intő jelek

miután már egy hete ordító farkas a hangom (avagy nulla, kedve válogatja), taknyom ömlik, kint (nem)alszom, öszebalhézom egy vaterás nővel (legyek pontos, nemigen szoktam ilyenekkel így elkeveredni ügyekben, és a tét, hogy is mondjam, pitiáner: 30 forinton pattogunk), egyéb nyavajákkal küzdünk családilag, majd letörik a fogam reggel, egy kilátástalanul zsúfolt hét hétfőjén... öööö.... hogy is mondjam - ez a nap, amikor nem nagyon várom a mai értekezletet, igazán-igazán nem. mert ugye mi jön még. (sosem kérdezem meg, ezt megtanultam, ez csak egy afféle fölvont váll mellé éterbe lógó mondat, súlytalan!)

sulikör 2013

nyomozóénem a hétvégén jó koncot talált, a változatosság kedvéért még (talán) időben - a sulikérdésnek estem neki. 

van ugye ez a részképességizé, amit ugye a tornával kívánunk javítani, de most éppen a suliválasztás szempontjából kiesett a koncentrált figyelmet elváró direkt zenei vonal. noha dallamot elsőre visszadúdol, ha már szöveg is van, vagy kellene egy kis ritmus alá, egyszerre nem megy. persze az is van, hogy a szöveg megy (idézetek második olvasás után, és rámszól, hogy nem az van odaírva), kívülről, de kérésre az sem feltétlen akaródzik :) legalább eggyel kevesebb.

van ez a metekdolog, ahogyan kettesével, ötösével, tízesével számol sokat sokat, most éppen a felbontással bíbelődik, ahogyan összead, időnként szoroz egy kicsit, én meg persze így hívom, de neki játék. múltkor kiszámolta, hogy 15 évvel ezelőtt milyen év volt. (ahh, a londonos év.)

vannak a betűk meg a szavak, meg hogy elolvassa, vagy éppen leírja, ami eszébe jut. nem adom a kezébe a könyvet, hogy olvassa el, sőt, de mégis rajtakapom, hogy a nagyobb méretű írásokat silabizálja, és annyira cuki, ahogy sikerül is.

angoloznak hétfőnként ovi után, azt is szereti, érti, hogy egyes szavak máshol másképp vannak.

s miután szenvedélyesen térképeket nézeget, előfordulhat, hogy karácsonyra innen-onnan Balaton meg Budapesttérképet kap majd. szomorú csak az, hogy ilyen térképek papíron tíz éve nem jelentek meg újra... 

szóval egy nagyon is érdeklődő gyerek,
én meg egy nagyon is elvárós anyuka, tele vágyakkal,

meg van itt ez a figyelemizé, amivel naponta összefutok az életünkben, és most először mondom azt, hogy habár egyes helyzeteket intuitíve kiválóan oldunk meg, azért mostanra sokszor érzem, hogy hiány van a repertoárom/unkban, kellene az utánpótlás.

azaz valami ilyet keresgélek, hogy okos és "tanult", miközben vannak fejlesztenivalók rendesen, szóval jelentős differenciálásra szorulna, amit persze az iskolának / tanítónak kellene tudnia még, milyen módszerrel...

szombaton volt a művházban egy sulibemutatkozós nap, ahol a fele kerületi iskolák fele tanítónénijeit kikérdezgettem, nagyon hasznos volt ez a dolog, de sajnos két suli kimaradt, nagyon is bánom most. arról a suliról pl, amire eddig azt gondoltam, mégsemsemmiképp, ott egy meglepően karakán, koncepciózusan csoportbontogató tanítót találtam, amitől most kicsit visszatért a kedvem a suli fontolgatásához.

szép hosszan ennyi, jó lesz, ahogy lesz.

go to 10

ilyesmi bejegyzésem volt már, deja vu, ahogy írom, de pipa, ma is megvolt a János traumatológia.

hál'Istennek nem találták agyrázkódottnak, de persze az, tehát marad a megfigyelősdi.

a goto10 meg az előző bejegyzés abcd kérdéseire vonatkozik, továbbra sem jön át, mi van előbb: nem mennek dolgok, és ezért szorong, vagy nem mehetnek ezek a dolgok, ezért nem mennek dolgok, ezért szorong, vagy szorong, ezért nem mennek dolgok, vagy szorong, ezért nem mehetnek ezek a dolgok, ezért nem mennek a dolgok.

aki erre választ bírna adni, az ugye ki?

ja, amúgy most a (tornasorbeli) bukfencek után jött a homloki fejfájás, hullámokban, mire aludni ment már nem tudott aludni sem tőle, hányinger, öklendezés, sápadtság, ájulásközel, ettől nálunk is remegős idegbaj, aztán ülve (meg a korábbi Nurofentől) jobban lett, orvosjelölt bácsi ezek után 40 perccel már nem talált nála semmit.
szóval ilyen már volt, most ez van, ilyen, ejnye már, ne legyen több. és hess, esti fejfájás.

ja, és persze megint megkérdezték, hogy "iskolába jár, ugye?" na b+, persze, szerintem is szorong, mellesleg hülye is vagyok, egy "kedvesanyuka", akinek egy kváziorvos is lekezelően megmondhatja, hogy nem ájult el a kezemben a gyerekem majdnem azelőtt 40 perccel, hanem biztosan szorong, holott holnap ovi van (amit szeret), 4-től angol (amit vár), és úszás meg (esetleg) pénteken, ami most nem forog az eszében. csak bénán bukfencezett, amitől persze maradok, mint fent, hülyeanyuka. ááhh.

tornás beteges útifüves leveles

nahh,

az úgy volt, hogy elmentünk a bhrg-s nénihez, akinél végre kiderültek dolgok.

szóval már hónapok óta gyötröm az agyam, hogy nem, nem stimmel az, amikor a gyermek vasárnap este már a pénteki úszástól szorong. nem, mert úszá nélkül megáll az élet, csak mert szorongással, rögeszmésen rossz az élet, azért.

volna most egy sor egyéb, ami mér kezdett zavarni abban, amit és ahogy G csinál / nemcsinál, és egyre több dolgot tettem föl a polcra, amikről nem bírtam eldönteni, hogy azok
a) természetéből fakadnak, mindenkinek vannak heppjei, neki is lehetnek, hagyjuk
b) genetikus adottságok, egyes dolgokat ki fog nőni valahogy (de hogy és mitől?), x is ilyesmi a családban

c) kicsi még, majd megtanulja ezeket a dolgokat valamikor később (de mikor / kitől?)

d) valami nem stimmel, de mi. 

az úszásból indultam ki. az nem igaz, hogy egy vizet szerető gyerek, aki a haverjaival van együtt, nem csúfolják, nem nehezek a feladatok, plusz még ott van a Budapest egyik legszívderítőbb úszómestere, és ő mégis minden pénteket végigbőg, szétizgulja magát, haditerveket eszelünk ki, háromutánlegó, és mégis mégsem.

akkor jutott eszembe a korábbi úszásos bhrg, elkezdtem keresni a közleben, mert az egy játékos, mozgásfejlesztő, vízbenmozgást segítő cucc. nem volt a közelben, de a bhrg alapítvány oldalára ráleltem, és akkor ott jött a megdöbbenés: az 5-7 éves tünetek szépen leírták G-t, ahogy és amit ő szokott / nem szokott.

semmi különös amúgy, minden ilyen mondat kábé a 4 fenti verzió egyike is lehetne, de egyszerre mind annyira egyértelmű volt, legalábbis egy felmérést megcsináltatunk, aztán meglátjuk.

és múlt héten - hála Istennek - egy sokkal közelebbi helyre tudtunk elmenni, és "felmérettük" a gyereket, és nagyon, nagyon tanulságos volt.

nagyon.

van egy pár visszamaradt csecsemőkori reflexe, sok féloldalassága , egy sor fontos nemmenős dolga, amikből egy sokkal telejsebb kép állt össze, sürgető is, magyarázó is.

és tényleg az van, amit gondoltam: az úszás víz része teljesen oké. a gond a sokfelől igényelt figyelem kihagyása. vagyis miközben fönt van a láb a "levegőben", tartani kell a gerincet egyenesen, miközben valami mozgást kell folyamatosan csinálni szabályosan, miközben fröcsköl a víz, miközben X bácsi magyaráz, miközben fázik, na ez az, ami organikusan nem megy neki. és ettől kudarcot él meg, és ettől (vagy emellett?) nem kíván újra nekifutni.

egy szó mint száz, kaptunk egy tornasort, melytől mindketten(hárman) ki fogunk purcanni hamarosan,
most

azonban

kaptunk egy kis fórt, minthogy egy fura vírus támadta meg, mely ugrálás-futásra lázat aktivizál.

mind a betegséget,
mind a torna szükségességét utálom,
monnyonle.

de azért legalább tudom már, kábé mi van, ez mindig jó.

rendőrjáték

kicsi fiam, szerintem meleg van, vedd le a sapid (ellenzős, fekete, menő)
nem, anya, nem veszem, most rejtőzöm a kollégák elől. szabadnapon vagyok.

játszma

belerángattak.
belerángattattam.
belerándultam.

belesüppedtem.

Alföldi azt mondta, elvesztette a szabadságát.
ja, valami ilyesmi, csak én nem abban a kaliberben élek.

gondolatok

Anya, nagyon szeretlek! - bújik. - én is Téged, drágám. (mindig előbb mondja, gondolom) - kibontja magát az ölelésemből. - Te egyszer meg fogsz halni - néz rám, szemét elfutja a könny. - hát majd egyszer, de nem most tervezem - próbálom elvenni az élét a ténynek.
ez is eljött.

hogy ezen

a szösz kis helyen megint akad valaki, aki alámás egy gödröt. (többet)

ja, persze itt kéne hagyni, ezt most két hete EGÉSZEN konkrétan föl is fogtam.

csak amikor a hátra volna az előre, miközben magát a teendőimet nagyon is szeretem, élvezem,
hát olyankor

olyankor mi szöszt csinál egy normális ember.

azt az ajánlatot hagytam szállni, mert bízom, lesz olyan, ami PONT AZ.

fog tün dér

kipottyant az első foga. 

már most röhögök, ha eszembe jut, megkérdik, hogy esett ki, beleharapott valamibe?

igen, mondanám, belém.

szépítem: (most) tényleg csak játszott.

vissza

visszaesett a hangulatom, rég volt, hogy ennyire akarjak szabadulni a bőrömből.

majd visszanézem a blogom just for the record, ha majd egyszer lesz hozzá kedvem.

ez olyan, hogy ha megkérdik, kösz jól vagyok, tényleg minden oké, de rögtön hozáteszi az (egyelőre néma) belső énem, hogy na, persze, kívülről.

belülről nincs helyem ezekben, megülnöm kéne már megint pár lovat, miközben a hátukon fejen állok, kábé.

(színesíteni a képet még a kezemig nem érő kantárakkal tudnám, ha hatásvadász volnék, persze)

régebben gyorsabban elmúlt, ha így voltam, most csak a leszállás motoszkál bennem.

valami legalizált(ható) forma jól jönne ehhez.

családias?

volt. most valahogy csak az a mondat cseng a szülői után naponta a fülemben, ha erre gondolok: "feljelentem azt, aki nem hoz igazolást..."

természetesen mindenki fog vinni igazolást, és persze, a jogszabályok.

mégis ott, attól a mondattól nagyon sok minden megváltozott, napvilágra került, és megbocsátani lehet, de a helye megmarad mindigre.

sajnálom, eléggé, bár nem ért váratlanul. inkább szomorú vagyok csak simán.

*

mondjuk manapság nagyon is sokmindent átitat ez a szomorú félelem.

álom álom abszurdum

nahh, csakhogy a belső zajlásokról is álljon itt rövid érintés:

természetesen ki volnék akadva. mondjuk szerintem jogos, de ugye mindenki szíve-lelke rajta, hogy érez. én így. márminthogy a mostani sulis változtatásokról. már megint minden alja felülra, hátulja oldalra, teteje sehova (sem) került: minden kötelező, és majd a tanár / igazgató / senkiakárkiszámunkra eldönti (mint idén az oviban maradást). és persze egész nap, mert a család az nem ért gyerekneveléshez.

szóval a lényeg, újra felszínre törni vágynak az álmaim az otthonoktatásról.

és ahogy morfondírozok ezen, rájöttem, hogy életem egyetlen valódi értékes tanulási periódusa, ami esszenciája volt a személyemre szabott minőségi tudásátadásnak, 

dobpergés,

a  nagyapámmal töltött idő

volt.

tízévesen három hónap + 2 év suli melletti oktatással b2 nyelvi szintre hozott föl. a három hónap után amúgy két évnyi anyagból vizsgáztam, és a következő években voltam és maradtam szerényen a németes osztályelső...

hihetetlen ez micsoda érték. írjam ide, hátha. hátha. 

hátha.

ír

írországi barátaink gyerekestül jártak ma itt.
nagyon fáradt voltam/lettem.
nagyon jó volt.
jó, jó.

anyatemér

anya, te mért szeretsz ott dolgozni?
ezt korábban még soha senki nem kérdezte meg így.
már megérte ez a gyerek-dolog, asszem.

bankok és bankók

annyira csúnya ez az emelintés a banki ügyletekben, hogy szépen ki is billentett a státuszkóból az ügy. 

így hát három napja apróbetűket silabizálok, banki bikfanyelven lapítom az agyam, excelmátrixot gyártok képletekkel, újabb és újabb sorokkal, és azon morfondírozom, mi a jóeget jelent az, hogy "díjmentes".

ami ugyanis "díjmentes", az akció visszavonásáig (értsd holnapig) az, addig pedig van rajta 6 ezrelék fizetnivalóm, és ha mégis díjmentes volna, akkor október egytől két ezrelék "könyvelési díjat" kaphatunk rá.

nem is beszélve a végtelen jutányos 6830 ft éves bankkártyadíjú rettentőkedvezményes szuperszámlacsomagról.

a bankszámlaválasztókról meg csak jót vagy semmit. kezdve ott, hogy kihagyták a legígéretesebbnek tűnő bankot pl-

summa summárum: 

rablás rablás rablás és kevésbérablás között kell megtalálni az optimálisat, és igen, ha kész a mátrix, megírom ide is, ki lett a hm.... nyerő...

ja,

a nap poénja, hogy agylappasztást ellensúlyozandó egyik bankot fölhívva tájékoztattaM az ügyintéző hölgyet az egyik számlacsomagjuk megszűntéről, és a kapcsolódó kondíciókról.

hihi.

2000

azért az jó ómen, ahogy a szabómagdás bejegyzésem volt a kétezredik itt.

mégiscsak van bennem / életemben / a világban kongruencia.

két napja

két napja a gyárban, ez mindig érdekes élmény. noha a hosszúhétvégék kihúzták még anno nálam a gyufát, vagyok oly ambivalens, hogy a rövidheteket meg nagyon bírom.

jövő héten ovi, nem lesz új, ahogyan az ovi keltette őrületre kell berendezkednünk, a szónak abban az értelmében, hogy gyermekünk mint szivacs él és működik, estéinket a naponta magába szívottak kiengedtetésével töltendjük (mint mindenki, nyilván), úgyhogy kézre kötést föl, suhh suhh suhh, edzem a lelkem.

tervbe vettem a hatéves oltást, meg keresgélni kelletik valami jó sportot is. meg jó lenne valami heti egy alkotás is - nagyon sokat jelentett tavaly is a pszichomókus néni művészetterápiája, idén ezt a részét szívesen venném.

pénteken állatkertben voltunk (még működik a diákigazolványom, így ezerrel használom is mindenhová) kettesben - végigcsicsergtük a napot. tiszta szerencse, hogy innen, ahol lakunk a park olyan állati messze van, plusz hogy minden jármű terelve és pótolva járt: így trolin kívül tényleg mindenfélén utazhattunk, és legalább egy van közülünk, aki ezt csúcsra élvezi.

ez amúgy cuki.

azt pedig még jobban élvezte, hogy neki napijegyet vettünk a békávéra, nála jobban csak a kallerek és ellenőrök voltak elolvadva, hogy NEKI VAN JEGYE. (én kevésbé, de ez ugye attól van, hogy aránytalanul drága a lelkiismeretes élet.)

mit tesz a

zember, amikor írhatna szakdolgozatot is?

- radiátort javít és fest

- fürdőszoba-ablakot javít

- leengedi a mélyhűtőt

- leengedi a hűtőt

- kifesti / átrámolja a kamrát

- befőz és befőz

- növényt ültet és gondoz

- átrendezi az ágyakat

- átrámolja a fiókjait

- beírja az elmúlt 4 hónapot a háztartási füzetbe

- átrendezi a fiókosszekrényt (különös gondot fordítva a 10 éve dohos szagú részekre)

ilyen ez.

szabó m

tegnap este volt egy jó kis riport Szabó Magdával.

valahogy most nem kerülte el a figyelmem, pedig az új rendszer a tévézésben még több tévétlenítést hozott, szóval muszáj volt megnéznem.

nem, nem mondott újat, minden mondatát a riportnak olvastam már. 

attól még lehet végigbőgni egy ilyet, vicces, mondhatnánk, mondta a férjemgyöngye, hogy na, jót szórakoztál. 

de tényleg, amikor visszahallom a blogom mottóját, mert tényleg ez a fontos?

alakul

az egy érdekes, ahogyan alakulnak bennem a hullámok, ahogyan egyik nap még teli vagyok ötletekkel, lendülettel, majd a másik nap ráérzek valamire (nevezzük valakinek), és úgy pont az előző ellentéte érkezik, ahogyan abba is hagynám végleg, csináljátok nélkülem, ésatöbbi

csak annak a margójára, ahogyan megint áskálódik egy újabb illető a gyárban. nem ellenem, de a tevékenység sajnos ezt is rejti mégis.

a legeslegeslegirritálóbb egyébiránt ez. én annyira szeretek dolgozni, és a munka annyira meg tud maradni játéknak, de nem lehet, nem megy. mert valahogy így maradt a világ, ilyen versenyzősnek, ilyen lenyomósnak, ilyen idiótán kivagyinak. vááhh.

6

hat lett.

nagy, nagy fiú. 

tele lettünk hirtelen űrhajókkal, lúkszkájvókerekkel, legókkal, kutyákkal, medvékkel.

ezerrel játszik, dartvéder harcol anakinnal, lézerkardozás közben rendre fölcsendül a tam-táám-tádádá-dááádáám-dallam.

megint úgy ünnepeltünk, hogy órákig ajándékoztunk, mindet külön csomagoltatta (ahogyan az karácsonykor is bejött), mindet meg kellett keresni, minden kereséshez kellett egy külön térkép, minden térképet csak egy-egy feladat teljesítése ellenében lehetett megkapni. 

ugyan csupán három órám volt aludni éjjel, viszont eléggé megérte nappal, ez mindig nagyon megéri.

volt családibuli is, kicsi, negyvenfokos, de látszólag jóllakott mindenki, minden ajándéknak örültek is, így hát rendben vagyunk.

hat éve lassan meg is született már, utolsó negyed óra volt ez.

jó, jó dolgok ezek.

új

új. mostanában az a tendencia, hogy költünk. 

volt ugye, hogy végül vettünk egy mosógépet. aztán kellett egy új habverő. most a kocsit kell majd megjavítgattatni. meg nyaraltunk. meg csapokat kellett, vegyünk. meg ajándékokat.
(utólag eszembe jutott még a számítógép, amit be kellett szerezzünk...)(aztán ott vana speciális szakdolgozati költésem) jahhaj.

le

ga

tyá

so

dunk. ejnye-

bár a habozó egy csuda, tegnap a tiramisu, meg ma is kevertem vele - fú, de jó lett.

lost

nem, nem elveszve, csak mindig zajlás.

lecseréltük a csapokat mindenütt. elkezdtem dolgozni, de még hátrálok kifelé, a szakdolgozatom felé.

kicserélődött a hatból két gépünk, most úgy hasítok itthon, hogy a lábam nem éri a földet. 8 perc alatt feldolgoztam a 12 képet. huhú!

ovitábor megint. g haragszik, igazából itthon papázna (fog még, így lepereg a morc rólam). tegnap megkopasztottam megint, annyira szép gyerek, hogy még ettől is csak szebb lett, hihi, anyák.

tyúklépésben haladok a lakásújítással, a negyven fok csak kicsit segít ebben, de nem akarom elengedni ezt a lendületet: vigyél, vigyél.

ma kiderült, hogy 

1. az egyik legóbolt SOKKAL olcsóbb, mint a másik
2. minden legóboltban iszonyúan normálisak, akárkivel beszélek - ez hogy van? (summa: legóboltban akarok dolgozni)

jó, jó, jó dolog a szabadság, még most is érzem.

nyár nyár nyár

azt a júniusvégi késődélelőttöt, amikor a tohonya, tücsökciripelős melegben trappoltam a busz felé, és éreztem azt a csicsóka és a moszkítók-os süppedt csendes meleget, és egy hosszú percre az idő is megállt, hogy élvezhessem, mint gyerekkorom nyarait - azt a percet most jó forgatni a kezemben, olyan mint egy fordított hógömb. 

fogom, fogom!

zanza

ennél jobb innovatív ötleteket magamnak, minthogy pl.

- átirányítottam év elején minden levelezésem kül. gmailfiókokba: szenzációs!

- ma lerámoltam az ÖSSZES üres üvegem a spájzból, hihetetlen érzés! olyan mindenre képes vagyok-féle. és bár beterítettem vele a behemót ebédlőasztalunkat velük, innen egy nagy kupac fog távozni a napokban!

- 18 kg sárgabarack alakult át "isteni finom" (idézet) lekvárrá kezem alatt tegnapma - ez nagyon ígéretes (33 üveg már pipa)

- megszerveztem egy főzést a hétvégére - ott találkozhatsz velem a belvárosban, szólj, ha érdekel

- kilobbiztam magamnak egy szép új használt gépre pénzt a gyárban, mellyel párhuzamosan itthon is újulunk.

már csak a szakdolgozatom írnám meg valaha...

