hazahaza

szép kompakt napjaim/nk voltak/vannak, ide alig jutok el, máris mennem köll, ehh.
gyermek a távolban alvást prímán vette, éjjelente 1-1 alkalommal kelt (jó, egyszer félhatkor, haltunk meg), mi nem vettük prímán, széttörte a rendelkezésre álló ágy a hátunkat, uhh.
nem ültünk különösebben a fenekünkön, s tegnap már haza is csámborogtunk, mondván kelletik a hazai rossz ágy, nekem amúgy be is jött, mert a hátfájás mellé megérkezett a derékhasogatás és gáttájéki fájdalmak (csípőficamom hallatja hangját, édes képzavar, szevasz), ehh.
jó volt, igaz se volt, és még képet is csak hármat készítettünk, a mi formánk, ugye.
jól vagyunk.
g a napokban megtanult kifelé szuszogni az orrával. apjával felváltva tették ezt ma este, szakadtunk mindhárman a röhögéstől. ezek édesek ám!

riviéra

ja, reggel indulunk cirka 3 napra a balcsira.
gyermek- és melegfüggő tartózkodásunkat hétfőn tervezzük befejezni.
egyfolytában a marótviki hangján cseng a fülemben az örökzöld dallam.

meccs

a spanyolok felé nem megy mostanában gázvezeték? csak el ne zárják azt a csapot így 3:0 után...

ikea 1213.

mármint ennyidszer ír róla az, ki ennyidszer fut bele a minőségtelenségbe.
megtetszett nekünk (nekem?) ugyanis az a kék-zöld-fehér csíkos, elefántos gyerekszőnyeg nemrég, s gondoltam, pont nem fogja nagyon ütni a zöld kisfiúszobát.
nem is: jó is, meg szép is.csak aztán elkezdtük koszolni, itt egy pötty, ott egy pici folt, szürkülget, ilyenek, afféle nálunki gyerekszőnyeg.

hát -gondoltam- ennek az idétlen melegnek van azért ez a gyorsan szárad meg minden-vetülete, kimosom én a függönyzet után a szőnyeget is. megtekintém a kezelési leírást (40 fok kímélő, ne szárítógépezzük, ne fehérítsük). a mosógép előtt tanakodtam egy sort, majd őt egyedül tettem be (kézi mosás-e/-nem) (soköblítés-e/igen) (harmincfok-e/igen) (rövidmosás-e/igen), sóhajtottam, elindítottam.
majd végül (majdnemtisztán, mertugye kézmeleg vízben a foltok...) kiemeltem, és akkor onnantól kezdve azóta is kék és zöld és fehér szöszikéket szedek össze mindenhonnan.
hümm, mondtam, de legalább tiszta.
aztán megszáradt, aztán elhelyeztem a zöld kisfiúszobában.
és akkor ott kiderült, hogy valahol a mosógépben kimosódott belőle pár centi is, 5-6 széltében és 3-4 hosszában.
remélem, ezt valamelyik nadrágom magába mossa majd, ha érted, mire gondolok.

rájött a kényelem

ízére.
mióta lépegetni tanul, azóta párhuzamosan lefekszik a járókában is.
ez azért lényegi dolog, mert a járóka nálunk töltött fél évében eddig kizárólag akkor volt g fekve látható ott, amikor én úgy tettem le, direkt, célézattal, s közben (mindig) vernyogott, utána (2 mp volt a maximum) pedig fölugrott, mert állni kellett.
mostanában szép kényelmesen ráfekszik teknősre vagy krokodilra, s könyvet nézeget, ezt-azt rágcsál, magyaráz.
igaz, én az esetek többségében (hajnali kukurikús nemalvásos) fekszem (az álló g mellett) amúgy a járókában (pótolni próbálok alvást), esetleg innen az új szokás.

