na igen, ma még úgy délben (vagy kettőkor?) sem tudtam, milyen nap van, hétfőre tippeltem, mire végre kiderült a péntek.
ma meglódult az élet (kisütött a nap, úgy kezdődött). olthatatlan lett a vágyam, hogy kifelé, mindegy hova, séta, posta, bármi, de mennem (mennünk!) kell.
megint beleakadtam a jóindulatom sarkával a családi kilincsbe, jó sok időm és életerőm elszállt ennek okán, de így jár, aki segíteni akar (helyes) információk alapján a információforrás által tévesnek tartott informáltság okán, na de minek ide ennyi szó erről, elmúlt.
nagy nehezen elstartoltunk, hiba ugyan volt a rendszerben, miszerint G álmosságtól fennakadó szemekkel sem hajlandó a séta első negyven percében egy pillanatot is alvással tölteni, így hát aggasztóan nem aludt, csak nézett, nézett, itta a mindent.
viszont a minden meglepően flottul ment, automatában volt pénz (sic!), postán viszont lézengtek, dm-ben lézengtek, virágosnál szokásosan r é m s é g e s e n laaaassaaaaan készítették el az egy szál virág-két szál zöld-csokrot, könyvesboltban azonnal rátaláltam a ket polcz alain-hangoskönyvre, melyekből ajándék lesz, majd egyszer csak elaludt (nem bírta tovább), és akkor én fölrobogtam a hegyre a dédijéhez, ki ma 81 esztendős lett, ez a robogás igazi robogás volt, napsütésben, megpakolva, babakocsit tolva, fölfelé, szűk 25 p alatt teljesítettem a távot, ihaj, és ott szépen komótosan, szundikáló gyerekestül kiültünk a fűre / hintára és csacsogtunk. rég csacsogtam ilyen jót.
aztán egyszer csak befutott az apja is, elpihent hintaágyon ő is, napsütés, döngicsélés, szárnysuhogás, még leírni is milyen pfujdeidilli, ez a tíz p amúgy egészen emlékezetes marad - szerintem.
aztán hazarobogtunk, babakocsi gyakorlatilag elfoglalta a csomagteret, azaz nem hinném, hogy bárhová vinnénk magunkkal, ha lesz majd csomagunk.
és hazaérve fölhívott n, hogy akkor mégse menjünk 3-tól sétálni, mert b elaludt (b tavaly született a szülinapomon), de akkor inkább átjönnek meglátogatni, és mire én körülnéztem, és fölfogtam, hogy itt még leülni sem fognak tudni a mindenholvanvalami metódus okán, hát még egy gyenge rendtakarítást is csináltam, áldva b-t, aki még csak hátára fordul, s kinyomja magát, de pl nem mászik, kúszik, ül, áll, jár még (micsoda áldott idill). megérkezvén g pont a holtpontra jutott alvását illetően, így duplán nehéz volt rávenni a szükséges szundira, de a mégiscsakszundi alatt n-nel egy egészen normális órát beszélgettünk.
ha hozzáteszem, hogy a tegnap esti adjunk valami pocaktömítőt-sütőtökpüré hajnal (kettes helyett) hármas, majd ötös ébredést hozott, s hogy én azóta itt kukorékolok a mai napban, talán jogos, ha azt így mondom: elfáradtam, mint a kutya.
imígyen a lassan eszkábált gergelystátuszt ismét egy (több) nappal tolom tovább.
ja, és még csak péntek van.
ma meglódult az élet (kisütött a nap, úgy kezdődött). olthatatlan lett a vágyam, hogy kifelé, mindegy hova, séta, posta, bármi, de mennem (mennünk!) kell.
megint beleakadtam a jóindulatom sarkával a családi kilincsbe, jó sok időm és életerőm elszállt ennek okán, de így jár, aki segíteni akar (helyes) információk alapján a információforrás által tévesnek tartott informáltság okán, na de minek ide ennyi szó erről, elmúlt.
nagy nehezen elstartoltunk, hiba ugyan volt a rendszerben, miszerint G álmosságtól fennakadó szemekkel sem hajlandó a séta első negyven percében egy pillanatot is alvással tölteni, így hát aggasztóan nem aludt, csak nézett, nézett, itta a mindent.
viszont a minden meglepően flottul ment, automatában volt pénz (sic!), postán viszont lézengtek, dm-ben lézengtek, virágosnál szokásosan r é m s é g e s e n laaaassaaaaan készítették el az egy szál virág-két szál zöld-csokrot, könyvesboltban azonnal rátaláltam a ket polcz alain-hangoskönyvre, melyekből ajándék lesz, majd egyszer csak elaludt (nem bírta tovább), és akkor én fölrobogtam a hegyre a dédijéhez, ki ma 81 esztendős lett, ez a robogás igazi robogás volt, napsütésben, megpakolva, babakocsit tolva, fölfelé, szűk 25 p alatt teljesítettem a távot, ihaj, és ott szépen komótosan, szundikáló gyerekestül kiültünk a fűre / hintára és csacsogtunk. rég csacsogtam ilyen jót.
aztán egyszer csak befutott az apja is, elpihent hintaágyon ő is, napsütés, döngicsélés, szárnysuhogás, még leírni is milyen pfujdeidilli, ez a tíz p amúgy egészen emlékezetes marad - szerintem.
aztán hazarobogtunk, babakocsi gyakorlatilag elfoglalta a csomagteret, azaz nem hinném, hogy bárhová vinnénk magunkkal, ha lesz majd csomagunk.
és hazaérve fölhívott n, hogy akkor mégse menjünk 3-tól sétálni, mert b elaludt (b tavaly született a szülinapomon), de akkor inkább átjönnek meglátogatni, és mire én körülnéztem, és fölfogtam, hogy itt még leülni sem fognak tudni a mindenholvanvalami metódus okán, hát még egy gyenge rendtakarítást is csináltam, áldva b-t, aki még csak hátára fordul, s kinyomja magát, de pl nem mászik, kúszik, ül, áll, jár még (micsoda áldott idill). megérkezvén g pont a holtpontra jutott alvását illetően, így duplán nehéz volt rávenni a szükséges szundira, de a mégiscsakszundi alatt n-nel egy egészen normális órát beszélgettünk.
ha hozzáteszem, hogy a tegnap esti adjunk valami pocaktömítőt-sütőtökpüré hajnal (kettes helyett) hármas, majd ötös ébredést hozott, s hogy én azóta itt kukorékolok a mai napban, talán jogos, ha azt így mondom: elfáradtam, mint a kutya.
imígyen a lassan eszkábált gergelystátuszt ismét egy (több) nappal tolom tovább.
ja, és még csak péntek van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése