zanza

sok nemalvás, sok nemitthonlét, sok offlájnvolt.
gyermek tegnap éjjel kettőkor felébredni gondolta, mittoménmért, ötig nem is aludtam, csakcsupán egy életmentő 20 percet. rossz volt.
de jó a rosszban, amilyen, hogy kedves, mosolygós, belémbújós, okosszemű, még az éccaka közepén is szerethető. s hátha egyszer érteni (és csinálni) fogja az átalvott éjszakákat.
megjavíttattam a turkált ruháimat, hirtelen lett nadrágom, miket fölvegyek, jó, jó.
békávéztam ma egy sort, és tudom, nem hiányzik. pedig nem is a csúcsot fogtam ki, pedig most egy büdösember sem ült (nagyon) közel. jelzem ez azért jóval tágabb kategória, ez a büdös, mint csupán a hajléktalanság.
a hétvégén esetleg tényleg több napig hármasban leszünk, én ezt várom, egyre jobban, még az állandó főzőcskézés esélye sem rontja el az optimizmusom. hárman lenni jó, azért.
elborítanak a túrórudipapírok, nincs időm kódokat pöttyögni (öhhöhöhö), most mi lesz-
a pénteki momtalk és szombati könyvfesztivál után volt a vasárnapi elalvás, a tegnapi védőnénizés, s a mai rokoni beugrás. a gyermekünk élete egyre mozgalmasabb.
én egy mediterrán konyha című opusszal kompenzáltam.

háromnegyedegy

ennyi volt ma. éves.
épp annyit töltött bent, mint kint ezzel.
ennek örömére pontosan ma megmértük, mi mennyi, így tudom, hogy 8,7 kg és 70 centi.
egy státuszriportot kezdtem írni pár hete (napja?) (csuda tudja), csak valahogy nem lett sem frappáns, sem kész, így ezt is halasztom.
a legújabb, hogy fölhangosította magát, tegnap hangos 'brrejjj!'-jel nyugtázta valaminek a megjelentét a színen. ma, mikor végre rászántam magam (így is két részletben jött össze), hogy a szőnyegeket alaposan kiporszívózzam, másodszorra már szinte egyfolytában túlkiabálta a gépet, valószínűleg nagyon zavarta, hogy az annyira hangos.
mondjuk a kommunikációja kedves is, van, hogy fél órán át magyaráz pintyőkéül.
de nagyon határozott gyerek, direkt és erős mozdulatokkal, ezt kell folyamatosan tudatosítanom / kezelnem magamban / a dolgainkban. egyre sürgetőbb, hogy eltöprengjek azon, tényleg hogyan akarom kezelni ezt a fajta akaratosságát.

könyv

a könyvfesztivál mai napján ott jártunk, ez az ottjárás rendkívül jól esett a lelkemnek. olyasmi volt, mint az elképzeltem egyszer már ugyan, de aztán gyorsan el is felejtettem, s egyszercsak megvalósult, és akkor eszembe jutott-dolgok.
hármasban, mint a családok, apu-anyu-mosolygó kisgyerek.
igaz, lemaradtunk a kalákáról (és holnap a sebőről), de berontva a millenáris fogadóba az első stand mellett állva, a térképen kutatva (ön hol áll?), s szemfüles férj fölnézve, szembe találtatván magunkat a tíz perce véget ért marék veronika coffi, pocak, paprika-dedikálásával, az volt az igazi flow.
és akkor gyorsan megvásároltam (a régen birtokolt, ámde eltulajdoníttatott) könyv új példányait, (oroszlán _őrs_ helyett _kör_, jahhaj, de hehe), és lihegve odarontottam mv nénihez, dedikálandó a könyvet, s megemlítettem azt is, hogy tecciktudni, én voltam az, ki évek óta jövök, és mindig mondom, hogy tessékmárkiadni ezt EZT EZT! - és erre kiteccetett adatni, és juhé! és akkor ő is ennyire örült, és mondta, mennyire, és hogy így most akkor végre bezárult a kör, ami évek óta tart, és ez is ám flow volt a javából, és én szeretek ám ilyen körökben részt venni.
ajánlom amúgy másoknak is 7-10 éves kölköknek príma kaland- és foglalkoztató könyv, kézírással íródott, kérésre írok róla bővebben.