23 kiló meggy

na, hát annyira jó leírni, meg még mindig tart az öröm (meg a fáradtság emléke), ahogyan szerda-csütörtökön két éjjel alatt mindet átdolgoztam eltehetővé: lett befőtt, nyersmeggy, fagyasztottmeggy, meg LEKVÁR (akárhogy is, ez lett a legnyálcsorgósanfinomabb, kicsit, de nem nagyon tragikus, hogy innen csak én eszem, mint kiderült. 

vizualizálom (ezt követően pedig éhen halok), ahogyan kenyeret pirítok, éppen pont roppanósra, még egy kicsit meleg, vajazom, és rá a _pontosan_ olyan sűrű és savanyúédes meggylekvár-nektár.

bocs, de ezt nem bírtam kihagyni.

jó, na.

allergián agyalok

az megvan, hogy meglett a vérteszt eredménye, most ezzel akkor elbattyogunk újra a flegmanőhöz.

ebben csak az a szép, hogy kizárólag a nutritív egy részét voltak aranyosak megmérni, és a teszkóban szembejövő dokinénink is megerősítette, hogy igen, ez így megy, újabb beutalóval lehet csak a fűben-fában-fémben dolgokat méretni.

ez újabb 5 rugó amúgy, amit felszámítanak majd ugyanazért a semmiért a rendelőben a tb-től. annyira tetszett az a rendszer, amikor kötelezően számlát kellett kiállítaniuk ezeknek a kényszerkorrupt egyedeknek, mert ott legalább nyíltan előttük pofát vághattam a leírt ellátások olvastán, még előttük, ha úgy hozta úri kedvem. mert ugyan milyen életvezetési tanácsadást kaptunk a nénikétől? a vállvonogatást?

balaton első forduló

ez is megvolt, negyven fokban a balcsi _mellett_ voltunk, anyukáméknál vendégségben.

tök vicces.

ilyenkor mindig kiderül, hogy 

1. van valami olasz a felmenők között - azt a hangerőt és intenzitást, amit a családommal bírunk velük tartva művelni, szerintem kívülről nehezen lehet tolerálni, vagy csak simán nem mernek a szomszédok szólni. az amplitúdó pedig olyan mint a hullámvasút. egy szó mint száz - nyugi sosincs

2. valóban segít nekem a pihenés és a nemgondolkodás, de erre alkalmas környezet nagyjából kizárólag ez, az anyukám közele. meg a húgomé. meg az öcsémé. hihi.

3. természetesen minden strandidőt elhorzsol g pár nappal a Víz Mellé Indulás előtt, így volt ez most is, tehát a szerető anyukának marad a szolidáris kívülről nézem én is veled a vizet. tavaly, idén megvolt.

jövőre, persze, elmagyaráztam neki, hogy miért lesz a nyaralás előtti héten hosszúgatyában és térdvédőben mindenhol.

(amúgy cukikám kizárólag ilyenkor bír olyan mély horzsolást produkálni, hogy az ne gyógyuljon rendesen, azaz sebészetre kell vonuljunk a dologgal...)

szakd

oldozatot írni vicces.

itt van a fejemben a téma, tudom is, mit hogyan írjak le. ez eddig oké. 

de hogy a tíz kiló szakirodalomtól (és még pár tonna egyébtől) roskadozik az asztalom, és mégsem jutottam túl a melyik könyvben mit találok-fülecskéknél tovább... és ez csak a fele a szükséges jelöléseknek, és nem maga az olvasás, melyet -természetemnek megfelelően- három nyelven kívánok majdan elvégezni, szóval nem látszik, ezzel valaha kész leszek-e, minthogy nem nyomaszt egy határidő sem, hiszen lemaradtam az áprilisiról...

mert ugye most döbbentem rá, hogy nem vagyok szakfordító, azaz csupán attól jól megfeszülhetek majd, hogy az idézeteket korrektül idézzem magyarra. vagy éppen azért, mert ilyet és így még senki nem csinált, és mi van, ha a kutatás (megfigyelés, érted!) befuccsol, mert egy megfigyelt sem lesz hajlandó értékelhetőt reagálni, minthogy időzíteni is tudnom kellene, de engem szorít a mégis létező következő határidő, a november. és szerintem, ha van eszük a megfigyelteknek, késő ősszel fognak csak reagálni, azt meg már ugye nem fér bele.

na, ezeken túllendülve egy alvást eszközölök, attól minden újra szép, sima, és csillogó lesz megint :)

allergiadrámaqueen

attól az allergiateszttől egyébként egész viccesen vagyok kiakadva: kérdéstolulásom lett.

mert ugye okosan utánaolvasnék, elmélyülnék a témában, de hát nincs leírva.

vagyis le van írva, de nem magyarul. az például az mit jelent, hogy ha nem reagál semmire sem hevesen a valóságban, mégis a tűszúrások után másfélcentis göbökkel reagált három is (gabonakeverék, fűkeverék, feketeüröm), meg a többi is 3-6 miliméterekkel? mit jelent, hogy a gabonafélékre reagál? csak a pollenre? mikor száll a pollen? csak tünetet bírhat az ember kezelni? a kétésfélévnyi szoptatás ennyire nem ért semmit? vagy ennyire ért? mik ezek az idegen szavak? hogyan kerüljük el ezeket az allergéneket (nem teoretikusan, hanem gyakorlatilag? és azt már megint nekem kell egyedül kitalálnom?) és az nem, és miért nem számít, hogy ugyanazzal a tűvel szurkálta végig az összes allergén csöppet?

na jó, mondhatnád, mért nem kérdeztem meg az orvost. hát őőőő megkérdeztem, csak minthogy flegmatikus embereket nem bírok megmozgatni, hát mit válaszol egy olyan illető vajon, akinek az az alapmondat hangzott el a szájából, hogy hát "ezen nem lehet segíteni"... és ha így van, akkor tényleg, miért szívóskodjak azon, hogy (tőle) megtudjak ezekről bármit. dráma dráma dráma

cukorka

egyébként g szuper volt a hétvégén.

valahogy egy elég szuper gyerek, szóval ez nem meglepetés, de visszagondolva mégiscsak muszáj volt megdicsérnem ma este a jóéjtpuszinál.

merthogy elég jól tudja általában, hogy mit akar. nagyjából nonstop játszani, természetesen. még mindig sztárvórszőrület van, meg legózás, folytonszétszed, folytonösszerak, de

de olyan cukin kibírta, ahogyan a síkideg anyukája őrülten kapkod tegnap ide-oda, égeti szét az ebédet, kezét, apukája vacog, estébé, és ő meg közben annyira tutin elfoglalja magát, ha kell, egyedül...

ma próbáltam pótolni, de azért ezt jó volt látni, hogy így is, meg úgy is feltalálja magát.

az ún. "hétvégék"

már csak azért is amellett írok petíciót, hogy legyen csak szépen 4-5 napos a hétvége (at least: nálunk), mert velünk mindig annyi minden történik, hogy a két napba a hétvége (lásd: kikapcsolódás, normális láblógatva semmittevés, bambulok ki a fejemből jóllakottan estébé) legkisebb jóindulattal sem fér bele. 

mert ugye a tegnapi betegség-stressz. hajnal négykor kerültem ágyba, annyira rosszul vettem ezt a hirtelen jött nemtudommit. (ez volt leginkább a stressz tárgya, a nemtudom, hogy mi). reggelre már csak hőemelkedés, ma pedig már a fejfájás is elillant. holnap azért még orvos, kieszközölünk egy labort is. nem volt jó, nem, de most jó (a jobb értelemben)

a többi ehhez képest szóra sem érdemes, de az, hogy most sikerült magamhoz leülnöm ma, az egyértelműsíti, most akkor hol is van/volt ez a hétvége. és hol van az a nyavajás szakdolgozat, mondjuk el kellett volna már kezdenem legalább.

ideg

valószínűleg minden agyra én megyek, föltéve, ha erre jár bárkié: megint síkideg vagyok.

ez most olyan, mint g-vel volt a fejfájás, a tehetetlenség, az ismeretlen, a lelkierő próbája. 

