miről nem-kutyafutta

miről nem írtam
g ma reggel két fogára ráesett nyelvvel, reggel a vér ömlésétől döbbentem meg, este meg a két luktól. mennyire nem jó, hogy csak reggel-este látom, meg mennyire béna dolog, hogy állandóan fejsérülései vannak, jahhaj. ritkán, de nagyok.
g a múlt héten összebarátkozott egy korabeli kislánnyal, majd erre pár nappal egy nagyközépsős kisfiúval is. képet a cukiságról kattintottam, csak ide nem ért el még.
anyósom távolléte alatt a következő napokban/hetekben az amúgy is fejre állt életünk kifejezetten bejósolhatatlanná válik, ez látszik már most is, amikor nem érek haza három napon át, hogy pl főzzek.
ennél fogva harmadik napja nem eszem meleget. idióta-e vagyok.
sokat dolgozom, de ez így szezonban nem újdonság. új csak az, ahogyan ezt nem bírom kezelni.
ja, meg még az, ahogyan rémisztenek a jelenlegi közéleti történések. csak állok bután, dörgölöm a szemem, gondoltam volna, de hogy tényleg, hogy ennyire??? emberek, vajon alszotok-e.
most ezek, amikről mégis írtam

szét esés

minden héten egy (pár) ilyet megélek, amikor kevés a minden. leginkább én a mindenre.
*
ma reggel a 'lábrendőr' megmondta g-nek, hogy a 'fehér gombot nem szabad megnyomni', miközben a kukásokat hívja telefonon. a legviccesebb az egészben nem a komoly képpel előadott magyarázat volt, hanem az ovi felé tartva a kocsi hátsó ülésén elhangzó eufória, midőn TÉNYLEG szembe jöttek a kukások.
meg kell zabálni, még ha minden reggel is negyven perces késéssel indul a lajhárcsigareggelik és az ordítvamindigmást akarok szeretni indítózások okán is.
ráadásul a mai különlegesen idióta napban tényleg ez a reggeli sztori volt a mosolyog és megtart-erő.
*
az esti meseolvasásba másfél órát aludtam bele, így hát most itt dekkolok a hazahozott munkám fölött és blogolok. gratulálok, ön nyert egy soha semmit sem fejez be életében már-díjat.
*
innentől megfogadtam, hogy ágyamba bébújva fogok mesélni, akkor legalább nem ébredek föl arra másfél óra után, hogy megvesz az Istenhidege.

űrkorszak

most látom csak, hogy a fogyasztóvédelmi beadványt ügyfélkapun keresztül elektronikusan is el lehet küldeni.
reszkess világ-kacajt hallok hátulról.
jóóó.

ilyenkor azért találok egy költőt, és jobb

azért ilyenkor is jó, ha van egy kis irodalom a környéken.
most pl egy spiró-könyvre vetettem szemem hálóját (ahhahahha), nem álltam meg a búklájnig, de a búklájn viszont megállított, miután nem volt kártyás fizetési opció éppenpontpontéppen.
így hát még mindig frensziszméjsszel a kettes számú toszkánás könyvvel tengetem az utazóórákat.
így különösen élményszerű, hogy találtam egy költőt.
most az előbb.
belefutottam. egyszer majd ideteszem azt a másnak a versét is, aminek kapcsán megtaláltam, de most legyen itt négy tőle:

Fecske Csaba
Egyszer majd

elkolompolnak az évek
egyszer én is felnőtt leszek
mint ősszel a költöző madár
ki tudja hová elmegyek

fölérem a kilincset nagy leszek
te akkor már kicsikét öreg
hajad fehér a szemed kék
mint a megrepedt üveg


Hogy ityeg a fityeg?

Amikor a hogyishívják
olyan izé lett,
a micsoda meg
másmilyen,
vagyis majdnem épp olyan,
mint a nemjuteszembemi,
szóval akkor nálunk
valami ilyesmi volt,
ez történhetett.


Esti műsor

Anya mosogat,
apa meg olvas,

én pedig ordítok,
mintha könyvből
olvasnám.
Ha unom,
fordítok.

Apa is fordít,
most anya ordít.


