az a sok

szóval volt ez a nyár a sok-sok pihenéssel, lekapcsoltam minden nemszükséges dolgozást, nem hívtam fel munkaügyben senkit, és összesen 3 (amúgy rendkívül idegesítő) zoomon ültem csak. és ez így jó volt.

és akkor a múlt hétre ráragasztottam a "visszatérős hét" címkét, és akkor ez a hét megbosszulta magát. mostanában így járok, a mindenség azt sugallja tán, nem kell dolgozni. ami azért vicc, mert kell, és mert kell.

szóval a stressz és a hullafáradtság esténként megmagyarázta magát: csütörtök estére megint kijött az én személyes gyulladásom. ez azért klassz, mert legalább volt alkalmam jobban felmérni az anatómiáját ennek, hogyan, mikor, mitől. valószínűleg már hetek óta nem jól eszek valamit, erre kell majd jobban odafigyelnem. meg volt az e csendes kis hang is (hívjuk intuíciónak), ami már hetek óta sugallta, hogy mozogj, böjtölj. (jó, ennél részletesebben mondta, csak éppen nem tudtam megadni magam neki -  ezt még akkor most megtanulom, hogy muszáj, és talán jobb is lesz úgy.) tavaly ősz óta kereken 10 kiló ment le rólam a betegségeknek köszönhetően, ez igazából kilónként öröm, de valójában nem, mert szerintem többsége izom és víz (a víz nem akkora baj). 

a legviccesebb, amivel most meg kell birkóznom, hogy ülni nem megy. egy ülőfoglalkozásnál ez amúgy eléggé kínos.

hogy jó is legyen a dologban, egy kicsit ez segít itthon gyakorolni a decemberi állapotra, amikor a műtét után itthon lábadozok majd, cuki kis családtagjaim nagyon ügyesek és még milyen ügyesek lesznek!

írtam volna még, csak aztán eléheztem, mert ez a diéta nem vicc, aztán közben tönkrement a tabletem, ami kifejezetten komoly veszteség, igen, nincs lementve semmi róla, és igen, a jelszavak sem, és van, ami csak ott van megnyitva, és máshol lehet, hogy nem enged be, és igen, hülye vagyok, ezt egy ideje fontolgatom amúgy. 

elfeledtem

elfeledtem a legfontosabbat kívánni: legyek / váljak egészséges(sé).

ezért tehát a bélgyulladásom is benyújtotta a számlát ma éjjel. volnék lúzer. 

(most egy kicsit sanyarú az a gondolat is, hogyan fogom a január első hetére tolt (decemberben megvalósíthatatlan) munkáimat időben megoldani. izé.)  nem beszélve arról a tényről, hogy emiatt is már csak úgy unom a pihenést, lapos az agyam, zsezsegne, tolná. légyszi...

minden fagyoskodónak

üzenem, hogy amíg hideg van, az a rohadt orgona sem virágzik, azaz én sem tüsszögök egy hónapig naponta ezret. ez azért megéri. (nem baj, most jön a 20 fok, akkor fog, és akkor én is fogok...) amúgy szerettem az orgonát, de ezzel az allergiával ez úgy nagyjából teljesen elmúlt.

tavaly vicces (kb. vicces) volt, ahogy elkezdődött - húsvétkor öcsémékhez mentünk, és a kocsiban ülve megcsavarintotta az orrom - jáhhj, mondtam (tudtam), felnéztem, és igen, a Szerémi út mindkét oldala tömören orgona. (na, oda építsék ezt a betonvárost, amit a Budafoki mellé nem szégyelltek - gondoltam). 

apdét: ezek után még volt pár jó napom, aztán jött a hapci, ahogy szokott, idén is. május elején még kicsit tart. viszont vicces, kiderült, a pápatéren _direkt_ teleültették orgonaszegéllyel a teret. végtelen mennyiségben...

köd

 na, most eljött ama idő, mely a mosásaimmal szemben megy. még nem látszik a megoldás, elkényeztetett ez az év. (jó, a szónak egy másik értelmében.)

nyarak és tervek

nyár van, terv nincs.

