esőláb lógott

laptopról nyomva, és csak este, de itt.
attól eltekintve, hogy volt legalább négy éjjeli ébredés, hogy reggel megint elaludtam (ilyenkor bedől a nap kicsit), hogy gergőt nem volt egyszerű elaltatni (élete első igazi zokogását produkálta, folyós orrral, krokodilkönnyekkel, cirkusszal és vigasztalhatatlansággal), valahogy mégis minden klappolt, nem fért bele sok a napba, de azok jó, hogy (oppá, internethiány, szevasz).
amúgy végtelenül jól szórakozom a gesztusain, puszit adni látszik (jelenleg ez mondjuk még jobban hasonlít az orrleharapáshoz készülésre), csinál valami csintalant és rám villan a szeme (csintalanul), csinál valami kellemetlent és a bohóckodásomra fáradt mosollyal jutalmaz, föláll az ágytámlánál és merőn figyel, mit reagálok a vadulásos és a nemvadulásos párnába ugrálásra, megelégeli a nemevést, és odajön (négykézlábaz, majd a lábamnál fölkapaszkodik) szólni (kajabálni/ordítani), az utcán nem alszik ám el a kocsiban (sportverzió immár), hanem csak néz és néz és néz, meg már megkeresi a szemével a tudott dolgokat az ismert helyeken (hálószoba, peluszacsin baba, ágyfölött szekrényen lógó két angyalka, katicalámpa, ilyenek). ja, és ma kiderült, milyen a típusa, délutáni híradó, amint d.tóth kriszta föltűnik, széles vigyor, nézem, mi az, szívem, mi tetszik, riport, semmi, dtk ismét, gergő arcán széles vigyor, riport, megint elkalandozás, dtk ott, g vigyorog. hát egy édes. dtk nem érdemli meg gergelyt, de azért kapott egy virtuális pirospontot az anyai szívemtől.