funkció

amúgy -noha a jelenség édes, mint sok hasonló g esetében- igaza van, hiszen a puszi -valljuk be, ha belegondolunk- teljesen funkciótlan és értelmetlen mozdulatsor.
ezért g például úgy ad puszit, hogy két kezével megragadja a fejem két oldalát, és óvatos-óvatlan mozdulattal magához rántja/húzza, majd megnyalintja az orrom hegyét.
ilyenkor azért mindig muszáj egy sort nevetnem, mely alatt ő elgondolkodva néz engem.

varnyú

a szembeni kőrisfán pedig órák óta károg egy varjú.
a kőrisfán is van vagy harminckét fok, nemkülönben tűzi a nap.
mondjuk lehet, hogy a meleg miatt károg.
(de mit keres itt????)
ez nem az a feri, akit anno száz éve a nehru parton csikket szedni láttam. link majd egyszer.

világ pofátlanjai

a piacteres történet továbbgyűrűzése: ama email, mely tegnap estére kelve ért, miszerint új rencer van, ha csekket akarok (!), fizessek 200 forintot (!), és különben is az én adatlapomon az van rögzítve, hogy banki átutalásosdi. (nem)
mindenféle előzmény és hivatkozó ügyiratszám nélkül az új címemre jött ez, de azért ez az.
nem tudom, milyen sugalmazás volt amúgy, de úgy tűnik, intuícióban jó vagyok: _tegnapelőtt_ este le printszkríneztem az összes benti adatlapom és hozzá kapcsolódó őoldaluk.
anyátok jól van?

áhh, valahogy

áhh, valahogy nagyon nem jó, hogy egy ilyen iwiwről kell megtudnom egy kedves emberem halálát.
sem kedvileg, sem képileg magamról, sem az ügyet tekintve nem jó érezni ezt.
fogynak az élők a gyerekkorom ikonjáról.
és akkor még nem is meséltem az ellenben felbukkanókról, ki(ke)t mondjuk harminc éve titok övez, aztán meg most is, csak másféle, és én ezt is véletlenül tudom meg, nem igazán jó szájízzel.
ennél nyilván nem bírhatok konkrétabb lenni, éppen elég (nekem) ez így is.

szorgalom ötös dicsérettel

na, hát ha valaki, akkor én itt magam, mer' ma rohanvást intéztem sokat.
legalább a vállveregetés kijár, na.
persze, csupa házimunka (előrefőzés mosás takarítás), meg ügyintézés (fog-, vállalkozás- és hétvégi kiruccanás-ügyekben), és még gergővel is ketten voltunk, és még játszottunk is, meg megvolt az aranylacinak is, és csak úgy nyolcszor állt csak le a nap komoly hisztikék miatt.
helyes amúgy, mostanában már az is keserves sírásra fakasztja, ha a látott almát nem azonnal, azaz ebéd előtt, hanem esetleg (és persze nem) ebéd utánra tartogatja azannya, szívből jövő, szívhez szóló keserves ordítás ez, hangerővel, ahogy kell, könnyekkel, tehát egyszer-egyszer még komolyan is veszem. mondjuk azért szoktunk boldogulni a rábeszélésekkel, csak szöget ütött a fejembe a mileszittkésőbb gondolata (vagy ez már itt a később?)
amúgy ma vidám röhögős kukucsolós-bujócskázóst játszottunk, és először láttam ebben igazán értőn aktívnak lenni. márminthogy ő is bújt.

százszorszép

hááhh, hát ezen is rajta vagyok. meg ő is. magyaráz. minden bizonnyal azt meséli el, miért szükséges kézzel aratni a mezők füvét mindenképpen. azóta is mindig így tesz minden fűneművel.