(jelzem, erős vagyok, tehát ugorjunk) (fekete humor, nem tudom, átmegy-e írásban)

délben hazaérve azt mondja az ember, szerinte láza van. nézem, semmi. másfél óra múlva 38,5-re kúszott a láza. karikás szem, sápadt arc, jéghideg végtagok, hidegrázás. ügyeletet hívva nem jönnek, mert túl korai bármihez. ("el tudunk-e menni") algopyrin lázat délutánra levitte. este fejfájás, láz megint elindult föl. most alszik.

én pedig egy szimpla bármivírusban reménykedem, annyira annyira

ezt az érzést nem lehet leírni, de ebből tudom, hogy ezért nem extrémsportolok.
és:
nem bírok aludni menni, ilyenkor ezzel tüntetek, és nincs mit tenni ellenem.

dalolászik

(én nem tudom sorban, ő igen)

(háttérben dalolgat)

neptun, jupiter, szaturnusz, uránusz, föld, mars, vénusz, plúúútó

mindez a starwars dallamára.

ma ezen nagyon összenéztünk az emberrel, és egyszerre röhintettük el magunkat.

mondom én - cukorfajzat, megzabálom.

hikomat

kívül-belül hikomat vagyok, erre nagyon sok szót vesztegetni is kár. 

4 napja a hátam gyakori fájdogálása új színnel bővült, lábam vénásan tropa, és még mindig nem alszom eleget.

pedig nem írom a szakdogám, ami délibábként lebeg mindennapjaim egén (tök jól ki van találva, csak olvasni-jegyzetelni kellend, amire mikor volna időm, mondd már.)

holnap (ma) utolsónak megyek le a közeljövőben a nyírségi helységbe, egy éjjelért 10+ óra utazás - fúj, de vonzó.

amúgy kész a munka, jövő héten kapom kézbe az eredményt, addig meg szorongok egyet, minthogy tavaly elrontották.

ja, és beletrollkodtak az életembe, az egyiküket kiválóan elhelyeztem a helyén. a másikukat kikerülöm.

mozgalmas ez a "hosszúhétvége" (azóta sem bírtam megkedvelni az ilyet).

fontolgatom a hosszú hosszúnyaralást a nyárra. háthaösszejönne.

múltjelenjövő

annyira kellett röhögnöm, beleolvastam pár régi posztba, és minő csoda, ezek nem változnak.

csak most már tud beszélni, és megmondja, én meg igyekszem nem árulkodni, de

minden

pontosan

ilyen.

háháhá-

hétköznapok széllelbélelve

amilyen szeles idő volt a napokban, kábé olyan is volt kívül-belül is minden.

nyomasztóan szeles, undok.

aztán mostmár jobb, bár még mindig relatív a jó,

a múltkori irkálás óta orrhegyem továbbra is facsar, bár idén állítom, hogy az orgona volt a ludas.

g is köhög(ött) nonstop (míg el nem kezdtük az orrfújkálást ezzel a Luffeel-lal, az használgat.

aztán ma meg a nyakszirtjén egy féltenyérnyi piros folttal ment aludni - ugyan mi a frász ez, tanakodom azóta is magamban. kapott kalciumot, bekentük viszketéstelenítővel, aztán várunk.

múlt hét kedd óta ma sikerült időpontot kuncsorognom az allergológián, de a rendszer csak egy időpontot enged, vagyis a vérvételes vizsgálatra tuti nem lesz már időpontunk nyaralás előtt. úgy kábé 7 dolgot mondanék én, amire várhatóan pozitív lesz. nesze neked szoptatás.

majd visszaszívom, ha mégsem.

a munkafronton rájöttem, hogy növesztenem kell az önvédőmechanizmusokat, olyan, mint zsepit vagy vattát tépni, ha megrángatom, nem enged, ha lazítom, a munkatornyok is pöckölődnek tovább napról.napra. kicsit kínos néha, de én nyugodt vagyok, haha.

azta, most jut eszembe, hogy holnap hiába jönnék haza befejezni a munkát, ha egyszer ovis szülői lesz. szevasz, púp a háton.

nahh, *dohogva elmegy aludni*

kényelmes szamár

a tavalyi és a kétéves blogjegyzeteim kiválóan (jót röhögtem legalábbis visszaolvasva) jegyzik allergiás állapotom, minthogy idén (is) belefeledkeztem a későn érkező tavaszba, illatok, orgonaága, izéfavirága, szevasztok.

robbanásszerű érkezéssel négy napja erősödő orrhegyfacsarás és tüsszentések, és most nem csak nálam, csak a többi alany valahogy jobban viseli.

hááá

pcííhhh

házinéni

amióta legalább fejben azért írom a szakdolgozatot, két hétvége is eltelt a lakásgyömöszöléssel, minthogy két kezem attól még szabad. amikor éppen nem bent dolgozom, vagy itthon gyöngyöt vasalok, nagyjából állandóan pakolok, pucolok. őrülök meg.

az új mosógép egy angyal, mos, mos, nem nyafog, csendben végzi a dolgát. ennél fogva én meg mosok, mint a kisangyal, mostanra túljutottam a kéthetes restancián (addig állt az ügy), plusz ma a függönyök is bekerültek. ezért aztán ablakot is kellett, mossak, egy ruháskosarat is felszámoltam. kis nyom a nagy világban.

most még van egy kutyavasalásom, egy teregetés, aztán nyomás aludni.

könyvkönyvkönyv

fesztivál, menni kellett, jó volt. családi programmá nemesült, így az élmény tripla, nekem még mindig izgi, a többiek meg szeretnek, és még a nap is (nagyon) sütött. és énekelt a palyabea.

az viszont tény, hogy idén bevásárlócetlivel mentem, ami a szó szoros értelmében röhejes, viszont felettébb hasznos, ha a többi kettő motivációja elsősorban az, hogy szeretnek. megvettem hát a Pi életét, meg kettőt g-nek, meg kinéztem párat a gőtééktől (meg azt is megtudtam, van e-könyvtáruk, juhhé) megjelent a Titi folytatása, azt még tartogatom, mert helyette találtam egy aktuálisabbat, a sötétségről.

a legbizarrabb élmény a PIM-nél volt. vettünk egy Nemesnagyágnest, meg egy Radnótit. hűtőmágnest g-nek. olyan posztmodern élmény volt.

megint hetek

teltek el, én csak kapkodom a fejem.

voltam bécsben egy napot, a "lejártam a lában" tökéletes megvalósítását hoztam, hasznossági faktor 61 százalékos, minthogy találtam egy igazán jó könyvet és így kevesebbet költöttem, mint az tervbe volt véve, plusz a westbahnhofon az olasznál éppen még volt 5 percem tiramisut venni, és az persze mindig lendít a dolgokon. de nem sikerült megúsznom a könyvtári büntit (egy napra is fizettettek velem), plusz akartam readereket hozni, de nem volt előtte időm ezeket elkérni, szóval fuccs, és azt eléggé sajnálom.

az elmúlt hetet meg lent töltöttem a suliban, ez is úgy 59 százalékosra sikerült, minthogy volt két nap, ami eléggé okos nap volt, ha nem is őrülten újszerű, de hasznos. az éjjeleket szobatársaim csacsogás és alvás és aludni hagyás helyett szakdolgozat-írással tengették, így nagyon kifáradtam, bár ha jobban megnézem, így is töltődtem, és most már tudom, hogy valahogy csak meg fogom írni majd én is egyszer ezt a nyavaját. igazából csak annyi hiányzik, hogy asztalra csapjak és eldöntsem, melyik téma lesz a megvalósítható. ahogy ott kérdezgettek róla, rögtön hármat is felvázoltam, de persze vázolni más, mint lekutatni azt pl. a nemlétező szabadidőm és határozottságom okán. nem elhanyagolható szempont, hogy a tanárral tavaly augusztus óta semmit, de semmit nem kommunikáltam, talán nem ártott volna...

nahh. most meg pótolom az elmúlt évek háztartását.
ja, és vettünk egy mosógépet, a régi feladta. kedden érkezik, addig púposítjuk a ruhahalmokat.

