bőr és utazás

vicces, pár napja vettem észre (asszem, újra), hogy a bal kezem hüvelyujján (pont a felém eső oldalon) van egy 6-8 centis vitiligo. azért vicces, mert szerintem minden nyáron (most már jó pár éve) újra felfedezem attól, hogy lebarnulok, csak ott nem. fogalmam sincs, mióta, sosem volt régen sehol ilyenem, erre itt meg van.

voltunk a héten háromszor Balcsin. ez mindig ilyen, ilyen szedett-vedett, szervezetlen, hacsak én nem állok a sarkamra (nem, idén nem álltam, aminek oka talán ez az orvosi képlet, melyben eddig 2 elhalasztgatott műtéti időpont is volt). I-ék 2 nappal azelőtt szóltak, hogy 4 nap múlva hazaindulnak Amerikába. mivel 6-7 éve nem láttuk személyesen egymást, és meglehetősen kedveljük a családjainkat, hát nem tehettünk mást, mint Szombathely-Budapest vonalon kitaláltunk egy mindenkinek kellően messzi köztes pontot (Keszthely), és odacsalinkáztunk. a találkozó kitűnő volt (bár a szabadstrandon mi nem vizeztünk, majd utánunk este be is zárták baktérium miatt...), de csak ücsörögtünk, és beszélgettünk, és jó volt.

hazafelé sokkal később indultunk, mint gondolva volt, így Aligán kevesebb idő alatt csináltunk többet: én fűtéscsövet mázoltam, ők szétverték, majd összerakták a korlátokat. este valahogy nem maradtunk ott. (aztán 2 nap múlva p+g lementek újra, és befejezték). aztán csütörtök este g kitalálta, hogy akkor ő szombat hajnalban lesasszézik újra Aligára, és majd ő mindent befest (mert arra már nem volt előzőleg idő) - na persze, 38 fokban - gondoltam. így hát lementünk mi is. klassz meleg volt, főleg olyan 14 óra körül. a ház déli oldalán sajnos pontosan 0 darab fa van, így a klassz 38 fok telibe találja, ami szerencsésen megnyomott mindhármunkat, éhen is voltunk, és persze a Balcsit is kihagytuk - ez a része igazi lúzerség volt. viszont cserébe egy korlát teljesen kész, a másik már gyerekjáték lesz, valamint a kisszoba is kifestve (itt a tapéta tartja konkrétan a vakolatot, szóval volt a festésben kockázat...). a 45 fok a kocsi kijelzőjén amúgy nem volt vicces.

ezt amúgy g makacs ragaszkodása nélkül amúgy nem csináltuk volna meg idén sem (csak úgy röpülnek az évek), és talán nem is baj, hogy erre herdáltuk életünk egy napját.

legközelebb amúgy valami pancsolást is be kell iktassunk - idén még nem fürödtem a Balatonban. (mondjuk a rekordmennyiségű árvaszúnyog és -lárva múltkor nem segített bemenni a szét kis Magyar Pocsolyába, de ami késik, nem múlik, gondoltuk.)

kesztyűs kézzel

az vicces, ahogyan tegnap este végre rájöttem, arra a banális triviára, miszerint a megtört kéz fáj, ha nem melegítem, a _kesztyű_ megfelelő megoldás. szóval tegnap este végre felvettem a gyönyörű (szöszölős) fekete egyujjas bundakesztyűmet, és láss csodát, három törött ujjam nem fájt a hidegtől. (jegyzem meg, míg eszemben van, törni nem csak úgy törhet egy ujj, hogy "fáj, ha hajlítom", "létszik" meg hasonlók. ezt most határozottan kiderítettem, ez van.)

hat barack, tengeri gugg

annyira tré, hogy most jubiláltunk: negyedik hete gyűrjük ezt a taknyos-hurutos-köhögőst, a fejem szétesik időnként, köhögéstől görnyedve éééélek/ünk, és újra mehetünk vissza a gyerekdokihoz is. volt úgy egy 5 nap szünet közben, az új kört a zéndrágám kezdte el, aki korábban meggyőződésesen vallotta: a Béres csepp mindenek felett (nem vagy csak közepesen). a kilégzésnél légcsövemből kiszűrődő kelthető zaj azonosíthatóan süsüasárkány.

de az élet nem áll meg, sajnos, egy kicsi szün-szün megint jól jönne a hét elején, kihevernénk.