történelem

a történelmi hűség kedvéért lejegyzem: nagyon nem komálom a kánikulát.
pontosabban: van egy pont, amit még élvezek, az a csicsóka és a moszkítók-os pont. amikor átélem az ebéd utáni csendben, a fák fölött rezgő éktelen meleget, mely áll, semmi nem mozdul, igen. ott van benne az a pont, amit kedvelek. persze ehhez érdemes egész estig bent csücsülni egy hűvöskés lakásban, amikor már jól esik majd kint üldögélni. nem baj, ha közben nincs semmi sürgős teendő, heverészek a verandán az ágyon, kezemben a könyv (mint fent), mellettem egy tányérnyi fürtjéről leszedett friss, édes, nagyszemű fehér szőlő, vagyok tíz éves, és érzem, hogy minden kerek.
hát igen.
a többit, a nyári melegházat itthon, mikor bent harminc fokra bírom kihűteni a hálót, a napközbeni leengedett redőnyök mögötti, csukottablakos fulladozást, no, azt most már a gyermek okán is nagyon nem vágyom.
de az elsőt, azt azért igen :)

habos

(hófehér) habos babos függönyök azokon az ablakokon, melyekig immár ellátni (ha -ugye- érted, mire gondolok).
a szombaton nyakunkba zuhanó családi fondüösszeröffenés okán kicsit föltorlódtak az események.
muszájok voltunk hármasban vásárolni a közeli közértben (25 éve közért amúgy minimum). a világ két legtürelmesebb férfijával áldott meg az Ég, ezért ezt is simán vettük.
szerencsére mentő ötletként eszembe jutott a mákos tészta, mint ultragyors ultrakedvelt ebéd.
majd elrobogtunk, ettünk, hintaágyaztunk, füvet tépkedő gyereket egrecíroztattunk, próbáltuk mindenki bűvkörét a gyermek figyelmébe ajánlanunk (meglehetősen személyválogató a kicsike, amit személy szerint nem komálok, szegény dédije mindig a legrövidebbet húzza)
aztán nagyszülők (ma) jobbra el, szevasz önálló élet (jahhaj, ha tudnád!)
a tegnap éjjeli kétórányi kukurikútól egy fokkal jobb volt ma: úgy hat körül keltett a gyermek, mondván ééééééééhheeees vagyooook, annna, aanna.
így szédeleghettem végig ezt a délelőttöt, időben bedőltünk megint, dehogy mentünk a gyülekezetbe, no persze.
aztán az úvéakármi sugárzást bentkuksolással védtük ki, én néha kidugtam az orrom teregetni, de különben meg főztem, pörköltöt, pizzahúst, mellyel ugyebár a húspucolás és a mosogatás is jár bónuszként, lett ebédünk is, fokhagymás pulykacupák, mely a hihetetlen könnyűsége okán akár lehetne nemzeti eledelünk is. megérné az a hat perc, míg összerakom, meg ám.
tiszta uncsin hangzik, pedig egészen élvezetes két nap volt.
mi.
hárman.
jó.

világfoci

most megy egy spanyol film az egyesen, könnyesre röhögjük magunkat rajta.
azért elég jó, hogy ilyen még van. de hogy mért pont szombat ebédidőben?
vagy pont azért.
a nagy döntő a címe. itt meg itt leírás-
itt meg egy beharangozó (spanyolul)
(brazil-német döntőt nézik világszerte.) végtelenül vicces.