úgy fél

úgy fél12 tájban ma rámjött, fogtam, és felére vágtam a hajam.
ezt így én nem szoktam, úgyhogy köszöntlek, stresszhajvágás.
holnaptól másfél hétig nem látom rendesen a gyerekemet, ezt kompenzáltam nyilván.
gáz-e vagyok.

"én vagyok a fellegajtó-nyitogató"

"bolond volnék, ha búsúlnék" vagy másképp, máshol: "lábam alatt bársony" 

vigaszul, magamnak, magunknak.

úgyhogy megyek, egy kicsit még muszáj vagyok az ilyen zenéből vénásan tölteni, ne bőgjek már, ez jó itt.

azon kívül hadd röhögjünk egy kicsit:

tor

nagyon jó volt a temetés utáni tor.

a nagynéném szerint a nagyapám az ilyet szerette, ezért lettünk ilyen kevesen, és attől egészen olyan volt, mintha most is ott üldögélne csendesen a foteljében, háta mögött a kutyával, amelyik túrja-túrja.

rengeteget nevettünk, végigdumáltuk, néha kicsit csend lett, de minden olyan jó volt.

csak a kutyán lehetett észre venni, ahogyan időnként leheveredett, a dolgok azért mégsincsenek rendben. nagyon sajnáltam őt is, egy kutya hiánya annyira valódi és fedetlen bír lenni néha.

a miénk akkor érződött igazán, amikor a temetőben meghallgattuk a papám dalát.

munkamorál

ja, úgy amúgy könnyebb volna, ha lenne mondjuk csak másfél, jól körülhatárolt munkaköröm, és egyes illetők nem keltenék a prekamasz ellenálló képét odabent is, mondjuk csak hogy a dolgozás egy kicsit könnyebb legyen. egy leheletnyit.

persze kellene különben egy tágabb, perspektivikusabb környezet, ahol nem minden másnap kellene latolgatni, hogy hisztérikusan kacagjak-e az élet abszurditásán, vagy éppen lázasan keresgéljem a menekülőutat minél távolabbra.

gyerekek gyerekek

a kölök nagyon nagy lett hirtelen, ötésfél is elmúlt, naccsoportos (jövőre is erre ítéltük, úgy kell neki), ezt a kort a már említett fantáziavilág mellett spirális rendszerességgel belengi a prekamaszkor szele.

a kamaszkort minden bizonnyal nagyon fogom utálni, de legalább edződünk.

igaz, mostanában élem meg azt, hogy nincs elég fantáziám, kreativitásom vagy energiám (szimultán és/vagy egyik), és helyenként totálisan eszköztelen vagyok a nemakarással és nemcsinálással szemben-

ma pl. a Második Nagy Bolti Háborúnk alkalmával jöttem rá, hogy a régen fegyelmezett gyerekem teljesen kihagyja már ezt a tárából, egyszerűbb azt tennie, amit a kedve diktál. és ettől majd minden teszkó közepén szembesülünk a seggemnek ököllel rontó gyereket neveli anyja-apja képpel, amitől testenkívüli élményszerző révén egészen moziban érzem magam, nem normális, ahogyan ez van, nem stimmelünk. 

túl sokat van nélkülem, ez tény, túl sokat az oviban a gátlástalanul autisztikus csoporttársával, túlontúl másoló típusú személyiség, és túlontúl hat rá az a rokon, aki tőlünk, felnőttektől feltétlen tiszteletet vár el, míg g gyakorlatilag (szépen mondván) pottyanthat a kobakjára, ütheti ököllel, mondhat neki NEMet, nem probléma.
"rosszcsont vagy - mondja mosolyogva"

ebben egyáltalán nem elhanyagolható, legnagyobb tétel továbbra is a közösen töltött idő csekély volta.

feladat tehát adott, a három említett tulajdonság újbóli növesztése, és sok-sok idő töltése.

argh.

takonypóc

annyira vicces, ahogyan engem, aki egy hónapig szedtem a vitaminokat, nagyjából gyümölcsöt eszem, estébé, most, hogy nem rohanok a suli meg a téliszezon okán, hatodik hete valami betegség nyű. ez olyan változékony. most ép takony van és térdkattogás. előtte torokfájás volt, masszívan másfél hétig. előtte a hasmenéses izé jött ki rajtam. előtte a gerincem fájt.

egyszer még előfordulhat, hogy megyek az utcán, a szép hosszú utcán, és egyszercsak pitty, potty, elpottyan egy-egy tagom, szétpotyogok, minthogy nem tart össze a rohanás szele. (jó kis képzavar, de most így leírva tetszik)

mindenki más most éppen oké, így végül azt mondanám, én kibírom, a többi(ek) meg maradjon(anak) így.

ha hó és e ső

ja, persze, a kötelező kör arról, hogy HÓ volt még tegnap is, és az milyen röhej. itt pl. 25 cm volt, négyszer ázott be a nemlétező télicsizmám, gratulálok, plusz jubiláltunk, minthogy három hónapja kértem meg a drágát, ugyan menne el már, s hozna haza egy SAJÁT hólapátot (egy: még mindig imádok hólapátolni kettő: akkor is, ha utána minden ízületem utál három: tíz kerek éve havat SÖPRÖK, mert sosem a hó ennek a végén van az amúgy is gyépés hólapát)

megígérte, hogy jövőre, innen remélem, ez nem predesztinál a következő, áprilisi hóesésre.

azért a helyetekben vennék egyet mostanában.

mi van mostanában - kérdezhetnéd

csak úgy címszavakban.

- hát meglett egyszerre a két (befejező) félévem. ez jó azért.

- viszont nem lesz meg mostanra a szakdogám.

- az egyetlen maradék nagyapám elhunyt.

- letottyant a munkamotivációm, és az nagyon gáz. háromméteres lelki meg fogható hótorlaszokkal küzdök ebben évek óta, időszerű volt már ez is. még nem tudom, most ezen hogyan leszek túl.

- mindhárman betegek lettünk, egyik az egyik keringő izétől, másik a másiktól, én mindkettőtől, csak nálam még mindig tart. most épp köhögéstől robban szét a fejem félóránként.

- a köztársasági elnök pápaválasztó főműsoridőben váratlanul kiírta magát az én közjogi méltóságaim sorából.

- g sztárvórszőrületben él, meséiben keveredik a rendőrőrs, a hólapátolás, az űrhajó, meg joda. mindezt pedig olyan meggyőzőerővel adja elő, hogy első szavait totál elhiszem, mire rájövök, hogy hol-mi történt. ez annyira jó.

*

*

amikor anyukám néha mesélt arról, neki mi volt a legrosszabb a "régi rendszerben", akkor azt mesélte, hogy a mindent behálózó hazugságok. nem teljesen értettem. ma megnézem (nem, már NEM) a híradót az m1en, és tudom, sajnos tudom, mire gondolt. még nem tudom, ebbe hogyan lehet belenevelni egy gyereket.