élvezte a tábort, hasonló kis nördökkel volt összezárva, semmi hosszútávú kapcsolat, de voltak Pakson, még pont becsúsztak az a tomenerget ikaimúze umba (szevasztok keresők, talán nem dob fel), amit konkrétan aznaptól tartanak zárva, mert a pakskettő területén van, és így -szerinte is- egy tök érdekes dolog nem látogatható már :(

jómagam a takarításban veszek el, amikor nem a munkában, és ez annyira untat és frusztrál egyszerre, hogy minek is említsem. még van 5-6 hét a nyárból, az utolsó hét mindenfélével terhelt, szóval ki kellene találni, mi van, mi lesz... energetikailag -finoman szólva is- alul vagyok töltve, valahonnan lelkesedés kellene. valaki?

ág is húz

azért az kedves a bloggertől, hogy végül ma beengedett a blogomba - idióta gmail folyamatosan ellenőriz és ellenőriz és biztosan? de tutira? de én voltam? és amikor végre beenged, akkor azt a szimpla kérdést teszi föl, hogy tényleg én akartam belépni? 

mert - teszem föl - nem én vagyok, aki ide illetékes belépni, és megnyomom a gombot, akkor ő lett én? és akkor már mindegy? ezt a logikai bukfencet nem bírom megugrani...

amúgy meg zajlik az élet: kis nyaralás 2-3 nagykamasz fiúval, drága-drága Balaton, fogászaton pénz- és idővagyonok elköltése (ama kiinduló fog még mindig bajos, így a többire költött vagyonoknak sem bírok maradéktalanul örülni), iskolakezdés (10. osztály - egy rémálom, csak az a vigasz, hogy visszakapta a jólmegérdemelt biosztanárát, és jól választott prefaktot, így töménytelen természettudománnyal van teletömve a 3+4 nyelv és 4 matek közötti "űr", és szerintem ezt ő szereti), rovarfolytatás (vélhetőleg a teljes lakást ki kell pakolnunk, ha dűlőre akarunk jutni ezzel - már látok megoldásrészleteket, csak erőt kellene vennem magamon és az önsajnálaton, és fővezér, trombita, projekttervezés, lebonyolítás, segítő kezek, időzítés, eltávolítás, stb stb stb, majd visszaköltözés... és tavasszal mindezt újra, mert az ablakcserét nem vagyok hajlandó tovább halogatni (bár eddig is én voltam az akadálya...) szóval semmi még, de már majdnem mindent tudok, hogyan KELLENE) (és az is fontos amúgy)

ja, és 1 darab könyvet kiolvastam a nyár alatt! és 2 filmet is megnéztem! (és nem a Barbit)

alagút

pénteken itt volt az írtóember, és nagyon korrektül elintézte, akiket el kellett, meg még a spejzomba is befújkált. ez így összességében hozott egy félnapnyi pluszmunkát és egy félnapnyi reménysugarat a címbéli alagút végén. 

csak egyszerűen az van, hogy nem tudok reménykedni, mert hol itt, hol ott - már kamrán kívül - felbukkannak a liszt/kenyérbogarak, tudatják, hogy 1. ők vannak többen 2. kitartóak (azaz ez az idegek harca) 3. mindent szeretnek, ami étel és fa és papír 4. ők még többen vannak, és a kis résben is elférnek (ellentétben velem és a tekintettemmel) 5. ők fáradhatatlanok
ja, és a spejz sincs kész.

ha csak ez lenne az egyetlen plusz teendőm, nem nyígnék, de basszus, annyi minden van megint, hogy fulladozom (még nem pszichoszomatikusan, de az agyam mindenképp). pl. az egyik nagy munkám már annyira a lelkembe épült, hogy a kollégáimmal álmodom... (mondjuk éjjel mostanában 30+ fok van az ágyam környékén, szóval tudjuk be ennek). 