ruháim

mivel a gyermek születése utáni időszak erősen kedvezett a vasszöget is megenném jelenségnek életemben, hát sikrült jópár kiló pluszot magamra rántani.
ennek örömére pillanatok alatt eltűntek a hordható ruháim (arról nem is beszélve, hogy lassan két éve nem is vettem túl magam ruhákból).
tehát rászabadultam az internetes turkálásra és beszereztem a megfelelőnek gondolt ruhadarabokat. szépséghibája csupán annyi volt, hogy a hosszúságok, kerületek és mélységek sosem lettek képesek minden új méretet kimeríteni, ennélfogva ezek az itemek csak álltak itt és néztek jóideje, hogy most akkor mi lesz, én pedig jártam az egy darab kordnadrágomban.
aztán ma a megvalósulás útjára léptünk, én meg a ruhák, s eljutottam a nemközeli ruhaszervizbe, ahol otthagytam őket szereltetni.
most csendben reménykedem, hogy lesz majd keddtől jópár ruhám.
bár
csak.

kétórák

azért ezeket az esti kétórákat mindig másképp töltjük el.
egy közös van bennük, mindig ugyanúgy tervezem őket: hamar lefekszünk.
aztán tegnap erre hatalmas sírás-rívás, szinte vigasztalhatatlan.
ma tündér aranyos, ásítozós, simizős, bújós, de semmilyen szóra / akármire sem alvós.
áááh.
(pedig és/vagy mivel ma vacsira kipróbáltam ama rizspelyhet, mely tulajdonképpen tejbegríz, csak tej, és gríz, és cukor nélkül, önmagában ízetlen papi, melyet muszáj volt gyümölcspapival ízesíteni, s a gyermek falta, így most töprenghetnék azon, mely összetevő volt hasfájatós)
ááááh.

v.u.k.

egyik nap szépen leadatott a kis vuk c. új opusz werkfilmje.
belebotlottam.
sőt, belebotlottunk a drágával együtt.
(ritkaság, amikor valóban mindketten jelen léve együttesen belebotlunk és végig is nézünk egy akármit manapság)
szóval csak az történt, hogy prímán elment a maradék három csepp kedvem is tőle.
amúgy én eléggé animációs film-beállítottságú volnék, ebben is elfogult a magyar animációt tekintve, erre összehoznak egy ilyet. azt találgattuk, _végülis_ ki lehetett az oka, hogy:
adott volt egy jól megcsinált/átgondolt/megrajzolt, magas presztízsű ős-vuk.
jelenleg is adott a nagyon jó alkotógárda (még)
van múltja a magyar rajz- és egyéb filmnek, nagyon is van mérce hát,
még a rettentő akarás és energiabefektetés is látható rajta,
mégis tökéletesen elkedvtelenítő, amikor a harmadrangú német, 'tegyünk az élőfilmbe egy kis animációs figurát is' -színvonalon, japángiccses óriásszemű-pirospofis alakok beláthatatlan történetcsavarásban vesznek részt. a történet dolgát nem is firtatom igazán, de mint tudjuk, azok az animációkban, különösen a gyerekeknek szólókban általánosan fél mondatban megfogalmazhatók, szóval:
a werkfilmből elsősorban az alkotói folyamatra lehetett rálátásunk, ott látszott, hogy az eredeti figuratervek még okék, valahol valaki később csinált belőlük valami egészen elképesztőt. jó, én igazából ugrom az ilyen giccs-dologra a gyerekkönyvekben is, nem csoda, ahogyan kétségbeesve figyeltem, hátha mégsem, hátha.
megállapodtunk egyébként abban (nemigen vitáztunk rajta), hogy az eredeti figuratervekkel és 2D-s verzióban valószínűleg nagyon ütős lett volna a rajzfilm, így én titokban (és örökre :) várom majd ezt a változatot.
a giccses gyerekdolgokról pedig csak annyit, hogy végletekig szigorú vagyok ebben az ügyben, én azt tapasztalom, hogy igenis személyiségformáló erejű, ami képi (és egyéb világ) egy kisgyereket ér, hogy réberlászló vagy füzesizsuzsa rajzait látja egy könyvben pl NAGYON nem mindegy, ugyanígy végtelenül nem mindegy az sem, hogy sailormoon vagy magyarnépmesék / mátyáskirály / kockásfülűnyúl / vizipók / stb., cat&cow vagy pingu a mindennapi meséje, ha már tévé, sem az, hogy waltdisneymusical vagy macskafogó az egészestés szórakozása. ízlésformálásban szerintem mi jobbak vagyunk, sem hogy 'mert most így sikerült' vagy 'ez egész jó lett azért'-mindegy legyen.
még akkor is, ha a pöttyös pannit is azért kelletett átrajzolni, merthogy a "mai gyerekeknek" ez az elfogadható.