ragaszkodom

mostanában szegről-végről beleszaladtam (milyen klassz képzavar) az engem is érintő témába egyes blogokban (1. 1. 1.), s azért is írok ilyenről én is, mivel manapság személyemet is innen-onnan éri a támadásnak nem minősülő támadás.
szerintem nekem jó dolgom van. anyagilag mindenképp. miután a fizetésem közalkalmazotti volt (remélem lesz is), ami a tégyásnál jól is jött, a lehetőségeit az anyai "járandóságoknak" a plafonig használhattam eddig. és még ezen túl igényt fogok tartani a gyesre is, és mindezalatt azt fogom gondolni, hogy igen, ez így van jól.
emellett a férjem dolgozik, sokat, jól, bejelentve, s megkeressük együtt ketten azt, ami szükségesnek látszik (egyelőre).
és igen, nekem jó dolgom van, egy darab aranyos, türelmes, okos, motivált kisgyerekem van, egészségesnek tűnik, fejlődik szépen, a hisztin kívül nincs ellene "kifogásom". ja, és jelenleg egy helyütt élünk anyósomékkal, mely a rendszeres segítségeket és g alapos szeretgetését jelenti napi szinten - hát mire lenne panaszom.
én ezt mind látva mégis azt mondom
nem, nem nyaralás ez.
nem, nem unatkozó leépült játszótéren társadalmi életet élő csapzotthajú kismamaság.
kikérem magamnak.
tíz (tizennégy) éve dolgozom, főiskola mellett is végig.
nyolc éven át ebből családfenntartó is voltam, noha/ésmert családommal éltem.
(végülis most is az volnék, vagy mi)
azt a tíz ledolgozott évet végigadóztam, tébéztem, ehóztam, miközben orvosnál évente egyszer jártam (más kérdés, hogy olyankor ugye az átláthatatlan rendszer milyen pluszt számolt fel utánam stikában), fizettem én is tandíjat (én pont), és legyünk őszinték, abban a sikerágazatban dolgozni, ahol én (és ez most nem a kivagyokén), hát az inkább segített inkább másoknak (konkrétan az államnak), mint nekem (hacsak nem lelkileg).
itthon pedig 11 hónapja vagyok, gyermekemmel nonstop szolgálatban, melynek minden perce felelősségteljes (tegnap beszorult a lába a nyavajás etetőszékbe), szép (a vállamon szuszogva elalvó gyermek, no az jó dolog), és nehéz (éjjel kétségbeesetten síró gyermek vállamon való megnyugtatva elaltatása) és minden. és mindenperces.
miközben földönkívülinek néznek:
* mert még mindig szoptatok (bárcsak sokáig kitartana ez még)
* mert nem hagyom óraszámra a szobai járókában ezt a kölköt, mert majd abbahagyja a nyígást
* hogy elmesélem neki mondjuk az aranylacinakot, miközben nézzük a képeket, és arra fűzöm fel őket, mert 'hát még úgysem érti' (egyébként, ha idézek belőle mostmár fölfigyel, ismerős neki a hangzás, ehhehehhe)
* jaj, minek sorolom.
tanuló anyuka lévén gőzöm sincs (csak esetleges egyes sejtéseim), mi lesz jó, meg mi nem későbbre nézve a mostanból. de egyet biztosan állíthatok (érzek): minden egyes minőségi együtt töltött percünk később (egy nap, egy hónap, két év, tíz-harminc év távlatában) haszonnal jár majd, kiszámolhatatlan, megmérhetetlen, nemtudományos haszonnal (is), érteni fogjuk egymást (mi hárman, meg akiket még ebbe beavatunk), a világot, ilyesmik.
hogy szereti majd a barátait, tiszteli majd a rokonait, tanárait, hogy a kamaszkorában ha ki is próbál dolgokat, tudja majd, megtanulja majd, hol vannak a határai, hogy gyengéd lesz a társához, hogy nevelni akarja majd a gyerekét, ilyenek. hogy tudja majd kezelni a világ csúfságait is.
és mint lappa (link ehhez nincs), persze elégedett péket szeretnék én is belőle (vagy legyen inkább asztalos), de lehet akár egyetemi tanár, vagy akár (apai örökség) legyen ő az új billgétsz, mindegy. (egyszerűen csak tudja majd, hogy a munka kell, a munka hasznos, meg hogy pl a munka jó) (és persze tudja azt is, hogy a határok ebben is léteznek)
és én ehhez a haszonhoz akkor is foggal-körömmel ragaszkodom.
és ehhez minden percre szükségem van (neki leginkább), mert így kapja majd tőlünk az a szövet, amiben élünk akármikor a legtöbbet.
még mindig nem sikerült rendesen megírnom, amit gondolok.
talán nekifutok még egyszer valamikor.
ugyan képeket kértetek, de már megint szöveg lett. ejh.
lesz kép is.