a tavalyi nyaram úgy telt, hogy egy nagy veszteségévem volt, és nem mentem el rendesen nyaralni, így ősszel első volt, hogy azt a nagy zakózást intéztem ama lépcsőn (ahol agyrázkódásom lett, meg elrepedt pár ujjam, máig hatón), szóval idén ezt nem fogom megengedni. elmegyek 3 hétre, és kész. csak tartsam be.

csak tartsam be.

ha már

csak egy amolyan kósza gondolat, hogy ha már a picipuha tímsz telepítése, beállítgatása és mindezek elviselése is ekkora teher, miért akar az ember egyetemre menni...

ott kezdődött, hogy az elmúlt 5 napban kizárólag a (kevésbé fontos) esszét bírtam megírni, és minden, a study project koncepciójára vonatkozó tervemet szívósan meghiúsította az élet ma reggelig (mára csak 2 futár, 2 mosás, 1 főzés és a megírás volt előtte/közben csak). de megírtam, és nem értem, mért nem vettem észre, hogy ott volt a mai plató?

jó, az első kiakasztó fel sem tűnt először, akkor volt, hogy na most már csak kinyomtatom ezt a 3 oldalt, onnan átfutom, és aztán jöhet a fordítás ellenőrzése - és ez egy óra lett a nyomtató nemakarása okán (kicsit idegbajt kaptam), onnan csak (utólag vicccesnek is mondható) lejtmenet volt a nap (egyszer csak úgy kinyomtatta mégis, de akkor rögtön kétszer)(aztán az emailküldés pattant vissza azzal, hogy szabinvagyok bocs)(aztán a pótnőnek küldött email nem ment el (sic!), még jó, hogy túlbiztosító vagyok, és ránéztem, sehol nem volt az elküldöttben, újraküldtem, na akkor elment, aztán kaptam, egy köszihogyküldted (sic!) visszaigazolást) és akkor még hátra volt az írjad már a leckéd mert úszásra kell menned-kör, a mindjárt-kör, majd a most derült ki (sic!), hogy holnapra nagyon sok töri van-kör jött (edzés helyett) ejnyebejnye-kör, majd az akkor írd meg a fizikavázlatot-kör (megírta!, jó lett! végre!), és akkor jött még nekem a vacsizzunk, főzzek holnapra, ill. a hogyan működtessem a gyűlöletes tímszet. este tízre ezt is megoldottuk.

szóval jövő kedden hamadik felvételi kör (online órányi interjú még sehol sincs ppt-ből) szevasz, kíváncsi leszek.

jó, rendben, ez volt az ára a tegnapi high life-nak. azt mondtam, hogy lehet, hogy benne leszek a dalfutárban? (mondjuk emiatt nem tudtam elaludni tegnap éjjel, igaz, de akkor is!) (és nem, nem éneklek, haha.)

csak hogy

természetesen egy dolog sem bír befejeződni azzal, hogy elintézem, ezt a honlapos szériát például megfejeli, hogy feltörték az oldalt (ki az a hülye állat, akinek ez jó szórakozás - évek óta kérdezem), azért most a tartalmat nem tudom feltenni arra a gyönyörű menürendszerre generált posztjaimba.

ez természetesen a T (nagyonfontosdátum) előtt 1,5 nappal derül ki, és még most nem őrülök meg teljesen, mert lehet, hogy ma este (T-0,5 nap) a jó kis emberem megcsinálja. ha lesz ideje és energiája. ha.

szeptember elején elveszített lelkesedés, ahoj.

apdét: megszerelte, szuperember, én meg feltettem mindent este, amit munkaidőben kellett volna. kész.