a tavasszal meg úgy vagyok, hogy hiába nagyon szexi a gondolat, hogy már az van - zsigerileg nem tetszik. egyrészt nem tudtuk használni g mindhárom téli felszerelését (amikor összevateráztam, a tavaly téli havak jártak a fejemben), másrészt már milyen gáz, ahogyan nem fagytak el a poloskák, szúnyogok, ilyenek, nem aludtak a növények, nem fagyott be a Velence-tó meg a Balaton? utálom a gondolatát is, hogy mondjuk idén újra elfagynak majd március-áprilisban a gyümölcsfák, és megint aranyáron lesz a sárgabari meg túlérett éretlen almákat vadászom jövő télen a piacon... engem nagyon zavar ez a fejetlenség, vagy bibliai nyelven vajúdás---

az isiválasztás finise ez a következő hónap. beadtuk a kötelesbe, mert oda azt hittük, köteles (most nem is tudom), meg abba, ami közel van, a jelentkezést, van is ott egy darab néni, akit áhítunk, legyen ő, kérlek. de miután a 81 helyre két hete már 70+ jelentkező volt, és még mindig lesz nyílt nap, még mindig lesz 4 hét, hát muszáj lesz a másikat, a távolabbi, de nem köteles sulit is beadni. ott is van (még mindig) egy "kiválónak tűnő" tanító néni, a suli pedig egy fészek. jegyzem meg: kellene félúton a kettőnek jól összegyúrt elegye, na igen.

plusz a szakdolgozatom gyakorlati része, elmondhatjuk, befulladt, szóval most jön a kapálódzás. uhh.

ha hó és e ső

ja, persze, a kötelező kör arról, hogy HÓ volt még tegnap is, és az milyen röhej. itt pl. 25 cm volt, négyszer ázott be a nemlétező télicsizmám, gratulálok, plusz jubiláltunk, minthogy három hónapja kértem meg a drágát, ugyan menne el már, s hozna haza egy SAJÁT hólapátot (egy: még mindig imádok hólapátolni kettő: akkor is, ha utána minden ízületem utál három: tíz kerek éve havat SÖPRÖK, mert sosem a hó ennek a végén van az amúgy is gyépés hólapát)

megígérte, hogy jövőre, innen remélem, ez nem predesztinál a következő, áprilisi hóesésre.

azért a helyetekben vennék egyet mostanában.

hörömp

hörömpölve fölsöpörtem háromésfélszer a környéket, közben Á-ra gondoltam, hogy bizony ő most nem lapátol, ha minden igaz, és hogy örülhet neki (ugye?:)
de mi persze örültünk neki, mindkét nap családilag, lelkesen. a férjeket nem is említve (mert most akkor írhatnék róla ódákat) pl említsük g-t, aki olyan szinten megbízható munkaerő, hogy titokban sztahanovistácskának becézem. söpör, söpör, söpör (noha a söprűje inkább kefe, szegénykém), és midőn a söprűje eltörik (ma), hát kapja a lapátját és lapátol, lapátol, lapátol. olyan kitartással, hogy a számat tátom, pedig ismerem.
és miután felsepertünk, szépen háromszor is elbattyogtunk (helyesen: battyogtam és kúszott) a szomszédos kis zsákutcáig meg vissza. annyira cuki, hogy meg kell zabálni. percenként kellett felállítani a heverészésből, azon kívül letiltani a nagybani hóevésről. hófüggő a gyerekem.
és innen, a ház és 50 méteres körzetéből még mindig szeretem a havat, jelentem, igaz, a holnapi városbarándulás cseppet sem vonz- csak békávésztrájk ne legyen, mint tavaly(előtt?).
munkára meg szőrmentén volt alkalmam ráérni, gáz, hogy itthon is kellett volna gondolkodnom dolgokon, meg hogy másik iskolát kellett volna húszéve választanom, nem vitás, amin a mostani sem segít elég rapid módon.
holnap kicsit túl sok lesz megint, de sebaj, majd aprítom.

gúgli

hááhh, már MEGINT a gmailből tudom meg, hogy odakint milyen idő van. (helyi időjárást jelző hátterem van).
mondjuk itt bent is érezhető, mert én, végtelenagy, egy hirtelen indulatomban kinyitottam azt a Másik Erkélyajtót, Amit Nem Kellett Volna (két ajtószárny külsője), amely becsukódni semmilyen noszogatásra sem hajlandó, így hát érzem a csontjaimban is, amit már a csontjaim is a csudába kívánnak, miszerint
megint
esik
a
hó.
és holnap reggel mi gyalog kell oviba menjünk.
mondjuk akkor meg mit keresek én itt.
ma jelentkeztem egy egyetemre amúgy.

