emlékszem, amikor akkora voltam, vagyis inkább kicsit kisebb, eléggé idegesített, hogy csak a nagybetűket ismerem. itt van az érzés, ahogy dühösen néztem a népszabadság aktuális számát, és megint nem emlékeztem, mi az a hangya-szerű betű.
most nézem, g-t, olyan jó látni ezt a küzdelmet. nem tanítjuk. csak éppen akarja tudni, mi van odaírva, ezért elolvassa, kibetűzi, betűről betűre silabizálja, megküzd minden szóért, és nagyon, nagyon boldog, ha rájön.
és én is. (mi)
ez pedig az aktuális kedvenc versek közül való, együtt mondja esténként:
Nemes Nagy Ágnes: A lopós kutya
Az én kutyám, Fickó, mindig
kimegy az ajtón, lemegy a lépcsőn, bemegy a boltba.
Kimegy-a, lemegy-a, bemegy-a.
kimegy az ajtón, lemegy a lépcsőn, bemegy a boltba.
Kimegy-a, lemegy-a, bemegy-a.
Az én kutyám, Fickó, mindig
szedi a tálat, veszi a polcról, eszi a csontot.
Szedi-a, veszi-a, eszi-a.
Nem lehet, te Fickó, mindig
kimegy-a, lemegy-a, bemegy-a!
Nem lehet, te Fickó, mindig
szedi-a, veszi-a, eszi-a!
Baj lesz ebből, Fickó, nagy baj:
szalad-a, szalad-a, üti-a!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése