulunk, ezzel párhuzamosan most nem a hapcik, hanem a handabandázás nevettetik meg a kölköt.

áááááááááááááááááááááááááááááááááá

"Feleségemmel Bobbie-val évek óta álmodoztunk arról, hogy olyan helyet teremtsünk, ahol a képeskönyvek eredeti műveit lehetne nézegetni, élvezni és értékelni. Azt mondják, a képeskönyv jelenti a legfiatalabb olvasók bevezetését az irodalomba. Mi olyan múzeumot szerettünk volna létrehozni, ami ugyanezt jelenti a legifjabb múzeumlátogatóknak: bevezetést a művészetbe.

Először Japánban láttunk ilyen múzeumokat, ahol a képeskönyvek művészetének hosszú hagyománya van és nagy elismerésnek örvend. Az Eric Carle Múzeum a képeskönyvek művészetéről gondolata itt fogalmazódott meg bennünk először.

Szerettük volna "kinevelni" a képeskönyvek művészetének rajongó táborát, és persze a lehető legkorábban elvetni a múzeumba járás szokását. Célunk az volt, hogy a lehető legmagasabb művészetet mutassuk be, a gyönyörűségét, a komolyságát és persze a szórakoztatóságát. Olyan múzeumot szerettünk volna létrehozni, ahol be tudjuk mutatni a hazai és nemzetközi képeskönyv illusztrátorok munkáit. Úgy érezzük, a múzeum betölti és be is fogja tölteni a neki szánt szerepet, sikerült megvalósítani álmunkat és vágyunkat. A 2002-ben megnyílt múzeumba már több mint 300 ezren látogattak el. Remélem téged is hamarosan üdvözölhetünk!"
ezt az idézetet a pagony honlapjáról vettem.

itt van a The Eric Carle Museum of Picture Book Art linkje
ha megkérdeznél, mi szeretnék lenni (ha nagy leszek), hát Eric Carle leszek/volnék/vagyok/lennék, esetleg a közeli munkatársa, ha más nincs.
ezt olvasni olyan volt, mint valami kés, amit a szívemben forgatnak, fáj is, de igazából olyan is, mikor egy angyal röpül el a fejem felett, jó is.

szörccs

haaaa, hhaaa,...., hhhhhaaaaaapciii! háháháhá
ez ma többször is lezajlott, beköszöntött ugyanis az első igazi szörcs anadalgóékhoz, s a gyermek valahogy úgy nevelődött, hogy szerinte a nagy hapci vicces. s mivel hapcizik nyakra-főre, így vidám napunk van, még az eddigi harminc orrszipkázás sem vette el a savát-borsát (hehhehehhhe) a dolognak.
igaz, én szívesen sétáltam volna egyet ebben a verőfényes, fagyos délelőttben, de ez legyen a legnagyobb gondom, asszem.
most pedig szurkolás, hogy a szörcs húzzon el, de igazából leginkább és teljesen gigiéknek szurkolok, hogy innentől kezdve már csak jóhíreket kapjanak.
!

'mukilás' itt is (*)

volt akkor az a munkamukilás, egyes férjek egyes munkahelyén, g kedvesen figyelt, figyelt, néha elmosolyodott (ejj, ezek a gyerekek-jelentéssel), a mukilást merőn nézte, nyilvánvalóan szimpatikusnak könyvelte el (nem úgy, mint ama kollégagyerek, ki a neve szólításakor éktelenül elsírta magát, szegény, dehogy ment ő csomagért), ám g sem volt hajlandó megfogni a csomagot (zizeg és egy idegentől nem fogadunk el csomagot), és ez egy jól sikerült, ámde oda-vissza kétórás utazásos este volt.
aztán pénteken végül nem jött hozzánk muki, lassan bevezetünk azért szokásokat (váá), viszont szombaton jött három is, a csokik határozott ellenállásunkra (neki) nem érkezett (igazából nekem sem), viszont narancsalmajoghurt és egy berakó volt a házimukiajándék (a két utolsónak fergeteges sikere volt ám), meg lett kisautó meg könyv (nem, sajnos nem bírtuk kivédeni az újabb radványizsuzsagiccset, medve anyám, jahhaj) (ígyhát eldugtuk, de nehéz lesz azért rejtegetni)
és én nem tudom, fogon kívül mi volt az ok, de a szombat esteéjjel egy rémség volt, a szokott kis lefekszünk, ahogyan mindig is szoktuk, az úgy végződött, hogy a végleges elalvás helyett kipattant a szemem, hát játsszukot adott elő a művészúr, és aztán még háromésfél órán át így tett, és majd összeesett a fáradtságtól (és mi is), és időnként sírt is tőle (és mi is majdnem), aztán merőben viccesen éjfél körül megetettem, ésatöbbi, és aztán letettem és rászóltam, hogy most pedig fej letesz, nem mocorog, és lenyomtam a hátát, aztán a popót, aztán a hátát, aztán rászóltam, és aztán elölről, és aztán elaludt.
huhh.
aztán a mai (vasár)nap pedig hozta a heti formulát: két tervezett programunk egyikére sem jutottunk el, hm.
hát így.