olaszok

ahogy most dumcsiznak az esti meccsről (olaszo-franciao), és emlékeztetik egymást, milyen is lehet most egy olasz kávézó teraszán a hangulat.
ezen mi itt most kettecskén jót vigyorogtunk, emlékezve két évvel ezelőtti toszkán utunk pikantériájára, miszerint pont a vb alattt jártunk ott, s láttuk, hogyan áll meg az élet (és forog amúgy minden ekörül) egy-egy meccs alkalmával.
jah, és láttunk ott szurkolást kávéház teraszán, de az igazi örömmámor olyankor szerintem nem marad meg ott, éltük át, ahogyan fél olaszország autókból kilógva ordítva ünnepel, míg a másik fele zászlót lenget, ehhehehhe.
jó is az.
no, kíváncsi leszek.

áll, néz, mosolyog

áll, néz, mosolyog.
sasperspektívából. gyengeszemű sas perspektívájából (vagy remegőkezű, mindegy)
kezében fontos tárgyak, miszerint karika és fogkefeimitáns.
(áhháhááá, én is látszom)

konyhakörnyék

konyhai fejlemények képekben. a vicces az, ahogyan nem bírtam elkapni, mennyire impozáns a valóságban a kétsoros cucctartó sín, de sebaj, akkor mégiscsak elég kell legyen, hogy mondom-

ez pdig a nemdrága, de ezer éve óhajtott fejlesztés: gyógyszeresdoboz meg vasalótartó.

osztok-szorzok

amennyiben tehát összeadom az elmúlt éjjeleket, tulajdonképpen egészen normális átlagos 2 egész 3 tized körüli kelést számosíthatok.
ellenben amennyiben csak a mára virradót, úgy legyen ez a szám négy (4).
de maradtam ugyanolyan hullafáradt, vagy lehet, hogy csak most érzem, mikor ismét (és ismét és ismét és stb) itt kukorékolok. de miért.
valamit azért valahogyan változtatnom kéne.

munkaszombatok

azért így, a végefelé ennek a szombatnak asszem jó érzés, ami meglett.
csupa apróság, ami a helyére került, de idenézek-odanézek, és az érzés jó. és én úgy működöm -rég kiderült-, kell a rend, a rendrakás, hogy helyrebillenjek.
tyúklépésről tyúklépésre ebrudalom, ebrudaljuk kifelé a káoszt a dolgok közül, jó úton.
kívülről csak polcra került dobozok, cipősszekrény, függönyhuzal, gyógyszerszekrény, vasalótartó, konyhai lógatósín (második, erről majd lesz talán képem, annyira professzionális konyha kinézete lett így a dolognak, ehhehehhhe), de azt a helyrebillentős jóérzést, ami a mindenesfiók láttán fog el (129 huf volt a szürke pontbeférős rendszerezőizéke), mikor belenyúlok, és nem turkálok félórát a kacatok között, csak simán előhúzom a nyitót, fogót, csatot, bármit - na azt kívánom szeretettel másoknak is.

piac

ja, és a hét fejleménye volt, ahogyan három heti harcias levelezésünk méltó koronájaként megérkezett eme mondat ama piactértől, miszerint mért NEM küldenek csakazértsem (jutalékmentes befizetésre használatos) sárga csekket, hanemha fizetnék szerintük továbbra is minden ágálásom ellenére (jutalékos) csekkel avagy átutalással:
"A számla kiállítása után kiküldött csekket (valamint a számlát is) nem cégünk, hanem a posta hozza létre és ők is küldik ki, ezért ha ezen csekk elvesztődik, mi sajnos nem tudunk újat küldeni."
írta ezt a pénzügyi osztály, az ikszpiactér csapata aláírással.
annyira annyira, hogy ezt nem tudom jobban leírni már.