szárszó

voltunk a balcsin, vittük a kiváló szelet, meg a pulcsikat (mindet használtuk), fürdőruhát (legalább nem kell mosni), törülközőt strandra (azt sem, bár jó lett volna sálnak, most már mindegy).
ezenkívül minden jó volt (szombattól hétfőig tartó nyaraláskoncentrátum): a családom, az apartman (nagyjából kétszer akkora, mint a lakásunk), a séták, a látogatások, a szombati napsütés.
a kedvem pedig felemás, minden egy kicsit túl.
képet pedig kérek ide.

költészet

ez a kiváló magashőmérsékletű levegő odáig főz, hogy az agyam, mint a túlfőtt tojás buggyan ki a koponyám láthatatlan résein. gondolatködfelhőkben élek.
nyilván nem vagyok ezzel egyedül, így hát ezt a költői képet nem fejtegetem tovább.

szabaccság off

a nyavajás dörrögés okán ismét elmarad a bejegyzés a szabaccságom sajnálatos végéről, holnapi munkanapról, gergőről a "barikám" mögött dumájáról (partizán, tehát teljesen testhezálló mondat volt a barrikádja mögül).
majd gyüvök.

eső, víz, eső, víz, vahh

ezt a képet pedig jónak tartom.
remélem, eláll az eső hamar arrafelé. és egy kicsit legyen melegebb is. itt sem ártana.
ezt a bent kuksolást eléggé nehezen viseljük még pár napig. eső: off!

apdét: LE A SZÉLLEL IS. innen bentről is kifújja az agyam, olyan. elég.

gaz

nem e lehetne e esetleg, hogy végre ne minden nap essen ez a nyamvadt eső?
vagy csak essen éjjel, sokat, amennyit bír.
a mai napunk hajszál híján totálkáros lett ettől a zápor - tűzanap - zivatar - lerohadafejemúgysüt - dörgésvillámlásszélelviszdenemleszsemmi idétlenkedéstől.
egy jó van, az meg az, hogy a héten hét helyett egy fél locsolást kellett teljesítenem.
kettő, mert az is jó, hogy ettől lett időm gazolni (sarabolástól a derekam ismét beállt), és persze fölhorgadtam, hogy évek óta nem találok itt a kertben általam kötelezőnek és exkluzívnak kikiáltott szerszámokat (kapirgáló ill. kapáskapirgáló néven futnak nálam), így tegnap elrohantunk a targoncás áruházba ("ahol sok tarnonca van"), és hazahozunk egyet-egyet.
azóta szétkapirgáltam a fél kertet, sokat kigazoltam, gyerekem sok gazt elsöpört (ki mit érez elengedhetetlennek), így a lelkem nyugodt, mert érzem, hogy ez a sok eső legalább nem szikesít majd a továbbiakban, mert mire megtenné, én már rég szép kis göröngyöket (hajszálcsöveket - tudományosan) kapirgáltam a növények köré.
lesz itt nagy borsó- és répahorda, de lesz ám!

london első

jahh, merthogy voltam ottan. szépen eltelt az idő (ott is és azóta is)
sütött végig a nap- egy csepp eső nem esett. ez pl a hotel russel előtt ilyen volt:

westminster abbey, telefon, kőkorlát, forgalom, a strand-ről nézve ilyen. az nem ilyen, hogy nincs egy szál ember sem, szóval unikum ez a kép is.

felső azért volt, meg itt már este is, így sikerült a trafalgar térről egy merőben galambtalan és tömegtelen és színtelen képet összehoznom.

jobbra lent, a földön. a kínai negyedben meg pont az újév után jártunk, lenyűgöző hegyekben állt ott a lampion az út szélén. szerintem ezeket szépen mind kidobálták utána.

ezt ugyanott állva fotóztam, csak balra fönt.

szépnek tartom a pubokat, és fura az ambivalencia, amivel rájuk gondolok, mert a kocsma intézményét meg eléggé utálom.

ez is a trafalgar tér, ez éppen az oroszlángyűjteményem része. ja, fotóügyileg pl oroszlánszobor-gyűjtő vagyok.

még lesz.