költői

kell-e mennem szabadságra - tenné föl a kérdést a költő

miután túl lettünk lassan-lassan (egy enyhe) covidon a tavaszi szünet és ünnepek helyett, majd a héten 12-14 órákat toltam, hogy egy kicsit utolérjem magam, majd tegnapelőtt a benti office-ban szépen, mint a filmekben a kezemre ejtettem egy (bazi nagy) nyomtatót (ny. a földre esett fejjel, s mivel kábele nincs meg, ki tudja, működik-e) (eredmény egy zúzott bal mutatóujj, egy átütött csukló (egyik és másik végén is folt lett és fájt)), és akkor ma boltba indulás előtt belerúgtam egy hatalmasat az ágyba (jobb lábbkisujj), majd elmentem boltba, semmi nem fájt, viszont főzés közben nagyon is, hajlítani nem tudom, de nem dagad.

ezzel menjek-e holnap este a Bécsbe 3 napra, ez a talány.

mindig lehet lejjebb, ezért most azt kérem, legyen most már feljebb inkább.

péntekéjjel

hát én minden advent előtt egy hónappal megfogadom, hogy idén megtartom.

aztán karácsony előtt jövök rá, hogy ez a munkahely megint beszippantott. most még gyorsan időzítek reggelre egy kis FB posztot, aztán eloldalgok alunni. nyehh.

de reggel megint nem voltam jól, és ki kellett heverni is, ez a betegség ilyen nyamvadékony, nemelmúló természetű. pedig a szerda olyan volt, mintha mégis az lenne.

munkafront

most éppen úgy egy órányi teendő vár rám még, szerintem béndzsa volnék, mert az inkább lenne alvás.

holnap a nagy megbeszélés helyett lennék inkább elmerülő a megoldandó dolgaimban, nehéz rávennem magam az extrovertált lelkesítő szerepre.

vagy sétálnék napsütéses erdőben. vagy elolvasnám azt a Spiró-könyvet, a legújabbat. a címe miatt vettem meg.

szabbat

most szombatra kaptunk időpontot az ortopédhoz, ez így nem is gond - jól rástresszeltem, na, ez a gond. hozta is a helyzet, amit sejtettem, hogy akkor ez nem is kell, mert hát nem fáj a térde, na jó, azért megnyomogatom, ja, hogy egy éve pihenteti, és nem járkál, ugrál, fut túl sokat? akkor megadom (sic!) fél évre (sic!) a gyógytesit. hát nem igazán érti a dokiúr (gyanítom, de nem mondom, nincs gyereke, nem hogy lúdtalpas, gericferdülős, térdfájós, de semmilyen), milyen ez a rigidrendszer, amit ma triplán hoz az iskoláztatás... hogy nem a gyerek testének nevelése fáj bárkinek rajtam kívül, hanem a JEGY! hogy honnan kapja. hogy egész évre van csak felmentés, ha könyvelik, akkor csak így könyvelik... de egyébként a gyógytesi nem oldja meg a semmit sem, hanem menjünk úszás mellett vízilabdázni és/vagy kajakozni. igen, gondoltam is, hogy hajnalonként még nincs programunk, mindkettőt beiktatjuk... jahh, és persze gyógytorna, arra azért járni kell. 

egy szó mint száz - felháborít, kicsit késleltetetten vagyok tőle dühös, helyesebben az eredményre tekintek, fókuszálok. de azért nem nyugtatott meg, semmi módon, még mindig ott van, hogy mellkasműtét lehetne belőle, és én ettől a gondolattól úgy ledobom a láncot, hogy azt nem fogja zsebretenni egy iskolai szűrést végző álorvos sem, ha. hogy évente nézegetik a gyereket, és az egyszerű hanyag tartást vagy lúdtalpat sem jelezték egyszer sem? hogy nekem, másvégzettségűnek, aki ezekhez deklaráltan nem értek, nem mentem orvosira pont ezért, kell kibányásznom a rigidrendszerekből minden egészségügyi tudást, opciót és kiválasztani a teendőt? (csúnya, csúnya szó, sok)

az csak hab a tortán, ahogy a nyomorgatott térd ugyanott ugyanúgy elkezdett fájni gyaloglás közben, úgy 10 perccel a nyomorgatás után.