mittud

tegnap írtam a morcom, melyet megfejelt a gyermek órás helyett huszonötperces délelőtti szundival, erre én, mit sem törődve kutya fáradtságommal, fölpakoltam magunkat, s megcéloztam a boltot, zöldségesbácsit, és láss csodát, cipekedéssel együtt is százszor jobb kedvem lett (nem a joghurtoktól, hanem) a vonuló felhőktől, csendes, vidám gyerektől.
mondjuk egy az egyben apukájának vásárlóunalmát örökölte.
és
hazafelé megálltunk a játszón, volt ott szabad hinta, csüccs, gondoltam, majd löködlek kicsit.
ültetem, lököm kétszer, guggolok, beszélek, fölállok, szomszéd gyereket nézek másik hinta alá sétálni, anyukák beszélgetnek, kagylózom, nézegetem gyerekemet, ül rendesen, nem mászik ki, szeretni látszik, ég kék, vonuló dunyhafelhő, öt perc eltelik, egyszercsak nézem, gyerek előre-hátra, én lökni nem, HÁT AKKOR MEG MITŐL leng. attól leng, hogy hajtja magát, derült ki, minden lassulásnál lök magán.
édes.

sóska

hardcore sóskapróbálkozásban vettünk részt, tulajdonképpen feleslegesen, csak csupán mert finom volt. imígyen jutottunk estére kelve nyugis elalvás helyett éktelen síráshoz.
ejnyemár.

pintyő

pintyőke cirkusz az új melléknév, mellyel gyermekemet illetem, a sasnyúl elmúlt.
pintyőke, mert ha vékonyított hangon mondod, kicsit elnyújtva, 'pinn tyőőő ke", pontosan a jelenleg szokásos hanghordozását kapod.
cirkusz, mert pillanatnyilag minden fél órában (éjjel-nappal) van alkalom egy kisebb-nagyobb babacirkuszra, melyben ő, kérem, a porondmester.
tiszteletem Csukás Istvánnak, kinek névalkotó fantáziája okán nem kellett nagyon gondolkodnom az új néven.

állandóan gárdák alapulnak

állandóan gárdák alapulnak, ez már csak így megy. ez mondjuk (sokkal) jobban tetszik valamiért.

éccaka

a vihar gyorsan, egyérintősen elvonult, kösszépen.
az üröm ebben az az egy darab, tízórás, infarktusos mennydörgés volt, melyre gergely, mint olyan fölébredt.
így a mai éjjelt összességében négy keléssel, illetőleg félhatos álmonhalással sikerült abszolválnom.
biztosan nem direkt csinálja a gyermekem (fog, pocak, anyahiány, rosszálmok, mittomén), de ez nem vigasztal, olyan volnék, mint akinek arcára fagyott a morc.

na itt

a vihar. az előbb ama villám ott a túlparton lecsapni látszott. erre kéretik nem lecsapni. viharnak gyorsan, érintésmentesen elvonulni.

komm

a legkedvesebb mostanában, ahogyan nagyon komolyan belenéz az orcámba (időnként zavarba is jövök, úgy vizsgál a tekintete), majd
a) elmosolyodik
b) komolyan közöl valami roppant fontosat (ilyenkor meg nagyon kényelmetlen, hogy nem értek halandzsául)
c) fontos arccal elfordul tovább tekeregni, játszani.
bírom.