4.

 szóval nagyon nagyon nagyon lassan, de a papírozás háromnegyedéhez értem, ami annyit tesz, jól haladok.

ha így marad minden, akkor a harmadik oldalon is helyesen könyvelik le a félévemet. 

kint pipa, suliban úgy tűnik ugyancsak pipa, szóval már csak a pénzosztó anyaegyetemi nyünyörgés van hátra.

és az egészben az a legszebb, hogy a sok macerát megérte: készen van a negyedik félévem is, ha akarnám, kisujjam sem kellene mozdítanom, plusz megvan az a kreditmennyiség, amitől följebb már nem is lehetne/szabadna, és még az átlagom is csilivili lett.

most tényleg csak annyi hiányzik, hogy valaki egy kis plusz szuszt pumpáljon belém, hogy iszonyú rövid idő alatt produkáljak egy szakdolgozatot. ez nagy talány, most tényleg nem tudom, belevágjak-e. jó volna a többiekkel együtt végezni. itt és most, velük együtt, szóval az jó volna.

amúgy meg nem volt semmi ez az egész, akárhogy is.

olvas ő

emlékszem, amikor akkora voltam, vagyis inkább kicsit kisebb, eléggé idegesített, hogy csak a nagybetűket ismerem. itt van az érzés, ahogy dühösen néztem a népszabadság aktuális számát, és megint nem emlékeztem, mi az a hangya-szerű betű.

most nézem, g-t, olyan jó látni ezt a küzdelmet. nem tanítjuk. csak éppen akarja tudni, mi van odaírva, ezért elolvassa, kibetűzi, betűről betűre silabizálja, megküzd minden szóért, és nagyon, nagyon boldog, ha rájön.

és én is. (mi)

ez pedig az aktuális kedvenc versek közül való, együtt mondja esténként:

Nemes Nagy Ágnes: A lopós kutya
 

Az én kutyám, Fickó, mindig
kimegy az ajtón, lemegy a lépcsőn, bemegy a boltba.
Kimegy-a, lemegy-a, bemegy-a.

Az én kutyám, Fickó, mindig
szedi a tálat, veszi a polcról, eszi a csontot.
Szedi-a, veszi-a, eszi-a.

Nem lehet, te Fickó, mindig
kimegy-a, lemegy-a, bemegy-a!

Nem lehet, te Fickó, mindig
szedi-a, veszi-a, eszi-a!

Baj lesz ebből, Fickó, nagy baj:
szalad-a, szalad-a, üti-a!

utol sógorék nál

a két héttel ezelőttit szerintem mégis megcsináltam, a technológiáról nem szeretnék vallani, arra nem kifejezetten vagyok büszke.

a holnapi -na ez az igazi talány, mi lesz. ha az, mint múltkor, megvan. ha itt a másik tanár lesz bent, akkor meg nem.

van az a helyzet, amikor leblokkolok. nem, mert nehéz az anyag, nem mert kínaiul van, nem mert túl sok, nem, mert beteg voltam meg dolgoztam az elmúlt két hétben is, és nem, mert nem adott kérdéseket/tételeket ez a tanár.

egyszerűen csak van bennem valami megtáltosodási gát.

elemezgettem magamban, mi ez, 

és valami olyasmi, hogy megint megint kezdenek lefelé nyomni a melóban, és amikor azt érzem, hogy amúgy is lógok a levegőben, akkor minden energiámat felemészti a normalitás mímelése. nem egy rendszerhibáért nem én vagyok a felelős, és mégis rajtam csattan az ostor.

van itt ez az új nő, és tudod, milyen az, először megélni, hogy tíz év mínusz okán egy másikat preferálnak?

ehhez hozzácsapódik a múlt hónapokban ideventilált fáradtság, az élet hiánya.

na jó, holnap ezen is túl leszek, mármint a vizsgán, nem az érzéseken. szombaton este meg hazamegyek, az is jó lesz, nagyon.

2010-ben innen indultam, amikor nulláról újrakezdve kellett a mozdulás. most az van, hogy sokkal többet tudok, de nincs még rendszerezve, és rémiszt, hogy erre nem is lesz időm, holott innen most már csak az visz majd tovább.

összeszedem magam, ez nyilvánvaló, 

most a bátorság hiányzik.

hajrá én.

öt négy nulla

egy ötös és egy négyes pipa, ezeknek örülök.

ezzel szemben a holnapi vizsga 98 %osan nem fog menni, leblokkoltam.

és még akkor két hét múlva egy.

a mostani állás azonban a címbeli. körbejárom a témát, ha a holnapi nem lesz meg, csuda bonyodalmak várhatók, ha az az egy-egy fél mondat itt nem igaz, ott meg igaz. vvvááhh.

öt kettő kettő

egy ötös pipa, ennek örülök. 

még kéne ilyen kettő.

ebből az egyikre jó lesz a kettes is.

feszkó

amúgy pedig állabála munkán belülkívül, 

feszítenek a határidők,

mindenhol.

rossz kedvem van, és aludni akarok napokig, kikapcsolva netet, telefont, az eddigi szarakodást.

mért kell itt mindent decembertől januárig lezavarni.

nyomi

ezt a bejegyzést töröltem, mert úgyse és úgyis.
ha nem biztatsz, inkább ne írj.

zúg, ezért

zúg az élet, ezért hát kikapcsolódtam,

a szó nem-lappai értelmében, persze.

:)

minthogy hétfőn elballagtunk az óvónénihez munka után. jól kitapogattuk a lehetőségeket. nem. pontosan így: kitapogattuk VOLNA, ha tudott volna konkrétat mondani, de nem tud. nagyon jószándékú, ez mindenképpen jó érzés, de semmi több, érdekvédelem, egyéni kezdeményezés, előre gondolások, hát az annyira nem nagyon jó.

talán ha a normatíva körüli aprócska problémáról is lesz hajlandó Rózsa És Csapata föllebbenteni a fátylat, akkor majd meglátjuk. (innen csókoltatom a pártkatonákat, mindet)

kedden felmarkoltam gyermekem és elballagtunk a nevtanba. ott teljesen új perspektívákat lebbentettük meg, minthogy óvónéniknek milyen feladatai vannak. (amit szerdán közölve óvónénivel, újabb perspektívák lebbentek a szélbe - jó így söprögetni) (konkrétum annyi, h az óvónéni utal be érettségi vizsgálatra, a nevtantól (egy hónapja nem) megkapott papíron, kivéve hogy egyházi óvoda, ahol egyházon belül várható egy hasonló naszád fölállítása ismeretlen időpontban ismeretlen körülmények között) szóóval letapogattuk a nevtan-útvonalat. g mérges volt rám utána, mert nem rajzolhatott a beszélgetős doktornénivel, aztán mégis jól alakult az esténk, olyan ritkán vagyunk kettesben, és ez most kivételesen így volt.

szerdán loholtam munkába, miután reggel óvónénit agitáltam, majd temetésre mentem.
szerintem például az enyémen ne ordítson erikklepton gitárszólója, és ne beszéljen engem nemismerő lelkipásztor rólam, ha kérhetem. nagyon nagyon lehangoló volt nem hallani az elhunytról, csak a nagynevű prédikátor meg nem bocsátásait és feladatránkrovását, nem volt sem fair, sem szép, sőt, rossz volt, mert hiába rándult össze annyi ember emiatt az igazán undokul korai haláltól, mintha nem értette volna ez az ember, itt siratni kell, és megvígasztalni. nem tette meg, és ez most így marad.

