fog tün dér

kipottyant az első foga. 

már most röhögök, ha eszembe jut, megkérdik, hogy esett ki, beleharapott valamibe?

igen, mondanám, belém.

szépítem: (most) tényleg csak játszott.

vissza

visszaesett a hangulatom, rég volt, hogy ennyire akarjak szabadulni a bőrömből.

majd visszanézem a blogom just for the record, ha majd egyszer lesz hozzá kedvem.

ez olyan, hogy ha megkérdik, kösz jól vagyok, tényleg minden oké, de rögtön hozáteszi az (egyelőre néma) belső énem, hogy na, persze, kívülről.

belülről nincs helyem ezekben, megülnöm kéne már megint pár lovat, miközben a hátukon fejen állok, kábé.

(színesíteni a képet még a kezemig nem érő kantárakkal tudnám, ha hatásvadász volnék, persze)

régebben gyorsabban elmúlt, ha így voltam, most csak a leszállás motoszkál bennem.

valami legalizált(ható) forma jól jönne ehhez.

családias?

volt. most valahogy csak az a mondat cseng a szülői után naponta a fülemben, ha erre gondolok: "feljelentem azt, aki nem hoz igazolást..."

természetesen mindenki fog vinni igazolást, és persze, a jogszabályok.

mégis ott, attól a mondattól nagyon sok minden megváltozott, napvilágra került, és megbocsátani lehet, de a helye megmarad mindigre.

sajnálom, eléggé, bár nem ért váratlanul. inkább szomorú vagyok csak simán.

*

mondjuk manapság nagyon is sokmindent átitat ez a szomorú félelem.

álom álom abszurdum

nahh, csakhogy a belső zajlásokról is álljon itt rövid érintés:

természetesen ki volnék akadva. mondjuk szerintem jogos, de ugye mindenki szíve-lelke rajta, hogy érez. én így. márminthogy a mostani sulis változtatásokról. már megint minden alja felülra, hátulja oldalra, teteje sehova (sem) került: minden kötelező, és majd a tanár / igazgató / senkiakárkiszámunkra eldönti (mint idén az oviban maradást). és persze egész nap, mert a család az nem ért gyerekneveléshez.

szóval a lényeg, újra felszínre törni vágynak az álmaim az otthonoktatásról.

és ahogy morfondírozok ezen, rájöttem, hogy életem egyetlen valódi értékes tanulási periódusa, ami esszenciája volt a személyemre szabott minőségi tudásátadásnak, 

dobpergés,

a  nagyapámmal töltött idő

volt.

tízévesen három hónap + 2 év suli melletti oktatással b2 nyelvi szintre hozott föl. a három hónap után amúgy két évnyi anyagból vizsgáztam, és a következő években voltam és maradtam szerényen a németes osztályelső...

hihetetlen ez micsoda érték. írjam ide, hátha. hátha. 

hátha.

ír

írországi barátaink gyerekestül jártak ma itt.
nagyon fáradt voltam/lettem.
nagyon jó volt.
jó, jó.

anyatemér

anya, te mért szeretsz ott dolgozni?
ezt korábban még soha senki nem kérdezte meg így.
már megérte ez a gyerek-dolog, asszem.

bankok és bankók

annyira csúnya ez az emelintés a banki ügyletekben, hogy szépen ki is billentett a státuszkóból az ügy. 

így hát három napja apróbetűket silabizálok, banki bikfanyelven lapítom az agyam, excelmátrixot gyártok képletekkel, újabb és újabb sorokkal, és azon morfondírozom, mi a jóeget jelent az, hogy "díjmentes".

ami ugyanis "díjmentes", az akció visszavonásáig (értsd holnapig) az, addig pedig van rajta 6 ezrelék fizetnivalóm, és ha mégis díjmentes volna, akkor október egytől két ezrelék "könyvelési díjat" kaphatunk rá.

nem is beszélve a végtelen jutányos 6830 ft éves bankkártyadíjú rettentőkedvezményes szuperszámlacsomagról.

a bankszámlaválasztókról meg csak jót vagy semmit. kezdve ott, hogy kihagyták a legígéretesebbnek tűnő bankot pl-

summa summárum: 

rablás rablás rablás és kevésbérablás között kell megtalálni az optimálisat, és igen, ha kész a mátrix, megírom ide is, ki lett a hm.... nyerő...

ja,

a nap poénja, hogy agylappasztást ellensúlyozandó egyik bankot fölhívva tájékoztattaM az ügyintéző hölgyet az egyik számlacsomagjuk megszűntéről, és a kapcsolódó kondíciókról.

hihi.