órás

magyar agy, zsírembernél láttam meg.

mivoltma

ezek a fránya hétvégék olyan rövidecskék, hogy mindig csak nézek, ahogyan elröpülnek, de azért nem nyomtalanul.
voltunk ma jól vendégségben - jól, mert ám ugyanott voltunk, ahol hónapokkal ezelőtt G megtanulta, az idegen arcoktól azért kicsit tartani érdemes, s ma végre látszott, hogy az azóta eltelt idők munkája, no meg az okosodása megérte: az idegen arcok eléggé kedvesek pár futó mosolyhoz...
amúgy a maga módján egészen föl is oldódott (érdekes módon én kevésbé), egészen tányérdoblásig vitte a dolgot. mondjuk a legkedvesebb az volt, mikor már annyira jókedve lett, hogy a díványon álldigálva (kedvenc helyezkedés!) kezét emelve magyarázni kezdett az általános hangzavar közepén. az ő kedves babahangján kiválóan hangzik minden mondanivaló.
éjjel viszont annyiszor ébredt / maradt ébren, hogy na, miután összesen 9szer evett egész nap és éjjel, és fognak meg nyoma sincs, erre én abban a pár órában, amit mégis alvással töltöttem, azt álmodtam, hogy egyszerre csak pár perc alatt egy egész fogsora nőtt, s azon morfondírozunk, kinek a fogait örökölte. fölébredve elég meglepő volt a fogsora mégsemléte.
én meg csak úgy vagyok, mögötte, vele, velük, ezeken a napokon, midőn mi megyünk valahová, nemigen vagyok (ja vagyok, már amennyiben a harmadik szoknya lett csak jó elmenni, elsőt összegyűrte, a második lepisilődött, a harmadikban csak feszengtem, béna)
(a második szoknyában amúgy az a nagyszerű, hogy alsószoknyás, és annyi fodorból áll, hogy ihaj, és vasalandó, és tiszta volt. ezt majd azért az orra alá dörgölöm, ha kamaszkorában elkezd hálátlankodni.)

igen!

megszületett kiskockás!

péntek vagy mi

na igen, ma még úgy délben (vagy kettőkor?) sem tudtam, milyen nap van, hétfőre tippeltem, mire végre kiderült a péntek.
ma meglódult az élet (kisütött a nap, úgy kezdődött). olthatatlan lett a vágyam, hogy kifelé, mindegy hova, séta, posta, bármi, de mennem (mennünk!) kell.
megint beleakadtam a jóindulatom sarkával a családi kilincsbe, jó sok időm és életerőm elszállt ennek okán, de így jár, aki segíteni akar (helyes) információk alapján a információforrás által tévesnek tartott informáltság okán, na de minek ide ennyi szó erről, elmúlt.
nagy nehezen elstartoltunk, hiba ugyan volt a rendszerben, miszerint G álmosságtól fennakadó szemekkel sem hajlandó a séta első negyven percében egy pillanatot is alvással tölteni, így hát aggasztóan nem aludt, csak nézett, nézett, itta a mindent.
viszont a minden meglepően flottul ment, automatában volt pénz (sic!), postán viszont lézengtek, dm-ben lézengtek, virágosnál szokásosan r é m s é g e s e n laaaassaaaaan készítették el az egy szál virág-két szál zöld-csokrot, könyvesboltban azonnal rátaláltam a ket polcz alain-hangoskönyvre, melyekből ajándék lesz, majd egyszer csak elaludt (nem bírta tovább), és akkor én fölrobogtam a hegyre a dédijéhez, ki ma 81 esztendős lett, ez a robogás igazi robogás volt, napsütésben, megpakolva, babakocsit tolva, fölfelé, szűk 25 p alatt teljesítettem a távot, ihaj, és ott szépen komótosan, szundikáló gyerekestül kiültünk a fűre / hintára és csacsogtunk. rég csacsogtam ilyen jót.
aztán egyszer csak befutott az apja is, elpihent hintaágyon ő is, napsütés, döngicsélés, szárnysuhogás, még leírni is milyen pfujdeidilli, ez a tíz p amúgy egészen emlékezetes marad - szerintem.
aztán hazarobogtunk, babakocsi gyakorlatilag elfoglalta a csomagteret, azaz nem hinném, hogy bárhová vinnénk magunkkal, ha lesz majd csomagunk.
és hazaérve fölhívott n, hogy akkor mégse menjünk 3-tól sétálni, mert b elaludt (b tavaly született a szülinapomon), de akkor inkább átjönnek meglátogatni, és mire én körülnéztem, és fölfogtam, hogy itt még leülni sem fognak tudni a mindenholvanvalami metódus okán, hát még egy gyenge rendtakarítást is csináltam, áldva b-t, aki még csak hátára fordul, s kinyomja magát, de pl nem mászik, kúszik, ül, áll, jár még (micsoda áldott idill). megérkezvén g pont a holtpontra jutott alvását illetően, így duplán nehéz volt rávenni a szükséges szundira, de a mégiscsakszundi alatt n-nel egy egészen normális órát beszélgettünk.
ha hozzáteszem, hogy a tegnap esti adjunk valami pocaktömítőt-sütőtökpüré hajnal (kettes helyett) hármas, majd ötös ébredést hozott, s hogy én azóta itt kukorékolok a mai napban, talán jogos, ha azt így mondom: elfáradtam, mint a kutya.
imígyen a lassan eszkábált gergelystátuszt ismét egy (több) nappal tolom tovább.
ja, és még csak péntek van.