hepp

akkor talán irkálok ide is.
az elmúlt (átaludtnak nevezhető) éjszaka után egész nap olyan kutya fáradt voltam, hogy magam sem tudom, mit szeretnék már inkább.
volt jó kis mélyrepülés, még tegnap délelőtt, a szokásos semmi se megy nekem platformon, volt szkájpon összeveszés az egyetlen férjemmel, melyet lassú megbékélés követett, mai zavartalan napsütéssel, ezúton is hálás vagyok neki.
volt emellett a szülők irányába történő nézeteltérés is, összefoglalva tehát: a hét nehezen alakult.
emellett szaladgáltam az elmúlt napokban a különböző fogyasztási egységekben, kezdve ugye a múltheti ikeázással, ma obi / kg gyerekbolt, tegnap e gyerekbolt (mindenféle drága lépcsőrácsunk lett meg óccsó utazóágyunk) (viszont nem lett gergősapink nyárra és ez kezd nagyon aggasztó lenni - egyszerű, mondjuk fehér surdasapit keresek esetleg kötözővel, olyat, mely a kerek fejre kereken simul, nem kocka vagy sokszögként áll el, és teszem föl 8-900 huf max, erre varrjál gombot)
lassan tehát teljesítgetem a feladatsor elemeit, mely végül levezet majd a káosztalan, avagy csupán hétköznapi káosz jeleit mutató lakhelyhez, (még) nem csüggedek.
amúgy a héten szerelőkre egy csekély hatodát sikerült a pénzbeni juttatásaimnak kiadni, tegyük hozzá a lépcsőrácsot, ágyat, telefonszámlákat, vizet, gázt, ruhafestetést, estébét, villany még nem jött, és egy laza hatjegyű összeget vizionáljunk magunk elé, s a hónapnak még ugye közepe sem jövend el.
príma, mondanám, csípősen megnyomva a prí-t.

momentum

különben azért sokkal fontosabb momentum a mában az a párszori próbálkozó lépés -bármi elenged, lép a fontos valami felé-, illetőleg ahogyan hajnalban végigjött a járóka egyik oldala mellett egykezes kapaszkodva.
ügyesen csinálja, és ezt olyan jó látni.
igaz, ezzel párhuzamosan megnövekedett a veszélyesedő beütések és balesetek száma.
ezt meg nem jó látni.

szülői nap

anyukám, mint olyan tiszteletét tette nálunk a mai napon, nem írok erről semmi pikírtet, minek.
nem főztem ezért, viszont g és ő is jól érezték magukat.
délutánra kelve viszont főztem, aztán elrohant(unk) vásárolgatni olyan lépcsőrácsot meg olyan mindenféle mást, mialatt g a helyi nagyszüleivel töltötte az időt.
így hát dacolva elemekkel (érkező eső) és a szülői (mi) távolléttel szépen fölkerült és kipróbálódott ama hinta, melyet én nyomatékosan mondtam, a jelenlétemben kipróbálandó. az a baj, hogy én nagyon haragudtam, és persze, mivel ez senkinek sem jó, még most is rosszul érzem magam.
legkésőbb ilyenkor azt gondolom, rosszul csinálom a dolgokat, szabadulni akarok innen, magamból, magamtól.
s mivel ez nyilván nem lehetséges, hát próbálom megint megrázni magam -kutya- így vagyunk, így vagyunk.

ragaszt-tép

g ma rámragasztotta a rosszkedvét, ilyen se nagyon volt még a pályafutásunk alatt.
édes kisfiam, tedd már meg, hogy holnap reggel nem pattansz föl feleslegesen 7kor egy perc alatt alvásból állásba. köszi.
ezt a napot szépen diliteljük az emlékezetből, az általam három hete indított legyen már végre rend a lakásban (és az életünkben) projekt ma egy fürdőszobafal és egy fél ajtó megpucolásával vonszolódott tovább, de pl a szemétdomb, mely fölött ülök, s csupán egy óra lenne szétpaterolni, no, az csak nőtt.
maradt még kettő fal, három szekrény, egy radiátor a fürdőben, plusz az ablak szétszerelése és kezelése, s a padló suvickolása, egyszer nagyon alaposan, végtére is itt egy csúszikmászik is velünk.
aztán végül úgy hat tájban elhúztunk (VÉGRE) a levesbe hintázni, sétálni, vásárolni, nagyizni.
gergővel amúgy energiatakarékos dolog jelenleg hintázni, tényleg olyan helyesen hajtja magát, hogy csak állni kell, és nézni.
ja, és a bababolt. mikor kivel beszélek telefonon náluk, úgy változik az árukészlet, az árak, illetőleg a számítógépük működése. ahh.

naploid bejegyzés

ezt is köll néha, merthogy ez egy uncsi napló.
kedves naplóm, tehát
csütörtökön este és ma ismételten végigjártuk szokásos svédnek mondott bútor- és csecsebecseáruházainkat, igen, mindkettőt. reménykedtünk, hogy a hiperszupermodern
dizájnhonlapon szereplő itemek mindegyike fellelhető ezekben az egységekben, de természetesen a sajátos andalgó-formát hozva ismét sikerült a nem fellelhető dolgokat kinéznünk. és nem fellelnünk. azért -természetes ez is- sikerült jelentős összeget otthagynunk, viszont lett cserébe pótcipőtartónk, zárhatószekrénykénk, szépfüggönyünk és közepesenszép méterárunk (jelzem a svédek kezdik kizárólagosan a parasztbarokkot tenni fő választékká, argh), sok fontos (régóta áhított, de ki nem talált) apróságunk. és: sikeresnek mondjuk az ott letöltött időt, végülis.

pénteken én végre nekiálltam a fölszámolandó teendőrengetegnek, ettől természetesen tovább nőtt a káosz, nem csupán az ebédlőnk lett használhatatlan, de mára a félnagyszobát is beterítettem félig elvégzett dolgainkkal. (legalább ezt a posztot had fejezzem be)

szombat ma van, ma dédipapát és nagynénit látogattunk, miután bemutattuk a gyermeket egyes zuglói volt kollegáknak, mindenki örömmel fogadta egymást, kép nem készült, na persze.

elégedetten várjuk a vasárnapot, melyet időjárást nem ismerve a külön levő család fogja jellemezni, egyes férjek sárban-dagonyában bicajozókat mennek nézni, míg mi még nem tudjuk. szerintem teendőileg sem gyermekem, sem a torony (káosz) nem fognak cserben hagyni.

sűrített idő

ma, reggel nyolc előtt pár perccel valahogy megállt az idő.
már előtte is sűrűsödött, olyan jóféle módon, amikor Gryllus Dániel beszélt az új hangoskönyvükről (könyvhét, könyvhét!), de az volt az igazi, amikor az inges versét a Kányádi Sándor bácsi fölolvasta.
karomban a gyermekkel vártunk az álomra, s én hirtelen lettem arra figyelmes, miről beszélt a versben, és ott, egy pontján a világnak kiléptünk a sűrű időből, mi ott voltunk a stúdióban, benne a szavakban, ők itt, a nagyszobában, a szememben meg a lelkemben. de voltunk Erdélyben is, és kicsit pedzegettük a mai Világegyetemet.
a mellékverset azonban az uborkakirályi tévé (jó, a naptévé) nyolckor lekeverte egy kisköltségvetésű reklám miatt. ritka valóságos pillanat volt.
azért az előző pár perc igen sokat ért.