és a szerdai iskolaügyi lépést is megtettük: elballagtunk a potenciális iskola mai szülőijére. reklám reklám reklám, de reménykeltő. azt mondjuk REZIGNÁLTAN akarom csak venni, ahogyan _éppen_most_változik_a_ és _még_nem_tudtuk_meghozni_a_döntést_mert_még_nem_tudjuk_-féle fontos mondatok itt is tucatszor hangzottak el. de legalább megtekintettük a tanítónéni-kínálatot, a suli, ha fölvennék, közel lenne, tanulna, mert okos, tehetség-gondoznak, meg igény szerint oktatnak, szóóóóóval, ez is jó lenne. a körzeti sulink volna amúgy, de nem, mert már egyházi, innentől kezdve nincs rá garancia, amit én múlt hétig nem tudtam. a körzetes suli kocsival 15 perc, mondjuk én nem vezetek, így ha én leszek a vivő, negyvenperec, kifelé a városból. _nem_racionális_, hogy mért oda tartozunk, de az ilyenek vonzására amúgy hajlamom van.

holnap a saját suli(jaim)mal foglalkozom.

írásbeliség

azon egyszerre kellett röhögnöm és kellemetlenkednem, ami a minap történt.

mert milyen az, amikor egy tündér okos fejecskében egyszerre csak összeállnak a dolgok - írás, olvasás, számolás...

nagybetűket betűz, kiolvas, leír. feladatokat old meg, összefüggéseket talál. minden második szava, "játsszunk", és tényleg, minden játék (bár maradna így örökre, élvezné így az életet). és annyira boldog, amikor csak egy pici dicséret is éri, valamilyen alkotmányát megcsodáljuk őszintén, szóval nagyon gyerek, és nagyon ügyes, és nagyon szeretem.

és azt az ambivalenciát hova tudtam volna tenni, midőn

hozza a cetlit

rajta az írás

az ELSŐ 

egyesegyedül leírt

magától kigondolt, 

senki-által-nem-diktált-betűs szó, miszerint

picsa

(nem írom naggyal, mert el is olvassa :)

nehéz volt rendet vágni a megrovás, a röhögés és a büszkeség erdejében olvasván a cetlit.

vá gyá lom

mostanában kezdenek olyan vágyálmaim lenni, hogy egy hétig minden este könyvet olvasok, vagy filmet nézek. fél11kor elmegyek aludni, de csak, ha későig fönn akarok lenni. minden harmadik este átlagban leülünk egymással szemben és egymás szemébe nézve diszkrét hangerővel egy órát csacsogunk. (mármint én. ő beszél.)

kilencre beérek reggel a munkahelyemre, fél5kor hazaindulok. nem jut eszembe semmi benti dolog, minden aznapi kész. (itt egy kis izé most sikítva röhög az agyalapom magasságában jííííhiihhíííí, éles hangon. igaza van.)

minden harmadik héten vendégséget szervezek, mert beszélgetni, együtt lenni jó. havonta egyszer kirándulunk----

őőő izé, ez már csak a prolongált vágyálom, bocs.

no, természetesen én választottam ezt a sulit, meg ezt a bonyolított módú suliváltozatot is, de azért szépen ott toporgok a határaimon, mostanában kicsit mindig egy lépéssel túl rajtuk. szeretek tanulni, de nem úgy, hogy közben minden egyébből is sok van.

Sebaj, legyint rá Kempelen,

csak az egészség megylegyen! - ámen. és csak mert nagyon szeretem:

grrr

csendesen idevésem: amikor túl sokat csinálok valamiből, olyankor utálom magam.

de ha ezt az egész ügyintézősdit letudom, ígérem, többé nem megyek erasmusra, ha felkötnek se.

a legújabb, hogy becsületesen tartani akarom a határidőket, és senki nem tud semmit - előre. csakis utólag okoskodnak, én pedig nem vagyok hajlandó támogatást visszafizetni. egy fillért sem.

majd valamikor kapok valami levelet arról, mit kell tennem a végén, de nekem a vége kétféle, egy itt, egy ott, ettől minden nagyon bonyolult, minden nagyon fárasztó.

pedig elég fárasztó az egész önmagában is, leputtyanni a múlt hét szerdán sikerült, nem is voltam pénteken vizsgázni.

huuhh. nem mondok már olyat sem, hogy legyen már x vagy z időpont, legyek csak _szépen_ túl

1. a vizsgán

2. a szakdolgozaton

3. az ide nem véshető egyéb álmokon,

legyen így.

adszorpciós folyamatok eredménytelensége

újfent itt fent dekkolok, de tényleg.

van annak értelme, amikor a fontos helyett a sürgősből 15 oldalnál tartok, és még kétszer ennyit kellene csak ebből holnap estig megcsinálnom.

és a fontosakat meg toligálom, toligálom, de valójában ha azokat készíteném készre, az öt hatalmas pipa lehetne, nem csak optikai értelemben.

vagy hívjam föl a tanárt, hogy föladtam, keressünk megoldást?

valójában azon vagyok elcsúszva, hogy ezt a kéttanáros, négytantárgyas tárgyat a másiktanár viccesen átszervezte, ettől borult föl minden szép kerek mimiutánjön-öm.

amúgy az is igaz, hogy arra a maradék egyre hát nemigen van sikeresélyem. nyiff, nyaff. túl sok dől be, ha tényleg.

négy - pötty

először 

az előbb viccesen majdnem összekötöttem a virtuális énem a valóságossal. ezúton gratulálok magamnak az öt létező (tehát összeköthető) gugli postafiókomért.

másodszor

itt a bizonyíték, nem vagyok többé élő orvostani kísérlet - mégiscsak voltam bárányhimlős.

ez az utóbbi hetekben -idő hiányában- csak emlékszerű volt, de nem emlék. g karácsonyi oviműsorára ugyanis szép számban elslattyogtunk, még jó hogy Dédi, Aki Soha Nem Volt Még Pöttyös nem jött, majd szombaton délután, kettő nappal Karácsony előtt egy véletlen köremail tájékoztatott a bárányokról, akik pöttyöznek.

úgyhogy körbevittük a családban, mert g csak náthás volt, pöttyös nem, és sűrűn fohászkodtunk közben, hogy a dolog tényleg ne fertőzzön, csak mielőtt tényleg kijön.

ja, idegelt, minthogy g-n kijött - három napja. szegénykém. nem vakarja, csak ha nem látom. ezt hogy lehet megelőzni.

harmadszor

az is kiderült, hogy a háromkomponensű orrcseppből nem a szteroidra, hanem a nasivin(?)re reagált az öt-hatnapos esti álmatlansággal és rossz álmokkal. annyira jó, hogy ilyen cuki a doktornénink, pöttyidőszakban is segítőkészen meghallgatja hülyeanyuka nyavalygásait orrcsöppekről, és partner a mit tegyünkben.

jahaj, kellene egy ilyen nekem is, sok minden megoldódna hamar, színemet sem látná utána. becsszó---

negyedszer

gép vagyok, gépelek. gondolkodom közben, de nem veszem észre, hogy beleragadna az agyamba, egyelőre itt ez az emlékszem erre, hogy olvastam valamit erről-fázis, ami

ciki

miután csütörtökön prezentáció,

pénteken VIZSGA írásban németül. 

na jó, ez is el kell múljon egyszer, de addig egyre kerekebb a gyomoridegem, szerintem a realitás az, hogy nem fog menni.

viszont amennyit eddig megírtam, szerintem az jó.

csak kéne már egy jó normális hétköznap, amikor a munkám után hazatérve a családommal vagyok ezerszázalékosan, majd este megnézünk egy jó filmet kettesben.

nem vagyok gép.