bikfic kalandjai

"...B. akkor már egyáltalán nem zárta ki, hogy valaha visszajön még Reggioba. (Megjegyzem, jól sejtette: F. is komolyan gondolta, nemsokára utánajött, kimentek, visszajöttek, egy szó, mint száz, két év múlva össze is házasodtak és úgy tudom, ma is boldogan élnek Diósdon.)"
most olvastam először, de jó történet, köszi, bikfic, ezen még egy jót vigyorogtam is.

vacsoracsaták

mostanában sokszor belefutottam ezekbe a délutáni szórakoztatóizékbe.
az a vicces, menniyre lejön egyes emberek valódi természete, mert nem lehet ötször egymásután minden este bájologni és más arcot mutatni, mint ami van, sem nem lehet egy egésznapos főzés után / közben tenni az agyunkat, milyen jófejek is vagyunk. még a tévében sem.
a legkellemesebb társaság a szőkeandrásos-ördögnóris kombináció volt, egyszerűen jó volt nézni, ahogyan az öt (négy?) illető alkalmazkodott egymáshoz, kedvesek voltak, tisztelettudók, és nem igazán nyerni akartak, sokkal inkább megörvendeztetni (egymást/magukat). ezzel párhuzamosan valami olyan éktelenül undok társaság verődött össze a másik hasonló műsorban, hogy rosszul is esett átkacsolnom.
most meg, ezen a héten attól illetődtem meg, hogy vagy elhagyott a jó emberismeretem, vagy a gáspárlaci tényleg nagyon megváltozott, mindkettőt nagyon sajnálnám, ez egy olyan jóravaló embernek tűnt, erre undok és kötözködő (ettől még lehet, hogy rossz napja van), de úgy látszik el is büszkült, ami nem hangulat kérdése, az már változás, és benne pont az az alázat volt olyan kedves, amivel VOLT a dolgok, emberek felé.
nem mintha avéleményem annyira számítana, csak eszembe jutott, meg sokat morfondíroztam ezen (is) mostanában. volt mit leszűrnöm ugyanis a nemfőzős síkon magamnak, magamról ezekből a műsorokból, ami kellemes meglepetés.

árnyék

valahogy az úgy van, hogy nem bírom átlépni az árnyékom.
meg hogy régen úgy voltam, miképp a kutya a fürdetéssel, belevetettem magam a mindenbe, mégha gondolkodva is, s aztán ha valami ért, valami nemjó, hát lassan, de biztosan megráztam magam, s újjáéledve mentem tovább.
most semmi nemjóról nem tudok beszámolni (tényleg minden és mindenki jó), mégis egy helyben topogok, nincs megrázás, nincs továbbmenés. megrekedtem, csak nem merem tudni, hol, miben, csak érzem, hogy okosabbnak kéne lennem.
mintha más(ok)tól várnám állandóan a következőt.
és ilyenkor még unom is magam.
behh.

ja, hogy mivan

ja, magamról nincs ideírandó tétel.
esetleg annyi, hogy futnak ki a napok, hetek a kezem közül, s ezt ma rosszul viseltem.
meg, hogy szeretném összehangolni az éjjeli nemfölkelést a napi rutinunkkal, meg tudni, mikorra rendeződik, hogy minden eü történetünk megy majd rendben, egyáltalán hogy én jól csinálom-e a dolgom, vagy éppen rosszat, hogy kellene-e újabb orvost keresni, és az milyen szakos legyen, és így tovább.

szirkamondóka

és, hogy mért jó szirkáéknál:

kokakólazéró-reklám

ezt láttam ma, csak épp magyarul. magyarul is vicces.