ezerhatszázadik

ez az ennyidik bejegyzés itten. juhé.
ebben egyrészt írok a hóról: olvadást! és teljes felszáradást!
írok a munkáról:
jahhaj, már megint megtaláltak. és már megint keverik az illetékességet körülöttem. amikor javadalmazás kerül szóba, arról mindenki maga domborít. amikor felelősen el kell dönteni valamit, akkor meg én vagyok (és ez a vicces, mert hát KI VAGYOK ÉN), aki egyedül válaszol, javasol, ötletel. és végül megintcsak valaki más viszi el a pálmát. ez egy igazán béna kör, ez a munka.
levelekről és magamról:
kettő hónapja toldozgatok valami választ egy emailre, de nem ment, s ma végre beugrott legalább az, hogy mért nem megy.
mondja meg valaki, miért változunk mi ennyire meg?
és miért nem?
és ezt külön is beposztolom. az ezerhatszáegyediknek.

haliHÓ

hózuhogás kicsit alábbhagyott, olyan 35-40 cm áll itt körül. kivéve, ahová lapátoltuk, mert ott gergőnagyságú. lapátoltunk és söpörtünk, és én közben bikficre gondoltam, hogy vajon ott mekkora, és hogy megy-e a hóhányás.
meg arra gondoltam, hogy ha az ember azt tehetné, amit a szíve(m) diktál, akkor tuti, hogy hozzá sem nyúlnánk, csak egy keskeny ösvényt lapátolnánk, és csak nézelődnénk, és hallgatnánk a csöndet, a puha hócsöndet, ami évente négyszer, ha van, és ami még jobb, mint a békávésztrájkcsönd, és megvárnánk, míg elolvad, addig nem is mennénk sehova messze, megvár minden úgyis, fölélnénk az éléskamrát, este együtt olvasnánk a kislámpánál, beszélgetnénk sokat-sokat, tervezgetnénk, éjjel jól kialudnánk magunkat, és majd tavasszal, a sok elfolyó hóolvadékkal együtt indulnánk csak a dolgunkra.
andalgó álomvilágát hallottuk, uff.

nevek napja

és pl jó volt a mai hóesés, a hóesésben sétálás, meg a névnapozás az én családi részemmel, és ugyanígy vicces is a kétszeri rántotthús-sültkrumpli kombó (különböző felfogások, kiegészítők, stb) egy napon.

szééél

rondanagy szél kerekedett itt.
fokról fokra csukogattam be 'najó, akkor még ezt muszáj'-alapon az ablakokat.
hess, szél (meg vihar, hess)
ja, merthogy itt megvan a mondott 90 km/h, azért posztolom. reggelre meg fogunk punnyadni a lakásban. mondjuk ez jobb kilátás, mint most kint lenni.
ja, és jeget ne.
hííínnnye, a fa marad!! (és ez most kifejezetten nem vicc)

idő jár ás

miután kifejezetten egy helyszínt bírok elképzelni a hőségesdi kibekkelésére úgy általában (legyen ez santorini), s mivel épp nem vagyok(unk) ott, hát maradjon köztünk, de nem kedvelem ezt az időt most.
így éjjelre kelve meg a szélvihar okán morcogok, hogy be kellett csukjam a levegőt adó ablakot, és morfondírozok, hogy a konyhát is be kéne. de nem fogom.
vagy mittudomén.
g-t nagyon megviseli ez a meleg, én meg (szamár) ezt csak utólag veszem le, sajnos.
lükeanya. (vagy csak engem is megvisel)
ez az idétlen lakás amúgy estére harminc fokra hűl le, ami egyszerűen menedzselhetetlen. és még mindig odalentről papolnak, hogy bezzeg náluk. de a csudába, hogy éppenhogy mi vagyunk itt fent a hőszigetelés a számukra---
nem álltam neki eddig szájalni, de a következő bölcs megmondásnál esetleg hívok egy fizikust, hogy mondja már meg.
*
ja, és ma beordítottak az utcáról (munkások), hogy holnap mégis lesz majd víz (???????), majd a jövő héten dobnak be talán (sic!) papírt, hogy másnap nem lesz.
Magyarország, 2009. júliusa.
ááááh.

fotóműremekek

már jelentek meg (jogosan) a régmúltban elégedetlenkedő hangok a fotóim tartalmát, gyakoriságát, illetőleg technikáját(lanságát) illetően, ám mit tegyünk, ez is olyan, mint a szolgáltatásos felirat (az a jólolcsóngyorsan-féle vagy), az énségemet megspékeli ugyanis ez a klassz kis mobiltelefon, mely kizárólag kiúsztatott alakokat képes megörökíteni: íme hát néhány pillanatkép a havazásosdinkból.
első képünkön azt a hóember(nekafelé)t és kizárólagos tulajdonosá(naka harmadá)t láthatjuk, mely a múltheti havazáskor épült kifejezetten ama kiskorú számára, mint azt írtam tán: volt nagy kuncogás és hangos röhögcsélés gyermek részéről a hóépület láttán (majd anyukája részéről titokban/blogban, midőn a kedves nagypapa fölkapta volt, és árnyékba állította, maradjon csak meg a lapátkezű, botfülű, kőorrú törpe - meg is maradt, jelenleg lapátját elejtette már, ugyanígy az orrát, s áll rajta vagy 6 centi friss hó, de áll, rendíthetetlenül)