helyzetkép

tízhónaposan 9 kiló pont és 73,5 centi.
a lábazatára a 19es szandál jó pont, ruhái a 68-80as méretet fogják át.
mindemellett csinos, fess fiatalember, bátor, mint a tintanyúl, s még a centivályúban sem nyafizik már.
a védőnéni teljesen okés, most már nyilvánvalóan úgy gondolom, nála szeretnénk maradni, s reméljük, nem viszi őt tovább az ifjonti hév.
a dokinéni hasonlóképpen teljesen oké, homeopatikus gondolkodású, részletesen elmagyarázós, rögtöntudom, kivagy-típusú jóság, nem bratyizik, mégis kellemes társaság (vagy azért éppen). remélem, gergő is megszereti.

matek

ezen a héten hat helyre volna jó menni.
maradt rá öt nap.
tudván, hogy egymást követő napokon egyszerűen nem megy az itthonról elmenés, egy nap pedig örülünk, ha egy valahogy összejön, matematikailag elég rosszul állunk ebben a témában.

rohangászó

én, mármint én, a rohangászó.
egész álló napom rohangászással telt el, muszáj volt (sokat) mosni, ezt ide, amazt meg odarakni.
csak tudnám, minek, ebben a lakásban ide-oda hömpölyög az őskáosz. pedig még a kidobálásra is ráveszem magam időnként immár.
tegnap bepolcozódott az előszoba, ma fölhelyeztem pár első darabot amoda.
a napokban holmikkal való elárasztás alá veszem azt a fertályt.
mindeközben édes gyermekem a brrebrrrebbbrebreee-t brutalizálta, a hangsúly a szemrehányáson van, kiabál, midőn nem a szeme előtt létezem, az első szobából kifelé lépésnél elindítja a mondatot, és rémségesen bele tudja lovallni magát úgy öt perc alatt.
ez nem hiszti, az fejhátravetős hangosnyafogós, nyomokban (vízszintesen) toppantós, ez kőkemény tragédia és figyelemfelhívás-
egyfelől rém vicces (kint a kertben is prímán hallani), másfelől elgondolkodtató, mert érzem, hogy ez neki rossz, érzésnek és szokásnak is, s nem kellene. csak valahogy még nem jött a szikra, az ötlet, az idea, mi legyen helyette.

könyvek

amúgy jó, hogy idejekorán gondoskodtunk igazi jó kis könyvekről neki, az arany lacinak ugyanis egészen kedvencünk lett.
azt a jó szokását pedig, amivel belegömbölyödik az ölembe, nekem dönti a fejét, s olvasom a lacitehallodestb-t, és ő mondjuk csak lapozgat ide-oda, de nyugodtan végighallgatja-nézi, vagy a hernyóskönyvben a rágott lyukakban matat, miközben megy a sztori, szóval azt remélem megtartja, már csak magam miatt is, mert ez az egész nagyon csili-vili érzés.
meg aztán hátha megszereti majd ezeket az izéket, a könyveket, no.

jobban

jobban vagyunk, mind a hármónknak volt egy-egy nap mélyrepülésünk, de a ma már ment.
g rengeteget alszik - éjjel is, nappal is jóval többet a szokásosnál, valószínűleg érthette a doktornéni "fenyegetéseit" antibio-ügyben, miszerint ha vasárnap is láz, akkor ő hétfőre már most megírja.
erre a tegnapi hőemelkedés óta csak egy decens 37-et produkált ma.
jó ez így.
amúgy az ominózus dokilátogatás olyan fél 7re esett pénteken, lázzal, nyafival, de ott teljes fegyelemben ölembe bújva csücsültünk, és a dokinéni csak beszélt, csak beszélt, és mondta, és már az én befogadótáram is megtelt, mikoris Gergely felnyúlt az arcomhoz, magához húzott kicsit, s jól tagoltan azt mondta: "ebbrprleeebb". ennyit, nem többet, előtte és utána (a szájbanyúlós spatulás ordításon kívül) végig pozitívan hallgatott.
ha az apukája nem állt volna mellettünk, s látta volna ezt, nem tudom, hogy mesélem el, de így ketten néztünk nagyot.
és lassan el is jöttünk onnan.

my statement, too