könyvkönyvkönyv, juhhé

tegnap éjjel végre eszembe jutott, hogy utánanézzek. tehát:

15. Budapesti Könyvfesztivál 2008. április 24-28. - Millenáris Park és Teátrum.

78. Ünnepi Könyvhét és Gyermekkönyvnapok 2008. május 31-június 4. - elsősorban Vörösmarty tér
linkek a nevek alatt. szoríccsunk, hogy ott legyek!

cica

ma meg egész nap mindenkivel (de leginkább személyem irányában) olyan, mint egy bújós cica ez a kisfiú. ha nem hagynám -próbáltam-, akkor addig kiabálna, míg nem hagynám-
a nagyapját így hát már reggel kilenckor meg is vette ezzel kilóra. (ehhehehhe)
az érzelmi életéhez hozzátartozik, hogy nem csupán détótkriszta, hanem az összes helyes híradóbemondó néni szimpatikus neki. elsősorban a szőkék és szépek. majd dolgozunk még a sztereotípiáin, addig meg jókat mosolygunk vele együtt a nénikre.

frontok

amikor egy ilyen kitűnő nap ér, mely nemigen okoz gondot, olyankor a front a fejemre ül, és én csak bambulok kifelé.
ejjh.

miért édes

ma reggel, midőn elérkezettnek látta az időt, és -valószínűleg- megelégelte az adóvevő rágcsálását, illetőleg ágyának akkurátus szétpakolását (3-15 percig terjedő időintervallum), fölállt (gondolom sokadszor), (gondolom) kicsit rázta magát a korlát mellet, majd (miután még mindig nem mozdultam) egy csendes, de jól irányzott 'hejj!'-jel ébresztett.
egyrészt fölébredtem, másrészt nagyon kellett vigyorognom ezen.

rossz álom

éjjel egy kissé elfáradtam, mondjuk nem a kétórányi alvás, hanem a többi okán.
gyermek ma ultranyűglődött, pocak, fog, időjárás - így együtt.
sajnáltam, mert látszott, mennyire nem akar ő nyafizni, de hát ha egyszer minden rossz volt.
próbálkoztam a chamomillával, szopizott, járkáltam, letettem, fölvettem, aztán egyszercsak elaludt.
aztán fölébredt, és így tovább.
ennél fogva magyarázható a bejegyzésem apropója, mert reggelre kelve végre én is ágyba kerültem, aludtam, mint a bunda, de mivel én ennyit egyben, nappal már ezer éve nem tettem, menetrendszerűen megérkezett az utolsó álmom, még most is nyomaszt. én, ha valami nyomaszt az elmúlt huszonöt évben, az mindig háború. túl életszerű volt, túl reális, nagyon igyekeztem fölébredni.

történelmi hűség 2.

a fenti kedvéért legyen itt az új alaplapon sebesen futó cucc, az új billentyűzet és egér, köszönhetően ennek a drága embernek.
mellé pedig a félrend az asztalomon, köszönhetően az onlájnszegény életmódnak.
tulajdonképpen tanulságos eset volt, ha időt akarok szakítani, hát offlájn leszek, vagy mi.
időnként.
ja, ma pedig a konyhai vízmelegítő szállt el, örökre búcsút mondva nekünk.
a mosogatásszegény életmódot is gyorsan meg fogom szeretni.
(ellenben ebben a hónapban nem fogadok el több meghibásodást - anyagilag semmiképp)