Én meg nem én

Ha én nem lennék,
kié lenne a ruhám,
kié lenne az anyu,
az apu meg a kiskutyám?
Tudnák-e vajon,
hogy nem én vagyok
az a kisfiú, aki
új biciklit kapott?
Hiányoznék-e, ha
nem én születek nekik,
szeretnek-e engem,
vagy azt a másikat szeretik?

innen vettem, de itt meg itt is van tőleróla bármimás.

vanazúgy

vanazúgy, hogy egy nap minden rosszra ráébredek.
technikailag a londoni ügyeim pillanatnyi visszamondása indította el a lavinát, de van ebben minden. a sikertelen próbálkozások az utóbbi évben, a saját árnyékom rám vetődése, a tennivalók ezerszeresre növekedése, no meg persze a tünet, ez az éjszakázás-
ilyenkor belassulok, földet érek, hátsó felemen haladok még tovább a nehézkedés erejénél fogva, a gravitáció ezerszeresére nő, lelkem pedig konyul-konyul.
münchhauseni mivoltom ilyenkor megkívánja az ennen hajam tépkedését, mellyel látszólag legalább a szám a zagy fölött marad (idétlen aktualitások), látszólag működöm tovább, pedig egyre inkább két széttárt kéz leszek rogyott vállal, hogy most akkor meg mi van.
túl sok és túl kevés, ez van. ez vagyok.

ovi.sok

haha, a világ újra fordult egyet (egy kicsit, hihi). ma az eszemkán mindenki rámtestálta ezt a ködös, megfoghatatlan nyavajás szmk-elnökséget. persze, persze, jó, jó. de azért kicsit ott ez a dolog.
márminthogy miajóeget csinál egy eszemkáelnök (meg maga a zeszemká)
szerintem kicsit megúszós volt a társaság ezügyben, nem vitás.
én pedig a balek.

státusz

1. az éjjeli köhögős szokását nem bírtuk elhagyni, kettő hete nyű ez a nyavalya. a pulsatilla segített a legtöbbet, de elfogyott, és most megint visszatért az éjszakai száraz köhögése, amire mondjuk föl sem ébred, csak épp nem alussza ki magát.

2. az esti altatás előtti 10 perc nagyjából a lélek 10 perce elnevezést is kaphatná. már annyiszor esett meg, hogy fölhozott valami napi fontosat, amit egész nap nem, de én tudom, hogy a legfontosabb volt aznap. ma pl az volt, hogy mondta, nem kapott széket. annyira el is volt kenődve, de nem tudta elmesélni, pontosan mi is volt a dolog lényege. gyanítom, talán nem mert szólni valami ilyen miatt.
a legérdekesebb ezekben a 10 percekben még, hogy teljesen magától nyílik meg, igényli, hogy elmondhassa. fura, hogy különben nincsenek meg még az elmesélés formái, annyi mindent mondana, aztán az jön ki, hogy "ezt én nem tudom elmondani", ami egyrészt szívfájdító, másrészt izgalmas, merthogy azért valahogy valamit mégis, és ez csak jobb lesz.

sütik

és az meg nem süti, hogy a sütik egyáltalán nem laktatnak.
múltkor lelkes gofrisütésbe fogtam, ezer munkaóra, osztályzatra négyes rácsos gofrik, zabáljuk két pofára, másnap reggel az éhhalál kerülgetett.
ma nagy sebbel-lobbal túróstáska, megevett darabszámra tekintet nélkül este kilenckor szendviccsel kellett megetetnem magunkat en bloc, úgy mardosott az éhség (meg nem nevezett egyedtől négyszer kérdeztem meg, éhes-e még, miután csak kettőt evett meg, négyszer mondta, hogy nem, de a szendvics hírére őrült rohangászásba és lelkes ugrálása fogott, és kenyérhéjastul-sajtostul befalta kettő perc alatt)
(amúgy reggelinél ugyanezt a metódust fogom követni, ritkán evődik meg egy kenyér ilyen gyors tempóban ám)
sütit pedig mostanában nem sütök. esetleg tortát, de csak azért, mert a gyerekem kifejezetten leszögezte, hogy UGYE LESZ. (amúgy a nyavajás azt sem eszi meg...)

nehéz ez is

van két olyan ember, akit ezer éve és nagyon szeretek.
egyikük éppen válik és boldogtalan.
másikuk éppen valami olyan érzést hurcol magában, amitől nem tud szabadulni, s nincs hová lépnie vele, ettől boldogtalan.
beszélgetünk néha, és nem tudok segíteni. persze a beszélgetés önmagában valamit segíthet, de végső soron semmi, semmi- állok tehetetlenül, firtatom magam, mi miért, mitől, hogyan lehetne jobb.
magamat pedig csak nézem, hol ott vagyok fönn, minden mint a karikacsapás, aztán másnap kiderül minden eltervezett, megtalált, kigondolt dologról, hogy fuccs. kicsit talán sok is ez most, csak nincs idő, amit hagynék a nyekergésre. meg aztán blogon kívül kinekminek nyekeregnék, annyi gond van enélkül is a világban.