az onlájn árnyai

azért az ömlengésem az online működésről árnyalnom kell, na persze.

lassan egy hete a munkagmailem azzal vicceskedik, hogy menet közben egyszer csak elveszti a fonalat. mondjuk, hogy egyik mappámról (ha nagyon vicces akar lenni, akkor mondjuk ez a bejövő vagy az elküldött levelek) kiírja, hogy az a mappa üres.

szálanként őszül a hajam, minthogy a béna munkáslevelezésem hagytam ott a gmail kedvéért, tavaly óta extra tárhelyet vettem, szóval erősen ajánlom ezt abbahagyni, van elég saját jól bejáratott stresszem.

és akkor még nem is került szóba az itthoni monitorom, mely randomizálva kezd villogni - eltűnni, amikor csak nem szégyelli, gyakran egy-egy időre menő feladat közepén.

ejnye. 

bájdövéj még mindig megszokhatatlan jóság, hogy szemben a nyitott ablakkal, megfelelő hőfok- és hanghatás mellett rozsdafarkút leshetek a monitorom mögött az onlájnnak hála.

most akkor

most akkor megyek, és megtanulok instázni.*

*not at all.**

**eddig minden alkalommal túl öregnek és túl entellektüelnek tartottam magam hozzá.***

***igazából most is, csak muszáj.****

frissítés:

****és tényleg túl öreg vagyok hozzá: midőn koromra utaltam, s visszakérdezett a segítő leányka, hát bevallottam, s akkor áhítatos csönd volt, pont 1 másodperccel hosszabb ideig, mint az még a feldolgozáshoz tartozott volna.

sebaj, megyek Supernanny-t nézni. az mindig megnyugtat :)

recseg-ropog

elkriplisülésem stációi rémesek, az amúgy is minden ízületem recseghez ma beállt a beállt a derekam is állapot.

hómofiszban a nem tudok ülni milyen már?

mondjuk járni rosszabb, úgyhogy trónolok, vonszolok, slattyogok, nyögök, vicsorgok, a köztes időben meg csinálom a dolgom

rámment ez a társadalmi állapotalatti állapot

füles

prózai: a jobb fülem kripli. évek óta.

ezen túlmenően minden hurut úgy köszön be, hogy a fülem belül recseg, minden hang úgy szól a fejemben, mint egy régi rádió, a szabad európa, vagy ahogy a 2. világháborús filmekben a foszlányos, elhaló hírek, amiket a főhős izgatottan hallgat - biztos valami fontos szól.

amúgy békeidőben is hangfrekvencia-érzékeny vagyok, háklis a jobb fülemre - nem süket, de kripli.

és akkor most - tádámm, szevasz 2020 - beleült a jobb fülembe a hurut - így és ennyire soha még (és soha többé, ha kívánhatom)

erre mit tesz a dörzsölt orvoshoz nem járó? igen, magánfülorvost hívom, persze, hiszen az tuti jó (mesélték). és akkor ez a hívás beállt a szürreális élményeim közé: közli - az eljárásrend, hogy akkor most ő kikérdez (covidkérdések után a következő kérdése): torka fáj? (wtf?) nátha tünetei? (egyébként miért telefonálnék, de tényleg), jó (megkönnyebbült hangon), mert ha ezek vannak, akkor hívjam telefonon a háziorvosomat (belgyógyász-üzemorvos), és majd az telefonon (!) ad antibiotikumot, meg ha kell, küld az sztk-ba (ezt kikerülendő hívtam a professzorsszonyt), de oda se menjek, hanem telefonon... vagy inkább menjek kórházba! majd ott megállapítják, hogy mi a bajom. mi a jóégért nem mondta az elején, hogy csak dumálni akar, rendelni nem?

szeretném megúszni a középfülgyulát - ezt tehát teával, aszpirinnel, fülvattával, esetleges hétfői sztk-val kívánom ezen túl orvosolni. és kicsit izgulok is, hátha az segít.