újabb hétvége vége

ja, vége, s nem kis nosztalgiával gondolok rá.
csak annyi kellett, hogy jó keményen képviselve családi és egyéni érdekeinket legyen itt egy férji szabad péntekünk.
így volt időm/alkalmam/mittoménmim hajat mosni, kádat mosni, ebédlőben rumlit, majd rendet tenni, sokat sokat sokat rötyögni, kicsit kicsit kicsit morgolódni, holmikat ide-oda rakodni, voltam a szomszédos bevásárlóközpontban is, vásárolni, hát persze, hazahozhattam sok kiló rettenetesen fontos ezt meg azt.
az ezmegaz egyike volt az újabb ízek jegyében jópár brend nyú bébiétel (hamu a fejemre, de képtelen vagyok/voltam eddig gyermekemnek mikroszkopikus mennyiségű történeteket kotyvasztani, miután (és itt jöjjön a föloldozás) fogalmam sem volt/van, pontosan melyek azok az ételek, melyek lehetővé teszik a számára azt, hogy rendesen működjenek a működnivalók), s miután napjaim hatvanöt százalékban úgyis ennek a jegyében telnek, hát na tessék, ezzel még minek gyilkoljam magam.
amúgy a napokban volt először -két hónap után először-, hogy a gyermekemnek nem ízlik valami. a karfiolt már írtam, meg hogy az azért ándösztendöból, no de hogy a (karfioltalan) vegyes zöldségre is ugyanígy reagáljon... nyomozati anyagaimból végül kiviláglott, a darabkákat nem komálja, melyek egészen más állagot képviselnek az eddig nyammogottoktól.
azt az öklendezős, undorodós, gyanakvótekintetes zártszájat viszont teljesen magától hozza, másként mondva: magával hozta - nálunk ez nem (volt/van/lesz) szokás ám, hm.

prücsök

ez a kis prücsök meg olyan édes, nincs mit tenni.
ma kettő másodpercig kipróbálta, milyen kapaszkodás nélkül állni, nagyon bátor volt, láttam a szemén. de például most már (vagy még) nem mer úgy belevetődni mindig teljes lendülettel a párnámba, mint korábban-, valahogy óvatosabb lett.
nagyon fontos alkatrésze lettem amúgy az elmúlt héten a látóterének, ennek minden fárasztóságán túl igyekszem minden pillanatát élvezni, gyanítom, nem lesz ez így örökké.

onlájn

no, hát egynapi megfeszített férji munkálatok után ismét itt a rendszer, veszteséglistán csupán a megszokott gépi útvonalak, illetve a fokszba rejtett kedvenc linkjeim, de mint tudjuk mohácsnál több is veszett, hát nem bánkódom.
mondjuk itt ülök egy órája, s próbálom összegereblyézni az emlékezetemből, amit lehet, ennél fogva csak azt érzem, telik az idő, csak telik, s értelmes még nem történt velem, jahh.aj.
most asszem le is pattanok erről a virtuális valótalnságról, még annyi olvasni, majd pediglen annyi aludnivalóm van, mint a csuda.

offlájn

offlájn voltom nem rázott meg, bár továbbra is kíváncsi volnék a tegnapi frontra, hogy volt-e, s hogy milyen volt, itt a hatása még éjjel is jól kivehető volt az én háromórányi alvásommal aláhúzva, ahogyan és amikor gergely szeme fél háromkor minden egyes lefektetési próbálkozásra szorosan zárt (alvónak tűnő)ből tágra nyílt, egy mukkot nem szólva, de ragaszkodva az ébrenséghez.
ez nekem mondjuk addigra képtelenségnek tűnt már, így szegény apját voltam kénytelen csatasorba állítani az alvásunk érdekében. ez neki jól megy.
ilyen alkalmakkor van módom megtapasztalni a 'beájultam az ágyba, és aludtam reggelig, mint akit fejbevertek' közhelyes panelt, és ilyen alkalmakkor még kegyetlenebb a hétkor kukorékoló kiskakas a szobámban, mint tudjuk.
offlájn egészen szépet haladtam a vasalnivaló hegy elhordásában, ez sem jöhetett volna el, ha van alaplapom.
szeretném továbbá átszerkeszteni a napjainkat, hogy este is érződjön a kiscsalád mivoltunk végre. kéne rajta agyalni, meg egy kicsit megemberelni magam amúgy is.

gyerekénem

gyerekénem maximálisan negálja a jelenlegi belpolitikai helyzetet a kinek van igaza, a mi lesz itt, a ki fog nyerni és ki mennyire hüje, ezek azok a kérdések, amiket nem tervezek, és nem fogok megválaszolni.
csak kicsit, amikor beszüremkedik jól elszigetelt napjaimba a dolog, olyan érzésem van, mint gyerek- és kamaszkoromban a szüleim veszekedését (és nem kevés volt és nem kispályás) hallgatni, és kiszaladni akarni a világból, de legalábbis a világ legeslegkényelmetlenebb helyzetében érezni magam, menthetetlenül. menedék nélkül.
hát ezt gondolom felelőtlenségnek.