éneklős tehetségkutatók

ezeket a kiscsajokat, akik 18, uszkve 22 évesen kijelentik, hogy "ezen múlik az életem", ha ez nem megy, "soha többet nem éneklek", ésatöbbi, én ELVBŐL nem engedném továbbjutni. kiváló módszer az erőszakos, érzelmi zsarnok, éretlen, buta illetők tanítására. fuj. (kettő (három) továbbjutott, pikkelek is rájuk rendesen.)
viszont továbbjutott a túlmozgásos dzsókakkeres zseni srác, és hát én akkor maradok mellette.
mondjuk a műsor minden megrendezettsége (mindkettőé) ugyancsak irritál, de legalább a vukot éneklős csajszi (wolfkati) szépen beszólt nekik a nagy táncolás közepette (mármint miután megtudta, továbbmehet). ez a beszólás egészen rendben volt.
a másik műsorban azt kedvelem, hogy fölvéve simán egyórásra csökkenthető a maratoni promóciós műsoridő.

iszap

annyira tragikus ez a vörösiszapömlés, hogy az elmondhatatlan.

elolvastam ezt.
és akkor elgondolkodtam a nyúlon. mármint nem g képzeletbeli barátján, hanem magán az illetőn.
ahogyan kiskora óta olyan, amilyen. hogy a lelkemben dédelgetve, rágondolva, ráolvasva mennyi jókívánság és mennyi félsz veszi körül, s hogy mindezekkel együtt, vagy mindezek ellenére annyira olyan amilyen.
például ott van az, ahogyan lekéredzkedik a tehervillamosról, ahová én nem bírok akarni fölszállni, ezért ő nem rohan fölforgatni, hanem vegyél le, vegyél le, leveteti magát a fejmagas peronról. a többi kölök rohan nyúlkálni, csönget, hogy meggebedünk, nyomkod, ordibál, ő pedig szemlél, néz, gondol, gondol, és a jóégnek sem vehető rá semmi olyanra, amit nem akar. soha, semmiben, semmikor.
nem sivít, nem dobja le magát, nem hisztizik, kizárólag olyan esetekben, amikor a dolgok otthon történnek, viszont olyankor mindig, ha az elképzelése más az aktualitásról. igazságérzete pedig elefántnyi, átverhetetlen.
és persze mondhatnánk, hogy így neveltük, így neveltem, de ez nem igaz. így nem igaz. van ugyan nevelés abban, amit csinálok/lunk, de alapvetően adaptáció folyik. lett egy ilyen, idegenektől elsőre nagyon tartó, szemlélő, biztos pontot mindig megkereső, tündöklően okos, alapvetően magyarázatokat elfogadó kis illető.
gyakran olyannak tűnik a dolog, hogy kész ajándékcsomag, pár apróságot lehet csak csere-berélni.
mondjuk nagyon tudom kedvelni, ahogyan néha csak kívülről látom, mint a kisfiú, aki velünk él-helyzetben, szuper kis kisfiú lakik velünk.

amúgy ma tényleg le kellett szedni a tehervillamosról kérésére, noha mindenki fölfelé tolongott arra is. a Kamaraerdőben volt valami békávékiállítás, oda kirándultunk nagyistul.
mindeközben egyéb nagyszülők baranya, apuka pedig nógrád megyében tengették napjukat.

harák

harákolós hörgős köhögős pályinkás jó éjszakát kívánok.
g-vel párhuzamosan nyomjuk az ipart, se előre, se hátra nem mozdulunk a dologból.
" gergő, te köhögtél ma éjjel? nem hallottam." "nem köhögtem. lenyeltem a torkomba."

az együtt töltött szükség szerint ovitlan napok amúgy azért sok jó részlettel bírnak. annyira korszerű önálló ötletei vannak gyermekemnek (melyből most agy híján egy sem jut eszembe), hogy minden napra bőven el vagyok látva büszkélkedni- és rötyögnivalóval.