és bazdmegrendszer, amelyik engedi, hogy lepattanjon az egészségügy úgy, hogy 25 év befizetéseimből mindeddig egy szülésre futotta, és minden egyéb 2020-ban így működik. és hogy magánorvoslandban meg kedvre megy a hippokratészi eskü - ha van kedvem, segítek, 22 rugóért.

amúgy erről jut eszembe, hogy jobb a rovarirtósok világa, ott telefonon 15 perc alapos tanácsadást kaptam a nyári hangyainváziónk idején, normális hangon, köszönetért. nem mintha bármi relevancia lenne, de határozottan jobban esett.

vannak ezek

és akkor vannak ezek a workshopok, ezeket általában személyesen nagyon bírom, tízből nyolcszor találok valami hasznosítható mondatot, találkozást, infót, amitől jó (a maradék kettőtől természetesen angalgó-sztájl a láncot is ledobom, de mindegy)

amióta azonban online-ba költözött ez a jó kis nyelvgyakorló lehetőség, hát...

ma pl. kaptunk két 70oldalas szöveget, mely arról szól, hogy a világ amúgy perpill gyökeresen megváltozik, és csak akkor lehetsz boldog, ha megtanulsz alkalmazkodni-

olyan ellenállásba éreztem magam, hogy nem bírtam elolvasni. az a bajom, hogy felfogom. az a bajom, hogy 2050-re én ha leszek is hol leszek. de ez a gyerek itt lesz, annyi mint most én, mi, és majd mit gondol, jó, hogy a világra segítettük? nem lesz elég a good ol'életközépi válság, a gyerekek, a hajtás, de ott lesz neki a világvége... szóval ezzel a stresszel most nem bírok megbirkózni, olyan csekély az egyensúlyom alapból is...

mondjuk az vicces volt még, ahogy az eleji bemutatkozókörben a mondj magadról valami vicceset-ben a tegnap este fizikaszorgalmi indításban vettem részt (én! ahhahahaha) volt a mondatom. (ma délután aztán kiderült, hogy úgy ketten készítették el ezt az egész osztályból, így aztán tényleg ötös :) a legjobb benne nem az ötös, az melléktermék, de hogy egyébként alig van mit együtt tanulni vele (élő németszótárságomon kívül), tök jól halad, viszont ezzel a komfortzóna elhagyatás ellenére (szorgalmit? soha!-alaptétel cáfolata) a történetet nyereségbe könyvelte el egészében. ez jó, mondja a Rejtett Pedagógikus bennem.

rencer az onlájnoktatásban

hát a rencer, na az kéne nekünk, most, hogy új rencer van, vita nincs.

múlt csütörtök-pénteken egyszer csak elszállt a maradék agyam, mert a gyerekem, akire ráömlött az úgynevezett szünet utáni online "oktatás", ám folytatta a tavaszi szünetet suliidőben is.

És ez azzal járt, hogy egy gyors péntek esti fejszámolás azt súgta (képzavar), hogy akkor most elordítom magam, és a hétvégét betáblázzuk tanulásügyileg. mert azok a nők és férfiak, akik tanárként most totál odavannak, hogy micsoda meló ez a krízis, NEKIK, na ezek akkora cukifejek voltak, hogy gondolták az alábbiakat:

- miközben Apa elment dolgozni, mert az ő szektora pörög,
- miközben Anya itthon van, ergo a 8-10 órányi hómmelója mellett inkább csak lábat lógat (vagy ahogy a Trump-csaj jelezte, Homéroszt olvasgat), ezért

- nyugodtan feladhat minden napra 1 órányi matek új anyagot, amit elég elolvasni a könyvből, kimásolni (B+) és megoldani 3-5 példát, miafrancnak járnak ezek suliba, órára, ha ennyi elég?
- feladhatja nulla kompetencialapú oktatással a 2 felvételi feladatsort 45-45 percben, majd javítani (megoldókulcsban a levezetés annyi, hogy a) 2 - a többit Anya úgyis tudja magyarázni (20/19-et amúgy igen), majd szó nélkül leosztályozhatja...