esőláb lógott

laptopról nyomva, és csak este, de itt.
attól eltekintve, hogy volt legalább négy éjjeli ébredés, hogy reggel megint elaludtam (ilyenkor bedől a nap kicsit), hogy gergőt nem volt egyszerű elaltatni (élete első igazi zokogását produkálta, folyós orrral, krokodilkönnyekkel, cirkusszal és vigasztalhatatlansággal), valahogy mégis minden klappolt, nem fért bele sok a napba, de azok jó, hogy (oppá, internethiány, szevasz).
amúgy végtelenül jól szórakozom a gesztusain, puszit adni látszik (jelenleg ez mondjuk még jobban hasonlít az orrleharapáshoz készülésre), csinál valami csintalant és rám villan a szeme (csintalanul), csinál valami kellemetlent és a bohóckodásomra fáradt mosollyal jutalmaz, föláll az ágytámlánál és merőn figyel, mit reagálok a vadulásos és a nemvadulásos párnába ugrálásra, megelégeli a nemevést, és odajön (négykézlábaz, majd a lábamnál fölkapaszkodik) szólni (kajabálni/ordítani), az utcán nem alszik ám el a kocsiban (sportverzió immár), hanem csak néz és néz és néz, meg már megkeresi a szemével a tudott dolgokat az ismert helyeken (hálószoba, peluszacsin baba, ágyfölött szekrényen lógó két angyalka, katicalámpa, ilyenek). ja, és ma kiderült, milyen a típusa, délutáni híradó, amint d.tóth kriszta föltűnik, széles vigyor, nézem, mi az, szívem, mi tetszik, riport, semmi, dtk ismét, gergő arcán széles vigyor, riport, megint elkalandozás, dtk ott, g vigyorog. hát egy édes. dtk nem érdemli meg gergelyt, de azért kapott egy virtuális pirospontot az anyai szívemtől.

mák

gépem elszállt reggelre kelve. így most (szemét tapipados) lapitopin nyomom, kicsit, engedéllyel, csak ma, csak itt, nyilván holnap egyáltalán nem, szevasz szkájp, szevasz folyó ügyek, estébé.
gyermekem rendesen viselkedett ma, jól bírta az újjáépített babakocsi fáradalmait, s így, sokkal kevesebbet aludván, ámde végtelen sok újdonságot látván lett gazdagabb. a hónapok óta nem önállóan produkált egyéb dolgokat nem is említve (éljen éljen, meggylé, narancslé, sárgabarack, paradicsomos krumpli a barátaink, lenmagot meg még nem merek adni neki) (mondjuk az iménti -hasfájósnak tűnő- ébredés után nem egyértelmű siker a történet lényege)
megvolt a klassz vitaest is nálunk, csak hogy itt maradjon az utókor számára is.
tegnap itt volt i meg k, nyár óta házasok, jó kis külföldön nyomják, mint ahogy soha, így most sem értek rá(mnk), bár nevezhetjük tisztességesnek, vagy az eredeti szándékot meghaladóan nagyvonalúnak is a nálunk töltött egy órát.
tegnap volt sz szülinapja, kerek szám, reggel még tudtamakartam köszönteni, de ez mit sem változtat azon, hogy nem tettem meg.
hát így állok, bénázva.
mindazonáltal a vállamon szundikáló gyerekkel ácsorogni nagyon jól szokott esni ám.

jutyúb

azon meg azt kedvelem (pedig mennyire ódzkodtam tőle sokáig-sokáig), mondjuk az mtv összekötő spotja kapcsán, ami (kis kanyar jön most, tehát) vannak olyan lelkem/agyam polcára föltett dolgok, olyan megtudni- / elolvasni- / elmondanivalók, és / vagy, melyek csak úgy állnak ott, várva az egyszer talán eljövő alkalomra, hogy megleljék a választ / megérkezzen a történet / átadódjon az üzenet, vagy valahogy így, tehát a spot aláírt kommentekben már jött végre egy majdnem válasz, hogy mégis honnan ez a zene. már csak egy kis szelete maradt a kérdésemnek, miszerint ki énekel benne, de erre is várok türelmesen.

fríblog

nagyjából az összes fríblogos kommentálás lehetetlen innen pillanatnyilag.
pedig voltam kockásnál és giginél is, de hát nem megy. tegnap még ment, ma meg nem.
bocs.