* pomogácsék hívták így, és teccett

teeendők

ma volt a teendő-nap.
a nagybevásárlás (kristálycukor kimaradt) előtt vettem egy nagy levegőt (valahol ott kezdődött az energiahullám) és fölhívtam a munkahelyem (a főnököm, kinél jobbat szerintem nem tudtok mondani), s a heti váratlan híreket hallva beajánlottam magam, mint kisegítő vagy akármi, egy füst alatt meg is hívtam magunkhoz, jöjjön el újra. (néha jön, jó volna most is, nem kevésbé fontos is).
mostanában függönyt is mosok, ésatöbbi, ésatöbbi, tömény unalom elmesélni, viszont valahogy jó érzés az a sok gondolatpipa a gondolatlistámon, hogy még csak péntek este, ésmár.

költői kérdés

csak eléggé prózai az előzőhöz képest.
mért olyan titkolnivalóan, kínosan, furán hangzóan gáz, hogy gergő 16hónaposan még mindig lelkesen szopizik?
(a másik, mégkínosabb, hogy (még!) nem eszik csokit, nem iszik direkte tejet, kerüljük a sütizést, a cukrozást, a nátrium-glutamátot, tartósítószert, hasonlókat - gyönyörűen kiderül ilyenkor, hogy lehetnek a szép tudások, miszerint ezek nem hasznosanyagok, nem szükségesek (szerintem tán kivéve a tejet), de mégis mindenki (inkluzíve mi is) eszi, sőt olyan, mint az internet: elképzelhetetlen, hogy ezeken kívül is van élet, jóllakás, netán ajándék...)
naponta konfrontálódunk így mikulástájt.

pejkó

Kiss Ottó: Anyukám csodaszép

Anyukám csodaszép asszony,
apuhoz csakis ő passzol.
Egyedül vagyok én gyermek,
asziszem, valahol nyertek.

Anyukám csodaszép asszony,
apukám hozezért passzol.
Ha megyek vele én, látnak
- nem adom soha őt másnak!

miután ennek a versnek az ősképét kétnaponta szavalom fennhangon gergelyfiamnak, jóízűt volt muszáj röhögnöm ezen, a legújabb csodaceruzában olvasott versen, szerintem
ilyenekért
érdemes
itt élni
magyarul.

a történelem

.... és akkor a tegnap bánatomat sütibe fojtottam, ma pediglen megetettem a sütit ama tegnapelőtt féligjövőkkel, egyszóval -ha áttételesen is- helyreállt eme világszeglet rendje.
g már egészen jól viseli a rengeteg új arcot, mert miután elmentek ők ketten, lent még várt minket másik kettő, ritkánlátott, és nyikkanás nélkül, viszont mosolyogva tűrte.
ja, és megkapta élete első csokiját (belga, naná), melyet -jelentem- a kegyetlen szülei (elsősorban nyilván apukája) fognak előle fölfalni. kicsi gyereknek, különös tekintettel az eddig is gonddal válogatott étrendjére, valahogy nem érzem/ezzük szükségét a csokik sürgős bevezetésének, csak mert mondjuk itt a télapó.
(és különbenis a műcsokitélapók is monnyanak le)

terápia

tegnaprólgyűrűző, makeletkező és kirobbanóan rossz kedvemet (kedv? a csudát) érzésemet (érzés? a csudát) csudatudjamimet szépen sütésbe fojtottam, legalább lesz értelme, ha kész lesz és nem ég oda.
még sütőtököt is szeltem, hogy múljon. ezt még azért folytatom.

nahh

a ma margójára odavésem, hogy még az ebédem is elmaradt, estére már ketten voltunk mérgeshisztismorgósak, szegény apja/férje feje.
de én legalább nem verem a saját fejem mérges elkeseredésemben, könnyes szemmel, mint ama gyermek teszi, remélem, csak ma, mert nagyon nemtetszetős ez a legújabb szokása, így ünnepeltük a fél vendégsereg ittlétét, gyakorlatilag hüppögősre sírta magát egy olyan ártatlan momentumon, hogy édesem, most mindjárt ehetsz, ám addig apa fog-
mindenen kiakadt, estére ez a vendégsereg másik felének szótlan nemjöttével spékelve leszippantotta a lelkierőim nagyrészét, regenerálozom magam magam.
fogat akarok már ennek a gyereknek. valaki?

gyakorlat

ma is jönnek kedvesemberek, ma is kapkodásos, jajmicsináljak, hogy rendnekláccódjon, csak aludjoneleget és nelegyennyűgi, rohanokideoda nap van, de megéri, megéri (remélem).
kicsit azért sűrű ez így, ma pl ebédet nem volt időm készíteni, és lakásunk anatómiájából kifolyólag most is bajos még a belekezdés (g alvószobája mellett van konyhánk, okosan)
na, hát még volt a tegnapi koraivacsi anyukáméknál, fiatalabb nőrokonom ismét remekelt (nem hiszi el sajna, hogy mennyire csudajól tud főzni), mindenki szokásos jó formáját hozta, g is föloldódott a nagy hangzavarban, forgószékezett, kanalazott, bújócskázott,
jut eszembe,
már pár napja írom fejben (bloggerbetegség) a 16hónaposságának dolgait, majd egyszer idevésem, ma még képek is készültek (magad, uram, ha... stb)
STB (by K. Vonnegut)