- (amúgy Anya mellékállásban lassan bekéri a matektanár fizupapírját)

- nyugodtan feladhatja Mo. vízrajzát, mert azt majd egyszer (nem most ugyan), de meg kell majd tanulni (ez 4 óra meló volt neki) (és nekem, amíg megtanultam az office lens-szel bármit készíteni)

- nyugodtan írhat 4*8 A4 oldalnyi emailt arról, hogy mit NE nyisson meg a diák, csak ha akarja, de 5. hétre legyen szíves 3 nap alatt írni BÁRMIRŐL EGY FOGALMAZÁST ÉNEK tantárgyból, amit nem kellett sem elolvasni, sem megnyitni (mi is az, kérdeznénk)

- elkészítheti mára (vagy holnaputánra - ugye ez egy lebegtetett határidő volt egyik posztban ez, másik posztban az, csak precízen, mert csak 10 tantárgy van) a makettet (3 hétig nem volt "ihlete" - ezt most akkor meghoztam, Anya, a múzsa csókja, képzavar, új mellékállás)

- nyugodtan elszúrhatnak ofőóra néven 45 percet minden hétfőn csetszobás képernyőhöz kötéssel, egy ötletem sincs, mi a célja ennek, hacsak nem az önáltatós dokumentáció (kréta, diri, többi tanár, hogy "milyen jól megy") - egy. darab. értelmes. mondat. nem. hangzott. el. 5. hét. alatt. - még a közösség érzése sem, mert háromszavasnál nincsen hosszabb hozzászólás, és az sem kongruens.

- és így tovább-

szóval a tanulság:

rencer kell.
legalább nekünk.

így holnap (két teamem között) órarendet készítünk, és időpontokat rögzítünk. neki, mert nekem csak a nonstop megy.

és ma megint kimásoltam a leckéket, kinyomtattam, mert lusta dög, plusz fingja nincs, hogy is kellene ezt, ez derült ki.

*******

és csak így érzések szintjén énközlés:

iszonyúan fáraszt amúgy ez a randomizált online nemoktatás.

elküldeni emailben a tananyag címét és 4 feladatszámot, egy tesztlapot a nem megtanított nyelvtanról, egy másolni való szöveget, vagy egy vaktérképet, hogy mindent jelölj be és ppt és pdf és hablaty, ha van kedved, de határidőre - az NEM online oktatás.
(kettő kivétel van amúgy a 11 tantárgy között, ezeket a nőket az erőfeszítésükért értékelem, ők tartanak időpontban online és offline órát, BESZÉLNEK a gyerekekkel, aktivizálják magukat és őket)

...
bájdövéj ének fogalmazás?

hómofiszundoritisz

létezik ilyen?

a jelekből ítélve van.

hihetetlen szakadék van a hétvégénéjjelnappalmindig dolgozós gyerektelen nekemmindenkorjó kollégáim és köztem, pedig a heti 40-45 órát simán toltam én is itthon az elmúlt hetekben.

de hogy szombaton 2 levelem volt feldolgozatlan (mert feldolgoztam a többit), és ma estére megint 12 lett, ezt nem tolerálom.

én lennék a jó francia, aki feljelenteném zaklatásért azt, aki szerint ez így oké. 

holnap megtanítom az időzített levelezést, valamint a munkaidő kifejezést.

vagy csak simán megöregedtem. nesze nekem.