eme következőn látszik kiskorú (másikharmada), amint a ma frissen épített hócica feje tetejére biggyeszt beazonosítatlan hótárgyakat, ám, mivel kép, nem hallatszik abbéli szörnyülködése, hogy há' ez hideg, de mér'?! az ábra persze azt sem mutatja, milyen vidám és jólépített cica ez.
(csak mint mellékszál, érdemes ide megjegyezzem, az említett gyermek pont a napokban jött rá, a sicc! mivoltára, azt már meglevő kifejezéstárából a hess!-sel helyettesíti, amint meglát bármilyen macskaformájút. (onnan veszi, hogy azanyja nemrég az ablak alatt ordibáló macskaegyedekre siccelt határozottan (elég hatásos, amúgy, ahogy csinálom), és ez annyira meglepő volt, hogy egyben meg is kellett tanulni. amúgy a macskákat kedveli, jelenleg csak plüssmacskája nincs, mindenmásból van. zárójelek be.

és a mai séta része volt a szomszéd havas utca átgyaloglása is, csak mint naplózva a távolságot.

törékeny

olyan törékeny minden nap.
a napsütéses reggel meg a havas táj most azért mégiscsak egy csuda volt reggel (ha a 9 órás kelés után beszélhetünk még reggelről), úgy néztünk ki, mintha a Tátrában néztünk volna ki, és az jó volt, hóborítás, miegymás, ezek nekem nagyon szépek, jöhet bármikor (de ezt már tudjuk).
aztán a séta is a boltba babakocsistul is kalandos volt, jobb kéz gyereket húz, bal kocsival szenvedve tol, dombnak föl, hó jég szél és napsütés, mégis jó, nah, látni hogy ez a kölök is nagy havas lesz, indult volna bele, pedig nem egy beleindulós. és mire hazaértünk, már a hóember is készen várta (büszke nagypapa vezetése mellett tekintettük meg alvásidőben, ahelyett, gyermek kuncogott (!) és nem mert hozzányúlni, csak mikor már a mosolygósra ivelést a szájhoz illesztettem, meg a botfület is beleszúrtam (érted: bot fül!), aztán meg a papája is kitett magáért, ahogyan fölkapta a hóembert váratlanul, és sürgősen az árnyékba vitte (10 m), hogy meglegyen még holnap is, mint tudjuk, plusz beígérte, hogy jövőre csak ők ketten, de fognak építeni újat nagyot.
és aztán a délután eltörött, mert vannak egyesek, akiket bántanak, és nem tud az ember lánya tenni semmit, és rossz nem tenni semmit, csak elviselni, rossz.
és a kétnapja föladott, további munkához fontos fontoslevelek sem érkeztek meg hétfőről máig elsőbbségi ajánlottan, és a csudába, és dühös is vagyok, és holnap kilesem a postást, mert most gyanítom, ő a ludas, pedig épp hétfőn mutattam g-nek, hogy na, az egy rendespostásbácsi.
és egész nap minden beszélgetésbe beszüremkedik ez a válságnak nevezett adó és hadisarc és rablás és kizsákmányolás, a kisemberekkel kifizettetése a lufinak, amit a Földszintű/i vidámparkban vettek egyesek, és most a kijáratnál nyugodtan tojnak rá, hogy elrepül(t), és megint szorongok kicsit egy sort, hogy mi lesz itt meg akárhol (igazából az ittre vonatkozó akárhol), és hát most így vagyunk.

minap

és mategnap összehoztam egy maratoni hiperaktív napot, a házimunkákat hajtottam, jóleső pipákat és vállveregetéseket gondolva magamnak, és még megoldottam egy sor olyat, ami már hetek óta zavar (pakolászások, nyilván kizárólag én érzékelem, hogy most így jobb, de hát attól még jobb)
és hagytam a maholnapra is, nem panaszkodhatom, maximum csak arra, magamra, hogy már megint még mindig itt vagyok.
mondjuk a tegnaptegnapelőtt igazi kompanzációja volt ezeknek, semmit, de semmit nem bírtamakartamtudtam tenni. ónosesőutáni napokon ez normális.