az vagyok.
rám még rámtesz egy óriáslapáttal ez a gyerek, ennek eredménye a kitartóan zümmögő fejfájás és ásítozós álomkór pl mondjuk ma (vagy egy éve, másfél minden második nap, lehetek kegyetlen magammal, meg őszinte), de micsinájjak, ha az élet nem állhat meg csak attól, hogy háromésfélóra marad az alvásra a kétszeri éjjeli keléstől (második reggel ötkor, és nem, nem bírom olyankor már visszaaltatni, csak majd úgy nyolc körül, és én is visszafekszem, de az valahogy kevés)
ilyenkor persze rémülten veszem észre, hogy már megint pattanok olyan dolgokra, amiket máskor, ha bosszant is, kiköpöm, oda se nézve, minek vele foglalkozni végülis-módra, de ilyenkor, mint ez a mai is, jobb nem dühíteni, mert harapok, ugrom, villámlok. ez estére tragikus lett, holott délutánra már semmi bajom nem tűnt lenni, de
de aztán ez is elmúlt.
holnapra meg gyerekitthonhagyást tervezek, maradjon csak még egy napot itt a lakásban szegény pára, én meg megyek ázni-fázni, najó, vicc, vásárolgatni, de most pl a mai naptól totál elfelejtettem, hogy hol és mit gondoltam megnézni meg megvenni, kicsit ciki is ez így. de menni kell, mer' a bébiszittermami délelőtt áll rendelkezésre.
max. sétálok egy kicsit, úgyis és úgysem már régen.
ma a harminc helyett csak hét orrszipi volt, és óriáshapciból is csak négy. javulunk, ezzel párhuzamosan most nem a hapcik, hanem a handabandázás nevettetik meg a kölköt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése